A kecske takarmányozásának és tartásának komplex megközelítése
A kecsketartás évszázadokra nyúlik vissza, és a háziállatok között is kiemelkedő helyet foglal el, sokrétű hasznosítása révén. A kecske nem csupán tej- és hústermelő, de gyapjút, bőrt és szőrt is ad, ráadásul olyan területeket is képes hasznosítani, melyeket más haszonállatok nem. Ezen tulajdonságai miatt különösen fontos szerepet tölt be a fejlődő országokban, ahol gyakran segélyszervezetek osztanak szét kecskéket a szegényebb rétegeknek. A kecske testtömeghez viszonyított tejtermelése kiemelkedő, akár 8-10-szerese is lehet a saját súlyának. Húsa megfelel a modern konyha igényeinek, bőrét és szőrét pedig ipari nyersanyagként hasznosítják. Trágyája sem elhanyagolható, a múltban pedig kecskebélből készítettek hangszerekhez húrokat és sebészeti cérnát.
A kecske takarmányozásának alapjai és kihívásai
A kecskék takarmányszükséglete összetett kérdés, melyre nincsenek merev, univerzális válaszok. Ahogy a rendelkezésre álló szakirodalom is említi, nincsen két egyforma gazdaság és körülmény sem. Alapvető takarmányadagok léteznek, amelyeket az állatnak el kell fogyasztania, de ezek jelentősen változnak attól függően, hogy az állat növekedésben van, vemhesül, ellésre készül, vagy tejel. A cél nem egy újabb szakirodalmi alkotás létrehozása, hanem a különféle körülmények közötti célravezető takarmányozás magyarázata, valamint annak megértése, mi állhat annak hátterében, ha a megfelelő mennyiségű takarmány ellenére is romló vagy nem megfelelő kondíciót tapasztalunk az állományban.
Fontos tisztázni, hogy nincs olyan, hogy tökéletes állomány. Minden nyájban vannak gyengébb egyedek, és a gazdák általában az állataik jobbik felét igyekeznek megmutatni, hasonlóan ahhoz, ahogy a szülők a jó bizonyítványokat teszik közre. A kecskék kondícióját is 1-5-ös skálán szokták osztályozni, ahol az 1-3 a gyenge, a 3-4 az elfogadható, a 4-5 pedig a nagyon jó vagy túlsúlyos állapotot jelzi. Azonban nem minden kecske egyforma. Vannak vékonyabb, gyorsabb anyagcserével megáldott egyedek, nyugodtabb, "megalszik a tej a szájában" típusúak, és vannak sportos-izmos alkatok. Előfordulhat, hogy a csontosabb, vékonyabb alkatok több tejet adnak, míg a ducibb kecskék utódai kissé elmaradnak fejlődésben. A mérőszámok csupán számok, akárcsak a genetika és a takarmányozás ezerféle lehetősége.
A viselkedés kulcsszerepe a takarmányozásban
A kecske istállóban és legelőn is egészen másként viselkedik, és a kulcsszó itt a viselkedés. Egy jó étvágyú állat is igényli a kínálást. Az ad libitum kihelyezett széna sokkal izgalmasabb, ha napjában többször át van forgatva, a letaposott rész el van szedve, és a finomabb, leveles részek kerülnek felülre. Ez nem pazarlás, hanem az állat igényeinek kielégítése, hiszen nem fogja szívesen fogyasztani azt a takarmányt, aminek emésztése több energiát vesz el, mint amennyit ad. Minél többször kínáljuk az állatot, annál többször és többet fog enni. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal enni kér, amint meglátjuk, miután jól lakott és kérődzik, de legalább napi kétszer ajánlott az ad libitum kiadott szénát is átforgatni.
A gabona szerepe és a létfenntartó szükséglet
A gabona nem alapszükséglet egy kecske takarmányozásában, ez egy tévhit. Ha megvan a megfelelő mennyiségű mozgás, és a legelő tápanyagban gazdag növényzetet biztosít, fedezve a létfenntartó szükségletet (a minimálisan szükséges takarmánymennyiség súlynak és kornak megfelelően), valamint egy tejelő állat extra igényeit, és a laktációt nem húzzuk el 200-250 nap fölé, a gidát pedig nem tartjuk az anyja alatt 7 hónaposan is, akkor az abrak akár el is hagyható. A mozgás kiemelten fontos: egy megmozgatott, legelő állatnak kicsi az esélye a vemhességi toxémiára, mert testét elsősorban izom alkotja, mája pedig kevésbé valószínű, hogy elzsírosodik.
Egy boldog gyermekkor, amiben játszótárs a kecske és ellenség a medve: 10 és 13 éves gazdák meséltek
Tartásmódok: Zárt tartás vs. Legeltetés
Nagyobb tapasztalatom van zárt tartásban, és kevesebb legeltetésben. A két tartásmód között az a közös, hogy az állatok itt sem esznek többet, mint korábban, csupán mást és másképp. Zárt tartásban nincs szükség napi négyszeri szénázásra, a szénát is ritkábban kell túrni, és jelentősen kevesebb abrakkal is jobban néznek ki az állatok, mint azok, akik zárt tartásban a legtöbb, amit a gazdájuktól megkaphattak, mégsem javult a kondíciójuk. A legeltetésnél a legelő változatossága és növényi gazdagsága maximálisan kielégíti az igényeket, bár esős időszakban a külső és belső paraziták (szúnyog, bögöly, kullancs, mételyek) nagyobb mennyiségben vannak jelen, mint zárt tartásban.
A legeltetés során jól észrevehető, hogy van, aki már 2 óra legelés után megindulna befelé, tele pocakkal, míg más 3 óra után is csak "csipeget", és a bendője sehogy sem akar feltelni. Ez utóbbi esetben parazita okozta étvágytalanság, fogprobléma, vagy egyszerűen csak a "megalszik a tej a szájában" típusú egyed állhat a háttérben. Zárt tartásban ezt sokkal nehezebb észrevenni. Ha etetés vége felé még rákínáltunk volna a szálassal, talán kevesebb lett volna a gyengébb kondíció. A fejlettebb kecsketenyésztő országokban ezekre a tulajdonságokra nagyobb hangsúlyt fektetnek, mert időben és pénzben is megtérül, ha homogén viselkedés és nagy étvágy jellemzi a nyájat. Bár sokszor kívánatos lenne a homogenitás, másrészt sokan éppen a kecskék egyediségét, nem egyforma voltát szeretik.
A takarmány szárazanyag tartalma és beltartalma
Amikor takarmányadagról beszélünk, fontos tisztázni, hogy a súlyt mindig szárazanyagra értjük. A frissen vágott fű és a jól szárított széna szárazanyag tartalma eltérő. Így nem szabad meglepődnünk, ha egy talicska kaszálék után az állatok már kiabálnak, miközben ugyanennyi széna után szétcsúszva, kajakómában várják a megváltást. Az előbbinek a szárazanyagban található beltartalma magasabb, csak éppen nem tudnak belőle annyit enni egy szuszra. Ugyanez érvényes a lédús takarmányokra is.
Minden takarmánynak - legyen az fűféle, pillangós vagy gabona - más a beltartalma. Ahhoz, hogy egy kecske JÓL meg legyen etetve, nem csupán a MENNYISÉG a fontos, hanem a MINŐSÉG is. Ha a mennyiségen és minőségen túl a szárazanyagtartalomra is odafigyelünk, akkor ezzel a hárommal már nagy hibát nem tudunk elkövetni. A kecske takarmánya elsősorban a jó minőségű, rostot tartalmazó szálas takarmány. Egyes elvek szerint az össz szárazanyag 100%-át ennek kellene kitennie, és további 10% elegendő az abrak. Mások szerint minden 1 litert meghaladó tejtermelés esetén az össz takarmány 10%-a legyen abrak.
A gyakorlatban azonban nincs mindenkinek minilaborja az állandó nedvesség- és beltartalom mérésére, sem pedig kapacitása a kecskék havi mérlegelésére. Ez nem életszerű, és egy kisgazdaságban a robottechnológiára sem futja. Ha a széna nem fogy el, sokat ott hagynak az állatok, közben pedig a kondíciójuk romlik, akkor a hiba a szénában van (feltéve, hogy az étvágytalanságot nem valamilyen hiánybetegség vagy parazita okozza). Lehet az összetétel, a betakarítás vagy a tárolás volt nem megfelelő. A szemre és megérzésre hagyatkozás sokszor elegendő. Ha azt látjuk, hogy az állatnak apasztani kell a táplálékát, mert meghajtotta magát, és a fejére borított abrakot sem bírja megenni, de a kondíciója (inkább a mája) kezdi feladni a harcot, akkor inkább kiegészítővel etessük, és fokozatosan csökkentsük az abrakját. Nem abrakkal hízlalunk kecskét, hanem a legjobb szálastakarmánnyal és teljes ásványi anyag, vitamin kiegészítéssel. A májat nem lehet ugyanazzal meggyógyítani, amivel elrontottuk.
Kondícióbecslés és táplálkozási problémák
A sarokszámok jelentős eltéréseket mutathatnak, és egy kisebb gazdaságban, főleg mérési lehetőség nélkül, nehéz belőni az adagokat. A legbiztosabb, ha a sarokszámok mellett az állatot is figyeljük. A soványságnak és az elhízottságnak is megvannak a kockázatai és okai. A hát, a medence-far, a combokon lévő izomzat megfigyelésével (leegyszerűsítve: ha ezeken a pontokon csontos, akkor sovány) megállapítható, hogy az állat alul- vagy túltáplált. Ne tévesszen meg a gatya, a tincs vagy a téli vastag bunda. Főleg télen, nagyon hamar leeshet a lábáról egy gyenge kondícióban lévő, 2-3 gidával vemhes anyaállat.
Gyakran hallani, hogy egy kecske nem sovány, csak nagy pocakot szed estére. Azonban a valóságban a gerinc kilóg, a bordákon zongorázni lehet, és a hátsó lábak rogyadoznak. A bendő tele lehet, de nem mindegy, hogy mivel. Egy vödör, kertben összeszedett gyümölccsel teli pocak nagy része víz, így az állat nagyon hamar megéhezik. Ha délután-estétől reggelig nem kap mást, az édes kevés. Ugyanez érvényes a legeltetésre is. Egy nedves, párás hajnalon kihajtott állat már 1 óra alatt is nagy pocakot szedhet, de a legelőfű önmagában is magas nedvességtartalmú. Arról nem is beszélve, hogy a vizes fűben a parazita fertőződés veszélye is nagyobb.
Takarmánykomponensek és tápanyagok
Összeállítottam néhány takarmányféleség szárazanyag és nyersfehérje tartalmát. Ezek, főleg a szálas takarmányok esetében, csak kiindulásnak jók. Ezen felül még írhatnék az NEm Mj értékekről és a rostokról is, de az valószínűleg unalmassá tenné az írást. A kálcium és foszfor tartalom is lényeges számos más mellett a megfelelő izom- és csontfelépítésért, működésért, a növekedésért, a magzat csontozatáért, majd pedig a megfelelő tejmennyiségért. A tejelő kecske megfelelő Ca:P aránya 2:1, de inkább közelíthet a 1,5:1 arányhoz is. Ettől eltérő arány már káros, és kétféle húgykövesség melegágya lehet. Ha a takarmány nem fedezi ezt az arányt, külső kiegészítéssel könnyen pótolható. Ha tudjuk, mennyi az igény, és milyen takarmány áll rendelkezésre, akkor már csak úgy kell összerakni az adagot, hogy ezek az értékek meglegyenek.
A kecske ugyan jól tolerálja a vízmegvonást, de ne kísérletezzünk. Nincs jó emésztés, növekedés és termelés sem enélkül. Mindig álljon előtte tiszta, friss víz. Végül, nem szabad megfeledkezni a mikro- és makroelemekről, valamint a vitaminokról, amennyiben a legelő vagy a tartási körülmény nem teszi lehetővé, hogy teljes értékű takarmányt tudjunk biztosítani állatainknak.
Ezeket az adatokat érdemes figyelembe venni a takarmányadag összeállításakor, vagy olyan kiegészítőt választani, ami tartalmazza a takarmányadagban nem található mennyiséget, vagy olyat, amit ad libitum fogyaszthat az állat, és nem lesz sem túladagolva, sem alul. Felhívom a figyelmeteket, hogy nem vagyok takarmányozási szakértő, kizárólag a tapasztalataimat és saját gyakorlatomat osztom meg veletek.
A kecske mint mezőgazdasági állat történelmi és gazdasági megfontolások
A házi kecske (Capra aegagrus hircus) az emlősök (Mammalia) osztályába, a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozik. Az ókori görögök szent állatnak tartották, mivel tőlük "tanulták el" a szőlő metszését. A kecske tágabb értelemben több állatot is jelöl, így a vadkecskét, a kőszáli kecskéket és a havasi kecskét.
A Balkánon és Afrikában a kecsketartás szabályozatlansága túllegeltetéshez vezetett, ami nagy területek elkarsztosodását, illetve elsivatagosodását okozta. Ez a tartásmód ma is jellemző a primitív népekre. Nyugat-Európában szabályozták a kecsketartást, például az erdőtelepítésekben és fiatal erdőkben tiltották a legeltetést, míg a lábas erdőben engedélyezték, az erdőszegélyeket pedig tervszerűen tisztogatták kecskékkel. Államilag segítették a nemesítést, ami sok kultúrfajta születéséhez vezetett. Magyarországon a kecsketartás története tiltásokból és azok szabályozásából állt. A tiltások a 13. századra nyúlnak vissza, amikor erdőtelepítéseket rendeltek el, ahonnan kitiltották a kecskéket. Később még a lábas erdőkből is kitiltották őket. Ez vezetett oda, hogy a kecsketartás a szegénység társa lett, és sokan ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kecsketartás akadályozása a szegénység csökkenését és a vagyonosodást eredményezi. Károlyi Rezső 1910-ben ezt cáfolta, rámutatva, hogy Magyarországon a kecskék számának csökkenése nem járt együtt a vagyonosodással, míg Németországban, ahol jóval több kecske volt, gazdagabb ország volt.
Nyugat-Európában ma a kecskefogatok szerepet játszanak a falusi turizmusban és a gyermekek szórakoztatásában. Az Angliában meglévő hagyományokhoz hasonlóan, a kertes házzal rendelkező családoknál egyre inkább terjed a kutyatartást felváltó kecsketartás.
A kecske mint gazdasági állat: fajták és hasznosítás
A kecske az egyik legfontosabb mezőgazdasági állat a világon, amelyet több szempontból is hasznosítanak. Tejtermelése és húsának fogyasztása mellett gyapjújukat, bőrüket és szőrüket is felhasználják. A világ legnagyobb kecsketartói közé tartozik India, Kína, Pakisztán, Nigéria és Banglades.
A kecskét - mint a többi Európában hagyományosan tartott háziállatot - a termékeny félhold területén háziasították. A háziasítással együtt járt a testméret csökkenése és a csontváz változása. A neolit forradalom terjedésével haszonállatként vitték Európába. A Körös-kultúra volt az első Közép-Európában, amely kecskét tartott. Az ókori rómaiaknál fontos háziállat volt, és a spanyolok vitték először Amerikába a 16. században.
A kecskéket gazdasági megfontolások szerint csoportosíthatjuk: tej-, szőr-, valamint vegyes hasznosítású (tej és hústermelő) fajták. A tenyésztők gyakran tartanak kiállításokat, ahol a küllemet (testfelépítés, alkat, szín, szőrzet, testrészek formája) és a teljesítményt (tejhozam, izomzat, gyapjú mennyisége és minősége) bírálják. A kiállításon szereplő állatokat regisztrálni kell, és a pozitív bírálat emeli az állatok és utódaik értékét.
A kecskék visszavadulása és invazív szerepe
A kecskék könnyen visszavadulnak, ha lehetőségük van rá, és olyan gyorsan térnek vissza a vadon élésbe, mint a macskák. A hajósok tették ki őket szigetekre, hogy legyen számukra tej és hús. Visszavadult kecskék sok helyen jelen vannak, mint Ausztrália, Új-Zéland, az Egyesült Királyság és a Galapagos-szigetek. Ahol nincsenek nagy termetű ragadozók és elegendő víz áll rendelkezésre, ott a vadkecskék invazív fajként kárt okoznak a helyi élővilágnak, versenyezve a helyi növényevőkkel és eltüntetve növényfajokat a területről.
A kecskék fizikai jellemzői és szaporodása
A kecskék megjelenése, mérete, színe és más jellemzői fajtára jellemzőek. A törpe fajtáknál a nőstények testsúlya 20-27 kg, míg a nagytestű fajtáknál a bakok akár a 140 kg-ot is elérhetik. A felnőttkori testméretet a fajta mellett az elérhető tápanyag mennyisége is befolyásolja. A legtöbb egyed szarvalt, a szarvak formája és mérete fajtajelleg. Néhány egyednek több szarva is lehet, akár nyolc is, ami örökletes. Szemben a szarvasmarhával, kecskéből nem tudtak kitenyészteni szarvatlan fajtát, mivel az örökletes szarvatlanság erősen kapcsolódik egy nemet meghatározó génhez.
A kecskék kérődzők, gyomruk négyüregű. Általában a kecskék farka rövid és felfelé áll, ellentétben a juhokéval, amelyeké hosszú és lelóg. A kecskék kíváncsiak, ügyesen másznak fel mindenre, és kiváló az egyensúlyérzékük. Az egyetlen kérődző faj, amely képes fára mászni. Tesztelik a kerítéseket és a zárakat, a megtalált gyengeségeket kihasználva megszöknek. Nyájösztönük gyengébb, mint a juhoké, és nem csoportosulnak úgy, mint azok.
Kommunikáció és intelligencia
A Queen Mary Egyetem kutatásai szerint a kecskék a lovakhoz és kutyákhoz hasonlóan kommunikálnak az emberrel. Több mint 10 ezer éve háziasították őket, és kísérletekkel kimutatták, hogy az általuk ismert embertől várnak segítséget, ha egy feladatot nem tudnak megoldani. A kutatók szerint az ember-kecske interakció jobb megértése hozzájárul az állatok életkörülményeinek javításához. Az oxitocinszint emelkedése kutyáknál és gazdáiknál hasonlóan megfigyelhető, mint az ember-kecske interakcióban, ami arra utal, hogy a kecskék is képesek kapcsolatot teremteni, összetett módon kommunikálni, és megvan a maguk intelligenciája. Annak ellenére, hogy nem fogadnak szót úgy, mint egy kutya, sokan választanak maguknak kecskét társállatnak.
Szaporodás és tejtermelés
A kecske három-tizenöt hónapos korában válik ivaréretté. A nőstényt gyakran nem vonják tenyésztésbe, amíg testsúlya el nem éri a fajtától elvárt testtömeg legalább 70%-át. Az üzekedés kezdetét a nappalok rövidülése jelzi, így rendszerint szeptember-november hónapokra esik, néha májusban is jelentkezik. Trópusi területeken az ivarzás nem szezonális. A ciklus 21 napos, és egy-két napig tart. Az ivarzás gyakori mekegésükön és farkcsóválásukon észlelhető.
A bak az év minden idejében nemzőképes, és a legjobb korban (2-8 év között) egy bak 100 nőstényre elegendő. Mérsékelt égövben a nőstények üzekedésével párhuzamosan a bakok nagyobb harciasságot, étvágycsökkenést és a nőstények iránti fokozott érdeklődést mutatnak. A vemhesség ideje 143-157 nap. Az anyakecske 1, 2, vagy 3, kivételesen 4 vagy 5 gidát ellik. Leggyakoribb az ikerszülés. Közvetlenül szülés előtt az anya nyugtalanná válik, és gazdája közelségét keresi. Születésük után néhány perccel a kis gidák felállnak és keresik az anyjuk tőgyét.
A tejtermelés függ az anya fajtájától, genetikájától, korától, étkezésétől és az elfogyasztott vízmennyiségtől. Tejelő fajták össztermelése 680-1810 kg egy 305 napos tejelési szakasz alatt. Egy jól termelő anya napi 3 liter tejet termel a tejelési szezonban. A laktáció végén az anyát szárazra állítják, vagy magától áll szárazra.
A kecske mint sokoldalú haszonállat
A házi tyúkon kívül szinte egyetlen gazdasági állatfaj sem termel olyan sokféle terméket viszonylag kis és szerény befektetéssel, mint a kecske. Olyan területeket képes hasznosítani (meredek kopárok, ugarok, beszántás előtti területek), melyeket más haszonállat nem. Ezért is osztogatnak fejlődő országokban segélyszervezetek kecskéket a szegényeknek.
A kecskehús nagyon jó, különösen a 4-8 hetes korban. A 8 hetesnél idősebb hús is vonzó, főként ragunak, currynek, stew-nak elkészítve. A kecskehús kissé édeskés, alapvetően egyfajta jó "húsíz" jellemzi. Izomrostjai közt sok a kötőszövet, ezért készítés közben nehezen szárad ki. Igen jó eredmény érhető el alacsony hőmérsékletű vákuumos készítéssel vagy konfitálással. A hús elkészítésének számos módja létezik, alkalmazkodva a fiatal vagy idősebb állathoz, a kívánt végeredményhez.
A kecske szereti a zöldségeket, friss tavaszi vagy jól tárolható téli zöldségeket egyaránt fogyaszt. A világhíres szakácsok is előszeretettel dolgozzák fel a kecskehúst, különféle receptekkel és elkészítési módokkal.
A kecsketartás gyakorlati szempontjai
A kecskét célszerű legeltetni, így biztosítható a gazdaságos és egészséges tartás. A közhiedelemmel ellentétben a kecske válogatós, az egyféle takarmányt hamar megunja, egy-egy helyen keveset legel, hamar odébbáll. Nagy területet jár be, mozgásigénye is nagy. Számos fajtának a nyájtartó képessége kicsi, ezért érdemes juhokkal együtt tartani.
A tartásmód régiótól és kultúrától függ. A tejtermelésre tartott kecskéket nyáron legeltetik, illetve amikor nem fejik őket. Fejési időben istállózzák őket. Ázsia nagy részében, például Indiában, Pakisztánban és Nepálban a kecskéket házhoz közel tartják, vagy hagyják szabadon kóborolni. Afrikában és a Közel-Keleten a kecskéket juhokkal együtt tartják, ami javítja a legelő kihasználását, mivel a két faj különböző növényeket kedvel. Latin-Amerikában a kecskéket nem legeltetik szabadon, hanem begyűjtik a táplálékukat és a gazda eteti őket.
A kecske szinte mindent megeszik, akár fém és karton dobozokat is. Fogyasztás szempontjából kiemelkedik fáradhatatlansága és szeszélyessége. Mindig új élvezet után futva, mindenütt csak keveset tép, belekóstol ebbe is, abba is. Különösen a falevelekre vágyik, éppen ezért jelentékeny kárt tesz a védett erdőrészekben. Csodálatos módon baj nélkül eszi azokat a növényeket is, amelyek más állatokra nézve veszedelmesek. Legszívesebben veszi a hüvelyes növények fiatal leveleit, a komlót, a káposzta- és répaféléket, valamint a legtöbb falevelet. Szereti a kúszónövényeket és a bokrokat. A legtöbb hasznát a száraz, napos, termékeny magaslatokon található növényeknek látja.
A kecskét előszeretettel tartják hegyvidéken, különösen ott, ahová a szarvasmarha nem jut el. Mivel majdnem minden növényt megeszik, egész tájakat képes elsivatagosítani. Rétek, melyek szeméttel vagy rossz szagú anyaggal vannak bemocskolva, nem használhatók kecskelegelőnek. Erjesztett szénaféleségek, mint szilázs csak frissen bontva adhatók, mivel a kecske gyomra érzékeny a Listeria baktériumokra. A lucernaszéna alkalmas fehérjeforrás, a csenkeszszéna tápértéke csekély.
A kecsketartás előnyei
Meglepően sok indok szól a kecsketartás mellett. Ha olyan helyen él az ember, ahol a körülmények ezt lehetővé teszik, egy kecske több szempontból is előnyére lehet a háztartásnak. Kezdjük a legegyértelműbb indokkal: a kecskék friss, nyers tejet biztosítanak, ami jót tesz a bőrnek, az agynak, erősíti az immunrendszert és a csontokat, segít megelőzni az allergiákat. A kecsketejben több a kalcium, a magnézium, a C-vitamin és az A-vitamin, mint a tehéntejben, ráadásul egységnyi adagja több fehérjét és valamivel kevesebb cukrot tartalmaz.
A kecskék nagyon alapos kertkarbantartók. Ha a portát benőtték a bokrok, füvek vagy gyomok, akkor rájuk lehet ereszteni őket, csupán arra kell odafigyelni, hogy előtte minden mérgező növényt el kell távolítani. A farmokon tenyésztett kecskéket kukoricával és szójával etetik, amelyek génmódosításon is áteshetnek. Ezt elkerülhetjük, ha saját kecskéket tartunk, és olyan tápokkal etetjük őket, amelyek természetes forrásból származnak.
A kecskék meglehetősen játékos állatok, és nagyon szórakoztató nézni őket. Mivel manapság egyre kevesebb vidéki háztartásban tartanak haszonállatokat, egyre kevesebb gyermek ismerkedhet meg testközelből az állattartás minden aspektusával.
Egy boldog gyermekkor, amiben játszótárs a kecske és ellenség a medve: 10 és 13 éves gazdák meséltek
A kecske emésztőrendszere és táplálkozási stratégiája
A kecske kecskebélcsatornája 25-42 méter hosszú. Üres- és vemhes anya napi szárazanyag szükséglete testtömegtől függően 1,7-1,9 kg/nap, tejelőké 2,9-3,9 kg/nap. A 6 liter tejet termelő kecske szükséglete 2,5-szerese az 1 literes termelőnek.
A kecske, emésztő szervrendszere révén, kiválóan alkalmas a rostdús takarmányok hatékony emésztésére. Főleg a számukra ízletes takarmányt fogyasztják. Egyszerre nem esznek sokat, inkább többször, szelektíven keveset. Nagy tejhozamnál fontos, hogy a tejelő állat felvegye a jóllakottság érzését kiváltó takarmánymennyiséget.
A kecske mindent legel, akár előtte vagy fölötte van, a meredekebb domboldal sem akadály. Kora tavasztól késő őszig legeltessünk. Legelési stratégia: füvet fogyaszt, amikor legnagyobb a fehérjetartalma és az emészthetősége, majd áttér a fiatal hajtásokra. Kiválogatja a füvet a herefélék közül, jobban kedvelik a fiatal hajtásokat lerágni, mint a legelést. Sziklás, köves, meredek lejtőket előnyben részesítenek a sík területtel szemben. Kerítés, sövény mellett szívesebben legelnek, mint a legelő közepén. Magasabban lévő növényeket fogyasztják először, utána legelnek a talajhoz közel. Képes elviselni a keserű ízt, a magas csersavtartalmat, elfogyaszt rossz ízű gyomokat és vad cserjéket, melyek mérgezők is lehetnek. A legelés tengerszint feletti magassága alapján a kecske "fentről lefelé" legelő állat. Szakaszos legeltetés során a növény és az állat igényeit figyelembe kell venni. A telepített, intenzív gyepeket célszerű szakaszokra osztani, és adagolva legeltetni.