Melis György: Egy szlovák anyanyelvű fiú útja a világ operaszínpadaira és a Kazinczy-díjig
A művészet világában gyakran találkozunk olyan életutakkal, amelyek ellentmondanak a megszokottnak, és amelyekből egyedi, megismételhetetlen jelenségek születnek. Melis György, a szlovák anyanyelvű, eldugott tanyavidéken született hetedik fiú pályafutása ilyen paradoxonokkal teli. Tehetsége nem csupán az országhatárokon túlra repítette, hanem olyan magasságokba emelte, ahová kevesen juthatnak el. Az ő története a bizonyíték arra, hogy a származás és a kezdeti körülmények nem szabhatnak határt az emberi ambíciónak és a művészi kiválóságnak.
A szarvasi gyökerektől a budapesti Akadémiáig
Melis György élete a lehető legegyszerűbb körülmények között kezdődött. Egy szarvasi parasztcsaládba született, a Csipkár-sorról származik. Otthon ötéves koráig csak szlovákul beszélt, magyarul csak az iskolában tanulta meg. Ez a kettős identitás azonban nem jelentett akadályt, sőt, paradox módon éppen ez segítette abban, hogy a legszebben beszélő, egyetlen Kazinczy-díjas operaénekesünk lehessen.
A fiatal Melis zenei affinitását egy lelkész fedezte fel a szarvasi Újtemplom kórusában. Ez a felfedezés tette lehetővé számára, hogy magasabb fokú tanulmányokat folytathasson. Érdekes módon Budapesten a Műegyetemen kezdte meg felsőfokú képzését, és csak ezt követően jelentkezett a Zeneakadémiára. Abban az időben a származása, mint szlovák anyanyelvű, príma káderlapot jelentett számára, így az egykori tanyasi gyerek akadálytalanul bekerülhetett az intézménybe. Azonban nem lehet elvitatni, hogy tehetsége volt az igazi kredit. Kivételes muzikalitása párosult a gyönyörű hanggal, ami gondoskodott arról, hogy könnyedén bejusson az Operaházba. Ott szerencsés módon a Tóth Aladár-féle művészgárda, valamint egy kifinomult és hozzáértő szakmai közeg várta ösztöndíjasként.
A bariton, aki intézménnyé vált
Melis György kisvártatva a magyar opera egyik biztos pontja lett a bariton szerepkörben. Négy évtizedes pályafutása során közel hetven szerepet énekelt. Händeltől Verdin át Bartókig hitelesen alakított megannyi szerző operakaraktereit, még azokat is, amelyek alkatilag távol álltak tőle. Karczag Márton szerint Melis György személyisége misztikus volt, és valószínűleg ez a titok volt művészetének is a nyitja. Tökéletesen ösztönös művész volt, jó kottista, jó zenész, ráadásul jó társulati tag, aki a büfében is részt vett a közösségi életben, nem volt elzárkózó, mégsem lehetett róla tudni semmit. Sztorizgatni igen, a kollégákkal időzni igen, de megnyílni soha - mintha ezen az elven működött volna.
A 2000-es évek elejéig Melis György még javában játszott, miközben kortársai közül már mindenki más „kihalt” körülötte. Ilosfalvy Róbert, Déry Gabriella, Komlóssy Erzsébet, László Margit lassan eltűntek a színpadról, ő maradt. Döbbenetes utolsó előadásokat őriz az operai emlékezet, amikor a nála 30-40 évvel fiatalabbakkal még mindig ő jött be mint Tiborc. Amikor a gyerekek, akik eljöttek a kötelező Bánk bán-előadásokra szenvedni és morajlással töltötték meg a nézőteret, a Tiborc-jeleneteknél egyszeriben elhallgattak. Kijött egy bácsi, akinek a hangja már nyilván nem az a hang volt, ami évtizedekkel korábban, sőt gyakorlatilag csak elmondta a megfelelő hangmagasságban a szöveget - a nagy énekes gesztusai azonban nem változtak, s míg semmi különlegeset nem csinált, totálisan rabul ejtett mindenkit.
A Kékszakállú titka és a nemzetközi elismertség
Egyik legemlékezetesebb alakítása Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának címszerepe volt, amelyet először a milánói Scalában interpretált. Ez az előadás különösen jelentős volt, hiszen egy szlovák anyanyelvű énekes énekelte az egyik legfontosabb magyar operai szerepet, ráadásul akkora sikerrel, hogy azóta is számtalanszor emlegetik. Karczag Márton szerint elképesztően érdekes, hogy valaki lírai baritonként megcsinálja a Kékszakállút, hogy Székely Mihály és Faragó András emblematikus, férfias interpretációja után Melissel érkezik egy sokkal puhább, titokzatosabb, megfoghatatlanabb, sértettebb bartóki figura.
2023. május 20. BARTÓK BÉLA: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA – FEHÉREN, FEKETÉN
A Kékszakállú akkoriban „nemzeti valuta” volt, nemcsak a művel turnézott rengeteget az Operaház társulata, de a szerepeket éneklő művészek ettől függetlenül is utaztak. A Székely Mihály-Palánkay Klára páros vitte nemzetközi porondra a zenedrámát, de Melis György idejében még mindig kuriózum volt, így 1971-től legalább húsz éven át maga is bejárhatta a fél világot a szereppel. Számtalanszor lépett színpadra Olaszországban, Angliában, Amerikában, Kanadában, Brazíliában és Ausztráliában. Világkarriert futott be, bár Karczag Márton szerint talán azért nem lett még nagyobb, mert nem is akart. Az 1960-as évekre a személye idehaza intézménnyé vált. Hiába énekelték a szerepkörét mások is - például Bende Zsolt és Radnai György -, a Melis-jelenség egyedi volt, amire lehetett építeni. Ezért merték például odaadni Nabuccót egy „Figaro-hangú” művésznek.
A műhelymunka és a színpadi varázslat
Karczag Márton szerint egy szerepet általában néhány érzelemből épít fel az ember, a kérdés, hogy tudod-e közvetíteni. Melis azonban nemcsak azért volt ennek a mestere, mert Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv, a műfaj két rendező-ikonja megtanította őt kosztümöt viselni, hanem mert ezek az emberek átgyúrták őt a szerepekre. Pontosan tudták, hogy gyúrható, látták, hogy minden megvan benne, ami az operaszínpadra kell, dolgoztak vele és Melis nem állt ellen. Ebben az időszakban komoly műhelymunka zajlott az Operában, és ebben a műhelyben szenvedéllyel csiszolták még a legapróbb részleteket is.
A korábbi generációk egészen más élményvilágból tudtak meríteni, mint a maiak. Ha a Bohéméletben azt mondták, fázunk, akkor tudták, miről beszélnek. Ők még fáztak az életük során. Melisnél ezekre az alapokra épültek az egyéb kvalitások, például, hogy nagyon tudott a szavakkal játszani. A végeredményből fakadóan pedig rettentően lehetett őt szeretni a színpadon. Megnyerő személyiség volt, akit nem lehetett nem észrevenni.
Maximális elkötelezettség és sokoldalúság
A kollektív operai emlékezet szerint Melis György sokat tett a megbecsüléséért. Felkészülés és előadás tekintetében maximalista volt. Olyan nem volt, hogy az első próbára készületlenül érkezzen, az sem fordulhatott elő, hogy ne makulátlanul énekeljen, hogy bármelyik próbán ne tudjon mindent. A színházért élt, a magánélet számára tökéletesen másodlagos volt. Az ő generációja még évi 80 előadást prezentált a színházban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy hetente két-három alkalommal énekelt, de nem ugyanazt, mint ahogyan manapság összeáll a műsorrend, hanem különféléket, egy-két naponta mást. Ez azt jelenti, hogy az agyában az a 60-70 féle főszerep hibátlanul előhívható állapotban volt mindig, ami a beugrásra is alkalmassá tette. Bármelyik nap előállhatott egy váratlan fordulat, betegség, berekedés - ha valaki lemondta az esti előadást, akkor Melis ugrott.
Elgondolkodtató és bizonyára reális feltevés, hogy Melis összes alakítása közül, akik még rendelkeznek személyes élményekkel róla, sokan mást és mást mondanának emlékezetesnek. Egyszerre volt hiteles Don Pasquale, Posa márki és Jago, Don Giovanni és Falstaff. Ez a sokoldalúság tette őt felejthetetlenné.
Elismerések és a nyugalom keresése
Melis György pályája csúcsán számos díjjal jutalmazták. 1962-ben Kossuth-díjat kapott, a Liszt Ferenc-díjat három alkalommal is odaítélték neki, 1959-ben érdemes, majd 1967-ben kiváló művész lett, 1989-től a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Óbuda-Békásmegyer díszpolgárai közé is beválasztották, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Csillagos Középkeresztjét. Ezek a díjak is tükrözik azt a kimagasló művészi teljesítményt, amelyet évtizedeken át nyújtott a magyar és a nemzetközi operaszínpadokon.
Külföldre látogatóba járt, otthona tulajdonképpen az Opera volt. Szarvast elhagyta, nyugalmat pedig Óbudán talált. Fákkal körülölelt Mátyás-hegyi házában öregedett meg, és ez az öregség talán megelégedettségben telt. Sikere és magánya - hogy meglelte-e ebben a teljességet a korszakos bariton? Erre a kérdésre talán csak ő maga tudna válaszolni, de életműve és a róla megmaradt emlékek egy olyan művészt mutatnak, aki maradandót alkotott a zeneművészetben.
Hajas Barnabás: Az igazságügyi minisztériumtól az ítélkezésig
A Hajas Barnabás név a közelmúltban elsősorban az igazságügyi minisztériumi szerepvállalásával került a hírekbe. 2018-ban több mint egy évre miniszteri biztos lett „a közigazgatási bíráskodás fejlesztésével kapcsolatos feladatok koordinálására, továbbá a kapcsolódó jogszabályok előkészítésével összefüggő feladatok irányítására és összehangolására”. Ezért helyettes államtitkári illetménynek megfelelő díjazást kapott. 2020-ban államtitkár lett az Igazságügyi Minisztériumban.
Irán
tags: #m1 #riporter #hajas #barnabas