A szavak ereje és a zöldségek világa: Több, mint gondolnánk
Bevezetés: A cím mögötti történetek
A "Nem beszélek zöldségeket!" (franciául: La Tête en friche) egy 2010-es francia film, amelyet Jean Becker rendezett Marie-Sabine Roger azonos című könyve alapján. A film nem csupán egy egyszerű történet, hanem mélyebb gondolatokat ébreszt az emberi kapcsolatokról, a tudás erejéről és az önelfogadás fontosságáról. A főbb szerepekben Gérard Depardieu, Gisèle Casadesus, Claire Maurier, Maurane és François-Xavier Demaison láthatóak, akik hitelesen keltik életre a történet szereplőit. A film alcíme, "La Tête en friche", ami szó szerint "fej a parlagon" vagy "fej a parlagon hagyott földön" jelenthet, tökéletesen illik a főhős, Germain karakteréhez és fejlődéséhez.
Germain útja a tudatlanságból a megértésig
Germain egy 45 éves, írástudatlan ezermester, aki a film során visszapillantásokban gyerekként jelenik meg. Gyermekkorában az iskolában lassú olvasása miatt a tanárok és a többi diák egyaránt piszkálják. Édesanyja folyamatosan emlékezteti arra, hogy ügyetlen és nemkívánatos, és nem sok szeretetet kap tőle. Azonban édesanyja mégis megvédi, amikor az egyik barátja megpofozza. Germain egy hűséges ember, jó szívvel, de hiányzik belőle az önbecsülés. Az édesanyja háza mellett parkoló lakókocsiban él, ahol zöldségeskertet művel. Némi pluszpénzre úgy tesz szert, hogy a heti termelői piacon árulja a zöldségeit, és kölcsönkér egy teherautót a bárból, ahol a barátaival együtt törzsvendég. Barátnője, Annette egy fiatalabb nő, aki a helyi buszt vezeti.
A váratlan találkozás és a szavak varázsa
Egy délután Germain találkozik Margueritte-tel, egy törékeny, 95 éves asszonnyal, aki ugyanarra a padra ül vele, hogy galambokat etessen. A 19 madarat már annyiszor megfigyelte, hogy mindegyiket ismeri és elnevezte. Megtudja, hogy Margueritte magasan képzett, és korábban az Egészségügyi Világszervezetnél dolgozott tudósként. Egy falusi nyugdíjasotthonban él, és gyakran olvas. Kapcsolatuk Albert Camus A pestis című művének egy szövegén keresztül kapcsolódik össze. Mivel Germain alig tud olvasni, Margueritte elkezdi felolvasni neki a könyvet. Lassan kezdi értékelni a szavak és a mondatok szépségét, mert jó hallgatósággal és élénk képzelőerővel rendelkezik. Germainre hatással van a szimbolizmus, amelyet Camus ebben a filozófiai regényben használ, kitágítva látókörét.
Hogyan omlik össze egy társadalom
Barátság, tudás és a jövő felélesztése
A páros minden nap találkozik, hogy folytassák az olvasást. Barátság alakul ki kettejük között. Margueritte végül odaadja neki régi szótárát. Ebben próbál olyan szavakat találni, amelyek érdeklik, de mivel nem tud betűzni, túlságosan frusztrálónak találja a szótárat. Elmondja neki, hogy a látása fokozatosan romlik, és hogy hamarosan már nem lesz képes önállóan járni. Germain elhatározza, hogy felcseréli a szerepeket, és megpróbál felolvasni neki, de előbb az ő olvasási készségét kell fejlesztenie. Annette támogatásával megtanul egy történetet felolvasni Margueritte-nek.
Meglepetések és újrakezdés
A közjegyzőnél megtudja, hogy az anyja tulajdonában van a ház, amiről eddig azt hitte, hogy bérli. Szigorú takarékoskodásból jelentős vagyont halmozott fel, és mindig is az volt a szándéka, hogy ezt ráhagyja, de soha nem mondta el neki. Közben Annette bejelenti, hogy terhes. Germain eddig habozott a gyermekvállalással, mert úgy gondolta, nem tud eleget nyújtani nekik. Annette azt mondja neki, hogy ne aggódjon, ő tud szeretetet adni. Amikor Margueritte kénytelen elhagyni a nyugdíjas otthonát egy kisebb flandriai otthonért, félreteszi a szótárát Germainnek. A férfi a nyomára bukkan, és visszahozza, hogy vele éljen az anyja házában.
A film a Rotten Tomatoes kritika-gyűjtő weboldalon 60 kritika alapján 85%-os tetszést aratott, és 6,4/10-es átlagértékelést kapott. A Metacritic is pozitívan értékelte, 5.6/10 ponttal.
A zöldségek szerepe: Több mint étel
A "Nem beszélek zöldségeket!" film témája, vagyis a "zöldségekkel való nem beszéd", egy érdekes metafora is lehet. A történet Germain fejlődését mutatja be, ahogy lassan megnyílik a világ és a tudás előtt. Ezt a gondolatot továbbvive, érdemes megvizsgálni a zöldségek szerepét az életünkben, nem csak táplálkozási, hanem kulturális és tudományos szempontból is.
A gyerekeknek szánt tudományos, ismeretterjesztő műsorok témaköre ingoványos terület. A korosztály figyelmét nehéz megtartani, és könnyen unalomba fulladhat, vagy nevetségessé válhat a tévéműsor. Kétesélyes a végeredmény. A "Gofrincs és Mocsi" című sorozat megpróbálja a lehetetlent: a két ételről elnevezett bábfigura nem mást, mint az étkezést igyekszik izgalmasabbá tenni a gyerekek számára. Oktatóműsor, főzőműsor - nevezzük bárminek a sorozatot. Gofrincs és Mocsi tíz epizódon keresztül arról győzködi a gyerekeket, hogy egyenek zöldségeket. A szülők számára már a címválasztás nyílt üzenetet hordoz: itt bizony ételekről lesz szó. A gyerekek ezekből mindig kimaradnak. A főzés olyan felnőttes dolog, amelyet minden gyerek szeretne előbb-utóbb kipróbálni. Miért ne szólhatna egy hasonló tematika köré épülő műsor? Amely bemutatja a zöldségeket, és a gyerekek nyelvén beszél az ételekről, és arról, hogy miért jó nekik, ha azokat el is fogyasztják. Mert amit ismerünk, azt szívesebben fogyasztjuk.
Azok a szülők, akik ismerik azt az érzést, hogy milyen, amikor nem eszik a gyerek zöldségeket, gyümölcsöket, vagy rendkívüli módon válogatós, hálásak lennének, ha létezne olyan tudományos, ismeretterjesztő tévéműsor, amely ráveszi a gyereküket, hogy egye meg a paradicsomot. A "Gofrincs és Mocsi" két bábfigura, ők hivatottak megragadni a nézőközönség figyelmét - amelyet a készítők nagyjából négy és tíz év közé becsülnek. Gofrincs, aki beszél is a sorozatban, félig jeti, és gofriból vannak a fülei. Mocsi egy kerekded, rózsaszínű gombóc, aki asszisztál Gofrincsnak, és csak halandzsa nyelven kommunikál. Ők ketten főleg fagyasztott készételeket fogyasztanak, és kedvenc műsoruk Julia Child főzőshowja. Természetesen szeretnének fejlődni, tanulni. Séfek szeretnének lenni, de az ételek, alapanyagok világában nem igazán boldogulnak. Mondhatnánk rájuk, hogy tipikus gyerekek (bár a Julia Child imádatuk gyanússá teszi őket).
De mit tudhat két, felnőtt szemmel érdekes kinézetű bábfigura? Meglepő a válasz, de sokat. Kezdetben talán mi sem hittük volna, de Gofrincs és Mocsi igencsak népszerű lett a gyerekeink körében. Persze olykor mosolyra ad okot, ahogyan a két fura figura eszeget. Bemutatva az étkezés tekintetében jellemző két gyerektípust: Gofrincs a kísérletezőbb, ő azonnal a szájába vesz mindent, amivel megkínálják. A tíz részes sorozat egyébként minden epizódban más zöldséget vagy alapanyagot mutat be. Van szó a paradicsomról, sóról, krumpliról, tojásról, fűszerekről, savanyúságokról, rizsről, kukoricáról, gombáról, vízről. Mégpedig igencsak izgalmas módon. Segítőjük Mrs. O., akit mi Michelle Obamaként ismerhetünk, de a gyerekeknek ő egy olyan személy, aki kedvesen, de nem lekezelően beszél Gofrincsékkel - még ha ők bábok is. Mrs. O. egyébként a férjével (az Amerikai Egyesült Államok egykori elnökével) a producerei is a műsornak. Láthatunk még Gofrincsék mellett például egy beszélő felmosót és egy beszélő polcot is. Kifejezetten tetszett, hogy a "Gofrincs és Mocsi" nem nézi le a gyerekközönséget. Nem tekinti őket kis felnőttnek. Nem célja, hogy a gyerekekből kis séfeket faragjon. Minden részben híres séfek, gasztronómiai szakértők beszélnek - tényleg érdekesen - az adott részben kiválasztott alapanyagról, hogy abból milyen, az ő országukra jellemző finomságot lehet készíteni. Például Massimo Bottura. Nem ők jönnek házhoz Gofrincs és Mocsi konyhájába, hanem Mocsiék repülnek el felfedezni például Dél-Amerikába a különleges krumplikat, a Japán rizsföldeket, sóhegyet látogatnak meg, megnézik, hogyan lehet egy földbe vájt mélyedésben főzni, vagy hogyan készül a japán mocsi, vagy a híres tojásos rizs. Így egy kicsit mi is világot látunk velük. Még mi is hallhatunk néhány érdekességet a sóról, a gombáról, a velencei fűszerekről, a japán ételekről. A "Gofrincs és Mocsi" nem váltja meg a világot, nem biztos, hogy miattuk több zöldséget fogyaszt majd bármelyik gyerek. De mondhatni, küldetést teljesítenek azzal, ahogyan és amit elmesélnek az ételekről és a világról. Tovább lehet róla otthon, a saját konyhánkban beszélgetni.
Törökország zöldségei: Több, mint gondolnánk
Vannak filmek, amelyek a maguk csendes módján, leheletfinom eszközökkel mesélnek kis csodákról. Germain (Gérard Depardieu) amolyan ügyefogyott mackóként, francia Forrest Gumpként csetlik-botlik az életben, alkalmi munkákból él. Sörözik a haverokkal, gondozza a veteményét, s az anyja házának kertjében lakik egy lerobbant lakókocsiban. Az egykori lassú felfogású, rossz tanuló ma is nehezen tud olvasni, hadilábon áll a szavakkal, a mindennapokat a maga egyszerű módján éli meg. A szeretettelenségben töltött gyerekkor, a rideg anya által meghatározott felnőtt mindennapok sivársága után Germain csak abban lelhet örömét, hogy napközben a városka parkjában üldögél a padon, és eteti a galambokat. Itt hozza össze a sors Margueritte-tel (Gisele Casadesus), a törékeny, nyugdíjas tudóssal, aki minden idejét az irodalomnak, a könyveinek és a szavak "hatalmának" szenteli. A két ember szokatlan barátsága észrevétlenül kovácsolódik ott a padon, a galambok közt. Az egyszerű, de szeretetéhes fickó, és a világtól búcsúzó művelt asszony kapcsolata mélységes szereteten, és egy szokatlan, de annál erősebb "anya-fiú" kapcsolaton alapul. Germain szomjazza a tudást és az útmutatást, Margueritte pedig még egyszer, utoljára szeretne valamit átadni a szavak szeretetéből. Eleinte Margueritte olvas fel a hümmögő, szavakat ízlelgető Germainnek, aki lassan "rákap" a tudás és az olvasás ízére. Ahogy lassan a túlkoros diák horizontja tágul, a férfi élete mind jobbra fordul, s képes lesz értékelni maga körül a pici örömöket is.
Nagyjából ez a frappáns mondat hangozhat el egy török anyuka szájából, mikor a gyereke bejelenti, hogy vega vagy vegán lesz. Mert hogy igenis léteznek vegák ott is, ahol a kebap és a köfte (török fasírt) az úr. Szóval arra jutottam, hogy írok egy bejegyzést a török vegákról. És hogyan jött ez az őrült ötlet? Tulajdonképpen onnan, hogy a március 11-i az oszmán szeráj gasztronómiai kultúrájáról szóló előadásomra készülve is sokat olvastam az oszmán kori egészséges étkezésről, valamint egy kedves blogger barátnőm (kardamom.24.hu) is arról faggatott az előadás után, hogy beszéljek még többet a zöldségek szerepéről a török, illetve az oszmán konyhában. Bevallom őszintén, először kicsit megtorpantam, hiszen nekem is a húsos ételek jutnak először eszembe, ha a török konyhára gondolok. Nem is véletlenül, hiszen ugye a mai törökök ősei Közép-Ázsiából Anatóliába vándorolt, állattenyésztő nép voltak, vagyis étkezésükben a hús játszotta a fő szerepet. Onnantól fogva, hogy Anatóliában letelepedtek és keveredtek az ott élő növénytermesztő népekkel, kezdett kialakulni az az igen gazdag oszmán konyhakultúra, mely a 16. században élte fénykorát. A közép-ázsiai szokások, Anatólia fantasztikusan gazdag zöldség és gyümölcs kínálata, a Selyemúton érkező fűszerek és szárított élelmiszerek, arab és perzsa hatás… ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz a hihetetlen kínálathoz, amit a szeráj konyhájában megtalálhattunk és ami kicsit visszafogottabb verzióban, de a köznép asztalán is megtalálható volt. De még a legnagyobb bőséget felsorakoztató időszakban sem csak a has megtömése vagy az étkezés okozta élvezet hajszolása jelentette a fő célt. Még ennél is fontosabb volt az egészséges táplálkozás. Ugyanis már akkor is úgy tartották, hogy a betegségek kizárólag az étrend megváltoztatásával, illetve a vadon növő gyógynövények használatával gyógyíthatóak.
És hogy jön ez a török vegákhoz? Azt hiszem, a kapcsot az egészségtudatosság jelenti. Sokan persze vitatják, hogy nekünk embereknek valóban jót tesz-e, ha nem eszünk húst? Ebbe most nem is mennék bele, hiszen ez egy külön posztot megér, és bár én sem viszem túlzásba a húsfogyasztást, az igazi vegák biztosan meggyőzőbben tudnának nálam érvelni 🙂 Én, illetve az a török vega lány, akinek egy igazán inspiráló cikkét olvastam arról, hogy milyen Törökországban vegának lenni, szóval mindketten úgy gondoljuk (és szerintem sokan vélekednek még így), hogy csak hallgassunk a testünkre és az megmondja, hogy mit kíván. Valaki egy napot sem bírna ki szalonna és kolbász nélkül, valaki elvan fél adag csirkével egy hétig. Ha valamit erőltetünk a szervezetünkre, ami nem jó neki, úgyis tiltakozni fog. Ha szemetesládának használjuk a testünket és mű ételekkel tömjük teli, mű ízekhez szoktatjuk, annak látható jele lesz előbb vagy utóbb. És itt kanyarodjunk vissza az oszmánokhoz. Ők azt vallották, hogy nem csak a nátha a betegség, hanem már az is, ha nem jól érezzük magunkat, mert valahogy felborult bennünk az egyensúly. Csak hallgass, figyelj és eszerint étkezz! Nincs szükség gyógyszerekre 100 mellékhatással vagy ezerféle karcsúsító, méregtelenítő, akármilyen mű étrend-kiegészítőkre. Ismerd meg azt, amit a természet ad és használd, mert így nem csak a testeddel leszel egyensúlyban, hanem a természettel és a világgal is.
De vajon tényleg lehet vegának lenni a temérdek kebap világában? Szerintem egész jó eséllyel! Számtalan szakácskönyvet olvastam már ki és megannyi étterem, kifőzde és utcai árus kínálatát kóstoltam végig és bár az előtérben a hús áll, ennek az illata terjeng mindenhol, ha jobban belegondolunk, rengeteg joghurtos gabonabetéttel vagy hüvelyesből készült krémlevessel találkozhatunk. Ezek olyan hideg vagy meleg ételek, melyek zöldségből készülnek és vagy már a főzés során olívaolajjal kevert vizet használnak az elkészítésükhöz vagy a végén öntözik meg bőséges olívaolajjal. Vagy hogy a korábban említett újságíró lányt hozzam ismét példának: igenis vannak olyan törökök, akik nem kívánják a kebapot. Viszont elalélnak a frissen sült kenyér illatától, semmire sem cserélnék le a reggelire készített menemenjüket (lecsó török változata, nagyon apróra vágott zöldségekkel és sok tojással), az uzsonnára elmajszolt simitet, sajtot és paradicsomot vagy a vacsoraként dukáló szárított babból készült egytálételt. Nekem már csak egy kérdés motoszkált a fejemben, mit csinál egy török vega az áldozati ünnepkor, mikor minden második sarkon bárányt vagy birkát vágnak vagy ha nem vágnak, akkor is nagyüzemi mennyiségben főzik/sütik otthon. Hát igen… ez nagy dilemma, hiszen hogyan legyen valaki jó muszlim, ha nem vesz részt ezen a fontos vallási ünnepen, nem főz együtt a családdal, sőt mi van ha neki van már családja, ahol mindenki vega? Erről is olvastam számos véleményt. Én most azt osztanám meg, amelyik nekem a legszimpatikusabb volt: a vallási szokások, rituálék fontos részei életünknek, megszépítik, színesítik hétköznapjainkat és sok ember számára valóban egy módját jelentik annak, hogy istenhez közelebb kerüljenek, hitükben elmélyedjenek. De nem ezen múlik, hogy valaki jó ember-e vagy úgymond “igazán vallásos”-e. Egy vega is lehet jó muszlim, hiszen ő békében él a környezetével és amit isten teremtett, annak életét nem veszi el saját boldogulása érdekében. Legyünk ilyen vagy olyan módon vallásosak, áldozzunk bárányt vagy együnk csak növényeket, mindegy is, legyünk egyensúlyban magunkkal és környezetünkkel, más nem is számít!
A zöldségek sokoldalúsága: A tócsnitól a reformációig
Ne szánjunk mostoha sorsot a megmaradt nyers zöldségeknek, inkább - tartva magunkat a zero food waste mozgalom maradékmentő elveihez - reszeljük le őket, és készítsünk belőlük finom, ropogós tócsnit! Ha még sohasem hallottál erről az ételről, akkor elképzelhető, hogy olyan helyen élsz, ahol ez a kis finomság teljesen más nevet használ, ugyanis van neki egy pár: macok, borzaska, cicedli, görhöny, harula, prósza. Halmos Monika nem csupán gyönyörű élő dekorációt lát a virágokban, hanem igazi gasztronómiai élményt varázsol belőlük. A második lépés a nedvesség eltávolítása a zöldségből, mivel ha túl vizes marad, végtelen adag lisztet képes lesz fölvenni, amely sem az ízének, sem az állagának nem tesz jót. Tipp: Ne öntsük ki ezt a levet se, hiszen a burgonya nyers levének remek lúgosító hatása van! A következő lépés a tészta bekeverése és fűszerezése. Végezetül serpenyőben, közepes mennyiségű forró olajban süssük ki! Én evőkanállal szoktam adagolni a tésztát az olajba, majd kicsit elsimítani a kanál aljával. Itt előnyös a rusztikus hatás (ez fontos, nem ronda, hanem rusztikus!), a kis kilógó tésztadarabok ugyanis még ropogósabbra sülnek, mint a lepény belseje. A kész tócsnikról itassuk fel a felesleges zsiradékot egy papírtörlővel, és tálaljuk tejföllel, reszelt sajttal meghintve vagy raguk mellé köretnek!
Az egyik legsokoldalúbb zöldségünk a sárgarépa, amely tele van vitaminokkal, a belőle készült lepényt pedig a répára jellemző enyhén édeskés íz teszi igazán különlegessé. Burgonya helyett vagy mellett használjuk bátran a fentebb említett zöldségeket, a fehér búzalisztet pedig cseréljük tönköly-, zab-, tökmag-, szezám-, rizs- vagy szőlőmaglisztre! A finomított napraforgó-étolajnak is rengeteg egészséges alternatívája létezik. Ilyenek például a repce- és az olívaolaj. Mivel a „tócsnisítás” alapfeltétele a krumpliéhoz hasonló állag, ezért bizony létezik édes alternatívája is. Személyes kedvencem az almatócsni, amelynek hozzávalói: reszelt alma, mazsola, fahéj, egy kis méz, szeletelt vagy darált mandula és az elmaradhatatlan tojás, valamint egy kis aprószemű zabpehely vagy zabpehelyliszt. Végezetül ne feledkezzünk meg a fenntarthatóságról, különösen akkor, ha bő étolajban sütjük ki kedvenc lepényeinket! A megmaradt étolajat ugyanis szigorúan tilos a mosogatóba vagy a toalettbe önteni, de üvegben kukába dobni sem a legjobb megoldás.
Bliszkó Viktor új szakácskönyve - épp hogy túl vagyunk a rákkeltő felvágottak, hurkák okozta sokkon, és máris kedvünkre kalandozhatunk az új ízek, fűszerek sokszínű világában. Jól jön manapság heti néhány húsmentes nap! Egy ilyen könyv mindenki konyhájában jól jöhet. A zöldség ez esetben zöldet is jelent, szuperzöldet - Bliszkó Viktor, az e-book szerzője a környezetre is gondol, nem csak a főztjére. Szabadon válogathat a receptek közül bárki, aki úgy dönt, hogy időnként - vagy végleg - száműzné a húst az étrendjéből. A levesektől a laktató egytálételeken és kenyérféléken át a csipegetnivalókig és házi szörpökig sokféle recept közül választhatunk.
tags: #ne #beszelj #mar #zoldsegeket