Vörösmarty Mihály titkos kedvence: A Vörösmarty csemege és a magyar ízek gazdag világa

A magyar irodalom és a magyar konyhaművészet hagyományosan igen közel állnak egymáshoz. Íróink, akár csak politikusaink, kedvelték a különleges ételeket és persze italokat, és akadtak írástudók, akik valóságos művészei voltak a fehér asztal mellett kibontakozó kultúrának. Ezen jeles személyiségek között is kiemelkedik Vörösmarty Mihály, akinek neve ma már nem csak költészetével, hanem egy különleges, helyi finomsággal is összefonódik Székesfehérváron: a Vörösmarty csemege.

A Vörösmarty csemege: Székesfehérvár édes emléke

A "Vörösmarty kocka", ahogy helyi szinten is emlegetik, a megyei vendéglátás egyedi sajátossága. Ez a sütemény valóban helyi különlegesség, és ráadásul elnevezése is szorosan kötődik Székesfehérvárhoz. Vörösmarty Mihály ugyanis a székesfehérvári Ciszterci Gimnázium diákja volt, és első köztéri szobrát is ebben a városban állították fel. Így nem csoda, hogy a nagy költő nevét számos intézmény mellett ez a különleges csemege is őrzi Székesfehérváron.

A sütemény története egészen az 1940-es évek első feléig nyúlik vissza, amikor is Karsay Ferenc cukrászmester - aki maga is Kápolnásnyéken született, akárcsak Vörösmarty - alkotta meg. Eredetileg a sütemény címkéjén a "Vörösmarty csemege" felirat mellett a "Karsay különlegesség" is szerepelt. A sütemény eredetileg kerek formájú volt, ám a szocialista tervgazdálkodás idején változtatták négyzet alakúra. A mai napig a székesfehérvári Zrínyi Cukrászat az egyetlen, amely foglalkozik a nevezetes csemege gyártásával, megőrizve annak egyedi receptúráját.

A Vörösmarty csemege egy összetett, mégis harmonikus desszert. Dobos lapokból, krémes párizsi krémből és gazdag mogyorós-mandulás pralinékrémből áll, mindezt pedig a mai napig gondosan bevonják csokoládéval. Ez a kombináció teszi igazán különlegessé és méltóvá a nagy költő nevéhez.

Ínyenc írófejedelmek és kulináris hagyományok

A magyar kultúrában az irodalom és a gasztronómia mindig is szorosan összefonódott. Gondoljunk csak a nagy írókra, akik nem csak tollukkal, de étkezési szokásaikkal is nyomot hagytak az utókorban. Vörösmarty Mihály mellett számos más írófejedelem is kedvelte a magyar konyha remekeit.

A reformkor és a "hazafias" konyha:

A 19. században a magyar konyhaművészet megújuláson ment keresztül, egyértelműen "hazafias" irányba mozdulva, a hagyományos "parasztételek" mintái szerint. Ekkor jöttek divatba a paprikás ételek, melyeknek eredete a török hódoltságig nyúlik vissza. Petőfi Sándor is a paprikás-fűszeres ételek hívei közé tartozott, ízlését az alföldi paraszti-kispolgári ételkultúra határozta meg. Feljegyezték, hogy kedves étele volt az úgynevezett "szűzpecsenye", melynek elkészítési módja még a költő korából maradt fenn, és egy leveles tésztába csomagolt, spenóttal, gombával és fűszerekkel gazdagított húsból áll.

Petőfi Sándor nevéhez fűződik a népszerű székely-káposzta (vagy székely-gulyás) elnevezésű étel is, amelynek története egy véletlen találkozáshoz kötődik. A költő és barátja, Székely József pesti vármegyei főlevéltáros egy alkalommal a Komló-kertben vacsoráztak volna, de elfogyott az étel. A kocsmáros csak némi maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet tudott felmutatni. Székely József javaslatára a kettőt összeöntötték, és az így keletkezett étel mindkettejüknek ízlett. Másnap Petőfi újra megkóstolta, és ezzel elindult az új étel híre.

A gasztronómia művészei:

Krúdy Gyula, az irodalom egyik legkiemelkedőbb ínyence, számos helyet szentelt műveiben a kulináris kultúrának. Kedves ételei között tartotta számon a marhasültet, a körömpörköltet és a tányérhúst, de a rácpontyot is. Híres elbeszélésében, az "Utolsó szivar az Arabs Szürkénél" címűben, a hős, mielőtt párbajra indulna, kedvenc vendéglőjében vacsorázik, búcsúzik az élet ízeitől, a szivartól és az ínyencségektől. Az elbeszélés gyönyörűen mutatja be a tragikus vég előtt álló ember érzéseit, miközben az étel és az élvezet fontosságát is hangsúlyozza.

Jókai Mór is ismert volt gasztronómiai érdeklődéséről. Kedvenc étele a tiroli máj volt, emellett pedig a nagy szemű babból és füstölt malacpörköltből készült levest "görögolvasó arany- vagy angyalbakkancs" néven illette. Nagy szemű babja a görög szerzetesek rózsafüzérére emlékeztetett, a füstölt malacköröm pedig "színre arany, formára meg mint az angyalok lábbelije" volt. Az ünnepi vacsorákat pedig gyakran rummal megöntözött, tejszínhabbal díszített, jégbe hűtött dinnyével fejezte be.

Mikszáth Kálmán, a "Nagy Palóc", szintén rajongott a jó ételekért. Törzshelye az István Főherceg Szálloda volt, ahol Gundel János egy külön "Mikszáth-szobát" alakított ki számára. Itt az író a vendéglős legfinomabb falatjaival és barátai társaságában töltötte idejét.

Az italok világa: A fröccs születése

Nem csak az ételek, de az italok is fontos szerepet játszottak a magyar írók életében. Vörösmarty Mihály, az "írófejedelem", aki nem csak az ország, hanem Fejér megye büszkesége is, igencsak szerette a jó bort. A legenda szerint 1842 októberében Fáy András fóti présházában készült el az első fröccs. Vörösmarty nem csak jelen volt, hanem ő nevezte el a fehérborba öntött szódát először "spritzernek", majd nem sokkal később magyar megoldást talált az elnevezésre: így alakult ki a ma is oly népszerű "fröccs" szó. A fröccs, ami azóta is a magyarok egyik legkedveltebb nyári itala, tökéletesen illeszkedett a magyaros ételekhez, melyeket Vörösmarty is kedvelt.

A "hideg nyalat" és a magyaros ízek

A Vörösmarty Mihályról szóló legendák szerint nagyon szerette a "hideg nyalatot", ami a Velencei-tó partján ma is különösen kedvelt finomság, még ha mi már fagylaltnak is hívjuk. Ha már szó esett a fröccsről, akkor ehhez mindenképpen valamiféle magyaros étel dukált. Ezek közül az írófejedelem az éppen akkor divatba jött paprikás ételeket kedvelte a legjobban.

Vörösmarty Mihály élete és öröksége

Vörösmarty Mihály élete nem volt mindig könnyű. Szegény kisnemesi családba született, és már fiatalon meg kellett küzdenie a megélhetésért. Egyetemistaként nevelőként dolgozott, majd ügyvédi vizsgát tett, de nem praktizált. Költői hírnevét a "Zalán futása" című honfoglalási eposza alapozta meg. Később a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, és a Kisfaludy Társaság egyik alapítója.

Élete során számos nehézséggel kellett szembenéznie, politikai szerepvállalása és anyagi gondjai is megkeserítették mindennapjait. Mindezek ellenére a nemzet nagy költőjeként emlékezünk rá, akinek művei ma is meghatározó részei a magyar irodalomnak. Székesfehérvár városa és Fejér megye pedig a Vörösmarty csemege által is őrzi emlékét, egy édes, kulináris tisztelgés formájában a költő, az ember és a magyar kultúra nagysága előtt.