Az afrikai dió, tudományos nevén Juglans nigra, egy lenyűgöző fa, amely Észak-Amerikában őshonos. Kedvező körülmények között akár 50 méteres magasságot is elérhet, terebélyes koronája pedig a közönséges dióéhoz hasonló. Kérge fiatalon szürkésbarna, idősebb korban sötétbarnává vagy szinte feketévé válik, és árkolttá válik. Feltűnően vastag vesszőit fiatal korban bársonyos szőrzet borítja. Halványbarna rügyei hegyesek, a rügypikkelyek redőzöttek.
Levelek és virágzat
Spirálisan szórt állású, páratlanul szárnyasan összetett levelei 30-50 cm hosszúak. Hosszúkás-tojásdad, hegyes csúcsú, fűrészes szélű levélkéi 6-10 cm hosszúak, egy levél akár 23 levélkéből is állhat. A közönséges dióval ellentétben nem a csúcsi levélke a legnagyobb. A levélkék színi oldala csupasz, fonákukon az erek mentén a levélgerinccel és a levélnyéllel együtt mirigyszőrösek. Sárgászöld porzós barkavirágzatai 10 cm hosszúak is lehetnek, de általában rövidebbek. Termős virágai 2-5-ösével a csúcsi vegyesrügyből fejlődnek.
Termés és mag
Csonthéjasra emlékeztető zárt kupacsú makktermése 5 cm átmérőjű, szabályos gömb alakú. A kupacs világoszöld felülete finoman rücskös. Az érett termés a kupaccsal együtt hullik le, mely az avarban elkorhad, vagy a makkra rászárad. A makk felülete durván bordázott, belsejében az embrió labirintusszerű kamrákban helyezkedik el. Ezért az egyébként ízletes, ehető mag kinyerése nagyon fáradságos. A vékony lapokra fűrészelt, tosztított makkból érdekes bizsu készíthető.
Felhasználás és faanyag
Fája keresett műbútorfa. Megfelelő minőséget azonban csak nagyon jó vízellátású területekre (például folyóárterekre) ültetve ad. Legnagyobb mennyiségben furnér készítésére használják. Az Juglans nigra faanyaga értékes, jól megmunkálható, könnyű és erős.
Fajtaismertetők és hibridek
A magyarországi és nemzetközi diófajták sokszínűségét jól mutatja a rengeteg említett fajta. Ezek közül néhány kiemelkedik tulajdonságaival:
Bácska: Szerbiai diófajta a jugoszláv korból, Dr. M. Korać által spontán, természetes populációból kiemelve. A Srem fajtával egyidőben hajt ki, de attól mintegy 10 nappal előbb érik. Közepes növekedési erélyű, bőtermő fajta, oldalrügyön is terem. Virágzása hímelőző. Korai érésű. Diója közepes méretű, mintegy 12 g súlyú, jellemzően kúpalakú. A dióhéj világos, sima. A dióbél aránya 52-54 %. Dióbele világos. Dióolaj-tartalma 68-70 %.
Balaban: Török alanyfajta.
Baokexiang: Újabb kínai fajta. Oldalrügyes, 70 %-ban. A dió átlagsúlya 12 g, a dióbélé 7,9 g. Bélaránya 60 %-os, a héj 1 mm vastag.
Barthere: Régi francia diófajta Toulouse-ból, 1860-ból, nemesítőjéről elnevezve. Inkább csak érdekesség. Diója 6 cm hosszú, 3 cm széles, kimondottan érdekes alakja van. Október közepén érik. Az Egyesült Államok északkeleti részén is kipróbálták. Valamikor a Grenoble-i termőtáj diója is volt.
Batcsekovo: Korábbi bolgár fajta, ma már nem is említik.
Bauer 2: Régebbi kanadai diófajta Ontarióból, a Nagy Tavak vidékéről, kárpáti ősöktől. Jól terem, jó minőségű diókat. Korai, szeptemberi fagy hatására a diók burkosan a fán maradnak. Diói közepes méretűek. A dióhéj közepesen vastag, még kézzel törhető.
Bedco 1: 1990-ben elismert fajta, az északamerikai kontinens keleti feléről, Pennsylvaniából. George Dickum nemesítése. Igen jó télálló. Igen jól termő. Közepesen nagy, kemény héjú diót terem.
Beijing 86, 746, 861: Kínai diófajták, Pekingből. Közülük a 861-es oldalrügyön is terem, a csúcsrügyi termés 85 %-ában. A dió átlagsúlya 9,9 g, a diónkénti dióbél 6,6 g. A bélarány tehát 67 %-os. A dió héja 0,9 mm vastag.
Belnoot: Holland fajta.
Big and Easy: Holland diófajta.
Bijou: Régi francia fajta, Bijoux-nak is írják, de tévesen nevezik Jauge néven is. Származási helye bizonytalan, állítólag a Massif Central-ból ered, ahol az ilyen típusú diókat Cacolas-nak nevezik. Knoop 1771-ben már említi. Fája gyors növekedésű, de csak közepesen erős, ezért faanyaga nem jó minőségű. Elég gyorsan termőre fordul. Termőképessége közepes. Októberben, későn érik. Gyümölcse nagy, 5-6 cm-es, állítólag gyakran hoz hajtásonként két diót. A dió súlya 15 g. Héja fél-kemény, erős varratú. Bele nem tölti ki a héjat, kicsi. A dióbél íze friss dióként nagyon jó.
Bilecik: Újabb török fajta, szülőhelyéről elnevezve. Kísérleteznek vele, szaporítják. Kontinentális éghajlatra ajánlják, a fagyveszélyes helyeket mégis kérik elkerülni. Koronája erős, felálló, mégis széles. Nőelőző virágzású. Kettes-hármas csoportokban terem, 30 %-ban oldalrügyön is. Szeptember közepén érik. Diója gömbölyded, a leírás szerint 4,1 cm hosszú, 3,4 cm átmérőjű, de én 3-3,5 cm hosszúnak becsülöm. Átlagos diósúlya 12,7 g. A bél a héjat jól kitölti, aránya 50,0-51,6 %, az átlagos bélsúly 6,5 g.
Billarde (vagy Noix de Vourey): Kisebb jelentőségű francia fajta a grenoble-i termőtájról. A Mayette-re hasonlít, de kisebb. Desszert-diónak vagy olajkészítésre ajánlják. A dióhéj világos, vékony, könnyen törhető. És bár vékony, szárításkor nem nyílik szét. Az Egyesült Államokban is kipróbálták.
Bleggiana: Olasz tájfajta Trentinóból, Bleggio vidékéről. A fajtát 1579-ben említik először, egy kisebb, helyi jelentőségű háborúskodás megörökítése kapcsán. Sok, számozott variációja van.
Bohumil: Csehszlovák fajta. Fája mérsékelt növekedésű, egyenes, közepesen sűrű koronájú. Gyorsan termőre fordul, rendszeresen terem. Diója nagyon nagy, hosszúkás, vékonyhéjú. Dióbél jól telt, világosbarna. Íze édes, aromás.
Bokexiang: 2011-ben elismert kínai diófajta, Pekingből. A dió súlya átlag 12 g, a dióbél aránya 60 %. Olajtartalma 64,3 %.
Bolgarszkij Dorofejev: Professzor moldáv fajtája, 1955-ből.
Bomba: Igen nagy gyümölcsű régi francia fajtának mondják. Nem elterjedt, manapság nincs róla szó. Ugyanezen a néven egy régi besszarábiai diófajtát is említenek. A moldáv Bomba leírása: Fája nem nagy, kerekded-szétterülő koronával. Nem magasabb 5 méternél, a korona átmérője 8 méter. Diói igen nagyok (30 grammig), alakjuk csaknem gömbölyű, a dió héja barázdált. A dió színe világosbarna. Héja vastag, de laza szerkezetű. Ujjal is törhető. A dióbél nem nagy, édes ízű. Néha még a 35 %-át se teszi ki a dió súlyának.
A 117-15 (Bonifác): Az A 117 és a Pedro keresztezéséből Szentiványi Péter által Érden előállított fajta. Jelen pillanatban még nem rendelkezik állami elismeréssel, de az elismerés már nem várat soká magára. A Bonifác nevet fogja viselni, utalva az utolsó fagyosszentre, a kései kihajtásra. Fája télálló. Közepesnél gyengébb növekedésű. Sűrű koronát nevel, erős központi tengellyel. Az anyafajtánál hamarabb termőre fordul. Nagyon kései fakadási idejű. Virágzási ideje is kései. Nőelőző. Termesztői megfigyelés szerint (Engelhart Lajos) nővirága nagyon sok, de gondot okoz, ha a virágzási időben nincs elég pollen, a nővirágok nagy része terméketlenül hull le. Az A 117-31 (Alsószentiváni kései) fajtával kölcsönösen porozzák egymást. A termés (és a vessző) a kései fakadás ellenére biztonságosan beérik, a szüret kései, október első dekádjában érik. Héjas diójának minősége nem éri el - az amúgy sem kiemelkedő minőségű - A 117-es dió minőségét, mert mérete kisebb, héjfelülete dudorosabb. A dió átmérője közepes-nagy, 33-34-36 mm, leírástól függően. Diója könnyen törhető, tisztítható. A bél aránya egyik leírásban 48 %, másikban 51 %. A tisztított bél minősége viszont kissé megelőzi az anyafajta minőségét, mert színe kedvezőbb, és íze is jó. Véleményem szerint gyönyörű, szép fehér dióbele van.
Bordelais: Kisebb jelentőségű francia fajta a délnyugati termőtájról, Dordogne-ból. M. Andrieux fajtája, Ribéracból. Diója nagy, kerek, dudoros. Dióbél világos, jó minőségű.
Boucher (vagy Bouchasse, Bouchesse): Kisebb jelentőségű francia diófajta a grenoble-i termőtájról. Egy bizonyos Boucher úr szelektálta természetes diófa-állományból.
Brantome: Francia, périgordi fajta, Brantome helységből. Csak helyileg termesztik, olajáért. Eltűnőben van, mert korai kihajtású, terméshozama bizonytalan. A Corne váltja fel.
Bratia: Román fajta, a Pitesti-Maracineni kutatóállomásról. Fája erős növekedésű, fagytűrő, termékeny. Virágzási ideje középkésői, nőelőzőnek jellemzik. Érési ideje viszonylag késői, október első felére esik. Nagy, tojásdad diója van, átlagosan 13,8 g-os. A dióbél aránya 48 %. A dióbél tetszetős, sárgás színű, jóízű.
Brie (vagy Noix de Brie): Kisebb jelentőségű francia fajta, Charentes-ból. Kizárólag friss diónak jó, mert dióhéja szétnyílik, vékony, dióbele pedig barna. Sőt, kinyerni is nehéz.
Broadview: Eredetileg Ukrajnából, Odessza körzetéből származó, héjas dióként Kanadába került, majd ott, Brit-Kolumbiában felnevelt, bevizsgált, elismert diófajta. (Bár, az odesszai eredet egyáltalán nem biztos, lehet, hogy aki Amerikában ezt leírta, csak ennyit tud Ukrajnáról. Valószínűbb, hogy a Kárpátok külső lejtőiről származik.) Ontario-ban elterjedt. Németországban, Hollandiában és Angliában is termesztik, az angol klímához jól alkalmazkodott, Hollandiában az egyik vezető diófajta. Dániában is propagálják. Az Egyesült Államokban 1930-ban ismerték el. Ottani tapasztalat, hogy a csapadékos klímát nagyon bírja, magas légnedvesség mellett is egészséges marad a lombja. Mindamellett jó télálló. Dániában még egyszer se szenvedett téli fagykárt. Kistermetű, sűrű lombú, kompakt kinézetű fája van, növekedése lassú. Igen korán termőre fordul, az oltvány a második-harmadik évben már teremhet. Későn, május 10-e körül hajt ki, ennek ellenére dán körülmények között a tavaszi fagyok veszélyeztetik. Virágzása hímelőző. Közepesen-jól termő, gyakran párosával termi a diókat, oldalrügyről is terem. Németországban az egyik legbővebben termő fajta. Azt mondják, apomiktikus tulajdonsága van, vagyis termékenyülés nélkül is fejleszt termést. Viszont Hollandiában úgy írják le, mint nem öntermékeny, vagyis porzót igénylő fajtát. Van, ahol valamivel korábban érik, mint a Franquette, szeptemberben, de érése elnyúlik. Németországban kései érésű, hollandiai leírása szerint rendkívül kései, október végi-november elejei. Jellemző, hogy diói éréskor is burkosak, szüretkor buroktalanítást igényel. Hosszúkás, ("Zeppelinformájú"), nagyméretű, de karcsú, vékonyhéjú diója van. A dió sötét színű, héja jól zárt. Feltűnően sok diója üres. Mivel a dió keskeny, a 32 mm-es rostán sok áthullik, az első osztályú héjas dió minőséget csak részben éri el. Átlagosan 78 db tesz ki 1 kg-ot. Törhetősége átlagos. A bél aránya 44-47 %, dióbele jóízű, de gyakran kesernyés utóízű. A legtöbb termőhelyen a bakteriózissal és a gnomóniával szemben ellenállónak találták.
Bruis: Jelentéktelen francia fajta a Grenoble-i termőtájról. M. Mognan fajtája, La Charce-ból. Termőterülete az Oule völgyére terjed ki, ahol füves területen, juhlegelőkön terem. Diója 28-32 mm-es, telt, simahéjú, narancsos árnyalatú, az alapján megáll. Dióbél nagyon világos, halvány bézs színű, de apró. Magas olajtartalmú, kiváló ízű. Nem szaporítják.
Buccaneer: Régi holland fajta, Peer in Limburg községből. Valaha szinte monopolhelyzetet élvezett Hollandiában. Angliában is termesztik, Dániában is ajánlják. Nagyméretű, feltörekvő, erős növekedésű fája van, koronája nyílt. Fagytűrése nem éri el az Amphyonét vagy a Broadview-ét. Sok más fajtának jó porzója, mert pollenszórása elnyújtott idejű. Mégis, ha más diófa is van a közelben, jobban terem. Ezért öntermékeny diónak is számít. Virágzása nőelőző. Nővirágzása késői, május közepi, ezért kevéssé fagyveszélyes. Közepes-bő termő. Termőhelytől függően szeptember végétől október második-harmadik hetéig érik. Nagy, kerek diója van, nem barázdált, vékony héjú, jól törhető. A dióbél íze némileg kesernyés. Angliában úgy tartják számon, mint a zölddió-termelésre legalkalmasabb diófajtát. Bakteriózisra és gnomóniára fogékony. Faanyagtermelésre is ajánlják.
Buchlov: Csehszlovák diófajta, 1971-ből. Jól terem. Szeptember közepén érik. Nagy, ovális diója van, félig papírhéjúnak mondják. Dióbél édeskés ízű. Öntermékeny, de ha mégsem, a Jupiter jól porozza. Meleg fekvést igényel.
Bukovinszkij 1: Ukrán fajta, a pridnyisztrovszki kutatóállomás dija. A fa átlagos nagyságú. Nemcsak csúcsrügyön, hanem a szomszédos 2-3 rügyön is hoz nővirágot. Tartósan magas termésre képes. Korán, szeptember közepén érik. Diói kerekek, átlagosan 10,1-14,1 g súlyúak. A dió héja vékony, könnyen törik. A diótermés belső falai vékonyak. A dióbél a héjtól jól elválik. A dióbél aránya 52,4 %. A bél olajtartalma 70-73 %. Gombabetegséggel szemben viszonylag ellenálló.
Bukovinszkij 2: Ukrán fajta, a pridnyisztrovszki kutatóállomás dija. Stabian magas hozamával és betegségellenállóságával tűnik ki. Koronája nagy. Csúcsrügyön terem. Szeptember végén- október elején érik. Diója hosszúkás-elliptikus, nagy, 13,7-15,4 g súlyú. A dió héja kemény, közepesen vatag, 1,2 mm-es. A dióbél aránya 48,08-49,24 %. A dióbél olajtartalma 68-70 %.
Bukovinszkaja Bomba: Ukrán fajta, a pridnyisztrovszki kutatóállomás dija. Fája erős növekedésű. Nővirágai május közepén, 5-6 nappal a barkák után nyílnak. Csúcsrügyön terem. Anyafája átlagban 34 kg-ot termett évente. Diója nagy, hengeres, 17,4-18,2 g súlyú. A dió héja vastag, 1,5 mm-es, mégis könnyen törik. A belső falak vékonyak, a belet jól elengedik. A dióbél aránya 47,5-48,2 %, a bél olajtartalma 67-69 %. Szeptember végén- október elején érik.
Bulgaria 1, 2, 3, 4: Bolgár diófajták. Bolgár dió néven 1955-ben P. Dorofejev professzor is szelektált egy diófajtát a Moldovai Köztársaságban.
Bursa-95: Újabb török diófajta, szülőhelyéről elnevezve.
Burtner: Amerikai, Pennsylvania-i diófajta, 1972-ben említik először. Német származású dióból Pennsylvániában nevelve. Jó hidegtűrő, vékonyhéjú. Az egyik legkésőbbi kihajtású fajta.
Buzsáki piros: Nem hivatalosan elismert fajta, még az is lehet, hogy csak egyetlen példány van belőle. Értéke a gyönyörű dióbele, ami a leírás szerint jól kitölti a héjat, a dióból ennek ellenére jól kifejthető.
A dió táplálkozási és egészségügyi értéke
Az emberi agyra nagyon is hasonlító dióbél már régtől fogva, elődeink kedvenc, főleg téli csemegéje volt. Azt már elődeink is jól tudták, hogy a dió, azon kívül, hogy nagyon finom, jótékony hatással van az egészségre, sőt, hozzájárulhat annak meghosszabbításához.
A dióféle (Juglans regia) minden dióféle talán legértékesebb összetevője: a zsírtartalom. A többszörösen telítetlen zsírok, mint például az omega-3-zsírsavak - az alfa-linolénsav - kedvező hatásúak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, hozzájárul az erek állapotának javulásához, illetve ennél fogva segít megelőzni bizonyos esetekben az érelmeszesedést. Rendkívül jó vitaminforrás, A, E, B vitaminokat tartalmaz, levelének C-vitamin tartalma jelentős. Leveléből készült főzetet bőr problémákra (Sömör, akne) használják. Természetesen, ehhez nagyban hozzájárul táplálkozásunk összetétele is. Például, ha sok hús fogyasztunk, keveset mozgunk, és alig iszunk vizet napközben - nos ezek hatását nem képes ellensúlyozni egy maréknyi dió.
A dió 5 bizonyított egészségügyi előnye
Az Amerikai Rákkutató-társaság (AACR) egyik konferenciáján arról számoltak be, hogy a dió lényegesen csökkentette az emlőrák előfordulásának gyakoriságát, a tumoros mirigyek számát és a daganatok méretét. Kalória van benne rendesen, 100 g 565 kcal-t tartalmaz. Cinktartalma segítheti a sebek gyógyulását, jótékonyan befolyásolja az agyműködést, a benne lévő szerves vas pedig elősegíti a növekedést, fokozza a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, enyhíti a menstruációs fájdalmakat. A kesudió hizlal? Ez egy közkeletű tévedés. Az egészséges, és szükséges vitaminok mellett még egy fontos ásványi anyag is megtalálható: ez pedig a réz. Segíthet a haj színének fenntartásában is.
Más dió-fajok és azok jellemzői
A dió-félék családja számos más érdekességet tartogat:
Pekándió (Carya illinoiensis): Nagyméretű, helyesebben, hosszúkás dióféle. Az USA-ban nemzeti édesség a pekándiós pite, de nagyon jó természetes, növényi rostforrás, és persze, réz-, tiamin- és cinktartalma is jelentős. A tiamin, vagyis a B1-vitamin alapvetően szükséges a szénhidrátok energiává történő átalakításához. A benne lévő zsírok segíthetnek megőrizni a szív egészségt. Egyes kutatások szerint a pekándió elősegítheti a jobb vércukorszint-szabályozást is, ami részben rosttartalmának köszönhető. Egy tanulmány szerint, az összes mag közül a pekándióé a legmagasabb antioxidáns-tartalom. Alapvetően, A-vitaminban, B-, és E-vitaminban gazdag, de vasban, folsavban, proteinben és tiaminban is bővelkedik. Közepes mennyiségben organikus cink, réz, kalcium, foszfor, kálium és magnézium is található benne, valamint olyan antioxidánsokat tartalmaz, mint a polifenolok, aminosavak és a szelén. Emellett magas az értékes rosttartalma is.
Makadámdió: A makadámdió olaja hozzájárul a bőr korai elöregedésének megelőzéséhez. Ez az egyik legzsírosabb mag. A zsírtartalom 82.6%-a egyszeresen telítetlen zsírsav. Összehasonlításképpen az olívaolaj (amit legtöbben az egyik legjobb ilyen forrásnak tartanak) 55-83 százalékban tartalmaz minőségtől és ártól függően. Magas flavonoid-tartalma egy másik fontos tényező, és előny is egyben. A flavonoid természetesen előfordul ezekben a növényekben, megakadályozva a sejtek károsodását és a környezeti mérgek elleni védelemben játszik nagy szerepet. Ezek átalakulhatnak antioxidánsokká az emberi szervezetben. A foszfor különböző fontos szerepeket játszik az egészségmegőrzésben, köztük a csont és a fogak mineralizációja, anyagcsere és a tápanyagok szállítása és felszívódása. A kalcium táplálja a fogakat és a csontokat. Segíti a test csontszöveteit, hogy a csontváz erős maradjon ahogy öregszünk.
Brazildió (Bertholletia excelsa): Brazília trópusi erdeinek fája, egészen pontosan a Pará szövetségi állam bennszülött növénye. Brazil dióként is nevezik. A félhold alakú magvak egészen sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, foszfort és szelént tartalmaz. Ez utóbbi nélkülözhetetlen számos idegi működéshez, fontos szabadgyök-fogó, hangulatjavító, szellemi teljesítményt fokozó hatása is ismert. E-vitaminban, B-vitaminban, kalciumban, rézben, cinkben, magnéziumban, vasban, szelénben gazdag, antioxidáns hatású dióféle. Szelén, szelénium - ez az ami sokaknak eszébe juthat e mag kapcsán. Nos, országtól és származástól függően 1-2 szem brazildió már fedezi a napi szelén igényt. Gazdag fehérjeforrás. A vegán táplálkozás követői igazi növényi proteinforráshoz jutnak a brazil dió fogyasztásával. Egyszóval, az olajos magvak jók. Napi néhány szem elfogyasztásával, jelentősen hozzájárulhatunk egészségi állapotunk javulásához, az egyensúlyi állapot fenntartásához.
Japándió (Juglans ailantifolia): A Juglans-diók a mi diónk testvérei. Könnyű eligazodni köztük, mert sokféle (tudományos és köznapi) néven ismertek. Sokan még most is régi neveiken nevezik őket. A levelek sima vagy fogazott szélűek. A hímvirágú barkák lecsüngők, a nővirágok a hajtás végén végállók. A levél ráncos, redőzött. Sok fajta képes kereszteződni egymással, és maguktól is kereszteződnek. Egyik változata a var. cordiformis (szívdió). A japándió levele 15-25 cm hosszú, 6 cm széles, fogazott levélkéből összetettek. A hajtásainak színe rozsdás árnyalatú. A tavaszi hajtások vaskosak, ragadósak, pelyhesek. A hidegre nagyon érzékenyek, már 2 °C-on károsodnak. A levelek felszíne éretten sötétzöld, mindkét oldaluk, de különösen a fonákjuk szőrös. A fonák színe sárgás, vöröses lehet. Lombozata jellemzően sűrű, díszesre színeződik. Későn, nyár elején, júniusban virágzik. A zöldes barkák 25-30 cm hosszúak, lecsüngők. A hím- és nővirágok jellemzően egy időben nyílnak, a japán dió öntermékeny. A dió csonthéjon két hosszanti varrat van. Általában igen rosszul törhető. Bele ehető, jóízű. Nyersen, ételekben, süteményekben egyaránt kedvelik. Étkezési olaj nyerhető belőle, ami gyorsan avasodik. Fa kérge gyógyászatra használatos. A juglon hatására megfulladt halakat a víz színéről szedték össze. Leveleinek is jelentős juglontartalma van. A juglon a talajba mosódik, és a fa alatt élő növényeket károsítja. A károsító hatás teljesen azonos a közönséges dióéval és a feketedióéval. A japán dió zöld burkából és fakérgéből barna színű festékanyag készíthető. A japán dió kérgéből festékanyag nyerhető ki. Termesztik. A japán dió jól szaporítható magról is, oltványként is. A magot, megvédve, hideg, nedves helyen kell tartani. A csemetét az első-második télen védeni kell a hidegtől. Az átültetést fiatalon jól bírja. A talaj eltérő kémhatását is jól tolerálja, bár a lúgos talajokat kedveli. Fontos viszont számára, hogy a talaj nedves legyen. Árnyékban pedig nem nő.
Szívdió (Juglans ailantifolia var. cordiformis): A japán dió egyik változata. Koreai neve yamagurumi, ami japánul hegyi diót jelent. A kínai dió nem azonos a mandzsúriai dióval. A kínai dió középső részének lakója. Erőteljes növekedésű, 20 m magasra nő. Levele is nagy, 80 cm hosszú is lehet. Barkái nagyok, 20-30 cm-esek. Egy 10 éves fa 45 kg diót képes teremni. Fürtökben viszonylag kisméretű diók teremnek. A dió héja vékony. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, csak helyileg fogyasztják. Szokás, hogy törés előtt héjában pörkölik. Pörkölve színe aranysárga. Csemege. A kínai diót díszfaként is ültetik. Latin nevében a cinerea hamuszürkét jelent, utalva a kéreg színére. Szürke diónak (noyer cendré) nevezik Kanadában, Quebec-ben.
Kaliforniai dió (Juglans californica): Kaliforniai bennszülött. Hideg teleket igényel, a forró, száraz nyarakat elviseli. Teraszokon fordul elő. Elsősorban agyagot kedvel, ami legalább 1 m mély termőréteget biztosít. Legfeljebb 1000 m magasságig fordul elő, de inkább a mélyfekvésű vidékek növénye. Fa, vagy néha bokor. Általában 5 m magasra nő, de 15 m-t is elérhet. Levelei, és márciusban teljes lombozata ki van fejlődve. Virágai tavasszal nyílnak, a lombosodással egy időben. Néhány gyümölcs egész télen a fán marad. Éves korában kezd teremni. A termésmennyiség nagyban függ az éves csapadékellátottságtól. Száraz évben gyakorlatilag nincs termés. A dió vastag héjú, ehető, ízletes, már az indiánok is fogyasztották. Termését főzik, sütik. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, annyi nincs belőle. Olaját művészi festékek hígítójának használják, szappan is készül belőle.
Meredély-dió (nogal salteńo): Északnyugati tartományaiban és Bolívia déli részén, az Andokban él, erdőkben. Ritka koronájú, határozottan egyenes, hengeres törzsű, magasra növő fa. A dió kicsi, igen kemény. Gyakorlatilag törhetetlen. A bél ehető. Kiváló, finom minőségű faanyagként tartják számon.
A diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozik a perzsiából és Közép-Ázsiából származó, közepes vagy nagy termetű (10-40 m magas), gyorsan növő, hosszú életű, lombhullató fa. Gyakran ültetik kertekbe, gyümölcsösökbe, házak udvarára, utak mellett is számtalan helyen megtalálható. Gyógyászati célra a növény levelét, termésének külső húsos burkát (diókopács), és a népi gyógyászatban a csonthéjon belül a terméseket elválasztó, éretlenül nagyon keserű hártyát hasznosítják. A levéldrog naftokinon származékokat (juglont), cserzőanyagokat (ellágsav-származékokat), flavonoidokat, illóolajat tartalmaz. Belsőleg csak a népgyógyászat használja elvétve.