Bevezetés
A huszadik század eleje Magyarországon és Európa-szerte egyaránt a változások korszaka volt. Politikai zűrzavarok, háborús utórezgések, gazdasági kihívások és társadalmi átalakulások jellemezték ezt az időszakot. Az egyéni sorsok és a közösségi élmények ezen a forgatagban formálódtak, gyakran a reménytelenség és a kilátástalanság, de néha a kitartás és az újrakezdés jegyében. Jelen cikkünk egy korabeli újság, a „Zalavármegye” 1925-ös lapszáma, valamint egy visszaemlékezés szavain keresztül igyekszik bemutatni ezt a korszakot, különös hangsúlyt fektetve a magyar emigráció párizsi életére, a vidéki városok kihívásaira és az akkori társadalmi viszonyokra. A „Zalavármegye” című lap - amely 1922 áprilisától 1932 decemberéig jelent meg, szerkesztői között Kakas Ágostonnal és Herboly Ferenccel - autentikus forrásként szolgál a korabeli események és gondolkodásmód megértéséhez.
Párizsi magyar sorsok: A Szeptember végén-től a Cujas utcai őrszobáig
A magyar emigráció élete Párizsban a huszadik század elején gyakran volt tele kihívásokkal és bizonytalansággal. A Sorbonne dísztermében tartott előadások, ahol a közönség fészkelődni kezdett a lassúság miatt, jól illusztrálják azt a feszültséget és a kulturális különbségeket, amelyekkel az emigránsok szembesültek. A díszelnökség és a meghívott előkelőségek kara, köztük az előadók, nyomban álltak is fel, amikor a rektor, a szakállas kis Aulard, fürgén az előadóasztalhoz sietett, erőfeszítés nélkül.
A hangulat felfokozottságát jól tükrözte az is, amikor „átkokat szórt, pontosan nem lehetett érteni, kire - a kormányra, Amerikára?”. Ez a bizonytalanság és harag sok emigráns érzését tükrözte. A tisztelet és hódolat kifejezése, valamint a „szavai áradásával egyetlen sziklaszál dacolt: a költő neve” - mindez egy mélyebb, nemzeti identitásválságra utal. Paulay Erzsi, a „délceg asszony, egy erdélyi fejedelemné” fellépése, aki elszavalta franciául a „Szeptember végén”-t és a „Tiszá”-t, majd magyarul a „Minek nevezzelek” kezdetűt, rövid udvariassági tapsot is kapott. Ez a kettősség - a francia nyelvű előadás és a magyar versek felolvasása - is a kulturális adaptáció és az identitás megőrzésének dilemmáját mutatta be.
A politikai feszültségek sem maradtak el. Amikor „Pekár vitte frakkos atlétatermetét az előadóasztalhoz” és gyakorlott, jól csengő hangon kezdte, még semmi sem történt. Azonban a „metsző gúny tökéletesen sikerült”, és a karzatról már Venczel is kiáltotta a magáét. A hirtelen lámpaláz, a verejték és a „Hongrie voleuse! Tolvaj Magyarország!” kiáltások mind azt jelzik, hogy a politikai nézeteltérések mélyen érintették a jelenlévőket. Pulcher „nem esett zavarba”, és ismét felemelte karját: „Petőfi a - mienk!” A „fütty, taps hangzott”, ami a megosztott véleményeket mutatja.
Aulard gyors határozottsággal kisietett az emelvényről, utána pedig Eisemann, aki „nem leplezte mosolyát”. A rendőrök megjelenése, akik „a mesterség orvosian sima és biztos mozdulataival emelték ki a tüntetőket a közönség soraiból”, jelzi a korabeli rendfenntartás brutalitását. „Egy-két tompa, diszkrét ütés hangzott, gumiboté vagy jó helyre irányzott ökölé.”
A Cujas utcai őrszobán azonnal megkezdődött az igazoltatás, ahol „húszan-huszonöten lehettünk”. A szerbek és csehek „különhúzódtak” a magyaroktól, ami a regionális feszültségeket is érzékelteti. A meglepetés akkor érte az elbeszélőt, amikor a „kórus: a szerbek és csehek különhúzódtak tőlünk. S megint a varázslat, amely párisi megérkezésem óta már annyiszor megejtett! tagjai közt egyszerre a döbröközi segédjegyzőn, Láti Pistán állt meg a tekintetem”. A kérdés: „Hát te ide? Micsoda káprázat ez?” jól mutatja a kiszámíthatatlan találkozásokat és a sors furcsa játékát. Pulcher „baj nélkül esett át a rostán”, és Annette „törvényesen is egybekelt vele”. Venczel „közömbösen állt itt is” a tüntetésért, és egy „rossz, hiányos lapú útlevele” volt, amiből a rendőr-altiszt „szabályszerű beutazási engedélyt gyártott bele”.
A megélhetés és az identitás kérdései is előtérbe kerültek. „Lódulás - mondta a rendőr, visszapöckölve a papirost. - Pagès. Na, lódulj!” Ez a durva hangnem a hatóságok hozzáállását mutatja. Az elbeszélőnek „valami megvillant” benne, „éreztem, azonnal fel kell használnom. Így vágom ki magam”. Hát nem az útlevelet tette az asztalra, ami jelzi a kreatív és improvizatív megoldásokat. „A megdöbbentő épp az volt, hogy ezt a jól ismert arcot sem láttam soha életemben.” Két társa is volt, „valami Vlada s valami Mitár”. A sürgős feladat az volt, hogy „ellenőrizzem egy régebbi értesülésemet”.
Lakáskeresés és menedék a Szent Lajos szigeten
A párizsi emigrációban a lakhatás kulcsfontosságú kérdés volt. A „Miasszonyunk temploma háta mögött, a Szent Lajos szigeten kapni” lakásokat, ahol az „elbeszélő másodszori utammal azonban elsősorban lakást kerestem.” Az „egy egész kis csoport követeként léptem át a hidat”, ami az összefogás és a közösség erejét mutatja. A „döntés, hogy lehetőleg itt verünk állandó tanyát”, a letelepedési szándékot jelzi. A „komor, nagy paloták jó része már nem volt elhagyatott”, amikor az elbeszélő „először végigmentem az utcán”. Az „átmenetileg egy dobozgyárban dolgozott” egy társuk, ami a nehéz megélhetési körülményekre utal.
A Szent Lajos sziget, a „katedrális tövében” „sziget, úgy követte a templomot” a „nehéz, súlyos” építkezésekkel, mintegy menedéket kínált a zavaros időszakban. A sziget „alakjára törpült és kecsesült a sziget” a Notre-Dame árnyékában, mintha a történelem súlya alatt is megőrizte volna sajátos báját. A „néhány darabot” megjelölve a szálláshelyekre utalva, „csak egy éjszakára, legfeljebb kettőre akartam meghúzódni benne”, de végül „háromra” is maradt. A „szabad harcos akartam továbbra is lenni” gondolat a függetlenség vágyát fejezi ki, még a nehézségek ellenére is.
Sinkovics, akit „ennek a fedezéknek hallgatólagos parancsnoka” neveztek, „akár egy hétre is itt maradhatsz” mondta. Aztán hozzátette: „Itt, öregem, már a rendőrség se tudja, mi a mozgalom”. Ez a megállapítás jól mutatja a földalatti tevékenységek és az emigráns hálózatok bonyolultságát. A lakásban folyó élet, ahol újságokkal, füzetes propagandairatokkal és felbontott levelekkel körülvéve teltek az órák, a politikai aktivitás központjává tette a helyet. Sinkovics „igazolás nélkül is bizalmasan fogadott”, ami a bizalom és a szolidaritás fontosságára utal. A „bírósági tárgyalása” és a lapok „elég bőven ismertették” mind azt jelzik, hogy az emigránsok folyamatosan a hatóságok figyelmének középpontjában álltak. A „félreértésnek köszönhetem, belepirultam” mondat a személyes felelősségvállalást és a politikai eseményekbe való belekeveredést tükrözi.
Párizs teljes története
A magyar városok kongresszusa Zalaegerszegen és a modernizáció kihívásai
Miközben Párizsban a magyar emigráció a túlélésért küzdött, itthon, Zalaegerszegen is fontos események zajlottak. A Zalavármegye 1925. szeptember 1-i lapszáma szerint Zalaegerszeg városát nagy megtiszteltetés érte akkor, amikor a magyarországi városok országos kongresszusa a kiállítási ünnepélyekkel kapcsolatosan tartotta első vidéki értekezletét. Az értekezleten Kiskos István kormányfőtanácsos, szombathelyi polgármester elnökölt, aki üdvözölte a belügyminisztérium képviseletében megjelent Frits Kálmánt és dr. Diószeghy Jánost.
Az egyik fontos téma a városok külföldi kölcsöneiről szóló jelentés volt. A törvényhatósági joggal felruházott városok már megtették bejelentéseiket, de a rendezett tanácsú városok közül csak 6-8-nak érkezett be a jelentése, mivel ezek határozata vármegyei jóváhagyást igényel. Ez a bürokratikus akadály a vidéki városok fejlődését gátolta.
A kongresszuson szó esett a városok nemzetközi szövetségének párizsi kongresszusáról is, amelyre a magyar városok is meghívást kaptak. A szövetségbe való belépés és a párizsi tanácskozásokra 35 város küldött képviselőt, akik szeptember 29-én indultak és október 10-én tértek vissza. Ez a nemzetközi kapcsolattartás és tapasztalatcsere lehetőséget nyújtott a magyar városoknak a fejlődésre és a modernizációra.
Dr. Csikán Béla műegyetemi tanár tartotta meg előadását a várospolitikáról, kiindulva Concha Győző megállapításából, miszerint a haza fogalmának nemcsak erkölcsi, hanem anyagi tartalma is van. Kiemelte az energia-termelő közüzemek jelentőségét és megjavítását. Hibának tartotta, hogy az ilyen közüzemek általában hibás alapokon létesülnek, és kisebb méretezésben, mint kívánatos volna, ami újabb befektetéseket igényel és nem csökkenti a közszükségleti cikkek drágaságát. Javasolta a közüzemek koncentrációját és a közeli vidékek, azaz a falvak bekapcsolását a városokkal való szorosabb összeköttetésbe.
A munkástömegek koncentrációját sem helyeselte a nagyvárosokban, mert a munkásoknak több órás utazással kell megközelíteniük a gyárakat, ami anyagi és erkölcsi hátrányokkal jár. Angol és belga példákra hivatkozva javasolta a munkások elosztott megtelepedését, munkájuk falvakban való végzését, ami egészségesebb körülményeket és lelki javulást eredményezne. Az előadás összegezéseként javasolta a városoknak a korlátlan kötvénykibocsátási jog megadását, a város és falu közötti nagyobb kapcsolat létesítését, valamint a képviselőtestületek szakértőkkel való bővítését.
Párizs teljes története
Egészségügy, lakásépítés és történelmi örökség
A modernizációval kapcsolatosan más területek is előtérbe kerültek. Biró mérnök az egészségügyi közművekről, különösen a vízellátás fontosságáról beszélt, kitérve a vízjogi törvény módosításának szükségességére. Hibáztatta, hogy a külföldi kölcsön elosztásánál nem vették figyelembe a városok érdekeit, és javasolta, hogy a vízvezetékek területe védett területnek vétessék kisajátítás nélkül. Továbbá, az állam tegye lehetővé, hogy a városok előnyös kölcsönök megszerzésével létesíthessenek vízműveket.
Dr. Ráskay Zoltán műépítész a lakásépítés problémáit fejtegette, különösen a kertváros és tisztviselőtelepek kérdésével foglalkozva. Kiemelte, hogy a kertlakások nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is biztosítják, ami a háború utáni időszakban különösen fontos érdek. A nagyvárosok szűk, sötét lakásaiban pusztító betegségek ellen a kertlakás-rendszer nyújtana megoldást, gátat vetve a társadalmi romlásnak is, mivel az emberek kedélyállapota javulna. Javasolta, hogy a kertvárosok építésénél maradjon hely konyhakertre is, ahol egy családnak megteremne egész évi zöldség- és főzelékszükséglete, valamint játszótér a gyermekeknek.
A történelmi csoportról szóló beszámoló a múlt értékeire hívja fel a figyelmet. A kiállítás többi csoportjával ellentétben, amelyek a mai kor eredményeit mutatják be, a történelmi kiállítás a múltba vezet vissza, „régi dicsőségünkből varázsoljon szemeink elé egy-egy jelentősebb momentumot”. Nem eladásra szánt tárgyak, hanem „emlékek, drága ereklyék”, amelyek célja a fennmaradás, „mind a mi, mind utódaink okulására”. A kiállítás legméltóbb helyén, a vármegyeházán, annak nagy- és kistermében helyezkedett el.
A látogatókat „szent áhítat fogja el”, ahol „nincs zsivaj, nincs lárma”. A „tépett zászlók, szürke fóliánsok és fakó iratok körül suttogva beszélnek az emberek”. Fára József főlevéltáros örömmel szemlélte az érdeklődést, amellyel minden rendű, rangú és korú látogató a régiségek iránt viseltetett. A kiállított tárgyak között szerepelt a nagy-kapornaki konvent 1351. november 1-én kelt oklevelének átírása, a Ságody család pusztacsatári birtokba történő beiktatásáról. A vasvári káptalan 1424. május 24-én kelt oklevele a Chatáry és Zeel családok Zél falusi birtokfelosztásáról, valamint 1439. szeptember 29-én kelt okirata is megtekinthető volt. I. Ulászló király 1441. húsvétján kelt oltalomlevele Boldogasszonyfalvi Thumpa Benedek és György részére, és az első Habsburg kori okirat I. Ferdinánd által több család részére kiadott adománylevél 1598-ból is kiállításra került.
A későbbi időszakból török adózásra vonatkozó feljegyzések, török fogságból való kiváltás iránti kérvény özv. Tóth Péternétől, Zrínyi Péter, Eszterházy Miklós, Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc, Szelepcsényi György prímás, gróf Zrínyi Miklós és özvegye, Montecuccoli, Kollonits Lipót prímás és a „vérszopó Caraffa Antóniónak a megyéhez intézett levele” is szerepelt. Kisfaludy Sándor és Deák Ferenc levelei, nemesi levelek és jegyzőkönyvek is megtekinthetők voltak. Külön asztalon régi földgömb, relikviák a megyei törvényszékről, koronázási pénzek és csengők feküdtek. A kisteremben Patkó Pista rézfokosa és egy 48-as tisztikard tűnt szembe. Továbbá sok irat, többek között Csány László rendelete és végrendelete, valamint Napoleon kiáltványa, melyben Rákosmezejére királyválasztásra kívánja összehívni a rendeket, is gazdagította a kiállítást.
Templomépítés és gazdasági dilemmák Zalaegerszegen
A Zalavármegye lapja egy másik fontos és vitatott témát is érintett: a zalaegerszegi templomépítést Károly király emlékére. Az alapkő letétele megtörtént, a munka is megkezdődött, de a „költségek fedezéséről nem gondoskodtak kellőképpen. Még papíron sem.” A 6-7 milliárd korona „igen nagy összeg. Még templomépítésre is.” A lap szerint a templomépítés „szép gondolat, súlyos bizonyítéka a kegyeletnek”, de ugyanakkor a 6-7 milliárd korona „erősen enyhítené a munkanélküliséget, javítaná a város gazdasági helyzetét, emelné forgalmát, különösen ha minden munkában helyi iparosaink részesülnének”.
Az építés vezetősége két forrásból akarta a milliárdokat meríteni: „közadakozásból és a város római katolikus lakosságának megadóztatásából”. Bármekkora is a katolikus lakosság lelkesedése és áldozatkészsége, „közadakozásból csak jelentéktelen része folyik be a milliárdoknak”, ezért a hiányzó összeget „egyházi adó formájában” akarták beszedni, ami rájuk „igen súlyos, egyesekre elviselhetetlen terhet ró”. A cikk kiemeli, hogy „csak az állam vethet ki és szedhet be adókat megfelelő hozott törvények alapján”, és „egyetlen szerve van a római katolikus egyháznak, mely adót vethet ki: a római katolikus iskolaszék ott, ahol az elemi népiskola róm. kath.” Ezért „nem lehet tehát a város kath. lakosságától - nyomasztó adóterhekkel a vállukon - több milliárdos áldozatkészséget várni, vagy újabb és nagyobb teherbírást követelni!” Még ha „jogos lenne ez az újszerű adóztatás, akkor sem”. A cikk szerint „a bőkezűség krisztusi erénye a szegény embernek egyetlen java”, és felszólítja a „megyénk közelében is” élő „hatalmakat”, akik „a király emléke iránt táplálják a kegyeletet”, hogy „álljanak meg egy pillanatra ennek a vergődő városnak dilemmája előtt, álljanak meg a lerakott alapkő előtt, melyre buzgó hívek templomot akarnak építeni!”
Gazdasági hírek és a „kölcsönakció” buktatói
A gazdasági helyzet a háború utáni inflációval és a bizonytalansággal súlyosbodott. A Zalavármegye 1925. augusztus 31-i budapesti híre szerint a „Reggel című hétfői lap azt a hírt terjeszti, hogy a magyar városok kölcsönakciója megbukott”. Ezt a hírt „tendenciózusnak” minősítették, és „mindenütt megütközést keltett”. „Illetékes helyen kijelentették, hogy a hír nem felel meg a valóságnak.” A „Speyer amerikai bankcég, az egyezmény értelmében a kölcsönnek csak az első felét volt köteles eddig folyósítani, ami meg is történt”. A kölcsönkötvények jegyzésének eredményéről szeptember 15-én kellett beszámolni. A lap hangsúlyozza, hogy „a közvélemény helyes tájékoztatására meg kell állapítani, hogy a kölcsönügyet illetőleg semmiféle momentum nem merült fel, mely hátrányos lenne ránk. Az ilyen álhírek terjesztése a sajtó tekintélyét veszélyezteti.” Ez az eset jól mutatja a korabeli sajtópropaganda és a gazdasági bizonytalanság közötti összefüggést.
A valorizáció, azaz a valuta értékének helyreállítása is napirenden volt: „a kormány 5-10 százalékos valorizációt tervez”. Ez a lépés a gazdasági stabilitás helyreállítását célozta. A zalaegerszegi pénzintézetek „a Magyar Nemzeti Bank óhajára és az általános gazdasági viszonyokra való tekintetlel” azzal szembesültek, hogy a „pénzintézetek.a Magyar Nemzeti Bank óhajára és az általános gazdasági viszonyokra való tekintetlel f. lÍAVtÁCV képesített, fiatal nős, a kertészet I%t3l Kt3SZ| összes ágazataiban teljesen jártas, másodmacával (erőteljes tanulóval) konvenciós állást keres 1926 január elsejei belépéssel”. Ez a hirdetés a munkakeresés nehézségeire és a szakképzett munkaerő hiányára utal.
A zalaegerszegi királyi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, végrehajtási ügyekkel is foglalkozott. Ránics Anna végrehajtónak Kis András ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést rendelt el 7 mm. búza, mint tőkekövetelés és járulékai behajtása végett Nemesapáti községben fekvő szántó és ház ingatlanokra. Az árverést 1925. november 26-án tartották, ahol az árverezni szándékozók kötelesek voltak bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át letétbe helyezni. Ez a bírósági eljárás a korabeli ingatlanügyek és a gazdasági nehézségek egy szeletét mutatja be.
Helyi események és a mindennapi élet apró részletei
A Zalavármegye lapszáma számos helyi eseményről és a mindennapi élet apró részleteiről is beszámolt. A „kirakatverseny” például arra utal, hogy a kereskedők igyekeztek vonzóvá tenni üzleteiket a kiállítás alkalmával, ami „dicséretre méltó ambícióra vall”. A „Babakiállítás” és a „Séta a kiállításon” című cikkek is a helyi kulturális és társadalmi életet mutatták be. Grüinbaum Rezső pék finom péksüteményekkel és kétszersültekkel rendezett kiállítást a polgári leányiskola földszintjének első termében, „amelyek nagyon is magukra irányították a közönség figyelmét. A nagymérvű vásárlások bizonyítják Grüinbaum Rezső süteményeinek kiválóságát.” Ez a részlet a helyi vállalkozók szerepét és a gasztronómiai kultúrát is megvilágítja.
A „Közalkalmazottak Fogyasztási Szövetkezetének káprázatos kiállítása” a központi elemi iskola szárnyépületének emeletén a korabeli fogyasztói szokásokról és a közalkalmazottak életéről ad képet. Itt „a legfinomabb hideg ételek és italok állanak rendelkezésre”, a „saját töltésű borok, likőrök és rumkülönlegességek dús választéka szintén fővárosi nívóra vall”. A „személyzet sok fáradsággal állította össze a minden részében ízléses kiállítást, mely nemcsak gazdagságával, de elrendezésével is az elsők között foglal helyet”.
Hamburger Mihály szentgróti likőrggyáros is rendezett kiállítást kitűnő készítményeiből, melyet Dr. Vass József miniszter is megízlelt. Ez a részlet a helyi ipar és a politikai elit kapcsolatát mutatja be. Az anyakönyvi hivatal bejegyzései a születésekről (Balogh Erzsébet, Póczán Erzsébet, Tullér Erzsébet, Pintér János és Rudas Mária), halálozásokról (Németh Júlia 65 éves, Soroncr Sándor földműves 68, Horváth Györgyné szül. Varga Anna 70, Szedenik Benő ny. törvényszéki főtiszt) és házasságkötésekről (Singer Lipót kereskedő Haas Jolánnal, Böhm Imre gőzmalomtulajdonos) a mindennapi élet ritmusát érzékeltetik.
Az állami elemi iskolában a pót-beiratkozásokra szeptember 3., 4. és 5. között került sor. A „törhetetlen palatábla” hirdetése Kakas Ágoston részéről, mely „iskolai és kávéházi célokra, írónnal, krétával, vagy palavesszővel írható s könnyen letörölhető”, a korabeli oktatási és íróeszközök világába enged bepillantást. A „Zalaegerszegi kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság” hirdetése a kertészeti állásokról, ahol „képesített, fiatal nős, a kertészet összes ágazataiban teljesen jártas, másodmagával (erőteljes tanulóval) konvenciós állást keres 1926 január elsejei belépéssel”, a vidéki élet munkalehetőségeit és a munkaerőpiacot is jellemzi. A „kézműáru-nagykereskedő SZOMBATHELY, KŐSZEGI-UTCA 10.” hirdetése „vásznat, kanavászl szövetet, hosenzeugot és divatcikkeket nagy választékban” kínál, valamint „posztókendőkben és pinkafői pokrócokban áraim olcsóbbak a gyári áraknál!”, ami a kereskedelmi tevékenységekről és az árakról ad felvilágosítást.
Ezek az apró részletek, a gazdasági hírek, a helyi események és a személyes sorsok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a „alma néni konyhájában sül a pite egymagában” metaforája valóságosabbá váljon. A háttérben zajló történelmi és társadalmi folyamatok, a háborús utórezgések, a gazdasági nehézségek és az egyéni küzdelmek mind-mind részei voltak annak a korszaknak, ahol mindenki a maga módján igyekezett boldogulni, néha magányosan, néha közösségben, de mindig a túlélésért és a jobb jövő reményéért küzdve.