Augusztus 20. nemcsak az államalapító Szent István király, hanem az új kenyér ünnepe is, amely mélyen gyökerezik a magyar történelemben és kultúrában. Ez a nap több vallási és világi eseménynek is emléket állít: az államalapítást, az államalapító Szent István szentté avatását, valamint az aratás végét ünnepeljük. Ez a cikk feltárja, hogyan alakult ki ez a hagyomány, milyen viszony fűzi a magyarokat ehhez az alapvető élelmiszerhez, és milyen jelentőséget kapott az idők során.
A Hónap Neve és Jelentősége
Az augusztus hónapnak számos elnevezése ismert, amelyek mind a természet, mind a történelem változásait tükrözik. A római korban Sextilisnek nevezték, ami hatodikat jelentett, mivel az év márciusban kezdődött. Amikor Augustus Octavianus római császárrá vált, átnevezte ezt a hónapot augusztusra, mivel életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le. Az Augustus szó voltaképpen az „augur”-ra megy vissza, vagyis a madárjósra („avi-ger”), akinek jóslata szerencsét jelent. Célzással a császár példátlanul szerencsés pályafutására, a szenátus „a legszerencsésebb” (augustus) jelzőt találta a legmegfelelőbbnek.
A nyelvújítók elnevezése szerint az augusztus: hévenes. A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi, de ismeretes még az Aranyasszony, vagy a bőség hava elnevezés is, a hónap régi katolikus neve pedig Kisasszony hava. A meteorológusok Nyárutóként tartják számon. A régi Székely-Magyar naptár szerint Új kenyér havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) az Aranyasszony (Bőség) hava elnevezést használták augusztusra. Ismeretes még a Nagyboldogasszony hónapjának elnevezése, a Mária Szíve hónapja megnevezés, és az államalapítás miatt Szent István havának is szokták hívni az augusztust.
Augusztus még ugyan nyári hónapnak számít, de a napi hőmérséklet átlagos maximuma már csökkenni kezd, illetve a nappali órák száma is egyre kevesebb, korábban érkezik az este. Az időjárással kapcsolatos népi bölcsességek szerint ha augusztus első hetében forróság van, akkor sokáig lesz hó a télen. Ha viszont sok az eső ebben a hónapban, akkor nem lesz jó bor a hordóban. Statisztikailag kimutatható az is, hogy augusztus 20. az átlagos napi hőmérséklet maximuma már csökkenni kezd.
Az Új Kenyér Ünnepének Gyökerei
Sokan úgy tudják, hogy Szent István királyunk augusztus 20-i ünnepét a II. világháború után, központi, hatalmi szóval alakították át az új kenyér ünnepévé. Ez részben igaz is, de már korábban is voltak törekvések arra nézve, hogy a hagyományos júliusi aratóünnepek, aratófelvonulások dátuma augusztusra kerüljön át. Sőt, hagyományosan Szent István napjára sült ki az első kenyér a frissen learatott búzából, így ennek az ünnepnek valóban vannak régebbi gyökerei.
Az előző időszakban, június (Szent Iván) és július (Szent Jakab) hónapokban történt meg az aratás, betakarítás. Az újonnan leőrölt lisztből pedig készülhetett az „új kenyér”, amit nagyjából augusztus 20-a környékén sütöttek ki. Ebből a hagyományból jött létre a Szent István-napi új kenyér, amely 1945 után, és főleg 1948 után (az alkotmány ünnepe mellett, kissé megtartva a „népies” kapcsolódásokat) egyértelműen egy új ünnepe lett hazánknak.
A történeti adatok viszont azt bizonyítják, hogy az a vélekedés, miszerint az új kenyér ünnepét 1949-ben, az alkotmány elfogadásakor szovjet minta alapján, mesterségesen „kreálták”, nem állja meg a helyét. A Szent István-napi új kenyér átadásának és megszegésének jól ismert toposza ugyanis nem szovjet minta alapján született. A szokás gyökereit keresve egyrészt az Apostolok oszlása néven ismert középkori liturgikus ünnephez (július 15.), másrészt Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évi rendeletéhez kell visszanyúlni.
Darányi volt az, aki a XIX. század végi forrongó agrármozgalmak lecsendesítése, illetve a földesúr és az aratók közötti „patriarchális jó viszony” helyreállítása érdekében az aratóünnepek „felújítását” szorgalmazta. Kezdetben kevés sikerrel. Az ünnep megtartása ugyanis csak a béraratóknál volt általános. A maguknak aratók nem tartottak aratóünnepet, még az olyan gazdag aratóhagyományokkal rendelkező településeken sem, mint Mezőtúr. Darányi ezért két évvel később ismét kiadta a rendeletét, s ennek már érezhetően volt hatása. Mivel azonban igen sok településen korábban egyáltalán nem voltak aratóünnepek, gyakran előfordult, hogy a rendezők az ünnepség szerves részéhez tartozó szokáselemeket egyszerűen elhagyták. Másokat viszont, így többek között az Apostolok oszlása ünnepén még élő hagyományt, a kenyér megáldását megpróbálták a felújított aratóünnepek szokásrendszerébe illeszteni. Nem is sikertelenül, hiszen Szeged környékén rövidesen már gabonával telt ökrös szekér indult a templomba, ahol a plébános ünnepi mise kíséretében megáldotta a gabonát, valamint a szekéren lévő kenyereket.
Szinte természetesnek tűnt, hogy ezeknek a búza- és kenyéráldással bővülő aratóünnepeknek a húszas évek elejétől lassan megváltozott a nevük is. Az ecsédiek velük kapcsolatban például kenyeres búcsúról beszéltek, a szegedi lapok viszont arról írtak, hogy „közel száz kocsi jelezte, hogy a tanyavilág minden részéről zarándokolnak el az emberek a kenyér ünnepségére”, de a szerb megszállás alatt lévő röszkeiek az 1922-ben rendezett aratóünnepséget már a magyar kenyér ünnepének nevezték.
A Kenyér Kiemelt Szerepe a Magyar Konyhában
Magyarországon a kenyér a legalapvetőbb élelmiszerek egyike. A magyar konyhában hagyományosan szinte mindenhez jár egy szelet kenyér, a pörkölthöz éppúgy, mint a zsírosabb levesekhez. De ettük-esszük szalonnával, kolbásszal, vajjal, sőt, zsírral megkenve is. Külföldi szemmel talán kicsit bizarrnak tűnhet a sertés-, kacsa- vagy libazsírral megkent kenyér, hazánkban viszont közkedvelt étel sóval, pirospaprikával, lila hagymával ízesítve. A pirítós kenyérre fokhagymát dörzsölünk, így számít országszerte kedvencnek. A gyerekkornak pedig elmaradhatatlan kísérője az édes, vajas-mézes vagy vajas-lekváros kenyér.
A ma ismert, kovásszal készülő kenyér őse egykoron a lepény volt. Ezt a kovász nélkül, csupán liszt és víz keverékéből készülő ételt már az ősember is fogyasztotta. Több ezer évvel ezelőtt ő fedezte fel, hogy ha megőröli az összegyűjtögetett magvakat, akkor vízzel összekeverve lepényt tud a masszából sütni. Ebből a lepényből, azaz a kovásztalan kenyérből fejlődött ki a mai kovászos kenyér.
Babonák és Népzokások a Kenyér Körül
Nem csoda hát, hogy a kenyérhez mint a bőség és a termékenység szimbólumához már ősidők óta számos népszokás és babona kapcsolódik. Pénteken, különösen nagypénteken nem volt szabad fogyasztásra szánt kenyeret sütni, de Luca és Borbála napja is tilalmas volt. A szemmel verést megelőzendő a kovászolást nem láthatta idegen, a tésztát nem volt szabad megdicsérni sem. Az új házba kenyeret és sót vittek, hogy a háziak jólétét biztosítsák. Az esküvő után is kenyérrel és sóval kínálták az ifjú párt. Betegségek gyógyítására is használták a kenyeret, halottak napján pedig kenyeret is tettek az asztalra a hazalátogató eltávozottaknak. Természetesen az egyházi liturgiában is központi szerepet kapott a kenyér, illetve a szentelt ostya.
Az emberiség táplálkozási szokásaiban rendkívüli szerepet betöltő kenyér gabonafélék, illetve kukorica lisztjéből sült, erjesztett tészta, az újkorban alapvető néptáplálék. Ősi idők tanúi az őrlő- és malomkövek, amelyek segítségével évszázadok, évezredek óta őseink lisztet készítettek a gabonából, amiből pedig lepényt, cipót, kenyeret sütöttek. Ez adta a legfőbb táplálékforrást az újkőkori, letelepedett életmódra való áttérés óta. Mindezek nyomán fontos tehát, hogy legalább Új kenyér (Augusztus) havában (de lehetőleg inkább minden időben) legyünk tudatosak a táplálkozás és a táplálék előállítás terén is.
A Kenyérkészítés Hagyományos Módja
A magyar kenyerek klasszikus alapanyaga a búza. A Dunántúl egy részén, a Duna-Tisza közén, illetve a Nyírségben azonban rozsból is sütöttek kenyeret, Székelyföldön pedig árpából és kukoricából. A kenyér sütése hagyományos kovászolással készült. A liszt átszitálása után a kovászt a liszthez keverték, és több órán keresztül érlelték, később pedig összegyúrták liszttel, sóval és vízzel, majd jöhetett a kelesztés. A dagasztást rendszerint éjszaka végezték, majd tovább kelesztették a tésztát. Reggel szakajtókba szedték ki, itt pihentették tovább, amíg felfűtötték a kemencét. Sütőlapáton vetették a kemencébe a kenyeret, ami akár több óráig is sült. Az asszonyok általában egy hétre előre sütöttek, többnyire szombaton, hogy a vasárnapi ebédre készen legyen a friss kenyér. Ünnepekre, különösen húsvétra tejjel, cukorral, tojással dúsított tésztából kelt kalács készült.
A hagyományos kenyérsütés igazi művészet | Mesterségem címere
A Pékek Jelentősége és Munkájuk
Hazánkban a kenyér alap élelmiszernek számít. A pék készíti a kenyeret, a péksüteményeket, a kalácsokat, pogácsákat, egyéb, például leveles tésztából készült sütőipari termékeket. De hogyan lesz némi alapanyagból ínycsiklandó finomság? Az első munkafolyamat az, hogy a pék kiválasztja a termékekhez szükséges alapanyagokat, azokat kiméri. Az alapanyagok feldolgozása, például tésztagyúrás, dagasztás, töltelékek készítése után jön a termékek sütése, és végül csomagolása. Ezek a munkafolyamatok minden termék esetében változnak.
A pék szakma komoly elhivatottságot és fizikai állóképességet igényel. Nem árt, ha szereted a korai kelést. Ha éjszakai bagoly vagy, akkor ez a szakma nem neked való. A legtöbb pékség korán kezdi a műszakot, hogy reggelre a boltok polcain lehessen a kenyér, így a hajnali munkavégzés elvárás. Nem árt, ha szereted a sütést, szeretsz alkotni, új dolgokat kipróbálni, bár a hároméves képzés során a recepteket és a sütési technológiát elsajátíthatod a szakképzésben. Azonban érdemes fejlesztened a vállalkozói kompetenciádat, mert ha megismered a munkavégzésed helye körüli piaci igényeket, akkor tudod fejleszteni a receptjeidet a vásárlók igényei alapján. Ami szintén fontos - még ha nem is gondolnád - a jó fizikum és a kézügyesség. Az alapanyagok emelése, a tészták gyúrása, formázása mind komoly fizikai igénybevétel és ügyességi próba. A pékségek világa pedig nem veszélytelen a munka szempontjából sem, hiszen a kemencéket helyettesítő gépek forrósága könnyen okozhat égési sérüléseket.
A fizetések nagyban függnek attól, hogy milyen cégnél vállal munkát egy pék. A kisebb városokban található vállalkozások nem feltétlen tudnak ugyanolyan béreket ajánlani, mint a nagyvárosi pékségek, kenyérgyárak. A www.fizetesek.hu oldalon a havi bruttó átlagbér a pékek esetében 320 ezer és 686 ezer forint között mozog jelenleg. Azonban itt is igaz az, hogy a fizetés nagyban függ attól, hogy hány napot dolgozol, milyen típusú vállalkozásnál alkalmaznak, és mekkora termelést tud megvalósítani az a vállalkozás.
Az Új Kenyér Ünnepe a Modern Időkben
Minden évben augusztus 20-án csodálatos tűzijáték borítja be hazánk egét, és ünnepel az egész ország. A nemzeti ünnepen az államalapítást, az államalapító Szent István szentté avatását, valamint az aratás végét is ünnepeljük. Az augusztus 20-ai ünnep kihagyhatatlan része a kenyéráldás. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen sütött kenyeret először ünnepélyesen megszentelik, majd felszelik és végül szétosztják a darabjait. A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Ezen a napon országszerte aratóünnepeket tartottak, ahol az aratás befejeztével az aratók búzakalászból és mezei virágokból aratókoszorút vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A mulatságon ettek, ittak és általában tánccal zárult az aratóünnep. Ezt az aratószokást sok helyen még a mai napig tartják, így ha valaki szeretné közelebbről is megismerni a hagyományt, akkor augusztus 20-án látogasson el Kistelekibe.
A termény betakarításához kapcsolódó különböző vallásos ünnepségek a más-más kultúrájú népeknél egyaránt a hálaáldozat bemutatását jelentik. Ezen a napon aratási felvonulást tartottak, melyen a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. 1899-ben Darányi István földművelésügyi miniszter rendeletbe foglalta a kissé feledésbe merült aratóünnep felújítását. Ezzel szerette volna lecsendesíteni az akkoriban forrongó agrármozgalmakat és helyreállítani az aratók és a földesurak közti jó viszonyt. Azonban kezdetben nem járt túl sok sikerrel, mert ez az ünnep sok településen nem szerepelt a hagyományok között, ezért két évvel később újra kiadta a rendeletet. Ekkor már több város és falu eleget tett a felhívásnak és kisebb nagyobb ünnepségekkel emlékeztek meg az aratásról országszerte. Egyre több ünnepi mozzanat kapott helyett a rendezvényeken, többek között a kenyéráldás is.
Az első nagyszabású, országos eseményként meghirdetett kenyérünnepet 1937-ben Szegeden tartották. Ekkor még június 29-én, Péter-Pál napján rendezték meg a mulatságot. A második világháború után kapott új dátumot a magyar kenyér ünnepe. 1945-ben az országgyűlés meg akarta változtatni az augusztus 20-ai ünnepnap jelentését, ezért megtette azt az egykori aratóünnepeket, aratóbálokat idéző új kenyér ünnepévé. A politikai erők ezzel próbálták ellensúlyozni a Szent István nap szakrális jellegét. Néhány év múlva ismét megváltozott az ünnep tartalma. Az egykori hatalom 1950-től a Népköztársaság, illetve az alkotmány ünnepének nevezte. Az ember legalapvetőbb élelmiszere, a kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Az augusztus 20-ai állami ünnepen a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik. Az új lisztből készült kenyér az ünnepi asztal ékessége lett, és jelképévé vált az államiság ünnepének.
Szeged, a Magyar Kenyér Ünnepének Bölcsője
A Tormay államtitkár elnökletével 1936 júniusában megtartott fővárosi ülés döntését a szegedi lapok lelkesen fogadták. Annál is inkább, mivel az új kenyér ünnepe megrendezésének terve nem az ország, hanem az Alföld fővárosában született. Az ötlet Hübner József iskolán kívüli népoktatási és népművelési titkártól származott, ő javasolta, hogy - elsősorban az idegenforgalom helyi fellendítése érdekében - Szeged minden nyár végén ülje meg a kenyér ünnepét.
Hübner memorandumában egyrészt fájlalta, hogy Szegeden - ellentétben a Halason, Cegléden, Kalocsán megrendezett ún. „Napok”-kal vagy a Miskolcon, Göcsejben tartott „Hetek”-kel - ilyen rendezvények nincsenek, másrészt hangsúlyozta, hogy a kenyér ünnepe megrendezése most különösen aktuális lenne: Szeged ugyanis ebben az évben emlékezik meg a töröktől való szabadulásának 250. évfordulójáról, arról a napról, amikor a magyarok Nagyasszonya kivette a pogányok kezéből a magyar kenyeret és azt újból a szegediek kezébe adta. Hozzáfűzte, hogy bár a többek szerint is elvitathatatlanul európai hírű és rangú Szegedi Szabadtéri Játékok megrendezésével a város elsőként ébredt fel, s talált magára a háború okozta súlyos traumából, ám a Szabadtéri Játékok csak a mai Szegedet, a „Tisza kényes gyöngyének” mai kultúráját mutatja be, a hajdani, az ősi, népi kultúráját azonban nem. Micsoda képtelenség lenne, írták a lapok is, hogy „Magyarországon, a kenyér országában, a kenyérnek, amellyel és amelyből élünk, amelyről elmondhatjuk, hogy ezen a széles világon egyes-egyedül csak a miénk”, hiszen „semmiféle idegen nációnak nincs a miénkkel egy napon említhető kenyere”, lehetetlen tehát, „hogy ennek az Isten legdrágább áldásának ne legyen egy nekiszentelt ünnepnapja ezen a búzatermő Nagyalföldön”.
Mielőtt azonban Hübner József iskolán kívüli népoktatási és népművelési titkár kitért volna memorandumában az ünnep megrendezésének részleteire, felhívta a figyelmet bizonyos veszélyekre is. Mindenekelőtt arra, hogy nem szabad megengedni, hogy az ünnep idegenforgalmi attrakcióvá, öncélú látványossággá váljék, hogy üzleti megfontolások bármilyen módon is befolyásolják. De megrendezését erőltetni, vagy tartalmát meghamisítani sem szabad. Legyen az egy ősi, magyar gyökerekből táplálkozó, a földműves megbecsülését valóban szolgáló igazi magyar ünnep. Ha pedig így lesz, akkor a magyar kenyérnek és a kenyér létrehozójának, megteremtőjének, a földművesnek ez a bensőséges, áhítatos ünnepe, az ünnep minden szépsége „magától kinemesedik”, és „hatalmas, az egész országban egyedülálló idegenforgalmi alkalom” lesz. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy Szeged a főváros és a vidék számára filléres vonatokkal megközelíthető legyen, valamint, „hogy a rádió, mint hathatós segédeszköz, már előre vegye műsorába a „Mindennapi kenyér” ünnepének ismertetését, éppen úgy, mint az ünnep főbb mozzanatainak közvetítését (…)”
Ezeket a főbb mozzanatokat Hübner iskolán kívüli népoktatási és népművelési titkár a következő módon tervezte meg: az ünnep a külső gazdakörök és a városi egyesületek díszes zászlók alatt történő alsóvárosi bevonulásával kezdődik, amelyet egy, az „életért” tartott hálaadó mise követ ugyanitt. A menet ezután az első világháborúban elesett szegedi katonák emlékére emelt PORTA HEROUMHŐSI HALÁLT HALT HŰ FIAINK EMLÉKÉT ŐRZI AZ ÉLETinscriptiót viselő Hősök kapujánál búzakoszorúkat helyez el, amit a megyésfőpásztor kenyéráldása, illetve a közösen elmondott ima (Miatyánk) követ. Az ünnepség ezután a Városháza előtt folytatódik, ahol előbb a polgármesternek, azután a püspöknek, végül a város egyik képviselőjének ajánlják fel az új kenyeret, akik felvágják, megízlelik, majd megajándékozzák vele egyrészt Szeged szegényeit, másrészt a kórházakat (a jelen szenvedőit), végül pedig az iskolákat (a jövő reménységeit). Az ünnepség a gazdák és a gazdakörök jutalmazásával fejeződik be.
Alig néhány nappal az után, hogy Hübner memorandumáról a helyi lapok is beszámoltak, a terv részleteinek tanulmányozására, s nyilván egy esetleges későbbi együttműködés reményében, Szegedre utazott a Magyar Gyöngyösbokréta Szövetség ügyvezető igazgatója, Paulini Béla is. Arról, hogy Pálfy József doktorral, Szeged polgármesterével április 18-án előbb délelőtti, majd délutáni találkozásukon pontosan miről is tárgyaltak, természetesen ma már nem lehet tudni. Azt viszont tudjuk, hogy a város és az Országos Gyöngyösbokréta Szövetség közötti együttműködésből végül nem lett semmi. Aminek nyilván az is oka lehetett, hogy Paulini, amint erről a lapok is beszámoltak, közel két és fél ezer korona honoráriumot kért a mindennapi kenyér ünnepének megrendezéséért. Mivel pedig Hübner titkár kész lett volna anyagi ellenszolgáltatás nélkül a minden apró részletében kidolgozott tervét a város rendelkezésére bocsátani, a szegediek úgy döntöttek, hogy nem élnek Paulini ajánlatával.
A nagyszabású ünnep megrendezésének lehetősége azonban ekkor már túlnőtt Szeged városán, s ezért az egész ügyet az arra illetékes kormányzati szervek vették kézbe. Ezért született meg az a döntés, hogy - mint arról már az előzőekben is volt szó - a Péter-Pál napi kenyérünnepet ne Hübner titkár, hanem a Szent István-napi ünnepségeken nagy sikert arató Paulini Béla rendezze. Így is történt. A nevezetes napon pedig, amelyen magyaros ruhába öltözve Paulini, valamint dr. Ágoston Béla, az Országos Bokréta Szövetség főtitkára irányította a nagyszabású felvonulást, a lapok szerint Szeged olyan szívet, lelket gyönyörködtetően szép volt, „mintha az Úristen nagy képes könyvében lapozgattunk volna”. A Gyöngyösbokréta tarka menete az alsóvárosi Katolikus Egyesület elől, a Szentháromság utca, Bécsi körút, Boldogasszony sugárút, Hősök kapuja, Jókai utca, Kárász utca, Széchenyi tér útvonalon indult a városháza elé. Paulini Béla köszöntője után a Bokréták megkoszorúzták a Hősök kapuját, majd megkezdődött a szegedi gazdák, a gazdalegények, valamint a molnárok és a pékek felvonulása frissen sütött kiflikkel, hatalmas perecekkel, céhládákkal. Az ünnepi műsor második, délutáni része népművészeti bemutatóval kezdődött, a magyar kenyér apoteózisával folytatódott, és Az ősi szokások táncai című, általános résszel fejeződött be.
Az talán e rövid ismertetésből is kitűnik, hogy Paulini a mindennapi kenyér ünnepének eredeti Hübner-féle koncepciójából sok részletet átvett. Átvette például az Alsóvárosból induló (igaz, nála a Kalocsa-vidéki, sárközi, tolnai stb. Bokrétákkal kiegészített) különböző városi egyesületekkel szervezett színes felvonulást, a Hősök kapujának megkoszorúzását, az „életért” mondott hálaadó misét, az új termés Városháza előtt történő megáldását stb. Sokkal több olyan új elemet iktatott viszont az ünnepségbe, amely Hübner tervében egyáltalán nem szerepelt. Ilyen volt például az Atlétikai Klub Temesvár körúti sporttelepén rendezett népművészeti bemutató, ahol a tápéiak a szántást, a géderlakiak a vetést, az érsekcsanádiak az aratást mutatták be műsorukban. Ugyancsak új volt a szünet utáni műsor második, általános része, amelyben a különböző Bokréták gyertyás, lakodalmas stb. táncokat adtak elő. Abból pedig, hogy Paulini az első részben kévésszekereket, a második részben pedig ritmusra suhogtatott kaszákkal érsekcsanádi férfiakat vonultatott fel, nyilvánvaló volt, hogy a kenyér ünnepét (július 15.) meglehetősen tágan és önkényesen értelmezte: beletartozónak tekintette mind a szántás-vetést, mind az aratást, naptári hovatartozását illetően pedig mind az aratás kezdetének hivatalos (Péter-Pál, június 29.) és nem hivatalos, de a katolikus hagyományok miatt valójában annak számító (Sarlós Boldogasszony, július 2.) ünnepét.
Nyilvánvaló az is, hogy az általa rendezett magyar kenyér ünnepének több része, például az ekével felvonuló tápéiak, a vetést bemutató géderlakiak vagy a különböző Bokréták által ötször előadott lakodalmi számok még ebből a meglehetősen szabadon értelmezett kenyérünnepből is kilógtak, még ebbe az ünnepbe sem illeszkedtek. Hübner tervezetét olvasva azonnal szembetűnik, hogy a mindennapi kenyér ünnepének megtervezésekor neki elsősorban a szegedi és Szeged környéki tanyák aratóünnepei lebegtek a szeme előtt, az ünnepet ezek figyelembevételével kívánta megrendezni. Paulini magyar kenyér ünnepénél viszont, elsősorban a sok új, a tárgytól idegen elem beemelése és a kalocsai Bokréták által előadott, rendkívül rövid, hangsúlytalan kenyérszegési jelenet miatt, sem ezt a hatást, sem azt nem lehetett felfedezni, hogy a Magyar Kenyér Ünnepét egyáltalán mennyiben lehet a kenyér ünnepének, a kenyér „apoteózisának” nevezni. Ezért is írták a szegedi lapok, hogy néha „úgy felborzongott bennünk… nini, hiszen ez a „magyar kenyér”-nek szentelt ünnep volna (…) ! A híres szegedi kenyérnek, hiszen azért rendezi éppen a tiszaparti szép Szeged városa és (nem) teszem fel Sopron és Nyíregyháza (…) ! Hol van itt a „magyar kenyér”? És hol maradt a szegedi föld művelője, alsóvárosi barna parasztja, kontyos, méltóságos fordulású magyar menyecskéje (…)?” A szegediek tehát egyáltalán nem voltak megelégedve a magyar kenyér ünnepének megrendezésével, s úgy látták, beigazolódott az a hónapokkal korábban megfogalmazott aggodalmuk, hogy tudniillik egy szép ünnep helyett üres látványosság lesz csak Szegeden.
És még ez a látványosság is milyen szegényesre sikerült, milyen kiábrándító volt, írta az Esti Újság színházi rovatában megjelenő „Új kenyeret sütnek a Bokréták Szegeden” című tudósítás, a Szegedi Atlétikai Klub színpadán minden ok nélkül elénekelt búcsús ének, a tápéiak egy szál ekével felvonuló menete, a szinte üresen vonuló kévésszekér, amelynek tetejéről alig-alig hallatszott a nóta; milyen lehangolóak voltak az ünnep magasztosságát átérezni képtelen, sárközi, kalocsai, tolnai stb. Bokréták, akik menet közben csak bámészkodtak; hogy a Hősök kapujánál álló két katonaszobor közül, mint mindig, most is csak az egyik kapott búzakoszorút; hogy Paulini közszereplése az indokoltnál mennyivel nagyobb hangsúlyt kapott akkor, amikor az ünnepségen kétszer is egyedül ő köszöntötte Szeged városát; hogy Szabó Géza tanácsnoknak az egyébként is igen hosszúra sikeredett viszontválaszában miért kellett annyira hangsúlyoznia Szegednek a Gyöngyösbokréta főrendezőjével szemben érzett, örök időkre szóló háláját és lekötelezettségét, és egyébként is „csak nem akarják a rendezők elhitetni Szeged városával, de még Paulini Bélával sem, hogy az a divatos operett-nótára, Klein úrnál tanult bokázókra rikoltozó szegényes csoport, az ősi, tisztamagyarságára annyira büszke szegedi népet jelentette (…) ?”
A sok jogosnak tűnő észrevétel között nem szerepelt egy apró, de nem jelentéktelen tény. Nevezetesen, hogy a Hübner-féle tervezetben a Mindennapi Kenyér Ünnepe vagy, más változatban, a Szegedi Mindennapi Kenyér Ünnepe elnevezést Magyar Kenyér Ünnepére, illetve Magyar Újkenyér Ünnepére változtatták. Nyilvánvalóan azért, mert az utóbbit már nem vagy nem csak a helyi idegenforgalom fellendítésének szolgálatába kívánták állítani. A magyar új kenyér ünnep fontosabb, mögöttes céljaira engedett következtetni az is, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Filmiroda Dallos Sándor főbemondó, számos operatőr, Boldizsár Kálmán és zenekara közreműködésével helyszíni tudósítást, illetve filmet készített. Ugyancsak erre utalt, hogy Darányi Kálmán miniszterelnök vitéz Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő személyében képviseltette magát az ünnepségen, míg Fatinyi Tihamér pénzügyminiszter, aki halaszthatatlan elfoglaltsága miatt szintén nem vehetett részt az ünnepségen, fontosnak tartotta, hogy meleg hangú táviratot küldjön Szegedre, és dr. Szepessy…
Jeles Napok Augusztusban és Jelentőségük
Augusztus, mint a termőre fordulás, az új kenyér és az őszi munkára való felkészülés évadja, hangulatában is eltér a zaklatott júliustól.
Lőrinc napja (augusztus 10.)
A jeles nap névadó szentjének emléknapja a néphagyományban fontos szerepet játszik. Egyes vidékeken úgy tartották, ha Lőrinckor esik az eső, a sárgadinnye lucskos lesz, rothadásnak indul, ehetetlenné válik. Az Ipoly menti falvakban az uborkára is kiterjesztették a dinnyével kapcsolatos megfigyeléseket: "Ugorkát eltenni csak Lőrinc előtt érdemes - mondták -, utána már haszontalan (rossz ízű) lesz." Lőrincet itt-ott a hazai vincellérek is megtisztelték, napjának időjárásából, összevetvén az ilyenkor megtartott hegybéli szőlőmustrával, a várható szüretet jósolgatták. Göcsejben várták a Lőrinc napi esőt, mondván: az jó bortermést ígér. E kivételtől eltekintve azonban általában a napsütéses, szép időnek örültek ekkor, mert az hosszú, szép őszt, és bőséges gyümölcstermést jelent. Nem véletlenül született az a régi kalendáriumi regula, miszerint: "Lőrinc napja, ha szép, / Sok a gyümölcs, és ép."
Nagyboldogasszony napja (augusztus 15.)
Szűz Mária mennybemenetelének az ünnepe. Nagyboldogasszony napja jelentős szerepet játszik a néphagyományban, és számtalan paraliturgikus cselekedet fűződik hozzá. Egyes vidékeken, az ünnep előestéjén a hívő asszonyok a temetőben gyülekeztek, egy frissen ásott üres sír körül, a dicsőséges olvasót imádkozták, majd epikus énekben mesélték el Mária mennybemenetelének a történetét. A század elején az egész magyar nyelvterületen élt a nagyboldogasszonyi virágszentelés, virágáldás szokása. Az oltáron megáldott virágokat azután szentelményként őrizték, és bajelhárításra használták. Az épülő ház fundamentumába, az új menyecske ágyába, az elhunyt koporsójába helyezték, hogy szerencsét hozzon.
Nagyboldogasszony ünnepe számos vidéken dologtiltó nap volt, az asszonyoknak ilyenkor tilos volt kemencében sütni, folyóban fürdeni, kendert áztatni. A szegény kapások úgy tartották, ha Nagyboldogasszony napja fénylik, akkor sok jó bort ihatnak szüret után. Nagyboldogasszony a magyarok nagyasszonya, keresztény államiságunk kezdetétől hazánk, népünk védelmezője, oltalmazója. Ő a megváltó édesanyja, és neki jutott az a messiási feladat, hogy mindazok édesanyja legyen, akikért a Fia meghalt. Egy évezrede hozzá fohászkodik nemzetünk, hozzá szólnak legszebb népénekeink és hozzá fordulnak még ma is közbenjárásért költőink. Egyes történészeink szerint e napon történt, hogy a hét törzs vezérei Álmost fővezérré választották, neki engedelmességet fogadtak, és ezt vérszerződéssel pecsételték meg.
Boldogasszony másnapja (augusztus 16.)
Ezen a napon folytatódtak a Nagyboldogasszony ünnepével kapcsolatos hagyományok, különösen a vallási szertartások és a közösségi összejövetelek.
Bertalan napja (augusztus 24.)
A népi megfigyelések szerint az idő Bertalan napján, olyan lesz az ősz. Ha kemény tél várható, ha sok a gyümölcs, és szép, az ősz is nekünk kedvez.
Az Ország Kenyere és a Kenyérverseny
Minden évben a Szent István-napi kenyérversenyen dől el, hogy melyik kenyér érdemli ki azt a kitüntetést, hogy az ország első számú kenyere legyen. Idén is három kategóriában hirdettek versenyt, a legjobb búza-, rozs- illetve innovatív kenyér címért lehetett harcba szállni. Összesen 33 adalékmentes, kovászos technológiával készült kenyeret neveztek be. Augusztus 10-én hirdette ki Septe József, a Magyar Pékszövetség Elnöke, hogy a verseny búzakenyér kategóriájának győztese, és egyben a Szent István-napi kenyér idén a Kurdi Family Kft. terméke lett. Ez a verseny nemcsak a pékek szakértelmét díjazza, hanem felhívja a figyelmet a minőségi, hagyományos kenyér fontosságára is.