Az 1966-ban megrendezett, "Az ebéd (In memoriam Batu kán)" című esemény nem csupán egy happening volt, hanem egy fordulópont a hazai művészeti életben, egy paradigma- és médiumváltó jelenség az 1956 utáni kultúrában. Ez az esemény, amely máig nagyrészt publikálatlan dokumentumok révén vált ismertté, alapvető információkat hozott nyilvánosságra a tranzit.hu új kiadványában. A kiadvány tartalmazza Altorjay Gábor visszaemlékezését, amely részletesen leírja az első magyar happeninget, Szentjóby Tamás eredetileg 1966-ban írt és mindezidáig kiadatlan esszéjét a happening műfajáról, Altorjay Gábor happening-téziseit szintén 1966-ból, valamint egy 2009-es interjút, amelyet a szerkesztők - Hegyi Dóra és László Zsuzsa - készítettek Szentjóby Tamással.
A publikációban található dokumentumok - melyek forrásközlése által váltak ismertté az eseményhez kapcsolódó alapvető információk - betekintést nyújtanak a szervezők és segítők névsorába, a happeninghez készített előzetes vázlatokba, valamint a műfaj elméletére irányuló szerzői szövegrészletekbe. Az első (magyarországi) happening kezdeményezője és levezetője két húsz és huszonkét év közötti költő, Altorjay Gábor és Szentjóby Tamás volt, segítőjük pedig - egyéb barátok mellett - Balla Enikő diák, Erdély Miklós építész-költő és Koncz Csaba fotográfus.
A Happening Mint Avantgárd Rítus és Ideológiakritikus Esemény
A happening az 1956 utáni kultúra médium- és paradigmaváltó eseménye volt, amely a valós időben zajló történés részvételen alapuló (nyelvi) immaterialitását helyezte a hagyományos tárgyalkotás kiüresedett (piac híján az állami reprezentációt kiszolgáló, vagy autonóm) médiumainak helyébe. Jelentőségének felismerését azonban sem a töredékes recepció, sem pedig történeti narratívájának és szociokulturális kontextusának hiánya nem segíti. Emellett a művészetszociológiai okok, amelyek döntően a művészettörténészek szemléletmódjára, a csoportjelenségekre való fókuszálásra, illetve egy-egy csoport mitológiájának megkonstruálására vezethetők vissza, szintén nem segítik a happening mélyebb megértését.
Jelen tanulmány arra törekszik, hogy bemutassa és értelmezze a hatvanas évek közepének happeningtörténetét mint avantgárd rítust. Az avantgárd bürgeri definíciójában, mely a művészetben végbevitt mediális újítás és a társadalmi cselekvés kettős kritériumában fogalmazódik meg, "Az ebéd" happening a magyarországi új avantgárd megszületésének pillanatát jelenti. Az a destruktív, negatív erő, amely az esemény során felszabadult és a művészet és a világ akkori berendezkedése ellen fordult, a történeti avantgárd szellemiségét idézte föl, amelyben a „forradalom” kifejezés nem az utópiával, hanem a változás realitásának társadalmi bizonyosságával kapcsolódik össze. Az első happening tehát a modernizmust leváltó avantgárd rítusként és ideológiakritikus eseményként robbant a magyarországi undergroundban.
Az Előzmények és Inspirációk: Pop Art és John Cage Experimentalizmusa
Fontos megvizsgálni, mi vezetett oda két, a képzőművészet intézményrendszerén kívülálló költőt, hogy szembeforduljon a domináns kulturális gyakorlatokkal, melyekbe a hivatalos és az underground modernizmus praxisai egyaránt beletartoznak. Vannak kanonizálódott próbálkozások a kérdés megválaszolására, de egy korábbi tanulmány az experimentális zenével való összefüggések megalapozásával kezdte meg ezt az utat. A kortárs nyugat-európai és regionális, festészeti ontológiákkal ellentétben Altorjay Gábor és Szentjóby Tamás az avantgárd költészeti praxistól jutott el az első happening megrendezéséig, mely folyamatban a pop art és a John Cage nevével összekapcsolt experimentalizmus jelentett inspirációt és kontextust.
Dr. Végh László és az „Intuitív Akciók”
Fontos közvetítő szerep jutott ebben dr. Végh Lászlónak, aki Magyarországon az első konkrét és elektronikus zenei kísérletek szerzőjeként, kulturális mediátorként és nonkonformista életreformerként a köznapi valóság kiábrándító tapasztalatától radikálisan eltérő alternatívát képviselt. A happening különböző előzményei közül kiemelkednek a dr. Végh által szervezett események, melyekre korábban az „intuitív akciók” terminust vezették be a happening tervezettségével és tudatosságával szembeni árnyalatok kifejezésére. Ezt követően tárgyalásra kerülnek a közvetlen, az irodalommal és a pop arttal összefüggő előzmények Altorjay és Szentjóby gyakorlatában.
Az események mikrotörténeti rekonstruálása elengedhetetlen, amelyhez a szociokulturális kontextus, a források esetlegessége, illetve a résztvevők szerepe és pozíciója egyaránt hozzátartozik. Az első, „kétszerzős” happening experimentalizmusa meglehetősen sok teret hagyott az improvizációnak, ugyanakkor előzetes forgatókönyv is készült hozzá. Altorjay és Szentjóby a későbbiekben igyekezett elméletileg is meghatározni a happening számukra is megrendítő szellemi-fizikai tapasztalatát; ezek az írások jelentős részben publikálatlanok maradtak, mégis a legelső elemzéseknek számítanak magyarországi kontextusban.
A Happening Mint Közösségi és Kritikai Attitűd
A happening (akárcsak a rövid akcióra korlátozódó event) a hatvanas évek par excellence avantgárd műfaja volt, amely egyes vélemények szerint az új avantgárd intézményesülésével együtt veszítette el a relevanciáját, illetve adta át a helyét a szöveges performansznak. Mégis, a posztmodern állásponttal való azonosulás helyett a happeningnek inkább azokat a (mai kortárs művészet szempontjából is vonzó) közösségi és kritikai vonatkozásait érdemes hangsúlyozni, amelyek „nyugaton” és 1968 körül már „keleten” is az újbaloldali gondolkodással voltak szoros összefüggésben. "Az ebéd" a kollektív részvétel élményét és az egyénnek mint politikai entitásnak az öntudatosságát mint radikálisan új attitűdöt vezette be a magyarországi undergroundba, és a domináns kultúra körülményei között is lehetőséget teremtett a(z ellenzéki) gondolkodás artikulálása számára.
A hatvanas évek első felében - a politikai represszió relatív enyhülésével párhuzamosan - a magatartás, a viselkedés szabályai változtak meg a budapesti underground körökben, pontosabban a domináns (a hivatalos és a polgári) kultúra által előírt szabályok megszegése és átírása zajlott. Az ifjúsági szubkultúra 1968 életmód-reform jelenségeit megidéző normaszegése, mely nem pusztán a privát terekben volt megfigyelhető, hanem egyre nagyobb igényt tartott a köztéren való megnyilvánulásokra is, egyszerre értelmezhető generációs, kulturális és politikai lázadásként, még ha a szereplőknek nem is volt eszközük a politikai cselekvés direkt módozatainak gyakorlatára. A tabudöntögető események nemegyszer áthágták az öltözködéshez, a meztelenséghez (szexualitáshoz), a magántulajdonhoz (lopás), az egyházi szentségek tiszteletéhez, valamint az állami normákhoz kötődő írott és íratlan szabályokat.
„Antistruktúrák” a hatvanas években
Ezeknek a - Victor Turner antropológiai fogalmát kölcsönözve - „antistruktúráknak” az egyik meghatározó centrumát képezte Végh László zeneszerző és röntgenorvos, aki 1958-tól kezdődően egy sor hagyományosabb (közösségi zenehallgatás) illetve kevésbé formalizált, akciószerű eseményt szervezett és bonyolított le. A körülötte működő, fiatal képzőművészekből, iparművészekből, filmesekből és fotósokból álló csoportokkal olyan összejöveteleken (kivonulások, házibulik, szilveszteri utcai felvonulások, jelmezes megjelenések stb.) vett részt, amelyek az eseményszerűségre, a történésre helyezték a hangsúlyt. Az események karakteresen antropológiai jellege nem csökkenti annak a párhuzamosságnak a tényét, amely a performativitás nemzetközi (újra) megjelenésével függ össze a happening-kategória révén, noha dr. Végh működése elsősorban a művészeti közösség társadalmi aktivizálásán, és nem a művészet fogalmának újragondolásán alapult. A dadaizmus spontán akcionizmusára visszautaló módon a soirée kifejezést kölcsönözte az események meghatározására, de fogalmi tudatossága nem terjedt túl a valóban neodada jelenségként meghatározható események fogalmi alapjainak letételénél. A döntően modernista gondolkodású Végh László ugyanakkor intuitív módon rátalált arra az útra, amely a művészet akcióként való felfogásához vezetett, és amivel nagy hatást gyakorolt a nála egy évtizeddel fiatalabb környezetére. Ahogy Altorjay Gábor összefoglalta, „lényeges, hogy ezek a privát happeningek, úgyszólván, ezek a privát performance-ok, azért ezek megelőzték azt, amikor ez művészetté lett nyilvánítva. A miénknél már világos volt, hogy ott egy művészeti akcióról volt szó… (…) Én csak arra emlékszem, hogy Végh rövid fekete nadrágban és egy fekete nagy izében rázza az öklét a körúton, érted.”
Neurodiverzitási kérdések és válaszok Dr. Carolina Baeza-Velascóval és Dr. James Kustow-val | Angol (EN)
A Kafka-akció és Protagonizmus
Dr. Végh László által szervezett intuitív akciók közül az 1963-ban megrendezett, utóbb Kafka-akciónak nevezett esemény bemutatása segíti a protokronizmus jobb megértését. Fő motívuma, dr. Végh teknőspáncélja szimbolikus jelentőséggel és eredet-objektként St.Auby Tamás bárkát formázó avantgárd archívuma, a Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeum (HI2M) orrában kapott helyet. Az esemény keretét az Iparművészeti Főiskolán megrendezett jelmezbál jelentette, amelyre dr. Végh Losonczy Andor zongoraművész barátjától kapott teknőspáncélját felöltve Franz Kafka Átváltozás című novellájának főhőseként (Gregor Samsa) jelent meg. A kellékeket és a jelmez további részeit, mint pl. a maszkokat az Iparművészeti Főiskolára járó barátnők készítették. Segítője, akárcsak a többi alkalommal, az amatőr festőművész, Lisziák „Lexi“ Elek volt, aki jellegzetes körszakállával és kockamintás pulóverével a pesti éjszaka ismert szereplőjének számított.
A dr. Végh baráti körébe tartozó Kenedi János visszaemlékezése a köztéren zajló akció provokatív jellegét hangsúlyozza, ugyancsak a happeningre és az intuitív működésre való utalással: „Végh László - röntgenorvos és elektronikus zene-szerző - négykézlábra ereszkedett a Nagykörúton, a hátára csatolt egy teknőspáncélt, s a meghökkent járókelőket Lisziák Elek absztrakt festő tájékoztatta: ez az illető itt Gregor Samsa (Kafka Az átváltozás című novellájából).” Az utcai spontán közönség részvételére számító akció második szakasza már az Iparművészeti Főiskolán zajlott, diákok körében. A szintén maszkot viselő Lisziák Elekkel szemben elhelyezkedő, padlóra telepedő Samsa-Végh jobb kezében rothadt almát, baljában pedig Kafka-kötetet tartott, melyből felolvasta hallgatóinak a novellát. A választott szöveg nem volt semleges: a marxista irodalomkritika nemzetközileg kiterjedt Kafka-vitájába kapcsolódott bele, amely épp 1963-ban kulminálódott az 1957-ig egzisztencializmusa miatt tiltott, majd elidegenült polgári íróként megtűrt szerző életműve körül. Győrffy Miklós úgy fogalmaz az első magyarul megjelent kötettel kapcsolatban (Az ítélet, 1957), hogy ez a könyv mintha 1956 elkésett utórezgése, a továbbiakban megjelentek pedig a diktatúra felpuhulásának előjelei lettek volna. Mindenesetre az 1963-as amnesztia évében Kafka demonstratív fölvállalása még mindig ellenzéki gesztusnak minősült, különösen, hogy ebben az évben több magyar nyelvű polemikus közlemény jelent meg a témával összefüggésben, mint az egész évtizedben.
Az esemény kultúrpolitikai konnotációi erőteljesen meghatározzák az akció ideológiakritikus karakterét, korai példát szolgáltatva arra, hogy a kultúra hagyományos médiumainak kontrollja alól létezik kibúvó egy alternatív nyelv segítségével. Dr. Végh proto-akcionizmusa ebben a kontrollálhatatlan résben tudott működni és érvényesülni a hatvanas évek folyamán, a lázadás és a botrányokozás nem titkolt motivációjával és céljával, melynek legbiztosabb záloga éppen az volt, hogy maga Végh László sem értelmezte őket „művészetként”, csupán művészeti kontextusban.
Szellemi Utak és Kulturális Közeg
Altorjay Gábor és Szentjóby Tamás rendszeres résztvevője volt a Végh-féle eseményeknek, amelyek egyfajta közösségi szemléletalakító kurzusként is működtek, ahol az avantgárd zene inspirációja mellett a közös irodalmi érdeklődés volt a meghatározó. Mindketten írtak verseket, hol egyénileg, hol kollektíven, és minden lehetséges módon igyekeztek hozzájutni a progresszív irodalom és képzőművészet forrásaihoz. Ennek a tevékenységnek bizonyos mértékű intézményi képzés is a része volt: Altorjay Gábor Dúl Antallal, Somogyi Győzővel és Jankovics Miklóssal 1965-től együtt járt a Katolikus Hittudományi Akadémiára, amivel nem utolsó sorban a rendőrségi zaklatásokat (a munkakerülés státuszának hatósági stigmáját) is ki tudták védeni. Szentjóby Tamás, aki maga is eljárt néhány órára, fontos szellemi tapasztalatként értelmezte a teológián töltött időt, mert védettséget, szellemi alternatívát és ellenállást jelentett számukra a külső valósággal szemben.
Filozófiai és Spirituális Inspirációk
Ebben a korai időszakban (a Végh Lászlóval való 1961-es megismerkedéstől datálva) filozófiailag az egzisztencializmus (Camus, Sartre, Kafka), majd hozzávetőlegesen 1964-től a spirituális, illetve antropozofikus gondolkodás volt a meghatározó. Közvetítője kezdetben Altorjay Gábor nagynénje, Vályi Rózsa balettörténész volt, aki az 1956-os forradalom idején az óvópincében ismerkedett meg az antropozófia tanaival. Altorjay Gábor és Képzőművészeti Főiskolára járó barátnője, Sóvári Katalin (többek között Galántai György évfolyamtársa) 1962-től járt a nagynénihez művészettörténetet és antropozófiát tanulni, és tőle kapták meg 1964-ben Rudolf Steiner A szabadság filozófiája című alapművét is. Steiner filozófiája (a Szentjóby számára centrális szabad akarat fogalmával) kiegészült a buddhizmus iránti érdeklődéssel, melynek magyarországi képviselője Hetényi Ernő, a buddhista láma volt (amúgy Végh László barátja), aki a Petrigalla-féle lakásprogramokat is látogatta. A fiatal költők és Hetényi Ernő közötti kapcsolatot pedig az a László András jelentette, aki Hamvas Bélával szintén közeli szellemi kapcsolatban állt.
Ebben a kulturális környezetben, amely a költészet szellemi hátterét jelentette, Hamvas Béla vált a legfontosabb filozófiai inspirátorrá mindkettejük számára, de rajta kívül a kortárs írók progresszív képviselőivel is keresték a kapcsolatot. Mint ismert, a cenzúra működése miatt a személyes találkozások jelentősége megnőtt, és a nyilvánosság kényszerű kiiktatásával zajló beszélgetések jelentették az egyedüli lehetőséget az „irodalmi életbe” való bekapcsolódásra. Füst Milán, Pilinszky János, Kassák Lajos és Weöres Sándor egyszerre képviselte a marxista kánonon kívüli irodalmi progressziót, de az efféle tekintélyük mellett olyasféle reményt is jelentettek a fiatal költőnemzedék számára, hogy segítségükkel saját irodalmi orgánumot indíthatnak el.
Szamizdat és Lapalapítási Kísérletek
A hatvanas évek első felében, kb. 1963-tól Altorjay, Szentjóby és barátjuk, a későbbi filmrendező Dárday István újra és újra megpróbálkozott az irodalmi lap indításával, amelynek a tervével fölkeresték Weöres Sándort és Füst Milánt is, de erkölcsi támogatáson kívül mást nem kaphattak tőlük. A nyilvánossághoz való hozzáférés lehetetlensége végül egypéldányos szamizdatokban kulminálódott: Szentjóby 1966-ban készített Étlap című, képes-szöveges tekercse és Altorjay Laura című képes szamizdat újságja (1966-1967) voltak a műfaj legkorábbi példái. Ezekhez a korai lapalapítási tervekhez kapcsolódik a Kezdet című irodalmi folyóirat indításának terve, amelyhez 1967-re már összeállt egy-két lapszám anyaga, megjelentetéséhez pedig a magyarországi, (a második világháború előtti) avantgárd irodalom legfontosabb szerkesztőjének, Kassák Lajosnak a segítségét kérték. Az éppen Budapesten tartózkodó Tolnai Ottó (az újvidéki avantgárd folyóirat, az Új Symposion egyik szerkesztője), aki tudatosan kereste a találkozást a fiatal avantgárd költőkkel a kávéházi világban, és meg is találta őket a Hungária asztalánál, elkísérte őket Kassákhoz és följegyezte útinaplójában a találkozás részleteit. Szentjóbyék először a lap körüli fejleményekről, majd az Írószövetségben rendezett estjükről számoltak be Kassáknak, aki a pop-…