Az Utolsó Vacsora Jézus utolsó, földi asztalközössége tanítványaival a halála előtti éjszakán. Ez az esemény, amelyet görögül deipnon (estebéd, vacsora) kifejezéssel is illetnek, a keresztény hit egyik alapköve, mely mély teológiai és történelmi jelentőséggel bír. A Krisztus keresztre feszítése előtti éjszakán tartott utolsó vacsora történetéről az Újszövetség négy könyve számol be: Máté 26:17-29, Márk 14:12-25, Lukács 22:7-38 és I. Korinthus 11:23-25. Ez az esemény nem csupán egy búcsúvacsora volt, hanem Jézus tanításainak, áldozatának és az új szövetség megalapításának szimbolikus összegzése.
Az Asztalközösség Történelmi Gyökerei és Szimbolikája
Az áldozati lakomák minden ókori nép vallásában ismeretesek. A lakoma résztvevői úgy hitték, hogy az étkezéssel az istenség erőiből részesednek. Ez a mágikus gondolkodás Izráel hitében teljességgel ismeretlen. Az Ószövetségi ünnepekhez gyakran kapcsolódtak kultikus étkezések, ezeknél azonban az Úrral való személyes találkozás gondolata volt lényeges (2Móz 18,12; 24,11; 5Móz 12,7). De szerződéseket is megpecsételtek közös lakomával, amelyben Isten láthatatlanul jelen volt (1Móz 26,30; 31,46.54; 2Móz 18,12; Józs 9,14; Bír 9,26; 1Sám 11,15; 1Kir 1,25.41kk). Az asztalközösség a bizalomnak, a megbocsátásnak, a békeszándéknak a jele volt (pl. 2Sám 9,7; 2Kir 25,27-29; vö. Jer 52,31kk). Ezek a történelmi és kulturális rétegek adják meg az Utolsó Vacsora mélyebb kontextusát, ahol a közösség, az emlékezés és az isteni jelenlét gondolata találkozott egy új, mélyebb értelemmel.
Jézus a legnagyobb zsidó ünnep, pészah előtt érkezett Jeruzsálembe. A városba érve az emberek pálmaágakat terítettek az útjába. Erre ma a kereszténység virágvasárnapon emlékezik. A huszonegyedik századi embertől már meglehetősen távol állnak a szimbólumok, de elődeink gondolkodásmódját még nagyban meghatározták, egy-egy jelkép szerepeltetése egész szónoklatokat helyettesíthetett. Így van ez a húsvéti ünnepkörben is, a pálmaágtól az olíváig minden egyes növénynek (is) óriási jelentősége volt. A Biblia tanúsága szerint Jézus tehát pészah idején érkezett Jeruzsálembe szamárháton, tanítványai kíséretében. Ekkor már komoly híre volt, és hatalmas népszerűségnek örvendett, mint nagy hatású, radikális mondanivalójú rabbi: jókora ünneplő tömeg fogadta, az emberek tiszteletük jeleként saját felsőruhájukat és zöld ágakat terítettek elé, amerre haladt. Datolyapálmáról van szó, egy Mezopotámiában őshonos sivatagi fajról, amely oázisokban, felfakadó források közelében nő. A sivatagi nomád törzsek számára létfontosságú növény, minden részét felhasználják. Termését, a datolyát nemcsak számos formában fogyasztják, de például bort és datolyamézet is készítenek belőle. Utóbbi nem a méhek által készített anyagot jelenti, hanem a gyümölcsöt megfőzik, az így születő magas cukortartalmú, viszkózus anyag édes, mint a méz. Mint minden, a közösség számára fontos növényhez vagy állathoz, úgy a datolyapálmához is jelentős mögöttes tartalom társul, a szimbolikában a pálmaág a túlélés, az öröm, a győzelem jelképe.
Az Utolsó Vacsora Időpontja és Jellege: Páskavacsora vagy Előkészületi Nap?
Jézus utolsó vacsorája a szinoptikus evangéliumok (Máté 26,20-29; Márk 14,17-25; Lukács 22,14-20) szerint páskavacsora volt, amelyet a zsidók az Egyiptomból való szabadulás emlékére ültek Niszán hó 14-ének estéjén (ld. PÁSKA, 2Móz 12). A szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk és Lukács) és a korai egyházi hagyományok megerősítik, hogy az utolsó vacsora húsvétkor történt, írja a Britannica. Ettől kissé eltér János 13,1-30, amely szerint Jézus az utolsó vacsorát a páskaünnep előtti, úgynevezett »előkészületi« napon tartotta. Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.
Néhány exegéta megkísérelte a különbözőségeket kiegyenlíteni, mások viszont a szinoptikus evangéliumok adatát tartják helyesnek. Sok jel utal ugyanis arra, hogy ez az étkezés egy páskavacsora keretén belül történt: ünnepi lakoma volt a nehéz körülmények ellenére is; hallél-zsoltárokat énekeltek (vö. Márk 14,26); a páska éjszakáján az előírt területen belül maradt Jézus a tanítványokkal stb. Az év legünnepélyesebb étkezésének a sajátosságait Jézus, az izráeli családfőkhöz hasonlóan, magyarázta tanítványainak.
A Vacsora Előkészületei és Helyszíne
A bibliai beszámoló szerint Jézus elküldte két tanítványát, Pétert és Jánost, hogy készítsék elő az étkezést, és a felső szobában találkozott az összes apostollal.Lukács evangéliuma 22. rész, 7-13. vers így írja le az előkészületeket:„7Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. 8Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” 9„Hol készítsük el?” - kérdezték. 10„Menjetek a városba - felelte -, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy, 11s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem? 12És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” 13Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát.”
Máté evangéliuma 26. rész, 17-19. vers és Márk evangéliuma 14. rész, 12-16. vers is hasonlóan számol be az előkészületekről, kiemelve, hogy a tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
A Cenákulum, más néven a jeruzsálemi Sion-hegyen található Felső Szoba, évszázadok óta a keresztény hit szempontjából rendkívül fontos épületnek számít. Tudományos kutatók vizsgálják azokat a helyiségben talált üzeneteket, amelyek közül néhány egészen az 1300-as évekig nyúlik vissza. Eredményeiket a Liber Annuus folyóiratban tették közzé. A hátrahagyott feliratok és jelzések arra világítanak rá, hogy kik látogatták a helyszínt az évek során. Ezeket fejlett képalkotó technikák segítségével vizsgálták, amire azért volt szükség, mert a nyomokat évszázadok óta vakolat borítja. A kutatók összesen 30 feliratot és kilenc rajzot rögzítettek. Ezek között volt egy örmény nyelvű felirat is, amelyen az állt, hogy „1300 karácsonya”. Ez állítólag alátámasztja azt az ellentmondásos elméletet, hogy egy örmény király, Het’um II. is járt ott. Ezen kívül különböző címereket véstek a falakba.
A Páskavacsora Hagyományos Ételei és Jelentésük
A Szentírás nem részletezi, hogy vajon milyen fogások kerültek az asztalra, ám a tudományos konszenzus szerint széder este lévén a hagyományos, már akkor is több ezer éve előírt ételek voltak. Az Egyiptomot ért tizedik csapásként a halál angyala elpusztított minden elsőszülött embert és állatot, kivéve az izraelitákét. Ők ugyanis előző este bárányvérrel kenték be az ajtófélfájukat, így a végzet elkerülte a házaikat. A húsvéti bárány leölése Jézus kereszthalálát jelképezte évezredeken át. Valóban, húsvét napján, mikor levágták a bárányt, péntek délután ott volt a Golgotán az "igazi bárány" felfeszítve: Krisztus a kereszten. "A világ megalapítása előtt elrendelt áldozat" megvalósult (I. Pét. 1:20).
A kovász nélküli kenyér már a menekülésre, a sietős indulásra emlékeztet, amikor nem volt idő, kovászos kenyeret keleszteni, csak vizet és lisztet kevertek össze, amiből maceszt, más néven pászkát sütöttek. Ázsiában a rizs, Amerikában a kukorica, Európában pedig a legősibb gabonákból, a búzából és az árpából készült kenyér jelenti azt a táplálékot, amihez mindig lehet valamit társítani, de nélküle nehéz életben maradni. A keserűfűvel itt Magyarországon már bajban vagyunk, mert a Mediterráneumban honos Reichardia növénynemzetségről van szó. Ha látunk vagy láttunk is ilyet, szinte biztosan nem a tányéron. A mártásokhoz, főzéshez használt olívaolaj a mediterrán táplálkozáskultúra legfontosabb zsírozó anyaga, a mi étolajunk és disznózsírunk. Illatszerek, gyógyszerek, kenőcsök alapanyaga volt, és a világítást is olívaolajjal oldották meg. A széder estét mindenki a hozzá legközelebb állók társaságában tölti ma, és így volt ez Jézus idején is, a Mester és tanítványai ültek az asztalnál.
Az Utolsó Vacsora Narratívái az Evangéliumokban és Pál Leveleiben
Jézusnak az utolsó vacsorán mondott szavait ötszörösen hagyományozták. Ez arra utal, hogy nagyon fontosak voltak az ősgyülekezet számára. A szövegezésbeli eltéréseket leszámítva, ez az öt leírás lényegében azonos. Egybehangzóan bizonyítják, hogy Jézus a megtört kenyeret a maga halálra adandó testével, a bort pedig a maga kiomló vérével hasonlította össze, hozzáfűzve, hogy az új szövetség az ő vére által valósul meg. A Jézus földi élete során megtartott asztalközösségeitől annyiban különbözik az utolsó vacsora, hogy az étkezés előtti és utáni imádságokhoz magyarázatot fűzött. Ezek a magyarázatok hozzátartoztak a páskavacsora rituáléjához (2Móz 12,26k; 13,8). Belőlük alakult ki a páska-haggada szokása, amely szerint a családfő elmagyarázta a páskabárány, a kovásztalan kenyér és a keserű füvek értelmét. Jézus, az izráeli családfőkhöz hasonlóan, magyarázta tanítványainak az év legünnepélyesebb étkezésének a sajátosságait.
I. Korinthus 11:23-25 - A Legkorábbi Beszámoló
A legkorábbi leírás az 1Kor 11,23-25. Pál a bevezetőben hangsúlyozza, hogy az ezután következő szöveget az Úrra visszamenő hagyományként kapta. A szöveg utal az étkezés előtti és az étkezés utáni hálaadó imára:„23Én ugyanis az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24és hálát adva megtörte, és ezt mondta: „Ez az én testem, amely értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 25Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „Ez a pohár az új szövetség az én véremben: ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre.””
Márk Evangéliuma 14. rész, 10-25. vers - Az Oltáriszentség Alapítása és Júdás Árulása
Márk evangéliuma részletesen beszámol az eseményekről, kiemelve a felkészülést és az árulás bejelentését. A kenyér értelmező szavainak bevezetése megegyezik a Páléval, csak ő még megemlíti a kenyér »átadását«. A »hálát adott« kifejezés helyett az »áldást mondott« kifejezés áll, ami a zsidóságban az asztali imádság szokásos elnevezése. A legerősebb eltérések a pohár fölött mondott szavakban vannak, de a lényeges pontokon azonosság van.
„10Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, elment a főpaphoz, hogy elárulja. 11Amikor ezek tudomást szereztek róla, megörültek és pénzt ígértek neki. Ezért kereste a kedvező alkalmat, hogy a kezükre adhassa.12A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: „Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?” 13Erre elküldte két tanítványát: „Menjetek a városba! - mondta. - Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, 14aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? 15Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” 16A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát.17Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. 18Miután a vacsorához letelepedtek, Jézus így szólt: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem, egy, aki eszik velem.” 19Elszomorodtak és sorra kérdezték: „Csak nem én?” 20Így válaszolt: „Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. 21Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”22Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” 23Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. 24Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. 25Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában.””
Máté Evangéliuma 26. rész, 14-29. vers - A Bűnök Bocsánata
Máté evangéliumánál szinte szóról szóra ugyanazt a szöveget találjuk, az eltérések száma csekély. A legfigyelemreméltóbb a »bűnök bocsánata« kifejezés. E szavak azt a bizonyosságot közvetítik, hogy Isten megbocsátási készségünkre a maga megbocsátásával válaszol.„14Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, 15és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. 16Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.17A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” 18Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.” 19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt. 20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal. 21Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.” 22Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?” 23„Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” - felelte. 24„Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.” 25Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” - válaszolta. 26Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” 27Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, 28mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. 29Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.””
Lukács Evangéliuma 22. rész, 1-30. vers - Sémita Beszédmód és Alázatosság
Lukács nagyon közel áll a páli formulázáshoz, ez a hasonlóság azonban nem irodalmi függőséget jelent (Lukács soha nem idéz páli levelekből). Legfeltűnőbb az, hogy a pohár fölött mondott szavakból hiányzik az esztin (van) kopula. Ez sémita beszédmódra utal. Az egyezések legvalószínűbb magyarázata az, hogy mindketten az Antiókhiában használatos úrvacsorai formulát idézik. A Szabadító kenyeret és bort áldott meg, és az apostoloknak adta (Lukács 22:14-18).„1Közeledett a kovásztalan kenyér ünnepének nevezett húsvét. 2A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan ölhetnék meg, de féltek a néptől. 3A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettő közül az egyiket. 4Elment, hogy megbeszélje a főpapokkal meg a templomőrség vezetőivel, hogyan tudná nekik kiszolgáltatni. 5Ezek örömmel fogadták és megegyeztek vele, hogy pénzt adnak neki. 6Beleegyezett, és kereste a kedvező alkalmat, hogy a nép tudta nélkül kiszolgáltassa nekik.7Elérkezett a kovásztalan kenyér napja. Ekkor szokták feláldozni a húsvéti bárányt. 8Jézus elküldte Pétert és Jánost ezzel a megbízatással: „Menjetek, készítsétek el a húsvéti vacsorát, hogy elkölthessük.” 9„Hol készítsük el?” - kérdezték. 10„Menjetek a városba - felelte -, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy, 11s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem? 12És majd mutat nektek egy tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiséget. Ott készítsétek el.” 13Elmentek, s úgy találtak mindent, ahogy mondta. El is készítették a húsvéti vacsorát.14Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. 15Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. 16Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” 17Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: 18„Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” 19Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” 20Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. 21De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. 22Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.” 23Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.24Majd versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. 25Erre ezt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. 26Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. 27Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. 28Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. 29Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, 30hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.”
János Evangéliuma 13. rész, 1-30. vers - A Lábmosás és Júdás Árulásának Megjövendölése
János evangéliuma a többi szinoptikus evangéliumtól eltérően, a páskaünnep előtti napra teszi a vacsorát, és kiemel egy fontos mozzanatot, a lábmosást, mint az alázat példáját. Itt is sor került Júdás megnevezésére, mint Jézus árulójára, Ján. 13:21-26 (Mát. 26:21-25; Márk 14:18-21; Luk. 22:21-23).„1Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. 2Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. 3Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. 4Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. 5Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. 6Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” 7Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.” 8Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg - felelte Jézus -, nem lehetsz közösségben velem.” 9Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” - mondta Simon Péter. 10De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” 11Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” 12Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? 13Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 14Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. 16Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. 17Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. 18Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: »Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem.« 19Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. 20Bizony, bizony, mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.”21E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul.” 22Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. 23A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. 24Simon Péter intett neki és kérte: „Kérdezd meg, kiről beszél.” 25Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: „Uram, ki az?” 26Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot, fogta és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. 27A falat után rögvest belészállt a sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” 28De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki. 29Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz.” Vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. 30Mihelyt átvette a falatot, Júdás nyomban elment.”
Michael Ladwein: Leonardo – Az utolsó vacsora | Világdráma és megváltás
További Események az Utolsó Vacsora Kapcsán
A vacsora folyamán Jézus nemcsak az oltáriszentséget alapította meg, hanem fontos előrejelzéseket és tanításokat is adott. Péter tagadásának megjövendölése (Máté 26:30-35) mélyen érintette az apostolokat, megmutatva Jézus minden tudását és a közelgő események elkerülhetetlenségét.„30Péter tagadásának megjövendölése. Miután elmondták a hálaadó zsoltárt, kimentek az Olajfák hegyére. 31Ott Jézus így szólt hozzájuk: „Ti mindnyájan megbotránkoztok bennem az éjjel. Írva van ugyanis: megverem a pásztort, s elszélednek a nyáj juhai. 32De föltámadásom után megelőzlek majd titeket Galileában.” 33Péter erre így fogadkozott: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is tebenned, én meg nem botránkozom soha.” 34Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.” De Péter tovább erősködött: 35Jézus szenvedése „Ha meg is kell halnom veled, nem tagadlak meg.” Hasonlóképpen fogadkozott a többi tanítvány is.”
A Máté 26:36-56 és Márk 14:32-52, valamint Lukács 22:39-53 versek beszámolnak arról, hogy Jézus a vacsora után a Getszemáni nevű majorba ment tanítványaival, ahol halálfélelmében imádkozott, és elfogták.Máté evangéliuma 26. rész, 36-56. vers:„36Közben Jézus a Getszemáni nevű majorba érkezett velük. 37„Üljetek le itt, amíg tovább megyek s imádkozom”, mondta tanítványainak. Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. 38Egyszerre csak szomorkodni és gyötrődni kezdett. „Halálosan szomorú a lelkem, mondta nekik, várjatok itt és virrasszatok velem.” 39Kicsit tovább ment és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” 40Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Rászólt Péterre: „Így hát egy óra hosszat sem tudtatok virrasztani velem? 41Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge.” 42Másodszor is elvonult és így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el (ez a kehely) anélkül, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.” 43Mikor visszatért, megint alva találta őket, mert szemük elnehezült. 44Erre otthagyta őket, ismét elment s harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. 45Aztán visszatért tanítványaihoz és így szólt: „Aludjatok csak és nyugodjatok! Itt az óra! Az Emberfia bűnösök kezébe kerül. 46Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul engem.” 47Még beszélt, mikor odaérkezett Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. 48Az áruló jelben egyezett meg velük: „Akit megcsókolok, mondta, ő az, fogjátok el.” 49Azzal mindjárt Jézushoz lépett: „Üdvöz légy, Mester!” - szólt és megcsókolta. 50Jézus megkérdezte: „Barátom, miért jöttél?” Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá és foglyul ejtették. 51Jézus egyik kísérője kardjához kapott, kirántotta és rásújtva a főpap szolgájára, levágta fülét. 52Jézus azonban rászólt: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat. Mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. 53Vagy azt gondolod, hogy Atyám nem bocsátana rendelkezésemre rögtön tizenkét ezred angyalnál is többet, ha kérném? 54De akkor hogyan teljesednék be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?” 55A csapathoz pedig abban az órában e szavakkal fordult Jézus: „Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naphosszat együtt voltam veletek a templomban és tanítottam, mégsem fogtatok el. 56Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Erre a tanítványok mind elhagyták őt és elfutottak.”
Az Utolsó Vacsora Teológiai Jelentősége
Az utolsó vacsora teológiai mélysége messze túlmutat egy egyszerű búcsúétkezésen. Jézus a maga halálát helyettes halálként, elégtételként értelmezte, hozzáfűzve, hogy kinek a javára történik a helyettesítés (Máté és Márk evangéliumában: »sokakért«; Pál és Lukács leveleiben: »értetek«; János evangéliumában: »a világ életéért«). Jézus gyakran utalt arra, hogy az ő szenvedése azonos az Úr Szolgájának (Ézsaiás 53) helyettes szenvedésével. Ezzel értésünkre adta, hogy ő önmagát Isten szenvedő szolgájának tekinti, aki a maga életét sokak helyett a halálba adja és az ő bűntörlő halála az új szövetséget hozza.
Az utolsó vacsora további fontos mozzanata az eszkhatológiai kitekintés. Amikor a tanítványok ettek a megtört kenyérből, és ittak a megáldott közös pohárból, akkor hitték, hogy az evés és ivás által Jézus bűntörlő halálának részeseivé lesznek. Személy szerint megbizonyosodtak afelől, hogy azok seregéhez tartoznak, akikért »Isten szolgája« halálba indul. Az utolsó vacsora asztalközössége Isten királyi uralmának a megelőlegezése.
Krisztus testét és vérét "fogyasztani" azt jelenti, hogy elfogadják őt személyes üdvözítőül. Ami a táplálék a testnek, az Jézus a léleknek. Szava által gyógyította meg a betegeket, támasztotta fel a halottakat, csillapította le a tengert. Igéje hatalommal bír. Ha látható jelenlétét nélkülözik majd tanítványai, megmarad számukra beszéde, tanításai - a Biblia. Mesterükhöz hasonlóan "élniük kell minden igével, amely Isten szájából származik" (Máté 4:4). "A beszédek, amelyeket szólok néktek, lélek és élet" (János 66:63) - e szavakat mondta akkor is, amikor az "élet kenyeréről" beszélt, sokak megbotránkozására. Ahogy a táplálékot más nem eheti meg helyettünk, úgy kell személyesen ezzel az igével "táplálkozni", hogy valóban részünkké váljon. E szertartás a keresztények közösségi összejövetelein a bűntől való megtisztulás - Krisztus által elrendelt kifejező cselekedete. Amikor Izrael fiai Egyiptomból kiszabadultak, megmentésükre elfogyasztották a húsvéti bárányt. Így táplálkoznak Krisztus testével az ő követői is. Ahogy a megölt bárány vére az elveszés ellen megoltalmazta Izrael népét, úgy menti meg Krisztus vére követőit a bűn rabságából.
Az Utolsó Vacsora Művészeti Ábrázolása és Történelmi Pontatlanságok
Jézus élete és halála sokak számára izgalmas terület, és nemcsak azért, mert sokat megtudhatunk belőle vallásról és az emberek gondolkodásáról, hanem azért is, mert sok minden kiderül arról, hogyan éltek a korabeli emberek. Ilyen például az, hogy hogyan öltözködtek, milyenek voltak települések, és az is, hogy mit ettek. Az elmúlt évszázadok egyik leghíresebb festménye Leonardo Da Vinci Utolsó vacsorája, ami a címéhez hűen étkezés közben ábrázolja Jézust és tanítványait. Talán nem olyan meglepő, de a kép nem a történelmi hitelesség mintapéldája.
Tekintsünk el attól, hogy a közel-keleti Jézus és tanítványai a festményen olyan fehérek, mintha napot sosem látott írek lennének. Fókuszáljunk magára a vacsorára, ahol a művészi szabadság szintén a realizmus előtt jár pár kanyarral. Először is, valószínűleg nem csoportosultak volna az apostolok egy hatalmas asztal egyik felére, mint egy fényképezkedő leánybúcsús csapat, hanem az uralkodó rómaiakhoz hasonlóan párnákon hevertek volna. Az sem valószínű, hogy ezüst tányérokat és kupákat használtak volna, hiszen abban a korban általában kő- és agyagedényekből ettek.
Persze a műalkotásoknak nem az a dolguk, hogy minden részletet történelemhűen ábrázoljanak, de történészek gyakran fordulnak festményekhez, hogy pontosabb képet kapjanak egy adott korról. John Varriano művészettörténész közelebbről is megvizsgálta az Utolsó vacsorát, és arra jutott, hogy a menü inkább mutatta be Da Vinci korát, mint Jézusét. Látni vélt például a festményen grillezett angolnát valamilyen citromos vagy narancsos körítéssel. Márpedig az angolna nem kóser, és nem része a klasszikus pészah-menünek. Márpedig Márk evangéliuma szerint az Utolsó vacsorát pészahkor, az egyiptomi kivonulás ünnepekor tartották. Ha így volt, akkor valószínűleg volt az asztalon bárány, sólet, olívabogyó, kesernyés fűszerek és pisztáciás és datolyás chároszet. De elképzelhető, hogy Varriano téved, és nem angolna van az asztalon, csupán valamilyen hal. A hal pedig fontos szimbólum a keresztény kultúrkörben, egy ógörög szójáték miatt Jézusra utal. Az viszont logikusnak látszik, hogy ha az utolsó vacsora tényleg megtörtént, akkor az asztalon volt kenyér és bor is - hiszen innen ered a keresztények áldozása, ezek szimbolizálják Jézus testét és vérét.
Nem Da Vinci feküdt rá legjobban a művészi szabadságra. A cuzcoi katedrális egyik falát Marcos Zapata 1753-as Utolsó vacsorája díszíti, ami még inkább eltér az alapműtől, és egy perui ínyencséget, sült tengerimalacot festett Jézus és tanítványai asztalára. Ez azért lehetett, mert Zapata kecsua származású volt. A spanyolok többek között úgy próbálták meg áttéríteni az újvilág őslakosait a kereszténységre, hogy ötvözték az európai művészeti megoldásokat helyi motívumokkal (a vallás így terjedt el Európában is, a pogányok megtérítése miatt van például mindenszentek).
tags: #az #utolso #vacsora #evangelium