Baja, a Duna középső, déli szakaszának kiemelkedő kereskedelmi, hajózási és halászati központja volt évszázadokon át, az Alföld és a Dunántúl határán. Ez a földrajzi fekvés alapozta meg a város különleges szerepét, melynek köszönhetően a halászlé főzése a Duna mentén széles körben ismertté és közkedveltté vált, méghozzá a „bajai” jelzővel. A fűszerpaprika termesztésének fellendülésével és a tésztához szükséges jó minőségű lisztet adó hajómalmoknak köszönhetően a bajai halászlé a 20. század folyamán városi, polgári, magyaros kultuszétellé fejlődött. Minden családnak, minden főzőnek van saját módszere, receptje, eljárásrendje. A bajai módon készített halászlé frissen készül, bográcsban, alaplé nélkül, nem passzírozzák és főtt gyufatésztával kínálják. Főzése szabadidős férfitevékenységgé vált és ritualizálódott, követve a régi halász- és molnárhagyományokat. A halászlé készítése és fogyasztása társasági esemény, családi, baráti összejövetelek célja vagy velejárója. A bajai Türr István Múzeum „Élet a Dunán” című állandó kiállítása, mely 2001-ben új köntösben nyitotta meg kapuit, emléket állít ennek a gazdag kulturális örökségnek, bemutatva a halászok, hajósok és kereskedők életformáját, illetve életmódját.
A Türr István Múzeum története és gyűjteményei
A bajai Türr István Múzeum megszületése a két világháború között, a magyar múzeumügy talán legterméketlenebb időszakában szerencsés körülményekkel magyarázható. Bár múzeum alapítására először 1914-ben nyílt lehetőség Déri Frigyes, a neves textilgyáros-műgyűjtő felajánlásával, az első világháború kitörése és Baja szerb megszállása meghiúsította terveit. Déri gyűjteményét végül Debrecennek ajándékozta.
A bajai múzeum megalapításában jelentős szerepe volt Oltványi (Artinger) Imrének, a műgyűjtőnek és művészeti írónak, aki 1936-ra összegyűjtött egy olyan kollekciót a kor jelentős alkotóitól, amely megteremtette az első kortárs magyar képtár alapjait. Az Oltványi-gyűjtésben főként a Gresham-kör alkotóinak, többek között Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Egry József, Ferenczy Noémi, Kádár Béla, Kmetty János, Márffy Ödön, Szőnyi István képei találhatók meg. Baján a múzeumalapítást megelőző évtizedekben olyan magángyűjtemények jöttek létre, melyek a 20. századi modern magyar képzőművészet mára klasszikussá vált alkotóinak munkáit gyűjtötték. A bajai műgyűjtőket a városban 1930-ban letelepedő Nagy István jelenléte is inspirálta, és a jelentősebb bajai műgyűjtemények főként a Nagy István-képek rendszeres és módszeres gyűjtése nyomán jöttek létre és formálódtak. A korszakos művész 1937-ben bekövetkező halála után az özvegy egy 49 műből álló kollekciót ajándékozott a bajai képtárnak, mely az akkor alapított képtár másik fontos törzsanyaga lett. A bajai törvényhatósági bizottság 1936 októberében a képtár létrehozásával egy időben határozatot hozott múzeum alapításáról is. Baján tehát egy kortárs képzőművészeti gyűjtemény hívta életre a múzeumot.
A Türr István Múzeum gyűjteményei igen sokszínűek:
- Régészeti gyűjtemény: Több mint 40 000 darabot számlál, igen jelentős a népvándorlás kori és az avar leletanyag. Ez a gyűjtemény őrzi az Európában eddig egyetlen, teljes egészében feltárt szarmata temető leleteit.
- Textilgyűjtemény: Észak-Bácskában a magyarok mellett több nemzetiség is él: bunyevácok, sokacok, németek, akiknek sokszínű népviselete ebben a gyűjteményben tükröződik.
- Kismesterségek és kisiparos műhelyek eszközkészlete: Különösen jelentős a múzeumban őrzött bajai kismesterségek, kisiparos műhelyek eszközkészlete.
- Népi halászati gyűjtemény: Országosan, sőt nemzetközileg is ismert és elismert.
- Történeti gyűjtemény: Elsősorban a város történetére vonatkozó tárgyakat tartalmaz. A gazdag céhes relikviák mellett egyedülálló értéket képvisel a festett lövésztábla-gyűjtemény, mely közel 50 darabot számlál.
- Képzőművészeti gyűjtemény: Az említett Nagy István-kollekció és az Oltványi-gyűjtés mellett a kortárs magyar képzőművészet jelentős alkotásait is őrzi.
- Éber Emlékház gyűjteménye: Id. Éber Sándor, ifj. Éber Sándor és Éber Anna rajzain, festményein, szobrain kívül az Éber család több évtizeden keresztül gyűjtött értékes helytörténeti, irodalomtörténeti dokumentumait, a bácskai, sárközi vidékről származó néprajzi, népművészeti régészeti gyűjtésük tárgyait őrzik.
- Könyvtár és adattár: Az Észak-Bácska történetére vonatkozó kutatásokhoz nyújt segítséget.
A Türr István Múzeum gyűjteményeit négy kiállítóhelyen (Türr István Múzeum, Nagy István Képtár, Éber Emlékház, Bunyevác Tájház) hat állandó kiállítás keretében tekintheti meg a látogató: „Baja 300 éve város”, „Néprajzi csoportok Baja környékén”, „Élet a Dunán”, „Nagy István művészete”, „Éber Sándor, ifj. Éber Sándor és Éber Anna művészete”, valamint „Baja környéki bunyevácok építészete és lakáskultúrája a 20. század elején” címmel.
Az „Élet a Dunán” kiállítás - A megújult halászati tárlat
A Türr István Múzeum 1984-ben rendezett „Élet a Dunán” című kiállítása a 21. század elejére megérdemelte, hogy új köntösben álljon ismét a nagyközönség elé. Így nyitotta meg kapuit 2001-ben a régi címén a megújult állandó kiállítás. A rendezők (Solymos Ede és Merk Zsuzsa) megtartották a régi tárlat lényegi koncepcióját és anyagát, amelyben helyet kap a halászok, hajósok és kereskedők életformájának, illetve életmódjának felidézése. A rendezés során kitűzött cél volt a kiállítást minimális tartalmi változtatással, ugyanakkor az installáció és a látványelemek (fényképek, grafikák, megvilágítás) minőségi feljavításával és kiegészítésével élvezetesebbé tenni.
A belépő látogatók először Marsigli, itáliai hadmérnök 18. századi térképén tekinthetik meg a Duna által sűrűn öntözött Baja környéki táj korabeli képét. A kiállítás egy hosszú terem két oldalán vonul végig, melyben az első tematikus egység a halfeldolgozást és értékesítést mutatja be. A kifogott hal először a ladikba, majd a hozzákötött nyargaló bárkába került. A halpiacon az értékesítésig faragott orrtőkés állóbárkában tartották a halakat, innen kerültek a kisebbek a vevő szákjába, a nagyok pedig a halhasító asztalra.
A halászati eszközök és a hajóépítés mestersége
A Baja környéki hajóácsok, helyi nevükön superok tervrajzok nélkül, tapasztalatszerűen készítették a vízi közlekedésre szolgáló fahajókat, dereglyéket és a gabonaőrlő hajómalmokat. A kiállításban következő egységként szerszámaik és a munkájukat bemutató fotók kerültek az álló tárlókra. A gabonaszállításra használt úgynevezett bőgőshajók díszes orrtőkéjét a hajósmesterek gyakran ásták le házuk elé cégérnek. Egy ilyen kiszolgált orrtőke őrzi a kiállításban a dunai hajósok emlékét.
Az enteriőrszerűen berendezett halásztanya előtt bográcsban halászlét főző halász áll, kunyhójában pedig csizmája, szerszámai. Az építmény melletti sarokban egy érdekes szerszám, a kagylófésű látható, mellyel a sekély vizű részeken lehetett a fenékről összegereblyézni a kagylókat, melyekből kanalat és gombot készített az ügyes kezű halász. A tanya mellett felállítva látható a pók vagy kukucska néven ismert nyomóháló, mellette pedig egy fából kivájt csónyik. Az egész kiállításon végigvonul a halászeszközök garmadája, láthatunk többek között különféle vessző és hálótapogatókat, millinget, csontos kecét, érzős csuhét, kerítőhálót, tükröshálót, leshálót.
A dunai kereskedelem és a hajómalmok öröksége
Baját a 18-19. században a dunai kereskedelem éltette. A Dunán felállított vízimalmok kerekét a folyó hajtotta, ami fogaskerék áttétellel adta át az energiát a malomkőnek és a segédberendezéseknek. A kiállításon megtekinthető egy hajómalom makettje. A céhes élet nyomait őrzik a régi molnár- és halászcégérek, céhládák, protokollumok, pecsétek. Ebben a tematikai egységben kapott helyet a molnárok védőszentje, a vízen járók patrónusa, Nepomuki Szent János faszobra. A szent kultuszát jelzi, hogy Baján már az 1760-as évektől kápolnát emeltek tiszteletére.
A Duna édesvízi halfaunájának, a múzeumban látható preparált állatai közül a látogatók által legkedveltebb a tokfélék családjába tartozó viza. A hal hosszúsága akár a 9 métert is elérhette, súlya pedig a több mázsát is. Ez a gigantikus hal a Duna egykori gazdagságának és a halászat jelentőségének szimbóluma.
A hagyományos halászat mint szellemi kulturális örökség
A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében jelenleg szereplő negyven örökségelem közé 2013-ban került fel a „Hagyományos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán”. A „Szellemi és tárgyi” címet viselő altéma középpontjában a tárgyak jelentése, formája és szellemi tartalmuk kapcsolatának vizsgálata áll. Egyes szellemi-kulturális örökségek esetében a tárgyak fizikai léte mellett a tárgyhoz kapcsolódó jelentés is fontos szerepet kap. Máskor a tárgy pusztán a hordozó szerepét tölti be, ami koronként változhat. Vannak olyan szellemi kulturális örökségelemek, ahol a tárgynak mint hordozónak a fizikai formája és jelentése is öröklődik, és ezáltal a tárgy változatlan eleme lesz a kulturális folyamatoknak, gyakorlatoknak, más esetekben viszont a tárgy mint hordozó csak az adott pillanatban része a gyakorlatnak, és csak a múzeumi gyűjteménybe kerülve válik örökséggé.
Az itt bemutatásra kerülő, napjainkban elkészített halászati eszközökkel arra a jelenségre szeretnénk rámutatni, hogy az örökséget hordozó tárgyak eredeti formájukat megtartva, de más, újabb anyagokból elkészítve járulnak hozzá a szellemi kulturális örökségelem fenntartásához és kifejezéséhez.
A dobóháló és a kisszerszámos halászat
A dobóháló (NM 2021.29.2.) a kisszerszámos halászok egyik eszköze. A kisszerszámos halászok, (röviden: kishalászok) a nagyhálós hivatásos halászoktól eltérően olyan területeken tudják eszközeiket használni (nádasok, bokros partszélek, kövezések, tuskós medrek), ahol a nagyhálókat nem lehet hatékonyan alkalmazni. A kishalászok kategóriájába tartoztak a paraszthalászok, a mellékfoglalkozású halászok és napjainkban a rekreációs, szabadidős tevékenységet folytató kishalászok. A kisszerszámos halászatnak fontos vonása, hogy a halászok eszközeiket ma is saját maguk készítik.
A Néprajzi Múzeum új dobóhálóját Bálint Péter bajai halász készítette új anyagok felhasználásával, a régi formát megtartva. A bajaiak által pöndölynek nevezett, perlonból kötött dobóháló 30 mm-es szembőségű, 75 szemről indított, 15 szem szaporítással kötött, 360 hálószemig bővített. Kiterítve alakja szoknyára emlékeztet, helyi neve is innen származik. A háló felső részén található hálókarika vasból van. Az alján körbefutó, az ólomgömböket tartó „ólmos ín” sodrott kötél. A háló alján 5 szem magasságban a háló dupla kötéssel készült, hogy minél erősebb legyen. A hálónak ez a része érintkezik ugyanis a folyó talajával, ahol könnyen beakadhat ágakba, kövekbe. A hálón körben barna díszsor fut. A díszsor úgynevezett félszem kötéssel készült. A háló belsejében az összehúzó zsinórokat alul az ólmos ínhoz kötik. Ezek az összehúzó zsinórok, másnéven spinglik vagy csarnokok a több méter hosszú dobókötélben egyesülnek. Az ólmos ínra a súlyozási aránytól függően, arányosan elosztva kerülnek elhelyezésre az ólomgolyók. Ezen a hálón minden második hálószemhez került egy ólomgolyó, melyeknek súlya összesen körülbelül 5-6 kg. A halászok az ólomgolyókat is házilag öntik az ólomöntő, azaz kokilla segítségével. A dobóhálót minden évszakban használják, de fő idénye az ősz, amikor a halak már csoportokba verődve úsznak.
A kisszerszámos halászat teljes egészében a természetes élővizeken zajlik napjainkban is. A halásznak a hatékony halfogás érdekében ismernie kell a halak életciklusait, táplálkozási szokásait, szaporodásukat és ívó helyeiket. Ismernie kell a vízjárás változásainak hatását a halak fellelhetőségére, azaz a vízállás változásával mikor, hol, és milyen hal található, azt milyen szerszámmal, eszközzel érdemes az adott időszakban halászni. Mindez egy nagyon finoman összehangolt rendszerben történik, melyet a halásznak állandóan figyelnie kell, hogy az optimális halászati módot és helyet válassza a halfogásra. A ma érvényben lévő halászati törvény szerint a kiseszközös halászat csak hobbi- tevékenységként végezhető. Ez a törvényi szabályozás az egykor több halásznak megélhetést nyújtó halászati formát és az ehhez kapcsolódó speciális tudást a kihalás, a felejtés útjára sodorja.
A Halászati MiniSkanzen és a működő hajómalom
A Halászati MiniSkanzen városi civilek, bajai és környékbeli vállalkozások adományaiból valósult meg, nagyrészt munkafelajánlásokból, kisebb részt pénzbeli adományokból. A bajai önkormányzat biztosította e csodálatos helyen a területet, mely a város legkedveltebb kiránduló helyévé vált az évek folyamán. 2019-ben elkészült egy működő hajómalom, amelyben bemutatjuk a ma emberének, hogy a víz energiáját kihasználva hogyan lehet környezetbarát módon energiát termelni, mellyel a dunai hajómalmosok is dolgoztak évszázadokon keresztül. A molnároknak nemcsak az őrléshez, a hajózáshoz, hanem a mechanikához is kellett érteniük, és egy kicsit kereskedők is voltak. Aki nem ismerte a Duna szeszélyességét, hamar bajba kerülhetett. A Halászati MiniSkanzen és a Hajómalom környékén további 19 látnivaló is található Baján és a környékén, melyek felfedezésre várnak.
Baja, a Duna-menti város és híres szülöttei
Baja város a Nagy-Dunától 2 km-re, a Kamarás-Duna-ág - a Sugovica - mellett fekszik. Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa. Magas löszfalra, bácskai fekete földre települt az avar, vagy bolgár-török néveredetű város. Bajára sokfelől jöttek, és innen is sokfelé mentek az emberek. Nemcsak a gabonakereskedők, de - talán a település fontos dunai és kelet-nyugati átkelő helyzetéből adódóan - a világot látni vágyók is felkerekedtek. E vállalkozó szellemű egykori lakosok jelképe is lehetne Türr István, Kossuth Lajos, majd Garibaldi tábornoka, a korinthoszi csatorna építésének szervezője.
Ugyancsak a város szülötte Déri Frigyes, a többek között Bécsben híressé vált textilgyáros-műgyűjtő, akinek értékes gyűjteménye a debreceni Déri Múzeum alapanyaga. Baja Ferences templomában tett fogadalmat a kitűnő vegyész, a magyar jakobinusokat szervező Martinovics Ignác, akit Budán, a Vérmezőn végeztek ki. Madeira szigetén zárult a magyar Habsburg-házi király, IV. Károly élete.
A változások, átváltozások Baja város sok középületét is érintették. A főtéri barokk Grassalkovich-palotából eklektikus városháza lett, a kis szerb templom régi barokk épülete az 1974-es felújítás után a város hangversenytermévé vált, a volt zsinagóga ma városi könyvtárként (Munkácsy M. utca) funkcionál. A Türr István Múzeum (Deák F. utca) és az 1830-ra felépített Vojnich-kúria klasszicista épületében kapott helyet a bajai Nagy István Képtár (Arany J. utca). A Petőfi-sziget a bajaiak „Margit-szigete”, halászcsárdával, kempinggel, szállodával, valamint különböző sportlétesítményekkel. Baja város címerének története 300 évre nyúlik vissza. I. Lipót császár 1696-ban adományozta a címerben látható, tekeredő kígyó formáját, ami a termékenységet, a bölcsességet, az újjászületést, az örökkévalóságot szimbolizálja. A ráma csigavonal motívuma utal Baja címerének másik két fontos elemére: a kígyó alakra és a vízre is, mert szimbóluma az ősvíznek, melyből minden élet ered, és ami a város életében mindig meghatározó szerepet játszott. Baja élhető kisváros a zöld területeivel, a tágas tereivel, sétáló utcáival. A bajai rendezvények egyre több látogatót vonzzanak, így a bajai szállások is egyre kelendőbbek egész évben.
