Az evés és az étel megosztása közös öröm, és túlmutat az éhség csillapításán és a tápanyagbevitelen, azaz hogy mit eszünk vagy éppen mit kínálunk. A mai világban túl sokat beszélünk arról, hogy mit kellene enni, melyik tápanyag mit csinál, azonban elfeledkezünk arról, hogy az étkezésnek nemcsak biológiai szerepe van. Az It’s not about the broccoli című könyv is megfogalmazza: ahol minél inkább a fókusz a tápanyagokon van (miből mit, mennyit kell enni), ott annál rosszabbul esznek a gyerekek. Az együtt evés ősi, archaikus örökség, és a családban is fontos szerepe van.
A közös étkezések ereje: Fejlődés és szociális készségek
Ma már egyre kevesebbszer van lehetőség vagy igény a közös étkezésre. Pászthy Bea szomorúan tapasztalja praxisában, hogy a családok jelentős része hetente kevesebb mint három alkalommal ül le közösen étkezni. Pedig ezek az alkalmak nagyban segítik nemcsak az egészséges evési magatartás kialakulását a gyermekeknél. Másrészt az étkezési etikett, szociális készségek és a szókincs is sokkal jobban fejlődik, ha együtt vacsorázik a család. Azokban a családokban, ahol együtt esznek a gyerekek a szülőkkel, jóval több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak el, változatosabban esznek és többféle ételt próbálnak ki - azaz kevésbé válogatósak.
Mindezek erőteljesen rongálhatják a gyereknek az étkezéshez, ételhez való viszonyát, ugyanígy az is, ha nincs közös étkezés. Ez annyira fontos, hogy érdemes reggel akár félórával előbb felkelni, hogy együtt reggelizhessünk. Igen, korán kelni kicsit fárasztóbb, macerásabb, de sok család megteszi, és azt mondja: megéri! Az „Apád elment, én is felhajtottam a kávémat, gyerünk, gyorsan döntsd be a kakaódat, aztán indulunk….” - szörnyű, gyomorszorító modell. Az se igazán jó, ha nem az asztalt üljük körül, hanem a bárpultszerű polchoz ülünk fel, és nem egymást, hanem mindnyájan a falat nézzük.
Nem véletlen az egyik fontos üzenete a mindenevő francia gyerekek neveléséről szóló "Nem harap a spenót" című könyvnek: a francia életöröm talán sehol sem olyan tapintható, mint az asztalok mellett. Ez az egyik fő oka annak, hogy az itt élő gyerekek megtanulnak „helyesen” enni és zokszó nélkül eltölteni a hosszú időt az asztalnál. Emellett Lukács Liza egy másik fontos, életre szóló aspektusra is felhívja a figyelmet: amikor mindenki össze-vissza eszik, amikor nem ülünk le (együtt) enni, akkor elmarad az evésélmény.
Családi étkezések | Gyermekegészségügyi válság | NPT-jelentések
Az evésélmény jelentősége és a tudatos étkezés
Sokaknak ismerős, amikor a laptop előtt ülve betolnak 2 zacskó kekszet, 1 tábla csokit, és nem értjük, hova tűnt az egész, mert még mindig éhesek vagyunk. Az, hogy leüljünk enni, a példamutatás, kötődés és sok más pozitív aspektusa mellett fontos az evésélmény miatt is. Hogy a gyerekek megtanuljanak figyelni a saját testük jelzéseire, tudjanak az ételre figyelni és úgy általában: legyen evésélményük.
Manapság sokaknál hiányzik az evésélmény. Itt-ott gyorsan bekapnak valamit, munka közben, a hűtő előtt állva, főzés alatt szeletelve a hozzávalókat, kavargatva a tűzhelyen az ételt. Végül már nem ülnek le az asztalhoz együtt enni a többiekkel, mert addigra már jóllaktak. Sok súlytöbblettel és evési zavarral küzdő emberre jellemző, hogy zacskóból, papírból eszik, műanyagpalackból iszik akkor is, amikor otthon van. Különben az evésélményre - ami jelenti az ellazulást, az ízek élvezetét, az odafigyelést önmagunkra - éhesek maradunk, hiányérzet keletkezik bennünk.
Ugyanez igaz azokra is, akik tévé, tablet, számítógép, telefon nyomkodása, bámulása közben étkeznek: szinte észrevétlenül lapátolják be az ételt, a figyelmük nem önmagukon, nem a testük jelzésein van. Nem biztos, hogy ott és akkor többet esznek, hiszen közülük sokan így érvelnek: „de nem eszem többet ilyenkor, mert előre kiszedem magamnak”. Az lehet, hogy akkor épp nem, de mivel az evésélmény elmarad, ezért nagyobb az esély rá, hogy egy plusz - esetleg késő esti - étkezéssel próbálják meg azt bepótolni a nap folyamán.
Az étkezőasztal kultúrája és a higiénia kérdése
Sokat elmond egy család étkezési kultúrájáról, hogy mi minden található az étkezőasztalon (illetve van-e egyáltalán étkezőasztal, s ha igen, akkor mindenkinek van-e ülőhelye mellette). A szórólapoknak, szétdobált újságoknak, számláknak, kulcscsomóknak, mobiltelefonoknak, kisautóknak, kifestőknek, színes ceruzáknak nem ott van a helye, s ennek ellenére ez nem ritka látvány. Kinek van kedve egy ilyen asztalhoz leülni? Vannak olyan családok, ahol kialakul az a szokás, hogy a reggelihez már előző este megterítenek, az ennivaló is egy mozdulattal kivehető a hűtőszekrényből.
Fontos megjegyzés: amikor otthon vagyunk, akkor érdemes arra törekedni, hogy nagyrészt az asztalnál, megterítve étkezzünk. Azonban természetesen sokszor érhet minket házon kívül étkezés, amivel semmi gond nincs. A lényeg, hogy egyrészt mindig legyen meg a helye, ideje az étkezésnek, tehát egy rendszeres, kiszámítható időközönként, ne össze-vissza random történjen ez meg, másrészt pedig akár a játszótéren vagy bárhol máshol meg lehet azt tenni, hogy arra az 5-10-15 percre nyugodtan leülünk, és rohangálás vagy telefonnyomkodás helyett egy padon ülve az ételre fókuszálunk, nem mással foglalkozunk.
Vekerdy Tamás tanár az "Érzelmi biztonság" című könyvében a nagyobb gyerekek étkészletével kapcsolatosan írta: „Mi, pedagógusok, pszichológusok, logopédusok rendes, fényes, rozsdamentes evőeszközökkel ettünk, porcelántányérokból. A gyerekek ezzel szemben puha fémből készült evőeszközt kaptak, aminek jellegzetessége, hogy összevissza karcolódik, s ezekbe a karcoláshálókba kimoshatatlanul beül a kosz. Ezek mellett a kevéssé higiénikus kanalak és villák mellett műanyag tányérokat és poharakat kellett használniuk, amik egy idő után besárgultak, beszürkültek, gusztustalanná váltak. Mindez nemcsak higiéniai szempontból problematikus, hanem mentálhigiénés és pedagógiai szempontból is.”
Ugyanez igaz már a babáknál, kisgyerekeknél is. Egyéves kor körül nemcsak a családi ételekre, de a családi étkészletre is érdemes átállni a picikkel; és ahogy felesleges lehet a püré, bébiétel és a babának történő külön főzés, úgy felesleges a külön babaétkészlet is (mind környezetvédelmi, mind anyagi és sok egyéb szempontból is). Ahogy magunkat is ideális esetben megtiszteljük a kerámia tálakkal, a terítéssel, a szép evőeszközökkel, úgy érdemlik meg a kisgyerekek is, hogy „rendes” étkészletet kapjanak. És ha az elejétől ezt szokják meg, akkor hamar megtanulják, hogy ezek törékeny dolgok, amelyekre vigyázni kell; és nem játékok (a mintás műanyag tányért is például simán játéknak nézhetik vagy elkezdenek játszani vele, amit bármennyiszer ledobálhatnak, hiszen nincsen következménye).
Nem véletlen, hogy a Montessori-módszerben is a kezdetektől a családi étkészletből kapnak enni a gyerekek, hiszen ennek a legfontosabb üzenete a bizalom és a tisztelet a kisgyermek felé (ugyanúgy, mint a BLW-nek is). El fog törni 1-2 dolog? Biztosan! Eltört nálunk Poldi bármit is? Hát, kevesebbszer tört bármit össze az elmúlt évben, mint én, viszont 1-1 alkalom után nag# A családi étkezés művészete és a brokkoli szerepe a gyermekek táplálásában
Az evés és az étel megosztása közös öröm, és túlmutat az éhség csillapításán és a tápanyagbevitelen, azaz hogy mit eszünk vagy éppen mit kínálunk. Ahogy az It’s not about the broccoli című könyv is megfogalmazza: ahol minél inkább a fókusz a tápanyagokon van (miből mit, mennyit kell enni), ott annál rosszabbul esznek a gyerekek. A mai világban túl sokat beszélünk arról, hogy mit kellene enni, melyik tápanyag mit csinál, azonban elfeledkezünk arról, hogy az étkezésnek nemcsak biológiai szerepe van. Az együtt evés ősi, archaikus örökség, és a családban is fontos szerepe van - vagyis lenne, hiszen ma már egyre kevesebbszer van erre lehetőség vagy igény.
Az étkezés közösségi és szociális jelentősége
Ahogy Pászthy Bea is szomorúan tapasztalja praxisában, a családok jelentős része hetente kevesebb mint három alkalommal ül le közösen étkezni. Pedig ezek az alkalmak nagyban segítik nemcsak az egészséges evési magatartás kialakulását a gyermekeknél, másrészt az étkezési etikett, szociális készségek és a szókincs is sokkal jobban fejlődik, ha együtt vacsorázik a család. Azokban a családokban, ahol együtt esznek a gyerekek a szülőkkel, jóval több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak el, változatosabban esznek és többféle ételt próbálnak ki - azaz kevésbé válogatósak.
Mindezek erőteljesen rongálhatják a gyereknek az étkezéshez, ételhez való viszonyát. Ugyanígy az is, ha nincs közös étkezés. Ez annyira fontos, hogy érdemes reggel akár félórával előbb felkelni, hogy együtt reggelizhessünk. Igen, korán kelni kicsit fárasztóbb, macerásabb, de ismerek olyan családokat, akik ezt mégis megteszik, és azt mondják: megéri! Az „Apád elment, én is felhajtottam a kávémat, gyerünk, gyorsan döntsd be a kakaódat, aztán indulunk…” - szörnyű, gyomorszorító modell. Az se igazán jó, ha nem az asztalt üljük körül, hanem a bárpultszerű polchoz ülünk fel, és nem egymást, hanem mindnyájan a falat nézzük. Ez a házi pokol ma, azt gondolom!
Nem véletlen az egyik fontos üzenete a már korábban is idézett, a mindenevő francia gyerekek neveléséről szóló Nem harap a spenót című könyvnek: a francia életöröm talán sehol sem olyan tapintható, mint az asztalok mellett. Ez az egyik fő oka annak, hogy az itt élő gyerekek megtanulnak „helyesen” enni (és zokszó nélkül eltölteni a hosszú időt az asztalnál).
Az evésélmény fontossága és a figyelem szerepe
Lukács Liza egy másik fontos, életre szóló aspektusra is felhívja a figyelmet: amikor mindenki össze-vissza eszik, amikor nem ülünk le együtt enni, akkor elmarad az evésélmény. Az gondolom sokaknak ismerős, amikor a laptop előtt ülve betolunk 2 zacskó kekszet, 1 tábla csokit, és nem értjük, hova tűnt az egész, mert még mindig éhesek vagyunk. Az, hogy leüljünk enni, a példamutatás, kötődés és sok más pozitív aspektusa mellett fontos az evésélmény miatt is. Hogy a gyerekek megtanuljanak figyelni a saját testük jelzéseire, tudjanak az ételre figyelni és úgy általában: legyen evésélményük.
Manapság azt látom, hogy sokaknál hiányzik az evésélmény. Itt-ott gyorsan bekapnak valamit, munka közben, a hűtő előtt állva, főzés alatt szeletelve a hozzávalókat, kavargatva a tűzhelyen az ételt. Végül már nem ülnek le az asztalhoz együtt enni a többiekkel, mert addigra már jóllaktak. Sok súlytöbblettel és evési zavarral küzdő emberre jellemző, hogy zacskóból, papírból eszik, műanyagpalackból iszik akkor is, amikor otthon van. Különben az evésélményre - ami jelenti az ellazulást, az ízek élvezetét, az odafigyelést önmagunkra - éhesek maradunk, hiányérzet keletkezik bennünk.
Ugyanez igaz azokra is, akik tévé, tablet, számítógép, telefon nyomkodása, bámulása közben étkeznek: szinte észrevétlenül lapátolják be az ételt, a figyelmük nem önmagukon, nem a testük jelzésein van. Nem biztos, hogy ott és akkor többet esznek, hiszen közülük sokan így érvelnek: „de nem eszem többet ilyenkor, mert előre kiszedem magamnak”. Az lehet, hogy akkor épp nem, de mivel az evésélmény elmarad, ezért nagyobb az esély rá, hogy egy plusz - esetleg késő esti - étkezéssel próbálják meg azt bepótolni a nap folyamán.
Családi étkezések | Gyermekegészségügyi válság | NPT-jelentések
Környezeti tényezők: asztal, terítés és eszközök
Sokat elmond egy család étkezési kultúrájáról, hogy mi minden található az étkezőasztalon, illetve van-e egyáltalán étkezőasztal, s ha igen, akkor mindenkinek van-e ülőhelye mellette. A szórólapoknak, szétdobált újságoknak, számláknak, kulcscsomóknak, mobiltelefonoknak, kisautóknak, kifestőknek, színes ceruzáknak nem ott van a helye, s ennek ellenére ez nem ritka látvány. Kinek van kedve egy ilyen asztalhoz leülni? Vannak olyan családok, ahol kialakul az a szokás, hogy a reggelihez már előző este megterítenek, az ennivaló is egy mozdulattal kivehető a hűtőszekrényből.
Fontos zárójeles megjegyzés: amikor otthon vagyunk, akkor érdemes erre törekedni, hogy nagyrészt az asztalnál, megterítve étkezzünk. Azonban természetesen sokszor érhet minket házon kívül étkezés, amivel semmi gond nincs. A lényeg, hogy egyrészt mindig legyen meg a helye, ideje az étkezésnek, tehát egy rendszeres, kiszámítható időközönként, ne össze-vissza random történjen ez meg, másrészt pedig akár a játszótéren vagy bárhol máshol meg lehet azt tenni, hogy arra az 5-10-15 percre nyugodtan leülünk, és rohangálás vagy telefonnyomkodás helyett egy padon ülve az ételre fókuszálunk, nem mással foglalkozunk.
Vekerdy Tamás tanár az Érzelmi biztonság könyvében a nagyobb gyerekek étkészletével kapcsolatosan azt írta: „Mi, pedagógusok, pszichológusok, logopédusok rendes, fényes, rozsdamentes evőeszközökkel ettünk, porcelántányérokból. A gyerekek ezzel szemben puha fémből készült evőeszközt kaptak, aminek jellegzetessége, hogy összevissza karcolódik, s ezekbe a karcoláshálókba kimoshatatlanul beül a kosz. Ezek mellett a kevéssé higiénikus kanalak és villák mellett műanyag tányérokat és poharakat kellett használniuk, amik egy idő után besárgultak, beszürkültek, gusztustalanná váltak. Mindez nemcsak higiéniai szempontból problematikus, hanem mentálhigiénés és pedagógiai szempontból is.”
Ebből az jutott eszembe, hogy ugyanez igaz már a babáknál, kisgyerekeknél is. Többször írtam már róla, hogy egy éves kor körül nemcsak a családi ételekre, de a családi étkészletre is érdemes átállni a picikkel; és ahogy felesleges lehet a püré, bébiétel és a babának történő külön főzés, úgy felesleges a külön babaétkészlet is. Ahogy magunkat is ideális esetben megtiszteljük a kerámia tálakkal, a terítéssel, a szép evőeszközökkel, úgy érdemlik meg a kisgyerekek is, hogy „rendes” étkészletet kapjanak. És ha az elejétől ezt szokják meg, akkor hamar megtanulják, hogy ezek törékeny dolgok, amelyekre vigyázni kell; és nem játékok.
Nem véletlen, hogy a Montessori-módszerben is a kezdetektől a családi étkészletből kapnak enni a gyerekek, hiszen ennek a legfontosabb üzenete a bizalom és a tisztelet a kisgyermek felé (ugyanúgy, mint a BLW-nek is). El fog törni 1-2 dolog? Biztosan! Eltört nálunk Poldi bármit is? Hát, kevesebbszer tört bármit össze az elmúlt évben, mint én, viszont 1-1 alkalom után nagyon jól megjegyezte, hogy miért is kell odafigyelni a tányérra és az üvegpohárra.
Kerüljük a hatalmi harcokat az asztalnál
A családi összetartozás, példamutatás és evésélmény mit sem érnek, ha az étkezések feszültséggel, bántással, piszkálódással és stresszel teliek. Fontos lenne, hogy a közös étkezések ne a gyerek evésén való stresszelésről szóljanak, hanem az ételek és egymás társaságának élvezetéről; hogy beszélgessünk és jól érezzük magunkat. Hiszen gondoljunk bele, hogy ha mindenki minket piszkálna az asztalnál, hogy „Naaa, miért nem kóstolod meg?”, „Csak egy falatot, neked csináltam”, vagy akár fenyegetne, hogy addig nem állhatunk fel az asztaltól, amíg meg nem ettünk valamit, vagy megzsarolna, hogy akkor nézhetsz Netflixet, ha megetted a brokkolit, akkor mégis, hogyan éreznénk magunkat? Csak megutálnánk az evést.
Sokszor nincs gond a gyerek evésével, teljesen normális például 2-4 éves kor körül a „válogatósság” meg számos olyan helyzet, amin rengetegen elkezdenek aggódni, így előfordul, hogy rosszul értelmezzük a helyzetet és a gyerek reakcióját, vagy hogy a saját örökölt családi evésmintáink miatt is rosszul reagálunk ilyenkor, és így lesz az, hogy „amiből problémát csinálunk, abból probléma lesz”. Előfordul, hogy olyan belső feszültséget okoz például az étkezés visszautasítása, amit nem tudunk megfelelően kezelni, és ilyenkor jelennek meg azok a klasszikus mondatok, hogy „addig fel nem állsz, amíg meg nem eszed” és a többi. Zsarolunk, könyörgünk, fenyegetünk. És szép lassan egy negatív spirálba kerülünk, ahol eluralkodnak a hatalmi harcok és az asztalhisztik, azaz feszültség lesz az asztal körül.
„Ilyen logikus, racionális tanácsokkal, parancsokkal a gyermeknek étkezési szokásait nem fogják tudni bővíteni, ez egészen biztos, sőt. Bele fognak szaladni abba, ami igen gyakori a mi kultúránkban, és ez az orális abúzus” - írta Vekerdy Tamás. A pszichológus azt is kiemelte, hogy a gyerekek csúnyán esznek, de hogyan lehet szép evésre nevelni őket? A válasz egyszerű: semmiképpen sem úgy, hogy elrontjuk a közös étkezést ezekkel a folytonos figyelmeztetésekkel. Ha maguk a szülők szépen, kulturáltan esznek, akkor egy idő után a gyerek is szépen fog enni. Addig pedig hagyjuk békén őket, és próbáljunk pozitív hangulatot teremteni.
A nyomásgyakorlás minden formája visszaüt hosszú távon (főleg a gyerek étkezéshez való viszonyában), így a könyörgés, érzelmi zsarolás vagy annak kényszerítése, hogy megkóstoljon vagy megegyen valamit a gyerek. Ahogy Ellyn Satter is mondja: szinte minden táplálási probléma mögött megfigyelhető a DOR (Division of Responsibility - a felelősség megosztása) elcsúszása. A szülő felelőssége, hogy mi, mikor és hol kerül az asztalra, az viszont a gyereké, hogy ebből elfogad-e bármit, és ha igen, akkor mennyit.
Ha tisztességgel ellátjuk a mi felelősségi köreinket - ami nem kis munka: rendszeres időközönként finom, tápláló (családi és nem gyerek) ételeket jó hangulatban prezentálni az asztalnál -, akkor sem energiánk, sem kedvünk nem marad mikromenedzselni a gyerek étkezését. Fontos, hogy minden esetben legyen olyan étel alapból, amiről tudjuk, hogy valószínű megeszi. Ezek általában a köretek, kenyér, bármi. Elengedni a gyerek piszkálását, a (nem) evésen való feszülést amilyen egyszerűen hangzik, tudom, hogy annyira nem könnyű, hiszen sokszor több generáción átívelő, sokkal mélyebb rétegekben lakozó örökölt automatizmusokról van szó.
A brokkoli, mint a gasztrofelfedezés alapköve
És ha már említésre került az It’s not about the broccoli című könyv, akkor szóljon a következő rész mégis a brokkoliról - szerencsétlen brokkoli mindig az ellenpéldaként van valamiért emlegetve, igazi mumus sokak számára, és kevesen gondolják, hogy lehetne a gyerekek favoritja, pedig de! A brokkoli az egyik legjobb természetes „gyógyszerünk”. Ha tehetnénk, receptre írnánk fel. A brokkoliról sokan nem tudják, hogy a káposztafélékhez tartozik, és nagyon sokáig hazánkban sem ismertük igazán. Tulajdonképpen az utóbbi években lett csak népszerű ez a rügyecske, pontosabban rügyecskék, mert magyar fordításban ezt jelenti az olasz broccoli szó.
Természetesen a brokkolira is igaz, hogy főzéskor veszíthet az értékeiből, ezért - ha csak tehetjük - inkább pároljuk. Rózsáira szedve hozzátápláláskor ugyanis nem kell feltétlenül pürésíteni sem. Hihetetlen, hogy mennyi mindent „tud” ez a zöldség. Ha eddig nem szerettétek, és csak ritkán került terítékre, érdemes átállni a brokkoli rendszeres fogyasztására. A brokkoli az a zöldségfajta, amely viszonylag hamar, már 7-8 hónapos korban bevezethető. Készítheted pürésítve, de ha te a BLW (Baby Led Weaning), vagyis a darabos hozzátáplálás híve vagy, a brokkoli a te zöldséged.
A brokkoli május közepétől november közepéig terem, tehát tulajdonképpen - a téli időszak kivételével - állandóan szezonja van. Mégis figyelnünk kell arra, hogy valóban frisset vegyünk. Csak akkor vegyük meg a brokkolit, ha semmilyen elszíneződést nem látunk rajta. Ha azonban hosszútávon gondolkodunk, válasszuk a fagyasztást; a brokkoli ugyanis jól fagyasztható blansírozás után, esetleg pürésítve.
Tápanyagok és elkészítési módok babák számára
A brokkoli a káposztafélék családjába tartozik, ennek ellenére nyugodtan a bébiétrendek része lehet. A gyerekek általában kedvelik a brokkoli édes ízét, ezért ideális hozzávalója a bébiételeknek. B9, C és K vitaminban gazdag, fogyasztása terhesség alatt is javasolt. Zöldséggel szeretné bővítene gyermeke étrendjét? Kombinálja a zöldborsó és az alma édes ízét! Ez az ízletes zöldségpüré vitaminban és tápanyagban gazdag, ezért igazi egészségbombának számít a téli hónapokban.
A püré alapját a zöldségek királynője, a brokkoli alkotja, amely párán elkészítve C-vitamin tartalmát is őrzi. Az almákat kimagozzuk és kockákra vágjuk, majd a brokkolival és zöldborsóval együtt beletesszük az ételpárolóba, vízzel felöntjük a harmadik szintig és megfőzzük. A megfőtt hozzávalókat víz nélkül összeturmixoljuk, ha az állaga nagyon sűrű, a főzésből fennmaradt vízzel hígítjuk. Egyszerű, nagyszerű és tápláló!
Alapvető tudnivalók a babák hozzátáplálásáról
A 6 hónapos kor nagyjából a hozzátáplálás időszakának a kezdete. Ekkorra ugyanis a legtöbb baba pocakja már megérik az új ízek emésztésére. Gyümölcsök közül először érdemes az alma, őszibarack, banán kóstoltatásával kezdeni. Érdemes ezeket szépen sorban bevezetni, hogy a gyomruk meg tudja szokni az új ízeket. Párolt, vagy főtt formában célszerű először megismertetni velük úgy, hogy alaposan leturmixoljuk, vagy összepasszírozzuk.
Alaposan meg kell mosni, hogy az esetleges szennyeződéseket eltávolítsuk. Inkább pároljuk, mint főzzük, úgy jobban benne maradnak az értékes vitaminok. Alaposan turmixoljuk össze, ne maradjanak benne darabok, mert az félrenyelést, fulladást okozhat. Itt is érvényes az alapszabály, mely szerint egyszerre csak egy új étel bevezetésére kerüljön sor. Ugyanis, mint ahogy számos zöldség vagy gyümölcs, a brokkoli is okozhat allergiát, bár ez nagyon ritka. Magas rosttartalma miatt könnyíti az emésztést, ezért székrekedéses babáknak kifejezett természetes segítség. Ráadásul rendkívül jól fűszerezhető, így akár édes, akár sós ételekhez keverhetjük.
A brokkoli előkészítéséhez 140 g brokkolira lesz szükségünk:
- A brokkolit rózsáira szedjük.
- A száraz, vastagabb szárát levágjuk, többi részét apró kockákra vágjuk.
- Folyó víz alatt lemossuk, pár percig ecetes vízben áztatjuk, majd leszűrjük.
- Ételpárolóba helyezzük, felöntjük a hármas szintig vízzel, és megfőzzük.
A bátor gasztrofelfedező gyerekek nevelésének alapja az, hogy ahelyett, hogy azon feszülnénk szét magunkat, hogy mit kínálunk és mit eszik a gyerek, legalább akkora vagy még nagyobb figyelmet fordítsunk arra, hogy ezt hogyan és milyen körülmények között, milyen hangulatban tesszük. A megterített asztalnál elköltött jó hangulatú közös étkezésekbe fordított energia sokszorosan fog megtérülni. Figyeljünk rá, hogy amikor összeülünk együtt az asztalnál, akkor ez legyen a legvidámabb és legboldogabb hely a lakásban!