A magyar iparművészet, különösen a kerámia területén, számos tehetséges alkotó munkássága formálta a huszadik század második felétől napjainkig. Ezen alkotók között kiemelkedő helyet foglal el Csirke Orsolya, akinek ígéretes pályáját tragikusan korai halála szakította félbe. Az ő rövid, de annál sikeresebb életútja, valamint a magyar kerámiaművészet más jeles képviselőinek munkássága együttesen rajzolja ki egy olyan korszak jellemzőit, ahol a funkcionalitás, a népi ihletés és a modern esztétikai igények egyaránt meghatározóak voltak. A Kádár-kori kerámia és textil iránt kialakult becsípődés nem véletlen, hiszen ebben a két művészeti ágban már nem kellett visszhangozni a szocreál szólamait, nem is tekintették eszmehordozónak a két iparművészeti ágat, ami teret engedett a kreatív szabadságnak és az újításnak.
Csirke Orsolya - Egy ígéretes pályafutás és a korai távozás
Csirke Orsolya 1983. október 14-én született Tiszafüreden, és már fiatalon megmutatkozott tehetsége a kerámia iránt. Az általános iskola elvégzése után a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult tovább, ahol 2003-ban kerámia szakon művészeti szakvizsgát tett. Ezt követően 2003 és 2008 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Szilikát Tanszék Kerámia szakirány hallgatója lett. A kerámia mellett 2004-től vizuális kommunikáció és környezetkultúra tanár szakon is megkezdte tanulmányait, ezzel is szélesítve művészeti látókörét és pedagógiai képességeit.
Egyetemi tanulmányai alatt Csirke Orsolya aktívan részt vett különböző hazai és nemzetközi szimpóziumokon, amelyek hozzájárultak szakmai fejlődéséhez és nemzetközi kapcsolatainak építéséhez. Így járt 2005-ben Kecskeméten, 2006-ban Hódmezővásárhelyen, és 2007-ben Siklóson. Tehetségét már a tanulmányai során elismerték: 2003-ban az Országos Mintázó Versenyen Nívódíjban részesült. A nemzetközi tapasztalatok szerzése érdekében 2007 februárjában és márciusában Erasmus ösztöndíjasként az írországi Limerick-ben, a Műszaki Főiskola Kerámia Tanszékén tanult, ahol új technikákat és megközelítéseket ismerhetett meg.
Legszebb sikerét 2008 augusztusában érte el, amikor Japán Mino nevű városában részt vett a 8. Kerámia Világversenyen. Itt különdíjat kapott az Elysium című alkotásáért, amely egyértelműen bizonyította nemzetközi szintű tehetségét és egyedi látásmódját. Művészi hitvallása szerint: „Szeretem, ha a tárgyak hiányt pótolnak környezetünkben, életünkben. Egy személyes érzést, egy emléket vagy egy álmot őriznek.” Elmondása szerint „a tárgy létrejön, ha az elvont gondolatok formai egységgé tudnak alakulni. Mindig arra törekszem, hogy adjak valamit magamból, ami egy többletet ad a puszta funkciónál.” Ez a gondolat jól tükrözi alkotásainak mélységét és az emberi érzelmekhez való kötődését. Fájdalmasan fiatalon távozott közülünk 2009 elején, de rövid pályafutása alatt is maradandót alkotott, és munkássága ma is inspirációt jelent.
A Kádár-kori kerámia esztétikai megújulása és a funkcionalitás térhódítása
Az ötvenes évek második felében központilag is feltámadt az igény az egyszerűbb és funkcionális tárgyak tervezésére és árusítására. Ez a törekvés alapjaiban változtatta meg a magyar iparművészetet, különösen a kerámia területén, ahol az elnyűtt ornamentika helyett az letisztult formavilág került előtérbe. Egy tudósító az 1957-ben rendezett „Művész az iparban” című kiállítás kapcsán írta: „Nem feltétlenül szükséges a mindennapi életben használt étkészletekbe sem beleerőszakolni az elnyűtt ornamentikát, különösen akkor, ha ez a keveredés a forma és a dísz közötti diszharmóniára vezet. (…) Az egyszerűségre való törekvésen van a hangsúly.” Ez a szellemiség alapozta meg azt a modernista szemléletet, amely számos magyar keramikus munkásságát meghatározta. A korszak iparművészei igyekeztek a népi kerámiák egyszerűségét és célszerűségét ötvözni az új technológiai lehetőségekkel, magasabb művészi szintre emelve a használati tárgyakat.
A második világháború utáni időszakban Finnország is talált magára az ötvenes években, és a finn design, különösen Kaj Franck munkássága, jelentős hatással volt a nemzetközi, így a magyar iparművészeti gondolkodásra is. Kaj Franck a negyvenes évek végétől az Arabia nevű finn porcelángyárban volt alkalmazásban. Ő egy olyan étkezésre használható tárgyegyüttest akart tervezni, amit nem előre összeállított készletként, hanem elemenként lehetett megvásárolni. Ez az egyszerű, tartós és kis helyen is elférő, később bővíthető koncepció, mely a korábbi klasszikus tál és szervírozó elemekből minden felesleges formát elhagyott, és a lehető legnagyobb egyszerűségre törekedett, forradalminak számított. A finnek tanították meg a mai vásárolókat és a gyártókat is arra, hogy ösztönösen úgy gondolkodjanak, ahogy egy átlag finn állampolgár a második világháború után: csak néhány tányérra van szükség, ami bírja a strapát, egyszerű és jó színe van.
Fekete János - A népi ihletésű modernizmus úttörője a Zsolnay és a Hódmezővásárhelyi Majolikagyárban
Fekete János keramikusművész munkásságát alapvetően meghatározta a somogyi Csurgónagymartonban eltöltött gyermekkor, a néprajz és a természet. Gyermekként apját látta fát faragni, a család nőtagjainak pedig ő rajzolta elő a jellegzetes helyi hímző és szövésmintákat, amelyek mind mélyen bevésődtek emlékezetébe és inspirálták későbbi művészetét. „Keramikus lévén engem megfognak a népi kerámiák, használati tárgyak formái, színei. Egyszerűségük és célszerűségük. Én ezeket fejlesztem tovább művészi szintre az új és fejlettebb technika segítségével” - fogalmazta meg hitvallását. Míg Török János esetében az egyik igazodási pontot a mezőtúri kerámia, majd később Henry Moore hatása jelentette, addig Fekete János a népi gyökerekhez nyúlt vissza. Vallaurisban kiállított tárgyait sem kozmopolitizmusuk miatt becsülték, hanem a helyi, népi jelleg miatt, ami jól mutatja művészetének autentikus vonását.
Pályafutása során Fekete János maga is tervezett étkészletet a Zsolnay gyár számára. Felesége, a textilművész Loványi Erzsébet visszaemlékezése szerint 1956-ban egy teljes étkészletet tervezett. A megszokott, barokkos Zsolnay formák mellett nehéz volt új formát találni. Ennek ellenére halvány zöld és arany csíkkal szegélyezett étkészlet formájában, sorozatgyártásra alkalmas terméket sikerült előállítania. Számára egy edényben mindig a funkcionalitás szépségét, a végletekig letisztult lényeget kereste. Azért szerette a népi kerámiát, mert szerinte semmi felesleges nem volt rajtuk, első volt a funkció. Minden anyagban, amivel dolgozott, az anyag nyújtotta lehetőségeket kereste. A BÁV 79. művészeti aukcióján szerepeltek 2022 májusában tárgyak, például egy háromszögletű fekete-narancs színvilágú halas tál, amelyről sokan azt gondolták volna, hogy Török János tervezése, ám valójában Fekete János nevéhez fűződik az 1959-ből származó darab.
Az ígéretek ellenére azonban Fekete János három év alatt nem jutott lakáshoz Pécsett, ami, amellett, hogy a porcelánt, mint alapanyagot kissé ridegnek érezte, végül a lakáskérdés adta a döntő lökést a távozáshoz. 1959-ban a szilikátiparban dolgozó tervezőknek Budapesten szakmai továbbképzést és találkozót szervezett az illetékes minisztérium. Férje ekkor találkozott Kajári Gyula grafikusművésszel. Kajári a hódmezővásárhelyi Majolikagyárban dolgozott tervezőként, és épp távozni készült, hogy csak grafikával foglalkozzon, ezért keresett maga helyett tervezőt a Majolikagyárba. Mivel a lakáskérdésük nem oldódott meg Pécsett, felajánlotta, hogy látogassanak el Hódmezővásárhelyre és ismerjék meg az ottani lehetőségeket. Fekete János és felesége később is szeretettel emlékezett a Pécsett töltött évekre: „Most, hogy már egyedül élek, nekem kell elmondani férjem helyett is, hogy mennyire szerettünk a Zsolnay-gyárban élni és dolgozni.” Munkásságának legfontosabb állomását jelentette Hódmezővásárhely, és talán a sors keze volt az, hogy a porcelán helyett más anyagok megmunkálása felé is sodorta az élet. A vásárhelyi iskola a maga nosztalgikus, archaikus világképével tökéletesen illeszkedett Fekete népművészet által inspirált modernizmusához.
Kádas Gyula és a Herendi Porcelán Manufaktúra „Hecsedli” mintája - A belföldi népszerűség története
A Herendi Porcelán Manufaktúra hosszú és gazdag történelme során számos ikonikus mintát és formát hozott létre, amelyek közül Kádas Gyula mesterfestő, művezető által tervezett „hecsedli” minta is kiemelkedő. Kádas 1957-ben végzett Herenden a Fischer Mór Porcelánipari Szakiskolában, és tehetségét bizonyítva néhány saját tervezésű munkáját több külföldi kiállításon is bemutatták. A hecsedli minta valamikor a hetvenes évek végén született, és hamar a közönség kedvencévé vált. A dekor a mintatárba TEV, azaz Tertia Vert (harmadosztályú zöld) néven került be a tervező neve nélkül.
A manufaktúra idősebb dolgozói azonban máig emlékeznek Kádas Gyula hecsedli tervére, talán pont azért, mert ez volt az egyik legnépszerűbb harmadosztályú minta. A hecsedli minta festése nem igényelt különösebb ügyességet, nagyon egyszerűen kivitelezhető volt, ezért betanított festők festették. Gyártása a nagy keresletnek, amely kizárólag belföldön értékesített termékekre irányult, és a könnyű kivitelezésnek köszönhetően szinte futószalagon történt. Ahogy apósom fogalmazott: „Ezt belföldre nagyon vitték. Vitték, mint a cukrot.” Az összes harmadosztályú mintához hasonlóan a hecsedli gyártása is megszűnt 1995-ben. Ezt követően viszont még mindig annyira népszerű volt, hogy ezután is rengeteg pótlásigény érkezett a gyárhoz, ami jól mutatja a minta időtállóságát és a magyar háztartásokban betöltött szerepét.
Kiss Edit és az Alföldi Porcelángyár Bella-207 készlete - Túl a „menzamintás” címkén
Az Alföldi Porcelángyár indulásakor Kiss Edit is a gyár tervezője lett, és nevéhez fűződik az egyik legelterjedtebb és ma is sokak által használt készlet, a Bella-207. A piros-kék virágos Bella-207 készletet mi is nap mint nap használjuk. Fontos azonban kiemelni, hogy a kereskedelmi és nem kereskedelmi oldalakon szinte automatikusan mindent „menzamintásnak” neveznek, ami Bella-207, holott ez egy szerencsétlen pillanatban elhangzott félreértésen alapul. Létezik egy gyűjtői oldal, ahol tematikusan kerülnek felvezetésre az egyes Bella-207-hez köthető minták, és érdemes itt körbenézni, ha valaki szeretné látni, hányféle dekor létezett, illetve ezen az oldalon is sok egyéb érdekesség olvasható az Alföldi porcelánnal kapcsolatban.
Kiss Editről sajnos nem sokat lehet tudni, az eddig ismert, kevés rendelkezésre álló információt igyekszünk most összefoglalni és pár újdonsággal kiegészíteni. Az Alföldi Porcelángyár az NDK-ból megvásárolt gépsorokkal kezdte meg működését, és a Bella-207 tervezésekor az Alföldi Porcelángyárban használt massza adottságait is figyelembe kellett venni. Ez a német készlet, bár állítólag találkozott a lakosság akkori ízlésével, mégis nagyon esetlen kialakítású volt. „Tulajdonképpen a modern forma nem agyrém” - állapította meg egy korabeli írás. Kiss Edit Alföldi Porcelángyárnak tervezett készlete 1970-ben készült el, és ugyanezen készlet egy 1972-es kiállításon is bemutatásra került, bizonyítva annak esztétikai és funkcionális értékét. Munkássága révén hozzájárult a modern formák elterjedéséhez és a funkcionalitás érvényesüléséhez a magyar háztartásokban.
Csizmadia Margit és a Pesthidegkúti Kerámiaüzem egyedi alkotásai
A Fővárosi Tégla és Cserépárugyár, mely helyileg Solymár határában, egy korábban Pesthidegkútnak nevezett településen működött, egyedi módon kapcsolódott be a művészi kerámiagyártásba. A mázas kerámia cikkek gyártásához szükséges volt egy bizonyos mennyiségű téglatermelés is, mert az égetés során azok alá nyerstégla alapzatot kellett rakni. A Téglagyár ennek következtében nemcsak elkerülte a bezárást, hanem új profilt is kapott. Mindezekkel egy időben a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat, mely ekkor már többek között az Aquincum Porcelángyárat is működtette, a kerámiagyártás felé is nyitni akart. A vállalatnak minden adottsága megvolt ehhez, hiszen ekkor már szoros kapcsolatot ápoltak az Iparművészeti Tanáccsal. A kép tehát összeállt: a Végrehajtó Bizottság határozata szerint a Téglagyár 1959-ben kapta meg az új feladatot. Pesthidegkúti virágcserepek jelentek meg a Kisalföld 1961. évi 109. számában.
Az üzemben készülő dísztárgyak tervezője Csizmadia Margit (1925-1991) volt, aki a korabeli cikkek tanúsága szerint alapvetően festőművésznek készült a Képzőművészeti Főiskolán. Csizmadia Margit egy 1981-es visszaemlékezésében még azt mondta, hogy 1962-ben kapta azt a feladatot, hogy a pesthidegkúti gyárban megszervezze a művészi kerámiagyártást, illetve annak tervezője legyen. Bár Csizmadia Margit a vele készült interjúkban Gorka Gézán kívül a szülőföldjén, Orosházán készült népi kerámiákat tartotta a legnagyobb inspirációjának, azért mások is segítették az induláskor a munkáját. Pesthidegkúti kerámiák szerepeltek egy 2015-ben rendezett külföldi kiállításon, ahol a felső sorban látható, vörös-fekete hosszúkás vázák Várdeák Ildikó és Csizmadia Margit közös tervezése során születtek.
Jómagam az Iparművészeti Tanács több, mint 100 olyan zsűrijegyzőkönyvét láttam, ami a Pesthidegkúti Kerámiaüzem tárgyaival foglalkozik. Annyi bizonyos, hogy még 1978-ban is készültek új tárgyak, de ezek tervezője már kizárólag Csizmadia Margit volt. Sejtem, hogy nem volt szerencsém az összes tárgyról készült zsűrijegyzőkönyvhöz, de az általam látottak közül sok ekkor készült tárgyat nem engedett kereskedelmi forgalomba a zsűri. A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat termékeiről egy 1976-os cikk még úgy tudósít, hogy a porcelán és kerámia gyártás már egyre inkább háttérbe került, ami a korszak változó gazdasági és művészeti prioritásait tükrözi.