Bevezetés: A Méz és a Mézeskalács Évezredes Öröksége
A mézeskalács története egészen az ókorba vezethető vissza. Mivel az ókorban és a középkorban a méz volt a legfontosabb édesítőszer, süteményeket, kalácsokat egyaránt készítettek belőle. A méz egy pótolhatatlan édesítőszer volt évezredeken keresztül, így nagyon megbecsülték az emberek. Eredetileg az isteneknek felajánlott adomány, majd emberek közötti ajándék szerepét töltötte be. Helyenként misztikus erőt is tulajdonítottak neki, és királyi ételnek számított. Az ókori görögök a halott szájába is mézeskalácsot tettek, hogy ezzel engesztelhesse ki Cerberust, az alvilág mogorva őrét. Feljegyezték, hogy Püthagorasz nem élő állatot, hanem állatformájú mézeskalácsot áldozott az isteneknek. Hazánkban már az aquincumi ásatásoknál is találtak több mézeskalácssütésre használt égetett cserépformát. A mézeskalács (a kenyér, a bor, az olívaolaj mellett) az emberiség legrégibb kultúrkincse. A középkorban a mézeskalács sütésére céhek jöttek létre.
A Debreceni Mézestányér: Egy Formavilág Ikonja
A debreceni mézeskalácsok legismertebb formája a debreceni tányér volt, amely ennek az országszerte elterjedt alapformának a legdíszesebb változata. Ez a kerek mézestányér, más néven a debreceni, páratlan ízéről és állagáról vált híressé. A debreceni mézeskalácsosok úgy tartották, ettől lesz olyan „törékeny-ropogós” állagú, mégis ízletes a debreceni mézeskalács. A híres debreceni mézeskalácsos, Kerékgyártó Sándor így nyilatkozott a debreceni tányérról: „Nem csak a páros kolbászt becézik így, hanem jó itthoniasan: a 'Mízes tányíírt' is, melyet sokfelé hiába próbálnak utánozni. Akik először látják frissen, üvegkeményen eleinte nem tudják elképzelni annak a tiszta jó zamatos íznek az élvezetét, melyet egy ilyen mézestányér darabka elrágcsálása szerez. Pedig még hozzá ez a tiszta búzaliszttel, fűszer és tojásmentesen készült debreceni tányér a legegészségesebb sütemény a világon.”
A debreceni tányér receptje merőben más, mint a színes báboké. „Mi tányérnak hívjuk. Ennek a tésztája liszt, cukor, nagyon sok méz: magasabb méztartalma van, mint a puszedlinek, viszont nincs benne fűszer. Gyorsan, 5-8 perc alatt sül ki, és ezen nincs díszítés” - árulja el a receptet a mester, miközben az ütőfákat nézegetjük. A debrecenit különböző méretben készítették; Kerékgyártóról például azt tartották, nevéhez hűen akkora mézestányérokat árult, mint egy kisebbfajta kocsikerék. A tányérokat jellemzően az akkor használatos áraikról nevezték el, volt egy-, két-, tíz-, tizenöt- és húszgarasos mézeskalács. Később a pénzek és árak változása miatt a szám mellől a garast elhagyva már csak egyesnek, kettesnek, tízesnek stb. hívták a mézestányért.
A debrecenit gyakran ékítették címeres koronával, méhkassal, növényi díszítményekkel, sőt a hortobágyi csikós alakjával is, a legjellegzetesebb forma mégis a kálvinista Róma szimbóluma, a Nagytemplom volt. A debreceni tányér ugyanis jellegzetes faragvánnyal készített ütőfában nyeri el formáját: leggyakrabban a Debreceni Református Nagytemplom, azaz a „kálvinista Róma” jelképe díszíti, vagy számtalan virágmotívum és a magyar címer. Az ország bármely pontján is készül ilyen tányér, a név nem változik, ez már megmaradt debreceni specialitásnak.
Az Ütőfa: A Mézeskalács Lélek Formálója
Az ütőfák, amelyeket változatos ábrázolással láttak el, a mézeskalács készítésének alapvető eszközei voltak. Ezeket régebben maguk a mézeskalácsos mesterek, vagy ügyes kezű fafaragók készítették. Az ütőfa egy fából készült forma, amibe a minta negatívja van belefaragva. Ebbe simítják bele a tésztát. A fennmaradt régészeti leletek és 16-17. századi ütőfák alapján tudjuk, hogy ezt az ősi formát nemcsak Debrecenben készítették, a 19. század elejétől kezdve azonban már országosan is csak debreceninek nevezték.
Az ütőfa egy aprólékos mintázatú, negatív vésésű fa-, leginkább diófa forma. Ebbe nyomkodják-simítják a kinyújtott nyers tésztát, a felesleget körbevágják, majd kiütögetik - innen az elnevezés. Nagy jártasság kell ahhoz, hogy a tészta a formát mindenhol megfelelően töltse ki és ne maradjanak hézagok. A debreceni mesterek a mézestészta megformálásához jellegzetes mézeskalács ütőfákat használtak. A régi formák mai napig jelen vannak a debreceni mézeskalácsosok munkáiban. Az egyik diófából készült ütőfát, amit ők készítettek egy ügyes helyi fafaragóval, a mai napig használják. A Radics család több olyan ütőfát is őriz, amelyek több generációt is kiszolgáltak. Nagyon büszkék arra, hogy ezekkel a formákkal dolgozhatnak még, és, hogy a nevük monogramja is szerepel a mézeskalácsokon. Ma már számítógép vezérelte marógépekkel készítik a mintákat, de a hagyományos ütőfák esztétikai és eszmei értéket képviselnek a műhelyekben.
Debrecen, a Mézeskalács Műhelye: Hagyomány és Elhivatottság
Az Alföld legnagyobb mézeskalács-központja a 17-18. században Debrecen volt. A 17. században - Pozsony mellett - Kassa volt a másik fontos mézeskalács-központ, majd a 18. század elejétől - 1713-tól - Debrecen is mézeskalács-központtá vált. 1713-ban alakult meg ugyanis a Debreceni Mézeskalácsos Céh, hét mester összefogásával, majd 1726-ban kapták meg III. Károlytól a király által szentesített oklevelüket. Természetesen ez azt is mutatja, hogy a debreceni mézeskalácsosság hagyományai sokkal korábbi időkre nyúlhatnak vissza, hiszen a szervezeti formába tömörülés már a mesterség státuszváltását, elismertségét és magasabb rangra emelkedését jelzi.
A céhbe tömörülő mestereken kívül sok olyan kontár is dolgozott, akik engedély híján folytatták tevékenységüket a városban és környékén. A szakirodalmi adatok szerint 1804-ben 14 mézeskalácsos mester volt Debrecenben, mellettük pedig 54 kontár is dolgozott. Sok esetben éppen a mesterek segédeiből lettek a kontárok, mert a céh nem engedte őket mesterré válni. A német eredetű édes tészta receptje feltehetően a Nürnberg-Lőcse-Kassa vonalon érkezett Debrecenbe. Miután a város 1693-ban cívis címet szerzett, nagy forgalmú vásárközponttá nőtte ki magát. A vásári közönség körében hamar népszerű csemege lett az egyedi receptúrás mézeskalács, eltarthatósága miatt ajándékba is szívesen vitték. Híres mézeskalácsosok működtek még - a teljesség igénye nélkül - Mezőkövesden, Karcagon, Nyíregyházán, Hajdúböszörményben és Szekszárdon is: minden család a saját receptjét őrizve igyekezett megőrizni termékei népszerűségét.
A múlt század harmincas éveiben még hetven mézeskalácsos élt Debrecenben, ma már csak kettő. Mesternek mondható mézeskalácsos a városban már csak egy van a Radics család mellett. A Kálmánchey bácsi volt régen az Óvoda utcában. Halála után a mostoha fia, Huszár András folytatta a mesterséget. Tőle pedig Buglyó Ilona vette át az ütőfát. A megyében maximum négyen öten vannak, akik értik még a szakma fortélyait.
A Radics Család: A Hagyományok Élő Kódexe
A Radics Mézeskalács családi vállalkozás, a mézeskalácsosság mestersége több mint száz éve hagyományozódik a családban. Radics Zoltán, aki édesapjától tanulta meg a mesterséget, a család ötödik mézeskalács készítő generációjának fiatal mestere. „A feleségemmel együtt visszük tovább a mesterséget: m i vagyunk a család ötödik generációja. Édesanyám részéről érkezett a családba a mézeskalács készítés hagyománya: édesanyám szülei, nagyszülei és dédszülei is mézeskalácsosok voltak, és édesapám az apósától Pázmándy Lászlótól és a velünk élő 97 éves nagymamámtól, az ő anyósától tanulta meg a mesterséget.”
Radics László, Zoltán édesapja, eredeti szakmája szerint orvosi műszerész volt, tizennégy évig ez volt a foglalkozása. Jó pár évig ebben tevékenykedett, majd belenősült a mézes mesterségbe. „Amikor 1979-ben összekerültünk a feleségemmel, inasnak álltam az apósom hajdúböszörményi műhelyébe. Öt inasév elteltével 1984-ben visszaköltöztünk Debrecenbe, és önálló vállalkozó lettem - meséli. - Mindkét szakmámat szerettem, az elsőben az volt a jó, hogy a műszerekkel életet tudtak menteni, a mostanival pedig örömet lehet szerezni.” Radics László nem egyszerű mézeskalács készítő mester: elnyerte a népművészet mestere címet is, amit nem osztogatnak bőkezűen. Jelenleg ő az egyetlen olyan mézeskalácsos az országban, aki rendelkezik ezzel a minősítéssel. „Úgy fogom fel, mint egy életműdíjat” - mondja. Életműdíjat egy pálya vége felé szoktak adni, a fogalmazás viszont pontos: a vállalkozást fia, Zoltán az idei évtől hivatalosan is átvette.
A törvényi szabályozás szerint „a díj azoknak a népművészeknek adományozható, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el”. Évente tízen részesülnek az állami kitüntetésben, jelöltté valaki felterjesztés útján válhat. A mézeskalácsos szakmában eddig összesen ketten nyerték el a címet, két debreceni mester: Kerékgyártó Sándor 1966-ban és Radics László 2015-ben. Radics László igazi közösségi ember, önzetlen, segítőkész, mesterségét szívesen mutatja be felnőtt és gyermek közösségnek. Közéleti tevékenysége is kiemelkedő: a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozata alelnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület vezetőségi tagja. Munkái rendszeresen megjelennek helyi, országos pályázatokon, kiállításokon, külföldön, többek között Rómában, Londonban, Moszkvában. Díjai, elismerései között megtalálható a népi iparművész cím, a Király Zsiga díj (Népművészeti Egyesületek Szövetsége), Debrecen város Csokonai díja. A Debreceni Értéktár megalakulása után 2014-ben, az elsők között ismerték el munkásságát.
Zoltán - édesapja nyomdokain - hasonló ambíciókkal dolgozik: szeretné kiérdemelni ezt az elismerést, és ezért mindent meg is tesz. Zoltán fia már beleszületett a mesterségbe. Egészen kis korától besegített, 1999 óta pedig aktívan kiveszi a részét a munkából. „Számomra sose volt kérdés, hogy ezzel szeretnék foglalkozni - mondja, a vállalkozást pedig a jövőben is családi keretek között szeretné tartani. - Ha eddig nem növekedtünk nagyra, ezután se fogunk. Nem is célunk” - teszi hozzá. Két állandó munkatárssal dolgoznak, ennél többen pedig nem is férnének el a műhelyben. „Egészen kicsi, alsó tagozatos koromtól bejártam a műhelybe iskola után, segíteni. Így tanultam meg mindig valami újat, többet, és egyre többet kezdtek rám bízni. Tizenéveim közepe táján lehettem, amikor már rám bízták a hozzávalók kimérését és a tojások feltörését a tészta bedagasztásához” - mondja a mester.
A Mézeskalács Készítés Titkai: Receptúrák és Technikák
A magyar mézeskalácsosok hagyományosan háromféle tésztát, ütőfás, lédig- és fehértésztát készítettek. A debreceni ütőfás tészta készítésének jellegzetessége, hogy a mézet csak felmelegítették, nem felfőzték hozzá, és mindig nagykemencében, boglyakemencében sütötték ki, nem pedig kiskemencében, mint más mézeskalácskészítő központokban, például Karcagon vagy Nyíregyházán. A debreceni mézeskalácsosok úgy tartották, ettől lesz olyan „törékeny-ropogós” állagú, mégis ízletes a debreceni mézeskalács.
A mézeskalács készítés hagyományosan kemény férfimunka: erő kell a tészta begyúrásához, különösen, ha nagy mennyiségű alapanyagot kevernek be. „Régen egy fateknőben, kézzel dagasztottuk a tésztát: összevertük az alapanyagokat, majd egy fakanállal egyengettük a teknő egyik feléből a másikba. Majd' egy óra hosszáig is eltartott, míg készült egy adag tészta. Ma már ezt a fázist gép végzi. Ennek a szakmának is megvannak a sajátos ártalmai: nem kíméli az ízületeket, és idővel ezt az ember megérzi” - mondja Zoltán, aki már maga is 25 éve dolgozik édesapja műhelyében.
A klasszikus mézeskalács receptúrák titkát a mesterek fejben őrzik, nincs írott recept. Az alapszabályok azonban ismertek: „Ahogy mi megörököltük, úgy készítjük ma is: nem változott a receptúra. Alapszabály, hogy a mézeskalács méztartalma nem lehet 20 százaléknál alacsonyabb - ezt a Magyar Élelmiszerkönyv szabályozza.” A Radics Mézeskalács kínálatában öt terméktípus szerepel: mézes puszedli, ütőfás mézesek, egyedi mézes figurák, mézes mogyoró és a színes figurák, ezek közül az első négyre alkalmazható a mézes sütemény elnevezés. Az ütőfás mézesek tésztájának magasabb, 28%-os méztartalma adja jellegzetes ízét.
Az összetevők listája meghökkentően rövid, az alapok ugyanazok: búzaliszt, cukor, szalalkáli (E503ii néven ismeretes térfogatnövelő), a mézesekbe természetesen méz is kerül. Napraforgómézet használnak, e mögött több megfontolás is áll: az akác túl híg lenne, a napraforgó viszont szép sárga színt ad a tésztának, és az ára is kedvező. A cukorból és mézből szirupot főznek, ehhez adagolják a többi hozzávalót. Homogén tésztát gyúrnak és egy éjszakát állni hagyják. „Minden az arányokon múlik, a titok ebben áll” - mondják: ha az ütőfás tésztájába túladagolnák a szalalkálit, elsülne a minta sütés közben, de ha a puszedlibe kerülne túl kevés, fojtós lenne a végeredmény.
A fűszerezést mindenki a saját ízlése szerint alakítja. A Radics család fűszerkeverékében szegfűszeg és fahéj dominál - nyilván megvan, hogy milyen arányban használják ezeket -, de van, aki tesz bele szerecsendiót, van, aki több fahéjat, több szegfűszeget. Fűszert egyedül a puszedli tésztájához adnak, szegfűszeget és fahéjat, visszafogott mennyiségben. Egyedi megrendelésnél - főleg karácsony környékén - belefér egy-egy markánsabb fűszerezés is, de ilyen kivételek csak ritkán fordulnak elő.
A tészta elkészítése során előbb a száraz anyagokat jól összegyúrják. Ne ijedjen meg, ha másnap a pihent tésztát még egyszer átgyúrják, és 5-6 mm vastagra nyújtják. A szalakális tészta érdekessége, hogy pihentetés közben lyukacsos állagú lesz, olyan lesz a textúrája, mint a törökméznek, és újra össze kell dolgozni felhasználás előtt. Amikor összegyúrják, kivilágosodik. Ezt a második műveletet breholásnak is hívjuk: régen egy hosszú padon végezték ezt: a nagymamám leült a pad végébe, a tésztát betették egy szorító alá, nagyapám azt a rudat nyomta a másik végén, nagymamám pedig forgatta a tésztát a rúd alatt. A formázott tésztákat kevés kivétellel sütés után díszítik. 180-200 fokos sütőben 6-8 percig sütik, amíg aranybarna nem lesz. A mézeskalács sütési ideje szerencsére nem hosszadalmas folyamat, viszont nehéz pontosan meghatározni.
Díszítés: Színes Mesék a Mézeskalácson
A mézeskalács díszítésének szimbolikus rendszere hosszú századok alatt jött létre. A leglátványosabb darabok természetesen a vásári- és búcsús mézeskalácsok, hiszen ezek a legszínesebbek. Nem is gondolnánk, hogy - bár a nevük mézeskalács - ezekben egy cseppentésnyi méz sincs, hiszen úgynevezett fehér tésztából készülnek, amelyhez se méz, se tojás, se fűszer nem kell. Egyszerű cukortészta, amely kisülve világos színű, és elkészítve igen tartós. Ez is a cél, hiszen ezeket a figurákat nem étkezési célra készítették a múltban sem, hanem ajándéknak, búcsús emléknek. A klasszikus tükrös szívek mellett találunk itt huszárt, bábot, rózsafüzért is. Emellett a pólyás csecsemőt ábrázoló báb, a huszár és a kard voltak a legkedveltebb formák, amelyekből szintén készítettek pirossal díszített változatokat is.
Az elkészítésük nagyobb részét a díszítési munkák teszik ki, hiszen a kisült tésztát először hagyják kihűlni, hogy jó száraz legyen, majd következik a figura „felöltöztetése”. „A rajta lévő díszítőhab egy zselatin alapú anyag, burgonyakeményítővel, burgonyaliszttel elkeverve, majd ételszínezékkel színezve. Ez alkalmas arra, hogy jól kiszáradjon, keményre, hogy a mézes aztán becsomagolva akár több tíz évig is elálljon és tartsa a formáját.” Az alapmáz rajta egy felolvasztott és színezett zselatinmáz, amire száradás után viszik fel a díszítést. „Tulajdonképpen minden ehető volna rajta a fejeken kívül, amiket papírra nyomtatunk és vágunk ki, majd ragasztunk rá: ezt régen is így csinálták. Megörököltünk egy nagy adag ilyen nyomtatott baba-, ló-, és huszárfejet, ezeket használjuk ma is. Lehetnek 50-60 évesek is ezek a papírok” - mutatja a debreceni mester.
„Szeretnénk újítani majd ezeken a grafikákon, hiszen ezek már elég régiek. A bab arca nagyon szomorú, szeretnénk ha vidámabbak lennének a mézesbábjaink” - magyarázza Zoltán, aki jó érzékkel ragaszkodik a hagyomány lényegi elemeihez, de azt is pontosan látja, hogy egy ilyen nosztalgiadarab, mint a mézeskalács, csak akkor fogja kiállni az idő próbáját, ha a mester képes a hagyomány mellé becsempészni a korszerűbb elemeket is. „A színezésen nem változtattunk, az ma is olyan, mint nagyszüleink idejében. Csak a technikai eszközök fejlődtek: ma már többféle díszítőcsövet tudunk használni - többek között azért is, mert ezek nagy részét édesapám maga készítette el. Orvosi műszerészként ért a fémhez és jó kézügyessége van, így az általa készített új díszítőcsövekkel szebbé, kidolgozottabbá tudtuk tenni a mézeskalácsainkat. A színek és sorrendjük azonban a régi maradt. Kézzel keverjük be, kézzel formázzuk és díszítjük: ejzoljuk, de így kerül rá az a ranflik és a tuffok - a mézeskalácsos mesterség szakkifejezéseit a német nyelvből vettük át.” - mutatja a mester. A díszítés alapozásához használt piros festést strájnak hívják, amire kerül majd a mázas díszítés. A mázat tojásfehérjéből és porcukorból készítik, és ételfestékkel színezik. A mézeskalács íróka készítése nem bonyolult folyamat, gyorsan elkészül. A díszítésnek precíznek kell lennie.
A Mézeskalács Világa: Formák és Fajták Magyarországon és Külföldön
Nálunk, Magyarországon a mézeskalács tészta egy viszonylag kemény, nyújtható, szaggatható tésztát takar. A „puha” fehértészta figuráknál még tojás, fahéj, szegfűszeg az összetevő. Viszont nem mindenhol van ez így, többféle mézeskalács formával találkozhatunk a világban. Van, ahol a mézeskalácsot (gingerbread) sütőformában sütik. A sütőforma pedig már egy sokkal lágyabb tésztát feltételez. A sütőformát gyakran rosszul használjuk, és összekeverjük a süti kiszúrókkal, kiszúró formákkal. A kettő között a különbség, hogy a sütőforma főleg szilikonból vagy fémből készül, formája nagyon változatos. Ezzel szemben a süteménykiszúrókat vagy kiszúró formákat csak nyújtható, keményebb tésztákon használhatjuk. Mézeskalács sütéskor találkozhatunk mindkét formával.
Angliában az általunk is ismert szaggatott mézeskalács tészta mellett létezik egy vastag, piskótaszerű tészta, amelyet tepsiben vagy tortaformában sütnek. A méz helyett készülhet melasszal, vagy sziruppal, de az íze nagyon is hasonlít a mi mézeskalácsunkéhoz. Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban az elterjedt mézeskalács forma, a kenyérforma. A tésztát formakenyér sütőformában sütik. A német mézeskalács pedig a Lebkuchen, az általunk puszedliként ismert sütemény. A világban tehát számos mézeskalács formával találkozhatunk. Az alapja azonban mindegyiknek szinte ugyanaz a tészta. A fűszerezésben is csak apró eltéréseket figyelhetünk meg az egyes országok között.
A Mézeskalács Szimbolikája és Kereskedelme
A mézeskalács a 16-17. században élte virágkorát, ugyanis a sokáig elálló sütemény a vásárok jellegzetes portékájaként ebben az időszakban volt a népszerűbb. A mézeskalács a szegények aranya - szokták mondogatni. A tükrös szívet, a kackiás lovas huszárt, a pólyás babát, a debreceni református Nagytemplomot ábrázoló tányért azok is megvehették vásárfiának, akiknek egyéb ajándékra nem tellett. A mézeskalács még a nép érzületét is kifejezte, ínséges időkben megszaporodtak a híres betyárokat (Angyal Bandit, Sobri Jóskát), Kossuthot ábrázoló figurák, máskor meg nyomtatott képeket ragasztottak a tésztára, alája rövid versikéket írtak cukrozott tojásfehérjéből.
A Grimm testvérek meséjében, a „Jancsi és Juliskában” szerepelt egy fogyasztható mézeskalács ház, mint a csábítás szimbóluma. Mézeskaláccsal udvarolt kedvesének a legény is, aki tükrös mézeskalácsszívet vásárolt a falusi búcsúban. A Radics család egy óriás mézeskalácsházat épített Napkor község megbízásából 2009-ben, ami egy Jancsi és Juliska gyerekelőadás díszletéül szolgált. A 2,5 négyzetméter alapterületű, 2,4 méter magas ház megdöntötte az akkori „legnagyobb ehető díszlet” hazai rekordját. „Egy egész napig építettük, majd amikor az előadás végén elhangzott, hogy most lehet enni, a gyerekek hirtelen megrohamozták, és tíz perc múlva már alig volt valami a vázon” - emlékszik vissza László.
A cukrászipar fejlődése, másrészt pedig a céhek rendeleti szabályozásának 18. század végi és 19. századi szigorodása, majd a céhek megszüntetése nyirbálta meg a mézeskalács magyarországi népszerűségét. A 20. század második felére a klasszikus mézeskalács szinte kizárólag vásári kuriózummá vált, ma pedig már a vásárokban is inkább ritkaságszámba menő különlegesség, mint tömegcikk. Már nem a vásárok adják a forgalom nagyobbik részét, hanem az egész évben kapható mézes puszedli, amelyből nyáron kevesebb fogy, hiszen nagy melegben kevésbé kívánjuk az intenzív édes ízeket. „Nekünk igazából a puszedli adja a megélhetést. Egy nap körülbelül 30-40 kg tésztát dolgozunk fel, amiből 80-90 százalékban puszedli készül. A maradék 20 százalék a színesek és az ütőfás mézesek. Ütőfásból készül a legkevesebb, azok között is a debreceni tányér a kelendőbb” - avat be Zoltán a hétköznapi rutinba. Kirakodó vásárokon, fesztiválokon, táncház találkozókon, utazási vásárokon árusítják a portékáikat. Mézeskalácsos standjukat a budapesti Vörösmarty téri karácsonyi vásárban is megtalálhatjuk.
A mesterségbeli tudás birtokosai is kevesen vannak már, az ő tudásuk viszont egyre értékesebbé válik. Úgy tűnik tehát, hogy a mézeskalácsot nem a hagyományos értékesítési formák fogják fenntartani, hiszen a 21. században nem lehet egy egész család egzisztenciáját a vásárok nosztalgia-termékeinek forgalmára alapozni. A hagyomány őrzéséhez szükség van újításokra, alkalmazkodásra is - az értékesítésben mindenképpen. Radics Zoltán és felesége is ezen dolgozik. A pandémia nagy törést okozott a kézműves hagyományőrzők életében is, és az emelkedő energiarákkal sem könnyű lépést tartani. Nemcsak a vásárlás alkalmai változtak, de az előállítás költségei is emelkedtek.
tags: #debreceni #mezeskalacs #forma