Nem is gondolnánk, hogy az otthon található, újrahasznosítható vagy természetes anyagokból hányféle hangszer vagy hangjáték készíthető. Csak a fantáziánk szab határt annak, hogy miből fabrikálunk valamilyen hangot adó tárgyat. Az egyszerű házi hangszerek készítése nemcsak szórakoztató és kreatív időtöltés, hanem számos pozitív hatással is bír, különösen a gyermekek fejlődésére nézve. Emellett léteznek olyan ősi hangszerek is, mint például az ausztrál didgeridoo, melynek története és készítési módja éppúgy lenyűgöző, mint a hangja.
Az otthoni hangszerkészítés öröme és előnyei
A házi készítésű ritmushangszerekkel való játéknak sok-sok pozitív hatása van. A hallás fejlesztése nagyon fontos feladat, hiszen az írás-olvasás megtanulásánál nélkülözhetetlen, hogy a gyerekek pontosan hallják azt a bizonyos hangot, amit majd egy-egy betű jelölni fog. A ritmusérzék fejlesztéséhez nagy segítséget adnak a ritmushangszerek. Ez szorosan összekapcsolódik a mozgással is - a csörgő rázogatása vagy dobolás közben a gyerekek ösztönösen bólogatnak, vagy rugóznak a térdükkel. A kreativitás és a kézügyesség fejlesztése mellett a gyerekek megtanulhatják a ritmus alapjait, a hangerő szabályozását és a közös zenélés örömét.
Csörgők és rázogatók a mindennapokból
A legegyszerűbb csörgőket úgy készíthetjük, hogy különböző alapanyagokkal töltünk meg kupakos, csavaros dobozkákat. Megtölthetjük rizzsel, babbal, kukoricával, tésztával, apró szemű gyönggyel, kavicsokkal, de bármilyen terméssel is: makkal, egy-egy szem gesztenyével, vagy dióval. Attól függően, mit teszünk bele, mindegyiknek más-más hangja lesz majd! Az edény is sokféle lehet: alkalmas a kiürült arckrémes tégely, a gyógyszeres vagy pezsgőtablettás flakon, vagy a Kinder meglepetés belsejében lévő kis műanyag tojás. Fontos megfigyelni, a különböző anyagból készült edénykék milyen hangot adnak ki. Üveg, műanyag, fém - melyik hangot mihez tudnánk leginkább hasonlítani?
A rázogatók látványosabb hangszerek, mint a csörgők, így sokan csodájára járhatnak egy-egy igényesebben elkészített, vagy ötletes elemeket tartalmazó rázogatónak. Az alapkoncepció, hogy egy drótkarikára különböző dolgokat fűzünk fel, amiket rázva csörgő, ritmusos hangot kapunk. Felfűzhetjük például a fémdobozos üdítők nyitófülét, vagy műanyag kupakokat is. A kupakokat felforrósított szöggel könnyedén át lehet fúrni, ehhez viszont felnőtt segítségét kérjünk. Egy egyszerűbb verzió a sajtosdobozból készült csörgő-börgő hangszer. A sajtosdobozon fúrjunk lyukakat, amelyeken át kell vezetni a spárgát. A spárga végeire kössünk fagyöngyöt. Egy vékonyabb botot is át kell vezetni a dobozon, ezt fogják majd a gyerekek.
A pisztáciahéjakkal díszített rázogató elkészítéséhez vágjunk ki két tetszőleges méretű körlapot kartonlapból. Lyukasszuk ki a kartont két helyen, és fűzzük át rajta a gumit; csomóval rögzítsük, hogy ne csússzon ki. Ezután a pisztáciahéjakat egyenként jó erős ragasztóval ragasszuk a kartonlapra - esetleg felnőtt segítségével, ragasztópisztollyal megpróbálhatjuk. A csomókat egy-egy pisztáciahéjjal eltüntethetjük.
Dobok és ütőhangszerek
Minden olyan tárgy, ami egy üreges nyílással rendelkezik, alkalmas dobnak. Az üres konzervdobozok például kiválóak erre a célra. Ha a nyílást lefedjük, tamtam dobot kapunk. Egy régi virágcserepet is használhatunk erre a célra: a nyílását kívülről ragasztózzuk be, vagy használjunk kétoldalú ragasztót, egy sütőpapírt pedig rögzítsünk a tetejére. Ezt ütögetve egy mélyebb hangzású ritmushangszert kaptunk.
A Kinder tojásos dobozokból is készíthető dob. Ehhez a Kinder tojásos dobozokat félig töltsük meg magokkal, majd rakjuk bele a levágott harisnyadarabokba (a harisnya lábfejtől kb. egy 20 cm-es darabjára van szükség). Fogjuk az egyik harisnyát, és húzzuk át az egyik gurigán, amíg be nem akad a végén a Kinder tojásos doboz. Majd ugyanezt a műveletet végezzük el a másik harisnyával és gurigával.
A gurigából készült "dob" egy másik változata: vágjunk egy lyukat a gurigába a képen látható módon, majd vágjunk egy kör alakú darabot a zacskóból, helyezzük a guriga végére és erősítsük rá a befőttes gumival úgy, hogy ne tudjon kiszökni belőle a levegő. A zacskó teljesen fedje be a guriga végét.
A konzervekből is könnyedén készíthetünk dobot. Ehhez jól kimossuk a konzerves dobozokat, leszedjük róluk a címkét, megtöröljük őket. A lufinak levágjuk a végét és jó feszesen ráhúzzuk a konzervre. Hogy tutira ne csússzon le, rakunk rá befőttes gumit. És hogy legyen mivel püfölni, készíthetünk hozzá dobverőt is. A csottogók olyan üreges, szilárd tárgyból készülő hangszerek, amiket ha összeütünk, éles, csattanó hangot adnak ki. Gyakran a lábos kerül elő a szekrényből, amit nagyon jól lehet fakanállal püfölni. De jól jönnek ilyenkor a műanyag tálak is, vagy akár a diók, botok, amiket egymáshoz lehet ütögetni, koppintani.
DIY dobkészítő projekt - Hogyan készítsünk dobot STEM projekt
Húros és fúvós hangszerek
A "gitárhoz" jól jön valamilyen fakeret, amelyre befőttes gumikat húzunk rá. Egy szövőkeret is alkalmas lehet, amit kicsit meg is kell kötözgetni, hogy ne essen szét. Van rajta vastagabb és vékonyabb gumi is, és mindegyiknek más a hangja. Egy szebb ötlet, amelyet nem is nehéz elkészíteni: a fémdoboz oldalára Milton kapocs kerül, arra kell kifeszíteni a gumikat.
Haladók kedvéért íme egy igazi nádsíp ötlet. A fúvós hangszerek világa is nyitott a kreatív otthoni kísérletezésre.
Játék és fejlesztés házi hangszerekkel
Először vizsgáljuk, hallgassuk meg minden hangszert, hogy a gyerekek megismerjék a hangjukat. Aztán valaki csukja be a szemét (vagy fordítson hátat) és szólaltassunk meg egy hangszert. Próbáljuk meg halkabban és hangosabban rázni a csörgőt - ehhez lassabban, illetve gyorsabban kell azt mozgatni. Mutassunk egy ritmus motívumot, például: tá-tá-tá. A gyerekek próbálják a saját hangszerükkel ugyanezt visszaadni. Ha az egyszerűbbek már sikerülnek, lehet bonyolultabb ritmussal is próbálkozni: tá-ti-ti tá-tá. Rendezhetünk felvonulást! Akár be is öltözhetünk mindenféle maskarába. Válasszunk ki egy népdalt, amit már jól ismerünk, és énekeljük, miközben eleinte csak egy-egy hangszert kapcsolunk be a dalba. Ha mindegyik megvolt, alkossunk hangszerpárokat, amik jól szólnának együtt. Végül találjunk ki egy sorrendet, melyik hangszer mikor kapcsolódik be a dalba, mennyi ideig van jelen, mi váltja és mikor.
A didgeridoo - Ausztrália ősi hangszere
Az Ausztrália őslakosainak életét bemutató dokumentumfilmekben gyakran látható egy furcsa, a trembitához hasonló fúvós hangszer, mely különös, mégis varázslatosan szép játékával elismerésre készteti a nézőt. Ez a hangszer a didgeridoo (magyarul didzseridu), mely ugyan Észak-Ausztrália őslakosainak körében használt hangszer, napjainkban azonban az egész világon egyre jobban terjed.
Történet és eredet
A didgeridoo az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszere. A tudomány jelenlegi állása szerint a világ egyik legelső hangszerének tekinthető. Egy, a hangszerről fennmaradt lenyomat ugyanis olyan elméletek tárgyát képezi, melyek szerint a didzseridut már négyezer, sőt talán negyvenezer évvel ezelőtt is használhatták. Bár leggyakrabban fából készül, megszólaltatásának módja miatt, valamint hangszertani besorolása alapján mégis a rézfúvós hangszerek családjába tartozik.
A didgeridoo vagy didjeridu kifejezés az őslakosok között nem létezett, ezt az angol gyarmatosítók találták ki. Egyes elméletek szerint az angolok, először hallván a hangszer hangját, annak különös hangzása után adták a didzseridu nevet. Ausztrália őslakói, az abók között azonban legáltalánosabb formában yidaki néven ismert a hangszer, noha törzsenként számos más megnevezéssel is illetik. A legenda a hangszer megszületését az egyik ausztrál mitológiai hőshöz, Yidakihoz köti. A történet szerint Yidaki egy vihart követően az erdőben sétált, amikor meglátott egy villám sújtotta fát. A fa egyik letört, lángoló üreges ágán termeszek rohangáltak az életükért. Lévén, hogy az ausztrál bennszülöttek harmóniában élnek a természettel, Yidaki számára mi sem volt természetesebb, mint hogy megmentse a parányi életeket: belefújt hát az üreges ágba. A termeszek az ég felé szálltak és csillagokká lettek, az ág pedig mély hangot adott a fújás nyomán. Ezzel megszületett az ősi hangszer, a yidaki.
A didgeridoo készítése
Ausztráliában a didgeridoo hagyományosan a termeszek által kivájt eukaliptusz fatörzsből vagy ágból készül. A kontinens őslakói által "fehér hangyák"-nak is nevezett termeszek ugyanis kirágják a még élő eukaliptusz belsejét, körülbelül 1-2 cm falvastagságot hagyva. Az ausztrál őslakos az erdőben sétálva a szellemeket kérdezi meg, hogy merre keressen faanyagot, majd kopogtatja a fákat, és az így keletkező hangból, hallás után állapítja meg, melyik ág vagy törzs lesz alkalmas hangszernek. Ezután kivágja, majd faszénparázzsal tágabbra égeti belül a lyukat. Általában az ideális hangszer "szája" 3 cm átmérőnél kezdődik, ez az átmérő a hangszer vége felé fokozatosan kiszélesedhet, de végpontja nem haladhatja meg a 15 cm körüli átmérőt. Ennél nagyobb eltérés ugyanis már a hangképzés rovására menne. Újabban a hangszert gyakran készítik "szendvics"-módszerrel, vagyis két megfelelően kivájt fadarabból ragasztják össze.
Tomor Gergely, egy Beregszászban élő fiatalember, hobbiként foglalkozik didzseridu készítéssel. Ő általában európai keményfákat használ fel, mivel ezeket viszonylag könnyű beszerezni. Gond csak a faanyag kiválasztásánál van: fontos ugyanis, hogy a fa több feltételnek megfeleljen. Vagyis az anyag megfelelően ki legyen száradva, ugyanakkor ne legyen megrepedezve, s formája is a kívánalmaknak megfelelő legyen. Ez egy meglehetősen hosszadalmas feladat, nehéz megfelelő fát találni. Ha megtalálta a fát, akkor két részre bontva a törzset, szobrászvésővel munkálkodva 1,5-2 hónap alatt készít el egy hangszert.
A didgeridoo megszólaltatása és alkalmazása
A didzseridun történő zenélés hasonló a trombitán való játékhoz. A zenész a hangszer szűkebb keresztmetszetű végét összeszorított ajkaihoz illeszti, miközben levegőt présel át közöttük. Az ajkak rezgésbe jönnek, periodikus nyomásingadozást előidézve, a cső mint rezonátor visszahat rájuk, ugyanakkor felerősíti rezgésük bizonyos összetevőit. A termeszek által rágott szabálytalan, nagyjából kúpszerű furat miatt a cső által felerősített részhangok nem felelnek meg teljesen a felhangsornak, de ezt nem tekintik hátránynak, sőt ettől lesz érdekesebb, gazdagabb a hangzása. A hangszert a körlégzés révén megszakítás nélkül lehet megszólaltatni akár órákon keresztül is. Mivel nagyon kis mennyiségű levegő is elég a hangkeltésre, megoldható, hogy a gyors, orron át történő levegővétel alatt a szájüregben tartalékolt levegőt használják a megfúvásra. A hangszer kapcsán megemlítendő, hogy nagyon nehéz a megszólaltatást elsajátítani.
Általában szertartásokon használják a hangszert, vagy történetek mesélése közben. Ez szintén érdekes dolog a bennszülötteknél, ugyanis különböző színekkel jelölt történeteik vannak. Az elsők a "zöld történetek", melyet az őslakók bárkinek elmesélhetnek. A második a "narancssárga történet", melyet fehér emberek nem, csak és kizárólag ausztrál őslakók tudhatnak. Legvégül vannak a "piros történetek", melyek csak törzsön belül mesélhetők.
A didgeridoo, mint üzleti lehetőség
Elmondható, hogy számos didzseridukészítő kizárólag hobbiból vagy a zene iránti szeretetből dolgozik, de sokan üzletet látnak mindebben, a hangszerre építve vállalkoznak is. Nem is alaptalanul: némely hangszerért csinos összegeket kérnek. Annyi azonban bizonyos, hogy a legolcsóbban beszerezhető didzseriduk bambuszból készülnek. A növény üreges és kiválóan megfelel a tömeggyártásra. Egy bambuszból készült hangszer 3-8 ezer forintba kerül, igaz, hogy hangja meg sem közelíti az eredeti didzseriduét. A hangszert készítik még teakfából is, melynek ára tízezer forint körül mozog. Néhány vállalkozó az eredetiségre "utazva" "termeszrágta" eukaliptuszfát használ, melyet Ausztráliából importálnak. A faanyag kiválasztásához gyakran a legnagyobb szakértőnek számító őslakókat bérelik fel. Az eukaliptusz hangszerek ára ötvenezer forintnál kezdődik, de a határ a "csillagos ég". De a legdrágább hangszerek a kenderdidzseriduk, melyeket drága módszerrel készítenek. A munkához darált kendermagot használnak fel, melyet a papirusznádnak a papirusztekercs elkészítéséhez hasonló módon nedves masszává dolgoznak össze. Ezt a vizes masszát aztán speciális hengeres formára teszik, melyet egy több millió forint értékű szárítógépbe helyeznek. Ezen gépezet a sivatagi klíma hőmérsékletét "lemásolva" szárít. Az eljárást követően a kész hangszert végül természetazonos anyagból készült festékkel vonják be.
DIY dobkészítő projekt - Hogyan készítsünk dobot STEM projekt
Diófa hangszerek - Hagyomány és művészet
A diófa a hangszerkészítésben is régóta nagyra becsült alapanyag. A diófa hangszerek gazdag hangzása és esztétikai megjelenése miatt különösen kedveltek. Nem véletlen, hogy a történelem során számos ikonikus hangszer készült ebből a nemes fából.
Diófa dobok és pengetős hangszerek
Ha a diófa-hangszereknek ritmusuk legyen, kezdjük a dobokkal. Léteznek közönséges diófa-dobok, de conga-dob is. Sokunk legkedvesebb hangszerei a gitárok. A dél-amerikai diófajokból rengeteg gitárt készítenek. Egy Taylor-gitár készülhet kétféle faanyagból, közönséges dióból és feketedióból, megmutatva, hogy a közönséges sem feltétlenül közönséges. Sőt, ukulele is készül diófából, mert jól hangzik, mind a hangszer neve, mind a dobozában rezgő levegő. A kalimba is jól hangzik. Igaz, nem diófából, de dióhéjból van. Pengetni kell. Közel-keleti pengetős húros hangszer az oud.
Billentyűs és húros hangszerek
Nemcsak a könnyed pengetős muzsikában, a legeslegkomolyabb zenében is otthon van a diófa. Liszt Ferenc komponáló-író asztala is diófából készült. Liszt Ferenc diófából készült zongorán tanult zongorázni. Ahhoz szokott hozzá. A vérében volt. Így könnyű nagy zenésznek lenni. Ezt a csembalót 1681-ben készítette Vincent Tibaut Toulouse-ban. És mint láttuk Liszt Ferencnél, minden hangszerek királynőit, a zongorákat is. És azóta is diófából készül az összes valamirevaló zongora. Létezik névtelen, de díszített zongora, Fischer, Chickering, Kaiser, Steinway és Yamaha is. De van Chippendale is! A magas zeneművészetben még a diófa-zongoráknál is magasabb, feljebb való hangszer a diófából készült hárfa, ami már maga a tökély. A zene csúcsa pedig az orgonamuzsika.
Hagyományos és népi hangszerek
A diófából készült cimbalom magyar hangszer - gondolnánk. Pedig perzsa, iráni. Onnan hoztuk mi is. Igaz, nem mi, hanem az Irán irányából érkező hazai etnikumunk. Eredetileg nem is cimbalomnak hívták, Európa tympanon néven ismerte meg, így hívták a középkori Itáliában is. Itáliai festményeken a XV. századtól látható. Igaz, mára magyar lett, kicsit átnevezve a tympanont cimbalommá. Hangjának lágysága miatt - ami a diófa-hangládának köszönhető - dulce melos-nak is nevezték Itáliában. Ebből alakult ki a dulcimer név. És a dulcimer hangszer. A dulcimerek hagyományos amerikai népi hangszerek, de az ő ősük is a perzsa tympanon. Azért is készítik a mai napig is diófából. Összehasonlíthatjuk a közönséges dió és a vajdió fájából készült dulcimert. A furulya is magyar hangszer, ha diófából van. Hegedű, harmónika, furulya. A zenekarból a bőgő és a cselló se maradhat ki. A cselló húrjai hiányozhatnak, de a diófából készült csellóvonók viszont annál inkább léteznek, például egy francia barokk, vagy egy mai, drága.
Diófa kiegészítők és egyéb érdekességek
Tisztelt zenész Kollégánk, Ön és én mindketten a gyakorlatból tudjuk, hogy a zeneszámokat nem tudjuk fejből. Kottatartó is kell a kottának. A mesterséges zeneszerszámok, a fonográfok, gramofonok is mind diófából vannak. A diófa-hangszereknek a diófából készült dobok adták meg a kezdő ritmusát. Amelyik hangszer nem diófából készült, az nem is igazi. A legkisebb hangszer egy diófából készült hegedű, amelyet Anatolij Konenko készített mikroszkóp alatt. Amelyik része nem diófából, az aranyból készült. A legrégebbi diófa-hangszer egy hegedű, 1640-ből.
