A diótelepítés és -termesztés körül sokszor ellentmondásos és hajmeresztő tanácsokról olvashatunk. A jelenség oka mindenekelőtt talán abban keresendő, hogy ezzel a gyümölccsel kapcsolatban lát napvilágot a legkevesebb tudományos, szakmai és ismeretterjesztő írás, így sok termesztő a saját kárán igyekszik tanulni. Mielőtt belevágunk, fontos leszögezni: a sikeres diótermesztéshez megfelelő termőhely, korszerű termesztéstechnológia és magas szintű szakmai ismeretek szükségesek. A diófa egy adott fajtája egy adott termőhelyen érzi jól magát, válik egészséges, jól termő egyeddé.
A diótelepítés tervezése és előkészületei
Dió telepítésekor sose feledjük, hogy a növény tenyészterülete a telepítés utáni tizedik év tájékára 100 m² fölötti lesz. A dió hatalmas koronát nevel, ezért egy fa végleges tenyészterülete 100 m² körül van. Gyakori hiba az is, hogy túl sűrűn ültetjük a fácskákat, mivel csemete korukban még szinte elvesznek a számukra biztosított területen. Ültetés előtt fontos a sorok és utak pontos kijelölése. Kezdjük azzal, hogy a kerítéstől, ároktól vagy egyéb területhatárolótól mérjük le azt a távolságot, melyen belül mezőgazdasági gépeink nyugodtan foroghatnak. Ez a távolság általában 8-10 méter.
Az ültetés első lépése a kezdősor kitűzése, amelyet általában észak-dél irányúra tájolunk, az uralkodó széliránnyal párhuzamosan. A sorok kijelölésére és a pontos tőtávok bemérésére a legjobb módszer az acélhuzalos eljárás. A megfelelő hosszúságú acélhuzal segítségével mutatjuk a sorok irányát, a huzal mentén mérjük le a megfelelő tőtávokat.
A telepítés előtt el kell végezni a szükséges meliorációs munkákat. Hangsúlyt kap a vízmegőrzés és a vízelvezetés. Egy korábbi felfogás szerint telepítés előtt az ültetvények talaját a fák teljes életkorára fel kell tölteni káliummal és foszforral. A talajforgatás 2-6 hónappal előzze meg a tervezett telepítést, a forgatás kívánatos mélysége 60-70 cm.
Az ültetés gyakorlata: oltvány vagy magonc?
Sok kezdő diósgazda állandó kérdése a magonc kontra oltvány dilemmája. A magról nevelt dióval sok a probléma: az állomány heterogén növésű, a termésmennyiség nagyon változatos, elhúzódik az érés, és a termőképességük törvényszerűen alacsonyabb. Mi csak oltványt telepítünk. Bár az oltványok drágábbak, a magról nevelt csemeték fejlődése elmarad a fajtadiókétól, mert az előbbieknél elmarad a csemeték átültetésekor szokásos főgyökér-elvágás.
Az ültetőgödör mérete 1x1 méter legyen, a mélysége pedig 0,4-0,8 méter attól függően, hogy milyen vastag a termőréteg. Régi, kifejezetten előnyös szokás, hogy a gyökér alá kemény (például cserép, kő, műanyag) tárgyat helyezünk, mely segít megfelelő mélységben tartani a gyökérzetet, megakadályozza, hogy 1-2 méter mélységbe hatolva a gyökerek túlnyúljanak a termőrétegen.
Ültetéskor figyeljünk az oltás helyére, amely nem kerülhet a talajfelszín alá. Ha talajjal fedjük az oltás helyét, az deformált növekedést vagy tőelhalást okozhat. Az ültetést megelőző 24 órában érdemes a csemetét egy vödör vízben áztatni.
A diófa gondozása és metszése
Az őszi telepítés után a legfontosabb teendő a visszavágás, melyet a termesztők a leggyakrabban félve végeznek el. Minden fajtánál elengedhetetlen a talaj felett 40-60 cm-re visszavágni a diófacsemetéket. Ha nem így teszünk, akkor a csemete gyér gyökérzete nem tud elegendő vizet, tápanyagot szállítani az ekkor sokszor már kétméteres föld feletti résznek, és a csúcs környékén satnya lesz a kihajtás.
A visszavágott csonkból 4-5 hajtás is előtörhet; ezek tulajdonképpen vízhajtások számos másodrendű hajtással. Csak a két legfejlettebb hajtást hagyjuk meg törzsképzőnek, a többiet távolítsuk el. A törzsképző hajtásokat 3 m-es bambusz vagy más fakarókhoz rögzítik.
Termő korban a 10-15 m magas fákon már csak fenntartó metszést végzünk. Eltávolítjuk a sérült, száradt gallyakat, sőt vastag ágat is, ha az a fénybehatolást gátolja. A metszés ideje ősszel, a szüret után van és márciusig tarthat. A fényigényessége miatt jó lenne valamilyen nyitott koronaformára alakítani, de az erőteljes növekedés miatt csak 3 esetleg 4 évig lehet kényelmesen metszeni, utána már kézi vagy gépi mozgatású állványokról.
Növényvédelem és talajkezelés
Ma már nem olyan nagy gond a növényvédelem, mint ezelőtt 25-30 évvel. Problémát okoznak a gubacsatkák és az újonnan megjelent nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa). Betegségek közül a dió xantomonászos betegsége, és a dió gnomóniára kell nagyon ügyelni.
A diófák gyökerét is pusztítják gombák. De nemcsak gombakártétel, hanem egyéb károk miatt is pusztul a diófa gyökere. A talaj levegőzöttsége érdekében betakarítás után a sorközök közepét 60 cm mélyen mélylazítóval műveljük. Hagyományos termesztésben a sorközöket szükség szerint tárcsázzák, a facsíkot gyomirtó szerrel tartják tisztán.
A növényvédelem során fontos a megelőző védekezés a virágzási időszakban. Fennálló moniliás fertőzöttség ellen az amazon mellett Lecitint is érdemes adni a permetszerhez. A burokfúró legyek ellen két fronton kell védekezni: az egyik a talajban lévő lárvák, a másik a kifejlett rovarok elleni védelem. A kifejlett rovarok ellen Biocont színcsapdás rovarfogó lapokkal tudunk védekezni.
Fajtaválasztás és biológiai háttér
A fajtaválasztás nagyon fontos, mert az ültetvény életkora 50-60 év! Üzemszerű termesztéshez csak hazai, már bizonyított fajtákkal foglalkozzunk. Igen ajánlható a három kiszelektált magyar alapfajta: a ‘Milotai 10’ (M10), az ‘Alsószentiváni 117’ (A117), és a ‘Tiszacsécsi 83’ (T83).
Az M-10 gyümölcsének jellemzői: 35 mm átlag átmérőjű, gömb alakú. Héja sima, tetszetősen rajzolatos, sárgásbarna, a bél világos sárga, jóízű, béltartalma 47-52 %. Könnyen törhető és tisztítható. A T-83 bár a legnagyobb termésre képes, dióbele legjobban válogatható, legjobb ízű, és bár világosnak mondható, egy árnyalattal sötétebb.
A diófa hasznosításának sokoldalúsága
A dió nálunk inkább édességek főszereplője, de más nemzetek konyháin főételekben is gyakran találkozni vele. Köztudott, hogy fája (és különösen érdekes rajzolatú gyökere) az egyik legértékesebb bútoripari alapanyag. A friss, üde zöld (májusban vagy júniusban szedett) levélből tea készíthető, többek között az emésztés serkentésére, a szervezet méregtelenítésére, vérszegénység ellen javallott.
A diótermés belső válaszfalának gyógynövénykénti használata méltatlanul merült feledésbe Európában. Pedig a bölcs német népi mondás megállapítja: “Bitter im Mund, macht das Herz Gesund," vagyis: Keserű a szájban, gyógyítja a szívet. A dióhéjőrlemény emellett jól alkalmazható a kozmetikában, a szépségápolásban és bőrtisztításban. A finomra porított dióhéj kiváló csiszolóanyag, mely élénkíti a vérkeringést.
A diódiéta is érdemes megemlíteni: a dióbél több mint felét olajtartalma teszi ki, de a dióolaj 70 százaléka többszörösen telítetlen, esszenciális zsírsav. A dió sok rostot is tartalmaz, így a zsírtartalma kevésbé szívódik fel, emellett számos fontos vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz.
tags: #dio #termesztese #diohelyban