A dió virágzása és típusai: Hasznos információk a sikeres termesztéshez

A dió (Juglans) nemzetség a diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozik, és nem csupán egy, hanem huszonegy fajt foglal magában. Amit a köznyelv diónak, vagy diófának nevez, az a Juglans regia, ismertebb nevén a közönséges dió. Ez a lombhullató, egylaki fa Közép-Európától Kína délnyugati vidékeiig honos, és nagy gazdasági jelentőséggel bír hazánkban is, mivel kitűnően alkalmazkodott a Kárpát-medence éghajlatához.

A dió termesztése sok odafigyelést és türelmet igényel, különösen a kezdeti években. Azonban a saját termésű dió, vagy a fa árnyékában eltöltött idő kárpótolja a befektetett munkát.

A diófa biológiája és igényei

A diófa méltóságteljes megjelenésű, akár 20-25 méter magasra is megnő, széles koronát nevel, ezért tágas helyet igényel. Talajigénye nem összetett, kedveli a meszes, humuszos, jó vízellátottságú talajokat, különösen jól érzi magát déli fekvésű lankákon, de az átlagos kerti földben is jó eséllyel sikert lehet elérni vele. A diófa mélyre hatoló gyökere miatt sok vizet igényel - de a pangó vizet rosszul tűri. Ezenkívül erős fényigényű. Ha árnyékba ültették, vagy más nagy fák veszik körül, a virágképzés visszaesik.

A frissen ültetett diócsemete nem kecsegtet gyors szürettel; a magról ültetett fák 10-12 év múlva hozzák első termésüket. Ez a folyamat gyorsítható oltott csemetével, melyek már 3-4 év után csemegét adnak. A fa porzós és termős virágai egyazon növényen találhatók, a virágzás tavasszal, lombfakadáskor kezdődik.

Dióvirágzás: A termés alapja

A diófán külön hím- és nővirágzatok találhatók, vagyis a virágok egyivarúak. A nővirágok aprók, szinte észrevétlenek, zöldesek-sárgászöldek, látható csésze- vagy sziromleveleik nincsenek. Barkatengelyük legtöbbször nem több, mint 1-3, néha öt nővirágot tart. A nővirágok a csúcsrügyekből, mint vegyes hajtás- és virágrügyekből fejlődnek. Előbb a fiatal hajtás jelenik meg, és annak végén nyílik a nővirág. Gyakorlatilag a csúcsrügyön belül a hajtás-kezdemény vége, amin a nővirág fejlődik, jelenik meg tavasszal először, a csúcsrügy kibomlásának kezdetén.

Hazánkban a dió nővirágzása április 28. és május 22. közé szokott esni, amikor 3-4 levélke megjelent. Előfordul néha korábbi virágnyílás is, például 2006-ban a Milotai 10-es és a Tiszacsécsi 83-as már április 26-án megkezdte a virágzást. 2008-ban az M-10-es már április 22-én, 2011-ben április 19-én kinyitotta első nővirágait. A virágzás időszaka jellemző a termőhely éghajlatára és a fajtára, de évenként az időjárástól függően korábban-később következik be. Egy adott diófa nővirágzása 6-15, de inkább 10-15 napig tart, ami szintén az időjárástól függ.

A nővirág akkor válik fogamzásképessé, amikor a bibék csúcsa szétválik, és a maximumát akkor éri el, amikor a bibék mintegy 45°-ban nyíltak szét. A nővirágoknak kiemelkedő jelentőségük van a dió biológiájában és termesztésében, mivel ellentétben a legtöbb gyümölcsfajjal, a diófa kevés nővirágot hoz. A diótermés akkor lesz kielégítő, ha a nővirágok 70-80%-a megtermékenyül, szemben például a csonthéjasok 20-25%-os termékenyülésével. Ebből a szempontból csak a csúcsrügy mellett az oldalrügyeken is virágot hozó fajták lehetnek kivételek. Fontos megjegyezni, hogy nem fejlődik azonban minden csúcsrügyön nővirág-kezdemény. A nővirágzási hajlam függ az évjárattól, a fák típusától, erőnlététől, és az előző évi nyári kielégítő vízellátottságtól.

Különleges virágzási jelenségek

Fürtös dió

A diófajták és a spontán dióváltozatok túlnyomó többsége csúcsrügyenként általában egy, jobb években kettő, ritkán három diót képes teremni. Azonban létezik fürtös dió is, vagyis jóval hosszabb virágfüzérek. Darwin is említett egy Franciaországban ismert fajtát, amit szőlő-diónak vagy fürtös diónak hívtak, amelynek diói tizes, tizenötös, sőt egyenesen huszas fürtökben teremtek. Ma már ezt a fajtát nem ismerik.

A fürtös dió ritka és érdekes jelenség. A fürtösség mint virágképzési tulajdonság benne van a diófélék génjeiben, például a szárnyasdiók mind erősen fürtösek, és a mandzsúriai dió (Juglans mandshurica) is jellemzően fürtös. A közönséges dió (Juglans regia) fajon belül is léteznek fürtös dióegyedek. Ha ezeket vegetatív úton szaporítják tovább, és elterjesztik, már fürtös diófajtákról beszélhetünk.

A török diónemesítők nemrég találtak néhány, szintén fürtösen termő diófát, amelyeket önálló fajtákként akarnak szaporítani. Az egyiket Maraş-12 néven nevezték el, arról a török tartományról, ahol 1998-ban meglelték. Ennek a fának a fürtjei átlagosan 20 dióból állnak, diói kicsik, átlagosan 7,5-8 g-osak, előnye viszont a bő termés. A diónkénti dióbél súlya 3,5 g. Ezenkívül találtak egy 12 és egy 26 diós fürtöket termő fát. Fürtös diónak mondják még a szerb Tisza és a moldáv Cogalniceanu fajtákat is, amelyeknek diói a fürtösség ellenére nagyok.

A fürtösség a világon mindenhol megjelenik, ahol diófák előfordulnak. Tapasztalatok szerint környezeti hatások is megnövelhetik az egyébként csúcsrügyekből jellemzően egyes vagy páros terméseket produkáló diófák fürtösségi hajlamát, például az előző év május-június-júliusi folyamatosan jó csapadékellátottsága, és ezzel párhuzamosan a talaj jó termőereje.

Megkésett virágzás és másodvirágzás

A megkésett dióvirágzás leggyakoribb oka az oldalrügyek egyikén-másikán is virágot hozó dióváltozatok léte. Az oldalrügyek később hajtanak, így azokon értelemszerűen később jelenik meg a nővirág, mint a csúcsrügy gyors kibomlásából. Ez a késés azonban legfeljebb hetek kérdése lehet.

Más típusú megkésett nővirágzási forma is létezik, amit Ion Turcanu kétszeres virágzásnak nevez. Ilyen virágzás csak kedvező feltételek mellett látható, ritkán, egyes években, egyes fáknál. Érdemes az ilyen, másodvirágzásból származó diókra nagyobb figyelmet fordítani, mert nem kellően kutatott téma. I. E. Kocserzsenko foglalkozott ilyen diókkal a kijevi botanikus kertben, és megállapította, hogy ezekből a diókból fát nevelve nagy arányú közöttük a korán termőre forduló, bőtermő, tehát termesztői szempontból értékes egyed. A másodvirágzásból származó diószemek mérete jóval apróbb, mint ami a fajtára jellemző.

Diófajták és jellemzőik

A dió fajtái rendkívül szerteágazóak, érési idejük szeptember elejétől egészen október közepéig tart. A nálunk honos fajták bélszázaléka 30 és 50% között van, ami azt mutatja meg, hogy egy kilónyi termésből mekkora mennyiségű ehető termést tudunk kinyerni.

Kiemelt hazai fajták

A Gyümölcstermők Webáruháza 2013-ban nyílt meg, ahol szabadgyökeres gyümölcsfákat, szőlő- és bogyósgyümölcs oltványokat lehet vásárolni online. A szabadgyökeres csemeték értékesítése ősszel október 20. körül, tavasszal március 1-jén kezdődik. Szolnokon a Kedvenc Kert és Kerti Tó Centrumban is kaphatók diófa fajták.

Milotai 10: Államilag elismert fő árufajta. Szeptember közepén, végén érő, héjas és béldióként egyaránt értékesíthető fajta. Termése nagy, könnyen tisztítható, 48-51% béltartalommal. Erős növekedésű, koronája kezdetben kissé feltörekvő, majd szétterülő. Későn fakadó fajta. Korán termőre fordul, bőtermő és jó termésbiztonságú. Jól alkalmazkodik különböző termőhelyi viszonyokhoz. Származása: tiszaháti termőtájon (Milotán) szelektált.

Alsószentiváni 117: Államilag elismert fő árufajta. Szeptember végén érik, jelenleg a legjobb áruértékkel bíró héjas és béldió. Termése nagy, gömb alakú, világos színű, finoman erezett. Könnyen törhető, tisztítható, béltartalma 47-52%. Növekedési erélye közepes, koronája kissé szétterülő, félgömb alakú. Termőképessége és termésbiztonsága jó. Származása: Magyarország, alsószentiván-zedrepusztai populációból kiválasztott fajta.

Milotai 10 x Pedro keresztezések: Ezen fajták a Milotai 10 és Pedro fajták keresztezéséből származnak, és a magyar nemesítés eredményei.

• Milotai kései: Közepes növekedésű, középkései fakadású fajta. Rügyfakadási ideje kései, termésbiztonsága kedvező. Átlag 57%-os oldalrügyön termő képessége következtében termőre fordulása nagyon korai (szeptember 3. dekádja), és bőtermő. Gyümölcse nagy, vállas, világos színű, tetszetős sima héjfelületű. Középkései fakadási ideje kielégítő termésbiztonságot ad a nem kifejezetten fagyveszélyes termőhelyeken. Nagyfokú termékenysége, jó gyümölcsminősége fokozottabb termőhely-igényességgel párosul.
• Pedro szel.: Alsószentiváni 117 fajtából szelektált, télálló, nagy termésbiztonságú fajta. Későn virágzik, többet terem, mint szülője. Érési ideje október első dekádja.
• Pedro típusú oldalrügyön termő fajta: Közel 60%-os oldalrügyön termő képessége következtében egyike a legkorábban termőre forduló, potenciálisan a legbővebben termő új fajtáknak. Érése október első dekádjában. Gyümölcse nagy, tetszetős, világos színű.

Külföldi diófajták és különlegességek

• Japán dió (Juglans ailantifolia): Egy rendkívül ellenálló dió fajta, mely jól tűri a hideget is. Európában elsősorban díszfaként ismert.
• Tulare dió (más néven Tulara): 1966-ban lett kiválasztva a Kaliforniai Egyetemen, Eugene Serr és Harold Forde professzorok irányítása alatt. Kiválóan alkalmas sűrű ültetvényekhez, mint például sövények telepítése. Közepes növekedésű, viszonylag kis diófa, amely kissé magasabb, mint széles. Mérsékelten erőteljesen nő, és egyenes törzset nevel, így alkalmas élősövények telepítési rendszeréhez vagy más sűrű ültetési rendszerekhez, ideálisan 5m x 6m-es távolságban. A kéreg világosszürke. Az új hajtások zöld kéreggel rendelkeznek, amely barna színűvé válik, ahogy a szezon előrehalad. A Tulare gömb alakú fa koronát képez. Későn virágzik, ami hatalmas előny a késői fagyos területeken, de mégis középidőszakban érik (átlagosan 12 nappal a Payne után, de korábban, mint a Franquette). A Tulare protandrén fajta (a hím virágok kissé a nőstények előtt érnek). Jellemzője a jó virágzási átfedés, és átlagosan a nőstény virágzási időszak 80%-át fedi le. Ez a diófa önbeporzó, de más diófák közelsége növeli a termést. Nagyon magas hozamú fajta, amely különösen korán hoz termést. Rendszeres, magas és biztonságos hozamot ad (de nem olyan magasat, mint a Chandler). Esetében a gyümölcshozatal a 2-3. évtől várható. Magas hozambiztonsága az oldalágakon történő gyümölcshozatalnak köszönhető (72%). A Tulare dió óriási, kiváló minőségű diókat hoz, amelyeknek kitűnő dióaroma és íze van. A diók szinte kerekek (36 × 40 mm), és enyhén laposak a szár végén. Közepes állagúak, jó záródással. A héj világos borostyánszínű, és átlagosan körülbelül 1,5 mm vastag. A héj barázdáltsága csak mérsékelten erős. A dióbél világos (a skála szerint 86%-os világosságú), és jól kitölti a héjat. Az átlagos dióbél súlya 7,1 gramm. A gyümölcsök szeptember közepe és október eleje között érnek be (szeptember 18 - október 3). A Tulare diófa jól tűri a nagy hőmérséklet-ingadozásokat és a páratartalom változásait, de jobban gyökerezik mérsékelt éghajlaton. Hajlamos a baktériumos rothadásra (Xanthomonas campestris pv. juglandis), mely a virágzást 6-10 nappal követi. A Cisco-nál és Franquette-nél korábban.
• Óriás diófajták: Nagyszemű diófajták, rendkívül nagy méretű terméssel, mely akár kétszerese is lehet a hagyományos dió fajták terméseinek.
• Cinege-dió: Német elnevezésről kapta nevét, vékony, nagyon törékeny héjú fajta.

Amerikai diófajták

Amerikában 8-9 dió fajjal találkozhatunk. Nálunk gyakran ültetik az amerikai diófákat, sűrű koronájuk az eső és verőfény ellen is tetemesen véd. Magjuk nem oly jó, mint a mi diófánké.

• Fekete dió (Juglans nigra L.): 20-30 m magas, levélkéje 12 vagy több páru, tojásdad-lándsás, fogas, a visszája puhaszőrű. Magva nem öblös metszetű. Észak-Amerika keleti részén és Texasban nő, fája használatos.
• Vajdió (Juglans cinerea L.): Szintén magas fa, levélkéje 12 vagy több páru, hosszas-lándsás, mindkét felől szőrös. Fiatal hajtása és a levél nyele ragadós szőrű. Gyümölcse hosszas, kihegyezett, nagyon érdes és göröncsös, magva nem öblös metszetű, csípős és olajos ízű. Kanadában és Észak-Amerika keleti és közép tájain nő. Fája bútornak, a megfúrásából kifolyó nedve cukornak használatos, kérge hashajtó orvosság. Mivel a mi diónk csemetéjének a fája belül nagyon beles, ritkán lehet nemesítendő anyatőt belőle keríteni, ezért erre a célra leginkább amerikai dió fajtát szokás választani.

Diófa ültetése, gondozása és metszése

A diófa ültetése tervezést és körültekintést, nevelése pedig odafigyelést kíván, ráadásul lassú fejlődése miatt türelmet is követel gazdájától. Az oltványok a kiültetés évében, vagy a rákövetkező évben elkezdhetik nővirágaikat mutogatni, néhány szem termést érlelni.

Papírhéjú diófa csemete: A papírhéjú fajták ültetése, gondozása, metszése és egyéb hasznos tudnivalók hasonlóak a többi diófa esetében leírtakhoz.

Dióbetegségek és kártevők

A diót általában betegség- és kártevőmentes faként említik, ami így azért nem igaz. Ezeket a növényeket is megtámadhatják kártevők, kórokozók, melyek ellen szükséges a védekezés, megelőzés.

A legáltalánosabb dióbetegségek a gnomóniás levél- és gyümölcsfoltosság, sok helyen pedig a Xanthomonas-os baktériumos rothadás pusztít, jellemzően nedvesebb nyár idején. A Tulare diófa is hajlamos a baktériumos rothadásra (Xanthomonas campestris pv. juglandis), mely a virágzást 6-10 nappal követi.

A diót gyakran csúfítja el a nemezes gubacsatka, ez az élősködő nem okoz kárt a növényben, csak esztétikai problémát jelent.

A diók makacsságának, vagyis a terméshiánynak hét fő oka van:

1. A diófa nem kapkod: A fiatal fák lassabban fordulnak termőre.
2. Késői fagyok: Ha a diófa korán indul tavasszal, és pont ekkor érkezik egy késői fagy, az új hajtásokkal együtt a virágkezdemények is megsínylik. Ilyenkor a fa megmarad, csak termést nem hoz.
3. Inkompatibilis fajták: Nem minden diófa kompatibilis minden diófával. A fák virágzási ideje eltérhet, és ha a porzós és a termős virágok nem egy időben vannak nyitva, nincs beporzás.
4. Dióburok-fúrólégy: Ha a dió megfeketedik, rothad, vagy már a fán barnul, gyakran a dióburok-fúrólégy a tettes. Bár maga a kártevő elsősorban a burokban tesz kárt, a gyümölcsöt is tönkreteheti.
5. Tápanyaghiány: A diófa nagy lombú, erős növekedésű faj, és pontosan tudja, mikor kevés a tápanyag. A cinkhiány gyakran okoz terméskiesést, illetve apró, torz leveleket.
6. Pangó víz: A diófa mélyre hatoló gyökere miatt sok vizet igényel - de a pangó vizet rosszul tűri.
7. Fényhiány: A diófa erős fényigényű. Ha árnyékba ültették, vagy más nagy fák veszik körül, a virágképzés visszaesik.

Gombabetegségek

1. Levélhólyagosodás: A levél a felső lap felé kihólyagosodik, és a hólyagok belső felületét lisztes anyag vonja be; e betegséget az őszi barack levélfodrosságát okozó gombával rokon gomba, az Exoascus Juglandis Berk. idézi elő. Ellene más nem használ, mint a beteg levelek korai leszedése és elégetése, és esetleg a fiatalabb ágak visszametszése, mert a gomba micéliuma behatol az ágakba is.
2. Lisztharmat: Lisztes bevonat lepi be a levél mindkét lapját, melyet a Phylactinia suffulta Sacc. nevű gomba okoz; ellene a kénezést ajánlhatjuk.
3. Cryptosporium nigrum Bon. gomba: A leveleken élesen határolt, barna foltokat okoz, melyeket egy kissé sötétebb udvar környez.
4. Gnomonia leptostyla Ces. et De Not. gomba: Szintén barna foltokat okoz a leveleken, amely foltokon a levél alsó lapján később barna szemecskék jelentkeznek.
5. Phyllosticta juglandina Sacc. és Ph. Juglandis Sacc. gombák: A leveleken nagy, halvány, száraz, barna udvarral körülvett foltokat okoznak.
6. Mikrostroma Juglandis Sacc. gomba: A leveleken szabálytalan, halványzöld foltok támadnak, melyek később elszáradnak; a foltok a levél alsó lapján fehér színű molyhos bevonattal húzódnak be.
7. Gloeosporium epicarpii Thüm. gomba: A dió zöld héján kerekded, szürkésbarna, vörhenyes szegélyű foltokat okoz.
8. Septoria nigro-maculans Thüm. gomba és S. epicarpii Thüm: Nagy, sötétbarna, a S. epicarpii Thüm fekete szegélyű barna foltokat okoz.
9. Phoma Juglandis Sacc. gomba: Apró fekete szemecskéket okoz a dió zöld héján.

Diótermés és felhasználása

A dió termésének burka zöld, mikor megrepedezik és leválik, akkor érett meg. A csonthéjon belül ráncos, magas olajtartalmú belet találunk. A dióbél ára évről évre változik. A feltöretlen makk és a belőle kinyert bél arányát bélszázaléknak nevezzük.

A diófa nem csak dísz-, vagy haszonnövény, hanem életérzés is. Sokak persze nem magáért a fáért, hanem a termésért rajonganak inkább. A dióból készült termékek sokfélék lehetnek, a süteményektől a pálinkáig.

Diópálinka: A zöld dió ízesítésével készített pálinka, mely különböző gyomor- és egyéb panaszok esetén is hatásos gyógymód lehet.

A diófa fünemű részei zamatos ízűek és illatosak. Levele, kérge, főképpen pedig a gyümölcshéj főzéséből timsóval barna festéket nyernek, és vele faneműeket, gyapjút festenek. Orleánnal és a kékfa levével az asztalos a diócsávát csinálja. A zöld dióhéjat a vászonfestő és kalapos is szívesen megveszi. Levelének és zöld héjának felforralt leve, ha a lovat bekenjük vele, a csípős legyet és a szúnyogot elriasztja. Virágából hajfeketítőt csinálnak, a fiatal zöld diót pedig olajba teszik, és a haj tartósabb és fényesebb lesz tőle. Éretlen gyümölcsét addig, amíg olyan puha, hogy erős tűt átszúrhatunk rajta, cukorral bőven keverve befőzik és kedvelik. Cukorral és szesszel diólikőr lesz belőle. Újabban a száraz dió levelének teájával együtt skrofula és bőrbetegség ellen ajánlják.

Magva négy gerezdes; tartalma 50% kövér olaj (dióolaj). Ez előállítva jóízű, zöldes, illattalan, de hamar megavasodik; úgy használják, mint a mákolajat, vagy mint jóízű étolajat. Mivel hamarabb szárad, mint a lenmagolaj, olajfestményekhez firnisznek használják.

Diófa és a faanyag

A fiatal diófa fája fehér és puha, a vénebbé barna, kemény, szívós és rugalmas; az európai fák egyik legcsinosabbika és legfinomabbika, gyakran igen szép hullámzatos vagy márványos rajzok vannak rajta, kissé fénylő, nagyon finoman likacsos, a tükörrostja alig észrevehető; szépen fényezhető, könnyen hasad, szárazon nagyon tartós, ezért bútornak és műtárgyakhoz nagyon keresik; zongorát, puskaagyat is készítenek belőle. Kaukázusból és a persák Gilan tartományából igen sok diófát szállítanak.

Egyéb érdekességek

Kesudió: Nagyon egészséges, számos ásványi anyag és vitamin található benne, mely az egészséges szervezet működéséhez szükséges. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kesudió (Anacardium occidentale) nem a dió (Juglans) nemzetség tagja, hanem a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozik, és trópusi növény. Bár a "dió" szó mindkét esetben előfordul, botanikailag nem állnak közeli rokonságban.

Diólomb komposztálhatósága: Régi és szenvedélyes viták tárgya hobbikertész körökben.

Alternáló terméshozás: Más gyümölcsfajokhoz hasonlóan, de jóval kisebb mértékben a diónál is előfordul néha alternáló terméshozás, vagyis amikor bővebb és gyengébb termésű évek váltakoznak. Ha sok a dió, a nővirág-differenciálódás romolhat, a gyenge termésű évben viszont - ha egyébként a körülmények nem rosszak - a diófa erőt gyűjthet a következő évi terméshez. Bár az alternálás jelensége a mi diónknál meg sem közelíti a pekándiónál tapasztalhatót, egyes diófajtáinknál mégis észrevehető. Ilyen a Milotai 10-es is. Az alternáló terméshozás a nagy termés produkálására képes diófajták védekezése a legyengülés, pusztulás ellen. Ha túl sok termést kell kinevelni, megérlelni, a diófának egyszerűen nincs elég biológiai kapacitása olyan mennyiségű szénhidrát termelésére és a fán belüli szállítására, amekkora a termésen felül magának a fának is szükséges, a vesszők beérleléséhez, valamint tartalék tápanyagnak a következő tavaszi induláshoz. Ezért a terméssel túlterhelt diófa a következő évben lassabban indul, kevesebb virágot hoz. Ha ebben a kihagyó évben nem rakódik be nagy terméssel a fa, több energiája jut a hajtások nevelésére, a vesszők jó beérlelésére.

tags: #dio #virag #tipusa