A magyar szinkronművészet történetében kevés olyan név akad, amely annyira összeforrt volna egyetlen ikonikus karakterrel, mint Lippai Lászlóé és a Dragon Ball világhírű főhőséé, Son Gokué. Lippai László neve rengeteg helyen feltűnt már a magyar színjátszás történetében. Alapvetően színházi tevékenységgel kezdte meg karrierjét, amely a későbbiekben filmszerepekre és szinkronmunkákra is kiterjedt. A számtalan darab mellett több, mint 20 filmben szerepelt, emellett végeláthatatlan mennyiségű nagyjátékfilm- és sorozatszinkron szerepet is kapott. Olyan rangos művekben játszott, mint a Bánk Bán, Az ember tragédiája, A kis herceg vagy Az őrült nők ketrece.
A színészi pálya kezdetei: A színház varázsa
Lippai László - vagy, ahogy a szakma hívja, „Lipi” - számára a színészet nem tudatos gyermekkori álomként indult. Saját bevallása szerint: „Ez egy érdekes kérdés. Nyolcadik osztályban szerintem az ember még nem igazán tudja eldönteni, hogy mivel szeretne foglalkozni.” Ekkor elment egy szakközépiskolába, ez volt az Elektronikai- és Finommechanikai Szakközépiskola. „Úgy képzeltem el, hogy itt fehér köpenyes emberek, meg rengeteg csaj lesz egy letisztult szép környezetben, üldögélnek és forrasztgatnak. Aztán első nap bementem és megjelent 40 fiú, sőt fehér köpeny sem volt, csak egy olajos kék. Ezután bementünk egy gyárba, ahol szintén minden olajos volt és az emberek kemény fizikai munkát végeztek dromedár maró- és forrasztógépekkel. Ekkor döntöttem el, hogy ezt nem szeretném csinálni.”
A váltás a magyar tanárainak köszönhetően következett be, akik meglátták benne a tehetséget. Elkezdtek versmondó, szavaló és prózamondó versenyekre küldeni, így találkozott a „mesterével”, Keleti Istvánnal, a Pince Színház igazgatójával. „Ő vetette fel az ötletét először annak, hogy színészkedjek, ekkor 14 éves voltam. Azóta megszállottam művelem ezt az egészet. Olyan emberekkel, barátokkal dolgoztam együtt, mint Hernádi Judit, Gyabronka József vagy Pusztaszeri Kornél.” Lippai László 1985-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ami után a Madách Színházhoz szerződött, ahol több mint száz színházi szerep fűződött a nevéhez.
A szinkron világa: Egy külön szakma
A szinkronizálást Lippai László egyfajta „külön szakmának” tekintette, amelyhez alázat és technikai felkészültség szükséges. „Szerencsések voltunk, ugyanis annak idején tanították a szinkront. Első komolyabb szerepem Mádi Szabó Gáborral és Tordy Gézával volt, ömlött rólam a víz, miközben ez a két profi színész pedig figyelte, hogyan oldom meg ezt a feladatot. Ők ikonok voltak mellettem, mestereim voltak.”
A szinkronizálás folyamata sokat változott az évtizedek alatt. „Annak idején volt mindenre idő, most megy egy monitor, rajta a szöveg. Nincs szinkronpéldány sem az ember kezében, csak fut a szöveg, egy másik monitoron pedig az eredeti mű. Sajnos nincs idő semmire, ez bizonyos szinten a minőség rovására megy. Én ebből viszont nem engedek. Amikor úgy érzem, látom, hogy nem jó, azt nem engedem, hogy kimenjen a közönség elé.”
Son Goku és a Dragon Ball öröksége
Lippai László neve a 90-es évek óta elválaszthatatlan Son Gokutól. „Tulajdonképp mindig munka. De olyan szimpatikus fiatalember ez a Son Goku, aki egy nagyon szerethető karakter, ezért én is megszerettem. Ahogy egyre többet dolgoztam vele, hozzászoktam, a stúdióban már szinte egy húron pendülünk.” A karakterhez való viszonya túlmutatott a munkán: „Ennek a sorozatnak szerintem komoly mondanivalója van. Sokakkal találkozom, akár egy MondoConon, akik fiatalságának egy meghatározó élménye volt ez a történet. Hogy miért? Mert ez szólt valamiről: a szeretetről, a hitről, a becsületről, a jó szándékról.”
Érdekesség, hogy a japán eredeti verzióban a főszereplőt, Masako Nozawát - aki már 81 évesen is aktívan dolgozott - a mai napig a karakter hangjaként tartják számon. Masako Nozawa 1936-ban született, és évtizedeken át szinkronizálta Gokut, Gohant és Gotent, amiért két Guinness-rekorddal is elismerték. Lippai László számára a szerep nemcsak szakmai kihívás, de misszió volt. „A közönségtalálkozókon megszámlálhatatlan mennyiségű ember jött oda hozzám. Irtózatosan feltölt és nagyon boldoggá tesz, hogy az embereket érdekli ez a sorozat, ezáltal a munkám.”
A váltás szükségessége: A Dragon Ball Super és a jövő
Amikor a Dragon Ball 2015-ben, közel 20 évvel az eredeti sorozat lezárta után folytatódott, a magyar rajongók természetesnek vették, hogy Lippai László térjen vissza Goku szerepébe. „A megrendelő általában ragaszkodik ahhoz, hogyha elkezdtél egy szerepet, azt végig csináld, még akkor is, ha ilyen hosszú idő telik el a folytatásig. Így ölthettem magamra idén ismét Son Goku szerepét.”
Azonban a sors közbeszólt. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2022-ben elhunyt Lippai László, a Madách Színház művésze. Halála űrt hagyott maga után, de a franchise nem állhatott meg. A Dragon Ball Super - Szuperhős című alkotásban a főhős hangját Baráth István vette át. A váltás, bár érzelmileg nehéz a rajongók számára, elkerülhetetlen volt a történet folytatásához. Baráth István feladata nem volt egyszerű, hiszen a nézők évtizedekig Lippai László karakteres, energikus, hősies hangjához szoktak hozzá.
A szinkronstúdiók változó világa
A technológia és a piaci igények változása a szinkronizálásra is hatással volt. „Ma, csak Budapesten, 36 szinkronstúdió van és mindnek van folyamatosan munkája. Vannak, akik a minőségre mennek, máshol a gyorsaság a mérvadó.” A stúdiókban ma már gyakran külön sávokra veszik fel a párbeszédeket, ami a színészek számára is nehezíti a közös munkaélményt. „Sajnálom, mert mindig jó hangulatban teltek el az ilyen felvételek. Már a nagy mozifilmeknél is ez a trend.”
Emlékezés a művészre
Lippai László a Madách Színház saját halottja volt. Munkássága nemcsak a Dragon Ball rajongók számára maradt emlékezetes, hanem a színházi közönség számára is. A „torok kéményseprőjeként” emlegetett Goku-szerep, a Cobra 11-beli Semir Gerkhan, vagy Ben Stiller állandó magyar hangja mind-mind egy sokoldalú, elhivatott művész portréját rajzolják ki. A Dragon Ball Super - Szuperhős magyar szinkronos premierje különleges pillanatot jelent a hazai animés közösségnek, amely egyszerre egy új kezdetet és a nagy előd előtti tisztelgést is magában hordozza.
A rajongók mai napig őrzik azokat az emlékeket, amikor a piacon egy kiló hús vásárlásakor a színésztől Kamehamehát kértek, vagy amikor a gyermekek saját készítésű borítókkal ajándékozták meg a színészt, aki hálásan fogadta a szeretetet. Lippai László nemcsak hangot adott egy hősnek, hanem a 90-es évek generációjának egy darabkáját is megőrizte, amellyel máig hatással van a magyar popkultúrára.