Magyarország édesipari történelme gazdag és sokszínű, melynek egyik meghatározó fejezete a Stühmer csokoládégyár és annak utódvállalataihoz, egészen a mai Bonbonetti Zrt.-ig vezető út. Ez a történet nem csupán a finom édességek előállításáról szól, hanem az innovációról, a kitartásról és egy család elkötelezettségéről is, amely évtizedeken át formálta a magyar édesipar arculatát. Emellett a hazai élelmiszeripar más területein is találunk hasonlóan inspiráló vállalkozásokat, mint például a tóalmási manufaktúra, amely a kolbászgyártásban ért el kiemelkedő sikereket, bizonyítva a minőség iránti elkötelezettség erejét.
A Stühmer örökség kezdetei: A józsefvárosi műhelytől a nemzetközi elismerésig
A magyar édességgyártás történetének egyik kulcsfigurája Stühmer Frigyes, egy német származású úriember, aki 1868-ban érkezett Magyarországra Nagy Ferenc józsefvárosi cukorkakészítő meghívására. Stühmer még Hamburgban tanulta ki a csokoládékészítés mesterségét, és az ott szerzett technikai tudással felvértezve látott neki az előbbi cukorkészítő mester üzemének korszerűsítéséhez. Az akkoriban használatban lévő, nem ritkán kifejezetten mérgező és egészségkárosító színezékeket és egyéb szereket sikeresen kiiktatta a cukorkagyártás folyamatából. Emellett szintén az ő ötletei alapozták meg hazánkban az édességek nagyüzemi termelésének alapjait.
Befolyása így nem meglepő módon folyamatosan nőtt az üzemben, olyannyira, hogy pár évvel később annak tulajdonosa lett. A 20. század elejére az egykori kis józsefvárosi üzem az eredeti méretének sokszorosára növekedett, és nemzetközi szinten is elismerést vívott ki magának. A cégalapító 1883-ban az Ősz utcában új üzemet építtetett. A Drezdából hozatott gőzüzemű gépekkel új, modern gyár épült, amely lehetővé tette Magyarországon a nagyüzemi csokoládégyártást. A Stühmer termékek a 20-as évekre már itthon és külföldön egyaránt ismertek voltak magas minőségükről és nívós - művészek felkérésével illusztrált - csomagolásukról.
A Vágóhíd utca és a Tibi csokoládé születése
Stühmer Frigyes 1890-ben bekövetkezett halála után családja vette át a gyár és vele a „márka” irányítását. Csak ezután került sor a későbbi Vágóhíd utcában álló épület megvásárlására, és így a cég átköltöztetésére Ferencvárosba a további terjeszkedés céljából. A Ferencvárosban élőknek a Vágóhíd utca 20. szám alatt álló csokoládégyár jut eszükbe a kerület legédesebb pontjaként. Az épületet körbelengő édeskés illattengernek köszönhetően még az is hamar rájöhet, hogy milyen épület mellett halad el épp, aki egyébként nem tud róla, hogy itt bizony 1941 óta csokoládégyár üzemel.
Ebben az időszakban több olyan termék is készült a gyárban, amelyek máig töretlen népszerűségnek örvendenek. Közülük az egyik a Tibi csokoládé, melyet először 1941-ben vehettek le a vásárlók a boltok polcairól. A termék hivatalos honlapját, a tibicsoki.hu-t böngészve megtudhatjuk, hogy a csoki a nevét Stühmer Frigyes unokájáról kapta, és elsősorban a gyerekeket célozták meg vele. Ám a felnőttek körében is gyorsan népszerűvé vált a bordázott mintázatú, akkor még kizárólag töltetlen tej- és étcsokoládé verzióban árusított nyalánkság. Idén éppen 75 éve, hogy a sokak által kedvelt magyar édesség, a táblás Tibi csokoládé először a boltok polcaira került.
Az 1930-as évektől jelentek meg a piacon azok a Stühmer-termékek, amelyek hosszú évtizedekig kiemelkedő sikert biztosítottak a cégnek. Ilyen volt például a Ropp ostyaszelet, a Zizi drazsé, a Frutti karamella, a csokimikulás őse és 1941-től a talán legnépszerűbb termékük, a gyáralapító unokájáról elnevezett Tibi csokoládé (melyet terméknévként a gyárban kezdetektől napjainkig kisbetűvel írnak). Különleges, a világon egyedülálló termékük volt az 1934-től gyártott, úgynevezett "porcelánozott" csokoládéfigura, amely máig kuriózumnak számít.
Államosítás és a Budapesti Csokoládégyár korszaka
Sajnos a háború és a kommunista rendszer azonban megakasztotta a gyár fejlődését. A Vágóhíd utcai gyárat 1948-ban államosították, a Stühmer család külföldre menekült, és ettől kezdve a helyszín Budapesti Csokoládégyár néven lett ismert. Az állami csokoládégyártás tulajdonképpen az egykori Stühmer gyárra alapulva indította el a termelést, jórészt az ő megszokott termékeikkel. Ebből az időszakból több filmfelvétel is fennmaradt, megörökítve az üzemben folyó munka pillanatait.
Budapesti Csokoládégyár reklám
A Budapesti Csokoládégyárban hatalmas gépek őrlik a csokoládé alapanyagát, a kakaót. Ez a gép a masszát cukorral és kakaóvajjal keveri össze. A gépben egyszerre tizenöt mázsa csokoládét kevernek. A finomítás után a folyékony anyag az adagológépbe, onnan tíz dekánként alumínium tálacskákba kerül. Működik a rázóasztal, ahol a csokoládé egyenletesen szétoszlik a formákban. A tíz dekás táblacsokoládét hűtőszekrényben fagyasztják, majd előkészítik a csomagolásra. A csokoládé a gépcsomagolóban folytatja útját. Itt minden gépnél fiatal lányok dolgoznak, akik önállóan kezelik a bonyolult gépeket. Egy gép naponta tizenkétezer tábla csokoládét csomagol. A csokoládékészítés útjának végére érve a kész áru az édességboltokba kerül.
Az 1981-ben négy fővárosi üzem összevonásával jött létre az önálló Budapesti Édesipari Vállalat, mely a nyolcvanas évek végén vette fel a Quintie nevet. A "Quintie" angol rövidítés, ami annyit jelent, hogy vállalkozás az iparban. A budapesti Quintie (volt Budapesti) Édesipari Vállalat négy gyárból állt: a Budafoki úti Csemege gyár, a szintén budafoki Zamat Kávé- és Kekszgyár, a kőbányai Duna Csokoládégyár, valamint a vágóhíd utcai Budapest Csokoládégyár tartozott hozzá.
Privatizáció és a Bonbonetti Choco Kft. korszaka
A rendszerváltást követően a Stühmer családnak nem sikerült visszavásárolni a gyárat. Az 1990-es években a Kanadába került leszármazottak sikertelenül próbálták visszaszerezni a gyárat, így azt elsőként a Stollwerck, később pedig az azt megvásárló Bonbonetti cég vitte tovább, máig folytatva néhány a 20. század elején bevezetett slágertermék gyártását. Az 1992-es privatizációjakor a Stollwerck szerezte meg. Az új tulajdonos folytatta a régi népszerű termékek előállítását, így például a Tibi csokit, a francia drazsét és a Dunakavicsot.
2002-ben újabb tulajdonosváltással az üzem a Bonbonetti Choco Kft. kezébe került, mely ma is működteti a Vágóhíd utcai gyárat. A Vágóhíd utcai hatalmas épület ma a Bonbonetti Choco Kft. székhelye. A Stühmer márkanevet Csóll Péter egri vállalkozó 2008-ban megvásárolta az akkori tulajdonosától, így újrakezdődhetett a Stühmer-termékek gyártása, egy új fejezetet nyitva a patinás márka történetében.
A csokoládé, mint örömteli élmény és a Stühmer emlékezete
A csokoládé olyan termék, amely kakaótermékekből (kakaómassza, kakaóvaj, esetleg kakaópor) és cukrokból készül, legalább 35% összes kakaó szárazanyagot tartalmaz, ebből legalább 18% a kakaóvaj és legalább 14% a zsírmentes kakaó-szárazanyag. De a csokoládé nem csupán egy száraz leírás. Ha valaki megkóstolja, fel kell készülnie arra, hogy a csokoládé az emberi szervezetben felszabadítja az ún. boldogsághormont, melynek következtében felfrissül, testének öregedése lelassul, kedélyállapota javulni kezd, stressztűrő és koncentráció képessége növekszik, memóriája pedig nagyobb sebességfokozatba kapcsol.
Mi, magyarok elsősorban Stühmer Frigyesnek tartozunk köszönettel mindezért, aki hazánkban elsőként honosította meg a csokoládé nagyüzemi termelését. Ő és utódai egy kis cukorkaüzemből Európa-hírű nagyvállalatot teremtettek, nevét együtt emlegették a nagy kortársakkal, a Suchard-dal, a Lindt-tel, a Gerbaud-val és a Nestlé-vel. A gyár fennállásának 75. évfordulóján, 1943-ban készült el Hollós Mattioni Eszter hímeskő mozaikja, amely Stühmer Frigyesnek állít emléket; az alkotás a Vágóhíd utcai épület előcsarnokának falán látható napjainkban is.
A Tóalmási Manufaktúra: A minőség elkötelezettje a húsiparban
Miközben a csokoládégyártás történetét meséljük, érdemes megemlíteni más magyar élelmiszeripari sikertörténeteket is, amelyek a minőség és a hagyományok tiszteletére épülnek. Ilyen például a tóalmási manufaktúra, amely a kolbászgyártásban ért el kiemelkedő sikereket. Az 1990-es években a Bosnyák téri piaccsarnok egyik húsboltját vezette Kurunczi János. Akkoriban az volt az élelmiszeripari szabvány, hogy a hasított félsertés darabolásakor apróhús nem keletkezhetett. A fiatal boltvezető viszont minden egyes sertéshús darabot szép kerekre formázott, ez pedig tetszett a bevásárló háziasszonyoknak. Habár így szépen nőtt az üzlet bevétele, ugyanakkor hetente keletkezett 300-500 kilogramm nyesedékhús, ami értékes kolbász alapanyag volt.
Ezen felbuzdulva Kurunczi János elhatározta, hogy saját üzemet hoz létre otthon, Tóalmáson. A családi - talán évszázados - receptúrát használták. A vállalkozás gyorsan rájött, hogy nem a naponta 100 tonna húskészítményt produkáló gyárakkal kell versenyezniük, hanem a minőségre kell fókuszálniuk. Azóta kizárólag sót, frissen őrölt borsot, nyers fokhagymát, a legjobb minőségű hazai paprikaőrleményt és kömény magot használnak a hús mellett. A 2015-ös OMÉK-on nagydíjas lett a tóalmási szarvaskolbász, amihez akkoriban még Új-Zélandról vásárolták a szarvashúst. Mára ez is hazai termék lett, lőtt vadat vásárolnak hozzá.
A vállalkozásban dolgozik még Kurunczi János fia is, ő vezeti majd a néhány hónap múlva nyitó vágóhidat. Az 5400 négyzetméteres területen felépült 1100 négyzetméteres zárt üzem hetente 1200 félsertés előállítására lesz alkalmas. A saját vágás még szigorúbb kontrollt tesz lehetővé a minőségellenőrzésben. A jövőre nézve a tulajdonosok álma egy a legújabb technológiával felszerelt húsfeldolgozó Tóalmás külterületén, ami a jelenleginél bővebb szortimentet gyárt majd. A csabai és a gyulai kolbász után ma már a harmadik legismertebb magyar kolbászmárka a tóalmási. A kilenc kolbászfajtát már nem csak a hazai fogyasztók kóstolhatják és vásárolhatják, hanem ott van a boltok polcain Csehországban, Ausztriában, de már Svédországban is.
tags: #edesseg #manufaktura #vagohid