Bevezetés
A gyermekek világa mindig is különleges helyet foglalt el az emberiség történetében és az egyén életében. A gyermeki tisztaság, őszinteség és ragaszkodás az a „betegség”, amely „megfertőzi” az embert a legédesebb módon. Azonban a gyermekkor és a gyermeknevelés kihívásai generációról generációra változnak, és míg a múltban a fizikai biztonság, a jelenben a lelki és szellemi fejlődés kerül előtérbe. Ez a cikk két, látszólag különböző történeten keresztül mutatja be a gyermekek helyzetét és az őket körülvevő felnőttek felelősségét, a régmúlt idők veszélyeitől kezdve a mai óvodapedagógia kihívásaiig.
A gyermekek szolgálatában - Egy óvodapedagógus vallomása
Egy óvodapedagógus életútja sokszor már gyermekkorban körvonalazódik. Azok a pillanatok, amikor egy gyermek "mindenféle gazból főz levest", "kukorica babával játszik", és "legidősebbként maga köré gyűjti" a többi gyermeket, előre vetíthetik a jövőbeni hivatást. Az esti hold és a nagymama hangja ("befelééééé…") jelentette a nap végét, és már akkor világossá vált, hogy a gyermekekkel való foglalkozás a cél. Soha többet nem jutott eszembe más, "megfertőztek" - mondja az óvodapedagógus -, a "legédesebb betegséget" kapta tőlük: a "tisztaságot, őszinteséget és a ragaszkodást".
A szülők, bár nem voltak pedagógusok, példaképekül szolgáltak a gyermekszemléletükkel, amely "mindig a helyes útra vitt". Egy másik fontos példakép az első vezető, Árvai Julianna, akitől pályakezdőként "minden útravalót megkapott, ami a pálya elemózsiájához elegendő lett". "Mindig hálás leszek érte Neki!" - hangsúlyozza az óvodapedagógus.
A hivatás és az élet legnagyobb kihívását azonban a saját gyermek, Dániel jelentette, akit 25 éves korában "Down-kór diagnózissal adtak a karjába". Dani mutatta és mutatja meg folyamatosan, hogy "milyen emberré kellett, kell válnom". Amit ő képvisel, az "a legnagyobb belső érték", és ha "csak töredékében hasonlíthatnék rá, már tökéletes ember lennék". Ez a személyes tapasztalat mélyíti el leginkább az elkötelezettséget a gyermekek iránt.
Harminc éve vagyok a gyermekek szolgálatában, és "letettem az eskümet a gyerekekért". A "kezem alatt felnövekvő gyerekek, szülők visszacsatolása a legnagyobb büszkeségem". Minden nap "minősítem" magamat, hiszen "minden napot úgy kell alakítanom, terveznem, hogy az értékes legyen. Elsősorban a gyermekekből".
A mai kor kihívásai sem könnyűek. "A legnagyobb kihívással most állunk szemben." Sokkal "nehezebb generáció, nehezebb gyermekanyaga". A "ma sikere", "nagyobb eredmény, mint eddig bármikor". Még ha "kisebb eredménnyel is beérjük, még mindig a pálya szeretete vezérel minket".
Ez az óvodapedagógus nemcsak a gyermekek nevelésében tölt be fontos szerepet, hanem a közösségi életben is aktívan részt vesz. Három óvodának névadójaként volt jelen, melyek közül az egyik Dargay Attila nevét viseli, akinek özvegyét, Henrik Irént személyesen ismeri. Megálmodta és minden évben megrendezésre kerül a Dargay-emléknap a környező óvodák meghívásával, ezzel is megőrizve a magyar rajzfilmgyártás kiemelkedő alakjának emlékét.
Dargay Attila: Variációk egy sárkányra - részlet
Gyermeksorsok a XVI. századi Magyarországon - Egy rejtett falu története
A patakban két gyermek fürdik, egy fiú meg egy leány. "Az erdőben jártak, patakra találtak." A "nap tüzesen sütött." Először csak a lábukat mártogatták bele, azután "beleereszkedtek térdig". Gergelynek "megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta." "Fürödhetnek: nem látja ott őket senki." A "pécsi út jó messze van oda, s az erdő végtelen." "Ha valaki meglátná őket, lenne is nemulass!" Még "így csupaszon is látszik rajta, hogy úrileány: kövér, mint a galamb, és fehér, mint a tej." A "Gergőnek nevezett, soványka, barna fiú háttal fordul." A "leányka belekapaszkodik a nyakába."
Ez a idilli kép azonban gyorsan szertefoszlik. Néhány perc múlva egy "vén, szürke lovon tér vissza". A "ló fején hitvány madzag kötőfék." A "gyerek szótlanul csapkodja a lovat egy somfagallyal." Az "arca sápadt." "Bújjunk el!" - mondja dideregve. - "Bújjunk el!" A "lovat egy-két rántással fához köti." "Felkapkodja a földről a ruháját." S "fut a két meztelen kisgyerek egy galagonyabokornak."
Ebben az időben nem volt ritkaság a török az utakon. "S te, kedves olvasóm, aki azt gondolod, hogy az a két gyerek most, ezen a nyáron fürdött a patakban, bizony csalódol." Hol "van már az a két gyerek, hol? És hol vannak mindazok az emberek, akik ebben a könyvben eléd jönnek, mozognak, cselekszenek és beszélnek?" Tedd "félre az idei kalendáriumot, tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban az 1533-it." Annak az "évnek a májusában élsz te mostan, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I."
A kis falu, ahova a két gyermek való, a "Mecsek egy völgyében rejtőzködik." Valami "harminc vályogház meg egy nagy kőház mindössze." Az "ablakok olajos vászonból vannak minden házon." Az "úri házon is." De "máskülönben olyan házak, mint a mostaniak." A "kis falut sűrű fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál oda." "Hogy is találna? Az út meredek, szekérnyom nincs. Torony sincs."
Gergő apja valamikor kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az asszony "Keresztesfalvára húzódott az apjával, egy ősz, öreg paraszttal, aki harcolt még a Dózsa György lázadásában." Az öreg néha "átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon." Abból "éltek télen is, amit az öreg koldult." Így indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon odahaza. Leszállt a lóról, és vezette Évát, amerre az kívánt menni. Éva "arra kívánt menni, amerre a pillangók." A "pillangók befelé röpültek az erdőnek, hát ők is arra futottak." Végre, hogy a "patakot meglátták, Gergő fűre bocsátotta a lovat."
Lapulnak. És a félelmük nem árnyéktól való. A török "ide-oda forgatja a fejét." Ránéz a szürkére. Most már látni, hogy a "török csontos arcú, barna ember." A "vállán diószínbarna köpönyeg." A "fején tornyos, fehér süveg." A "fél szeme be van kötve fehér kendővel." A "másik szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja." "Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán." Jobban "tetszene neki a gyerek, akit a lovon látott." A "gyerek jobban kél, mint a ló." A "konstantinápolyi rabvásáron háromszor annyit is adnak érte."
"Hol vagy, fiúcska? Gyere elő, kis pajtás! Fügét adok!" - mondja a török. - "Gyere elő, te! Ne félj, nem bántalak! Nem jössz?" A "két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt." A "fügekínálás nem oldotta fel őket a rémület dermedtségéből." Sokkal "többször hallották otthon a vigyen el a török szidást meg a hajmeresztő török meséket, hogysem akármiféle édesgetésre előbátorodtak volna." Hanem "mikor azt mondta a török, hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek megmozdult." A "szürkét viszik!" A "kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt." "Holtszínnel kucorgott mellette." Azonban "a szürke ment." Gergő "hallotta a lépéseit." "Nagy, lomha lépései vannak a szürkének." A "száraz haraszt egyenletesen csörög a lába alatt."
"A szürke… Megy a szürke, megy. Jaj de csúnya ember!" A "gyerek most már csak a szürkét látja." Ebben a pillanatban "ő is fogva van." "Csitt!" A "török arra fordítja a fejét, amerre a fiú." Gergő "le akar ereszkedni a lóról." Gergő "hátán nagyot csattan a török tenyere." A "szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak, és magas a fű." Elbukik.
"Csitt!" - szól a török, rácsapva a gömbölyűjére -, "csitt, mert mindjárt megeszlek, ha el nem hallgatsz!" A "kislány elhallgat." A "Gergő gyerek is bőg." A "két gyerek elhallgat." A "leányka szinte ájult rémületében." Kiérnek az erdőből. A "Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek útján fölfelé szekerező török nép tarkállik." Lovas "akindzsik, gyalog aszabok, tarka öltözetű szabadkatonák." Az a "csoport, amelyik előttük megy, valami tíz megrakott kocsit és szekeret kísér." A "szekereken fehér ágynemű, szekrények, ágyfák, hordók, vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen összevisszaságban." A "mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van." Öten "vannak még kék nadrágos, piros csizmás, fehér süveges janicsárok, három pedig prémes sapkájú, nagy dárdájú aszab."
Mit "locsognak törökül, azt Gergő nem érti." Róluk "beszélnek meg a lóról, az látszik rajtuk." Mikor "őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek." A "török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemű tetejére." Egy "pufók hajadon ül ott, megláncolt lábú rableány, arra bízza őket." Azután "egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás török, és mindenféle ruhát húzkod ki belőle." De az "mind gyermekruha." Van "közte kis szoknya, kis szűr, pitykés mellény, sapka, kalap, kis csizmák." A "leány körülbelül tizenhét éves." "Parasztleány." "Ne sírjatok, kedves" - mondja a rableány a gyerekeknek.
A gyermekkor időtlen értékei és kihívásai
A két történet, bár évszázadok távolságából érkezik, közös pontokat mutat a gyermekekkel való bánásmódban és a gyermekkor alapvető értékeiben. A Down-kóros gyermek elfogadása és szeretete, a "tisztaság, őszinteség és ragaszkodás", amelyet az óvodapedagógus a gyermekektől kap, az időtlen értékek kategóriájába tartozik. Ugyanakkor a XVI. századi Magyarországon Gergő és Éva kálváriája a fizikai biztonság alapvető hiányát, a kiszolgáltatottságot és a gyermeksorsok tragédiáját mutatja be a török hódoltság idején. A gyermekrablás, a rabszolgaság és a folyamatos fenyegetés árnyékában élni mindennapos valóság volt.
Az óvodapedagógus elkötelezettsége a "gyermekek szolgálatában" és a "ma sikere", mint "nagyobb eredmény", mint eddig bármikor, rávilágít a mai kor kihívásaira. A "nehezebb generáció, nehezebb gyermekanyaga" arra utal, hogy a modern társadalom komplex problémái, mint a túlzott digitális eszközhasználat, a szociális interakciók hiánya, vagy a szülői szerepek megváltozása, újfajta pedagógiai megközelítéseket igényelnek.
Az 1533-as esztendő gyermekeinek félelme a török katonáktól, akik "háromszor annyit is adnak érte" a konstantinápolyi rabvásáron, éles kontrasztban áll a mai gyermekek biztonságos, bár kihívásokkal teli környezetével. Azonban mindkét korban a felnőttek felelőssége a gyermekek védelme és fejlődésének biztosítása. A pedagógusok, szülők, és a társadalom egésze közösen alkotják azt a védőhálót, amelyben a gyermekek felnőhetnek, akár a nagymama "befelééééé…" kiáltása a biztonságot jelentette egykor, vagy a Dargay-emléknapok közösségi élménye a mai korban.
A történetek összekapcsolásával nemcsak a gyermekkor változatos arculata rajzolódik ki, hanem az is nyilvánvalóvá válik, hogy a gyermeki lét alapvető szükségletei - a szeretet, a biztonság, a játék és a fejlődés lehetősége - időtől és tértől függetlenül érvényesek. Az óvodapedagógus példája megmutatja, hogyan lehet a nehézségeket leküzdeni a pozitív életszemlélettel és a szakma iránti elkötelezettséggel, míg Gergő és Éva története arra emlékeztet, hogy a gyermekkor sosem volt mentes a kihívásoktól, és a felnőtt társadalom felelőssége mindig is a gyermekek védelme és gondozása volt.
tags: #egy #feszekajnyi #rut #gyermeke #van