Bevezetés: A magyar szellemi élet meghatározó alakja
Kenedi János, aki 1947. július 12-én látta meg a napvilágot Budapesten, a magyar történelem egyik legfontosabb időszakában, a 20. század második felében vált a demokratikus ellenzék és a szellemi élet kiemelkedő alakjává. Karácsony Gergely szavaival élve: "Elment Kenedi János, Budapestnek díszpolgára, Magyarországnak erkölcsi mérce, nekem személyes hős." Életútja a diktatúra elleni küzdelemtől a rendszerváltás utáni demokrácia titkainak feltárásáig ívelt, miközben folyamatosan a tisztesség, a bátorság és a jóság példaképeként állt helyt. Apja vegyésztechnikus, anyja bérelszámoló, statisztikus volt. Családja zsidóságáról gyermekkorában nem tudott, mivel holokauszt-túlélő édesapja elfojtotta magában zsidóságát, nem akarta továbbadni.
Korai évek és a diktatúrával való szembeszállás
Kenedi János már fiatal korában megmutatta független gondolkodását és ellenállását az elnyomással szemben. Az 1956-os magyar forradalom idején gyermektársaival futárként tartotta a kapcsolatot az ellenállás gócai között, iskolai sztrájkot is szervezett. Ez a korai tapasztalat mélyen beleégett a személyiségébe, és meghatározta további életútját. A József Attila Gimnáziumból másfél év után kirúgták, majd 1966-ban magántanulóként érettségizett le.
Az Esti Hírlapnál újságíró-gyakornokoskodott, majd 1969-ben újságíró-diplomát szerzett a MÚOSZ Újságíró Központjában. Azonban újságírói pályafutása is hamar véget ért. 1968 augusztusában, a Varsói Szerződés tagállamainak csehszlovákiai bevonulása nyomán kilépett a laptól, majd irodalmi szerkesztőként a Magvető Kiadónál helyezkedett el. Filmestétikai kötetei jelentek meg, Jancsó Miklósról monográfiát is írt.
A fordulópont 1970-ben következett be, amikor kéziratok illegális terjesztése és az okkupáció nyilvános elítélése miatt rendőri figyelmeztetés következményeként eltávolították állásából. Foglalkoztatási és publikációs tilalommal sújtották, saját nevén újra csak 1990-ben tudott elhelyezkedni. Ekkoriban kezdte el a szamizdatirodalom terjesztését, amellyel aktívan részt vett a hatalommal való szembeszállásban. Egy 1976-os rendőrségi feljegyzésből kiderült, hogy már 1967-ben "Kritikus" néven dossziét nyitottak róla, és hosszasan idéztek valós dolgokat abból, hogy kinek mit mondott, és hogyan döntötte el 1968 után, hogy szamizdatokat fog írni. Már 1969-től folyamatosan szamizdatot akart írni, ezért kezdte a Jancsó könyvet is ebben a formában. Ezek határesetek voltak: ha leközölte az Új Szimpozion, akkor megjelentek, ha nem, akkor azt gondolta, hogy majd ő terjeszteni fogja ezeket. Akkor már eldöntötte, hogy csinál egy Kelet-európai Figyelő című, géppel írt, nagyon orosz mintájú szamizdat folyóiratot, melynek néhány száma már meg is jelent 1973-ra. A Jancsó-könyvet is eleinte a Filmtudományi Intézet kritikapályázatára írta, de a végét már úgy fejezte be, hogy tudta, az szamizdat lesz. Bár a hatszáz oldalas szamizdat terjesztése nehéznek tűnhet, Kenedi János rájött, hogy nem filmesztétikára, hanem szociográfiára van befogadó közönség.
Rejtett munkák és az életismeret gazdagodása
A publikációs tilalom évei alatt Kenedi János álnéven végzett filológiai munkát, és szociológiai kutatásokban vett részt kérdezőbiztosként és kódolóként, ami hatalmas életismerettel gazdagította. "Négermunkákból" élt, amelyek nem a saját neve alatt futottak.
Egy alkalommal, amikor kirúgták a Magvetőből, Kemény István szociológus telefonált, hogy menjen be hozzá a Szociológiai Intézetbe, ahol cigány-kutatást vezetett, és kérdezőbiztosként szeretné alkalmazni. Két-három hétig dolgozhatott a saját nevén, majd a pártközpont közbelépett, és megtiltotta. Ekkor Kemény azt találta ki, hogy Csalog Zsolt nevén dolgozzon, aki szintén részt vett a kutatásban. Két és fél-három éven keresztül dolgozott Csalog nevén, egészen addig, ameddig Csalogot is ki nem rúgták az Intézetből emiatt. Rengeteget jártak együtt Csaloggal két megyébe: Somogyba és Szolnok megyébe, szinte minden nap, vagy egy héten legalább háromszor vagy négyszer. Ez egy országos felmérés volt, amely az Akadémia Szociológiai Intézetének kiadványai között meg is jelent, mint egy félbemaradt kutatás. Ez a munka hatalmas életismerettel ajándékozta meg Kenedit.
Ezzel párhuzamosan más munkái is voltak. Csalog révén Fonyó Ilona pszichológusnő meghívta egy "Kontaktometria" című vizsgálatba, ahol tíz-tizenkét család életét követték nyomon, emellett tíz-tizenkét gyárat is vizsgáltak. Ez a munka a Népművelési Intézet fedőernyője alatt bonyolódott. Egy harmadik, hasonló jellegű munkája is volt, amely majdnem a legérdekesebbnek bizonyult: Ambrus Péter Dzsumbujról, az Illatos úton lévő épületről készített vizsgálatában vett részt, ahol minden hónapban családtörténeti vizsgálatokat végeztek.
Ezek a rejtett tevékenységek nemcsak a megélhetését biztosították, hanem a Kádár-kori Magyarországról is sokkal többet ismert meg általuk, mintha bármi másban vett volna részt. A filológiai munkáját Jánosi Ferenc bízta rá, aki Holló Mária nevű feleségének gigantikus mennyiségű kézirati hagyatékának feldolgozását kérte a Kossuth Kiadó számára. A kiadó szerkesztője vállalta, hogy név nélkül és minden papír nélkül elvállalhatja ezt a munkát, ugyanis Kenedi semmit sem csinálhatott a saját neve alatt.
A KGB titkos Kennedy aktái című dokumentumfilm. Műsorvezető : Roger Moore angol szinész volt.
A demokratikus ellenzék alakulása és kulcsszerepei
Kenedi János a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék és egyben egy nagyszerű Magyarország lehetőségét hordozó baráti kör - többek között Bence György, Erdélyi Ágnes, Fekete Éva, Halda Alíz, Ludassy Mária, Kardos Anna, Kis János, Kőszeg Ferenc, Krassó György, Magyar Bálint, Pap Mária, Petri György - egyik meghatározó és szeretett embere volt.
A magyar ellenállásban kulcsszerepet játszott, amint az az 1977-es Charta-aláírásban, majd a három 1979-es Charta-aláírásban is megmutatkozott, melyek a külföldi és a kettős publikáláshoz való határátlépésben jelentettek újat. 1977 januárjában Bence Györggyel és Kis Jánossal a cseh Charta ’77 polgárjogi petícióhoz csatlakozva megszervezte az ellenzék első, külföldön is nyilvánosságra hozott aláírásgyűjtési akcióját. Ekkor hárman, Bencével és Kissel eldöntötték, hogy aláíróívet csinálnak. Január 1-jén jelent meg, 3-án csinálták az aláírást, és 9-én jelent meg a Le Monde-ban. Az első aláírásnál az idő szorított, és mindössze 34 aláírás gyűlt össze. Kenedi és társai úgy gondolták, hogy mivel ez a módszer nem volt még kipróbálva, ha előre megszervezik, konspiratív módon, és délutánig meg tudják csinálni, akkor este ki tudják adni egy nyugati hírügynökségnek, és tető alá tudják hozni. Három-négy napig átgondolták, hogy mit akarnak, de a technikai részleteket, csoportokat nem mondták el. Kiszámolták, hogy kit, hova, mikor, hánykor. Ezt majdnem másodpercre pontosan betartották este nyolcig. Reggel nyolckor kezdték, és este nyolcig megcsinálták. Nem volt improvizáció, nem kísérleteztek, azt mondták, ennyit akarnak. Kenedinek ez a harmincnégyes szám később is, meg a Profilban is kabbalisztikus szám volt, harmincnégyen írták alá a Helsinki Záróokmányt, és mindig arra törekedett, hogy harmincnégy aláíró legyen, hogy harmincnégyen vegyenek részt a Profilban.
A Bibó-emlékkönyv és a Monori Konferencia
Jelentős szerepet játszott a Bibó-emlékkönyv összeállításában, Bibó István összes munkáinak kiadásának előkészítésében, valamint Szabó Zoltán kézirathagyatékát is hazaszállította Franciaországból az Országos Széchényi Könyvtár számára. A Bibó-emlékkönyv kezdeményezője volt, a csehszlovák Charta melletti kiállás, a két ellenzéki tábort pillanatra összehozó monori találkozó szervezője.
Kenedi, Donáth Ferenc és Kis János nagyon jóban voltak. Elfogadták Donáth konspirációs igényeit, kirándultak, éjszakáztak, átverték a zsarukat. Donáthot folyvást követték a rendőrök, ezeket az ő intenciói szerint verték át. Donáth azt mondta, hogy a végcél az, hogy csináljanak egy konferenciát 1956-ról. Először is fel kell számolni azt a "hülye ellentétet" a népiesek és az urbánusok között, ami minden progresszív vállalkozást meg szokott ölni Magyarországon. Ezért csinálták először az Emlékkönyvet. A Bibó-emlékkönyv véletlenül adódott erre, mert ez egyébként is lett volna, de gyorsította a dolgot. Donáth a közepén már azt mondta, hogy ezt ő úgy veszi, mint egy első lépést a harmadikhoz. A harmadik az, hogy 1956-ról csináljanak konferenciát és nemzeti egységet ahhoz, hogy a pártállammal szemben 1956 legalitását elismerjék. Megcsinálták az emlékkönyvet, nagyjából úgy, ahogy Donáth szerette volna, és remekül végigvitte. Megcsinálták a Monori Konferenciát is, hiba nélkül. Közben Donáth meghalt, és Vásárhelyi Győző vette át az 1956-os konferenciát. Azt nem annyira jól, de azt is megcsinálták. Kenedi nevéhez szokták kötni Monort, mint tanácskozás ötletadójáét. Ez igaz, mert mindent ő csinált, mert Donáth Ferenc nagyon beteg volt eközben már. De az alapgondolat mégis Feritől származott. Keneditől csak az származott, hogy egészen más okokból nagyon ügyelni akart arra, hogy a népies-urbánus ellentét ne szakadjon föl még egyszer, mert tudta, hogy azzal vége lesz ennek a népfrontosdinak. Donáth csak a helyeslését adta ehhez a dologhoz, meg még valamit, ami fontosabb volt, mint amit Kenedi gondolt: azt, hogy Donáthot elfogadta a népiesek és az urbánusok köre is. Tehát mondjuk, Csoóri Sándor is, vagy Tornai József is hallgatott Donáthra, meg Eörsi István is.
Bibó István temetése volt az első nagy spontán demonstráció 1956 szelleme mellett 1979-ben. A temetésen Illyés Gyula mellett Kenedi János mondott beszédet. Szervezője volt a magyar társadalom problémáiról rendezett 1985-ös monori konferenciának, valamint az 1956-os forradalomról 1986-ban megszervezett illegális konferenciának.
Rendszerváltás és az állambiztonsági iratok feltárása
A rendszerváltás éveiben a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja volt, a Szabad Demokraták Szövetsége elvi nyilatkozatának egyik megfogalmazója, a Nyilvánosság Klub ügyvivője. Kenedi tisztában volt azzal, hogy a rendszerváltás közeleg, és többpártrendszer is lesz. Úgy gondolta, most kell pártot alapítani és programot írni. Tudta, hogy ez kultúra, és nem egy tömegmozgalom csírája. Az 1984-ben írt "A Demokratikus Ellenzék válsága" című előadásában arra jutott, hogy a demokratikus ellenzéknek el kell döntenie, mi akar lenni: párt, szakszervezet, politikailag kombattáns csoport vagy irodalomkritikus szervezet. Egy házibuliban nem szükséges választani semmit sem, de a politikai fellépés idején választani kell. Senki nem értett egyet azzal, amit írt, ami az oka volt annak is, hogy az SZDSZ-be is csak ímmel-ámmal, addig ment bele, ameddig meg kellett csinálni. Az elvi nyilatkozat megírásába nagy kedvvel mászott bele, mert azt gondolta, hogy ebből előbb-utóbb egy pártot lehet csinálni, egy liberális pártot. Egy komoly vita volt, ami ennek véget vetett. A pártcsinálás volt a nehéz kérdés, legtöbben ellenezték, hogy párt legyen, inkább szövetség, mert a párt túl veszélyes dolog. Kenedi szerint ez az a pillanat, amikor előzni lehet, az első pártot meg lehet alakítani, a rendszer szétbomlásának pillanatában.
1990-től az 1956-os Intézet tudományos munkatársa volt, ahol az állambiztonsági iratok feltárásával foglalkozott. 2007 és 2010 között az állambiztonsági iratok levéltárba való átadását vizsgáló ún. Kenedi-bizottság vezetőjeként tevékenykedett. A rendszerváltozás előtt a diktatúra ellen küzdött, a rendszerváltás után pedig azért, hogy a diktatúra titkai ne legyenek a demokrácia titkai is.
Magánélet és örökség
Kenedi János magánéletét is meghatározta a rendkívüli bátorság és tisztesség. Anyja, akit "boszorkánynak, igazi szörnyetegnek" nevezett, többször is bántalmazta barátnőjével együtt. Kenedi a Rákosi-korszak egyetlen jó bírósági döntésének tartotta, hogy a bíróság kimondta az abúzust. Az apai nagyszüleihez költözött, ahol az élete szintén nem volt könnyű. Apai nagyanyja "elég szörnyű nő volt", de megemlítette, hogy férje, a mostoha nagyapja a Weisz Alfréd Művek vezérigazgatója volt. Mostoha nagyapja rettegett a szovjet megszállástól, és 1945 áprilisában behívták a rendőrségre, ahol két választása volt: internálják őt az egész családjával együtt, vagy elvállalja a Chemolimpex Kft. vezérigazgatóságát, ahol egy szovjet elvtárs adna utasításokat neki, és feladata a céghez tartozó magyar ipari vállalatok leépítésének felügyelete lenne. Ezt a feladatot a rettegő mostohanagypapa egészen 1958-ig végezte.
Kenedi János életútja rendkívüli volt. "Sokkal többet tudott Magyarországról, korunkról és kortársainkról, mint ami könnyen - vagy egyáltalán épségben - elviselhető." Derűjéhez régtől időnkénti depresszió, alig feloldódó szorongás azonban mégis csak az utolsó időkben csatlakozott. Aki ismerte, jobb ember lett általa. Barátsága régóta a legnagyobb magyar kitüntetések egyike volt. Talán mindennél többet jelentettek számára és barátai számára a beszélgetések. "Békebíró", mondta magáról. Egykor a Medvetánc folyóirat életében is fontos emberré lett. Az Atlantisz Könyvkiadó munkáját is szívén viselte. Mostantól magunkat kérdezhetjük, kell kérdeznünk: mit szólna hozzá? Mérték marad.