Galeotto Marzio olasz humanista író, költő és orvos nevéhez fűződik a Mátyás királyról szóló egyik legfontosabb anekdotikus mű, a De egregie, sapienter et iocose dictis ac factis Mathiae regis, amely a magyar uralkodó legendás alakjának kialakulásában meghatározó szerepet játszott. Galeotto 1427 körül született az umbriai Narni városában, és tanulmányai elvégzése után - többek között Ferrarában, ahol Janus Pannonius barátja lett - a korabeli európai szellemi élet egyik meghatározó alakjává vált.
A mű keletkezése és történeti jelentősége
Galeotto 1485-ben írta a művet, amit a király fiának, Corvin Jánosnak ajánlott, aki ekkor a tizenkettedik éve körül járt. A király természetes fiának címezte, de inkább a szélesebb, európai közvéleménynek szánta az irományt, ez lehet a magyarázata, hogy különös kedvét leli a magyar kuriozitások ecsetelésében. A kéziratos kódex a XIX. században még a Nemzeti Múzeum birtokában volt, később elveszett. Nyomtatásban Tordai Zsigmond adta ki először, 1563-ban, Bécsben. Történeti értéke miatt bekerült a Bongarsius- (Frankfurt, 1600), és a Schwandtner-féle (Bécs, 1746) magyar történeti forrásgyűjteményekbe (Scriptores Rerum Hungaricarum). Önálló kiadásban is közkézen forgott Salomon Hungaricus címmel, első ilyen példánya Kassán jelent meg, 1611-ben.
A bölcs mondások és a „felmelegített mártás”
A kis könyvecske harminckét anekdotát tartalmaz, amelyekben Galeotto Mátyás király kiváló, tréfás és bölcs mondásait, ill. tetteit örökítette meg. Az egyik leggyakrabban idézett részlet a király bölcsességeiről szól: Gyakran mondogatta Mátyás király, hogy - többek között - három olyan dolog van, ami nem kívánatos: a fölmelegített mártás, a kiengesztelődött barát és a szakállas feleség. A fölmelegített mártásban mindig van valami ízetlen, a kibékült barátban mindig marad valami a régi ellenséges indulatból, a szakállas asszonyban meg ki nem hiszi, hogy nincs valami férfias? Márpedig ellenkezik a természettel, ha valaki ilyen ármányosan kelti a vakmerő férfi látszatát.
Tényleg igazságos volt Mátyás Király?
Magyar kuriozitások és a korabeli szemtanú hitelessége
Galeotto az egymás után nem időrendben következő történetekben a hitelesség igényével lép fel, hiszen az általa megörökített eseményeknek mindannyiszor szem- és fültanúja volt. A mai olvasó számára különösen érdekesek a magyar sajátosságokat leíró megfigyelései: ilyen például az azóta számtalaszor idézett korabeli közvélekedés, miszerint a Tisza egyharmad részben hal, vagy a szerémi szőlőtőkén termő arany, ill. megmosolyogtató nyelvészkedése, ahogyan a latinnal próbálja rokonítani a magyar nyelvet. A Tibiscus, melyet Tiszának hívnak, nem nagyon széles, de mély, s annyira tele van hallal, hogy az ott lakó nép szerint csak kétharmad része víz, egyharmad része hal.
Táplálkozási szokások és a budai udvar élete
Galeotto részletesen ír a magyarok étkezési szokásairól is: Szokásuk a magyaroknak, hogy négyszögletű asztalok mellé ülnek le enni (ez még a régi római időkből maradt fenn), és minden ételt mártásban tálalnak. A magyarok erőteljesebb és hevülékenyebb természetűek, nem helytelen tehát, hogy sok fűszerrel élnek, mert Avicenna szerint a forró vérűeknek valók a forró dolgok, és a helyes táplálkozás alapja mindig a megfelelően hasonló táplálék. A királyi vacsorákról így ír: De hogy rövid legyek, készült a királyi vacsora, mégpedig fűtött helyiségben, mivel éppen tél volt. A magyarok ugyanis forró vagy langyosabb szobákat használnak télen, aszerint, ahogy a hideg meg a fagy megköveteli.
A magyar nyelv és a társadalmi struktúra
A humanista szerző külön kiemeli, hogy a magyar nyelvet az teszi különlegessé, hogy jobbágy és nemes, egyházi és világi személy egyaránt megérti egymást: ami az 1400-as évek Európájában egyedinek számított. Ugyanakkor megjegyzi a nyelv nehézségeit is: A németek, csehek, lengyelek, néha hazai nyelvükön, többnyire azonban latinul írnak levelet. A keresztény országok közül egyedül Magyarország ír csupán latinul. A magyarok nyelvén ugyanis nem könnyű írni. A legcsekélyebb hangsúlyváltozástól, kiejtésbeli különbségtől megváltozik a szavak értelme.
Galeotto Marzio élete és kapcsolata Mátyás királlyal
Galeotto 1461 márciusában családjával Magyarországon, Janus Pannonius oldalán találjuk, valószínűleg Budán. Mátyás király társalgója, úgyszólván udvari bohóca és meghitt barátja volt. Élete kalandosan alakult: a humanista szabadszellem miatt többször került egyházi vizsgálat alá, sőt, rövid időre börtönbe is zárták, ahonnan Mátyás király közbenjárására szabadult ki. A 15. század második felében a budai és visegrádi udvar a humanista műveltség egyik közép-európai központjává vált, ahol Galeotto nemcsak írnokként, hanem tanácsadóként és udvari értelmiségiként is működött.
A hagyományozott Mátyás-kép
A ránk hagyományozott igazságos király képe, aki minden mesterkedést átlát és bölcsen mindenkit a helyére tesz, nagyrészt e műnek köszönhető. Bár Galeotto sem dolgozott előzmények nélkül, a "csekély terjedelmű, de nagyon is szavahihető műve" anekdoták sorából áll, s Mátyás nagyszerűségét, erényeit részletezi és dicséri. A szerző szellemi sokoldalúságára valló művei - költemények, orvosi munkák, filozófiai írások - egyébként javarészt kéziratban maradtak, de a Mátyásról szóló anekdotagyűjteménye a mai napig a legfontosabb források közé tartozik a korszak történetének megismerésében.
Modern recepció és szövegkiadások
A műnek több magyar fordítása létezik. Vitkovics Mihály 1805-ös fordításából csak töredékek maradtak ránk. Kazinczy Gábor fordítása 1863-ban jelent meg. Mátyás király kortársai tanúsága szerint címmel. Máig mérvadó szövegkiadása 1934-ben Juhász László gondozásában jelent meg. Modern fordítása 1961-ben látott először napvilágot Kardos Tibor tollából. Galeotto Marzio alakja ma is emlékeztet arra, hogy a kultúra nem ismer határokat; egy olasz tudós a 15. században Magyarországon fedezte fel, milyen gazdag és sokszínű a magyar szellem világa.