Gárdonyi Géza, eredeti nevén Ziegler Géza (Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. - Eger, 1922. október 30.), író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja volt. A XIX-XX. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja, akinek neve összeforrt a magyar irodalom klasszikusaival. Bár a nagyközönség inkább regényei, mint például az „Egri csillagok” alapján ismeri, Gárdonyi alkata szerint novellista volt. Ezenfelül a magyar gyermekirodalmat is megajándékozta néhány gyöngyszemmel, amelyek révén meseíróként is ismertté válhat a magyar olvasóközönség előtt. Az „Egri csillagok” című, 1552-es egri ostromot megidéző műve, melynek alcíme Bornemissza Gergely élete, a műfaj klasszikus remeke.
"A szegény ember káposztája" - Mesék, melyek szórakoztatnak és példát mutatnak
Gárdonyi Géza meséi egyaránt nyújtanak önfeledt szórakozást kicsiknek és nagyoknak. Történetei olyanok, mint a magyar népmesék, ám egy nyúlfarknyit gazdagabbak azoknál. A mesék varázsát a 19. századi falusi élet valóságával hihetővé változtató kedves, mókás, furfangos történetek példát mutatnak emberségből, becsületből. Ezek a mesék kedves humorral kacagtatók, csavaros talánnyal, izgalmas, színes ötletekkel szórakoztatók, és újra és újra elolvashatók.
A szerző születésének 150. évfordulójára, 2013-ban megjelent, a legszebb meséket csokorba gyűjtő kötet is hozzájárul ahhoz, hogy Gárdonyi Géza meseíróként is ismertté váljon a magyar olvasóközönség előtt. Az ifjabb olvasók is megismerhetik az író tiszta, mély emberszeretetét, történeteinek zamatos nyelvezetét. A „A szegény ember káposztája” című könyv Gárdonyi Géza Állatmeséiből gyűjtött egy csokorra valót.
Libri információk és a termék elérhetősége
A Libri honlapján található információk szerint „A szegény ember káposztája - Varázslatos mesék kicsiknek és nagyoknak!” című termék jelenleg nem elérhető, időközben elfogyott. Az oldal lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők feliratkozzanak, és elsők között értesüljenek, ha a termék újra vásárolhatóvá válik.
Az online platform arra is bátorítja az olvasókat, hogy írjanak véleményt a termékről, amennyiben ismerik azt. „Még nem érkezett értékelés! Értékeld a terméket és nyerj 50 000 Ft értékű Pepita vásárlási utalványt. Véleményeddel másoknak is segítséget nyújtasz!” - áll az oldalon.
Gárdonyi Géza kevésbé ismert művei és az egri remete hagyatéka
Gárdonyi Géza nemcsak a felnőtt olvasók számára alkotta meg ma már klasszikusnak számító remekműveit, hanem a magyar gyermekirodalomnak is értékes darabokkal gazdagította palettáját. Az „egri remete” utolsó műve igazi kuriózum. Gárdonyi kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb kötete először 1927-ben jelent meg. Ez a ritkábban megjelenő remek az emberi kapcsolatok sajátos mozgatórugóját tárja fel.
A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. engedélye nélkül tilos.
Gárdonyi Géza írásaiból - Részletek és hangulatképek
Gárdonyi Géza írásai rendkívül gazdagok és sokszínűek, tele vannak élettel teli karakterekkel, lebilincselő történetekkel és mély emberi érzésekkel. A „A szegény ember káposztája” meséin túl is érdemes bepillantani az író világába, melyben a 19. századi magyar falu valósága és a népmesék varázsa ötvöződik.
Egy szegény ember és a káposzta története
A népmesei motívumokkal átszőtt történetek egyik jellegzetes darabja lehet a következő: „A határban naphosszat durrogott a puska. A menekülő vadak útját egy helyen széles folyó állta el. A vízparton egyetlen csónak. A csónakon egy szegény ember és két fej káposzta. A káposzta a szegény ember aznapi ebédje.” Ez a rövid, de annál beszédesebb leírás tökéletesen megragadja a gárdonyi mesék esszenciáját, ahol a mindennapi valóság találkozik a népi bölcsességgel és a szegény ember egyszerű, mégis méltóságteljes életével.
Természeti képek és filozofikus gondolatok
Gárdonyi prózájára jellemző a részletes és érzékletes természetleírás, melyek gyakran filozofikus gondolatokkal párosulnak. Például a Szent Anna-tó körüli táj bemutatása során az író így fogalmaz: „Szinte jólesik, mikor erről a kedvetlen helyről a Szent Anna-tóhoz vezető ösvényre léphetek. Az út mindenütt árnyékos. A levegő szinte nedves az üde zöld sűrűség leheletétől. A hegyek itt augusztusban is tele vannak pirosló eperrel és málnával. De az erdőkben nincs élet. Sehol egy madárhang. Ez már nem a mi közönséges világunk. Aki nem is tud a tó tündéreiről, meg rémeiről, elfogódott szívvel áll itt meg a hallgató sötét fenyőóriások között. Az álmok országában vagyunk.” Ez a passzus nemcsak a természeti szépséget ecseteli, hanem egyben egy mélyebb, spirituális síkra is tereli az olvasót, ahol a valóság és az álmok világa összefonódik.
A torjai kénbarlang leírása is éppoly élénk és megragadó: „A torjai híres kénbarlangot még az egyik Mikó gróf szépen kifalaztatta a minap faragott kockakövekkel, csináltatott bele kifogástalan bolthajtást és csinos ajtót faragtatott bele, amit hét kockakőnek a koszorúja díszít. - Micsoda? - Miért csináltak pincét a barlangból? Persze ezt a levegőt nem lehet látni. Csak annyit lehet látni, hogy a gyújtó, vagy a magasban meggyújtott papiros az ember derekánál már elalszik. A barlang gyilkos levegője tehát magasabb egy méternél. Ez mégis magába szállítja az embert. Soha itt tótágast nem állt és nem fog állani senki. Hanem az mégis mese ám, hogy egy lélekzetvétel ebből a levegőből megöli az embert.” Gárdonyi itt a természeti jelenségek tudományos megközelítését ötvözi a népi hiedelmekkel és a személyes élményekkel, megteremtve egy egyedi atmoszférát. A barlang belsejének bemutatása is különleges, ahogy a „pokol bejárataként” aposztrofálja a sziklatorokot, mely „a kének lerakódásaitól, mintha fehér és sárga bársonnyal volna bevonva”. A barlangban talált elpusztult állatok - egy sündisznónagyságú holt béka és egy kis holt egér - további drámai elemeket csempésznek a leírásba, miközben az író megjegyzi, hogy a növényzetet mégsem fojtja meg a levegő.
Az éj varázsa és az emberi hiedelmek
Gárdonyi képes megragadni az éjszaka misztikumát és az emberi képzelet szárnyalását, ahogy azt a szentjánosbogarak gyűjtésekor megfogalmazza: „Az volt a szándékom, hogy teleszedem az üveget szentjánosbogárral. Így júniusban sok találkozik a szőlők mentén. A kaszálókból akkor kezdett fölemelkedni a homály. Mert az éj mindig így jön: a földből, és fölszáll az égig, az égen túl is. Mérhetetlen óceánja a kékes sötétségnek! A jegenyefák óriás fekete fölkiáltójelek, s egy gémeskút a távolban vékony T betű. A lilaszürke égen sárgán fénylő félkarikája a holdnak. Alig egy arasznyira tőle gyémánttűzben égő vacsoracsillag. Egy arasznyira - persze Isten kezével mérve.” Ez a leírás nemcsak a természeti jelenségeket írja le, hanem metaforikus értelmet is ad nekik, az éjszakát mint egy „mérhetetlen óceánt” mutatva be.
Az éjszakai találkozások is gyakoriak Gárdonyi írásaiban, melyekben a babona és a valóság keveredik. Egy Miska nevű bojtár történetén keresztül láthatjuk ezt: „Amint ott üldögélek, egy fekete árnyék jelenik meg az úton. Mezítláb jön. - Bündn Ilek… Csak megmeredt, aztán megfordult, s neki a szaladásnak! - Miska te! Állj meg! Azonban a Miska gyerek nem állott meg. Bizonyára azt gondolta, hogy boszorkány vagyok. Nem hisz most a hangomnak. Azt gondolja, hogy a boszorkány az én hangomat utánozza. Azt is tudja Miska, mit akar a boszorkány: ha maga közelébe csalhatja, a fejéhez vág egy kötőféket. Attól pedig Miska tüstént lóvá változik.” Ez a jelenet kiválóan illusztrálja a 19. századi falusi ember gondolkodását, ahol a hiedelmek és a félelmek szorosan összefonódtak a mindennapokkal.
A tűz misztikuma és a népi bölcsesség
A tűz, mint ősi elem, szintén megjelenik Gárdonyi írásaiban, mélyebb, filozofikus értelmezést kapva: „A tűz mindig kedves és fenséges néznivaló. Megérthetetlen titok az. Mi a láng? Honnan jön? Hová megy? Honnan van a színe? a fénye? a faevő mohósága? az égető ereje? Ni, hogyan ugrálnak, lengedeznek, hajlonganak, el-eltűnnek, megjelennek a lángok. Egyik vörös, a másik kék, sárga meg fehér. A gallyak néha sírva, sziszeregve hajlonganak a parázsban mint a hernyók.” Ez a leírás nemcsak a tűz fizikai jellemzőit mutatja be, hanem egyben egy spirituális utazásra is invitál, ahol a lángok rejtélye az emberi lét alapvető kérdéseit feszegeti.
Az öreg Borza figuráján keresztül Gárdonyi a népi bölcsességet és a természettel való szoros kapcsolatot is bemutatja. „- Nappali könyvem a mező. Megismertette velem a vérfüvet, amelytől kinyílnak a bilincsek. A Mária könyvét, amely örökké remeg a fűszálak között. A temondádfüvet, amelynek a gyökerét mindenkinek a nyakában kellene hordoznia. A föld füstit, amely a kopaszságról használ. A szerelem almáját, amelynek piros a virága. Szent Antal virágát, amely esőt jósol. A Boldogasszony haját, a Salamon pecsétjét és tömérdek más titkait a földnek, úgyszintén az égnek is, ahol minden csillagnak neve van; s a csillagok között táltosok meg garabonciás diákok kóborolnak.” Ez a részlet a népi gyógyászat, a babonák és az asztrológia összefonódását mutatja be, melyek szerves részét képezték a 19. századi falusi életnek.
A falusi élet mindennapjai és a tánc ereje
Gárdonyi írásaiban gyakran megjelenik a falusi élet forgataga, a mindennapi gondok és örömök. A kocsi javítására váró emberek története egy tipikus falusi jelenet: „A kovácsot nem találtuk otthon. Fogat húzni hívták a kántorhoz. Várnunk kellett. Nemcsak magunk vártunk: a műhely előtt ott ácsorgott már két paraszt is meg a cigány. A cigány nem állt, hanem ült. Egy abroncsa tágult keréken ült, az ajtó előtt. És a műhely előtt ott álldogált egy kócos vén szamár is. Kétkerekű kordé elé volt kötve.” Ez a részlet a falusi közösség lassúbb ritmusát, a várakozást és a spontán találkozásokat érzékelteti.
A kocsmában zajló alkudozás és a tánc leírása is rendkívül életszerű: „- Márpedig én nem engedek a tízből - felelte a másik. Egy tüskés szemöldökű kis öreg paraszt volt az eladó. Száz esztendő zsírja és cérnája tartotta össze a bekecsét. A másik paraszton suba volt.” Majd a tánc bemutatásakor Gárdonyi a magyar tánc méltóságát és költészetét emeli ki: „Mennyi méltóság és költészet van a magyar táncban! A lábakban gondolatok és ötletek fejeződnek ki. Az egész test zene.” Az öreg ember tánca, aki „Nekivadulva lejt és széleseket fordul a kocsma földjén”, a régmúlt ifjúság tüzének felvillanását jelképezi, mielőtt egy „rémlátó szemű öregasszony” megjelenése véget vet a mulatozásnak. Ez a jelenet a falusi élet örömeit és az öregkor bölcsességét, de egyben a mulandóságot is megjeleníti.
Az emberi kapcsolatok és a társadalmi rétegek bemutatása
Gárdonyi Géza műveiben nagy hangsúlyt fektet az emberi kapcsolatok sokszínűségére és a társadalmi rétegek közötti különbségekre. A szerelem, a hűség, a becsület és a családi kötelékek mind fontos szerepet kapnak történeteiben.
Etel története - Szerelem és társadalmi különbségek
Etel, a csinos parasztleány története, aki a kastélyban szolgál, rávilágít a korabeli társadalmi különbségekre és az érzelmek komplexitására. „Egy leány lépeget könnyes szemmel be a faluba. A bal arca piros, a jobb halovány. Csinos leány, noha kissé görbe a lába, mint a korán dolgos paraszt-leányoké szokott lenni. A ruhája fehér-virágos eperszínű szoknya, és egérszínű rojtos télikendő. A lábán csizma. Nem is a házak előtt halad, hanem a havas-sáros kocsiút közepén.” Etel alakján keresztül Gárdonyi a paraszti származásból eredő nehézségeket és a kastélyban uralkodó, tőle idegen világot is bemutatja.
Lukács, Etel vőlegénye, egy becsületes, de kissé heves természetű legény, aki a faluban rendet teremt. „Tatársüvegű, vasszeg-bajszú legény. A ködmen úgy áll rajta, mint a harang. Dehát úgy áll a ködmen az első télen, és úgy szép. Különben is büszke legény. De becsületes szemű. Hogy egyszer ült másfél esztendőt, nem számos. Kocsma erányában történt, és hát egy ujjnyival beljebb csúszott a kés, mint ahogy szándékozta. Minden évben történt ővele efféle, s nem került az ügy a törvény elé. Mindenki tudja, hogy ha kissé hörcsök is Lukács, nem rossz-csont. - Szeretem az igazságot! És felgyűrte a karján az inget. És a falu az ő pártján volt mindig. Rendetlenség történt: Lukács rendet szabott.” Lukács alakja a népi igazságérzetet és a közösség erejét testesíti meg.
A kastélyban töltött idő során Etel szembesül a nagyságos asszony életmódjával, ami gyökeresen eltér az övétől: „No mesébe illő gyöngyélete következett a kastélyban Etelkának! Nem kellett dolgoznia semmit. Hogy az asszonynak mennyi a gyűrűje, selyme, bársonya! Hogy fehérítővel porozza a képét, azért olyan szép. Hogy nem dolgozik semmit, csak hol olvas, hol öltözik, hol a körmöcs-kéjét fényesíti, hol az ongorát veri. És minden este fürdik. Az ura reggel fürdik hidegben, ő meg este melegben. Délutánonkint meg lovagol, de csak féloldalt ül a lovon. Néha meg vadászik is az urával, és úgy elsüti a puskát, hogy a szeme pillája se rebben meg tőle. Aztán mindenféle csudás ételeket esznek: sületlen húst, káposzta-virágot, penészes sajtot. A csigát is megeszik, mint a cigányok.” Ez a leírás nemcsak a gazdagok fényűző életét mutatja be, hanem egyben kritikát is megfogalmaz a feleslegesnek tűnő szokásokkal és az elidegenedett életmóddal szemben.
Soódy nagyságos úr, a kastély ura, még furcsább figura: „A Soódy nagyságos úr meg még furcsább ember. Reggel mikor fölkel, fölkap egy gyermekfej-nagyságú nehéz vasgombócot, de nem is egyet, hanem kettőt, minden kezébe kettőt, aztán azt emelgeti, meg leereszgeti sarkig, hogy az a kopasz feje csaknem a földet éri. Hol meg a levegőbe lökdösi, mintha valakit el akarna lökdösni vele. Esténkint meg ahelyett, hogy lefeküdne, átsétál vacsora után az ó-toronyba. Ott nézegeti egy nagy c…” Gárdonyi itt a társadalmi elit különcségeit és a népi szemlélettel összevetve gyakran értelmetlennek tűnő szokásait mutatja be.
