A cigány nők alakja a magyar társadalomban sokrétű és gyakran tévesen értelmezett. A sztereotípiák és a média gyakran egy férfiközpontú társadalom áldozataiként vagy mélyszegénységben élő, kiszolgáltatott emberként ábrázolja őket, holott a valóság ennél sokkal összetettebb. A roma nők identitása mélyen gyökerezik az ősi hagyományokban, mégis képes rugalmasan alkalmazkodni a modern kor kihívásaihoz, megőrizve egyedi kulturális sajátosságaikat.
Az anyai örökség és a hajhagyományok
Egy cigány nő története gyakran összefonódik a családi örökséggel, különösen ami a külső megjelenést, mint például a hajat illeti. Egy egyedi esetből kiindulva, ahol az ikertestvérek feltűnő különbségei, az egyik testvér sötét, vastag haja, míg a másik világosabb, szeplős vonásai megkérdőjelezték a családi hasonlóságot, rávilágít a roma identitás vizuális jegyeire. Az ilyen fizikai jellemzők, mint a sötét haj és a kreol bőr, gyakran jellegzetesek a cigány közösségekben. A haj, amely az osztálytársak körében kínosnak tűnhetett, a roma kultúrában erőteljes szimbólum. A hagyomány szerint az erős, összefoghatatlan hajad van, ami szép lehet. Ez az anyai örökség, a "nekem is ilyen volt" mondat, bár visszafogottan, de mégis megerősítette a gyökerekhez való tartozást.
A roma nő helyzete a társadalomban
A disszertációk és néprajzi leírások gyakran hangsúlyozzák a cigány nők viszonylagos alárendeltségét a férfiaknak. A lánygyermek születése egyes apákból semmilyen vagy éppen ellenséges reakciót vált ki. Az is előfordul, hogy egy fiatal férfi sírva fakad, amikor megtudja, hogy a felesége lányt szült, vagy az anyák arra bátorítják fiaikat, hogy hagyják el feleségüket, ha csak lányt szültek. A fiúk korán megtanulják érvényesíteni előbbrevaló voltukat, több zsebpénzt kapnak, az apa bőkezűbb velük, és soha nem dorgálják meg őket, ha elveszik a játékot a lánytól. A szülők büszkék, ha a lányuk keményen tud dolgozni, de szívesebben mesélnek fiúk hőstetteiről. Esküvőkön a nyolcéves fiúk vezetik a táncot a kétszer annyi idős lányokat, abszolút magabiztossággal és hatalmuk tudatában.
Ez a dinamika a felnőttkorban is folytatódik, ahol a nők a háztartás ellátásához szükséges munkákat végzik, míg a férfiak a nyilvános és látványosabb üzletelésben vesznek részt. Ha egy cigány pár együtt megy városba, a feleség férje mögött baktat, és az asszony az, aki hatalmas csomagot cipel a hátán anélkül, hogy férje segítene neki. S ha valamelyikük nem akar sáros lenni, amikor át kell kelniük a Párizst egész télen beborító sártengeren, a nő az, aki a hátán átviszi a férfit, és nem fordítva. Otthon a férj eszik, mosakszik elsőként, és a legtöbb dologban övé az elsőbbség. Az alkalmi „perekben" (krisz) csak a férfiak vesznek részt, tesznek javaslatot a viták megoldására.
Hoztam e 204. / roma nők a szülőszobán: Brigi
Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy a „rom” (cigány férfi/férj) és a „romnyi” (cigány asszony/feleség) az egész egymást kiegészítő részei. Amikor egy középkorú férfi felesége meghalt, ő és mások egyaránt azt mondták, hogy a férfi élete ezután már nem ér semmit: „mit ér az élet romnyi nélkül?” (te szosztar muro trajo te naj ma romnyi?). Egyre több időt kezdett tölteni az előző házasságából származó lánya házában, és felajánlotta exfeleségének (akit 20 évvel azelőtt hagyott el), hogy visszatér hozzá. Amikor egy másik férfi felesége börtönbe került, a férj első dolga az volt, hogy találjon egy nőt, aki vezeti a háztartást. De még ebben a helyettesíthetőségben is benne rejlik az egyenlőtlenség, ami a férfiak egymás közötti kapcsolataiban nincs jelen.
Egy idősebb asszony többször is elhagyta összeférhetetlen természetű, időnként kötekedő férjét, és lányához, unokáihoz költözött. A harmadik „kísérlet” alkalmával néhány hétig békén hagyták, majd fiai bírálni kezdték viselkedését. Arról a szégyenről panaszkodtak, amit anyjuk tette a családban okozott. Egy napon azután fiai elhatározták, hogy hazaviszik, de csak odavitték a lovas kocsihoz és ott lefogva tartották. Ellenállása bizonyos értelemben szimbolikus volt, hiszen tudta, hogy valójában nincs más választása, mint hogy hazatérjen, ha nem akar egyedül élni. Kezdetben sok rom és romnyi szimpátiáját kivívta, de két héttel később még a vele leginkább együttérző tanácsadók is elvesztették türelmüket hajthatatlansága miatt.
Tisztasági szokások és a test szimbolikája
A cigány közösségekben a tisztasággal kapcsolatos szokások és tiltások kiemelten fontosak, és alapvető szerepet játszanak a romák és a „gázsók” (nem romák) közötti szimbolikus határok fenntartásában. Ezek a szokások mélyen gyökereznek a test alsó (tisztátalan) és felső (tiszta) részeinek elválasztásában. Példaként említhető, hogy a mosogatásnál és a mosásnál használt tárgyakat sohasem szabad összekeverni, és a mosdásból származó vizet sem szabad az ivásra és mosogatásra szánt vízzel vegyíteni. A cigány asszonyok úgy érik el ezt, hogy az evőeszközöket a főzőedényben mosogatják el, mert az effélét külön edényben kell kimosni. Javasolt két vizes vödröt tartani a mosás és mosogatás szétválasztásának érzékeltetésére. Ruhamosásnál a női és férfi ruhákat külön kell kezelni, és az alsóneműt nem szabad jól láthatóan a szántókötélre teregetni.
A mosakodásra vonatkozó szabályok is szigorúak. A romák két törölközőt használnak: az egyiket az arcukra és testükre, a másikat a nemi szervük megtörlésére. A „gázsók” gyakorlatát, miszerint ugyanabban a vízben mossák meg az egész testüket, és egy törölközővel törlik meg a nemi szervüket és a szájukat, elfogadhatatlannak tartják. A tisztasági tabuk mögött az emberi test alsó és felső része közötti kategorikus különbségtétel húzódik meg. Az alsótest láthatóvá tételét mindkét nembeliek számára megszorítások szabályozzák, míg ugyanez nem áll a felsőtestre. Nyáron a férfiak koruktól függetlenül gyakran sétálnak meztelen felsőtesttel, míg senki sem venne fel sortot magára még a legnagyobb melegben sem. A fiatalabbak már körültekintőek, de az anyák bárhol és bármikor megszoptathatják kicsinyeiket.
A fej, azon belül főleg a száj a felsőtest legfontosabb és legtisztább része. Ha egy férfi lefekszik aludni, feleségének ügyelnie kell arra, nehogy saját ruháit a férje feje mellé tegye le, mert a férfi elveszítheti a szerencséjét (baxt). A tilalom, hogy ruhákat és edényeket együtt ne mossanak, szimbolikus úton biztosítja azt, hogy az alsótestről ne kerülhessen kosz a szájba. De az alsó- és felsőtest szimbolikus elválasztása nemcsak a mosáshoz kapcsolódó tiltásokban fejeződik ki. A cigány nők nyilvánvaló „öltözködési ösztöne” ugyanennek a gondolkodásnak az alapos rögződését tükrözi. Az alsó és felső testrészek illő elválasztását a romák a „cigány életmód” (románesz) egyik meghatározó elemének tekintik. A hosszú kabát, vagy az egybe szabott ruha nem minősül románesznek.
A romák a fürdést is kerülik, hogy a test két részéről származó koszt lehetőség szerint külön kezeljék. Egyik leírás szerint egy „gázsi” vendéglátója undorodva fordult el a faltól, amikor a televízióban egy kádban fürdőző asszonyt látott. Másik alkalommal egy gondatlanul a tűzhelyen hagyott szappan okozott felháborodást a vendégek távozása után, mivel a szappan a konyhához, azaz a tiszta területhez tartozik, de a test tisztátalan részeinek mosására is használják. Az alsó- és felsőtest érintkezését nemcsak fizikai értelemben kell elkerülni. Néhány férfi feltűnően kényes volt arra, hogy milyen színű sörösüvegből ivott. Azt állították, hogy a barna színűek gusztustalanok, mert hasonlítanak az ürülékhez. A különböző neműek között az alsótesti funkciókra való utalás szégyent okoz, csakúgy, mint az, hogy másokat azok végzésekor meglátnak, vagy akár csak hogy alsó testrészeiket látják meg. Ezek a tabuk különösen a vécé használata során figyelhetők meg. A férfiak a nőket még a vécé felé menet sem láthatják meg. Esküvőkön, ahol a két nem képviselői nagy tömegben gyűlnek össze, a nőket zavarják leginkább ezek a tiltások, minthogy a férfiak a lakodalmas ház melletti vécétt nyugodtan használhatják, míg a nőknek máshova kell menniük. Másrészt viszont az azonos nembe tartozók szívesen elkísérik egymást a vécére menet.
A roma közösségi jog és a nők helyzete
A cigány közösségekben a tradicionális jogrendszer, a „kris” vagy „krisi”, valamint a vérbosszú intézménye évszázadokon át szabályozta a belső életet. Ezek a szokásjogon alapuló joggyakorlatok a 20. század második felében, a cigány telepek felszámolásával és a cigányság szétszóródásával nagyrészt elvesztették funkciójukat. Azonban az 1960-as évek végéig, sőt még az 1970-es évek elejéig is találkozhatunk olyan esetekkel, amelyek a szokásjog továbbélését mutatják. Ezek közé tartozik nők csonkítása (haj és orr levágása), ami a „kris” döntése alapján büntetésként szolgált. Például egy nagykereki esetben Rozit örök megbélyegzésre ítélte a „krisi”, és a férje leharapta az orrát. Egy biharnagybajomi tragédia során, mert az új asszony lepedője nászéjszaka után nem volt véres, a „férj” egy seprűnyéllel idézte azt elő. Az asszony elvérzett és meghalt, ami miatt a lány testvérei vérbosszút álltak.
Ezek az esetek azt mutatják, hogy a szokásjog tovább élt, mint ahogy az alkotmányos jog cigányokra is vonatkozó szabálya érvénybe lépett volna. A vérbosszú rendszere csak a cigány társadalmon belül volt érvényes, és a család döntésén alapult. Bármely családtagon végre lehetett hajtani, de távoli hozzátartozókon, nőkön, gyermekeken és öregeken ritkán. A vérbosszúval a sértett csoport lehetőséget kapott arra, hogy nyilvánosan kifejezze hajlandóságát és képességét a család és a törzs tagjainak védelmére, erősítve a kollektivitás, a szolidaritás és a rokonsági alapú autonómia eszméjét.
A cigány törvénykezésnek három fő formája létezett:
- Colax: személyes vagy családon belüli vitákra, illetve két vagy több vérségi rokonságban álló család között működött.
- Krisi: nemzetségek közötti vitás kérdésekben, nem főben járó bűn esetén hivatott igazságot tenni.
- Nem rokon nemzetségek, de elsősorban törzsek közötti törvénykezési forma: például a lovar, kelderar, patrinar törzsek között.
Ma már a cigányok nagy része településeken belül, városokban él, ahol a hagyományos kultúra működése nehézkes a megosztott lakáskörülmények és a helyi hatóságok nacionalista intézkedései miatt. A cigány telepek megszüntetésével maga a közösség is megszűnt, ami a belső kontroll, az erkölcsi tartás és a normakövető magatartásrend elvesztéséhez vezetett.
Házasság és család a roma kultúrában
A cigányok között elterjedt nézet, hogy nem létezik a házasság fogalma. Pedig a romák körében a házasság nem két személy, hanem két népes család szoros együttműködésének kötelezettségét jelenti. A cigány társadalom alapegysége a család. Logikusan következik, hogy a válás alapvetően érinti a két családot, ezért mindenki igyekszik azt megakadályozni. Többek között azzal, hogy a férfiak hűtlenségét bocsánatos bűnnek tekintik, a cigány nő tekintélyén semmit sem csorbít, ha a férje másfelé kacsintgat. A roma közösség erejét mutatja a többségi társadalmi elvárásoknak való megfelelés helyett az is, hogy néhány évvel ezelőtt egy kéthónapos szabadságvesztésre ítélt roma férfi próbált hazaszökni, amikor megtudta, hogy a felesége válni készül.
Hoztam e 204. / roma nők a szülőszobán: Brigi
Hagyományos értelemben véve a roma nők kis hányada az (ide tartoznak a hazánkban élő romungró, oláh, beás és egyéb cigány közösség női tagjai), amely kötött munkaidőben, havi bérért munkát vállal. Még akkor sem teszik ezt meg, ha minden lehetőségük adott, egészségesek, az utazásuk a munkahely és az otthonuk között megoldott, ahogy a gyermekeik felügyelete is. A korábbi évszázadokban is így volt ez. A nők otthon tevékenykedtek, főztek, mostak, gyereket neveltek, legfeljebb kártyavetésből, virágárulásból, fonásból vagy táncolás révén szereztek egy kis kenyérre valót, de a család fenntartása és a nehéz fizikai munka mindig is a férfi feladata volt. Ma már inkább a kiscsaládos létforma a jellemző a cigányok között. A szülők és a gyerekek élnek egy fedél alatt, a rokonok közötti szoros kötelék azonban továbbra is erős maradt, bár ez nem akadályozza meg őket abban, hogy hangosan és sokat veszekedjenek egymással. Az utcán sétálva igen ritka, hogy egy cigány nővel egyedül találkozzunk, mert mindig legalább két-három fős csoportban indulnak el otthonól. A gyermekeket az adott közösség minden tagja a sajátjának tekinti.
A roma nők a történelemben és a divatban
Nők csak elvétve tűnnek ki a cigány történelemből, legismertebb tagjuk Czinka Panna volt, aki családtagjaiból verbuvált zenekarával 1772-ben bekövetkezett haláláig szórakoztatta Gömör megye és a környék urait. Romantikus képet festett róla az utókor: karcsú, fekete hajú, igéző tekintetű cigánylányként említik, aki mindenkit elkápráztatott hegedűjátékával.
A roma öltözködési kultúra rendkívül színgazdag, hiszen az indiai gyökerekből táplálkozik. Karika fülbevalók, virágos minták, színdús, bő pliszírozott szoknyák, ketrincák, kendők - ezek nem csak ma, hanem évszázadokkal ezelőtt is jellegzetes roma viseletnek számítottak. Varga Erika, a Romani márka alapítója, családjából inspirálódva hozta létre kollekcióit, melyek a tradíciók újraélesztését célozzák. Fontosnak tartja, hogy a roma nőkről kialakult kép radikálisan megváltozzon a magyar társadalomban, és ne csak sztereotípiákra épüljön. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából négy roma nőt kértek fel, hogy kedvenc Romani darabjaikba öltözve álljanak modellt, és meséljenek arról, mit jelent számukra saját cigány és női identitásuk.
Manapság az oláh cigányok tartják leginkább az ősi hagyományokat, a romungró közösségek egy része sokkal inkább asszimilálódott a többségi társadalomhoz öltözködésben is, a beások pedig valahol a kettő között járnak. Erika kollekcióihoz nemcsak az archív családi fényképalbumokból és családja mindennapjaiból inspirálódik, hanem járja a világot, folyamatosan gyűjtőmunkát végez, és néprajzi kutatásai alatt mindig rálel kincset érő darabokra, melyeket aztán felhasznál. Legújabb kollekciójának egyik fő összeállítását, a Duna-delta vidékén élő cigány közösségtől kapott hagyományos viselet inspirálta. Még ötven-hatvan éves eredeti öltözék is akad a gyűjteményében, vannak köztük városi viseletek is a 70-es évekből. Egy útján finn cigányasszonyokkal találkozott és nagyon meglepte a viseletük, amit mindennap hordanak. Alapszoknyaként egy hosszú, fekete, súlyos bársonyszoknyát viselnek, melyet a derékra kötött fardagály vagy farpárna fölött hordanak. Hozzá maxi csipkekötényt, és gazdagon díszített fodros, csipkézett blúzt viselnek, arany ékszer kiegészítőkkel. A 10 méter nehéz bársonyból készült szoknya eredetileg egy finn tájegység viseletéhez tartozott, amit ők nagyon szépen integráltak a saját viseleti kultúrájukhoz.
A roma népviseletre a misztikum jellemző, a nő titokzatos jelenség, hiszen hosszú, bokáig érő, pliszírozott vagy fodros, rakott maxi szoknyáik, laza, a test vonalait csak sejtető blúzaik rejtélyessé teszik viselőjüket. Az egyik legkedveltebb és legtöbbször használt motívum a rózsa, fontos jelentése van, szimbolizálja a lányból nővé érést, a szépséget, az otthonteremtést, családot, és egy vallásos jelentés is társul hozzá a rózsafüzér kapcsán, ami magát Szűz Máriát is jelképezi. Régen a viselet alapdarabjai kasmírból készültek, aztán aszerint változott, milyen anyagok voltak elérhetőek, vagy éppen divatosak. Manapság selyemből, vagy pillekönnyű muszlinból készülnek. Főképp a napszínek: piros, narancs, sárga, rózsaszín, valamint a türkiz, kék színek dominálnak. A pliszírozás egyébként rendkívül időigényes és fárasztó munka, kézzel készül, az alapanyag 12-15 méteres is lehet, és van, hogy 3 napon keresztül készítenek egy szoknyát. Ezután jön még rá a díszítés, a csipke, az ívelt-, vagy cakkmotívum, majd a zsebek. Vannak belső zsebek is, ide kerül a pénz, zsebkendő, kistükör, stb. A hagyományos szoknyák fölé ketrincát, azaz kötényt kötnek, mely színvilágában harmonizál a szoknyával, de vannak ettől eltérő irányzatok is. A viselet ünnepi változatai még díszesebbek, színdúsabbak, és még jobb minőségű alapanyagból készülnek. A menyasszonyi ruha egyike a legfontosabb ruháknak, itt megjelenik az arany és ezüst színben fényesen csillogó, ragyogó textilek használata. Az öltözetet minden esetben ékszerekkel egészítik ki, ennek több funkciója is van. Egyrészt praktikus befektetés, a család nem aranytömbben vagy pénzben tartja vagyonát, hanem aranyékszerekben. Az ékszer minél mívesebb, díszesebb, annál inkább kifejezi viselőjének gazdagságát, társadalmi rangját. Legkedveltebb motívumok a Mária-kultusznak köszönhetően Szűz Mária és a kisded Jézus, a szerencsemotívumok, a lóhere, a patkó, a bőséget szimbolizáló lencse, a természeti jegyek, a Nap, a Hold, a csillag-, és virágmotívumok. Erika szerint ma Magyarországon egyre kevesebb az olyan közösség, ahol kompletten jelen van a hagyományos viselet, de részleteiben, főképp a hangsúlyos darabok nagyon is elterjedtek. Ő egyébként úgy látja, hogy a modern városi roma viseletet is egységes öltözködési jegyek jellemzik.
Szépségápolás és a roma ideálok
A roma közösségekben nem csak öltözködési szabályok vannak, hanem a szépségápolás terén is elég sok a megkötés. Amikor Erika kicsi volt, még nem volt elfogadott sem a sminkhasználat, sem a körömlakk, sem a haj festése, vágása. Régebben a szépségápolás kimerült a mindennapi mosdásban. Az oláh cigány közösségek például megkülönböztetik az alsó és felső testüket, ezeket külön kezelik. Erika úgy tanulta nagymamájától, jéghideg vízzel mosson mindig arcot, akkor szép lesz a bőre, sarkáig érő haját pedig heti egyszer mosták, tojásos pakolással ápolták, és ecetes vízzel öblítették le, hogy szép fényes legyen. 7 éves koráig édesanyja vagy nagymamája fésülte és fonta a haját, melybe piros pántlikát tettek, utána már maga készítette a frizuráját.
A romák szépségideálja kb. 38-40-es méretet hord, van keble, csípője, ovális, hosszúkás Madonna formájú arca van, ez az isteni szépséget fejezi ki. Dús, ívelt a szemöldöke, magas a homloka, élettel teli a tekintete, hosszú, vékony az orra, teltek az ajkai és hosszú a haja. Ezen kívül nagyon fontos a szép, ápolt kéz, amit citromos, kamillás vízzel mosnak gyerekkor óta és krémekkel puhítják. Idősebb férfiak annyira nem szeretik a hosszú körmöket, van hogy például nem fogadják el az ételt, ha az asszonyuknak hosszabb a körmük. Az idősebbek a sminkekkel is nehezen barátkoztak meg, az erős szemhéjfesték és az a smink, ami teljesen átalakítja az arcot, nem elfogadott ma sem a cigányok mindennapjaiban.
Babonás tevékenységek és rituálék
A cigányok mindennapjaiban számos babonás tevékenység és rituálé kíséri az élet fontos eseményeit. A születéshez számos babonás tevékenység kapcsolódik, melyek a gyermek védelmét és boldog jövőjét hivatottak biztosítani. A mosdóvízzel úgy bánnak, mintha az egyén egójának létfontosságú része lenne benne, és úgy öntik ki, hogy ne legyenek kitéve miatta természetfölötti támadásnak. A kiöntött mosdóvízen keresztül ugyanis különféle szellemek - közelebbről egy lény, amelyet „A tisztátlan”-nak (O bivuzso) neveznek - támadhatják meg az embereket, főleg a csecsemőket, és legyöngíthetik vagy megbetegíthetik az áldozatot. A szellemek különösen naplemente után aktívak, így a romák rendszerint az esti szürkületben mosdanak le alaposan. Mihelyt a nap lement, egy cigány inkább a szék alá tolja a koszos mosdóvizes lavórt, semmint hogy megkísértse a sorsot és kiöntse a szabadban. Ugyanezt az óvatosságot tanúsítják akkor is, ha azt a vizet kell kiönteni, amit a „szemmel vert” gyermekek „rontásának” az elhárítására használtak. Ezt olyan helyen öntik ki, ahol senki sem jár, vagy esetleg egy kutya fülébe töltik bele.
A halálhoz is számos rituálé kapcsolódik. A roma hit szerint a halottak lelke kb. megterítenek neki otthon, majd kb. tort is rendeznek, ami a túlvilágra való átlépést jelenti. Karácsonykor és húsvétkor a temetőbe is szoktak kivinni ételt és italt. Az elhunyt lovát is vele együtt temetik, hogy mindene meglegyen a túlvilágon. A gyászidő leteltéig, vagyis egy évig nem tartanak lakodalmat.
A „rontások” elleni védekezés is fontos szerepet játszik. A rontáslevétel általában nő végzi, és ismerniük kell a rontások ellenszerét is. A „szemmel verés” elhárítására használt vizet olyan helyen öntik ki, ahol senki sem jár, nehogy visszaszökjön a gyerek lelke a túlvilágra. A romák hisznek abban, hogy a mosdás potenciálisan legyengíti az embert, ezért a kisgyermekeket, akiket egyébként is gyengének (szlabo) tartanak, nem mosdatják meg mindennap. A mosdás miatt, különösen kedden, vörös pettyek üthetnek ki rajtuk, ami veszélyes lehet rájuk nézve - magyarázat szerint azért, mert a bennük lévő már így is kis erőt vonja ki belőlük.