Katona József „Bánk bán” című drámája nem csupán a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása, hanem egy olyan mű, amely a történelmi események és a nemzeti sors összefonódásán keresztül ad hangot a magyarság évszázados panaszainak és küzdelmeinek. A dráma a reformkor idején született, és II. Endre király korának viszonyait felhasználva ad megrendítő kifejezést a Habsburg-ház uralmával szembeni elégedetlenségnek. Ez a tragédia mélyen gyökerezik a magyar történelemben, de egyben örök érvényű emberi dilemmákat, erkölcsi konfliktusokat és a hatalommal járó felelősséget is boncolgatja.
A Dráma Kialakulása és Történelmi Kontextusa
Katona József drámaírói pályáján az 1814. év fordulópontot jelentett. Döbrentei Gábor serkentésére erdélyi főurak ezer forintot adtak össze egy szomorújátékra, hogy az épülő kolozsvári állandó színházat eredeti magyar színdarabbal nyithassák meg. A pályázatot az Erdélyi Múzeum folyóirat közölte, és az első díjra méltó pályamű hétszáz, a második díjra érdemes munka háromszáz forint jutalomban részesült. A pályamunkáktól abszolút értéket követeltek, és a határidőt utóbb 1817-ig meghosszabbították. Összesen tíz szomorújáték érkezett be, melyek közül Katona József műve emelkedett ki.
Katona József már 1815-ben megírta művét egy drámapályázatra szánva, de kortársai körében nem volt különösebben népszerű, és a cenzúra miatt csak 1820-ban jelent meg nyomtatásban. A szerző nem élte meg drámája első színházi bemutatását, mivel a premier előadás előtt három évvel, 1830-ban meghalt.
A dráma meséje az árpádházi királyok korszakát eleveníti meg, konkrétan Magyarország 1213-as gyászos állapotát. Ebben az időben II. Endre király Galíciában hadakozik, távollétében felesége, Gertrudis királyné, rosszul vezeti a kormányt. A nép szenved, a nemesek zúgolódnak, és a királyi udvar az erkölcstelenség melegágya. Gertrudis a külföldi jövevényeket dédelgeti, a hivatalokat idegen udvaroncai között osztja szét, a magyar urakkal nem törődik. Az elégedetlen honfiak, élükön Petur bán bihari főispánnal, pártot akarnak ütni a dölyfös német asszony ellen.
Erkel Ferenc Bánk bán operafilm magyar felirattal
A Cselekmény és a Szereplők Összefonódása
A „Bánk bán” cselekménye két fő szálból indul ki: Bánk családi szerencsétlenségéből és Petur lázongásából. E két mese eseményei egymást erősítik, és végezetül egybefonódik mind a két szál, egy tragikus végkifejlet felé sodorva a szereplőket.
Gertrudis királyné a családi élet megrontásától sem riad vissza, és mikor öccse, Ottó merániai herceg, beleszeret Melindába, Bánk nádor feddhetetlen erkölcsű nejébe, elősegíti öccse csábító kísérleteit. Bánk éppen akkor érkezik haza, mikor a háló már ki van vetve Melindára. Miközben a nádor, a hű és lovagias alattvaló, el akarja fojtani Petur bán összeesküvését, Ottó a királyi palotában erőszakkal hatalmába ejti Melindát. Bánk Gertrudist közvetlenül is részesnek hiszi az aljas cselekedetben, és hosszas lelki küzdelem után leszúrja a királynét.
Neje megtébolyodik, kis fiát idegenek kezére kénytelen bízni, és a tulajdonképpeni gonosztevőn, a merániai hercegen, mégsem állhat bosszút, mert Ottó az utolsó pillanatban elmenekül. Nem sikerül Petur bán lázadása sem, II. Endre hazatérő vitézei elfojtják a zendülést, megölik Peturt. Bánk jogos bosszúérzetének tudatában rendületlenül áll, de elszántságát csakhamar mély kétségbeesés váltja föl: kiderül, hogy Gertrudis nem tudott öccse merényletéről, az ország nádora tehát alapos megfontolás nélkül ölte meg a királynét. Közönséges gyilkossá lett, becsületét elvesztette.
A király megkegyelmez neki, de ő önvádtól gyötörve, megtörten néz maga elé, és mikor Melinda holttestét elébe hozzák, összeomlik vele a világ.
Főszereplők és Jellemek
Katona József hősei kitűnően egyénített férfiak és nők, cselekedeteik jellemükből folynak. Jellemzés tekintetében Katona Józsefet egy régebbi drámaírónk sem múlja fölül. Lelkében úgyszólván átviharzottak a hősei lelkét tépdeső indulatok.
Bánk nádor: Különösen Bánk nádort jellemezte megindító erővel. Bánkra - a nemzet atyjára, az igazság őrére, a hű alattvalóra, a nemes lovagra, a szerető férjre - mindenki büszke lehet: nemzete és királya, családja és barátai. De Bánkot nejének gyászos esete és igazságos bosszúvágya semmivé teszi: Magyarország nádorából felségsértő, törvénytipró, lázadó, nőgyilkos lesz. Mikor irtózatos lelki küzdelem után megöli Gertrudist, s nem sokkal utóbb kiderül a királyné ártatlansága, erkölcsileg megsemmisül, mert most már nemcsak családi boldogságát sirathatja, hanem nemzetségének szörnyű zuhanását is. A megsértett társadalom sohasem bocsáthat meg neki. Rakodczay szerint Bánk tragikuma abban rejlik, hogy maga veszti el Melindát, elátkozza gyermekét, Melinda megőrül, és a többi mind ebből következik. Nem ezt akarta ő.
Petur bán: A tragikus főhős mellett Petur ragadja meg leginkább a figyelmet. Hazafias és becsületes összeesküvő, hazája alkotmányát szenvedélyesen védi, bátor magyar nemes. Hű a királyhoz és mégis forradalmár, erőszakoskodik, de az igazságért harcol. Az idegenek elkeseredett gyűlölője, a törvények szilaj őrzője, tüzes beszédű, vakmerőségig elszánt. Petur felkiáltásai a nemzet lelkének felhördülései: „Ó, a nemzet! Ahány fő, szintannyi ész; kényes becsülete, mint a köntöse; sértsd meg csak, összetörni kész, de adj neki hirtelen vagy egy jó szót s világot teremtve összerontja ellenségidet”.
Melinda: Melinda egészében szintén sikerült alak, de azért mégis az ő jellemrajzában lehet a legtöbb kivetni valót találni. Ártatlansága, tapasztalatlansága, tőrbeesése nem egészen természetes, magatartása hihetetlenül naiv.
Gertrudis királyné: Megjelenése félelmet kelt és gyűlöletet támaszt: keményszívű, hiú, ravasz asszony, uralomra vágyó királyné, önző és elbizakodott.
II. Endre király: Endre király (azaz II. András, az „aranybullás”) épp galíciai hadjáratot vezet, ezért nincs jelen az első négy felvonásban; az ötödik felvonásban jelenik meg, amit a Bánk bán több kritikusa is indokolatlan dramaturgiai fogásnak tekint, mert így a mű végén jelenik meg egy új szereplő. Fontos, hogy Endre egy nemzeti király, aki képes felülemelkedni az őt ért sérelmeken. A legnagyobb sérelem az, hogy Bánk megölte Gertrudist, a királynét. Endre elítéli a gyilkosságot, de elítéli a királyné viselkedését is (azaz az idegenek élősködését stb.). A végső kifejlődés logikája szerint az olvasó kénytelen belátni, hogy II. Endre a körülmények kényszere alatt szinte nem is tehet másképpen, mint ahogyan cselekszik.
Tiborc: Tiborc egyenesen utólérhetetlen parasztalakja a magyar történeti drámának. Az elszánt magyar nemes mellett felsír az éhező jobbágy panasza: a királyi udvar németjei már a bőrt is lenyúzták a boldogtalan parasztság testéről, és a királyasszony márványos házakat építtet magának. Tiborc panaszai rávilágítanak az ország nyomorúságos helyzetére, ami hozzájárul Bánk döntéséhez Gertrudis meggyilkolásában.
Gyakori Félreértések és Karakterek Keveredése
Fontos odafigyelni arra, hogy könnyű összekeverni Solomot és Myska bánt Melinda rokonaival, Simonnal és Mikhállal. Szintén gyakran felcserélik Izidórát Izórával (Az ember tragédiájában Éva neve Izóra a konstantinápolyi színben), illetve Gertrudist Gertrúddal (az utóbbi Hamlet anyja).
A Dráma Stílusa és Költői Ereje
A „Bánk bán” a magyar drámai stílus fejlődésének szempontjából hatalmas lépést jelent. Katona József az írói szabadságot felhasználva drámájában két jelentős történelmi eseményt gyúrt eggyé. Az alaptörténethez ihletet adó esemény Gertrúd, magyar királyné 1213-as meggyilkolása volt, amely hatalmas visszhangot váltott ki a maga idejében. A drámabeli Melinda elcsábításával megegyező történelmi esemény 117 évvel a fenti királyné gyilkosság után került sor, amikor Zách Felícián, egy jelentős magyar főúr lányát a királyné támogatásával elcsábította egy lengyel lovag, és a felháborodott apa ennek okán merényletet kísérelt meg a királyi pár és gyermekei ellen.
Katona kerüli a bőbeszédűséget, töredezett, darabos, szűkszavú. Alakjainak lakonikus beszéde, szaggatott vallomásai, izgatott felkiáltásai, titokzatos célzásai jól illenek a megrázó történethez, a sötét háttérhez. Számos mondata, nem egy kifejezése nehézkes fogalmazású, homályos értelmű, és sok helyen balladás sejtelmességgel beszélteti személyeit. A beszéd világosságában nem emelkedik Kisfaludy Károly mellé, szövege magyarázó jegyzetekre szorul, stilizáló módja az olvasóra és a színészre egyaránt nagy munkát ró. De azért rossz ritmusa és zord nyelve ellenére is helyenkint igazán költői nyelven szólal meg, egyes jeleneteiben gyöngéd és megindító. A nyelvújítás mesterkélt szavaitól és finomkodó kifejezéseitől idegenkedik.
A tragédia legköltőibb részletei Bánk bán, Petur bán és Tiborc magánbeszédeiből és párbeszédeiből sugároznak. Attól a ponttól kezdve, hogy Bánk feljajdul: „De hát, Melinda! Ó a haza! Itten Melindám, ottan a hazám! A pártütés kiáltoz, a szerelem tartóztat” egészen a befejezésig: „Engedd meg illendően eltemettetnem”: a marcangoló jelenetek egész sora fonódik a nádor alakja köré.
Történelmi Háttér: II. András és Gertrúd Királyné Kora
Az események kivizsgálását időrendi sorrendben kezdve először a 13. századi Magyarországba nyerünk betekintést. II. Endre (1176-1235) rendkívül kacskaringós utat járt be, mire gátlástalanságának köszönhetően felülhetett a magyar trónra. Apja a Bizáncban nevelkedett III. Béla volt, aki a Konstantinápolyban látott példát követve legidősebb fiát, Imre herceget már korán társuralkodójává nevezte ki, azzal a céllal, hogy halála után megakadályozza fiai vetélkedését a koronáért. Béla 1196-os halála után Imre követte a trónon, de Endre nem volt hajlandó belenyugodni „másodhegedűs” szerepébe, és futószalagon gyártotta az összeesküvéseket bátyja ellen. Imre 8 éven át tartó uralkodása szinte végig az öccsével való vetélkedéssel telt. A harc váltakozó kimenetellel folyt, de végül a báty kerekedett felül, és néhány hónapon keresztül börtönbe is záratta a hatalommániás Endrét. Nem sokkal később Imre betegeskedni kezdett, és 1204 szeptemberében meghalt. Még halála előtt András öccsét az alig pár éves, László nevű fia gyámjává nevezte ki, de előbbi rövidesen magához ragadta a hatalmat.
II. András még az 1200-as évek legelején megnősült, választottja a mai Szlovénia és Isztria területén található, Merániának nevezett őrgrófság uralkodójának lánya, Gertrúd volt. Gertrúd ekkor még mindössze 15 vagy 16 éves volt, de Endre féktelen hatalomvágyának köszönhetően alig 18 éves korában Magyarország királynéjává vált. A koronázás előtt a párnak csak egy Mária nevű lánya született, de ezt követően Gertrúd sorban adott életet további gyermekeinek: Bélának (a későbbi király IV. Béla), Kálmánnak, Andrásnak, Erzsébetnek és Jolántának.
Merániak az Udvarban és az Összeesküvés
II. András koronázása után Gertrúd rokonai és egyéb merániaiak valósággal ellepték a magyar udvart, és folyamatosan a királyné körül lebzseltek. Ő nem is volt rest, és férjén keresztül egyre több rokonának juttatott jelentős magyarországi pozíciókat. A legnagyobb felháborodást Gertrúd egyik testvére keltette, aki ugyan számos szempontból nem felelt meg a kalocsai érsek pozíciójára, a királynő és Endre közben járulására mégis kinevezték, de a többi rokon sem járt rosszul, volt aki egyszerre volt püspök és horvátországi bán is. A könnyedén megszerezhető pozíciók és birtokok hallatán egyre több német rokon érkezett a Magyar Királyságba. A király szinte szünet nélkül hadjáratokon vett részt, és mivelhogy legidősebb fia akkor még csak hét éves volt, az udvar irányítása Gertrúdra és annak Bertold nevű öccsére hárult.
1213-ra tevékenységükkel már akkora ellenszenvet szültek, hogy a legjelentősebb magyar főurak összeesküvést szerveztek. A pártütők elégedetlenek voltak Endre uralkodási módszereivel, valamint az „idegenek” részére való bőkezű juttatásokkal. Ekkor történt az a közismert eset, hogy a főurak az esztergomi püspök támogatását kérték, amire János érsek „A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem” választ küldte nekik. E mondat szépsége abban áll, hogy a vesszők különböző elhelyezésével két, egymástól teljesen eltérő jelentést kapunk, így a ravasz János érsek minden kimenetelre bebiztosította magát. Igaz, hogy csak bizonyíték nélküli spekuláció, de az Egyház támogatását kereső főurak valószínűleg nem csak Gertrúd és a merániak eltávolítását tervezték, hanem András királyét is. A királlyá való felkenés egyedül az esztergomi püspök hatáskörébe tartozott, és a magyarországi pártütők gyakran annak ellenlábasait, pl: a veszprémi vagy kalocsai püspököt kérték fel egy-egy koronázás elvégzésére.
A Merénylet és Annak Következményei
Az összeesküvők vezére a délvidéki Töre fia Péter ispán volt, aki a Katona József-féle drámában Petur bán néven jelenik meg. Péter ispán katonaviselt ember volt, aki többek között Bánkkal közösen vett részt a 1210-es halicsi hadjáratban. A hadakozásból hazatérve Bács megye vezetőjévé lett kinevezve, és a merénylet kivitelezésekor is ezt a rangot bírta. Bánk akkoriban Szlavónia bánja volt, de II. Endre az újabb hadjárata előtt kinevezte őt az ország nádorának. Bánk a király távollétében a Magyar Királyság irányításáért felelt, de a gyakorlatban Gertrúd és Bertold vezették az ország életét. Bertold „érsek” egy szót sem tudott magyarul, de még latinul is csak alig-alig, mégis egészen otthonosan érezte magát nővére udvarában, mivel kizárólag németekkel volt körülvéve.
A drámabeli Bánk feleségének, Melindának a létezésére semmilyen írott formában nincs bizonyíték. A valóságban Bánknak 1213-ra már legalább 50 évesnek kellett lennie, mivel fiatalabban aligha nyerhette volna el rangos pozícióit, felesége pedig valószínűleg hozzá hasonló korú lehetett. Erre bizonyíték, hogy nem sokkal a merénylet után az egyik Simon elvette Bánk eladósorban levő lányát, így aligha elképzelhető, hogy az 1213-as évben még alig 28 éves Gertrúd öccse pont egy akár 50 éves asszonyt akart volna elcsábítani.
Elérkeztünk a merénylet napjához. 1213 szeptemberében a magyar királyi udvarba érkezett a királyné egy magas rangú rokona, VI. Lipót osztrák herceg. Tiszteletére a merániak egy nagyszabású vadászatot szerveztek a közeli Pilisbe, ahol egy félig elkészült templom közelében szálltak meg. Az összeesküvők és embereik az egyik étkezés alatt megrohanták a díszes sátrakat, amelyre minden jelentősebb német összegyűlt. Gertrúdot még a támadás elején leszúrták (a drámával ellentétben nem Bánk, hanem az egyik Simon a gyilkosa, és rajta kívül még Péter ispán emelt a királynére kardot), és jelentős mennyiségű merániait is lekaszaboltak.
Ezt követően érdekes és felettébb különös történéseket tapasztalhatunk. A merénylők gyakorlatilag puccsot hajtottak végre, mivel az András távollétében uralmat gyakorló merániak vagy meghaltak, vagy fejvesztve elmenekültek, így Bánkék magukhoz ragadhatták volna a hatalmat. Meglepő módon erre kísérletet sem tettek, ellenben elküldték uralkodójuknak a halott királyné fejét. Endre ennek hatására félbeszakította hadjáratát, és sietve hazatért. Meglepő módon a király a jelentősebb összeesküvők közül egyedül Péter ispánt fogta el és büntette meg, és főként az ispán emberein folytatta a megtorlást, akik közül a szerencsésebbeknek sikerült lengyel földre menekülniük. Bánknak és a két Simonnak a haja szála sem görbült, írott forrás csak több mint két évtizeddel később említi őket, amikor az új király, IV. Béla elkobozta birtokaikat, de nincs megemlítve, hogy ennek bármi köze lenne a 22 évvel korábbi merénylethez.
Megint csak spekuláció, de feltételezhető, hogy Gertrúd halála egy politikai irányváltás miatt következett be, és maga a férj számára volt kívánatos. A középkorban a legtöbb szövetség az uralkodó házak tagjainak házasságával jött létre, de a német-római orientációról francia-bizáncira váltani szándékozó Andrásnak útban volt felesége. A merénylők nagy részének büntetlenül hagyása felettébb különös, valamint a tény, hogy a gyászév letelte után II. Endre pont a francia királyi családhoz közel álló feleséget szerzett magának, így szorosabb kapcsolatokat építhetett ki új szövetségeseivel.
Történelmi Háttér: Zách Felícián és Klára Esete
A Melinda elcsábítását ihlető eset I. Károly Róbert uralkodása alatt történt. A Caroberto néven születő nápolyi Anjou csak fordulatos események után lett hivatalosan is Magyarország királya, és a teljes hatalmat csak a legerősebb oligarcha, Csák Máté 1321-es halála után ragadhatta magához. A helyzet konszolidációja után az ország és a király családja jelentős gyarapodásba kezdett. Károly ugyan 1320 előtt már háromszor is megnősült, de korábbi feleségei mind fiatalon meghaltak. Végül I. Ulászló lengyel király lánya, Erzsébet lett az „igazi”, aki az 1320-as évi házasságkötés után sorban szülte az uralkodó pár gyermekeit.
Az 1300-as évek elejétől kezdve a Teuton Lovagrend agresszív terjeszkedésbe kezdett Pomeránia térségében Lengyelország kárára, és a változatos kimenetelű harcoktól terhelt I. Ulászló király a vejéhez, Károly Róberthez fordult segítségért. A tárgyalások előmozdítása érdekében a lengyel uralkodó saját fiát, Kázmér herceget küldte a visegrádi udvarba, ahol a magyar királyné kitörő örömmel fogadta testvérét. Ekkor történt az, hogy Erzsébet erőteljes unszolására az egyik udvarhölgye, a híresen szép Zách Klára „hagyta magát” elcsábíttatni a lengyel herceg által. A korabeli Magyarország etikai kódexe elítélően kezelte a nemesi családok nőnemű tagjainak házasság előtti nemi életét, így érthető, hogy az eseményekről értesülve Klára apjának, Zách Felícián agyát elöntötte a méreg.
Zách Felícián Bosszúja és a Zách Család Tragédiája
A Zách család csak nem sokkal korábban emelkedett ki a névtelen kisnemesi rétegből, amikor Csák Máténak köszönhetően jelentősebb birtokokhoz jutottak. Eleinte Károly Róbert ellen harcoltak, azonban 1318-ban Felícián hűbérurát elárulva átállt a király oldalára, aki sérthetetlenséget garantált számára. A királyt olyan kiemelkedően szolgálta, hogy a krónikák szerint szabad bejárást kapott a visegrádi udvarba is. Ez vezetett a tragédiához is, amire 1330. április 17-én került sor.
Testőrök nem tartózkodtak a helyiségben, így a haragos főúr a helyzet felmérése után a királynő szemébe vágta a családját ért szégyent. Zách valószínűleg még dühtől elvakulva is tudta, hogy semmilyen kegyelemre nem számíthat, ha Isten kegyelméből uralkodó feleségére kezet emel, így kardot rántva elsőként az íratlan szabályoknak megfelelően nem Erzsébetre, hanem Károly Róbertre rontott. A meglepett király talán halálos csapást is szenvedett volna, ha felesége nem emeli elé jobb kezét, amelyről Zách az asszony négy ujját is levágta, de Károlyt csak könnyebben sebezte meg. A királyi pár hangos kiabálásokat hallatva próbált elszaladni a vadul vagdalózó merénylő elől, és végül a széles asztal túlsó felén menedékre leltek.
Zách ekkor felmérte, hogy Erzsébetben és Károlyban már több kárt nem tud tenni, így Lajos és András felé indult. A hangzavarra a testőrök ugyan már berontottak a terembe, de még nem tudtak beavatkozni a harcba. A hercegekhez közelítő Záchot a fegyvertelen nevelők csak a saját testükkel tudták feltartóztatni, és mindketten halálos sebeket kaptak. A helyzetet az egyik étekfogó oldotta meg, aki ekkor egy rövid tőrrel hátulról megsebesítette az önmagából kivetkezett Záchot. Munkáját a testőrök fejezték be, akik a várható felelősségre vonás tudatában valósággal szétdarabolták a szerencsétlen sorsú merénylőt. Az egész eset alig egy perc alatt játszódott le.
A király bosszúja rendkívül szigorú volt, amely a Zách család teljes kiirtásával ért véget.
A "Bánk bán" Elfogadtatása és Színházi Élete
Katona József írói fölfedezése akkor kezdődött, mikor a pesti Nemzeti Színház 1839. március 23-án színrehozta Bánk Bánját. Az előadás figyelmet keltett, Vörösmarty Mihály színi kritikát írt róla. Az első színpadi benyomás közvetlensége alatt sok tekintetben hiányos és némileg vad, de erővel teljes színdarabnak ítélte a tragédiát. Személyei közül legkevésbé sikerültnek tűnt fel előtte Bánk ingadozó karaktere. Gertrud, szerinte, nem egészen érthető. A negyedik felvonás ellen az a kifogása, hogy lassú és fárasztó. Egyébiránt: „Drámai, sőt színi hatás tekintetében a mű ritka tünemény, ha meggondoljuk, hogy akkor íratott, midőn a dráma kevés, a színház bujdosó volt s hogy a szerzőnek első munkája.” (Bánk Bán. Athenaeum. 1839. évf.)
A következő évben Erdélyi János már magasztaló hangon ír a tragédiáról: „A pesti magyar színház megnyitása óta a drámaközönségnek alig volt szebb estélye, mint mult évi március 23-ikán, midőn Bánk Bán eredeti szomorújáték Katona Józseftől adatott Egressy Gábor javára. A mű egyetlenünk a maga nemében; legalább ha komoly színdarabjainkra kerül a szó, van mit például felhozni.” (Emlék Katona Józsefre. Társalkodó. 1840. évf.)
A színpadi kritikák egyre magasztalóbb hangon szóltak a költő tehetségéről. Az első nagy Bánk bán alakítója Bartha János volt. A harmadik budai előadás (1836) „döntő hatást gyakorolt a magyar színészet fejlődésére nagy jellemábrázoló erejével és realisztikus játékstílusával”. Játéka a humor és komikum területén mindig jeles volt, sőt sokszor mesteri. A komoly színművekben is sok kiváló szerepe volt, de itt már gyakrabbak voltak gyengébb alakításai. Hősi szerepeiben - a szem- és fültanú Vörösmarty szerint - nem volt elég méltóság, s ami még inkább hiányozni szokott, a szelídebb érzések kifejezését, az elérzékenyülés valódi hangjait csak ritkán lehetett feltalálni játékában. Ez a kistermetű, nagyfejű, mindig változó arcú, kivételes mimikai készségű, rekedtes hangú „magyar Garrick” a szomorújátékokban a hátborzongató, a megdöbbentő jeleneteket, a lelki élet egyensúlyának felbillenését nagy hatással érzékeltette meg.
A Pesti Napló kritikusa szerint „Gertrudja nem eredeti alak, szigorúan hű másolata Jókainé [Laborfalvi Róza] Gertrudisának. Mennyi tehát Kassaynéban az eredeti tehetség, azt ezen szerep után nem ítélhetni meg.” Jászai Mari élete végéig nem felejtette ezt a kritikát.
1875-ben egy szamosújvári polgár, Pista bácsi jellemezte legtalálóbban a színészi játékstílust: „Hát tudod, Pista bácsi, ha Kovács Gyula kiáll a színpadra aranyos, díszes ruhában, kiteremtettézve s szaval olyan szépen, hogy a vendéglőterem falai szinte megrepedeznek a hangjától, akkor szájtátva hallgatja és bámulja őt mindenki. Olyan, mint egy király. Királyt pedig mi ugyan ritkán látunk Szamosújváron. De rajtad mit bámuljunk?”
Kárpáti Aurél, a Pesti Napló kritikusa szerint: „Legzavartalanabb gyönyörűsége, legmélyebb művészi teljesítménye az estnek azonban Kürti József sírva-lázadó Tiborca.” 1930. április 16-án Kolozsváron rendezett díszelőadáson az akkor 89 éves Szentgyörgyi játszotta Tiborc szerepét.
Márkus Emília Melinda alakításáról a Pesti Napló kritikusa 1879-ben így írt: „Márkus Emília szép, fiatal és tapasztalatlan Melinda volt… s Melindája még sem sikerült, mert Melinda még több is, asszony és anya, Bánknak a felesége.” Ezt a többletet „Márkus E. jó két évvel később már „sok bensőséggel fejezi ki Melinda gyöngéd érzelmeit; de a megőrülés találó ábrázolására még nincs elég technikája.” (Pesti Napló, 1881. november).
Ujházi Ede Tiborc alakításáról 1881-ben Mártonfy Gy. és a Pesti Hírlap kritikusa így írt: „…elöljáróban meg kell mondanom, hogy én Ujházi Edét minden kor és minden idő egyik legszínesebb és leggazdagabb színésztehetségének tartom. De a Tiborca ‘mű-paraszt’ volt. A ruházata kifogástalanul rongyos, kopott paraszti ruha. Ebben nem volt hiba. De a külső formája imponáló, súlyos, robustus, már-már megjelenésével a környezete fölé emelkedő. Demagóg szónok. Városi paraszt. Patetikus és harsogó. Az elnyomott magyar nép panaszainak ‘megválasztott’ képviselője. Színészileg tökéletes, külsőségeiben elragadó hatású, sőt megengedem, a Katona József dramaturgiai elgondolását híven tükröző. Mert Katona József nem egy embert, hanem az elnyomott magyar paraszt típusát mutatja be Tiborcban. Általánosít.”
A "Bánk bán" mindmáig a magyar színpadok egyik leggyakrabban játszott és legnagyobb hatású darabja, amely generációk számára közvetíti a nemzeti múlt tanulságait és az emberi sors drámai fordulatait.