Greta Gerwig vitathatatlanul az amerikai független filmes színtér egyik legkiemelkedőbb alakja. Karrierje, mely a „mumblecore” filmek világából indult, mára egy olyan alkotóvá tette, akire Woody Allen is felfigyelt, és akinek rendezői és színészi munkái generációk érzéseit szólaltatják meg. Gerwig, kócos szőke fürtjeivel, lustán ejtett hangzóival és szétszórt, tétova, bohókás filmes személyiségével tökéletes megtestesítője annak az életszakasznak és életérzésnek, amit a nyugati fiatalok jelentős része nagyon jól ismer.
A Mumblecore Gyökerek és a „Kapunyitási Pánik”
Greta Gerwig pályafutása a „mumblecore” műfajjal indult, amely mára egész filmes zsánerré nőtte ki magát. Ezek a kis költségvetésű, sokszor félig amatőr filmek olyan fiatalokról szólnak, akiket a pszichológusok „kapunyitási pánikosnak” neveznének. Ők azok, akik már nem gyerekek, de anyagilag sokszor még a szüleiktől függenek, és még sem a szakmai, sem a magánéleti elköteleződésig nem jutottak el. Gerwig, aki sokáig harmincas évei elején járva is gyakran játszott olyan huszonéveseket, akik még nem kezdték el a felnőtt életüket élni, hanem toporognak, azon tűnődve, hogyan is kellene belevágni, tökéletes arca lett ennek a jelenségnek. A „mumblecore” alkotók között dolgozott Joe Swanberggel (LOL, Hannah Takes the Stairs), a Duplass testvérekkel (Baghead) és Ry Russo-Younggal (You Won't Miss Me).
Ezek a filmek mélyen belemerülnek az önismeret és az identitáskeresés témájába, megmutatva a fiatal felnőttek dilemmáit és bizonytalanságait. A „Hannah Takes the Stairs” című alkotásban Mark Duplass oldalán nyújtott alakítása is rávilágít erre a sebezhetőségre és az elkötelezettségtől való félelemre, mely a műfaj alapvető motívuma.
Az Áttörés Küszöbén: A „Greenberg” és az Utóhatások
A no-budget filmek után Gerwig megkapta az egyik főszerepet Noah Baumbach 2010-es „Greenberg”-jében. Ebben a filmben Ben Stiller egy életével semmit sem kezdő, negyvenes agglegényt játszik, Gerwig pedig Stiller testvérének asszisztensét, aki viszonyba bonyolódik Stillerrel. Elvileg ez a film volt Gerwig nagy áttörése, de ő egyáltalán nem így élte meg. Azt hitte, hogy rengeteg felkérést fog kapni a film után, de a telefonja csak nem kezdett csörögni, ő pedig depressziós lett, aztán meg elment színészleckéket venni. Nem színjátszásból diplomázott ugyanis, mert musicalszakra akart járni, de az anyukája „nem volt hajlandó évi negyvenezer dollárt költeni arra, hogy megtanuljak szteppelni”.
Ezt az időszakot, bár eleinte csalódásként élte meg, utólag egyáltalán nem is bánja. Azt már inkább, hogy azalatt az egy év alatt, amíg a Greenberg után nem volt munkája, nem töltött több időt írással. Ez a tapasztalat azonban később inspirációként szolgált számos saját projektjéhez.
A „Frances Ha” és egy Kezdődő Szerelem Krónikája
A „Frances Ha” egy minimális költségvetésből, nagyon gyorsan és titokban leforgatott fekete-fehér film. Gerwig egy húszas évei végén járó, útját keresgélő táncoslányt játszik benne. A francia újhullám és a mumblecore hatása is erősen érződik az alkotáson, de szerencsére mégsem egy túlszellemeskedett, köldöknézős New York-i film lett, hanem egy igazán szerethető kis alkotás. Ezen áttételesen talán az is érződik, hogy Gerwig és Baumbach egymásba szerettek a közös munka során. Ahogy Ian Parker, a New Yorker szerzője írja: „bár a Frances Ha-ban nincs szerelmi szál, mégis egy kezdődő szerelem krónikája”. A film mélyen belemerül a barátság, az önállóság és a felnőtté válás nehézségeibe, különösen a nagyvárosi környezetben, ahol a karrierépítés és a párkapcsolatok labirintusában könnyű elveszni.
Frances Ha - Official Trailer I HD I IFC Films
A „Frances Ha” nemcsak kritikai sikert aratott, hanem rávilágított Gerwig írói és rendezői tehetségére is, megalapozva jövőbeli, még nagyobb volumenű alkotásait.
Mainstream Kitérők és Kalandok
A „Frances Ha” készülésével párhuzamosan Gerwig kezdett mainstream-szerepeket is kapni. A „Csak szexre kellesz”-ben Natalie Portman egyik lakótársa volt, az „Arthur, a legjobb parti” című romantikus komédiában pedig övé lett a női főszerep Russell Brand mellett. Habár ezek a szerepek nem tették azonnal sztárrá, mivel az „Arthur, a legjobb parti” megbukott, mégis lehetőséget adtak neki, hogy szélesebb közönség előtt is megmutatkozzon. A tapasztalatok, bár vegyesek voltak, hozzájárultak Gerwig színészi fejlődéséhez és rávilágítottak arra, hogy mely típusú projektek állnak hozzá a legközelebb.
Ez az időszak rávilágított arra is, hogy Gerwig tehetsége nemcsak a független filmekben, hanem a szélesebb közönség számára készült produkciókban is megállja a helyét, bár az igazi áttörést más típusú alkotások hozták el számára.
A „Hölgyek a pácban” és Woody Allen Vonzza
Közben olyan rendezők is értesültek Gerwig létezéséről, mint Whit Stillman, aki ráosztotta a kedves „Hölgyek a pácban” főszerepét. A film Violetet, egy bájos, excentrikus másodéves diákot követi nyomon egy nemrég koedukálttá vált New England-i kampuszon. Barátnőivel, Rose-zal, Heatherrel és Lilyvel nagyszabású elképzeléseik vannak arról, hogyan tehetnék jobbá diáktársaik életét. A film 66%-os értékelést kapott, és sokan azonnal beleszerettek Gerwig alakításába. Imma például 2020-ban azt írta: „Rá kell hangolódni, de akkor nagyon szerethető, sok hibája, rendezetlensége ellenére is. Greta Gerwig is egyből belopta magát a szívembe :)” Sonnenschein 2019-ben pedig egy bölcsességgel összegezte benyomásait: „A világ akkor működik normálisan, ha van elég normális ember.”
Whit Stillman „Hölgyek a pácban” című filmje egyedülálló hangvételével és szellemes párbeszédeivel különleges helyet foglal el Gerwig filmográfiájában. Ezzel párhuzamosan Woody Allen is felkérte a „Rómának szeretettel”-ben, ahol Jesse Eisenberg barátnőjét alakította. Ez a jópofa találkozás volt, mert Eisenberg pont Baumbach „A tintahal és a bálna” című filmjében tűnt fel. Utólag Gerwig úgy látja, kicsit túlságosan izgatott és ijedt volt amiatt, hogy Woodyval dolgozhat: „elkezdtem neki Diane Keaton és saját maga furcsa ötvözetét játszani. Ha lenne egy időgépem, visszamennék, és nem csinálnám ezt”. Ez a tapasztalat rávilágított arra, hogy a színésznő a saját hangját és stílusát keresi, és nem szeretne mások elvárásainak megfelelni.
Az Együttműködés Baumbach-hal és Jövőbeli Projektek
Noah Baumbach-hal továbbra is együtt dolgoznak, olyannyira, hogy már leforgatták harmadik közös filmjüket, ami hasonlóan gerillamódon készült, mint a „Frances Ha”. Ennek egyelőre nincs címe, de azt tudni róla, hogy színes lesz, Baumbach szerint viccesebb, mint a „Frances Ha”, és Gerwig - szemben eddigi figuráival - egy rettenetesen ambiciózus New York-i csajt alakít benne. Baumbach a Jeff Daniels-Melanie Griffith-féle, '86-os „Valami vadság”-hoz hasonlítja annyiban, hogy ebben a filmben is egy yuppie csöppen bele egy általa ismeretlen, izgalmasabb világba. A fentiek alapján valószínű, hogy itt felcserélődnek a nemi szerepek, és Gerwig a yuppie.
A közös munka nemcsak a filmvásznon, hanem a valóságban is mélyült, hiszen a páros azóta már házaspár és közös gyermekük is született, ami további inspirációt adhat a jövőbeli munkáikhoz. Emellett szerettek volna tévésorozatot is csinálni együtt: Jonathan Franzen „Javítások” című regényét adaptálták volna. A pilot el is készült Gerwiggel, Ewan McGregorral, Maggie Gyllenhaallal és sok más neves színésszel, de az HBO végül nem rendelte meg a sorozatot. Az animációs filmek világába is betörnek majd, ahol egy kutya lesz a főhős, jelezve a sokoldalúságukat és a kísérletező kedvüket.
Greta Gerwig Solo Projektjei és a Kortárs Kultúra
Gerwig azért a saját útját is járja. Mia Hansen-Love-val forgatja az „Eden” című filmet, amely a 90-es évek francia rave-szcénájában játszódik, bemutatva egy másik generáció fiatalságának küzdelmeit és örömeit. Pár hete pedig Spike Jonze irányítása alatt ugrabugrált az Arcade Fire „Afterlife” című számára, ami a kortárs zenei és filmes kultúrával való szoros kapcsolatát mutatja. Ezek a projektek bizonyítják, hogy Greta Gerwig nemcsak egy generáció hangja, hanem egy sokoldalú alkotó, aki folyamatosan keresi az új kihívásokat és lehetőségeket a filmvilágban.
A „Lola Versus” című romantikus film is kicsit mumblecore-os beütésű, bár sokkal szebben és profibban kivitelezett, és a „Killing”-ből ismert Joel Kinnaman töri benne össze Gerwig szívét, aki már túl híres ahhoz, hogy igazi mumblecore-arc lehessen. Viszont a téma stimmel: a film egy olyan lányról szól, aki egy nagy szerelmi csalódás után össze-vissza kapkodva, mindenféle férfiakba belekóstolva próbálja helyreállítani élete egyensúlyát, persze hiába. Ez a film is rávilágít arra az örökös keresésre, ami a Gerwig által megformált karaktereket, és sok esetben a kortárs fiatal felnőtteket jellemzi.
Greta Gerwig pályafutása során bebizonyította, hogy képes túllépni a kezdeti műfaji korlátokon, és nemcsak színésznőként, hanem íróként és rendezőként is maradandót alkotni. Munkássága inspirációt nyújt azoknak, akik a felnőtté válás rögös útján járnak, és bizonytalanul keresik a helyüket a világban.