Az Isten Országának Növekedése: Türelem és Várakozás
Az "Aratás Elérkezik" című példázat, melyet Jézus mondott, mély és sokrétű tanítást hordoz magában, elsősorban a türelmes várakozás fontosságát hangsúlyozva. Az Isten országa növekedésének folyamatát egy szántóvető munkájához hasonlítja: miután a mag el lett vetve, a gazda nem tehet mást, mint hogy vár. A föld "magától terem" - ez a gondolat azt sugallja, hogy a fejlődés, a növekedés egy természetes, belső folyamat eredménye, melyet nem lehet mesterségesen siettetni. A földműves szerepe ebben a folyamatban csupán a megfigyelés, az öröm, és az aratás közeledtének tudatosítása. Nem avatkozhat be a növekedésbe, nem rövidítheti meg az időt.
Az Emberi Várakozás és az Isteni Teremtés
Ez a példázat elsősorban azt tanítja nekünk, hogy az Isten országa eljövetelének is megvan a maga ideje, és nekünk türelmesen kell várnunk azt. Hiába akarnánk erőszakosan siettetni az isteni ország termését! Az emberi munka, a magvetés, csupán az első lépés. Ami ezután következik, az már nem az ember hatáskörébe tartozik. A szántóvető csupán ki-kijár a bevetett táblához, és örül annak, hogy sarjad a vetés, nő a kalász, érik a szem. Ezek a jelek mind az aratás közeledtét hirdetik, de nem tudják azt egy nappal sem siettetni. Az emberi türelem és remény alapvető fontosságú ebben a folyamatban.
Az Isten Országa: Isten Kezében
Azonban a példázatnak van egy másik, talán még mélyebb oldala is. Hiszen az Isten országa nem csupán emberi kezdeményezés eredménye, hanem Isten tulajdon ügye. Ha felhasználja is a mi emberi munkánkat, az mindenekelőtt az Ő hatalmának és akaratának megnyilvánulása. Ezért ábrázolja ki a példázat azt is, hogy maga Isten is kivárja az Ő aratását. Ő sem ugorja át a magvetés és az aratás közötti időt, hanem hagyja azt lassan eltelni, hogy majd a végén arathasson, és örvendhessen munkája gyümölcsének. Ez a gondolat arra utal, hogy Istennek is megvan a maga "adventje", egyfajta várakozási ideje, melyben előkészíti a végső beteljesedést.
Az Emberi Advent és a Sóstó Vágyakozás
Mi, emberek, sóvárogva várjuk az ígéretek beteljesedését. Repeső reménységgel járjuk utunkat a felénk világló cél irányába, és közben türtőztetjük magunkat, mert hiábavaló volna minden türelmetlenségünk. Mi tehetetlenek vagyunk. Akárhogy akarnánk is, meg nem rövidíthetnénk a várakozás idejét, közelebb nem hozhatjuk a célt. A beteljesedés "napját és óráját az Atya a maga hatalmába helyezte." A mi teremtményi mivoltunkból, közelebbről: bűnnel megterhelt teremtményi mivoltunkból folyik, hogy csak reménykedő várakozással nézhetünk a jövendő felé. Arra, amit várunk, csak Isten adhatja meg. Az a nap az Ő napja lesz. Mi semmivel hozzá nem járulhatunk, s ezért - mint ahogy az ajándékot nem lehet sürgetni - csak várakozással nézhetünk elébe.
Isten Adventje: A Várakozó Szeretet
Egészen másképpen áll azonban a dolog Isten részéről. Neki mindenestől fogva hatalmában áll az Ő napja. Őbenne nincs a tehetetlenségnek még csak az árnyéka sem. "Legyen!" szavával létre hívja, akit vagy amit akar. Jézus példázatai, mint az elveszett juh, az elveszett pénzdarab és a tékozló fiú, csodálatosan megrajzolják Istennek a bűnös emberhez való viszonyát. Ezekből a történetekből világosan kitűnik, hogy Isten igenis várakozó Isten. Amikor a tékozló fiú hazatér, az édesatyja már messziről meglátta, és elébe futott. Ez arra vall, hogy a látóhatárt kémlelve állandóan várta visszaérkezését.
A pásztor bejárt hegyet-völgyet, sziklákat és bozótokat, míg rátalált az eltévedt juhra. Az asszony is kitakarította egész lakását, amíg előkerült a hiányzó drachma. Az Isten várakozó szeretete is ilyen fáradhatatlan és munkás szeretet. Kereső szeretet. Működésbe állítja mindenható erejét, hogy megtaláljon minket, akik tőle elszakadtunk és messze tévelyedtünk. Hatalmas kinyújtott kéz az Ő szeretete, és ki van nyújtva a világ zűrzavaros összevisszaságába, hogy benne kitapogassa és megragadja az elveszett embert. A tékozló fiú atyjának is, aki látszólag tétlenül várta a hazaérkezőt, mintha láthatatlanul így ki lett volna nyújtva a keze fia után a távol idegenbe is. Valami utánanyúlt az ő nyomorúságába, és nem hagyta ott elpusztulni; valami bíztatta és vonzotta őt hazafelé; valami vezette őt lépésről-lépésre az elhagyott atyai ház küszöbe felé.
A Várakozás Mint Lehetőség
Ez a különbség az Isten adventje és a miénk között. Nekünk várnunk kell, hogy Isten hozza el számunkra ígéreteinek beteljesedését - Ő ellenben saját maga ura szavának és szándékainak: maga váltja azokat valóra. Ő senkitől mástól nem kapja, hanem maga szerzi meg adventjének beteljesedését az Ő dicsőségére. Ha Isten úgy akarta volna, akkor neki nem kellett volna várnia. Advent nélkül is elvégezhette volna dolgát. A bűnben megromlott embervilág helyébe egy szempillantás alatt létrehívhatott volna egy tiszta, vele összhangban levő másik embervilágot.
Az, hogy Isten az Ő céljainak a megvalósulását rábízta az idők folyására, s hogy így - emberileg szólva - Ő is magára vette a várakozás terhét, hogy majd egyszer a jövendőben lássa beteljesedni szándékait, ebben egy nagy többlet van amazzal a másik lehetőséggel szemben. Az, amit a példázat úgy fejez ki: "magától terem a föld". Így Isten teremtményeinek a saját talaján sarjadhat ki az eredmény, amely végül majd kielégítheti Istennek szívét. Egyszóval azért várakozik Isten maga is, hogy ezzel nekünk adjon időt. Amúgy "rólunk - nélkülünk" rendelkezett volna. Munkája csak rajtunk ment volna végbe, de nem általunk. Így ellenben nekünk is részt ad benne.
Az Emberi Fejlődés Útjai
Isten várakozása azt jelenti, hogy alkalmunk van életünk folyamán ráeszmélnünk az Ő akaratára, magunkévá tenni azt, engedelmesen elindulni annak irányába és öntudatosan végigjárni útját. Ez időbe, várakozásba, türelembe kerül! Milyen sokáig tart néha, míg egy-egy emberi szív meghallja Isten elhívó szavát! Mintha mély álomba volna elmerülve, újra meg újra szólongatnia kell Istennek, míg végre felébred szavára. Olyanoknál is, akik külső látszat szerint komolyan hallgatják Isten beszédét, milyen sokszor egészen kárbaveszettnek látszik annak hirdettetése, és milyen soká tart, míg végre igazán felfigyelnek és észreveszik, hogy Isten csakugyan mond nekik valamit, kínál nekik valamit, akar velük valamit! Mennyi türelmes várakozásba kerül egy-egy embernek a megtérése! Azután is, ha már elkezdtük az Ő útját járni, milyen végtelen türelemmel kell Istennek velünk bánnia! Hogy kell egy-egy világos, érthető leckét ezerszer is elismételgetnie velünk! Hányszor úgy látszik, hogy kárbaveszett minden ránk fordított munkája, és mindent elölről kell kezdenie velünk!
A Munkatársak Szerepe és a Közösségi Várakozás
Ha százszor megmutatta már irántunk az Ő hűségét és megszabadított bajaink és nyomorúságaink egész sorától, a százegyedik alkalommal hogy rákezdünk megint a kesergésre, panaszkodásra, zúgolódásra, mintha még soha semmit nem tapasztaltunk volna az Ő kegyelméből! Ha a világnak a csábításaiból már nem egyszer kiábrándultunk is és a szánkban hátramaradt keserű íz már sokszor megtanított is rá, hogy az örömöket kínáló pohár fenekén méreg van, amikor a kísértés ismét kínálja nekünk italát, milyen könnyen és milyen balgatagon hiszünk neki ismét! De Isten rászánta az időt! Van türelme kivárni az eredményt. Csak így lehetséges az, hogy bűnös életünknek a megváltása ne úgy menjen végbe, mint amikor tavasszal a kopasz fák új virágdíszbe borulnak ugyan, de maguk sem tudják, milyen csoda történik velük. Isten nem tudattalan tárgyakként akart velünk bánni, hanem a tudatunkon át akarta célját elérni. Meg akarta ajándékozni életünket az Ő ismeretével, fel akarta kelteni bennünk az imádat, a hála, a hódolat érzéseit, és ki akarta érlelni az akaratunk elhatározásait, amelyekkel odaszánjuk magunkat az Ő szolgálatára. Munkatársaiul választott bennünket az Ő munkájának véghezvitelében.
Még egy lépéssel tovább is kell mennünk. Isten nemcsak a magunk üdvössége dolgában akar bennünket így foglalkoztatni, hanem ezenfelül még egymásnak az üdvösségére is fel akar használni bennünket. Nem olyan gépiesen rendezte Ő be az embervilágot, mint ahogy egy villanyos vezetékhálózat van elkészítve, amelyben csak egy gombot kell megnyomni, és azonnal szétfut az áram benne mindenfelé. Az Ő üdvözítő munkája nem így, varázsütésre, egy szempillantás alatt jut el minden szívhez. Másfajta vezetéken, nagy ellenállású, rossz vezető anyagból készült hálózaton át terjed tova az Isten munkája. Csak nagyon lassan terjed azért és sok türelem kell hozzá, míg egész útját bejárja! A mi egymásra gyakorolt hatásunk és egymás életében elvégzett szolgálataink szálaiból áll ez a vezeték. Szívről-szívre szállhat csak tovább az üdvösség boldog felismerése és hálás birtoklása. Ki-ki, mit kapott, azt adja tovább; tegyen róla bizonyságot, hirdesse és terjessze! Így használ fel Isten az Ő munkatársaiul mások javára. De ehhez is megint mennyi idő kell! Nemcsak azért, mert a másik, akihez nekünk el kell vinnünk Isten üzenetét, ugyanolyan nehezen ébreszthető fel álmából, közönyösségéből, restségéből, ahogy ezt magunkról is meg kellett már állapítanunk. Azért is sok idő kell hozzá, mert mi magunk is nagyon lassan indulunk el, amikor Isten küld. Sok-sok idő vész kárba, mert nem sietünk olyan boldog készséggel eleget tenni megbízásainak, amilyet elvárhatna tőlünk. Nehézkes és lassú a mi emberi szolgálatunk, amelyre Isten rábízta az Ő ügyét.
Az Imádság Mint Várakozás És Cselekvés
De van egy nagy előnye, és Isten előtt nyilván ez volt a döntő, amiért ezt a módot és utat választotta: így dicsőül meg igazán az Ő hatalma. Az Ő győzelmét úgyszólván függővé tette a mi munkánktól; így lesz igazán csodálatos ez a győzelem, sokkal inkább, mintha mindent nélkülünk végzett volna el. Így éppen a mi sok gyengeségünk révén mutatkozik meg az Ő titokzatos ereje. Olyan bátortalan és hűtlen szolgák által, olyan alkalmatlan és nehézkes eszközök által, amilyenek mi vagyunk, Ő mégis el fogja érni a célját! Ezért érdemes neki várnia! Ez az, amiért az égi seregek is ámulva borulnak le előtte és imádják az Ő, még számukra is megfoghatatlan hatalmát!
Amikor a magunk üdvösségének munkálásáról és a mások üdvösségének szolgálatáról beszéltünk, abba is beleértettünk már egy fontos dolgot, amelyet mégis ajánlatos még külön is kiemelni, - ti. az imádságot. Isten úgy rendezte el az Ő terveit, hogy munkáját jó nagy részében a mi imádságainkra adott válaszként végzi el. Ezért is várnia kell: azt akarja, hogy előbb mi ostromoljuk Őt könyörgéseinkkel, s azután, azoknak meghallgattatásaként valósítja meg Ő szándékait. Ahogy Ésaiás próféciáiban olvassuk egy helyt: "őrállókul" rendelt minket, hogy "emlékeztessük" Őt ígéreteire. Mintha azt mondaná nekünk Isten: tudhatjátok, mit akarok cselekedni, de addig nem cselekszem meg, amíg ti nem sürgetitek: amíg mindaz, ami nekem fontos, számotokra is nem válik olyan fontossá, hogy kéréseitekben szüntelen elém hozzátok. Várja tehát, hogy menjünk színe elé alázatos és bizakodó fohászkodásainkkal, állhatatos és el nem lankadó könyörgéssel, sokszor tusakodó, az eget ostromló imádságainkkal. Azt mondta egyszer valaki: "Dolgozzál úgy, mintha minden rajtad fordulna meg, és imádkozzál úgy, mintha minden Istenen fordulna meg." Nagyon mély igazságot kifejező, szép mondás. Jó, ha sokszor a fülünkbe csendül. De nem az egész igazság az, ami így nyert megszövegezést. Mert nem úgy áll a dolog, mintha rajtunk csak a munka múlna s a többi aztán Istenen, és miután a munkában mi megtettük a magunkét, az imádságban már kikapcsolódunk az Isten terveiből. Az imádság maga is az egyik példája az Istentől nekünk szánt szerepnek. Általa az Istentől rendelt módon belekapcsolódunk az Ő munkájába. Az imádság is szolgálat, amelyet Isten tőlünk vár. Ahogy várja a szívünk tettre buzdulását, munkás akaratunknak az Ő céljai felé való útnak indulását, ugyanúgy várja szívünknek imádságra való felbuzdulását, alázatos, de bízó, komoly könyörgésünknek megszólalását is. Visszatartja sokszor erőit és áldásait, amíg mi imádságainkkal utat nem nyitunk azoknak. Sok mindent cselekszik velünk és ad nekünk kéretlenül is, - legyen áldott érte! -, de sok mindent csak imádságainkra adandó válaszként tartogat, hogy annál nagyobb legyen érte a hálaadásunk, ha elnyertük, és így dicsőüljön meg az Ő neve közöttünk.
A Várakozás Miatt Megpiruló Arcok
Csodálatos az Istennek ez az adventje, ez a türelmes várakozása - miérettünk! De ahogy felragyog előttünk ebben az Ő dicsősége, ugyanúgy el kell, hogy piruljon miatta a mi arcunk. Vádol minket az Isten türelmes várakozása, - mert mi azzal számtalanszor visszaélünk. Mi vétkes módon megvárakoztatjuk Istent. Hányszor várta, hogy mi forduljunk felé figyelmünkkel, bizodalmunkkal, engedelmességgel, mert Ő ettől tette függővé életünk kiteljesedését, meggyarapodását, az örök cél felé való közelebbjutását. Hiába várta. És ezért elmaradtak életünkből az Ő készen tartogatott áldásai, vagy legalábbis későbbre halasztódtak, amikor végre elszégyelltük magunkat, és már nem váratottuk tovább. Hányszor várta, hogy mások életében betöltsünk valamilyen szolgálatot, amely által azokban is munkálni akarta áldott szándékait, és mi adósok maradtunk ezzel a szolgálattal, és így Istent is, a mi testvéreinket is megraboltuk. És hányszor kellett várnia az imádságainkra! Olyan szerepet juttatunk ilyenkor Istennek, amilyenbe az a szerelmes ifjú jut, aki elmegy a megbeszélt találkára, de ott magában marad, mert akit odavárt, az nem jelent meg. Az Isten is találkozót adott nekünk. Várta, hogy megjelenjünk előtte. De mi ott hagytuk Őt magára. Miért, miért nem, az imádságaink nem szálltak feléje. Talán nem volt bennünk elég bizalom iránta, hogy bajainkat, félelmeinket, gondjainkat elé…
A Félelem Megszelídítése Olvasással
A gyermekek félelmeinek megértése és kezelése komplex feladat, melyben az olvasásnak kiemelkedő szerepe lehet. Sokan tartanak attól, hogy a "félelmetes" mesék elültetik a félelmet a gyerekekben, azonban a szakemberek - mint Bajzáth Mária mesepedagógus, Al Ghaoui Hesna újságíró, félelemkutató és Szigeti Réka, a Sulinyugi szervezet szakmai vezetője - rámutatnak, hogy éppen ellenkezőleg, ezek a történetek segíthetnek a már meglévő félelmek megszelídítésében.
A "Piroska és a farkas" klasszikus példája ennek. Bár a farkas és a felfalás rémisztőnek tűnhet, a mese évezredek óta része a gyermeki fejlődésnek. Amikor a gyerekek hallgatják, azonosulnak Piroskával, és tudatosítják, hogy az életben, az "élet sűrűjében" mindig is lesznek farkasok, veszélyek. A mese azonban azt is megmutatja, hogy ezekből a veszélyekből meg lehet szabadulni. A vadász megjelenése, a mese happy endje biztonságot ad, és azt az üzenetet közvetíti, hogy a nehézségekből ki lehet emelkedni.
A Mesék, Mint Erőforrások
A borzongató, félelmetes mesék nem elültetik, hanem a már a gyerekekben ott lévő félelmeket, szorongásokat oldják. A félelem maga egy erőforrás, ami az életben maradásunkat segíti. Ha nem félnénk, nem élnénk túl a saját gyerekkorunkat, kamaszkorunkat, felnőtt korunkat. A mesék tehát nem a félelmet szaporítják, hanem eszközöket adnak a félelem kezelésére. A mese világa biztonságos teret nyújt a félelmekkel való szembesülésre, ahol a gyerekek a szülő melletti biztonságban, saját tempójukban fedezhetik fel a történeteket. Ha sok nekik, leállnak, ha felkészültek a folytatásra, újra belevágnak. Ez a folyamat pedig magabiztosságot, bátorságot és büszkeséget ad nekik.
Különleges Lények és Előítéletek Leküzdése
A gyermekirodalomban számos olyan karakter szerepel, akiknek származásuk szerint ijesztőnek, rémítőnek kellene lenniük - vámpírok, szellemek, szörnyek -, de gyakran kiderül, hogy a rémisztő külső mögött cseppet sem veszélyes, sőt, szeretetre méltó személyiség rejtőzik. Ez a kettősség tanít meg minket arra, hogy ne ítéljünk első látásra, és hogy az előítéleteket le kell küzdeni. A "Harry Potter" sorozatban például a "Commikulussimus" varázsigéje segít a legijesztőbb dolgokat nevetségessé varázsolni, ami egyfajta "varázslat", amit a mesékkel tudunk átadni gyermekeinknek.
A könyvek, mint "A kék szörny", "A Graffaló", "Boszi seprűnyélen", "Nincs mitől félni!", "A három gumi", "Róka Robi és a holló átka", "Csütörtök, a kisördög", "Zozó, a magányos szörny", "Szerintem ebben a házban lakik egy szellem", "A boszorkánycica", "Abrakadabra és varázspaszta", "Felhőcukrászda", "A kis szellem", "A kis boszorka" és "A legkisebb boszorkány" mind ezt a célt szolgálják. Ezek a történetek nem a gyerekek ijesztgetésére szolgálnak, hanem arra, hogy segítsenek nekik megérteni és kezelni a félelmeiket, miközben fejlesztik képzelőerejüket és empátiájukat.
A Világlíra És a Műfordítás Művészete
Az emberi gondolatok és érzelmek kifejezésének egyik legcsodálatosabb módja a költészet. A világlíra gazdagsága és sokszínűsége azonban gyakran kihívást jelenthet a megértésben, különösen, ha nyelvi akadályok merülnek fel. Itt lép színre a műfordítás művészete, mely hídépítőként szolgál a különböző kultúrák és nyelvek között. A műfordító nem csupán szavakat cserél, hanem a költő lelkének, gondolatainak és érzelmeinek tolmácsa is.
A műfordító ott kezdi, ahol a nyelvtanár abbahagyja. Ő maga is költő, aki ihletet kap egy kész műből, és azt saját nyelvének anyagából formálja újjá. A műfordítás célja nem csupán a fogalmi közlés, hanem az érzések, a hangulatok, az "idegzsongás" átadása is. Ez a folyamat mély hódolatból, élvezetből, teremtő lázból és kényszerűségből fakad, hiszen az egész nemzet és a jövendő számára kívánjuk megismertetni a nagy költők műveit.
Örök Barátaink: A Világlíra Kincsei
A "Bevezetés az Örök Barátaink I." és "II." kötetek célja éppen ez: gyönyörködtetni és barátként szolgálni. A válogatás száznál is több költőt mutat be, akik mindannyiunk "örök barátai". A kötetek felelősséget vállalnak az itt bemutatott alkotásokért, és azokat a magyar közönséggel is megismertetni kívánják. Ez a munka nem csupán játék és gyönyörűség, hanem lelkiismereti és művészeti kötelezettség is. A műfordítás révén az emberiség egyetemes, együttes töprengése az élet kis és nagy dolgai fölött nyer kifejezést, átlépve a nemzeti nyelv határait.
Omar Khajjám és az Életöröm Jogán Való Élvezet
A világirodalom egyik legérdekesebb alakja Omar Khajjám, perzsa matematikus, csillagász és költő. Bár életében elsősorban tudományos munkásságát tartották számon, versei, a rubáijai, a világ egyik legnépszerűbb és legtöbbet idézett költeményévé váltak. Fitzgerald fordítása tette ismertté Európában, és meghódította a nyugati világot. Khajjám versei az életörömöt hirdetik, de nem felhőtlen boldogságként, hanem az élet mulandóságának tudatában, az "életöröm jogán". Arra int minket, hogy éljük az időt, élvezzük ki a mát, a tavaszt, a fiatalságot, az egyszeri életet. Ez a gondolat különösen aktuális a mai rohanó világban, ahol hajlamosak vagyunk elfeledkezni az élet apró örömeiről.
A Bhagavad-Gíta: Az Önismeret És A Cselekvés Útja
A világirodalom másik csodálatos alkotása a Bhagavad-Gíta, melyet a Mahábhárata egyik önálló epizódjaként ismerünk. Ez a mű nem csupán egy ősi indiai filozófiai költemény, hanem az emberi lét mélyebb kérdéseire is választ ad. A történet Ardzsuna, a harcos dilemmáját mutatja be, aki nem akar harcolni a saját rokonaival. Krisna, Visnu isten inkarnációja, útmutatást ad neki az önzetlen cselekvésről, az isteni akarat elfogadásáról és a kötelesség teljesítéséről. A Bhagavad-Gíta azt tanítja, hogy a cselekedeteink következményeitől való függetlenség, az önzetlen szolgálat és a szeretet az út a lelki felszabaduláshoz. A mű mélyen elgondolkodtató, és segíthet abban, hogy jobban megértsük önmagunkat és a világ helyét benne.
Arisztophanész Madarai: A Fantázia És A Szatíra Ereje
Arisztophanész "Madarak" című vígjátéka a fantázia és a szatíra lenyűgöző példája. A darab két athéni polgár történetét meséli el, akik madárvárost alapítanak az istenek között. A mű nemcsak a képzelet szédítő repülését mutatja be, hanem éles kritikát is megfogalmaz a korabeli társadalommal, a politikával és a néphittel szemben. A madarak világa, a repülés szabadsága, a fantázia szárnyalása, mind azt az üzenetet hordozzák, hogy a képzelet ereje képes legyőzni a valóság korlátait. A darab humorával és zsenialitásával arra ösztönöz, hogy ne féljünk megkérdőjelezni a dolgokat, és hogy merjünk álmodni.
A Talmud és a Lelki Tisztulás Útja
A zsidó hagyományban a Talmud mély spirituális tanításokat hordoz magában, különösen az engesztelés és a lelki tisztulás témakörében. A "zváchim" (áldozatok) és a "tsuvá" (bűnbánat) fogalmai kulcsfontosságúak. A Talmud azt tanítja, hogy a bűnbánat képes megtisztítani a lelket, még akkor is, ha az adott bűn súlyosnak tűnik. Azonban kiemeli, hogy bizonyos bűnök, mint a szövetség megszegése vagy a mag (spermium) eltékozlása, speciális figyelmet igényelnek, és itt a "magasabb rendű tsuvá" válik fontossá.
A zsidó misztika, a Kabbala mélyebb rétegeibe is betekintést nyújt a "Likuté ámárim" és a "Zohár" írásai. Ezek a szövegek az isteni név, a Tetragrammaton (JHVH) jelentőségét, a szefirák (isteni emanációk) rendszerét és a lélek eredetét magyarázzák. Az emberi lélek az Istenség legbelső aspektusából ered, és bár testbe öltözik, létét a legfelsőbb "lélegzet" tartja fenn. A bűnök azonban elvághatják ezt a kapcsolatot, így a bűnbánat és a spirituális út kiemelten fontossá válik. A 613 micva (parancsolat) is szálakként kapcsolja össze az embert Istennel, és ezen szálak megszakadása súlyos következményekkel járhat. Azonban még a legmélyebb bukás után is megmarad a lehetőség a kapcsolódásra, az isteni erő külső aspektusából táplálkozva.
tags: #ilyen #rut #teremtmeny #a #kalendariumban #sincsen