A beszélgetés mintha csak egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlana. Szinte észre sem vesszük, már megint ugyanabban a vitában találjuk magunkat. Veszekedésünk újra és újra ugyanazt a drámai véget éri. Miért nem tudunk kiszállni a negatív spirálokból? Hogyan szakíthatjuk meg a már untig ismert körforgást? A válasz a tranzakcióanalízis világában rejlik, ahol az emberi érintkezéseket gyakran láthatatlan, tudattalan forgatókönyvek irányítják.
A játszmák anatómiája: Piszkos trükkök a mindennapokban
Zsolt 44 éves családapa, aki gyakran jár kikapcsolódni a feleségével. Az aktuális film vagy étterem kiválasztását mindig gálánsan, tapintatosan átengedi a párjának. Amennyiben az este kellemes irányt vesz, élvezi a helyzetet. Ha nem, a nőt hibáztatja. „Ez is miattad van!” - érzékelteti szavakkal vagy azok nélkül. A gyermeknevelési döntéseket szintén a feleségére hárítja, így ha a gyermekeik viselkedése problémát okoz, újra élhet a már jól bevált reakciójával. Zsolt tehát az „Ennek is te vagy az oka!” tipikus játszmáját játssza.
Eric Berne, a tranzakcióanalízis atyja a játszmákat olyan kiegészítő, rejtett tranzakciók sorozataként írja le, amelyek pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé haladnak. Egyszerűbben fogalmazva: a játszmák zömében tisztességtelen, trükkös lépésekből állnak, amelyeknek a valódi indítékai nem nyilvánvalóak, majd drámai véget érnek. A tisztességtelenség abból adódik, hogy a partnerből rejtetten előhívott viselkedést, reakciót, a játékos valamilyen módon a társ ellen fordítja, így ezzel nyereséghez jut. Zsolt nyeresége az igazolás: ügyes trükközésével elkerülheti a felelősség felvállalását és megmaradhat az ártatlan szerepében.
A játszma elnevezés félrevezető lehet. Játékosként nem feltétlenül szórakoztat minket ennek űzése, valamint a komolyság sem szükséges velejárója a tevékenységnek. Nem tudatosan indítjuk vagy kapcsolódunk be egy játszma folyamatába. Megkülönböztethetünk építő és romboló játszmákat. A Zsolt által kezdeményezett „Ennek is te vagy az oka!” egy tipikus esete a romboló játszmáknak. Klasszikus formájában hosszú párkapcsolatokban, házasságokban gyakran megjelenik elsőrendű bomlasztóként, de játszhatják szülők a gyermekeikkel, valamint előfordulhat munkahelyeken is.
Miért játszmázunk? A rejtett szükségletek
A játszmák keletkezése a gyerekkorban indul el. Ekkor még tudatosan kezdeményezzük őket. Szüleink a nevelésünk során megtanítják nekünk, milyen játszmákat játsszunk és hogyan. Ezután berögzül a válaszok sémája, eredetük pedig a feledés homályába veszik. Mindezek később meghatározzák, hogyan élünk majd lehetőségeinkkel, élethelyzeteink milyen kimenetelűek lesznek. Zsolt például nagy eséllyel olyan párt választott, aki az "Én csak segíteni próbálok rajtad" játszmát játssza, kitűnően kiegészítve ezzel az övét.
A nyereség mellett egyéb hozadékai miatt is megéri játszmáznunk. Amikor játszmázunk, akkor egy eredendő gyermeki vágyunkra törekszünk: arra, hogy törődjenek velünk, még akkor is, ha ez „negatív törődés.” Nem csoda, az embernek ugyanis az elszigetelődés a legfájdalmasabb élmény. A játszmák sikeresen utánozzák a valódi intimitást, és biológiai előnyük, hogy stimulálják résztvevőiket. A társas időtöltések és a játszmák a VALÓDI ÁTÉLT INTIMITÁS PÓTLÉKAI. Az intimitás az egyetlen tökéletesen kielégítő válasz az ingeréhségre.
Tipikus játszmák és a drámai háromszög
A Mézga családból ismert „miért nem mentem Huffnáger Pistihez” mondat az a „Ha te nem lennél” játszma egy szép példája. Ilyenkor az egyik fél olyan színben tünteti fel a másikat, mintha ő lenne a hibás, és egy sokkal jobb élettől zárná el. A „bíróság” játszmát azok a házaspárok játsszák, akik egy harmadik féltől várják, hogy igazságot tegyenek vitáik során. A valódi cél egyáltalán nem a megállapodás, hanem a másikról való örökös panaszkodás.
Tranzakcióanalízis - László Erika - Tudatos Kommunikáció (2019)
A drámai háromszög (Karpman-triád) keretében három szerep között váltogatnak a résztvevők:
- Áldozat: „Szegény én”, aki tehetetlen, kiszolgáltatott.
- Megmentő: Aki „csak segíteni akar”, de ezzel fenntartja az áldozatszerepet.
- Üldöző: Aki hibáztat, kritizál, ítélkezik.
A játszma elején a házastárs játssza mindhárom szerepet: este felmossa a hányást (balek/áldozat), reggel beolvas neki (üldöző), megpróbálja rávenni a változásra (megmentő). A játszmák sikeresen utánozzák a valódi intimitást, de hosszú távon csak elválasztanak önmagunktól és egymástól.
Úton a játszmamentes kapcsolatok felé
Ha felismerjük, hogy be akarnak vonni minket egy játszmába, több módon is kiszállhatunk a spirálból. Az első lépés a felismerés. A játszmák árulkodó jeleit egy idő után már ki lehet szúrni: az ismétlődő konfliktusokat, a frusztráló félreértéseket, vagy az érzést, hogy „megint ugyanott lyukadtunk ki”.
Két fő módszer létezik a leszámolásra:
- Visszautasítjuk a játékot: Amennyiben mereven elzárkózunk attól, hogy partnerként részt vegyünk a játszmában, elértéktelenítjük játékostársunk nyereségét.
- Antitézist alkalmazunk: A játékostársunk által előhívni kívánt reakciónak éppen az ellenkezőjét cselekedjük. Zsolt feleségeként például ügyes megoldás lehet, ha nem vállaljuk fel a döntési helyzeteket, hanem meghagyjuk azokat neki.
A Felnőtt-Felnőtt kommunikáció objektív, racionális visszajelzéseket biztosít. Amikor a vezetők vagy a párok a tényekre alapozva adnak visszajelzést, akkor nem kritikát gyakorolnak, hanem támogatják a fejlődést. A játszmamentes kapcsolati működés az emberi életvezetés legtökéletesebb formája, elérése olyan nyereségeket jelent mindenki számára, amelyek bőven felülmúlják a játszmák előnyeit. Ahogy életünk során egyre ügyesebb játékosokká válunk, úgy lehetünk egyre jobbak a játszmák létének és folyamatának azonosításában. Meg kell tanulnunk megnyílni, saját magunknak és másoknak is bevallani, mit szeretnénk, mit érzünk egy-egy helyzetben.
tags: #jatszmak #visszafele #sul #el