Gothár Péter 1981-es, „Megáll az idő” című nagyjátékfilmje a magyar filmtörténet egyik megkerülhetetlen alkotása. Személyes történetek, generációs tapasztalatok és a Kádár-rendszer nyomasztó valóságának összetett ábrázolása révén vált kultfilmmé. A mű a nemzetközi fesztiválsikerek ellenére rejtélyesen kerülte el a letiltást, talán éppen azért, mert a Kádár-korszak kemény kritikáját hordozta, és szimbolikája ma sem szorul magyarázatra. Bereményi Géza zseniális bonmot-jai, az örökérvényű monológok és dialógusok mentén bontakozik ki a film mély rétegzettsége, amely minden képkockájával és mondatával telitalálat.
Az 1956-os forradalom árnyékában: A kezdetek és a kádári konszolidáció
A KÉK FÉNY ÁRNYÉKÁBAN: Bűntények és a Kádár-kor sötét oldala
Gothár Péter alkotása aligha született vagányabb, időtlenebb és igazabb film 1956-ról. Pedig a „Megáll az idő” - akárcsak a témát pedzegető többi, rendszerváltás előtt készült film - nemigen szólhatott magáról a forradalomról. Ehelyett a megtorlásokat követő kádári konszolidáció kezdetén, a még csak barnaöves gulyáskommunizmus pandemóniumában tipródó lelkek tűpontos látlelete. Vitathatatlan erénye, hogy rámutatott: a forradalom tudatunkban és zsigereinkben lerakódott hordaléka ellapátolhatatlan. A film a Kádár-rendszer két legbűnösebb éve, 1956 és 1968 közé keretezett története a rendező, Gothár Péter és az író, Bereményi Géza kamaszkori emlékeiből és a korszak legendáiból táplálkozik.
A film előjátékának végén hangzik el az első tételmondat: „Jó, hát akkor itt fogunk élni.” Éva (Kakassy Ágnes) mondja ezt két kisfiának, miután lázadó apjuk egy barátjával, Bodorral (Őze Lajos) elássa fegyvereiket, majd vöröskeresztes teherautón elhagyja az országot. 1956. november 5-ike van: a ruszkik már a spájzban, a forradalom elbukott. Köves apuka (Hetényi Pál) vinné a családot is, a feleség azonban maradni akar. A dacos megjegyzés másik olvasatában a maradás távozással ér fel: mintha életük e töréspontján dimenziókapu nyílt volna egy másik világra, ahol Köveséknek egy ismerős, mégis idegen, veszélyes és kiszámíthatatlan jövőjű környezettel kell szembesülniük. Hét év telik el.
Az „időmegállás” metaforája és a generációs útkeresés
A film egyik legfontosabb tanítása, hogy 1956 leverésével az emberek inkább behódoltak a rendszernek, azaz azon a ponton megállt az idő. A gyerekek pedig csak ismételni tudják szüleik életét, mintha egy örökös körforgásba kerülnének. Az 1963-as főszerelmi szál közvetlen előzményeit és következményeit is láthatjuk. Az apa disszidált, az anya lassan kezd újra elfogadhatóvá válni a rendszer szemében. Hasonlóképp Bodor, aki frissen szabadul a börtönből, de bízik szakértelmében, és végül igaza lesz. Legfontosabb tanítása Dininek, hogy kerülve a feltűnést pont annyit kell nyújtani a rendszernek, amennyit muszáj. Ez a beletörődés és alkalmazkodás az alapja annak a keserédes életérzésnek, amely a filmből sugárzik.
Az amnesztiával frissen szabadult Bodor kérdezi a konyhában egykori harcostársa feleségétől: „Bent mi volt?” „Miért, kinn mi volt?” Mielőtt bejelentkezik pótapának, a negyedikes Nagyköves (Pauer Henrik), aki apja múltja miatt hiába is próbál felvételt nyerni az orvosi egyetemre, az elfogadás előtt azért benyögi: „Ha téged itt legalizálunk, olyan lesz ez a lakás, mint egy bűntanya.” Időközben beállt a szélcsend, ám a levegő most mozdulatlan, ritka és fojtogató, mint a „keszonban”. Az életet pedig, legyen bármilyen alantas, élni kell, ennek legkevésbé problémás útja pedig a beletörődés.
Az egyéni sorsok és a rendszerek hálójában
A 16 éves Dini, azaz Kisköves (Znamenák István) bízik az elveiket magabiztosan őrző, ám óvatos és olykor megalkuvó pártfogóiban. Az egymásnak ellentmondó túlélési technikák és értékrendek példabeszédeinek kereszttüzében azonban megsérül hite az általa addig tisztelt felnőttekben. Látja maga körül az elcseszett életeket, a keserű és kényszerű kompromisszumokat, és nem akar ő is „tönkrement pali lenni”. Így hát a polgári világot képviselő, leváltott osztályfőnöke intelmei helyett a mintakommunistává avanzsáló Bodor tanácsaira hallgat.
„Fontos ember lettem. Az Agrotápnál. Mint függetlenített tanácsadó.” „Az csak szakmunka. Politikailag nem mos ki téged egyáltalán.” „De igen, ha tudni akarod. Ezzel megkezdődik a kimosdatásom” - mondja Bodor Évának, jelezvén, hogy felkapaszkodásával nevelt nagyfia is végre eséllyel jelentkezhet az orvosira. Ahogy Bacsó Péter 13 évvel korábban készült „A tanú” című filmjében, Gothár filmjében is Őze Lajosnak osztották a legtöbb emlékezetes mondatot, például: „Mindenkinek i-g-a-z-a van! Még a szar is le van szarva!” A konyhai asztalnál gúnnyal elkántált tantétel, noha Bodor nem viccnek szánja, csiklandozásnak tetszik a verbális ostorcsapásokhoz képest, amelyekkel később rávezeti Kiskövest, hogyan evezzen a langyos posványban.
A „kevert” és a kádári valóság
„Azért ezt a kevertet még nem tudták elrontani” - mondja Dininek a talponálló groteszk panoptikumában, utalva a császárkörte és rum generációk agysejtállományát megtizedelő alattomos kotyvalékáról, amelyről Bereményi egyébként Cseh Tamás „Frontátvonulás” című albumán is megemlékezett: „Van még a konyhában némi kevert/emlékszel, szerettük - lelkendezett/Mennyire szerettük, lelkendezett, nem ittunk mást, csakis keverteket.”
A film hűen ábrázolja a kádári időszak jellegzetes túlélési stratégiáit és a társadalmi normákat. Bodor tanácsai, miszerint „Aki kérdez, az faggat, mert őt is faggatják. Ne jelentkezz, ne szólj soha feleslegesen!” porrá zúzzák a fiú maradék hitét a „szentségekben”. Kisköves az útmutatás és kudarcélményei hatására több kapcsolatát is felbontja, illetve parkolópályára helyezi. Bár a film az emberkatalógus mértékadó karaktereinek egyikéről sem mond ítéletet, a nézőnek Bodor azért okozhat kudarcélményt. Hiába ő az, aki a család új őrangyalaként megmondja a tutit, ezt a szerepét felülírja, hogy a börtönpriccsről a húsbizottság párnázott székébe teleportált.
Anyák és tanárok: A múlt és a jövő ütközése
Az anya és Dini új osztályfőnöke, Lovas Lívia (Ronyecz Mária), vagyis Malacpofa közötti párbeszéde a film egyik kulcsjelenete. „A te férjed ott volt, ahova az én férjeim lőttek ötvenhatban. Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy tudod, hogy tudom? Tudjuk.” Mindketten tisztánlátó, érző, gondoskodó anyafigurák, akik a gyerekek javát akarják, és maguk mögött akarják tudni a múltat. A feltehetően hithű kommunista tanár azonban naivan hisz abban, hogy a gyerekek helyre tudják hozni mindazt, amit ők elrontottak. Az anyának ugyanakkor nincsenek illúziói. A film a felnőttek tehetetlenségét és a fiatalok frusztrációját is megmutatja.
Pierre: A lázadás megfoghatatlan szimbóluma
„Éljenek a hülyék, ne legyen semmi! Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok!” A felnőttek világától elszakadó Dini Kisköves egyetlen példaképe bátyja cimborája, a negyedikes Pierre (Sőth Sándor) trollkodja szét így az igazgató ünnepi propagandabeszédét a „faszisták” leverésének évfordulóján. A suliban félistenként tisztelt fiú az ellenállás, az ’56-os forradalom és a ’68-as diáklázadások szimbóluma, az anarchista rendbontó archetípusa, az örök kamasz lázadó, „Kliffricsárd Endösedóz” és a Sid Vicious-i előember egy személyben. Mitikus figura: megfoghatatlan, betörhetetlen és elpusztíthatatlan. Nem véletlen, hogy ellenpontja, a keménykedő igazgatóhelyettes Rajnák (Rajhona Ádám) sem talál rajta fogást: fenyíthetik, kirúghatják, kiugorhat az ablakon, mindenképpen ő győz. Az igazi Rajnák elvtárs az Ifjúsági Park rettegett igazgatója és kerberosa volt, aki a hetvenes években személyesen tiltotta ki vagy verette meg azokat a fiatalokat, akiknek megjelenése „zavarta a kulturált szórakozást”. Rajhona Ádám szintén zseniális alakításában a Nosferatu-figura karikatúraszerű vöröspaprikajancsiként köszön vissza („Halálra adminisztráltam magam”).
A film a fiatalok céltalan lázadását és örökös sikertelenségét mutatja be. Pierre az amerikai ellenzéki hősök, a James Deanek stílusában forgatja fel az iskola életét, anarchista jelszavakat kiabál. A fiatalok azt hiszik, változtatnak majd a világon, de aztán megkötik ők is a szüleik kompromisszumait.
Menekülés vagy maradás: A sors elkerülhetetlensége
A legviccesebb jelenetben, mielőtt megpróbálná felkötni magát a vécétartályra, Vilma, a szemüveges lúzer (Gálfy Péter) kínálgatja a nyugati menőséget a jófej Malacpofa házibuliján: „Pierre, ezt kóstold meg! (…) Coca-Cola, teljesen kikészít! (…) ez kábítószer (…) én már képeslapokat látok…. Az apámék hozták. Hoztak Londonból, egy egész üveggel. Őrület, Pierre, őrület…” De Pierre-ről minden kamu lepattan. Szar ez, kiköpi. Másnap már Dinivel és csajával hármasban igyekeznek elhagyni az országot egy lopott Wartburgban. („Egy csaj ezért a kocsiért ment hozzá egy krapekhoz.”) Szukics Magda (Iván Anikó) és Kisköves lamúrja korántsem problémamentesen alakul a filmben, a kocsiban is vitatkoznak, mire Pierre bepottyant közéjük egy bombát: „Olyanok vagytok, mint a saját apátok és anyátok.” Pierre végül egyedül robog tovább a határ felé, Dini és a csaja, Szukics Magda az addig sosem látott Balatonnál elvarázsolva a maradásra szavaznak. Senki sem menekül a sorsa elől.
A film műfaja és stílusa
A „Megáll az idő” lendületes kamaszfilm a hatvanas évekről, amikor a fiatalok Elvis Presley-re tomboltak, pornóképeket cserélgettek, és beálltak a Coca-Colától. De sokkal több is ennél: szembenézés az ’56-os forradalom kudarcával, az itthon maradtak bűntudatával, örökös és hiábavaló elvágyódásával. Keserédes életérzés sugárzik belőle: a céltalan lázadásé és az örökös sikertelenségé.
Bereményi Géza életrajzi regényt akart írni, de néhány fejezet után inkább forgatókönyvvé formálta kamaszkorát. A „Megáll az idő” felejthetetlen aranyköpéseit szinte egy az egyben az életéből vette („Jó, hát akkor itt fogunk élni”). Gothár Péter rendező és Koltai Lajos operatőr nem realisztikusan akarták filmre vinni a sztorit, hanem egy elemelt, ábrándos világot teremtettek. Koltai retinába égő, neonfények szabdalta, fátyolos derengésben fogant képsorai hollywoodi karriert hoztak a film képírójának, cannes-i és New York-i elismerést a rendezőnek. A „Megáll az idő” a nemzedéki közérzetfilmek egyik legfontosabb darabja, amit Cannes-ban is díjaztak, és a mai napig hat a fiatal rendezőkre (például Török Ferenc: Moszkva tér).
A 80-as években feltámadt a 60-as évek iránti nosztalgia: újjáéledt az akkori szellemiség, csak beat helyett punk és alternatív zenével. A fiatal szereplők között felbukkantak a korabeli underground zenészek, Pauer Henrik, a Neurotic alapító tagja (Köves Gábor), vagy Sőth Sándor, a Spenót basszusgitárosa (Pierre). A „Megáll az idő” mégsem romantikus nosztalgiával közelít a régmúlthoz, hanem a pusztító erkölcsi kompromisszumokat listázza.
A film képi világa kiemelkedő. Gyakran sötétebbre veszik a képet, nem mindig látszódnak rendesen az arcok, ráadásul a kamera eléggé bele van tolva a fejekbe, így egyrészt személyesebb, másrészt elmosódik a környezet is. Az egyik fő látványelem a színhasználat, ami a tárgyilagosabb részeknél fekete-fehérbe vált, máshol stilizáltan vörös vagy kék fénnyel világítanak be mindent vagy csak kifakítják a színeket. A zene néhány korabeli slágerből áll, amelyek ismétlődéseikkel motívumokká válnak, hatásos.
Őze Lajos emlékezete és a „kevert” legendája
Őze Lajos neve, ha kimondja valaki, teljes valójában jelenik meg előttünk egy személyiség. A nevével az ember, a színész Őze Lajos belemarta magát emlékezetünkbe, mivel egykori jelenléte egy egészen rendkívüli élményt okozott - meglepetést, kíváncsiságot, ismeretet, humánumot, olyan közlés erejét, amiben felfedezhettük bűneinket, esendőségeinket, megszenvedettségeinket, és tartásunk hiányát, vagy annak kötelező energiáit. Az ilyen jelenlétet sem magánérintkezésben, sem színpadon nem lehet akarni. Az vagy kialakul a nagy színészben, és van, vagy nincs minek kialakulnia, és nincs. Amikor kimondja valaki Őze Lajos nevét, először is megjelenik előtte a fejtartása, amint az állát szinte hozzászorítja a mellkasához, mintha bele akarna bújni sajátmagába - ő sosem kifelé akart hatni, hanem mintha a saját személyiségében akarta volna megkeresni a feladatában, akár egy másik emberrel való szóváltásban, akár egy megszenvedett szerepben a színpadon, saját lényegét. Nem olyasmi között válogatott, amivel tetszeni akart volna, hanem minden megélt pillanatában valami fontosnak a kutatását végezte. Nem volt gyors színész. Időt adott a gondolatnak, a felismerésnek, kézen fogott, torkon ragadott, és komótosan vitt magával, figyelni kellet rá, szinte megdelejezve követni. Megrendíthetetlenül alanyi volt, senkire nem hasonlítható, ugyanúgy, mint a nagy színészek általában.
A szentesi Koszta József Múzeum igazgatója, Farkas László Róbert - aki nemcsak történész, de színész is - találta ki, hogy Őze Lajosnak legyen emlékháza a szülővárosában. „Régi adósságot törlesztünk ezzel. A múzeum Csollány Gábor Kiállítóhelyének egyik önálló részét rendezzük be Őze Lajos Emlékháznak. Park van körülötte, azt is róla nevezzük el. Elsőként mondom el a Fideliónak: márványtáblát és szobrot is kap Őze Lajos, támogatást ígért mindehhez Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület nevében és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója” - említi Farkas László Róbert.
Az Őze Lajos Emlékházba családi fotók, dokumentumok, más relikviák is kerülnek, köztük olyan privát kisfilmek, amelyeken verset mond a színészóriás, s eddig nem hozták nyilvánosságra ezeket. Farkas László Róbert arról is beszélt: az emlékházat ősszel nyitják meg, a promóciójához pedig újraforgatják „A tanú” egyes kultikus jeleneteit Szentesen. Őze egykori szerepét, Virág elvtársat Szacsvay László alakítja, de például Pelikán Józsefet és Gogoláknét nem színészek, hanem a múzeum munkatársai formálják meg. Nyaranta kertmozi és színház működhet az Őze parkban, a produkciókról már egyeztetnek a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójával, Herczeg Tamással. De itt akár a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatosai is felléphetnek.
Őze Áron a mai emlékezés kapcsán elmondta: bátyjával, Gáborral sokszor nyaraltak az egykori Őze-házban, az apai nagyanyjuknál. A tornácos ház már rég nem áll, nem tudják, kié a terület, kerítés sincs, a telek üres és jó ideje eléggé gazos. „Azt találtuk ki, hogy a megemlékezés után odamegyünk a testvéremmel, és bozótvágóval kicsit rendbe tesszük a helyet.”
Az emlékház őszi megnyitójára elkészül az a dokumentumfilm is, amelyben az Őze Lajossal közös színházi és filmes emlékeiről beszél - többek között - Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Gothár Péter, Cserhalmi György. A gyűjteményhez írásaikkal is hozzájárulnak művészek. Az emlékház kurátorai: Darabos Judit közgyűjteményi csoportvezető, Nátyi Róbert művészettörténész és Gajdó Tamás színháztörténész. Verebes István már elküldte írását Őze Lajosról, s ezt a múzeum igazgatója fel is olvasta a megemlékezésen.
Egy időkapszulát is elhelyeztek az emlékezők annak a városi kiállítóhelynek a parkjában, ahol ősszel Őze Lajos Emlékház nyílik. A parkot is róla nevezik el. S hogy mi került az utókornak üzenetül szánt időkapszulába? Az ős Kaján egyik példánya. Egy birkakolomp az egykori szentesti Őze-házból. Egy maszk, amely a mostani rendkívüli helyzetre emlékeztet. Az időkapszulát - Őze Áron ötletére - keverttel locsolták meg, felidézve a „Megáll az idő” című film egyik emblematikus jelenetét, amelyben Bodor (Őze Lajos) mondja Kiskövesnek (Znamenák István): „Azért ezt a kevertet még nem tudták elrontani, mi?!”