Kovács Gyula, 1943. február 2-án született Hajdúnánáson, egy hatgyermekes pedagógus család második, elsőszülött fiúgyermekeként. Élete során számos területen mélyedt el, a fafaragástól és hegedűművészettől kezdve a nyomdaipari mérnökségen át a zeneszerzésig és könyvkiadásig. Munkássága és példamutató emberi magatartása egyaránt figyelemre méltó, melyet a következő részletekben mutatunk be.
Gyermekkor és a korai érdeklődés
Kovács Gyula már négy-öt éves korától kezdve szenvedélyesen faragott puhafából repülőket és egyéb apró játékokat késével, fűrészével, cigányfúrójával és kis kalapácsával. A fúrás-faragás egész gyermekkorát végigkísérte, megalapozva a későbbi műszaki érzékét és kreativitását.
Első osztályba Csorváson járt, majd Békéscsabán folytatta tanulmányait. A balkezes írás miatti tanítónői megrovások ellenére is kitűnt tehetségével. Édesanyja beíratta a zeneiskolába, ahol a nővérével együtt másodiktól kezdve hegedülni kezdett. Kezdetben ez nagyon könnyen ment neki, és fél év múlva már Bach kantátát játszott a színpadon. Sőt, a zeneiskola igazgatója másodhegedűs volt mellette, ami hatalmas megtiszteltetésnek számított. Két évig élt a hegedű bűvöletében, és még kis hegedűket is faragott magának, egy szépet pedig kedvenc tanítónőjének. A húrokat gumiszálakból készítette, melyekkel a hangszerek megszólalni is tudtak.
Ötödik osztálytól Békéscsaba város legjobbnak tartott polgári iskolájába igazolt át. Az iskolai tanulmányai során naponta négy kilométert gyalogolt oda és vissza, ami fizikailag is megerősítette. Ebben az időszakban kapott életre szóló leckéket osztályfőnökétől, Fekete Pál orosztanártól. Az orosz tanár hihetetlen nagy erővel oltotta beléjük az orosz nyelvet és kultúra szeretetét, aminek később nagy hasznát vette. Akkoriban sehol máshol nem tanították ilyen magas színvonalon az orosz nyelvet, és évente több tankönyvet is megtanultak.
Az általános iskola ötödik és nyolcadik osztálya között Kovács Gyula érdeklődése megváltozott. A zenetanulást folytatta, de már kisebb ambíciókkal. Az erős fizika iránti érdeklődése a villamosság, mechanika és gépek irányába tolta el, melyet akkori ambiciózus fizikatanárának köszönhetett. Ekkor készítette el az első villanymotorját a fizikai szertárnak fémhulladékból és tekercsdrótokból, majd többet és tökéletesebbeket is csinált. Évekig járt asztalos szakkörbe, bábszakkörbe, rádióépítésre, morzézott és repülőmodelleket épített. A zenében is voltak példaképei, és nagyon megszerette az ismert zeneszerzőket.
Gimnáziumi évek és a zene újjászületése
1957-ben a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mivel az iskolai tanulás semmilyen nehézséget nem okozott, újra nagyobb hangsúlyt kezdett fektetni a zenére. Ekkor tárult fel előtte a zeneiskola teljes világa, és sok ismerőssel barátságba került. Rengeteg zenedarabot tanult meg, és elkezdett szimfonikus zenekarban is játszani. Professzionális hegedűtanára segítségével sok zenei ismeret ragadt rá. Ekkor ismerte meg a biztonságos játék fortélyait, az előadásra való felkészülés izgalmát, a próbákat és a lelki ráhangolódást. Évente többször is voltak növendékhangversenyek, melyeken való fellépés nagy büszkeséget jelentett számára.
Harmadikos korában megvásárolt egy elhunyt öreg cigány hegedűjét, melyről állítja, hogy ez volt a legjobb hegedű, amely valaha a kezébe került. Hihetetlen szép hangja volt, szinte tökéletesre ki-játszották. Sajnos, amikor Pestre kellett küldeni reparálásra, és nővére vitte, a Keleti pályaudvaron ellopták tőle. Ez nagy bánatot okozott mindkettejüknek.
Mérnöki pálya és a nyomdaipar
A Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karára felvételizett, de nem vették fel. Hogy ne tétlenkedjen, nyomdai tanulónak állt az akkori békéscsabai Békési Nyomdába, és két év alatt kitanulta a magasnyomó gépmester szakmát. Húsz éves korában állami ösztöndíjas diákként került Moszkvába, ahol öt éven keresztül igen magas színvonalú nyomdamérnöki képzésben részesült. Moszkvában is hegedült, egy magyar népi tánccsoportban népzenész szerepet töltött be, és hetente voltak színpadi próbáik. Orosz és magyar ünnepek idején nagyon sokszor hívták fellépni őket.
Jeles diplomával visszakerült a békéscsabai Kner nyomdába, ahol különböző vezető beosztásokban dolgozott a nyugdíjazásáig. Bár diplomamunkájában egy mélynyomó nyomdaüzemet tervezett, a sors egy egészen más feladatot adott neki 15 évre. Ekkor indult be Magyarországon a megszokott magasnyomásról az ofszetnyomásra történő nagy technológiai átállás. Az ofszet eljáráshoz nem volt ipari méretekben nyomólemezgyártás, és ő kapta feladatul ennek megteremtését. Egy lemezgalvanizáló üzemmel indultak, majd néhány év alatt megteremtették az első magyar gyárilag fényérzékenyített ofszetlemezek előállítását. Erre egy saját konstrukciójú termelő gépsort tervezett és állított munkába.
Egy alkalommal orosz nyomdász diákok jöttek hozzájuk tapasztalatcserére, egy volt tanáruk kíséretében, akinek megtetszett a kísérletező munkájuk, és meghívta őt egy moszkvai aspirantúrára. Az invitációt elfogadta, és aspiránsi felvételi vizsgát tett. Itt is csak a harmadszori felvételi vizsga után ítélték meg az aspiránsi ösztöndíjat, mert akkoriban nem nyomdász-tudós, hanem Paksra atomtudós kellett a hazának. Ekkor már közeledett a negyvenedik életévéhez, és koránál fogva ez volt az utolsó lehetősége. Újabb négy év - ezúttal levelező - tanulás következett a Moszkvai Nyomdaipari Egyetemen. Az aspirantúra egy türelmet és kitartást igénylő nagy „kásahegy” volt, amit át kellett rágnia, és ez nem minden aspiráns társának sikerült. Az akkori első tudományos fokozat megszerzésének módja a kandidátusi értekezés megírása és megvédése volt.
A védés napján reggel elutazott a moszkvai Puskin térre, és hosszú percekig gyönyörködött a számára legcsodálatosabb Puskin emlékmű remek szoboralakjában. Számára az a művészi alázat, amely arról a Puskin szoborról sugárzik, szavakkal kifejezhetetlen. A sors iróniája ezután is működött, mert néhány év múlva „főnöki rendszerváltás” miatt a továbbfejlesztés helyett fel kellett számolnia a számára kedves üzemét. El kellett adnia a számára kedves gépeket és berendezéseket, de szerencsére mindez a végén még gazdasági hasznot is hozott a nyomdának.
Zenei utóélet és új alkotói korszak
A zene egész életét végigkíséri. Felnőttként a lemezgyűjtés és meghallgatás jelentette a zeneművelést. Minden számára elérhető komolyzenei lemezt megvásárolt, hogy megismerje, amit még nem is hallott. Ez a folyamat a mai napig tart, és már több száz lemeze van. Miután nyugdíjas lett, és az interneten sok ismerőst szerzett, elkezdte az ismert klasszikusok zenéjét átírni és áthangszerelni.
A Nyírségi Gondolat művésztársaságnak harmadik éve tagja Jártó Róza művésztársának invitálására. Ott elindítottak egy zenei rovatot is, és mára már a 15. rovatszámnál tartanak. A zenei rovat minden száma a zenék elérhetőségi URL-jeivel kezdődik. A mostani „Örökbecsűek” sorozat egy kicsit eltér az eddigiektől, abban, hogy nem egy gyűjtő fogalomcsoport, hanem egy gyűjtő szó, a „Napfény” köré szervezte kitűnő muzsikusoktól származó zenei átiratait. A megjelenített Örökbecsűekben a napfény felcsendülő hangszépségek gondolati változását lehet nyomon követni a barokk zenétől a romantikusokon át a modernig. Ez a nagyszabású zenei ív hűen mutatja a zene szerkezeti és érzelmi fejlődését az egyszerűtől a bonyolultig.
Még aktív, fiatal korában gyakran volt olyan érzése, hogy egy-egy darabot másként írt volna meg, és most idős korában ezt próbálgatja is. Mindehhez tulajdonképpen mérnöki tudását használja fel, a zeneszerkesztést számítógépén stúdiószerűen hajtja végre. Örökbecsűeknek nevezte azokat a komolyzenei szimfóniákat és versenyműveket, amelyek zenéinek alapjául szolgálnak. Az átírás során az eredeti művet nem módosítja, minden hangja eredeti, amely az adott partitúrában megtalálható, de részleteiben, hangvilágában más lesz. Saját hangzásaiból készít új hangzásokat, és műfajilag is az átszabással új megoldásokra törekszik. Az, hogy éppen milyen lesz az új zene, azt nagyobb mértékben igyekszik tematizálni, mint maga a zeneszerző.
A tavalyi évben érdekes előrehaladás következett be. Megjelentették Róza „Golgoták és kisdedek” című könyvét, amelyhez néhány zenei illusztrációt írt. Kiválogatott néhány verset, amelyekhez megtalálta és megírta a zenéket. Rózát pedig a versek elmondására kérte. A hanganyagokat aztán összedolgozták, és kialakult egy új-szerű műfaj, amit „Dallamokkal ölelt rímeknek” neveztek el. Annyira belelkesültek, hogy 17 vers megzenésítéséig meg sem álltak. Ez egy CD lemezen fog véglegesen megjelenni.
Nyelvtudás és az „Ofszetmester” könyv
Kovács Gyula magyar mellett oroszul és németül is beszél és ír. Az orosz szinte anyanyelvévé vált, mivel kilenc évig tanult Moszkvában. Emellett grúz-orosz feleségével 47 éve élnek együtt, és vegyesen használják a magyar és orosz nyelvet. Mindkét nyelv nagyon gazdag szókinccsel rendelkezik, és ezt jól kihasználták mindketten az életük során. Meggyőződése, hogy nyelvet legjobban az adott országban vagy egy adott személlyel való hosszú együttélés során lehet jól megtanulni, és a nyelvtanulás legjobb eszközei a saját fülünk és nyelvünk.
Az „Ofszetmester” szakmai jellegű könyv megírása egy nagy „csőbehúzás” volt. A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesületnek (PNYME) nyomdai tanuló kora óta tagja. Már jóval a doktori címe megszerzése után dr. Gara Miklós, a Könnyűipari Műszaki Főiskola nyomdaipari tanszékvezető tanára megkérte, hogy írjon egy magas színvonalú könyvet a diákjainak az ofszet technológiáról. Miután akkor már tisztában volt azzal, hogy mit jelent egy tudományos monográfia megírása, sokáig szabadkozott, időhiányra hivatkozva. Egy PNYME rendezvényen azonban - mit ad Isten - dr. Gara jól behúzta a csőbe, mert bejelentette a pulpitusról, hogy már írja a híres könyvét. Erre nem volt mit tennie, valóban nekikezdett, és jó másfél év múlva készen állt a kézirat, 600 oldal, A/4 formátumban. De aztán két évig nem nyúltak hozzá, mivel maga dr. Gara, a főszerkesztő meghalt. Később, már amikor lemondott róla, akkor megjelent, 2000-ben. Erre a nagylélegzetű munkájára a mai napig büszke.
Felemelő érzéssel emlékezünk szorgos, találékony elődeinkre, akiknek olyan nagy rész jutott a szakmai történelmünkből, hogy egész eljárás feltalálása és gyakorlati eredete fűződhet nevükhöz. Ilyen volt az alkotó Senefelder, a lythographia atyja, aki művészi ambícióinak, céljainak keresése és teljesítése közben nem igazán szándékolt vízióval óriási jelentőségű dolgot adott a nyomdászatnak, nem kevesebbet, mint az ofszetet. Azt az ofszetet, amelyik az eredettől fejlődése minden stádiumában sokat adott, töretlenül tartott előre, meghatározva környezetének alakulását és fejlődését is. A vonzások és taszítások megjelenése és hatása nemcsak az univerzumban vagy a mikrovilágban, de szakmánk fő ágazatában, az ofszetben is egyetemes, rendkívüli jelentőségű.
Versek és a zenei költészet
Első versét másodikos kisdiák korában írta. Skarláttal betegedett le, emiatt a kórházban volt fertőző osztályon egy hónapig. Édesanyja magyar irodalom tankönyveket hozott neki, hogy ne unatkozzon. Ekkor nagyon sok verset és dalt olvasott és tanult meg, később pedig úgy tanulta a verseket, hogy Márta nénje hangosan magolta őket, ő pedig csak úgy fél füllel hallgatta, és minden ráragadt. Sok versikét tanult meg a báb-szakkörben is hallomásból.
Mindössze néhány próbálkozástól eltekintve ő igazán verseket nem írt és nem is publikált. Nála a zenei elhivatottság sokkal erősebb volt, és abban próbálta magát kifejezni, bár a zeneírás lényegesen bonyolultabb dolog. Emiatt erre is csak élete utolsó, nyugdíjas szakaszában jutott elég idő. De úgy gondolja, hogy a zene is poézis, csak hangszer is kell hozzá. És ilyen alapon ő is versel.
Saját élettapasztalata az, hogy igenis sokkal több verset kellene kívülről megtanulniuk a diákoknak, és több szavalóversenyen való részvétellel ösztönözhetők lennének erre, mint ahogyan a zenetanulásban komoly húzóerőt jelentett a növendék-hangversenyeken való rendszeres fellépés.
A Róza & Julius Kiadó
A Róza & Julius Kiadót két éve alapították Jártó Róza régi ismerősével irodalmi és zenei alkotásaik kiadására és népszerűsítésére. Kovács Gyula 1990 óta nyomdai szakértői kisvállalkozó is, és ebbe a tevékenységbe vonták be a könyvkiadást és CD lemez kiadást. Róza az író, költő, valamint az értékesítési menedzser, ő pedig a zeneíró, főszerkesztő, terméktervező, nyomdai előkészítő, pénzügyi ügyvivő, könyvelő. Mivel ezeket a tevékenységeiket maguk végzik, csak a saját könyveik nyomdai és a lemezeik legyártási költségei merülnek fel az általános kiadói ügyviteli költségek mellett. Céljuk az elérhető legjobb minőség biztosítása.
Julius-Jószolgálat
Édesanyja szerette volna, ha orvos lesz, követve anyai nagynénje hivatását, aki Békéscsabán sokáig iskolaorvos volt. Akkor merült fel benne, hogy talán kísérletező orvos lesz. Amikor viszont fiatal mérnökként az Ofszet Lemezüzemet vezette, a gépészeti ismeretek mellett szükség volt a kémiai ismereteire is, mert galvanizálták és fényérzékenyítették az ofszetlemezeket, és gyártották hozzá a szükséges kikészítő vegyi anyagokat is. Az üzemben sokféle erősen mérgező és veszélyes anyagot alkalmaztak ipari mennyiségben, 15 éven át. Mindezeket szigorú életvédelmi szabályok mellett használták. A múlt század 70-es éveiben még nem volt annyi ismeret a vegyi anyagok ártalmairól, mint manapság, és bizony mára az akkori munkatársai közül az átlagnál nagyobb számban haltak meg rákban.
