M. Simon Katalin gazdag és sokszínű irodalmi munkássága, melyben a gyermekeknek szóló történetek és versek éppúgy helyet kapnak, mint a mélyebb, filozófiai tartalmú lírai alkotások, rendkívüli élményt nyújt olvasóinak. Költészetét áthatja a természet szeretete, az évszakok ritmusa, és az emberi élet nagy kérdései. Az „A csiga iskolába megy” című történet egy bájos példája annak, hogyan képes a szerző egyszerű, mégis mély mondanivalót közvetíteni a legfiatalabbak számára is.
Csiga Csanád kalandja: A feledékenységtől a barátságig
A történet főhőse, Csiga Csanád, egy tipikus gyermekproblémával szembesül: a feledékenységgel. „- Milyen nap is van ma? - Ajjaj! Már csütörtök van! - ijedt meg, mikor ránézett a dátumra. - Vasárnap tartom a szülinapi bulimat, a meghívókat meg elfelejtettem szétküldeni! Most mi lesz?” Ez a kérdés, melyet sokan felteszünk életünk során, azonnal rávilágít a helyzet súlyosságára. Csanád számára a közelgő születésnapi buli jelenti a legnagyobb gondot, hiszen a meghívók nélkül senki sem jön el. „- Hogyan küldjem szét így a leveleket? - törte tovább a fejét evés közben. - Holnap péntek, aztán szombat, nem sok időm maradt!” Ez a sürgető időhiány még inkább fokozza a csiga kétségbeesését.
A postai kihívás és a barátok segítsége
A postával való próbálkozás sem jár sikerrel. Amikor Csiga Csanád megérkezik, Heléna, a Holló közli vele: „- Sajnos már zárva vagyunk. Gyere vissza holnap!” Csanád szinte sírva fakad. A kétségbeesés azonban nem tart sokáig, mert barátai hamar a segítségére sietnek. Szöcske Szilárd, látva a csiga szomorúságát, megkérdezi: „- Szép jó reggelt! Miért vagy olyan szomorú? - Elfelejtettem feladni a meghívókat! Pedig nagy bulit akartam vasárnap csapni a szülinapomon. A tortát már megrendeltem. De most egyedül leszek! Senki sem fog így eljönni!” A szöcske empátiája és segítőkészsége azonnal megmutatkozik. „- Hm-hm - gondolkozott a szöcske. - Én el tudok szaladni a meghívókkal a postára. De sajnos már péntek van.” Bár az idő szorít, a szöcske felajánlja a segítségét, ami már önmagában is enyhíti Csanád aggodalmát.
A pitypang varázslatos segítsége
A legváratlanabb segítség egy pitypangtól érkezik. „- Khm! Bocsánat! Elnézést! - szólította meg egyszer csak valaki a magasból, a feje fölül. - Bocsánat, nem akartam hallgatózni, mégis meghallottam, hogy mi bánt.” A kis csiga csodálkozva néz fel, és egy mosolygó pitypangot lát. A pitypang mesél a magjairól: „- Hamarosan útra kelnek az érett magocskáim, kicsi ejtőernyőjükkel messzire fognak szállni, a szélrózsa minden irányába. Pont a mai napra vártam, hogy elbúcsúzzak tőlük.” Ez az ajánlat tökéletes megoldást kínál Csanád problémájára. A csiga nagyon megörül a lehetőségnek, elmondja az üzenetet a pitypangnak, „aztán nagy levegőt vett és pfúúúú!” Ez a gesztus, a fújás, a remény és a várakozás szimbóluma.
A születésnapi öröm
Csanád izgatottan várja a születésnapját, azon töprengve, vajon célba értek-e a meghívások. A vasárnap reggel azonban minden aggodalmát eloszlatja. „Vasárnap reggel már Szöcske Szilárd az ajtóban állt. Nem felejtette el ígéretét! Vidáman köszöntötte barátját.” A barátság ereje és a segítségnyújtás fontossága itt válik nyilvánvalóvá. „És alig hogy beljebb kerültek volna, már kopogott a következő vendég. Végül egészen megtelt a kicsi csiga kicsi háza!” A történet boldog vége azt üzeni, hogy a nehézségek ellenére a barátok és a váratlan segítség mindig ott vannak, és a jó szándék elnyeri jutalmát.
M. Simon Katalin költészete: A természet és az emberi lélek találkozása
M. Simon Katalin, mint „ezerszínű költő”, mélyen kötődik a természethez, az évszakok változásához. „Energiával teli költészete illatokat, hangulatokat közvetít, benyomásokat kelt az olvasóban, verseiben átlényegül és más dimenzióban kel életre a természet, az általa teremtett világ.” Ez az érzéki líra, melyben „szinte tapintható benne a szépség, az életigenlés egyszerű öröme”, rendkívül gazdaggá teszi az olvasói élményt. A költő nem csupán megfigyeli a természetet, hanem együtt él és lélegzik vele, ami verseinek autentikus és élő jelleget kölcsönöz.
Az évszakok kronológiája és a költői hang változása
A kötet első része az „évszakváltás tiszta és magától értetődő kronológiája” szerint épül fel, tükrözve a természet rendjét és a vele járó örömöket. Azonban a kötet közepétől „fokozatosan elkomorul a költői világ”. Ez a hangulatváltás gyakran olyan versekkel érkezik, mint a „Könyörtelen tél”, amely „téma- és hangulatváltást” hoz, és egyben „a költői hangot is megváltoztatja”. Ez a mélyebb, introspektívabb hang a lírai én múltbéli tapasztalataira, fájdalmára, magányérzetére és elvágyódására reflektál.
A fájdalom és a bölcsesség árnyalatai
M. Simon Katalin alkotói személyiségét „szépen árnyalja” a „lírai én által megélt múlt, az ebből eredeztethető fájdalom, magányérzet, elvágyódás és a retrospektív szemlélet”. A „szeretett emberek elvesztése, egy-egy meghatározó esemény emléke, kiútkeresés a magányból, az utazások hordaléka, önvallomás és költői hitvallás teszi teljessé ezt a portrét”. A költő lassan „azzá lesz, amivé a versei teszik”, megszűnik embernek lenni, „szavaiban él tovább és rosszabb esetben szavaival együtt feledik el”. Ez a „verssé válás metamorfózisa” egy mélyen személyes és transzformatív folyamat, amely során az élettapasztalat, a bölcsesség és a modus vivendi kulcsa nyeri el a végső formáját a versekben.
A versek üzenete és a szülőföld szeretete
A kötet 67 verset tartalmaz, melyek a „Kell a szó, Gondolatok, Szerelemidő és Üzenetek” címszavak alatt rendeződnek. A „Kell a szó, ha igaz, ha ápol, ha éltet, Miként eső kell a szomjazó mezőnek” sorok, melyek a kötet hátlapján olvashatók, tökéletesen összefoglalják a költői hitvallást. A szülőföld iránti mély szeretet is áthatja a verseket, mint például a „Gondolatok szülőföldemről, Ami örökre megmarad, Emlékezés, A csodaszarvas”. Ezek a versek „a múltat, jelent, és jövőt ezer karjával ölelő szülőföldről” szólnak, kifejezve a kötődést és az identitást.
Természeti képek és emberi sorsok
A kötetben „kevés az olyan vers, amely ne természeti képekből építkezne”. A záró versek világa „ezer színben pompázó természet”, a „tél fakó nyomdokába lépő, az újulás szinfóniáját hozó tavasz”, a „nyár, melyben a szél a szőke búzamezőket borzolja, langyos záporesői a föld szomját enyhítik”, a „kopár kertekben sétáló ősz”, és a „tél, amely fényével borítja az elmúlás nyomdokát”. Ezek a természeti képek párhuzamba állítják az emberi életet az évszakok múlásával. „A természeti képekbe zárva ott van az emberi élet tavasztól télig derűs napokkal és viharokkal, isteni ajándék, amelyet értékelni kell.”
Ugyanakkor a párhuzam megszakad, hiszen „az egyedi embernek nincs még egy tavasza, megszakad a párhuzam a természet örök életével ellentétben: A tél tavaszba olvad, a tavasz nyárrá virul, nyár hevét az ősz oltja bölcsen, majd a tél csendjében álomba merül.” Ez a kontraszt hangsúlyozza az emberi élet mulandóságát és a természet örökkévalóságát, mély filozófiai réteget adva a verseknek. A kötet verseinek nagy része „kódolt és nyilt üzenetek hordozója”, melyek bölcsességet és élettapasztalatot közvetítenek.
Együttműködés a művészetben: Horváth Piroska és M. Simon Katalin
M. Simon Katalin alkotói tevékenysége nem merül ki a versek írásában. Horváth Piroska festőművésszel való együttműködése a „PILLANATOK” című kötetben egyedülálló módon ötvözi a vizuális és a verbális művészetet. Ebben a kötetben „Horváth Piroska képei és M. Simon Katalin versei” találkoznak, létrehozva egy harmonikus egységet. A költő biztatása: „Ne félj, menj bátran, ott van a határ mögött, a szélvész mezőn és velük lebeg a gondolat”, a közös alkotás lényegét fejezi ki.
A közös gyökerek és az érzelmi gazdagság
A két művész, bár különböző egyéniség, számos közös vonással rendelkezik. „Első sorban mindketten Erdély szülöttei, és pedagógusok.” Közös vonásuk az „érzelmi gazdagság, a tömör kifejezésmód, gondolataik sokszínűsége, melyet alkotásaiban Horváth Piroska ecsettel, M. Simon Katalin pedig szavakkal fejez ki”. Mindketten olyan személyiségek, akiknek társaságában „jól érzi magát az ember”. Ez a barátság és kölcsönös tisztelet mélyen áthatja az „Egy kép - egy vers” című kötetet.
Gyermekeknek szóló alkotások és a természet közelsége
M. Simon Katalin gyermekekhez írott verseinek „ritmusa, dallama és gazdag szókincse könnyen szállhat szájról-szájra a gyermekek világában”. Meséinek szereplői „viselkedésük, beszédük által példamutatók, egyéniségformálók”. Prózáiban „tanulságos életképekkel szembesül az olvasó és belekóstol a szerző ízes, finom humorral fűszerezett nyelvi világába”. A természet közelsége a gyermekversekben is megjelenik. „A természet oly közel áll a szerző lelkéhez, hogy gyakran azonosul vele, és ez által verseiben a természeti elemek emberi tulajdonságokat hordoznak, és emberi érzelmeket, gondolatokat közvetítenek.”
A kép és a vers harmóniája
Horváth Piroska „kötetlen stílusára” jellemző alkotói munkája, mely a „kép-vers egymásra találása a művészetek természetes rendje, létezésük és újraszületésük a tartalom és a forma egymást kiegészítő, kiteljesítő varázsa”. A vers és a gondolat „keresi a képi megjelenítés lehetőségeit”, míg a kép „szépsége, esztétikai értéke mellett gondolatokat ébreszt, hatásaiban nyújt maradandó élményt”. A „Hóbortos tél” jégének „reccsenése”, a „Téli hangulat”, melyben az ecset „több dimenzióssá varázsolta még a fotót is”, mind azt mutatja, hogy a vizuális és a verbális alkotások mennyire kiegészítik egymást.
Az olvasó elindul a „tél kékségében”, és máris ott „pompázik a Tavasz üzenete, dombok és völgyek síkjai, és virágok, virágok szín-kavalkádja”. A „vibráló, izgalmas képek alatt a szó, a rím tökéletes kiegészítője az alkotásoknak”. Ahogy „A megismerés” titok-rácsai mögé lát Katalin, és ahogy a „Végtelen” hullámaihoz „az idők kezdetét, az Univerzum mélységeit helyezi; Fény a sötétséggel, a hang, a néma csend, Élet és halál, káosz és a rend” - ez a mély gondolatiság és a művészi érzékenység teszi különlegessé az együttműködést. Nem volt „véletlen pályájuk kezdetén a találkozásuk”. Az ecset kezelőjének, Horváth Piroskának és a toll forgatójának, M. Simon Katalinnak „ismét találkozniuk kellett”. Egyikük „képekben fejezi ki magát, másikuk szavakkal fest a képekről”. Szépen, izgalmasan, harmóniában. „Azt vallják, hogy e világban, melyet maguknak alkottak, jól érzik magukat; Megtartó erőnkké vált. Örömforrás mindkettőnk számára.” Ez az „Egy kép - egy vers” című könyv, mely „szép, igényes - a kolozsvári nyomdában készült - könyvet”, mindazok számára örömforrás lesz, akik kézbe veszik.