Valószínűleg a te kertedben is vannak éjjel denevérek, még akkor is, ha te nem is tudsz róla. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy bizonyos információk eljussanak hozzád velük kapcsolatban! Nyáron olyan éjszakai vendégek is lehetnek a kertünkben, akiket nem hívtunk meg. Ilyenek például a denevérek, amelyek a legtöbb kertben ott vannak éjjelente. A denevér az egyetlen emlős állat, amelyik repül, és közben szárnyaival csapkodva tartja fent magát a levegőben. Az emlősök között a denevérek az egyedüli csoport, amely aktív repülésre képes, melyben segítségükre vannak a mellső végtagokon a hüvelykujjak, amelyek a kapaszkodást szolgálják, míg a másodiktól kezdve olyan hosszúra nyúlnak az ujjaik, hogy közöttük bőrvitorla tud kifeszülni, amely kiterjed a törzsre és a lábak-farok közti ré# A magyar denevérek világa: életmód, táplálkozás és védelem
Valószínűleg a te kertedben is vannak éjjel denevérek, még akkor is, ha te nem is tudsz róla. Éppen ezért, nagyon fontos, hogy bizonyos információk eljussanak hozzád velük kapcsolatban! Nyáron olyan éjszakai vendégek is lehetnek a kertünkben, akiket nem hívtunk meg. Ilyenek például a denevérek, amelyek a legtöbb kertben ott vannak éjjelente. Fontos, hogy ne dőljünk be a rémhíreknek, mivel sajnos nagyon sokat ártanak a denevéreknek azok a buta történetek, amelyekkel gyerekkorunkban riogatnak bennünket. A denevérek nem vámpírok és még csak nem is fognak beleszállni a hajunkba.
Hazánkban egyébként 28 denevérfaj él, amelyek mindegyike védett. Ebből is gondolhatjuk, hogy a denevér igazán hasznos, így örüljünk neki, ha felkeresi a kertünket! A denevérek nagyon hasznos állatok, mivel a repülő rovarok elfogyasztásával komoly szerepük van a szúnyogok, illetve az erdészeti és mezőgazdasági kártevők számának féken tartásában. Egy denevér több, mint 600 szúnyogot képes elfogyasztani egyetlen óra alatt! Úgyhogy igazi szúnyogirtó szuperhősök a denevérek, így nem félni kell tőlük, hanem meg kell óvni őket! A másik hiedelem, hogy a denevérek mind veszettek, szintén nem igaz, habár valóban lehet közöttük veszett állat, azonban ez a denevérek számának mindössze 1 százalékát teszi ki.
A denevér az egyetlen emlős állat, amelyik repül, és közben szárnyaival csapkodva tartja fent magát a levegőben. Bár sokan úgy tudják, hogy vakok, a valóságban meglehetősen jól látnak. A látáson kívül ultrahang segítségével is képesek tájékozódni. Ezek a jelek az emberek számára nem hallhatók. Az ultrahang hullámok visszaverődését a legtöbb esetben nagy, tölcsér alakú fülükön keresztül érzékelik, és így tudják megtalálni egymást még a legzsúfoltabb helyeken is. Az emlősök között a denevérek az egyedüli csoport, amely aktív repülésre képes, melyben segítségükre vannak a mellső végtagokon a hüvelykujjak, amelyek a kapaszkodást szolgálják, míg a másodiktól kezdve olyan hosszúra nyúlnak az ujjaik, hogy közöttük bőrvitorla tud kifeszülni, amely kiterjed a törzsre és a lábak-farok közti régióra is. Ezek a bőrhártyák a levegő számára átjárhatatlanok, ezért máshogy repülnek, mint a madarak. Térdüket, az emlősök közt szintén egyedülálló módon, mindkét irányba képesek mozgatni. Ez nagy segítségükre van a leszállásban és a függeszkedésben egyaránt.
A denevérek rendszertana és evolúciója
A denevérek az emlősök egy önálló csoportjába, a Chiroptera ("kézszárnyúak") rendbe sorolhatók. Ez a második legnépesebb emlősrend a rágcsálók után, a jelenleg ismert fajok száma meghaladja az 1300-at. E számos fajt felvonultató rend igen elterjedt is. Rendszertanukat tekintve két megközelítéssel találkozhatunk. A tradicionális nézet szerint a denevérek rendje két alrendre bontható: a nagydenevérekére (Megachiroptera), melyben a repülőkutyaféléket (Pteropodidae) találjuk, illetve a kisdenevérekére (Microchiroptera), melyben az összes többi családot. Egy újabb megközelítés azonban Yangochiroptera és a Yinpterochiroptera alrendekre bontja a Chiroptera-t, melyek közül az elsőben a nagydenevérek mellett még néhány kisdenevér család is helyet kap.
A denevérek eredete meglehetősen régre nyúlik vissza. Őseiről konkrét fosszíliákkal nem rendelkezik a tudomány, ám támaszkodhatunk elméletekre e témában. Később a kézközépcsontok megnyúlásával, illetve az azok közé feszülő vitorlával váltak aktív repülővé. Hogy ez pontosan mikor történt, arról pontos adatok nem állnak rendelkezésre, ám egy 75 millió évvel ezelőttről származó bagolylepke lelet segíthet megközelítőleg időben elhelyezni az eseményt. Minden ismert élő és kihalt bagolylepke képes ugyanis érzékelni az ultrahangot. Ezen képességük teszi lehetővé, hogy nagyobb eséllyel kerüljék el az ultrahangokkal tájékozódó denevéreket. Ebből tehát két dologra is következtethetünk. Az egyik, hogy vélhetőleg 75 millió éve már léteztek denevérek, a másik, hogy már ekkor is ultrahangokkal tájékozódtak.
A denevérek fizikai adottságai és tájékozódása
Repüléshez tökéletesen alkalmazkodott testük kúp alakú. A denevérek testfelépítése repülésre optimalizált, a repülő életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott. Karcsú és kúp alakú testük áramvonalas. Fejük a rövid nyaknak köszönhetően szinte összeolvadt a törzsükkel. Szintén az aktív repülést segítendő a denevérek szíve és tüdeje kifejezetten nagy teljesítményre képes. A vitorla több részre osztható: az ujjak között feszül a kézvitorla, az ötödik ujj és a láb között az öregvitorla, a lábak közt, pedig a farokvitorla. A felkar és az alkar közti részt szélfogónak nevezik.
Közismert képességük az ultrahangokkal való tájékozódás. A gégefőben létrehozott, nagy rezgésszámú hangokat egyes denevérek a szájukon, mások az orrukon keresztül bocsátják ki. A környezetből visszaverődő hanghullámokat a füleikkel észlelik, és az agyuk háromdimenziós képpé formálja. Ezért a denevér pontos képet kap a tárgyak helyzetéről, alakjáról, távolságáról, mozgásáról, sőt, még a sűrűségéről is. A denevérek által kibocsájtott mélyebb hangok az emberi hallástartományon belül, tehát 20 000 Hz alatt vannak. Az ennél magasabb, az emberi fül számára észlelhetetlen hangokat nevezzük ultrahangoknak. Az olasz természetkutató, Lazzaro Spalanzani már a 18. században összevetette a baglyok és a denevérek tájékozódását. A kísérlet során arra jutott, hogy míg a baglyoknak a tájékozódáshoz szükségük van legalább egy minimális fényre, vagyis a látásukra támaszkodnak, addig a denevérek megvakítva is tökéletes biztonsággal repülnek. A levont tapasztalatokból arra a következtetésre jutott, hogy a denevérek a „fülükkel látnak”. Nem is állhatott volna közelebb a megoldáshoz. A harmincas évekig a pofájukon található finom szőröknek tulajdonították a páratlan tájékozódóképességüket, ám az ultrahangtartományban is halló mikrofonok kifejlesztésével sikerült bizonyítani, hogy a denevérek tájékozódásukhoz a gégefőben képzett magas frekvenciájú hangokat használják. Fajtól függően a speciális orrszervükön (patkósdenevérek), illetve a szájukon (simaorrú denevérek) adják ki e hangokat, melyeket a tereptárgyakról, zsákmányról visszaverődve a fülükkel fognak fel. Az ultrahangnak köszönhetően minden irányban képesek képet alkotni a környezetükről. A tájékozódást segítő ultrahangok mellett az emberi fül számára is hallható hangokat is hallatnak.
Dolphin Sounds
A denevérek sokszínű táplálkozása
Mivel közel 1000-féle denevér él, nem annyira meglepő, hogy a denevérek nagyon eltérő táplálkozásúak. A denevérek táplálkozásukat tekintve is igencsak sokfélék. Legtöbbjük, közel 70%-uk, illetve a hazai fajok is, rovarevők. Méretüktől, vadászati stratégiájuktól függően különböző ízeltlábú fajokat, tehát nem csak rovarokat fogyasztanak. Ezeknek a denevéreknek a kedvencei a szúnyogok, a bogarak és a molylepkék. És tényleg nagyon sok rovart megesznek. Tudtad, hogy egy barna denevér óránként 500 szúnyogot is megehet? Az rengeteg. Ha sok a denevér, nem kell rovarirtót használnod. A húszmillió Mexikói szabadfarkú denevér, ami a Páfrány-barlangban él, nagyjából 200 tonna rovart eszik meg egy éjszaka alatt. A rőt koraidenevér előnyben részesíti a nagyobb méretű rovarokat, a kis patkósdenevérek sok lepkét fogyasztanak, míg a közönséges denevér (Myotis myotis) a földről is zsákmányol futóbogarakat. Táplálékuk túlnyomórészt futóbogarakból, pókokból, százlábúakból tevődik össze, melyeket annak zörejei alapján találnak meg és hegyes fogaikkal ragadják meg.
Vannak olyan denevérek, amik gyümölcsöket, magvakat és virágport esznek. Ezeket a denevéreket gyümölcsevőknek hívjuk. A kedvencük a füge, a mangó, a datolya és a banán. Néhány gyümölcsevő fajról megfigyelték, hogy megissza a kolibri etetőkből a cukros vizet. A világ trópusi tájain élő gyümölcsevő és nektárt fogyasztó denevérek pedig magterjesztő és beporzó tevékenységük miatt igazán fontosak. A denevérfajok mintegy negyede él növényi étrenden. A növényi táplálék fogyasztásának egyik válfaja a nektárevés. Az afrikai hosszúnyelvű denevér (Megaloglossus woermanni) a nektárfogyasztásra specializálódott hosszú nyelvéről kapta a nevét.
Ezen kívül még mit esznek a denevérek? Vannak fajok, amik madarakat, halakat, békákat, gyíkokat vagy akár más denevéreket esznek. A denevérek között akadnak kisebb gerinceseket is fogyasztók, sőt egyes fajok az alkalmi dögevéstől sem zárkóznak el. Az Ausztráliában honos nagy testmérettel büszkélkedő fakó álvámpír (Macroderma gigas) még a rágcsálópopulációk szabályozásában is szerepet játszik. A húsevés egyik érdekes fajtája a halevés.
Olyanok is vannak, amik vért isznak. Ezeket a denevéreket vámpírdenevéreknek nevezzük. Szögezzük le azonban, hogy Európában egyetlen faj sem fogyaszt vért, sőt a világ 1300-nál is több denevérfaja közül is csak három vérszopót találunk. Mind Közép- és Dél-Amerikában élnek. És ne aggódj - a vámpír denevérek nem szeretik az emberi vért. Főleg tehenek, birkák és lovak vérét szívják. Hogy hozzájussanak, a denevérek egy kis lyukat vágnak az alvó állatok bőrén, és a kiserkenő vért nyalják le.
A közönséges denevér (Myotis myotis) bemutatása
A közönséges denevér erőteljes felépítésű faj, a legnagyobb európai fajok közé tartozik. Testhossza 6,5-8,0 cm, alkarhossza 5,5-6,8 cm, testtömege 18-45 g. Hátoldala barnás, hasoldala világosabb, torok, illetve medencetájékon gyakran sárgás árnyalattal. Feje viszonylag széles, pofája sötét. Szélén nyolc-kilenc redővel rendelkező füle viszonylag nagy és széles. Fülfedő végén általában sötétebb folt is megfigyelhető. Az utolsó farokcsigolyának vége túlnyúlik a farokvitorlán. Röpte lassú, nem túl fordulékony. Hangjukban a 26-35 kHz-es frekvenciatartományú impulzusok a legerősebbek.
A faj nyári szálláshelye általában kastélyokban, padlásokon, gyakran templomtornyok süvegében található. Utóbbi esetében akár a 40 °C fölötti hőmérsékletet is jól viseli. A több százas, akár több ezres szülőkolóniák nőstényei hűségesek az otthont adó épületekhez, barlangokhoz, kevéssé váltják azokat. Az őszi időszakban nagyobb területekről vonulnak nászbarlangokhoz párosodni, de az akár a szülőkolóniák környékén, vagy egyéb területeken is megvalósulhat. A nőstények többsége születésüket követő évben párzanak először. A hímek az augusztusban kezdődő párzási időszakban, mely a téli álom szüneteiben is folytatódhat, alkalmi háremet gyűjtenek maguk köré. A téli hibernációt a nőstények hamarabb kezdik el, mint a hímek. A hibernáció időjárástól függően október végén, novemberben kezdődik és márciusig tart. Ezen időszak során a telelőhelyeken több ezer, Európa néhány barlangjában akár több tízezer közönséges denevér lóg gyakran csoportokban a mennyezetről. A faj általában a 8-10 °C-os szakaszokat foglalja el. Hazai ismert legnagyobb telelő kolónia 9000 példányból áll és a Bükkben található.
A nőstények márciusban felkeresik szülőkolóniáikat - melyek közül a legnagyobb ismert szülőkolónia a mátrai és zempléni bányákban vannak (nagyságuk 4-5000 egyedszámú) - és május végén - június elején (a vemhesség időjárástól függően 70-90 napig tart) hozzák világra egyetlen 6 g-os kölyküket, melyek szeme egy hetes korukban nyílik ki, szőrük pedig három hetes korukban nő ki. Ebben az időszakban teszik meg első repülésüket is. Másfél hónaposan pedig önállóvá válnak. A faj átlagos életkora 3-5 év, de megfigyeltek már 25 éves egyedet is.
A közönséges denevérek a sötét beálltakor indulnak vadászni. Vadászterületük akár 20 km-re is lehet a szálláshelyétől. 5-10 m magasan vadásznak, de rendszeresen leereszkednek és 1-2 m magasan repülve csapnak le zsákmányukra és szárnyukkal beterítik azt.
Elterjedés és védettségi állapot
Közepesen vonuló faj. Esetenként néhány száz km-t is megtesznek nyári és téli szálláshelyeik között. Európai elterjedésű faj, szinte egész Európában előfordul. Észak-Lengyelország, Németország, Franciaország jelenti elterjedésének északi határát. Keleten Ukrajnától a Fekete-tengerig található meg. Máltán és Korzikán kívül egész Dél-Európában találkozhatunk vele. Ezen felül pedig Nagy-Britanniában, valamint Svédországban is előkerült néhány példány.
Hazánkban a faj nevéhez híven a 20. század elején még közönségesnek számított. Mára viszont a faj kolóniáinak száma megcsappant és bár az ország egész területén megtalálható, de nem gyakori faj. Bár nem ritka, de Európa-szerte veszélyeztetett. Igazi koloniális faj, a nagy kolóniák pedig sebezhetővé teszik azt. Ugyanis bármilyen veszélyeztető tényező nagyszámú állatra van hatással.
A denevérek vándorlása és téli álma
Az állatvilágban a földörténet során számos fajnál megjelent a vonulás jelensége. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a denevérek között is találunk vonuló fajokat. Akárcsak a madarak esetében, itt is fajra jellemző a vonulás mikéntje: eltér a távolság és a telelőhely is. A durvavitorlájú törpedenevérek (Pipistrellus nathusii) ÉK-DNY irányi irányban akár 1000 km feletti távolságot is megtehetnek nyári szállásukról a telelőterületükre. A denevérvonulás néha igen látványos, ahogy nagyobb csapatban repülve megpillantjuk őket.
Miért is vonulnak a denevérek? A hazánkban előforduló mintegy 28 denevérfaj mindegyike néhány alkalmi kivételtől eltekintve rovartáplálékkal él. Ez a nyáron viszonylag könnyen beszerezhető táplálékbázis a téli időszakra lényegében teljesen megszűnik. A minden évben megismétlődő jelenségre sok állatfajhoz hasonlóan a denevérek is előálltak egy megoldással. A Magyarországon élő denevérek télen téli álmot alszanak. Ilyenkor a testhőmérsékletük megközelíti a levegő hőmérsékletét, a légzésük és szíverérésük pedig lelassul.
A táplálékban gazdag időszakban a barna zsírszövetben felhalmozott, és tárolt tartalékból fedezik a túléléshez szükséges energiaigényüket. Ám, hogy e raktár a tél során egészen biztosan kitartson, kénytelenek lelassítani az anyagcseréjüket. Ekkor a légzésük és a pulzusuk is elképesztően lecsökken, míg a testhőmérsékletük 5-8 °C körülire hűl. Egy denevér átlagos pulzusa 300 ütés/perc. Ehhez képest a hibernáció állapotában percenként mindössze néhányszor dobban a denevérszív. A légzésük is lelassul, félóránként csupán egyszer vesznek levegőt. A téli álom viszont nem folyamatos, a tél során néhány alkalommal felébrednek inni.
A közös kritérium e helyekben, hogy fagypont feletti és állandó hőmérséklettel bírjon, a denevérek számára optimális páratartalom jellemezze, mindemellett pedig sötét és zavartalan legyen. Ha pedig túl száraz a levegő, túl sokszor kell felkelniük a szomjukat csillapítani, ami megint csak problémás lehet az állatok számára. Nagyon fontos tudni, hogy a téli álmot alvó denevéreket nem szabad zavarni, tilos őket felébreszteni! Persze nem minden esetben vonulnak. A rőt koraidenevér esetében az is előfordulhat, hogy a nyáron használt faodúkban, esetleg panelházak dilatációs réseiben telel át többedmagával.
A denevérek szaporodása
A denevérek szaporodását számos érdekesség gazdagítja. Sok mérsékelt övi állatfaj esetében a párzási időszak a tavaszra tevődik. A denevérek esetében mindez egészen máshogy alakul. A denevérnászra nyár végén, de még inkább ősszel kerül sor. A vízi denevérek például nászbarlangokat (Myotis daubentonii) keresnek fel e célra, melyek akár nagy távolságra is eshetnek a nyári szállásként használt faodúktól. A fentebb már taglalt vonulásuk első állomása épp ezek a nászbarlangok, majd a párzást követően innen vonulnak tovább a téli szállásra, ahol a téli álmukat alusszák. Nászbarlangból kevesebb van, mint a telelésre használt barlangszállásból.
A szaporodás másik érdekessége, hogy a párosodást követően a hazai fajok esetében a hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) kivételével nem történik meg azonnal a petesejt megtermékenyítése, hanem arra csak tavasszal kerül sor. Némiképp hasonló megfontolással történik ez, mint az európai őz esetében (Capreolus capreolus), ahol szintén az a cél, hogy az utód ne az ínséges téli hónapokban lássa meg a napvilágot. Az egyes denevérfajokat különböző hosszúságú vemhességi idő jellemzik. A nagyobb testméretűek hosszabb, a kisebbek rövidebb ideig vemhesek.
Tavasszal, a melegebb idő beköszöntével a nőstények kölykezőhelyeikre vonulnak, melyek a telelőhelyektől akár több száz kilométeres távolságban is lehetnek. Egyes fajok vemhes nőstényei ilyenkor akár több ezer denevért számláló szülőkolóniákat is alkothatnak, ahol május-júniusban hozzák világra kölyküket, mely a legtöbb faj esetében egy utódot jelent évente. A kölykök gyorsan nőnek, nyár derekára már röpképessé válnak. Nyár végén és kora ősszel a denevérek párosodási időszaka következik, amikor is sok faj egyedei az ún. nászbarlangoknál gyűlnek össze.
A denevérek szálláshelyei
Tekintve, hogy a denevérek éjjeli életmódot folytatnak, így a nappalt töltik pihenéssel. Ezért aztán nekik nem éjszakázó-, hanem nappalozóhelyekre van szükségük. Alapvetően három típusát különböztetjük meg a denevéreknek aszerint, hogy milyen szálláshelyet választanak.
Fitofil fajok - Fák és lombozat
Az első csoportba a fitofil fajok tartoznak. Egyes fajok, mint például az újvilági trópusokon élő ormányos denevérek (Rhynchonycteris naso) a víz fölé hajló fák törzsére telepszenek kis létszámú kolóniáikkal. Rejtőszíneiknek köszönhetően tökéletesen beleolvadnak környezetükbe. Más fajok inkább a lombkorona ágait részesítik előnyben. Ilyenek a különböző repülőkutya (Pteropodidae) fajok, melyek a fák ágain lógva nappaloznak. Minél nagyobb egy faj testmérete, annál nagyobb az együtt nappalozó csoport egyedszáma, ugyanis a nagyobb méretű denevérek kevésbé tartanak a ragadozóktól, mint kisebb méretű rokonaik. Több, mint 20 olyan denevérfaj ismert, amely a maga készítette levélsátorban nappalozik. A karibi fehér sátorgyártó denevér (Ectophylla alba), ahogy a neve is mutatja az egyik ilyen faj. Az öreg fák részben levált kérge alatt kialakuló kéregzsbekben találják meg nappalozóhelyeiket a durvavitorlájú törpedenevérek (Pipistrellus nathusii).
Az idősebb, vastagabb törzsű fákban kialakuló odúkban is számos faj találhat otthonra. A fában való telelés során egyes egészen apró denevérfajok a nagyobb lárvajáratokat is használják. Előfordul, hogy egy fa törzse belül akár több méter magasságig is kikorhad, és számos bejárattal bír. Ez ideális kölykezőszállás számos denevérfajnak. Ilyen többek között a kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros), a közönséges denevér (Myotis myotis) vagy a tavi denevér (Myotis dasycneme).
Litofil fajok - Sziklák és barlangok
A második csoportban a litofil fajokat találjuk. E fajok sziklarepedésekben, vagy barlangokban vernek tanyát. A barlangok kiegyenlített klímájuknak köszönhetően igen vonzóak, így bennük egyszerre akár több faj egyedei is megtalálhatóak. Alkothatnak vegyes csoportokat, ilyenkor akár 10 faj egyedei is együtt lehetnek, de az is megfigyelhető, hogy a különböző fajok a barlang különböző klimatikus adottságaival rendelkező részeit veszik birtokba. A már sajnos megritkult hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersii) egyedei egykor többezres kolóniákban zsúfolódtak össze a barlangok mennyezetein. A barlangok természetesen lehetnek nyári- és téli szállások, de a denevérnász színhelyéül szolgáló nászbarlangok is. Sok denevér a barlangok folyamatos emberi zavarása elől menekülve mára inkább a felhagyott bányákat preferálja. Habár a bányák ember alkotta létesítmények, az itt nappalozó denevéreket mégis a litofil csoportba soroljuk.
Antropofil fajok - Ember alkotta építmények
A harmadik csoportban ugyanis az antropofil fajokat, vagyis ember építette szállásokat előnyben részesítőket találjuk. Gyakran az otthonunkban keresnek menedéket, így találkozhatunk velük a padláson, vagy akár az erkély egy ritkán látogatott részén is. A denevér nem rongálja meg a házat. A már meglévő réseken keresztül közlekedik, így ne tartsunk tőlük. Néhány denevérfaj képes volt alkalmazkodni a változó feltételekhez, és meg tudta hódítani az ember alkotta objektumokat is. Padlások, templomtornyok, pincék, hídpillérek, sőt panelházak váltak az új szálláshelyekké. A közönséges denevérek (Myotis myotis) nyáriszállásként hasznosíthatják a templomtornyokat több száz fős kolóniákat létrehozhatva azokban. Nem használt pincék gerendáin, mennyezetén függeszkedve szürke hosszúfülű-denevérrel (Plecotus austriacus) találkozhatnak a szerencsések, míg a meleg és szellős kastélypadlásokat a nagy patkósdenevérek vehetik birtokukba.
Az, hogy egy denevér milyen szálláshelyet választ, nincs kőbe vésve. Épp a fentebb említett rőt koraidenevér jó példa erre. Egyes egyedei a mai napig öreg fák odvaiban vernek tanyát, míg mások a panelekben. A vízi denevérek szintén faodvakat választanak nyári szállásuk gyanánt, hogy aztán a nászidőszakban nászbarlangokat felkeresve párosodjanak, azt követően pedig tovább álljanak a telelésre alkalmas barlangok felé.
A denevérek védelme és veszélyeztetettsége
Hazánkban 28 denevérfaj honos, melyek mind kinézetüket, mind életmódjukat tekintve rendkívül változatosak. Veszélyeztetett állatok, ezért minden fajuk védett, illetve több faj fokozott védettséget élvez. Sajnos sok faj állománya jelentősen meggyengült Európában, s e negatív tendencia hazánkban is érezhető: sok korábbi, igen jelentős állomány napjainkra felszámolódott. A denevérek kiemelten érzékenyek búvóhelyeik megváltozására, az ottani zavarásra, különösen a kölykezési, illetve a telelési időszakban. Az emberi tevékenység hatására táplálkozóterületeik is jelentősen visszaszorultak, különböző rovarirtószerek a denevéreket is mérgezték. Hazánkban szerencsére európai szinten is jelentős állományok élnek még, így időszerű és fontos védelmükre nagyobb erőfeszítéseket tennünk.
Hatalmas szülőkolóniák esetében az emberi zavarás (barlangi turizmus, illetéktelen barlangbejárások) veszélyezteti azok fennmaradását. Épületlakó kolóniák esetében is a barlangokhoz hasonlóan az emberi zavarás, emellett a padlások felújítása, berepülőnyílások lezárása, épület kivilágítása is mind problémát jelentenek. Utóbbi eset következtében a denevérek később repülnek ki táplálkozni, ezáltal az érintett fiatal egyedek kondíciója rosszabb, mint a nem kivilágított épületben fejlődő fajtársaiké. Természetes ellenségeként a gyöngybaglyot, illetve a nyest megtelepedése jelent veszélyt. Hazánkban többször előkerült urálibagoly-köpetből is, viszont más természetes ellenségükről kevés az információ.
A 20. században az Európai Unióban Natura 2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj lett. Az EU által 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) II. és IV. mellékletében szerepel. Valamint a 275/2004. (X.8.) Kormányrendelet 2. A) mellékletében. A Berni Egyezmény II. függelékének hatálya alá tartozik. Az IUCN Vörös Listáján „nem veszélyeztetett (LC)” fajként szerepel. A hegyesorrú denevér a Bonni Egyezmény (CMS) II. függeléke alá sorolható fajok közé tartozik. A fajra az európai denevérfajok populációinak megőrzéséről szóló megállapodás (EUROBATS) vonatkozik.
Segítségnyújtás bajba jutott denevéreknek
Ha denevért találunk és úgy ítéljük meg, hogy bajban van, több helyen is kérhetünk segítséget.
Elérhetőségek:
- Budapesti Denevérvédelmi Csoport, 1131 Budapest Futár u. 7.
- Magyar Denevérvédelmi Alapítvány, 3411 Szomolya Széchenyi u. 23.
- 8229 Csopak, Kossuth u.
- 3304 Eger, Sánc u.
- 1121 Budapest, Költő u.
- 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár, Pf.
- 4024 Debrecen, Sumen u.
- 6000 Kecskemét, Liszt F. u.
Általában erősen dehidratált állapotban és minden tartalékukat felélve kerülnek elő a bajba jutott denevérek. A denevér számára tökéletesen megfelel egy akkora karton doboz, aminek a falmagassága nagyobb, mint a denevér teljes hossza, ez kb. 20 cm magasságot jelent. A doboz oldalát karcoljuk be sűrűn, hogy tudjon mibe kapaszkodni a kisállat és fel tudjon kapaszkodni a doboz oldalára. Természetesen a doboz zárható legyen és levegőztető réseket is alakítsunk ki rajta. Fúrjunk 5-8 mm-es lyukakat a doboz oldalára, oldalanként 2-3 lyukat. A doboz aljára érdemes papírtörlő kendőt tenni, mert így könnyebb tisztán tartani a doboz belső részét. Ha sikerült kialakítani a lakhelyet, akkor helyezzük bele a denevért. Bármennyire is kedvesnek tűnnek, a harapásuktól óvakodjunk. Betegségeket és veszettséget is terjeszthetnek.
A hozzánk került denevérnek először folyadékot adjunk, ugyanis sok esetben már erősen dehidratáltak szoktak lenni. Állatorvosi rendelőkben beszerezhető CALO PET pasztából 0,1 ml-t oldjunk fel 3 ml vízben, és ezzel próbáljuk megitatni a kisemlőst. A Calo PET-es folyadékot max. 2 napig kaphatja. Ha nem tudunk pasztát szerezni, akkor 1 dl vízben oldjunk fel egy evőkanál cukrot vagy szőlőcukrot és ezzel próbáljuk itatni.
Az itatás után jöhet az etetés. A denevérek rovarevő állatok. Szürkületkor nagy csapatokban kirepülnek és repülő rovarokkal táplálkoznak. A mentett kis denevérünket is rovareleséggel kell etetni. Vegyük ki a denevért a helyéről és tegyük a törölközőre. Csipesszel vegyünk ki 1 db lisztkukacot, tépjük le a fejét és finoman érintsük a szájához a fej nélküli részét. Ha szerencsénk van, akkor a kis denevér elveszi a kínált táplálékot és hangosan csámcsogva elfogyasztja a kukacot. Egy etetésre kb. 8-10 db kukacot is meg lehet vele etetni. Ha szépen eszik, akkor nagyobb rovarokkal is lehet kínálni: gyászbogár lárva vagy barna tücsök. A gyászbogár lárva fejét vágjuk le, mert harap és csak a megmaradt résszel kínáljuk. Etetés végén mindig kínáljunk friss vizet pipettából a denevérnek.
Előfordulhat, hogy nem hajlandó rovart enni. Ilyen esetekben kell megpróbálni a tápszeres etetést. A baba tápszerből 1 evőkanállal tegyünk egy pohárba és annyi vizet tegyünk hozzá, hogy kissé krémesen folyó tápszert kapjunk. Jól keverjük össze a tápszert és pipettával próbáljuk cseppeket tenni a szájához. Vigyázzunk, hogy az orrába ne menjen. Az állat állapotától függően 2-3 óránként etessük és itassuk meg. Általában ha napközben vesszük ki a dobozból akkor testhője alacsony lesz, de az etetés végére mindig emelkedik és ezzel együtt aktívabb is lesz.