A magyar kulturális emlékezetben mélyen gyökerező mondat, mely egyúttal egy kor letűnt világát és egy üzleti vállalkozás felemelkedését idézi: "Marha, miért nem iszol Gottschlig rumot?". Ez a kissé gorombának tűnő fölszólítás, melyet a húszas évek egyik tavaszi napján Újházi Ede, az ismert és szeretett művész, a Nemzeti Színház kiváló tehetségű munkatársa szájából hangzott el - pontosabban egy plakátról tekintett le a járókelőkre, szájában szivarral, kezében itallal -, nem csupán egy termék reklámja volt, hanem egy korszak, egy életérzés megtestesítője. Ennek az ikonikus reklámnak és az általa fémjelzett vállalatnak a története mélyebben bevezet minket Budapest gazdasági és kulturális fejlődésébe, bemutatva a vállalkozói szellem, az innováció és a művészet összefonódását.
A Gottschlig és Dietrich Vállalkozás Kezdetei: Egy Álomból Született Birodalom
A nagy múltú Gottschlig Ágoston Rt. és elődjeinek alapjait Dietrich Emil és Gottschlig József rakták le. Két esztendővel a kiegyezés előtt, 1865-ben, zsebükben néhány száz forinttal indították meg első üzletüket. Ez az alacsony alaptőke ellenére a fiatalokban lévő elszántság és előrelátás már ekkor megmutatkozott. Az egyik nyitást követő tavaszi napon szemtanúi voltak egy fecskefészek alapozásának. Nagy érdeklődéssel szemlélték a fekete galléros párt, mely fáradhatatlan szorgalommal hordta a sarat leendő lakásához. Ez a megfigyelés mély nyomot hagyott bennük. Maga Dietrich Emil huszonöt évvel később úgy nyilatkozott az egyik pesti gazdasági napilapnak: "Ebből a megfigyelésből sok tanulságot vontunk le magunknak. Úgy okoskodtunk, ha két madár képes ernyedetlen szorgalommal egy számára igen nehéz feladatot sikeresen megoldani, mit nem érhet el két munkaszerető férfiú, kik szakadatlanul csak egy cél felé törekednek, és fáradalmat nem ismerve hordják az egyik követ a másik után az épülethez, melynek világházzá kell válnia." Ez a szorgalom és vízió jellemezte a két vállalkozó egész pályafutását.
A kiegyezés előtt igen szerencsés ötletnek bizonyult egy speciális tea- és rum üzlet alapítása. A közönség ki volt éhezve az új ízekre, így gyakorlatilag bármely, e témában utazó bolt haszonra számíthatott. A néhány száz forintos alaptővel útnak indított Kígyó téri vállalkozás három év alatt kinőtte kereteit, jelezve a piac élénkségét és a Gottschlig-Dietrich páros üzleti érzékét.
A "Peking Városához" és a Vállalkozás Terjeszkedése
A Kígyó téri üzlet sikere után az alapítók - a régi helyiséget megtartva - új piac után néztek. Ezt a Szentkirályi Mór főpolgármester által építtetett Váci és Régiposta utcák sarkán lévő házban találták meg. 1868-ban itt alakították ki az új, immár teljesen saját terveik szerint készült, "Peking Városához" címzett elegáns és tágas üzletüket. A megsárgult iratokból kiderül, hogy a két barát csak a berendezésre közel háromezer forintot költött, s akkor még szót sem ejtettünk a megnövelt árukészletről. Ez a beruházás már egy jelentős volumenű, minőségi szolgáltatást nyújtó vállalkozásra utalt.
Innováció a Sörpiacon: A Palacksör Meghódítása és a Külföldi Terjeszkedés Kísérlete
A Gottschlig és Dietrich páros nem állt meg a rum és tea forgalmazásánál. 1870-ben úgy döntöttek, hogy behozzák Magyarországra a "palacksört". Kezdetben nem volt túl nagy sikerük - buktak is rajta vagy két-háromezer forintot. Ez a kezdeti kudarc azonban nem törte meg lendületüket. Nem adták fel, s szívós munkával elérték, hogy a csapolt mellett a közönség az üvegbe zártat is megszeresse. A legfőbb ellenállás egyébként abban állt, hogy a kuncsaftok nem akarták elhinni, hogy az átlátszó tartályban lévő habzó nedűt a vásárlást követő hét nap bármelyikén elfogyaszthatják. Az üzlet idővel várakozáson felül bevált: a jó minőségükről ismert és palackba öntött Dreher sörökből nem győztek eleget előállítani.
1873-ra a kereslet oly mértékben megnőtt, hogy kénytelenek voltak Kőbányán egy telket venni, pincéket kialakítani és pasztörizáló berendezéseket munkába állítani. A beruházás több tízezer forintot igényelt, ám a szélesedő kínálat miatt megérte a horribilis befektetés. Két esztendő múltán az Osztrák-Magyar Monarchia és Európa országai mellett már Dél-Amerikába, Indiába, Kínába, Japánba és Ausztriába is exportálták termékeiket. A távoli szállításokkal azonban alig néhány hónapon belül fel kellett hagyniuk. Gottschlig Ágoston ugyanis kiszámolta, hogy a hosszú szárazföldi vasút- és tengeri hajóút olyannyira megdrágítja a magyar árut, hogy az nem versenyképes a holland, dán és német nedűkkel. Így, bár fájó szívvel, de lemondtak az exportról, és a belföldi piacra koncentráltak, ahol már bebizonyították erejüket.
Szociális Vállalkozás: Leves- és Teaházak a Szegényeknek
A jó érzékkel megáldott üzletfelek 1875-ben újabb ötlettel rukkoltak elő. Négyezer forintos befektetéssel a VII. és VIII. kerületben leves- és teaházakat állítottak föl, melyek elsősorban a szegény rétegeknek kínáltak olcsó étkezést. A kényelmes és makulátlanul tiszta helyiségekben három krajcárért konzervlevest szolgáltak föl kenyérrel, négyért teát cukorral és hat centiliter rummal. A vállalkozók egy-egy adagon nagyjából fél-fél krajcárt kerestek. Az ötlet ismét várakozáson felül bevált: szerényebb napokon hét, míg az erősebbeken nyolc-kilencezer csésze tea és leves talált gazdára. A forgalmat fokozta, hogy a tulajdonosok a jótékonysági intézményeknek több ezer, ingyenétkezésre jogosító cédulát adtak át.
Gottschlig és Dietrich nem mellékesen arra számított, hogy a hatóságok majd támogatják a szegényellátást; ám reményeikben csalatkozniuk kellett. Így a boltot megtartva ismét visszatértek a már jól bevált rum és teaüzlethez. Ez a kitérő azonban megmutatta a cég társadalmi érzékenységét és a tulajdonosok sokoldalúságát.
A Luxus és a Hanyatlás: Andrássy Út és a Végjáték
A vállalkozás növekedése töretlen volt, újabb, nagy fénnyel és pompával berendezett "árudájukat" 1884-ben, a nem sokkal korábban kiépült Andrássy úton nyitották meg. Innen már luxus csomagküldést is vállaltak, mellyel sok hazai vállalkozónak mutattak példát, és új szintre emelték a kereskedelem fogalmát.
Az alapítók útja 1890-ben kettévált. Dietrich Emil fiával külön üzletet nyitott, majd néhány évre rá Gottschlig József is visszavonult a szakmától. Boltjait fia, Ágoston vitte tovább, akinek neve alatt a cég Gottschlig Ágoston Rt.-ként folytatta működését. A két, nagy múltú vállalat virágkora az első világégés előttre esik. A háborús korlátozások, a szállítási nehézségek először a Dietrich céget tették tönkre. Majd a harmincas évek derekán a nagy gazdasági világválság a Gottschlig Ágoston Rt.-nek is betette a kaput. Amikor a céget a bírósági végrehajtók megszállták, mindössze néhány száz pengő volt már csak a széfben. Ez a szomorú vég egyúttal rávilágít a gazdasági ciklusok kegyetlenségére és arra, hogy még a legsikeresebb vállalkozások sem immunisak a történelmi viharokra.
Az Reklám Arcai: Újházi Ede és a Gottschlig Rum Plakátja
A Gottschlig rum máig is emlékezetes reklámja Újházi Ede színészhez köthető - az anekdota szerint róla kapta nevét a jeles tyúkhúsleves is. A kor népszerű színművésze portréja szerepelt a hirdetésen, amint sajátos szófordulatával élve megszólítja a járókelőket: "»Marha« - mondja a mester. Miért nem iszol Gottschling rumot?". Ez a merész, direkt és fülbemászó szlogen azonnal megragadta a közönséget. A kor népszerű vicclapja, a Borsszem Jankó egy karikatúráján a plakátot olvasó férfi ugyancsak cifra káromkodással válaszol: "Ejnye, az árgyélusát!", ami jól mutatja a hirdetés akkori áthatolhatatlan népszerűségét és társadalmi rezonanciáját. A plakát nem csupán egy termékre hívta fel a figyelmet, hanem párbeszédet indított, beépült a köztudatba, és a városi folklór részévé vált.
Faragó Géza, A Magyar Plakátművészet Úttörője és a Boldog Békeidők Hangja
A "Marha, miért nem iszol Gottschling rumot?" plakát nem csupán tartalmában, hanem művészi megformálásában is kiemelkedő. Faragó Géza, a kor egyik jellegzetes figurája, amolyan nagyvárosi bohém, aki megjárta Párizst, hazatérése után pedig belevetette magát a plakáttervezésbe. Az ő nevéhez fűződik ez az ikonikus alkotás. Faragó Géza Alfons Mucha tanítványaként a műfaj egyik első képviselőjétől tanult, stílusát emellett Henri de Toulouse-Lautrecnek, a párizsi szecesszió és művészvilág másik közismert figurájának művészete is befolyásolta. Ez a párizsi inspiráció tette lehetővé, hogy a magyar plakátművészet is felzárkózzon a nemzetközi trendekhez.
A modern plakát megteremtője valójában Jules Chéret, aki 1896-tól alkalmazta az egyre népszerűbb, színes litografált falragaszait. Ennek az újításnak köszönhetően könnyen és olcsón lehetett nagy példányszámban nyomatokat készíteni. A magyar plakát születését hagyományosan Benczúr Gyula 1885-ös Országos Általános Kiállításra invitáló grafikájához szokás kötni. A Monarchia XIX. század végi robbanásszerű fejlődése, gazdasági virágzása kedvezett a műfaj elterjedésének. Faragó Géza 1903-tól sorra jelentette meg színházi és kereskedelmi plakátjait, sajtórajzait és karikatúráit, amelyekkel a Műcsarnok, a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum kiállításain is szerepelt. Az 1910-es években érdeklődése a színház felé fordult, jelmez- és díszlettervezője lett a Népszínháznak, a Király Színháznak, a Magyar Színháznak és a Fővárosi Operettszínháznak.
A pesti éjszakai, kávéházi élet közismert alakja volt, számos anekdota szól a bohém művész viselt dolgairól. A Tingli-Tangli című zenés bohózat plakátja 1908-ból származik, és az Upor kávéház esti műsorát hirdeti. A rajta látható, groteszk megjelenésű férfikaraktert Faragó saját magáról mintázta, hiszen számtalanszor fellépett a kávéházban konferansziéként. Egyik kortársa így ír róla egy visszaemlékezésben: "Furcsa, senkihez sem hasonlító fejformája volt, az orra szinte nagyobb, mint a feje, és ez alatt az orr alatt olyan sűrű bajuszt hordott, mint valami óriási fekete fogkefe. Mindig a mókán járt az esze, ahol tréfálni kezdett, ott oldalnyillalásig nevethetett az ember." 1920-tól a sokoldalú Faragó Géza tevékenykedési köréhez a film is csatlakozott, testhezálló volt számára a revü világa, amely műfaj a színpadon és a filmben is nagy népszerűségnek örvendett. A londoni Cochran revü műsorát kiegészítette a Magyar lakodalom fejezettel, amit sikerrel játszottak Londonban és Manchesterben is. Korai halálát a Berlinből hazafelé vezető úton szerzett betegség okozta 1928-ban.
Propaganda művészet | ArtBlock
A Plakátok Világa: Tükör a Boldog Békeidőkre és a Szecesszió Esztétikája
A plakátok a maguk korának szokásairól mesélnek: arról, hogy mit ettek, ittak, hol vásároltak vagy szórakoztak az emberek, és főként mi ragadta meg szépérzéküket, mi nyitotta meg pénztárcájukat. Ezek a művészi alkotások felelevenítik a boldog békeidők és a két világháború közötti évek ipar-, politika- és kultúrtörténetét is. A korszak jellemző alkotásai a hirdetőoszlopokon jelentek meg: ezek divatja Párizsból indult, és egy csapásra elterjedt egész Európában. Hozzánk viszonylag gyorsan megérkezett, ahogy Faragó Géza is Mucha tanítványaként adaptálta ezt a stílust. Mucha stílusát idézi például a Népszínház Az ezüst papucs című előadásához kapcsolódó plakát, rajta az operett egyik jelenetével: a Vénusz bolygó lakója, a csillag fejdísszel ábrázolt Stella papucsát a Földre ejti.
A kültéri installációkon szereplő reklámok a Monarchia virágzásának tanúságtevői voltak. A Holzer budapesti Divatháza, a Törley Pezsgőgyár, a Corvin Áruház Budapest világvárossá válásának motorjai voltak. És persze ott volt a színház: a nagyvárosi publikum imádta a Fővárosi Operettszínházat, a Fővárosi Orfeumot, a Népszínházat - műsoraikról többek közt a plakátokról szerzett tudomást.
A XIX. század végének prosperáló vállalata a Goldberger, a Dreher vagy a Tungsram mellett a budafoki Törley-gyár volt, amely Európa legmodernebb üzemével büszkélkedett: gőzgépek segítették a gyártást, a pincében liftek, csigás emelők és egyéb műszaki újítások segítették a termelést. A cégalapító Törley József igazi vállalkozó volt, marketingstratégiájával megelőzte a korát. Tudta, mennyire fontos a reklám, ezért a korszak legjobbjaival, Pólya Tiborral és Faragó Gézával dolgoztatott. Faragó egyik legismertebb Törley-plakátja az asztal mellett ücsörgő dandy. A budafoki Törley Múzeumban a korszak szecessziós stílusú itallapjait, számolócéduláit, menükártyáit is megcsodálhatjuk, ahogy a híres Faragó-plakát másolatát is. Ezek mind az egykori cégtulajdonos előrelátását dicsérik, hiszen a legutolsó papírfecnit is saját termékeinek reklámjára használta fel. A dandy karikás szemei, testtartása, a kezében tartott füstölgő cigaretta, a lábainál álló, palackhűtőbe tett Törley pezsgő a korszak nagyvilági életét élő, divatos figurájának szimbóluma. A pezsgőspohár, a kesztyű, a rózsa arra utal, hogy egy bál vagy bankett hajnali óráiban járunk, a világos háttérből erőteljes fekete foltként kiemelkedő alak Faragó Géza jellegzetesen figyelemfelkeltő, frappáns kompozíciós fogása. Az üzenet egyértelmű volt: a Törley pezsgő fogyasztása a gazdagság, az előkelő élet szimbóluma.
A kecses, olykor rejtélyes nőalakok, a groteszk figurák, a ragyogó mélyzöld, a tüzes arany, a cirádák és girlandok, a kompozíció módjai mind a századforduló kacskaringós művészetét, a szecessziót idézik. A Tungsram falragaszán fekete macska hunyorog a városi dáma lábainál, aki mosolyogva csodálja a volfrámlámpa éjszakai fényárját, egy másik munkán a Corvin Áruház leomló textilzuhataggal reklámozza a náluk kapható kelméket. Ezek a plakátok nemcsak a termékekre hívták fel a figyelmet, hanem egyfajta esztétikai élményt is nyújtottak, formálták a városképet és a vizuális kultúrát.
Emlékhely és Múzeumi Jelenlét: A Gottschlig Örökség Megőrzése
A Gottschlig rum és az Újházi Ede által fémjelzett plakát kulturális jelentőségét mutatja, hogy emléke ma is él. Sokan kérdezték, hogy az emléktábla dolgot ki találta ki és miért. A megemlékezésnek ezt a módját Buzás László kerületi lakos javasolta az akkori polgármesternek. Beadványa kis keresgéléssel megtalálható az Interneten. Nem is volt rest a képviselőtestület és kapva kapott az alkalmon: a 2010. augusztus 26-i közgyűlés 1969/2010. (VIII. 26.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata döntött is a témában. Ezt követően a társasház közgyűlése is támogatta az ötletet a 3/2010.11.03. határozatával. Az Önkormányzat 2011. március 17-i közgyűlésének 182/2011. (III. 17.) sz. Bp. Főv. X. ker. Kőb. Önk. határozata is megerősítette a döntést. De még mindig sokan nem tudják, kik is voltak ők, ezért is fontos, hogy az ilyen történetek ne merüljenek feledésbe.
A pandémia miatt az online térbe költözött kiállítások, színházi előadások és koncertek kétdimenziósságát töri meg a Várkert Bazár déli teraszán, a Várkapitányság és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) közös ötleteként megvalósított szabadtéri plakátinstalláció. A könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárának kinagyított remekművei a száz évvel ezelőtti Budapestet idézik meg - többek között Faragó Géza plakátművész tervein keresztül. Ez a kiállítás lehetőséget ad arra, hogy a ma embere is találkozhasson a múlt reklámjaival, és megértse azok művészeti és történelmi értékét.
Fontos megjegyezni, hogy az ezen a weblapon található szöveges információk nem kereskedelmi célú felhasználásra a Creative Commons 3.0 licenc szerint (Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! (CC BY-NC-SA 3.0) szabadon felhasználhatók. A felhasznált szöveges információk forrásaként kérjük, a webes elérhetőség mellett mindenképpen adja meg a tartalomszolgáltató múzeum, köz- vagy magángyűjtemény nevét is. A képi ábrázolásokra (fotókra) vonatkozó szerzői jogi szabályozások a nagy méretben megjelenített képek alatt találhatók (a képek nagy méretben a nézőképekre kattintva jeleníthetők meg). Amennyiben a nagy méretű képek alatt, a jogtulajdonos nevének megadásán túl nincs egyéb szabályozás, a képek nem kereskedelmi célú felhasználására is a Creative Commons 3.0 licenc érvényes. Kérjük, a múzeum, illetve a köz- vagy magángyűjtemény nevét, valamint a jogtulajdonos nevét (amennyiben az a múzeum nevétől eltérő) a publikációban minden esetben feltüntetni. A felhasznált fotók forrása Vermes Tibor/Demokrata. Ez a nyílt hozzáférésű megközelítés segíti a kulturális örökség megőrzését és terjesztését.