Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport újabb kommunikációs anyagában a „Világ szarvasmarhák nélkül” című dokumentumfilmnek az ágazatra vonatkozó legfőbb megállapításait mutatja be. Napjainkban az állattenyésztést gyakran okolják az éghajlatváltozással összefüggésben és számos más globális probléma fő okozójaként aposztrofálják. Egyes környezetvédők és állatjogi aktivisták a húsfogyasztás teljes beszüntetéséért és az összes állattartó telep bezárásáért kampányolnak. De mi történne, ha mindenki vegán étrendre térne át? Milyen is lenne egy szarvasmarhák, vagy úgy általában véve a haszonállatok nélküli világ?
A „szarvasmarhák nélküli világ” hipotézise és a valóság
Állattenyésztési szakértők és tudósok egy csoportja éppen erre a kérdésre kereste a választ a „Világ szarvasmarhák nélkül” című dokumentumfilmben, amely feltárja a szarvasmarha ágazat összetett és gyakran igen meglepő szerepét az egészségünk és a bolygónk egészsége vonatkozásában. A dokumentumfilm arra ösztönzi a nézőket, hogy gondolkodjanak el egy központi kérdésen: „Jobb lenne-e nekünk egy szarvasmarhák nélküli világban?”. A válaszok nem egyszerűek, mivel a szarvasmarha ágazat a társadalom számos szegmensére hatással van, a mezőgazdaságtól és a kulturális háttörtől kezdve az élelmezésen át a környezetvédelemig.
Michelle Michael és Brandon Whitworth tudományos bizonyítékok alapján, valamint a világ környezetvédelmi és agrártudományi szakértőivel folytatott beszélgetéseken keresztül mélyrehatóan vizsgálta a metánkibocsátással, az élelmezésbiztonsággal, a globális földhasználattal, a marhahús-előállítás számos melléktermékével és a szarvasmarhák hiányának lehetséges következményeivel kapcsolatos kulcsfontosságú kérdéseket.
Metánkibocsátás: Tények és tévhitek
Az állattenyésztésből származó metánkibocsátás például a globális antropogén, azaz az emberi tevékenységből származó metánkibocsátás mintegy 30%-át teszi ki. A tudományos bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a szarvasmarha ágazatból származó metán - mely elsősorban az enterális fermentáció következtében keletkezik - csak mintegy 12 évig marad a légkörben, ami sokkal rövidebb időszak, mint a szén-dioxid légköri tartózkodási ideje, amely üvegházhatású gáz akár évszázadokig is a légkörben maradhat. Ez azt jelenti, hogy a metánkibocsátás csökkentése gyorsabban hozzájárulhat a klímaváltozás lassításához. A tudósok azonban olyan megoldásokat tanulmányoznak, mint például a takarmányozási változtatások, a szelekciós tenyésztés és a mikrobiom-beavatkozások a kibocsátásnak a forrásnál történő csökkentése érdekében, és nagyszerű eredményeket érnek el.
Klíma, szarvasmarha és párbeszéd | Jonwyn Ayres | TEDxHieronymusPark
A körforgásos gazdaság és a földhasználat
Amikor azt halljuk, hogy a világ mezőgazdasági területének nagy részét az állattenyésztési ágazat használja, fontos megérteni, hogy az állatok legeltetésére használt földterületek nagy része nem alkalmas a közvetlen emberi fogyasztásra szánt növények termesztésére. A legelő állatok segítenek fenntartani a talajok egészségét, mivel a legeltetés arra serkenti a növényeket, hogy szénvegyületeket szabadítsanak fel, amelyek táplálják a talajmikrobákat, javítva ezáltal a talaj termékenységét és fokozva a szén megkötését.
Emellett a szarvasmarhák létfontosságú szerepet játszanak a mezőgazdaság körforgásosságában az „értéknövelő újrahasznosítás” néven ismert folyamaton keresztül. A szarvasmarhák ugyanis a növénytermesztésből származó, emberi fogyasztásra nem alkalmas mezőgazdasági melléktermékekből - például növényi szárakból, héjakból és egyéb maradékanyagokból - kiváló minőségű, tápanyagban gazdag élelmiszereket tudnak előállítani az emberek számára. Ez csökkenti a keletkező hulladékok mennyiségét és növeli az élelmiszerrendszer általános hatékonyságát, mivel a szarvasmarhák 600 gramm gyengébb minőségű növényi fehérjét képesek 1 kilogramm kiváló minőségű állati fehérjévé alakítani.
Élelmezésbiztonság és egészségügyi hozzájárulás
Még ennél is fontosabb, hogy a szarvasmarha ágazat jelentősen hozzájárul a globális élelmezésbiztonsághoz, mivel az emberek által világszerte elfogyasztott fehérjemennyiség mintegy 33%-át és a kalóriák 17%-át ezen ágazat fedezi és olyan alapvető tápanyagokat biztosít a szektor, amelyekhez más forrásokból, például növényekből nehéz hozzájutni. A marhahús és a tejtermékek különösen fontosak a veszélyeztetett népességcsoportok, például az alacsony jövedelmű vidéki térségekben élő nők és gyermekek alultápláltságának kezelésében.
Az állattenyésztéshez kapcsolódó párbeszédek gyakran kizárólag a táplálkozásra és a kibocsátásra összpontosítanak, de a szarvasmarha-állományok felszámolása az élelmezésen messze túlmutató következményekkel járna. A szarvasmarhák sokkal többet adnak a húsnál és a tejnél, az ágazatban keletkező melléktermékek mindennapi életünk számos területén nélkülözhetetlenek. Rejtett, de létfontosságú szerepet játszanak olyan dolgok előállításában, amelyeket gyakran természetesnek veszünk: a szarvasmarhák számos kulcsfontosságú összetevőt biztosítanak, úgy mint egyes életmentő gyógyszerek, sebészeti anyagok, egyes sebkötöző-szerekhez és az ízületek javításokhoz használt kollagén, a kapszulákhoz és vakcinákhoz használt zselatin és más egyéb biológiai anyagok, amelyeket a szívbillentyűktől az inzulin előállításáig mindenre használnak.
Ezeket az orvoslásban alkalmazott felhasználási- és hasznosítási módokat gyakran figyelmen kívül hagyják, mégis azok világszerte létfontosságúak a modern egészségügyi rendszerek számára. Még a hangszerek, a gumiabroncsok, a tápanyag-utánpótlásra használt készítmények, a kozmetikumok, az állateledelek és számos háztartási cikk is tartalmaz a szarvasmarha egyes részeiből származó anyagokat, vagy megemlíthető még maga a bőr is, amelyeket mind-mind nehéz fenntartható módon vagy gazdaságosan helyettesíteni.
A technológiai alternatívák korlátai: A „tenyésztett hús” kérdése
A „Cultured Meat” egy évtizeddel ezelőtti elindítása óta, amikor a képernyőkön bemutatták az első „laboratóriumban termesztett burgert”, a média érdeklődése e mezőgazdasági élelmiszeripari technológia iránt soha nem lankadt. Annyira, amilyen mértékben a kutatókat érdekelte ennek az őrületnek a mérése: csak 2020-ban több mint 12 000 publikáció foglalkozott ezzel a témával! Ugyanakkor ugyanebben az időszakban arányosan kevés tudományos cikk foglalkozott a témával - körülbelül háromszáz. A „tenyésztett hús” körüli médiafelhajtás paradox módon szintén elhallgattatta a technológia valódi hatásáról folyó tudományos vita egy részét.
A „tenyésztett hús” gyártási folyamatának fontos korlátai vannak. Abból a módszerből indul ki, hogy egy élő állat izomdarabjának biopsziájára van szükség az élő őssejtek beszerzéséhez. Tekintettel arra, hogy az őssejt mintákat viszonylag nagy gyakorisággal, rendszeresen újra és újra ki kell nyerni az állatokból, ezért az új technológia etikai és állatjóléti kérdéseket is felvet. Míg a szintetikus hormonok szükségesek a sejtek szaporodásához, a „tenyésztett hús” népszerűsítői Európában egy más problémával is szembe néznek: a hormonok alkalmazása tiltott az Európai Unióban.
Valójában a sejtek tenyésztésével kapcsolatos jelentős probléma a patogén baktériumok, vírusok vagy gombák általi potenciális szennyeződésük. Emiatt antibiotikumokra és fungisidekre is szükség lehet a táptalajban. Az áttekintés készítői „a tenyésztett hús veszély- és kockázatjellemzésével kapcsolatos mélyreható kutatások hiányát tartják a legnagyobb akadálynak a biztonságos termék piaci bevezetésében”.
A természetes hús valójában összetett táplálék, nehezebben reprodukálható, hiszen nem csak izom- és zsírszövetek halmaza. Nem világos, hogy a „tenyésztett hús” makro- és mikrotápanyag-tartalma mennyire közelít a hagyományos húséhoz. Valószínű, hogy a „laboratóriumban termesztett húsból” hiányoznak olyan alapvető tápanyagok, amelyeket nehéz mesterségesen reprodukálni, mint például a vas, a cink és a B12-vitamin.
Fenntarthatósági paradoxonok
Ellentétben azzal, amit a szószólói mondanak, a „tenyésztett hús” fenntarthatósági állításai is megkérdőjeleződnek. Egy friss tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a globális felmelegedésre rövid távon kedvezőbb lenne a „tenyésztett hús”, de hosszú távon a „tenyésztett hús” károsabb lenne az élő szarvasmarhánál, mivel a metán kevesebb időt tölt a légkörben, mint a laboratóriumi húsüzemek által termelt CO2. A bioreaktorok, amelyekben a sejtek szaporodnak, valójában nagyon energiaigényesek, és magas CO2-kibocsátásúak.
A víz tekintetében a fogyasztás nagyon hasonló, mivel ma már tisztázódott, hogy 1 kg marhahús előállításához átlagosan 550 liter édesvízre van szükség. Ezzel szemben a „laboratóriumban termesztett hús” körülbelül 367-521 litert fogyaszt kilogrammonként, tehát a vízlábnyom gyakorlatilag ugyanannyi. Ami a földhasználatot illeti, az sem előny, hogy a „tenyésztett hús” kevesebb földterületet igényel, mint a hagyományos hús. Az állattenyésztés kulcsszerepet játszik a nem fogyasztható növényi biomassza áramlásának valorizálásában, magas tápértékű takarmány előállításában, amelyeket az ember számára kiváló minőségű fehérjékké alakítanak át, valamint fenntartják a talaj széntartalmát és termékenységét.
Globális termelési trendek és kihívások
Az elmúlt öt évtizedben a világ marha- és bivalyhús termelése kiegyensúlyozott, egyenletes növekedés mellett több mint kétszeresére emelkedett. Az utóbbi években a termelés gyakorlatilag stagnál, öt év alatt mindössze 5%-kal nőtt, s a megtermelt mennyiség 2018-ban 67 millió tonna volt. A világtermelés 46%-át Amerika adja, negyede Ázsiából, hatoda Európából származik, míg Afrika hozzájárulása 9%-ot, Óceániáé pedig 4%-ot tesz ki.
A megbízható előrejelzést nagyban nehezíti az a körülmény, hogy a piaci trendek időről-időre változnak. Ebben szerepe van többek között a globális klímaváltozásnak és ezzel összefüggésben a szélsőséges időjárási elemek (aszály, árvíz, szökőár) súlyosabb és gyakoribb előfordulásának, valamint a népességnövekedéssel együtt járó jövedelem-átrendeződésnek és ebből következően a fogyasztói szokások megváltozásának.
A "fűvel táplált" vs. ipari tenyésztés dilemmája
Sokan gondolják, hogy a fűvel táplált marha húsa fenntarthatóbb, környezetbarátabb választás, mint az ipari, gabonával hizlalt változat. Egy friss, nagy horderejű tanulmány azonban megingatja ezt a hiedelmet. Kiderült: a fűvel táplált marha húsának előállítása nem feltétlenül jár kisebb szén-dioxid-kibocsátással, sőt egyes esetekben nagyobb lehet a környezeti terhelés. Ennek oka, hogy a fűvel táplált marhák lassabban nőnek, kisebb súlyt érnek el, így ugyanannyi húshoz több állatot kell nevelni, és több idő kell a kifejlődéshez.
Nem lehet azonban csupán az üvegházhatású gázokra koncentrálni. A fűvel táplált rendszerek előnyei közé tartozik az állatjólét javulása, hiszen az állatok természetesebb környezetben élhetnek. Az 1950-es évekig remekül működött az évezredek óta bevett eljárás, a legeltetés. Ugyan a fűvel táplált állatok nem híznak olyan gyorsan, és nem is nőnek olyan nagyra, ahogy a mai „modern” rendszerben, de ezt ellensúlyozza a hús minősége, a takarmánytermelésből fakadó problémák csökkenése és nem utolsó sorban az állatjóléti megfontolások sora is.
Mára az állatok által elfogyasztott takarmány termőterülete és a legelők bolygónk szárazföldi területének több mint 27%-át foglalják el. Érdekesség, hogy a közvetlen emberi fogyasztásra való termelés, tehát az összes zöldség, gyümölcs és gabona előállítása mindössze a mezőgazdasági területek negyedén folyik. Ez kiválóan szemlélteti, hogy a húsfogyasztás csökkentésével milyen könnyedén meg lehetne oldani a több milliárd embert érintő élelmezési problémákat.
A vízgazdálkodás és az erőforrások határai
A víz kulcsszerepe a mezőgazdaságban és az élelmiszer-előállításban egyre kritikusabbá válik a klímaváltozás és erőforráshiány közepette. Napjainkban már nem csupán a vízmennyiség a kérdés, hanem annak minősége és hatékony beépítése a takarmányozási rendszerbe. Globális kontextusban is aggasztó a helyzet: a Föld 8 milliárdos népességének 20 százaléka, mintegy 1,8 milliárd ember vízhiányos területen él. Az egy főre jutó globális "vízlábnyom" napi 3800 liter, ami az elmúlt évtizedben 40 százalékkal növekedett.
Egyértelműen látszik, hogy a hagyományos élelmiszeripar és állattartás erőforrásai határához érkezett. A film egyik legfontosabb üzenete, hogy sürgősen párbeszédre van szükség, rámutat továbbá arra is, hogy a gazdálkodók, a társadalom és a döntéshozók közötti nyílt és őszinte párbeszéd elengedhetetlen. Ilyen kommunikáció nélkül ugyanis lehetetlen kiegyensúlyozott megoldásokat találni a környezet, a gazdaság és az állattenyésztéstől függő emberek számára. A dokumentumfilm mögött álló tudományos bizonyítékok nem csupán informatívak, hanem elengedhetetlenek is ahhoz, hogy átgondolt, tényeken alapuló párbeszédeket indítsunk el, olyanokat, amelyekkel valódi és tartós változásokat hozhatunk létre az emberek és a bolygó számára.
tags: #marhahus #eloallitas #vilaggazdasag