A dió, a magyar táj egyik legkedveltebb fája, mélyen gyökerezik kultúránkban és mitológiánkban. Nem csupán gyümölcsöt adó növény, hanem a bölcsesség, az erő, sőt, maga a teremtés szimbóluma is. Számos népi hagyomány és tudás kapcsolódik hozzá, és története a Kárpát-medencében egészen a felső-miocén időszakig nyúlik vissza, ahol már 8-10 millió éve kimutattak több különböző diófajt. Bár a hazai populációk őshonossága a mai napig vitatott, feltételezhető, hogy honfoglaló őseink hozták magukkal. Pollenje csak a jégkorszakok előttről és azután kis mennyiségben a római időkből, majd tömegesen a termésekkel együtt a honfoglalás korából mutatható ki.
A Diófa Nevei és Isteni Kapcsolatai
A dió nemzetség tudományos neve, a „Juglans”, a római mitológia szerint az istenek apja, Jupiter és a makkot, gyümölcsöt jelentő „glans” szavak összeolvadásából származik. Ez a név már önmagában is utal a fa különleges, isteni eredetére és jelentőségére.
Dióistennők és Királylányok a Mitológiában
A föníciaiaknál „Karia” maga a dióistennő, míg a görögöknél „Kárüa” lakóniai királylány Dionüszosz szeretője, aki váratlanul meghal, ezért az isten diófává változtatja a lányt. A lakóniaiak templomot emeltek emlékére, és e templom oszlopai helyett faragott diónimfák, a kariotidák tartották fejükön a homlokzatot. Ezek a történetek is mutatják a diófa ősi, szakrális szerepét és a termékenységgel, újjászületéssel való kapcsolatát.
A Diófa a Különböző Kultúrák Istenfái között
A diófa isteniségének gondolata nem korlátozódik a görög-római kultúrkörre, hanem számos vallásban és hitvilágban megjelenik. Az ókori görögök a diót Zeusznak szentelték, minden istenek apjának. A klasszikus ókorban a görög kultúrkörben Zeusz, a főisten fája volt, valamint Artemisz istennőé. Miután a római birodalom a görög földet is magába olvasztotta, a rómaiak - átalakítva - magukévá tették a görög mitológiát, és Zeusz helyett Jupiternek szentelt fának tekintették a diófát. Az „istenek fája” megnevezés tehát nemcsak egy költői fordulat, hanem egy mélyen gyökerező, évezredes hiedelem.
A Diófa a Különböző Vallásokban
A diófa spirituális jelentősége messze túlmutat a görög és római mitológián. Számos más vallásban és kultúrában is szent fának tekintik, és különböző isteni lényekkel hozzák összefüggésbe.
A Diófa és az Iszlám
A diófa Allahé is és az ő prófétájáé, Mohamedé. Ez a meggyőződés nem a sivatagos Arábiában, hanem a mohamedán Kirgizisztánban alakult ki, ahol a hegyekben bőven nő és terem a diófa. Egy helyi monda szerint Mohamed elküldte egy megbízottját, hogy keresse meg a világ legszebb helyét, a földi paradicsomot. Aki hosszú vándorlás után a kirgiz hegyekben találta azt meg egy hegyi tónál, amibe habos hegyi patakból felséges vízesés ömlött, körötte pedig az aranyló napsütésben üde zöld volt a fű. Egyedül a fák hiányoztak a tökéletes szépséghez. Jelentette Mohamednek, aki diót küldött oda, amiket embere egy hegytetőről a környező völgyekbe szórt. Azóta, hogy a diófák elszaporodtak, valóban a kirgiz hegyekben van a földi paradicsom.
A Diófa és a Kereszténység
A diófa a keresztények fája is, a katolikusoké is. Mint a mórok kiűzetése óta tudjuk, a spanyolok a legkatolikusabbak. Zulema Aimar Caballero spanyol történetíró könyve, amely a történelem újraértelmezését kísérli meg, és a világ első tévedésének azt tartja, hogy Ádám almát kapott volna Évától. Nem almát, diót kapott, amint a könyv címe is mondja, „Egy dióval kezdődött”. Keresztény példabeszédekből, például Szent Ágostontól is tudjuk, hogy a diófa szent fa. Képes rá, hogy az embereket saját testéből származó gyümölcsökkel táplálja. "A dió Krisztus - mondta egyszer karácsonyi beszédében Szent Ágoston. - Születésével a mennyei Táperő, aki feltámadásában a diót példázza: három napig pihent a lezárt sírban, míg aztán feltörte pecsétjét."
Napjainkban is történnek események, amelyek a diófa isteni mivoltára utalnak, vagy legalábbis az isteni megnyilvánulás alanyává teszik. Például egy ukrán diófában megjelent Szűz Mária, egyenesen pravoszláv ikon képében, a Kisdeddel az ölében. Ez az esemény, amelyet mobilon is dokumentáltak, zarándokutakat szervezésére ösztönöz. Egy szerb népi történet szerint az Jagodináról Cuprijára vezető autóút építésekor a munkások beleütköztek egy diófába, amelyet szent fának, „jegynek” tartottak. Senki sem akarta kivágni, mert a néphit szerint aki kivágja a „jegyet”, nagy átkot idéz magára és családjára. A helyi püspök segítségével „feloldották” a fát, és az ikonosztáz számára ajánlották fel. Néhány nappal később azonban hallatlan ítéletidő sújtotta a környéket, ami sokak számára bizonyítékot nyert arra, hogy a diófa valóban szent fa, isteni védelem alatt áll.
A Diófa és a Keleti Bölcsesség
A diófa a tibeti buddhisták körében is élvez bizonyos fokú szentséget. Ez a gondolat talán túlzásnak tűnhet, de a diófa teremtő erejével kapcsolatos hiedelmek mélyen gyökereznek. A tibeti buddhisták, ahogy mások is, úgy tartják, hogy a diófa átvett valamit az istenektől. Olyasmit, amire az emberek nem képesek, akármilyen okosak vagy fejlettek. A teremtést leste el az istenektől, létrehozni valamit a semmiből. A diófa faanyagát nevezik a föld hatalmas részén, mindenhol, ahol spanyolul beszélnek, „madera”-nak, ami magyarra egyszerűen csak anyagként fordítható. Matéria - az eredeti latinból. A diófaanyag, az igazi anyag. Ami nem létezett, amíg a diófa egy szem dióból létre nem hozta magát, a saját világát. Szinte a semmiből. Szén-dioxidból és vízből. Mindkettő semmi, nulla, megfoghatatlan. És napfényből, ami szintén isteni. Hát, ezt csinálja utána az ember, vagy akár egy kisebb istenség (a többistenhívőknél). Az energia anyaggá alakítását. Mert az ember - nem mind, de egy néhány - az atom- és egyéb bombákban az anyagból már képes energiát csinálni, de fordítva, energiából anyagot teremteni, azt nem. A legtöbb ember fel se tudja fogni, megérteni se képes, de a diófa megcsinálja.
A Diófa a Néprajzban és Hiedelemvilágban
A diófa a néphagyományokban és hiedelmekben is kiemelt szerepet kap. Számos közmondásban, találós kérdésben és babonában bukkan fel, tükrözve az emberi élettel való szoros kapcsolatát.
A Diófa, mint Bölcsesség és Erő Szimbóluma
A diófa a magyarok szent fája, számos magyar legendában szerepel. A bölcsesség, az erő szimbóluma, termésének alakja miatt a kozmosz és az emberi agy jelképe. A gyermekek már az óvodában találós kérdésként megismerik: „Se ajtaja, se ablaka, mégis négyen laknak benne”. Közmondásainkban is gyakran emlegetjük, hiszen a vadházasságban élőkre régen azt mondták, hogy „a diófa alatt esküdtek”, de közismertek a „kemény dió” vagy „dióhéjban összefoglalva” kifejezések is.
A Diófa és a Boszorkányok
Plinius nyomán később is, főleg a középkorban tartották a diófát a boszorkányok fájának, de azóta is így mondják. Végzetes fa, ami körül a boszorkányok össze szoktak gyűlni és társalogni szoktak. A gyűlésen pedig maga az ördög elnököl. Tehát, mondják, a diófa a boszorkányok társalgója és táncterme, mert ha leszáll az éj sötétje, bizony, még táncolnak is körötte.
Titkok a múltbol - A.boszorkanyok.pörölye ( rejtelyesvilag.blogspot.hu )
Itáliában a 7. században állt Beneventóban egy nagy diófa, arról volt híres, hogy ott gyűltek össze a boszorkányok. Ezt az egyház nem tűrhette, ezért a püspök maga intézkedett a fa kivágatásáról. A gyökereit is kiszedette. És, mit tesz Isten, a diófa helyén újabb diófa nőtt, ugyanolyan boszorkány-járta, mint az eredeti volt. Toszkánában a „Boszorkányok Útját” számos diófa szegélyezi, és a hiedelem szerint minden ilyen diófában egy boszorkány lakik. A boszorkányok üldöztetése során a diófa törzse menedéket nyújtott számukra, de csak akkor jöhettek elő, ha a fa kidőlt. A középkorban rendszeressé vált, hogy ahol egy szép diófa nőtt, a közelben templomot is építettek, hogy helyből elűzzék a Gonoszt. A török néphit szerint nem szerencsés a diófa alatt pihenni.
A Beneventói boszorkányfa legendája szerint a longobárd hódítók 571-ben érkeztek a városba, és megtartották barbár természetvallásukat. Szent összejöveteleiket a város falain kívül, a Sabato folyócska közelében álló hatalmas, szent diófa körül szokták tartani. A fa ágára kígyóbőrt akasztottak, és szent estéken, éjszakákon akörül táncoltak, valamint lovasjátékokat tartottak. Ezeket a városlakók a keresztény szertartásoktól eltérőnek, egyenesen az ördögtől valónak tekintették.
A Fa, mint Életfa és Világfa
Az ember fák iránti tisztelete a messzi múltban ered, és egymástól függetlenül a világ minden táján kialakult. A fa rendkívül összetett szimbólum, jelképezi magát az életet, évszakos változásával az örök körforgást, az összeköttetést az élet és halál között, mint világfa a mindenség tartópillére, de a fa jelképe a szerelemnek, az öröklétnek, az erőnek. Az az elképzelés, hogy a fákban szellemek lakoznak, a világ minden táján felbukkan. Az amerikai indiánok például csak azokat a fákat használták, amelyek maguktól kidőltek, s a dőlő fa recsegését a faszellem sírásának hitték. A gyümölcsfákat különösen tisztelték a régiek, volt, ahol még gazdájuk halálát is hírül vitték nekik, az asszonyok ilyenkor megütögették a kert gyümölcsfáit.
Az életfa az a hatalmas fa, amely összeköti a három világot, az alsót, középsőt és felsőt. Az elnevezés már az ókortól kezdve ismert. A babilóniaiak úgy hitték, hogy az életfa Ea isten székhelyén, a világ közepén állt és a gyökerei mellől törtek fel a világfolyamok. A Biblia szerint a Paradicsomban gazdag növényzettől körülölelve két nagy fa állt, az Élet fája és a Tudás fája. Az iráni mitológia a Világhegy tetejére képzeli az Életfát, az ősgermán mítoszokban az Yggdrasill nevű fa egy örökzöld kőris, tövében eredő forrásból issza a bölcsességet Odin isten, a fa ágairól erednek a folyók és innen száll a Földre a harmat. Kínában az életfa tetején egy madár, tövénél pedig a halhatatlanságot jelképező sárkány ül. Ez az életfa háromezer évenként terem egyetlen körtét, ha valakinek sikerül ebből ennie, az halhatatlanná válik. Az életfa a kereszténység előtti magyar hiedelemvilágban központi helyet foglalt el. Egy olyan mitikus óriásfa, amely a föld köldökét köti össze az ég köldökével, a Sarkcsillaggal, és tükörképszerűen átnyúlik az alvilágba, ahol kígyók, békák, férgek élnek. A fa ágai között van a Nap és a Hold, és minden ágára egy-egy külön világot képzeltek, ahol az elhalt ősök éltek nemzedéki sorrendben.
A Diófa Biológiai és Termesztési Jellemzői
A dió nemcsak mitológiai, hanem rendkívül sokoldalú és hasznos fa is, melynek biológiai jellemzői és termesztése alapvetően befolyásolják felhasználhatóságát.
A Diófa Fajtái és Elterjedése
A dió nemzetség az északi féltekén elterjedt, 21-40 fajra bontható, és 8-13 természetes hibridje is ismert. A királydió (Juglans regia) őshazája eredetileg a mai Iraktól Kínáig terjedhetett, de az Énekek énekéből ismerve Izraelben is termesztették. Plinius szerint nagytermésű fajtáit karüon bazilikon néven Kr. e. 750-500 között vitték Itáliába a görögök Perzsiából. A „wallachen” névvel illetett gallok révén került német területre, innen a „Wallnuss”, „Walchnuss” név is. Britanniába a rómaiak telepíthették - angol neve (walnut) az óangol wealhhnutu-ból származik, ami idegen makkot jelent. Dél-Norvégiában egy 9. századi viking hajó maradványaiban is találtak diókat.
Hazai fajtáink többsége francia vagy olasz eredetű, Erdélyben természetes szelekció útján alakultak ki a Sebeshelyi gömbölyű és a Sebeshelyi hosszúkás tájfajták. Tájszelekció és keresztezés révén későn fakadó típust nemesített Szentiványi Péter az 1950-es években a tiszaháti és mezőföldi diópopulációkból, e munkából származnak az igen közkedvelt Milotai 10 és az Alsószentiváni 117 fajták. Nagy-gyümölcsű fajtákat, amilyen például az Eszterházai, id. [Név hiányzik a forrásban] is nemesített.
Termesztési Szempontok
A dió termesztését meghatározza, hogy szélbeporzású, váltivarú egylaki növény, tehát porzós és termős virágai vannak, de ezek egy egyeden megtalálhatók. A virágok képesek a szomszédos virágokat beporozni, de az egyes típusok nyílási sorrendje eltérő lehet, így elkülönítjük a nőelőzőt (a porzós barka a termős virágokat megelőzve nyílik), és a hímelőzőt (a termős virágok a barkákat megelőzve fakadnak).
Hazánkban korábban voltak úgynevezett kettős hasznosítású dióültetvények, ahol a faipari céloknak megfelelően igen magasra feltisztított törzsű fák gyümölcsöt is adtak. A jó minőségű faipari alapanyaghoz azonban nagy egyedsűrűség kell, a túl sok pollen viszont akadályozta a megtermékenyítést, így a gyümölcshozam messze elmaradt a csak gyümölcstermesztésre kialakított, nagy térállású és alacsony törzsű fákétól. Erdészeti célokra ma már a királydió helyett az észak-amerikai fekete diót (J. nigra), míg díszfaként a mandzsu diót (J. mandshurica) alkalmazzák.
A Diófa a Kertben
A diófa a kertben az egyik legkellemesebb árnyékot adó fa, mely növekedésénél fogva szép, szabályos koronát alakít ki, ezért a termő diófák koronáját nem kell alakítgatni, metszegetni. Amiben egyetértenek a kertészeti szakemberek: egy házi kiskertben egy diófa bőségesen elegendő. Tavasszal a virágai hullnak, ősszel először a dió és a burok, majd a levél ad takarítanivalót. A diót igazi biotermesztésre termett fának tartják, ami egyrészt igaz, mert kiskertben csak ifjabb korában lehet permetezni, később fizikai képtelenség a talajról a koronáját elérni. Kiskertben elegendő, ha a tápanyag-utánpótlásról és a vízellátásról gondoskodunk. Sikeres lehet a kora tavaszi hagymások nevelése, amelyek még a diófa lombjának megjelenése előtt virágoznak: a hóvirág, a nárcisz, a jácint, a krókusz, a tulipán, a gyöngyvirág. A pázsit is megmarad alatta, ha az árnyékot kedvelő fajtából vetünk a fa alá. Árnyékában otthon érzi magát a kertész, mert az ide állított ülőalkalmatosságon a legkellemesebb tavasztól őszig reggelizni, olvasgatni, délután egy jóízűt szunyókálni, vagy barátokkal egy pohár pincehideg bort, forró, illatos kávét elfogyasztani, esetleg egy izgalmas ultipartit eljátszani.
A Diófa Gyógyászati és Felhasználási Jelentősége
A diófa minden része gyógyító erővel rendelkezik, és sokrétű felhasználása miatt az emberiség számára évezredek óta fontos növény.
Gyógyászati Alkalmazása
A diófa levelei növekedésgátló vegyületeket építenek fel, ezeket az eső lemossa a talajra, így gondoskodnak a diófák arról, hogy lombkoronájuk alatt ne nőjenek, szaporodjanak saját gyermekeik. Gyógynövényként a zöld burkot sőt magát a termést is használják, gyógyteát azonban a levélből készítünk. A diólevelet június végétől augusztusig gyűjtjük, olyankor, mikor már szép sötétzöld a színe de még nem jelennek meg rajta a rozsdafoltok. Hagyományos felhasználása: tonizáló, stimuláló, emésztést elősegítő és salaktalanító. Ezért ajánlják angolkórra, nyirokrendszeri betegségekre, tüdő- és csont tbc-re. Jól megfigyelhető hatása van az emésztőrendszerre és az izomzatra. Vértisztító, serkenti a máj tevékenységét és a vérkeringést. Antibiotikus hatása régóta ismert a népgyógyászatban. Cukorbetegséget is kezelnek vele, mert szabályozza az anyagcserét, csökkenti a vércukrot, enyhíti a szomjúság érzetet, csökkenti a vizelések számát és megakadályozza a szövődmények kialakulását. Belsőleg: naponta 1-3 csésze az előbbi esetekben. Külsőleg nőgyógyászati problémákra (fehérfolyás, méhgyulladás), ekcémára, tejallergiára, korpára és hajhullásra, visszérsebekre, szemhéj duzzanatra, mandulagyulladásra és fekélyes sebekre használják. Angliában fejtetű és atka ellen használták megelőzésre.
A dióból készül sütemény, olaj, fogtisztító paszta. A levélből készült teának fertőtlenítő, vértisztító és vércukorcsökkentő hatása van. Székrekedés, emésztési problémák esetén használjuk. Cukorbetegek házipatikájában nélkülözhetetlen. Gyógyítja a diabéteszes lábon keletkezett fekélyeket, sebeket. A szem külső mosogatása a diólevél teájával oldja a szemfenéken lerakódott plakkokat, javítja a látást.
Egyéb Felhasználási Módok
A királydió felhasználása igen sokrétű. Zöld, húsos felleveleit - a tölgyfajok kupacsához hasonlóak, a népnyelvben diókopács - húsvéti tojások, textíliák, faanyagok és haj festésére használták. A faanyagból bútorok és ékszerek is készülnek.
A Diófa, mint Kapcsolódási Pont a Természettel és a Szellemvilággal
A diófa nem csupán a földi lét része, hanem a szellemvilággal való kapcsolatunkat is erősíti, és a modern kor emberének is tartogat meglepetéseket.
A Diófa, mint Adó-Vevő Torony
A diófa igazán jó adó-vevő, és nem csak lelki szinten, amikor kapcsolatot teremtenél a görög (vagy más) Istenekkel miközben a fát átöleled, hanem akkor is, amikor a mobilod térereje akadozik. Egy magas diófa önmagában is képes eljátszani egy rádiójel-vevő torony szerepét. Törökországban a falvakban az a szokás, hogy amikor egy család a mobilszolgáltatótól családi csomagot vásárol, egyszerre állnak ki a diófa alá mobilozni.
Az Ősi Fák Tisztelete a Modern Korban
A fákhoz fűződő különleges kapcsolatunk ma is megvan még, s ha a szellemi, lelki kötelék ma már nem olyan intenzív, mint sok száz vagy ezer éve, azért a ma emberének is jólesik megpihenni egy gyönyörű, idős fa alatt, ahol kicsit békére és nyugalomra lelhet ebben a zavaros, rohanó és zaklatott korban.
A diófa, mint az istenek fája, számos kultúrában és vallásban kiemelt jelentőséggel bír. Termésének alakja a kozmoszra és az emberi agyra emlékeztet, jelképezve a bölcsességet és az erőt. Gyógyászati felhasználása évezredekre nyúlik vissza, és a modern ember számára is számos előnnyel jár. A diófa tehát nem csupán egy növény, hanem egy élő kapcsolat a múltunkkal, hitvilágunkkal és a természettel.