A karácsony, mint ünnep, évezredes hagyományokra és gazdag szimbolikára épül, mely a kereszténység előtti termékenységi rítusoktól kezdve egészen a mai napig fennmaradt népszokásokig ível. Sok családban a szenteste az igazi karácsony, ahol az ünnepi vacsora nem csupán gasztronómiai élvezet, hanem mélyebb, spirituális és közösségi jelentőséggel is bír. Az asztalra kerülő ételek és a hozzájuk kapcsolódó cselekedetek mind-mind ősi hiedelmeket és reményeket hordoznak a bőségről, egészségről és a család egységéről.
Az alma: a teljesség és az egység szimbóluma
Az alma az egyik legsokoldalúbb karácsonyi „kellék”, ami nemcsak a formája, de a beltartalma miatt is szorosan kapcsolódik az ünnephez. Kultúrákon átívelően a szépség és a termékenység szimbóluma, gyakran szerelmi jóslások során is előkerült. Az almába harapás képe kifejezetten erotikus tartalmú - lásd a népdalokat vagy a bűnbeesés történetét, amit a szerelmi megismeréssel is magyaráznak.
Karácsonykor az ünnepi asztalnál ülve is szokás volt a családoknak egy almát közösen megenni. A családfő feladata ilyenkor, hogy az almát annyi gerezdre vágja, ahányan az asztalnál ülnek. Szoktak ekkor még egy gerezdet meghagyni az elhunyt és a távol lévő rokonoknak is. Az alma egységével a család egységét őrizték meg, remélve, hogy ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazatalál. Emellett, ha karácsonykor kisgyermek is volt a családban, a fürdővizébe betették az ünnepi asztalról megmaradt almát, ezzel védték a baba egészségét.
Az alma a Kisdedet is jelképezi. A hagyomány szerint ugyanis az alma nemcsak a tudás, hanem az élet fájának gyümölcse is. Belőle hajt Jessze vesszeje, amelynek virága Mária, almája Jézus. Az, hogy ez az alma arany, az isteni eredetére utal, így kapcsolódik össze a fény, a nap és a mennyei. Az aranyalma a tányéron és a fán is megjelenhetett, utalva az isteni eredetre és az örök életre.
A méz: az élet édessége és az isteni természet jelképe
A méz, mint édesítőszer, hosszú évszázadokon át az egyszerűbb emberek egyetlen lehetősége volt az ételek ízesítésére. A néphitben és szokásokban az egészséget és boldogságot biztosító ételként szerepelt. Az újkortól kezdve az ünnepekkor édesítettek vele kását, illetve önállóan vagy mákkal együtt tésztát.
A méhek a néphit szerint Mária könnyeiből születtek, mikor a fiát siratta. A régi keresztény szimbolikában a tej és méz együtt ismét Jézus-jelkép: egészen pontosan azt jeleníti meg, ahogy Jézusban az emberi és isteni természet egyaránt jelen van. A Katolikus Lexikon szerint a vacsorát sok helyen máig mézbe mártott fokhagymával, dióval, ostyával kezdik. A méz megédesíti az életet, ezért máig sokféle a karácsonyi vacsora kezdő fogása a mézbe mártott fokhagyma, dió, mézzel ízesített ostya. Aki mézet vagy sült tököt evett, az egész évben felvértezve érezhette magát a torokbetegségek ellen.
Hit, hagyomány - régi karácsonyi szokások
A mézes fokhagyma gyógyító ereje és elkészítése
A mézes fokhagyma ősi gyógymódként tartják számon. A méz és a fokhagyma együttese nemcsak ízletes, de rendkívül egészséges is. A fokhagyma antibakteriális és antimikotikus (gombaellenes) hatása révén légúti megbetegedések és a Candida albicans okozta fertőzések kezelésében használatos. Továbbá tágítja az ereket is. Rendszeres, kúraszerű alkalmazása csökkenti a vér káros LDL-koleszterin-szintjét, antioxidánsként serkenti az immunrendszert, csökkenti a mellkasi fertőzéseket, véralvadásgátló- és vérnyomáscsökkentő. Főbb hatásai közé sorolandó még az antibiotikus (antibakteriális), nyálkaoldó hatás. A népi gyógyászatban meghűléses betegségeket is gyógyítanak vele.
A mézes fokhagyma elkészítése egyszerű: meg kell pucolni a fokhagymát, beletuszkolni egy kisebb üvegbe a mézbe, lefedni az üveget, és berakni a kamrába. Néhány hét alatt a fokhagyma megsötétedik és megfesti a mézet is, amely egészen folyóssá válik az átalakulás során. Fontos, hogy a folyamat hatására a fokhagyma elveszti csípősségét és erős illatát. Gyomorfájósoknak is ajánlott: a fokhagymákat összezúzva kell elkeverni a mézzel.
A dió: a rejtőzködés, az újjászületés és a bőség jelképe
A karácsonyfákra sokáig almát és diót is akasztottak. Az alma mellett Krisztus-jelkép ugyanis a dió is. Ahogy a Katolikus Lexikon megfogalmazza: „amint a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a Megváltó anyja méhében, majd sziklasírjában” - a rejtőzködés után pedig az emberek karácsonyi, húsvéti öröme lett.
A magyar néphitben ez kevésbé jelent meg ugyan, de hasonló analógiával - mivel a dióban benne van az egész fa -, Európa más tájain a dió termékenységi szimbólum is. Karácsonykor diót dobtak átlósan a szoba négy sarkába és keresztet vetettek, ezzel azt fejezték ki, hogy a karácsony a négy égtájon keresztül az egész világnak szóló ajándék. Itt-ott előfordult nálunk, hogy a dióval jósoltak is: érdemes volt egészséges diót kivenni a tálból, mert a rossz dió közelgő betegségre, bajra utalt.
A dió ezen túl a bölcsességet is jelenti, ami részben az emberi agyra való hasonlatossága, részben arra is utal, hogy milyen értékes a külső héj által rejtett belseje a sokféle vitamin, ásványi anyag és a telítetlen zsírsavak révén. A karácsonyfát díszítő arany színű dió az öröklétre, elmúlhatatlanságra is hajaz, valamint a lelkünkben rejtőző kincsekre. Az almához hasonlóan a közös dióevés, diótörés szokása is sokáig fennmaradt. Minden családtagban jutott 1-1 vagy 3-3 szem dió, s a diószemek épségéből lehetett következtetni a jövő év alakulásáról.
A mák: bőség, termékenység és rontáselhárítás
A sok apró szemű mák alapvetően a gazdagság, a bőség, a végtelenség jelképe. A magyar néphitben viszont elsősorban a rontást hárította el. Úgy tartották, ha szétgurul a mák, a gonosz léleknek előbb szemenként össze kell szedegetnie, csak azután mehet tovább oda, ahol ártani akar. Aki karácsonykor a Luca-székre állva meglátta a boszorkányokat, annak is mákot kellett sietve szétszórnia, mikor hazafele menekült, hogy egérutat nyerjen az üldözőitől.
A sok apró szem a bőséget és a termékenységet is megidézte, így a molnárok karácsonykor mákot szórtak a szalma közé, hogy sokan őröltessenek náluk, a karácsonyi mákos tésztából pedig adtak a tyúkoknak is, hogy sok tojást tojjanak. Persze a szerelmi jóslásokban is megjelent: az almához hasonlóan, ha a mákos tésztás falattal a szájában a lány kiszaladt az utcára, megtudhatta, ki lesz a jövendőbelije.
Halotti áldozatként a mák már az ókor óta ismert. Ez Kelet-Európában úgy élt tovább, hogy karácsonykor a halott rokonoknak adott „halotti ételek” között fontos szerepe volt a mákos fogásoknak. Sok helyen terítettek is az elmúlt évben elhunyt családtagnak. A mákos bejgli, guba, a pozsonyi kifli is szerves része az ünnepi terítéknek. A mákszemek apró méretük révén a bőséget szimbolizálják, s egyben termékenységserkentő motívumok is. A mákos tészta elfogyasztása a néphit szerint a jó házasságot jelzi előre.
Az ostya és az Eucharisztia kapcsolata
A hívőknek a karácsonyi asztal az oltárt jelképezte, és a mézbe mártogatott ostya a Kisded és az Eucharisztia kapcsolatára utalt. Azaz az utolsó vacsora azon mozzanatára, mikor Jézus az evangéliumok szerint a bort és a kenyeret a saját testévé és vérévé változtatta. Ennek megismétlése máig a keresztény szertartások fontos eleme - az persze felekezetenként eltér, hogy szerintük ez ilyenkor valóságosan megtörténik-e újra, vagy csak szimbolikusan.
A nagymamák gyakran hoztak ostyalapokat a piacról, amelyeket mézbe mártogattak az első fogás előtt, ezzel is erősítve a vallásos és családi hagyományokat.
A karácsonyi asztal mágikus jelentősége
A karácsonyi áldás fontos mozzanata volt, hogy ami régi, az megújuljon és gazdagodjon, ezért a karácsonyi asztalra bőven került az óév terméseiből: magvak, gyümölcsök, az asztal alá még szalmát és szerszámokat is tettek. A karácsonyi vacsorát még a szegény családokban is ünnepélyes külsőségek - ünnepi teríték, a fogások meghatározott rendje, ünnepi öltözék, kimért, illedelmes viselkedés - jellemezték.
Az ünnepi asztalra az úgynevezett karácsonyi abrosz került, amelyet csupán ekkor használtak, s amely az ünnep utolsó, harmadik napjáig, vagy akár január 6-áig, az aprószentek napjáig maradt felterítve. Egyes vidékeken az asztalra, egy külön erre a célra rendszeresített edényben, másutt az asztal alá különféle gabonamagvakat (szénát, szalmát) szórtak, majd később ezzel kínálták (vagy almozták) a háziállatokat, hogy egészségesek és termékenyek legyenek a következő évben is. A bab, a borsó, a lencse bőségszimbólumok voltak, azaz aki ezekből a hüvelyesekből evett, arra jólét várt az elkövetkező évben.
A karácsonyi vacsoraszimbólumok között nagyon nagy fontossága, mágikus jelentése volt az asztalon maradt morzsának. Eredetileg a karácsonykor elfogyasztott ételek morzsáját, maradékát egy erre a célra odakészített tálban összegyűjtötték - egyes vidékeken minden asztalra kerülő ételből az edénybe tettek egy kanálnyit, az ország más területein pedig csak az úgynevezett jellegzetes karácsonyi ételekből (kalács, kenyér, mák, dió, fokhagyma) tettek félre egy csipetnyit - s ezt a maradékot vagy rögtön felhasználták, vagy egész évben megőrizték. E maradékot a beteg emberek és állatok - füstöléssel való - gyógyítására használták.
A fokhagyma és a rontáselhárítás
A fokhagymát gyógyító ereje miatt az áldás részévé tették olyan módon, hogy egy-egy gerezddel keresztet rajzoltak az ajtókra, ablakokra. Luca napján, december 13-án, amely nevet ugyancsak a fény, azaz a lux szóra származtatnak vissza, és gonoszjáró, boszorkányűző napnak tartotta a néphit, fokhagymát dugtak a kulcslyukba. Vagy keresztet rajzoltak vele az ajtóra, hogy elűzzék az ártó szellemeket. A Tápió vidékén például fokhagymával keresztet rajzoltak az ólak ajtajára, az Ipoly menti falvakban pedig ugyancsak ezzel kenték be az állatok fejét, hogy távol tartsák tőlük a rontást.
További karácsonyi fogások és szimbólumok
Hal
Magyarországon szinte nem karácsony a karácsony halászlé vagy rántott hal nélkül. A halászlé szerves része a karácsonyi menünek a mai napig. Jelentése kettős, egyrészt keresztény tartalommal bír, hiszen amikor Jézus az apostolokat az emberek halászaivá tette, a hal a megtért és megkeresztelt ember szimbóluma is lett, másrészt a karácsonyi halleves a néphagyományban is megtalálható.
A hal magára Krisztusra utal. A korai kereszténység idején a régi Palesztinában a hal körvonalait (két félkört) festették a földre vagy a házfalra olyan módon, hogy a fejével mutassa az irányt az üldözöttek föld alatti összejöveteleire, istentiszteleteket. A hal mint krisztusi jelkép megerősítését szolgálta az a szójáték is, miszerint a „Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó” (Jészusz Khrisztosz Theu Hüoisz Szótér) szavak ógörög kezdőbetűi összeolvasva az ikhtüsz (IΧΘΥΣ) mozaikszót alkotják, ami görögül halat jelent. A néphagyomány a hal pikkelyeit a pénzérmékhez hasonlítja, amelyek így a gazdagságot szimbolizálják, csakúgy, mint a szilveszteri/újévi lencse. Másrészt az adventi böjt alatt a hal fogyasztható hús helyett is, így kiválóan beillik a menübe emiatt is.
Bejgli
A karácsony elmaradhatatlan süteménye a bejgli, ami osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba. Neve is német eredetű, és eredeti - hajlított, patkó alakú - formájára utal. Kezdetben családi ünnepek süteménye volt, majd a reformkortól kezdve fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. A mákos és diós bejgli az örök kedvencek, melyek a bőség és termékenység szimbólumait hordozzák.
Töltött káposzta
A karácsony másnapján fogyasztott töltött káposzta szokásának a töltelékbe került sertéshús adja a magyarázatot. A sertés a csirkével ellentétben nem kapar, hanem túr, így nem űzi el a szerencsénket a jövő évre, és a fejlődést is jelképezi. A pontos recept családonként változhat, s bár a hagyományos recept igen zsírdús és nehezen emészthető, elkészíthető kevesebb zsiradékkal, zsírszegényebb tejföllel, soványabb húsrésszel is. Sőt, akár pulykával is, ha a család azt jobban szereti, és nem babonás.
Pulyka
A hal mellett a pulyka is klasszikus karácsonyi főételnek számít, legalábbis az amerikai, angol kultúrkörben. A hagyományos brit karácsonyi vacsora elképzelhetetlen a pulyka nélkül. Voltaképpen annyira nem is régi ez a szokás. Csak az 1500-as években vezették be az Egyesült Királyságban, ezt megelőzően a lúd volt a jellegzetesebb húsféle.
Mézeskalács
A karácsonyi mézeskalács figura, ami kimaradhatatlan kelléke a karácsonyi desszertrepertoárnak, állítólag a föld porából megformált, tűzpróbán átesett embert jelképezi. Fontos! A méz egy év alatti gyerekek számára nem adható sem mézeskalács, sem más, mézzel édesített ital, édesség, még kóstolónak sem. Ennek magyarázata, hogy a Clostridium botulinum baktérium spórái a mézben is előfordulhatnak. Az általa termelt toxin (botulotoxin) súlyos tünetekkel járó mérgezést okozhat (ez a botulizmus). A toxin hatásait a mézeskalács sütésének magas hőfoka sem tudja „semlegesíteni”, emiatt gyermekek esetén tényleg várjuk ki az első szülinapot a mézzel!
Hagyomány és újító szemlélet: az ünnep lényege
A felsoroltak ellenére természetesen el lehet térni a hagyományoktól, szokásoktól, hiszen minden év hozhat valami változást, újítást is az ünneplésben. Egy új családtag születése, új házasság, vagy éppen egy válás, egy betegség, vagy egy családtag elvesztése, elköltözése, akár a teljes család költözése, vagy éppen egy félbemaradt lakás-, házfelújítás, a táplálékallergia, -érzékenység miatt megváltozott étrend, s még megannyi olyan esemény történhet, ami felboríthatja a korábbi, bevált „menetrendet”, s ez kihathat akár a karácsonyi menüre is. Így bizonyos mértékű finomhangolás, újítás megjelenhet a klasszikus, évek óta változatlan ételsorban is. Ettől az ünnep fénye még töretlen maradhat.
Igyekezzünk rugalmasan, kellő empátiával, s legfőképp szeretettel megoldani az esetleges kihívásokat is. Elvégre az a fontos, hogy azokkal tudjunk ünnepelni, együtt lenni, akiket szeretünk. Ez az ünnep esszenciája. A karácsonyi menü tervezésekor is törekedjünk arra, hogy ne vásároljunk be feleslegesen nagy mennyiséget, amit aztán nem eszünk meg, s így csak kidobásra kerülne.
Hit, hagyomány - régi karácsonyi szokások
Luca napjától a Szent János áldásáig: az ünnepkör tágabb kontextusa
A karácsony eredendően egy keresztény ünnep, emiatt nem meglepő, hogy a legtöbb karácsonyi szimbólum mögött valamilyen vallásos tartalom fedezhető fel. Némelyik egyértelműbb, a másikhoz egy kicsit kutakodni kell. Idővel ezek a többletjelentések elhalványultak, illetve keveredtek is a különféle néphagyományokkal, szokásokkal. Sok esetben akkor is követjük ezeket a szokásokat, ha a család alapvetően nem keresztény, mivel a szeretet ünnepét is megüljük ilyenkor, ami univerzális érték világszerte. A karácsonyi hagyományok, szokások ápolása segít ezeket az értékeket is tovább örökíteni évről évre, generációról generációra.
A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13-án, Luca napján volt a leghosszabb az éjszaka, és ilyenkor illett fokhagymát dugni a kulcslyukba. A karácsonyi ünnepkörhöz tartozónak tekinthetjük már december 13-át, Luca napját is, (amely nevet ugyancsak a fény, azaz a lux szóra származtatnak vissza) s amelyet gonoszjáró, boszorkányűző napnak tartott a néphit.
December 27-én ünnepli az egyház János apostolt, Krisztus legfiatalabb tanítványát. A régi János-napi szokások legjelesebbike a borszentelés és a Szent János áldása, más néven Szent János pohara, vagyis a szentelt borral való köszöntés, áldomás. Régen a János-napon megszentelt borral kínálták azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt János pohara. December 27-én minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak.
