Miért vonzódnak egyesek a saját nemükhöz? Tudományos megközelítések

A homoszexualitás jelensége az emberiség történetével egyidős, és számos kulturális, társadalmi és tudományos diskurzus tárgyát képezi. A központi tudományos kérdés az, hogy vajon a szexuális irányultság már a fogantatással létrejön-e, vagy a szocializáció alakítja ki. Ez a kérdés azért is kiemelten fontos, mert a genetikai meghatározottságot sokan megváltoztathatatlannak tekintik, míg a környezeti hatásokat akaraterővel vagy neveléssel orvosolhatónak vélik. A média, felismerve az eleve elrendeltségben rejlő "kéjes borzongást", gyakran túlhangsúlyozza a genetikai háttérről szóló információkat, azt a látszatot keltve, hogy a biológiai értelmezés mára legyőzte a társadalmit. A valóság azonban az, hogy a kérdésre ma még nem tudunk eleget, és a téma iránti óriási érdeklődés miatt olyan tudományos eredmények is gyorsan közismertté válnak, amelyek más területen talán még egy szakmai publikáció minimális színvonalát sem ütnék meg.

Az LMBTQI+ fogalmai és a szexuális orientáció sokszínűsége

Az LMBTQI+ mozaikszó a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex embereket foglalja magában, a „+” pedig további identitásokat jelöl. Fontos különbséget tenni a szexuális irányultság és a nemi identitás között. A szexuális irányultság az, hogy valaki milyen nemű személyekhez vonzódik (vagy nem vonzódik) szexuálisan és/vagy érzelmileg. A nemi identitás pedig az az érzés, hogy valaki férfinak vagy nőnek érzi magát, esetleg egyiknek sem.

Definíciók és elavult kifejezések:

• Meleg: Olyan férfi, aki férfiak iránt vonzódik érzelmileg és/vagy szexuálisan.
• Leszbikus: Olyan nő, aki nők iránt vonzódik érzelmileg és/vagy szexuálisan.
• Biszexuális: Olyan ember, aki mind férfiakhoz, mind nőkhöz vonzódik vagy vonzódhat.
• Heteroszexuális: Olyan személy, aki szexuálisan és/vagy érzelmileg tőle eltérő nemű személyekhez vonzódik.
• Homoszexuális: Az azonos neműeket kedvelő személyekre utal, ám ez a kifejezés ma már elavultnak számít „orvosias” jellege miatt, helyette a leszbikus vagy meleg szavakat használjuk.
• Transz, transznemű: Gyűjtőfogalom azokra, akiknek a nemi identitása és/vagy nemi önkifejezése eltér a születésükkor számukra kijelölt nemtől.
• Interszex: Az interszex emberekről testi tulajdonságaik alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy férfiak vagy nők-e. Olyan nemi jellegekkel rendelkeznek (pl. kromoszómák, nemi szervek, hormonok), amelyek miatt nem sorolhatók be egyértelműen a női és férfi kategóriákba, vagy mindkettőbe.
• Cisznemű: Azok, akiknek a születésükkor meghatározott, biológiai nemükkel megegyezik a nemi identitásuk és nemi önkifejezésük.
• Queer: Olyan embereket jelöl, akik számára a szexuális irányultság és a nemi identitás képlékeny, nem csupán kétpólusúként képzelhető el.

A populációban az azonos neműeket kedvelő férfiak aránya 2-5 százalék közé tehető, a leszbikus nők ennél kevesebben vannak (1-2 százalék). Számos szakértő azonban szexuális preferencia kontinuumról beszél, amelyen mindannyian valahol elhelyezkedünk, és csak kevesen a széleken. A férfiaknál egyértelműbb az irányultság, a nők jóval fluidabbak, náluk gyakoribbak a „bi-lengések”. Érdekes módon a leszbikusságról jóval kevesebbet tudunk, mint a férfi homoszexualitásról.

A homoszexualitás értelmezése a történelem és a kultúrák tükrében

A homoszexualitáshoz való viszonyulás a különböző korokban és kultúrákban eltérő módon alakult. A mai kor is végletes elfogadási mintázatokat mutat. Míg a nyugati világ viszonylag megértő a mássággal szemben, vannak országok, ahol halálra kövezés jár érte.

Történelmi és vallási nézőpontok:

• Ősi felfogások: Az ókori Görögországban és Rómában emelkedettebb és fejlettebb szexusként tekintettek a homoszexualitásra. Nagy számmal születtek olyan irodalmi, ipar- és képzőművészeti remekművek, amelyeknek ihletet homoerotikus vonzerő adott. Gondoljunk Sappho költészetére vagy a Hippocratest, Hermészt ábrázoló szobrokra. A homoszexualitás intézményes formában volt jelen, ahol a felnőtt férfi védelmezője, tanítómestere volt a fiatalabbnak, és a szexualitás is helyet kapott ebben a kapcsolatban.
• Zsidó-keresztény és iszlám moralitás: Ezekben a vallásokban a homoszexualitás nem fér bele, az ördög művének tekintették, és gyakran halállal büntették. A Biblia számos helyen tesz említést az azonos neműek szerelméről, de mindenhol elítélő módon. Szodoma és Gomorra története, melyből a szodómia kifejezés ered, a férfiak közötti fajtalankodást mint büntetést hozza fel.
• Modern idők: Az 1950-es évektől változott a társadalom homoszexualitásról alkotott véleménye, ami a polgári liberalizálódásnak és a szexuális tabuk fellazulásának köszönhető. Korunkban már szinte minden nap találkozunk olyan hírrel, műalkotással, mozifilmmel, amelyben a homoerotika nyíltan jelenik meg.

Tudományos elméletek a homoszexualitás eredetéről

A homoszexualitás okai máig vitatottak, kialakulására többféle teória született. A szexuális orientáció fejlődésének kutatásában két alapvető megközelítés létezik: fiziológiai és pszichológiai. Bár történtek próbálkozások arra, hogy vagy egyikkel, vagy másikkal egyértelmű választ adjanak, naív lenne azt feltételezni, hogy az egyik megközelítés létezhet a másik nélkül. A mai kutatók multidiszciplinárisan közelítik meg a témát, reménykedve abban, hogy az eredmények konvergenciájából végül megismerik az igazságot.

Pszichológiai megközelítések

A homoszexualitás eredetének kutatásában az egyik legkorábbi narratíva az éretlenségé.

• Freud pszichoanalitikus elmélete: Freud 1905-ös „Három esszé a szexualitás elméletéről” című értekezésében a pszichoszexuális fejlődés modelljében az ösztönöknek át kell alakulniuk az orális és anális szakaszon, mielőtt az egyén képessé válik érett szexuális életre. Szerinte azok a felnőttek, akik szokatlan módon élnek meg szexuális örömöt, libidójuk fixációjában vagy regressziójában szenvednek. Így ezek a szexuális cselekmények éretlen szexualitásra utalnak a felnőtt genitális heteroszexualitással szemben. A pszichoanalitikus iskola követői úgy találták, hogy az általuk analízisbe vont „invertáltak” gyermekkoruk első éveiben igen intenzíven mennek keresztül a nőhöz (anyához) való rögzítettség rövid időszakán, ennek leküzdése után magukat azonosítják a nővel, és önmagukat teszik meg a vágy tárgyává, vagyis - a nárcizmusból kiindulva - a saját személyükhöz hasonló férfiakat keresnek fel, és ezeket olyképpen szeretik, ahogy őket anyjuk szerette.
• Neo-freudiánus elméletek: Radó Sándor, az Amerikába emigrált analitikus, elutasította Freud eredendő biszexualitásról szóló elméletét, és azt a neo-darvinista nézetet vallotta, hogy a nem produktív szexuális kapcsolatok maladaptívak. Két férfi anális aktusát a heteroszexuális közösülés kétségbeesett utánzásának tekintette. Nézete szerint a tudattalan félelmek a heteroszexuális vágyak elfojtásához vezetnek, és az érintett személyek a tudatban ezeket helyettesítik az azonos nemű szexuális tárgyakkal.
• Bieber és munkatársai: Azt állították, hogy a férfi homoszexualitás olyan családokban alakul ki, ahol az anya domináns, az apa pedig gyenge. Az ezt a lehetőséget vizsgáló további kutatások azonban nem támasztják alá következetesen ezt a feltételezést.
• Adler megközelítése: Adler szerint a homoszexualitás a másik nemtől való irracionális félelem talaján jön létre. A férfi homoszexuálisok anyjukkal való kapcsolata igen mély, gyakran apa nélkül nőnek fel, vagy olyan családban, ahol a szülők szexuális élete megromlott.

Gyermekkori és serdülőkori tényezők:

• A homoszexuálisok többsége már gyerekkorában is mutatott a társadalmi nemmel (gender) nem konformnak tartott viselkedést. „Pre-homoszexuális” gyerekek, nemüktől függetlenül, sokkal több gender non-konformitást mutattak, mint a „pre-heteroszexuálisok”, és ez a viselkedési minta felnőttkorukra is fennmaradt.
• Meleg fiatalok arról számoltak be, hogy már egészen korán tudatában voltak annak, hogy nem egészen úgy viselkednek, ahogy szüleik elvárnák, és sokszor egyértelmű volt az azonos nemhez való szexuális vonzódásuk is.
• Van rá némi bizonyíték, hogy kiskamaszkorban a maszturbációnak és a szexuális fantáziának komoly szerepe van abban, hogy ezeket az érzéseket egy bizonyos szexuális orientáció kialakulásának irányába integrálja.
• A serdülőkor az az időszak, amikor a melegekben tudatosul, hogy saját nemükhöz vonzódnak, és elkezdik kiélni vágyaikat, megélni vonzódásaikat. Sokak szerint ezek a serdülőkori szexuális cselekedetek segítenek megerősíteni a homoszexuális identitást. Azonban fontos megjegyezni, hogy a legtöbb homoszexuális tudatában van annak, hogy saját neméhez vonzódik, már bőven pubertáskor előtt. Ráadásul azokban a kultúrákban, ahol a kamaszkori homoszexualitás norma, nincs több felnőtt homoszexuális (sőt, kevesebb van).

  Nem és szexuális irányultság (AP Pszichológiai Szemle: 3. Egység 3. Téma)

Biológiai és genetikai megközelítések

A genetikai elméletek a homoszexualitás örökölhetőségét vizsgálják.

• Ikervizsgálatok: Michael Bailey és Richard Pillard 1991-es tanulmánya homoszexuális testvérek vizsgálatával arra jutott, hogy egypetéjű ikrek esetében, ha az egyik testvér meleg, akkor a másiknak erre 52 százalék esélye van. Ez az eredmény arra utal, hogy a genetikai tényezők szerepet játszanak, de nem kizárólagosan. Nem feltétlenül következik ebből, hogy a másság 52 százalékban genetikailag meghatározott, mert az ikrek együtt nevelkedtek, és így nem lehet szétválasztani a hatásokat.
• Az Xq28 régió: Dean Hamer és munkatársainak 1993-as cikke az X kromoszómán felfedezni vélték a homoszexualitás génjét, az Xq28 régióban. Öt olyan markert is találtak, ami a homoszexuálisokra jellemző (a vizsgált testvérpárok 64 százalékánál megegyezik). Hamerék azonban nem végeztek megfelelő kontrollkísérleteteket, és azóta sem azonosítottak egyetlen olyan gént sem ebben a több száz génből álló szakaszban, amelyről bizton állítható, hogy a szexuális preferenciában játszik szerepet.
• Hormonális hatások: Számos kutató a genetikai tényezők helyett egyéb biológiai hatásokat feltételez, például a nemi hormonok hatását.
  • Ujjhossz-arány: Több tanulmány szerint a mutató- és a gyűrűsujj aránya jelezheti a szexuális orientációt. Normálisan a férfiak mutatóujja rövidebb, mint a gyűrűsujj, a nőknél viszont egyforma a két ujj. A meleg férfiak ujjai a nőkéhez, míg a leszbikus nők ujjai a férfiakéhoz hasonlítanak. Ennek okaként a terhesség alatti magas androgén hormonszintet jelölték meg.
  • Anyai stressz és magzati tesztoszteron: A férfi homoszexualitás kialakulásáért gyakran valamiféle magzati tesztoszteronhiányt okolnak, aminek oka egyelőre tisztázatlan, sokan az anya stresszes állapotában látják a lehetséges magyarázatot. Állatkísérletekben van bizonyíték arra, hogy a terhesség alatti anyai stressz demaszkulinizálja, illetve feminizálja a hím nemi viselkedést és agyi morfológiát. Emberi vizsgálatokban az anyai stressz szerepére vonatkozóan ellentmondásos eredmények születtek.
  • Hipermaszkulinizáció: Más megfigyelések mind a férfi, mind a női homoszexuálisok esetében hipermaszkulinizációt találtak, aminek talán épp a korai fejlődésben bekövetkezett túlzott androgén hatás lehet az oka.
• Agyi különbségek:
  • Simon LeVay kutatása: Simon LeVay 1991-es vizsgálata során HIV-fertőzésben elhunyt páciensek agyának vizsgálatakor arra a megállapításra jutott, hogy a meleg férfiak hipotalamuszának egyik neuron csoportja (INAH3) csökkent méretű volt a heteroszexuális férfiakéhoz képest. A média LeVay-t a genetikai elmélet bajnokaként emlegette, holott erre vonatkozóan még nem volt adat egyáltalán. Később kiderült, hogy a megfigyelt méretcsökkenést a HIV-fertőzés okozta, valójában a homoszexuális férfiak INAH3 sejtjeinek mérete a heteroszexuálisokéval egyezik meg.
  • Kérgestest és agyféltekék: Más kutatócsoportok kimutatták, hogy a homoszexuális férfiakban - hasonlóan a nőkhöz - sűrűbb az ideghálózat a két agyféltekét összekötő kérgestestben. Svéd kutatók nem-invazív képalkotó technikákkal (MRI és PET) azt is kimutatták, hogy homoszexuális férfiak agyféltekéi - a nőkéhez hasonlóan - egyformák, szemben a heteroszexuális férfiakkal és a leszbikus nőkkel, akinél a balfélteke nagyobb méretű. Ugyanezen vizsgálatok azt is kiderítették, hogy homoszexuálisoknál az amigdala „harcolj, vagy menekülj” központja - szintén a nőkhöz hasonlóan - alacsony aktivitással működött. Van tehát agyi lenyomata a szexuális orientációnknak, de az agyra nem az örökölt merev, hanem a használat függvényében változó rugalmas huzalozottság jellemző.
  • Swaab és Fliers, valamint Roselli és munkatársai: Swaab és Fliers 1985-ben felfedezett egy területet az ember hipotalamuszában, amely analógnak mutatkozott a patkányok szexuálisan dimorfikus mediális preoptikus magjával. Később Allen, Hines, Shryne és Gorski (1989) azonosítottak két másik szexuálisan dimorfikus magot a preoptikus-anterior hipotalamuszban (INAH-2 és INAH-3). Levay ezután vizsgálta az INAH-3 területet, és azt találta, hogy dimorfikus volt a két nem között. Eredményeit megerősítették más kutatók is, akik hím-orientált kos populációt vizsgáltak.

Evolúciós perspektíva

A homoszexualitás evolúciós szempontból nem tűnik adaptív viselkedésnek, a darwini rostán már régen ki kellett volna hullania. Akkor mégis miért maradt fenn? Egy érdekes elmélet szerint az a gén, ami a férfiakban homoszexualitásra hajlamosít, termékenyebbé teszi az anyát. Valóban, több tanulmány szerint a meleg férfiaknak több testvérük van az átlagosnál. A feltételezések szerint a gén a férfiak irányában ébreszt erős vonzalmat mindkét nemben, ami az anyában ledérséget, a fiúban melegséget eredményez. Itt az evolúciós haszon: több gyerek, bár némelyikük nem vagy nem hatékonyan viszi tovább a szülő genetikai információjának fonalát. A homoszexualitás tehát egy evolúciós játszma melléktermékeként születhetett.

Társadalmi nem (gender) és szocializáció

A társadalmi nem, a nemi szerep, a nemi szocializáció és a nemi önkifejezés fogalmai fontosak, ha nemekről, „fiús” és „lányos” szerepekről, párkapcsolatokról és azok elfogadottságáról szeretnénk gondolkodni és beszélgetni.

• Társadalmi nem (gender): Azon tulajdonságok, viselkedések, szerepek, önkifejezési módok összessége, amelyeket egy adott társadalom egy adott korban a nőként és férfiként meghatározott embereknek tulajdonít, és tőlük elvár.
• Gender-nonkonform: Ez a kifejezés azokat a személyeket írja le, akiknek a nemi megjelenése vagy viselkedése, vagy az, ahogyan ezeket mások érzékelik, nem illeszkedik a hagyományos társadalmi elvárásokhoz.
• Nemi szerepek: Egy adott társadalomban, egy adott korszakban kulturálisan meghatározott normák, (íratlan) szabályok, amelyek előírják, hogy a férfiaknak és nőknek hogyan kell viselkedniük, kinézniük, milyen tevékenységeket kell folytatniuk az élet különböző területein, hogyan kell viszonyulniuk a másik nemhez és a saját nemükhöz.
• Nemi szocializáció: Az a születéskor elkezdődő folyamat, amelynek során a gyerekek megtanulják a nemi szerepeket.
• Nemi önkifejezés: Az a mód, ahogyan egy ember a külső megjelenésével és/vagy viselkedési, öltözködési, hajviseleti, hangbeli és egyéb külső testi jellemzőivel kifejezi, hogy melyik nemhez tartozik.

A homoszexualitás okait vizsgáló szociológiai és klasszikus genetikai vizsgálatok következtetései gyakran nem megbízhatóak, főként módszertani okok miatt. A molekuláris genetikai kutatások pedig rendszerint szenzációt kiabálnak a semmiről. A társadalmi, genetikai és egyéb biológiai tényezők (például hormonok) nem úgy állnak össze, mint babszemek a babzsákban. A gének nem megváltozhatatlan hardvereket hoznak létre az agyban, hanem inkább motivációt generálnak. Az agy szerkezete plasztikus, az eredeti idegsejt-kapcsolódási mintázatokat az anyaméh hormonális ingadozásai vagy a különféle társadalmi hatások módosíthatják, és talán felül is írhatják. Az epigenetika tudományának lesz a feladata, hogy megállapítsa e tényezők együttes hatását a gének kifejeződésére. De előbb a genomika fogja kideríteni, hogy léteznek-e, és ha igen, akkor pontosan mik azok az öröklődő variánsok, amik a másságra hajlamosítanak.

A coming out és a pszichés nehézségek

A coming out, vagyis az „előbújás”, azt a folyamatot fedi, mely során a személy a heteroszexuálistól eltérő szexuális orientációját felfedi mások előtt. Ez általában a személy közvetlen környezete (például barátok, család, munkatársak), majd a tágabb társadalmi réteg is, melynek aktív résztvevője. Az előbújás egy jelentős lépés egy LMBTQI+ személy számára, de az eddig elvezető út is hosszú és rögös.

A coming out szakaszai:

1. Szenzitizációs szakasz: A személy azt érzi, hogy más, mint a többiek. Itt legtöbbször még nem tudatosul az LMBTQI+ identitás egyik aspektusa sem, csak a másságát éli meg. Ez a szakasz jelentkezhet már egész korán, serdülőkor előtt is (körülbelül 10 éves korban), de megjelenhet később is.
2. Identitáskonfúzió szakasz: Az egyénben már felmerül a heteroszexuális orientációtól eltérő szexualitás milyensége is. Az erre adott reakció általában az elszigetelődés, lehangoltság, a társas kapcsolatok beszűkülése és a szexualitást hordozó helyzetek elkerülése.
3. Identitástolerálás és elfogadás időszaka: A személy próbál kapcsolatot teremteni LMBTQI+ személyekkel és közösségekkel, szerelmi vagy szexuális kapcsolatokat létesít, kipróbálja magát ilyen helyzetekben. Ebben a szakaszban gyakori az ún. double-life, amikor a személy már kialakította a saját LMBTQI+ identitását és szokásait, de a saját maga el nem fogadása miatt fenntartja korábbi élete több részét is. Ebből a konfliktusból indulhat gyakran az előbújás folyamata, amikor a személy már nem bírja a kettős élet terhét.
4. Identitáselköteleződés szakasz: A személy már nyíltan vállalja szexuális orientációját, és próbál ennek megfelelő életmódot kialakítani. Az LMBTQI+ közösséghez való tartozás a személyben felerősödik, sok esetben a stigma ellen harcol a saját létjogosultságáért.

A környezet reakciója és a lelki segítség:Az LMBTQI+ személyek először általában a barátokat és a családokat avatják be titkaikba, ahol a reakciók elég eltérők lehetnek. Egyes kutatók úgy gondolják, hogy - főként a család - a Kübler-Ross által leírt gyászfolyamat lépésein mennek ilyenkor keresztül. Elsőként sokk, bűntudat, tagadás és harag jelenhet meg, ahol a család gyakran magát okolja az LMBTQI+ identitás kialakulásáért, féltik a családtagjukat az esetleges bántásoktól, támadásoktól, s attól, hogy nem élhet majd teljes életet, és sokszor megfogalmazódik a vérvonal megszakadásának aggálya is.

Sajnos olyan is előfordul, hogy a család a neveltetésük vagy vallásukból fakadóan elakad a sokk és tagadás fázisában, és nem tud onnan tovább lépni. Ennek következménye lehet a kapcsolat megszakadása, vagy az egyén kitagadása. Fontos a lelki segítség igénybevétele, mind az LMBTQI+ személyek, mind a családtagok számára. Egyre több irodalmi mű, film vagy sorozat foglalkozik ezzel a témával, és ad segítő kezet a családnak abban, hogy az LMBTQI+ tagjukról egy teljesen új, reális képet tudjanak kialakítani, elfogadva őt ezzel.

Gyakori tévhitek és félreértések a homoszexualitással kapcsolatban

Számos tévhit és előítélet övezi a homoszexualitást, amelyek akadályozzák az elfogadást és a megértést.

• Gyakoriság: A rejtőzködés miatt nehéz pontos százalékot meghatározni, de a kutatók 4% és 10% közé teszik a melegek és leszbikusok arányát a társadalomban.
• Betegség vagy bűn: A homoszexualitást előbb bűnnek, majd betegségnek tartották. Az 1975-ös „Betegségek nemzetközi osztályozása” című kiadványból azonban a homoszexualitás kikerült, mint pszichiátriai betegség. Számos pszichológiai vizsgálat jutott arra a következtetésre, hogy a melegség önmagában nem okoz pszichés problémákat. Az, hogy a melegek között sajnos mégis gyakoribb a depresszió és az öngyilkossági kísérlet, nem a homoszexualitásból következik, hanem az ehhez kapcsolódó esetleges elutasítottságból.
• Befolyásolható-e a szexuális irányultság? Senki sem válik meleggé - de még biszexuálissá sem - attól, hogy róluk olvas vagy velük beszélget. A szexuális irányultság sokkal mélyebben gyökerezik annál, semhogy ilyen tényezők befolyásolhassák.
• „Kérkednek-e” a melegek az irányultságukkal? A heteronormativitás miatt a heteroszexuálisok számtalan módon „hangsúlyozzák” irányultságukat, anélkül, hogy ez feltűnne. Ha egy meleg csupán ugyanennyit tesz, máris sokan megvádolják, hogy „kérkedik” a melegségével.
• A melegfelvonulás: A melegfelvonulás megítélése meleg körökben is sokféle: vannak, akik túlságosan harsánynak tartják, míg mások a melegjogi mozgalom fő eseményét látják benne. Az mindenesetre tény, hogy míg a vonulók többsége átlagos utcai ruhában jelenik meg, a média leginkább a kirívó megjelenésű, provokatív viselkedésű embereket mutatja.
• Fajfenntartás: A homoszexualitás jelensége egyidős az emberiséggel, és jó okunk van feltételezni, hogy a különböző korokban meglepően stabil volt a melegek aránya a társadalomban. A fajfenntartást az olyan heteroszexuális kapcsolatok sem szolgálják, amelyekben nem születik gyermek.
• Divat-e a homoszexualitás? A melegség jelenleg még olyannyira elutasított társadalmunkban, hogy azt divatnak nevezni súlyos demagógia. Ha divat lenne, akkor a melegek többsége nem kényszerülne arra, hogy titkolja irányultságát.
• Választás kérdése? A melegek, leszbikusok és biszexuálisok nem maguk választották szexuális érdeklődésüket, hanem az „történik velük”, függetlenül attól, hogy mit szeretnének, vagy mások mit várnak el tőlük.
• Transzvesztitizmus és homoszexualitás: Azokat az embereket, akik szeretik a másik nem ruháit hordani, transzvesztitáknak nevezzük. Ez messze nem törvényszerű. A nemi önazonosság (identitás) és a szexuális irányultság (orientáció) két különböző fogalom.
• Népességcsökkenés: A népesség Európa-szerte tapasztalható csökkenését nem lehet a melegek számlájára írni, hiszen a melegek aránya a társadalomban a múltban is kb. annyi volt, mint manapság, a népességfogyás azonban viszonylag újkeletű jelenség.
• Pedofília és homoszexualitás: A gyermekek iránt érzett szexuális vágy (pedofília) független attól, hogy valaki hetero- vagy homoszexuális.
• AIDS és homoszexualitás: Az AIDS mindenkit veszélyeztet, aki nem tartja be a biztonságos szex szabályait. Bár az ismert magyar HIV-fertőzöttek többsége meleg vagy biszexuális férfi, ennek hangoztatása indokolatlan biztonságérzetet sugall a heteroszexuálisoknak, akik jóval ritkábban járnak HIV-szűrésre, mint a melegek.

tags: #miert #vonzodnak #egyesek #a #sajat #nemukhoz