Pár évtizede még úgy hittük, hogy a diófának semmi sem árthat, mára azonban az egyik legsérülékenyebb gyümölcsfánk lett. A dióburok-fúrólégy pusztítása miatt vegyszeres védekezés nélkül szinte lehetetlenné vált a dió betakarítása az utóbbi években, ami az árakban is megmutatkozik: a dióbél értéke néhány év leforgása alatt kiugróan megemelkedett. Ebben a helyzetben a pekándió ígéretes alternatívát kínál, hiszen nemcsak ellenállóbb a kártevőkkel szemben, de sokan még ízletesebbnek is találják. De mi is az a pekándió, és milyen más diórokonokat érdemes még ismernünk?
A közönséges dió (Juglans regia) - A kertek királya és kihívásai
Amikor diót említünk, tulajdonképpen egy egész nemzetséget jelölünk meg, ugyanis a diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó dió (Juglans) huszonegy fajt képvisel. Amit a köznyelv diónak, diófának nevez, az a Juglans regia, magyarán a közönséges dió. A latin név szó szerinti fordításban királyi diót jelent, utalva a növény kiváló tulajdonságaira.
Jellemzők és igények
A közönséges dió lombhullató, egylaki fa, termete átlagosan húsz méter, de előfordulnak nagyobb példányok is. Élettartama akár 150 év is lehet, ám nem növekedik folyamatosan ezen idő alatt, méretbeli fejlődése a várható élettartam fele környékén megáll. Talajigénye nem összetett, kedveli a meszes, humuszos, jó vízellátottságú talajokat, különösen jól érzi magát déli fekvésű lankákon, de az átlagos kerti földben jó eséllyel probléma nélkül fejlődik majd. A szélsőséges talajtípusokat nem tolerálja jól, így a nagyon laza homokos, vagy éppen a túl kötött agyagos talaj nem megfelelő számára. Ugyanakkor a dió szempontjából kedvezőtlenebb közegtípusok is feljavíthatók, részleges, mélyre ható talajcserével.
Ültetés és gondozás
Diófa ültetése előtt fontos a körültekintő mérlegelés a méreteket tekintve is. Ez a fa nem csupán terebélyes gyökérzetet fog növeszteni, de lombkoronája is hatalmas lesz, ezért a kert egyéb fáitól legalább 10 méter távolságra kell elhelyezni. Az általános, felnőttkori magasság szorozva 1,5 képlet alapján a diónak egy 30 méter átmérőjű, kör alakú területre lesz szüksége a kertben. Házfal és kerítés esetében is erősen ajánlott a szokásosnál nagyobb ültetési távolság alkalmazása. A dió terebélyes lombja alatt más növény alig él meg, még a fű sem lesz szép, ezért a díszgyepek rajongóinak is megfontolás tárgyává kell tenni ezt a gyümölcsöt. A kerítésen átlógó, másik telek fölé nyúló ágakról lehulló gyümölcs a jog szerint azt illeti, akinek a telke fölött van az ág. Mivel a dió kifejezetten drága termény, az ilyen telekhatár menti ültetés gyakran generál szomszédi vitákat.
A diófák ültetése és gondozása hosszú távú befektetés, amely akár több generáció számára is biztosíthatja a kiváló minőségű termést. Az oltott csemeték 3-5 év után adnak először termést, de ilyenkor a mennyiség még igencsak visszafogott, a bő termésre további éveket kell várni. A szabadgyökeres diófák kizárólag ősszel és kora tavasszal ültethetők, amikor a fák nyugalmi állapotban vannak.
Betegségek és kártevők
A dió a közkeletű híresztelésekkel ellentétben sajnos nem mentes a betegségektől és kártevőktől. A legáltalánosabb dióbetegségek a gnomóniás levél- és gyümölcsfoltosság, sok helyen pedig a Xanthomonas-os baktériumos rothadás pusztít, jellemzően nedvesebb nyár idején. A diót gyakran csúfítja el a nemezes gubacsatka, ez az élősködő nem okoz kárt a növényben, csak esztétikai problémát jelent.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb kihívása a diótermesztők számára a dióburok-fúrólégy, amely komoly károkat okoz a termésben. A kártevő lárvái a dió zöld burkába fúródnak, amely ennek hatására idő előtt feketedik, megpuhul és rothadásnak indul. A fertőzöttségtől függően a termés fele, akár egésze is odaveszhet. A dióburok-fúrólégy elleni védekezésben fontos szerepet játszik a megfelelő növényvédelem és a rendszeres megfigyelés. Az egyik leghatékonyabb módszer a ragacsos sárga lapok kihelyezése, amelyek csökkenthetik a légy egyedszámát. A biológiai védekezésben egyre népszerűbbek a természetes ellenségek, például a parazita darazsak, amelyek a dióburok-fúrólégy lárváit pusztítják. A helyzetet bonyolítja, hogy a kezdeti szakaszban a fúrólégy támadása másféle betegségek tüneteivel összetéveszthető, így gyakran késői a célzott beavatkozás.
Érés és felhasználás
A dió termésének burka zöld, mikor megrepedezik és leválik, akkor érett meg, ez jellemzően szeptember-október környékén következik be. A csonthéjon belül ráncos, magas olajtartalmú bél található. A dió nemcsak frissen fogyasztva ízletes, hanem feldolgozva is sokoldalúan felhasználható, például sütemények, olajok vagy likőrök alapanyagaként. Beltartalmi értéke kiemelkedő, bővelkedik vitaminokban, ásványi anyagokban, és remek Omega-3 forrás, megfigyelések szerint jó hatással van a szív- és érrendszerre, valamint az emésztésre. Kalóriatartalma magas, tápláló finomság.
A pekándió (Carya illinoinensis) - Az ízletes alternatíva
A pekándió, latin nevén a Carya illinoinensis egy Észak-Amerikában honos diófafaj, amelynek nincs kártevője, legalábbis egyelőre. Az észak-amerikai indiánok kedvelt csemegéje volt évezredeken át. A faj őshazájában a Mexikói-öböltől Kanada déli részéig fordul elő, így érthető, hogy elég különböző adottságokhoz alkalmazkodott, illetve sok eltérő változata alakult ki. A pekándió a mi diónk rokona.
Jellemzők és beltartalom
Lombhullató fa, melynek a kifejlett magassága 30 méter is lehet. Oszlopos növekedésű, de terebélyes. Levelei összetett levélzetben állnak, keskenyek, hegyesek, és kétszeresen fogazottak. Az összetett levél teljes hossza függ a levelek számától, de elérheti az 50 centimétert is. Virágai külön neműek, és megtalálhatóak egyazon fán. A két fajta virág eltérő időben nyílik, a megtermékenyült virágokból a termést fürtökben hozza. A fürt 3-11 darab termést tartalmazhat, ami 2-3 centiméter széles, és 4-6 centiméter hosszú. A terméshéj körülbelül 3 milliméter vastag, érés közben felreped. A héj alatt csonthéjba foglalva találjuk a belét. Színe vörösesbarna. Íze kellemes, olajban gazdag - ezért is kedvelik egyre többen.
A pekándió hosszúkás, ovális alakú, a dióbél a vékony héjat jól kitölti, kellemes, édeskés ízű, különleges aromájú. Héja vékony, könnyen törhető. Dióbele ropogós, édes, aranybarna. Beltartalmi anyagban gazdag, magas tápanyagtartalommal rendelkezik. A feldolgozóiparban leggyakrabban olajat készítenek belőle, de a cukrászat is előszeretettel használja. Kenyerek, péksütemények, desszertek összetevői között is találkozhatunk vele.
Magyarországi termesztés és gondozás
Előnyös tulajdonsága még, hogy jól alkalmazkodik a magyarországi klímához, és a tapasztalatok szerint jól tűri a téli fagyokat is. Hazánkban a klíma megfelelő számára, jól tűri a nagy fagyokat is, egyes hazai tapasztalatok szerint mínusz 25 fok alatti hideg után sem volt tapasztalható fagykár az ágakon. Talajban inkább a mély rétegű tápdúsakat kedveli, jó vízgazdálkodással. Viszont rendkívül vízigényes növény, öntözés mellett terem a legbőségesebben. Növényvédelme egyszerű, bár a kifejlett fák kezelése kétség kívül kihívás, a magasság miatt. Kifejezett kártevője, kórokozója nincs, legalábbis nem jelent még meg. A megelőző kezeléskor gomba- és rovarölővel permetezzünk, s ne feledjük a lombtrágyát sem. Gondozása egyszerű, metszést nem igen igényel.
Milyen sebességgel fejlődik a pekándió csemete? 2. rész
Ültetés és szaporítás
Az optimális időszak a pekándió ültetéséhez Magyarországon általában a tavaszi hónapok, amikor a talaj már elég meleg ahhoz, hogy a diófák gyökerei megfelelően növekedjenek és fejlődjenek. Fontos, hogy a fák elegendő időt kapjanak a megerősödésre a tél előtt, így a tavaszi ültetés előnyös lehet.Fontos megjegyezni, hogy nem önporzó, így legalább két különböző fajtát kell ültetni a megfelelő megtermékenyülés érdekében. A magról kelt csemeték az 5-8. évben, míg az oltványok a 3-4. évtől kezdenek teremni. A magoncok termésének a méret és íze változó lehet, ezért kiszámíthatóbb gyümölcse lesz az oltványoknak. A pekándiót nem lehet magról szaporítani, így érdemes csemetét vásárolni. A legjobb választás egy körülbelül 2-3 méteres csemete. Fontos, hogy ültetés előtt áztassuk be a gyökereit. Az ültetőgödör legalább 90 cm széles és mély legyen, a pekándiót pedig a talajszinttel egy vonalban kell ültetni. Az ültetés előtt érdemes mind a főgyökérből, mind pedig a lombkoronából visszavágni, ezzel serkentve a pekándió növekedését.
Szüret és tárolás
Szeptember végén, október elején jellemzően 3-11 db-os fürtökben érik, akkor szedhető, amikor a külső burka elkezd felnyílni. Egy kifejlett fa akár 20 kg terméssel is megajándékozhat bennünket. Amikor a pekándió héjának külső rétege megreped, eljött a szüret ideje. A szüretelést követően fontos, hogy száradjon ki a termés, és ne érje közben napfény. Ezután fénytől védett száraz helyen tárolható, akár egy évig.
Dió rokonok és alternatívák
A Juglans nemzetségen belül a közönséges dión kívül számos más faj is létezik, amelyek gyümölcsei a dióhoz hasonlóak, vagy akár különlegesebb tulajdonságokkal is rendelkeznek.
Feketedió (Juglans nigra)
A Juglans nigra L., azaz feketedió termése szintén fogyasztható, de leginkább a nemes fajták alanyaként szolgál. A feketedió a diófélék családjába tartozó lombhullató fa, Észak-Amerikából származik. Termése kerek, vastag héjú, nehezen törhető, de a belseje ízletes. Jól alkalmazkodik a különböző talajokhoz és klímához.
Japán dió (Juglans ailantifolia) és szívdió (Juglans ailantifolia var. cordiformis)
A japán dió (Juglans ailantifolia) és annak változata, a szívdió (Juglans ailantifolia var. cordiformis) a mi diónk testvérei. Élnek, és könnyű köztük az eligazodás, mert sokféle (tudományos és köznapi) néven ismertek. Sokan még most is régi neveiken nevezik. A japán diót régebben Juglans sieboldiana-nak nevezték. A szívdiót japánul himeguruminak mondják, angol neve pedig heartnut.
Jellemzők
A japán dió egy Kínából és Japánból származó lombhullató fa, amely 15-25 méteresre is megnő. Törzsátmérője 50 cm is lehet. Kérge sötétszürke, zöldes-szürkés barna, idővel repedezik, kis lemezekre töredezik. Gallyai, vesszői világosszürkék. A fa lombtalan állapotban is tetszetős hatású. Levelei páratlanul szárnyaltan összetettek, 15 cm hosszú, 6 cm széles, fogazott levélkéből. Lombozata jellemzően sűrű, és ősszel díszesre színeződik.
A japán dió kései virágzású, júniusban nyílik. Hím- és nővirágai jellemzően egy időben nyílnak, a japán dió öntermékeny. A termés lecsüngő fürtökben fejlődik. Diója barna, a csonthéjon két hosszanti varrat van, és általában igen rosszul törhető. Bele ehető, jóízű. Nyersen, ételekben, süteményekben egyaránt kedvelik.
A szívdió a japán dió egyik változata, amelynek termése jellegzetes szív alakú. Hasonlóan a japán dióhoz, a szívdió is kiváló hidegtűrő képességgel rendelkezik, és kevésbé érzékeny a tavaszi fagyokra. A szívdió termésének héja vékonyabb, és könnyebben törhető, mint az alapfajé. Íze kellemes, jobb, mint a japán dióé.
Termesztés és felhasználás
A japán dió jól szaporítható magról is, oltványként is. A fiatal csemetéket az első-második télen védeni kell a hidegtől. A fa mélyrétegű, nedves talajt kedvel, de jól tolerálja a talaj eltérő kémhatását is, bár a lúgos talajokat kedveli. Árnyékban nem nő. A téli és kora tavaszi metszés nem ajánlott, mert a diófa nedvedzik, és a nedvveszteség miatt a fa legyengülhet.
A szívdió gyorsan termőre fordul, 2-3 évvel kiültetés után már terem. A szívdióra is vonatkozik a keresztezett beporzás szükségessége, ezért legalább két fajta legyen a kertben. A szívdió termésmennyiség, törhetőség és az íz szempontjából is értékes fajta. A dióbél halványsárga, egyenletesen szürke, vagy bézs-színű bél is elfogadható. Lágy íz kívánatos, a keserűség hiba.
Gyógyászati és egyéb felhasználás
A japán dió leveleinek jelentős juglontartalma van, amely kimosódik, és a fa alatt élő növényeket károsítja. Ez a károsító hatás teljesen azonos a közönséges dióéval és a feketedióéval. A japán dió zöld burkából és fakérgéből barna színű festékanyag készíthető. Emellett a faanyaga értékes keményfa, jól megmunkálható, könnyű, erős.
Kaliforniati feketedió (Juglans californica)
A Juglans californica a Dél-Kaliforniai fekete diónak is. Kaliforniában őshonos, teleket igényli, a forró, száraz nyarakat elviseli. Inkább teraszokon fordul elő, elsősorban agyagot, ami legalább 1 m mély termőréteget biztosít. Legfeljebb 1000 m magasságig fordul elő, de inkább a mélyfekvésű vidékek növénye. Általában 5 m magasra nő, de 15 m-t is elérhet. Bokor vagy kisebb fa alakú, sűrű, kerek koronát nevel. Akár 100 évig is élhet. Termése vastag héjú, ehető, ízletes, már az indiánok is fogyasztották. A termését főzik, sütik. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. Védett státuszt élvez.
Kínai dió (Juglans cathayensis)
A kínai dió (Juglans cathayensis) Kína középső részének lakója. Erőteljes növekedésű, 20 m magasra nő. Levele is nagy, 80 cm hosszú is lehet. Hímvirágú barkái nagyok, 20-30 cm-esek. Egy 10 éves fa 45 kg diót képes teremni. Fürtökben viszonylag kisméretű diók teremnek, amelyekből 28-32% bél nyerhető ki. A dióbél krémes, kókuszdió-színű. Édes, krémes ízű csemege. A kínai diót díszfának is ültetik.
A mogyoró (Corylus nemzetség) - Dióféle, de más család
A mogyoró a nyírfélék családjába (Betulaceae), a Corylus nemzetséghez tartozik, tehát botanikailag nem a Juglans család tagja, de termése héjas gyümölcs, és gyakran összetévesztik a dióval. A mogyoróbokor elnevezés nem minden faj esetében helytálló, léteznek fatermetű fajok, amelyek sarjakat nem nevelnek.
Fajok és származás
Néhány termesztett mogyorófajtánk létrejöttében a nálunk is honos európai mogyorónak (Corylus avellana L.) volt döntő szerepe. A fajták kialakításában szintén szerepet játszott a kelet-mediterrán pontusi mogyoró (Corylus pontica K. Koch), a csöves mogyoró (Corylus maxima Mill.). A törökmogyoró - vagy Levantei mogyoró (Corylus colurna L.) -, amelynek gömbölyded termése fogyasztható, gyakran szolgál alanyként a törzses oltványok előállításakor. Az észak-amerikai fajok közül a csemegeként fogyasztott floridai mogyoró (Corylus americana Mach.) érdemel említést.
Jellemzők és igények
A mogyoró őshonos Nyugat-Ázsiában, a Balkán-félszigeten, Kelet-Ázsiában, Észak-Amerikában. Termesztik ősidők óta Törökországban, Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, később Amerikában, Franciaországban és Angliában. A legtöbb mogyorót Olaszország és Törökország termeszti.
A mogyoró termése mintegy 60% zsírt, 14% fehérjét, 5 mg/100g C-vitamint tartalmaz. Jelentős a makro- és mikroelem tartalma, valamint az általuk kifejtett élettani hatása.A mogyoróbokor 2-7 m, a törökmogyorófa pedig 15-25 m magasra nő. A mogyorófaj egylaki és váltivarú. A hím- és nővirágok külön virágzatokban fejlődnek. A mogyoró termése makk, amelyet kupacs burkol. Magvetés után a mogyoró legkorábban 5-6 év után terem, ebben az esetben nincsen fajtaazonosság. Amennyiben a mogyoró szaporítása vegetatív úton történik, az erősítő-iskolában nevelt bujtványok, dugványok a kiültetést követően a második, harmadik évben már teremnek s fajtaazonossággal rendelkeznek. A teljes termés időszaka 15-20 év. Utána 15 évig fokozatosan csökken a termés mennyisége. A mogyoró 45-60 évig terem.
Gondozás és kihívások
A mogyoró víz- és fényigényes növény, valamint csapadékigénye sem elenyésző, évi 600-700 mm. Öntözött kultúrában gyakran kétszeres termésmennyiséget biztosít. A szélre különösen érzékeny növény, ezért lankás és szélvédett területekre telepítik.Hazánkban 20 év alatt mintegy 4 alkalommal jelentkezett teljes terméskiesést okozó fagykár. A fajták többségénél nagy gondot jelent a rövid nyugalmi időszak. A nővirágok gyakran december hónapban nyílnak. A hímvirágok viszont február közepe előtt ritkán nyílnak ki. A jelenség egyfajta genetikai védekezés az önbeporzás ellen. A mogyoró tehát többnyire önmeddő. Eredményesen csak idegen beporzással termeszthető. Javasolt három, különböző fajta együtt telepítése a megfelelő termékenyülés biztosításához.
Konferenciák és tudásmegosztás
A Portfolio Csoport rendszeresen szervez konferenciákat, mint például az AgroFood és AgroFuture események. Ezek a konferenciák lehetőséget biztosítanak a kistermelőknek, ökotermelőknek és fiatal gazdáknak, hogy kedvezményes áron vegyenek részt, és tájékozódjanak az élelmiszeripar dilemmáiról, aktualitásairól és prognózisairól, valamint a működő és fenntartható megoldásokról, a jövőálló gazdálkodásról. Az ilyen rendezvények kulcsfontosságúak a dió- és pekándiótermesztés fejlődéséhez, a tudásmegosztáshoz és az új alternatívák bevezetéséhez.