A digitális tartalom bőséges kínálatában néha olyan alkotásokkal találkozhatunk, amelyek elsőre talán furcsának, sőt, kínosnak hatnak, de mélyebbre ásva mégis felfedezhetünk bennük valami egyedit vagy legalábbis elgondolkodtatót. A "Miraculous: Katicabogár és Feketemacska kalandjai" című animációs sorozat pontosan ilyen felemás érzéseket kelthet a nézőben, különösen, ha az ember belecsöppen egy véletlenszerű epizódba. A kíváncsiság azonban sokszor győz, és rábír minket arra, hogy alaposabban megismerjünk egy alkotást, amelynek a témája, miszerint "keverjük össze a gonoszokat", rendkívül sokrétű értelmezést kínál. A sorozat alapkoncepciója, mely Párizsban játszódik, ahol két szuperhős tini, Katicabogár és Feketemacska harcol a gonosz ellen, egy olyan világot tár elénk, ahol a hétköznapi érzelmekből táplálkozó gonosztevők sokszínű palettája jelenik meg.
A Miraculous Világ és Hősei: Párizs Védelmezői
Párizs, a szerelem és a fények városa ad otthont a Miraculous hősök, Katicabogár és Feketemacska kalandjainak, akik a városi mindennapok és a szuperhős lét kettős életét élik. A történet középpontjában Marinette áll, egy átlagos tini, aki a legszétszórtabb, legkedvesebb lányként jelenik meg a sorozatban. Mint a legtöbb történetben, Marinette-nek is van egy hercege, Adrien, aki azonban nem érez iránta semmit, és csupán barátnak tekinti. Marinette kettős élete azonban annál izgalmasabb, hiszen ő egyben Katicabogár is, az a hős, aki megmenti Párizst a gonosztól. Ebben a szerepben egy kwami segíti, Tikki, aki nélkül Marinette nem tudna átváltozni, és megtestesíti a szerencsét és az alkotóerőt.
Adrien a tipikus gazdag fiú, mint sok sorozatban, de itt viszont másra kell gondolni. Nem igazán élvezi ezt a gazdagságot, és minden erejével azon van, hogy szokványos tini lehessen, annak ellenére, hogy apjával, aki divattervező, nem igazán jó a kapcsolata. Apja el akarja "dugni" a világ elől, de persze közben szereti is fiát, ami egy bonyolult családi dinamikát eredményez. Édesanyja évekkel ezelőtt eltűnt, ami mélyen megviselte a családot, és ez az esemény árnyékot vet Adrien életére. Adrien is kettős életet él, hiszen ő egyben Feketemacska is, aki ebben a testében vagányabb, viccesebb és sokkal szabadabb. Az ő kwamiája Plagg, egy lusta, camembert-szerető lény, aki a pusztítás erejét képviseli. Adrien és Marinette nyilvánvalóan nem tudják egymásról, hogy a valóságban kik ők, ami állandóan mulatságos és romantikus félreértések forrása a sorozatban. Ez az alaphelyzet, egy kész szituáció, amibe a néző az első epizóddal azonnal bekerül, hiszen nem kapunk eredettörténetet arról, hogy Marinette hogyan lett Katicabogár, vagy Adrien hogyan vált Feketemacsává, illetve miként, miért társultak egymáshoz. Egyetlen epizód foglalkozik a világ kiszélesítésével, akkor is csak utalás szintjén. Ennek ellenére már puszi-pajtások a hatóságokkal, a közvéleménnyel, sőt, a sorozat elején szobrot is kapnak, ami a hősök kiforrott társadalmi elfogadottságát mutatja a történet kezdetén.
A Gonosz Koncepciója: Halálfej és Az Akumák
A sorozat fő antagonista ereje a "keverjük össze gonoszokat" koncepciójában rejlik, amelyet Halálfej, a rejtélyes főellenség valósít meg. Nos, lényegében annyi, hogy az ellenségük, Halálfej a szomorú, letört emberekből csinál szuper gonoszt, egy akuma (vagyis egy lepke) segítségével. Ezeket az "akumatizált" embereket kell legyőzniük a hősöknek, vagyis az akumát megtisztítaniuk. Halálfej, akinek már a magyar neve is sokak szerint gagyi - bár a többi nyelven is elég béna nevet kapott, talán az angol változat, a Hawk Moth, egyedül vállalható, míg az eredeti francia neve Papillon -, az egész lénye sugározza a lebutított, átgondolatlan koncepciót. Teljesen indokolatlanul gonosz, amihez kapott egy Operaház Fantomja megjelenést, mindenféle nemezishez méltó kisugárzás nélkül. Noha célja megszerezni Katicabogár és Feketemacska erejét adó amulettjeit, a fülbevalót és a gyűrűt, ez is inkább erőltetett motivációnak tűnik. A háttérből irányítás sem jön össze jól, nincsenek hű csatlósok, csak a lepkéi, amiket minden epizódban elvarázsol, és a napi áldozatra küldi. Halálfej egy olyan alak, aki kihasználja a párizsi lakosok negatív érzelmeit, legyenek azok csalódottság, düh, bánat vagy irigység, és ezeket az érzéseket akumatizált bábokká alakítja. Ezzel a módszerrel a gonosz a város mindennapjaiba szövődik, a legváratlanabb helyzetekben és a legkülönfélébb embereket érintve. Ez a "gonoszok keverése" azt jelenti, hogy sosem tudhatjuk, ki lesz a következő áldozat, és milyen egyedi képességekre tesz szert az akuma hatására, így minden epizód friss kihívást tartogat a hősök számára.
Az epizódok története minden egyes alkalommal, bár gyakran egyszerű felépítésben, ugyanaz az alapvető keret mentén halad. Akad egy megszállt ember, aki mágikus képességeket kap a főgonosztól, Halálfejtől. Hőseink, Marinette és Adrien, félredobják hétköznapi gondjaikat, és álarcot öltve elkenik a napi ellenség száját, hogy aztán minden, amit leromboltak, egy varázsütésre megjavuljon. Ez a visszatérő formula, bár a sorozat elején kicsit túl erősnek tűnhetnek a főhősök az ellenfeleikhez képest, a sorozat közepére sikerült felsorakoztatni néhány egészen jól sikerült történetű epizódot. A sorozat alapvető erőssége abban rejlik, hogy nem rúgja fel a saját törvényeit, ami hozzájárul a belső logikájának fenntartásához, még akkor is, ha a repetitív jelleg sokak számára monotonná teheti a nézést.
Az Akumatizált Ellenségek Változatossága és Szerepe
A "Miraculous" sorozatban a gonoszok "keverékének" koncepciója különösen az akumatizált ellenségek sokszínűségében mutatkozik meg. Halálfej azon képessége, hogy a negatív érzelmeket átalakítsa szuperképességgé, garantálja, hogy minden egyes epizód egy új, és gyakran kiszámíthatatlan kihívást hoz Katicabogár és Feketemacska számára. Ezek a napi szörnyek változó minőségűek: akad közöttük jól eltalált, főleg a sorozat közepétől, de vannak kifejezetten röhejesek is, mint például Galamb Úr.
A gonosztevők mögött mindig egy átlagos párizsi polgár áll, akit valamilyen mély érzelmi trauma, csalódás, düh vagy igazságtalanság ért. Ez a koncepció lehetővé teszi, hogy a sorozat a legkülönfélébb karaktertípusokat vonultassa fel gonoszokként: lehet az egy sértett művész, egy elfeledett tudós, egy túlórázó alkalmazott, vagy éppen egy gyerek, akit igazságtalanul bántak. Minden egyes gonosz egyedi képességeket kap, amelyek az eredeti sérelemhez vagy vágyhoz kapcsolódnak, és ezáltal egyedi harci stratégiát igényelnek a hősöktől. Az akumatizált emberek személyisége és motivációja a mindennapi életből merítkezik, így a nézők könnyen azonosulhatnak velük, még akkor is, ha szupergonosztevővé váltak. Ez a folyamat a "gonoszok keverékét" teremti meg, ahol a hétköznapi problémák és a fantasztikus képességek rendkívül sokszínű elegyet alkotnak. A hősök feladata nem csupán a legyőzés, hanem az akuma megtisztítása is, ami az akumatizált személyt visszaváltoztatja normális énjévé, anélkül, hogy emlékezne a gonosz tetteire. Ez a narratív eszköz kiemeli a megbocsátás és a problémamegoldás fontosságát, nem csupán a fizikai harcot. Az akumatizált gonoszok tehát nem csupán ellenfelek, hanem egyfajta érzelmi tükrök is, amelyek a párizsi társadalom apróbb-nagyobb problémáit jelenítik meg, ezáltal gazdagítva a sorozat mondanivalóját.
Karakterek és Kapcsolataik: A Párizsi Környezet
A "Miraculous" sorozat nem csupán a szuperhősök és a gonoszok dinamikájára épül, hanem a mellékszereplők színes palettájára is, akik a párizsi hétköznapokat gazdagítják, még ha sokan közülük sablonosak is. Marinette és Adrien hétköznapi élete alapvetően a felső középosztálybeli miliőben zajlik, szóval megvan nekik mindene, még talán több is, de mindketten próbálnak a lehető legnormálisabb életet élni.
Marinette legjobb barátja Alya, a nagyszájú és talpraesett lány, aki szabadidejében egy blogot vezet, ahol arra akar rájönni, ki is valójában Katicabogár. Emellett buzdítja Marinette-et annak vállalkozásaiban, főleg szerelmi tanácsok terén, de ő bátorítja, hogy induljon az osztályképviselői posztért is. Alya karaktere egyfajta média-tudatosságot hoz a sorozatba, és a modern tinédzserek információszerzési vágyát tükrözi. Adrien legjobb barátja Nino, aki a tipikus bulimániás laza arcot képviseli. Ő a társaságban az a figura, aki mindig a jó hangulatról gondoskodik, és Adrien számára egyfajta kapocs a "normális" tini élethez, amit a fiú annyira vágyik.
A szereplőgárda másik kiemelkedő tagja a helyi méhkirálynő, Chloé Bourgeois. Ő egy gazdag csaj, aki mással nem foglalkozik, csak magával, önfejű, beképzelt tini, aki Adrient szereti a pénze miatt. Édesapja Párizs polgármestere, és egy hotel tulajdonosa is, ami Chloé-nak gyakorlatilag korlátlan hatalmat és lehetőséget biztosít arra, hogy mindent megengedjen magának. Sabrina Raincomprix Chloé együgyű mindeneseként, a kedvesség és alázatosság tipikus példájaként szolgálna, csakhogy Chloéhoz kapcsolták, más helyen inkább az osztály lúzere lenne. Chloé apja, a polgármester, elég gyakran él vissza hatalmával, ami épp Franciaországban viccesen jön össze. Egyszer például kirúg egy rendőrt, történetesen Sabrina apját, csak mert Chloé vádaskodására nem tartóztatja le Marinette-et nyomozás nélkül egy eltűnt ékszer miatt. Ez a karakter bemutatja a hatalom és a befolyás sötétebb oldalát, még ha gyerekes kontextusban is.
Rajtuk kívül a többi diák is mind sablonos, szinte már önmaguk paródiája. Van itt szőke ciklon rózsaszín mániával, szófukar gót csaj, helyi buta izomagy, és még sokan mások. Ezt megfejelik még azzal, hogy az iskola amolyan művészképző, minden diák tehetséges valamiben, ami egyfajta idealizált képet fest a diákéletről, bár felveti a kérdést, vajon ez honnan ismerős, mint például a "3000 osztálya" is hasonlóan valósította meg.
A szülők képezik az állandó mellékszereplők másik csoportját. Marinette szülei a tipikus kedves, laza szülők, akik bár szerintem kicsit túl engedékenyek, mégis stabil és szerető hátteret biztosítanak lányuknak. Adrien apja, Gabriel Agreste, egy maximalista, mogorva, arisztokratikus típus, akit a saját fia, ha látni akar, időpontot kell kérjen a titkárnőtől, ami tovább árnyalja a fiú magányos és elszigetelt életét. Nagyából ezzel ki is merül a szereplőgárda. Utcai járókelők alig vannak, kihalt, sivár a környezet, élettelen a város. Elég vicces például a sorozat elején a szoboravatási jelenet, amin a polgármesteren kívül mindössze pár fő vesz részt, ami még inkább kiemeli a város ürességét.
A Világépítés és Az Eredettörténet Hiánya
A "Miraculous: Katicabogár és Feketemacska kalandjai" sorozat egyik legmarkánsabb hiányossága és egyben furcsasága a világépítés, pontosabban az eredettörténet teljes mellőzése. A sorozat gyakorlatilag már az első epizóddal egy kész helyzetet tár elénk. Párizs utcáit két hős vigyázza, a 15-16 éves forma Katicabogár és Feketemacska, akik egymás valódi kilétét nem ismerik, viszont olyan összhangban dolgoznak, mint mondjuk a Sailor Moon főhősei az első évad végén, vagy jobb példa a Totally Spies karaktereinek összhangja. A nézők nem tudják meg, Marinette hogyan lett Katicabogár, Adrien hogyan vált Feketemacsává, illetve miként, miért társultak egymáshoz. Ez a hiányosság különösen fájdalmas, mivel a készítés során létrejött erre vonatkozó alkotás, mely részletesebben bemutatta volna a hősök útját.
Ez az eredettörténet-mentes megközelítés azonnali cselekménybe vonja a nézőt, de egyúttal megfosztja a mélyebb bepillantástól a karakterek motivációiba és a Miraculousok eredetébe. A hősök már a sorozat elején szobrot kapnak, és puszipajtások a hatóságokkal, a közvéleménnyel, ami azt sugallja, hogy már egy teljesen kiforrott helyzetben kezdjük el követni kalandjaikat. Ebből fakadóan a világ kiszélesítése, a Miraculousok mitológiájának bemutatása rendkívül lassan halad, ha egyáltalán. Egyetlen epizód foglalkozik a világ kiszélesítésével, akkor is csak utalás szintjén. Ez a megközelítés eltér a legtöbb szuperhős-történettől, ahol az eredet a cselekmény kulcsfontosságú eleme.
Az eredettörténet hiánya hatással van Halálfej, a főgonosz karakterére is. Nem tudjuk meg, hogy ő miként jutott a Miraculousához, vagy miért vált gonosszá. Teljesen indokolatlanul gonosz, és a célja, hogy megszerezze Katicabogár és Feketemacska erejét adó amulettjeit, inkább erőltetett motivációnak tűnik, semmint egy mélyen gyökerező konfliktusnak. Ez a hiányosságok összessége azt eredményezi, hogy bár a napi szörnyek legyőzése szórakoztató lehet, a nagyobb ívű történet, a karakterfejlődés és a mitológia feltárása gyengébb marad, mint amilyen potenciál rejlene benne. A sorozat megpróbálja utánozni az animéket - főleg a Sailor Moon érzete van a sorozatnak, de a Totally Spies is erősen érezteti hatását -, csakhogy a franciák bizonyították, hogy elfelejtettek animét készíteni, és ez a történeti hiányosságokon is megmutatkozik. A Disney rábólintása erre a formára sokak szerint mellélövés volt, mintha az animált műsoraikat teljesen ki akarnák nyírni, annyira hanyagul állnak hozzá. Amerikai vonalon ott a Rebels, amivel szintén nem maradéktalanul elégedettek a nézők, de a franciák sem állnak a helyzet magaslatán. Ezt mentendő, bevonták a Toei stúdiót is, akik úgy tűnik, már észrevették, hogy ez így nem lesz jó, mert hozzáláttak egy 2D-s anime készítéséhez is (csak OVA lesz), ami reményt ad a rajongóknak egy mélyebb és eredetibb történetmesélésre.
Animációs Stílus és Grafikai Megvalósítás
A "Miraculous: Katicabogár és Feketemacska kalandjai" animációs stílusa és grafikai megvalósítása a sorozat egyik leginkább megosztó eleme. Bár az alkotás alapvetően megnézve az eddigi epizódokat, valamint a koncepció-rajzokat, volna benne potenciál, a végeredmény grafikailag sok hibája van, ami felemás összképet eredményez. Egyrészt az előbb említett üressége szembetűnő, másrészt szögletes. Nagyon precízen lemodellezték Párizs híres épületeit, de ezzel ki is merül a környezet gazdagítása. A város gyakran kihaltnak, sivárnak és élettelennek hat. Ez az üresség különösen szembetűnő olyan jelenetekben, mint a szoboravatás a sorozat elején, ahol a polgármesteren kívül alig lézeng néhány ember, ami a valóságban egy ilyen eseménynél elképzelhetetlen lenne.
A színek túl élénkek, a fények túl világosak, minden elnagyolt, makulátlanul tiszta. Ez a sterilitás és a túlzott szögletesség egyfajta mesterséges, élettelen hatást kelt, ami rontja a bevonódás élményét. Noha a zsánerben a sztereotíp ábrázolás bevett dolog, a túlzottan sablonos és üres környezet a karakterek egyediségét is csökkenti. Az animáció egyetlen dologban teljesít elfogadhatóan, mégpedig a főbb szereplők arcmimikája terén. Az arcmimika grafikai megvalósítása jobban is sikerült, mint úgy általában a grafika. Ez az apró részlet segít abban, hogy a karakterek érzelmei jobban átjöjjenek, és a humor, ami főként a beszólások, illetve arcmimika terén dolgozik, néha még felnőtt fejjel is viccesnek található, még ha elég gyerekes szinten is működik. Sajnos pop-kulturális utalások nem, vagy alig vannak, ami tovább csökkenti a felnőtt nézők számára a humor élvezhetőségét.
A sorozat vizuális stílusa próbálja utánozni az animéket - főleg a Sailor Moon érzete van a sorozatnak, de a Totally Spies is erősen érezteti hatását -, csakhogy a franciák bizonyították, hogy elfelejtettek animét készíteni. Ez a jelenség arra utal, hogy a készítők nem találták meg a saját vizuális identitásukat, vagy nem tudták azt kellőképpen megvalósítani. A Disney részéről a sorozat ebben a formában történő engedélyezése sokak szerint hibás döntés volt, mintha az animált műsoraikat teljesen ki akarnák nyírni, annyira hanyagul állnak hozzá. Annak érdekében, hogy ezt a helyzetet menteni lehessen, bevonták a Toei stúdiót is, akik úgy tűnik, már észrevették, hogy ez így nem lesz jó, mert hozzáláttak egy 2D-s anime készítéséhez is (csak OVA lesz), ami egyfajta beismerése annak, hogy a jelenlegi 3D-s animáció nem minden esetben éri el a kívánt minőséget vagy hatást.
A Sorozat Humora és A Kínos Pillanatok
A "Miraculous: Katicabogár és Feketemacska kalandjai" a humor terén is vegyes képet mutat, és bár vannak benne vicces elemek, számos kínos pillanat is tarkítja az epizódokat. A sorozat humora alapvetően gyerekes szinten működik, de néha még felnőtt fejjel is viccesnek található. Főként a beszólások, illetve az arcmimika terén dolgozik a humor, ahol a karakterek arcjátékai és spontán reakciói szolgáltatják a komikus elemeket. Marinette szétszórt, kedves, de gyakran indokolatlan és sokszor felesleges ügyetlenkedése is hozzájárul ezekhez a pillanatokhoz, amik bár néha aranyosak, máskor inkább kínosak. Feketemacska pózerkedései, a vagányabb, viccesebb énje, szintén a humorforrások közé tartoznak, ahogy próbálja megnevettetni Katicabogarat vagy éppen magát a helyzetet oldani.
A pozitívumok mellett azonban jelentős negatívum, hogy túl sok benne a kínos pillanat, amelyek egy része amolyan arckaparóan fáj. Ezek a cringeworthy (kínos) momentumok gyakran a karakterek interakcióiból, félreértéseikből vagy éppen a helyzetek abszurditásából fakadnak. A sorozat sajnos pop-kulturális utalásokban nem, vagy alig bővelkedik, ami a felnőtt nézők számára csökkenti a humor rétegezettségét és mélységét. Ez a hiányosság azt eredményezi, hogy a humor gyakran felszínes marad, és nem képes igazán megszólítani a szélesebb közönséget, akik értékelnék a finomabb, rétegzettebb poénokat.
Továbbá még néhány apróságot emelnék ki, mint például az OST (Original Soundtrack), amely szerencsére rövid, és még a magyar változata is vállalható, bár a teljes verziótól inkább óva intenék mindenkit. Azonban az összességében elmondható, hogy a humor és a kínos pillanatok egyensúlya nem mindig sikerül tökéletesen, ami hozzájárul a sorozat felemás megítéléséhez. Míg a gyerekek valószínűleg önfeledten nevetnek a karakterek komikus helyzetein, a felnőtt nézők számára a humor néhol erőtlennek, máshol pedig inkább kínosnak érződhet, ami rontja az általános szórakozási élményt. A sorozat megpróbálja eltalálni a könnyed, szórakoztató hangot, de néha túllő a célon, és inkább cringe faktorrá válik.
Történetvezetési Kihívások és A Sugárzási Rendetlenség
A "Miraculous: Katicabogár és Feketemacska kalandjai" történetvezetése számos kihívással küzd, amelyek közül az egyik legszembetűnőbb az epizódok ismétlődő szerkezete és az átfogó történeti ív hiánya. Maga a történet rém egyszerű, és nagyon sok pontban ismerős lehet, lévén eléggé összelopkodott darab ez, amolyan Frankenstein szörnye típus, hiszen több emberből lett összetákolva, de mégiscsak ember érzést keltett. Ez a "Frankenstein" jelleg, ami azt jelenti, hogy a sorozat különböző zsánerbeli sztereotíp elemeket lopkodott össze, majd a lehető legrosszabb módon adaptálta őket, hozzájárul a történetvezetési gyengeségekhez.
Mivel nincs jól látható történet-kerete, kvázi önálló történetek epizódonként, így a részek akár tetszőleges sorrendben is nézhetőek. Ez a rugalmasság, bár elméletben jónak tűnhet, a gyakorlatban komoly problémákat okozott a sorozat sugárzásában, amit a Disney a vetítés során el is követett. Közép-Európában az első 7 rész sorrendje más, mint Franciaországban, ami mellett már külön poén, hogy a 12. rész után a 14. következett. Ez a következetlenség megnehezíti a nézők számára, hogy egy koherens történetet kövessenek, ha egyáltalán létezne ilyen, és hozzájárul a sorozat "levegőben lógó" érzetéhez. Az ilyen rendszertelen sugárzás tovább erősíti azt az érzést, hogy a sorozat nem fektet hangsúlyt egy nagyobb, átívelő narratívára, hanem inkább epizodikus kalandokra koncentrál, ami hosszú távon kiábrándító lehet a mélyebb történeteket kedvelő nézők számára.
Az ismétlődő epizódstruktúra, ahol minden alkalommal akad egy megszállt ember, akit Halálfej akumatizál, és akit a hősök legyőznek, majd minden visszaáll az eredeti állapotába, egy idő után monotonná válhat. Bár ez a formula garantálja a gyors akciót és a heti "szörnyeteg" legyőzését, gátolja a karakterfejlődést és a tét növelését. A hősök főként az elején kicsit túl erősek letztek az ellenfeleikhez képest, ami csökkenti a konfliktus súlyát és az izgalmat. A sorozatnak volna benne potenciál, ráadásul a sorozat közepére már sikerült felsorakoztatni néhány egészen jól sikerült történetű epizódot, ami azt mutatja, hogy képes lenne ennél többre is. Azonban az átfogó koncepció hiánya és a sugárzási rendetlenség aláássa ezt a potenciált, és egy felemás alkotássá teszi a "Miraculous" kalandjait, ami inkább emlékeztet egy összelopkodott darabra, mint egy egységes, jól átgondolt történetre.
Potenciál és Felemás Összbenyomás
A "Miraculous: Katicabogár és Feketemacska kalandjai" egy olyan alkotás, amely mélységesen felemás érzéseket kelt a nézőben. Az első találkozás a sorozattal sokak számára kínos és szórakoztató helyett inkább elidegenítő lehet, mint ahogy a minap a youtube feldobta ajánlatnak nekem ezt a sorozatot, és ami azt illeti, a kíváncsiság arra vezérelt, hogy rákattintsak. Első körben olyan érzésem volt utána, hogy bár ne tettem volna, épp a sorozat harmadik részére klikkeltem, és inkább éreztem kínosnak, mint szórakoztatónak. Aztán gondoltam egyet, miért ne alapon, és nekikezdtem az első részének. Maga a történet rém egyszerű, és nagyon sok pontban ismerős lehet, lévén eléggé összelopkodott darab ez, amolyan Frankeinstein szörnye típus, hiszen több emberből lett összetákolva, de mégiscsak ember érzést keltett. Ezen a ponton felmerül a jogos kérdés, hogy ennyiből nem lehet épkézláb gondolatmenetet felépíteni. Nos, nem is fecséreltem volna a billentyűzetem koptatását, ha nem lenne annyira felemás az egész alkotás.
Vegyük sorra a sorozat pozitívumait először, ugyanis azokból van kevesebb. Úgy alapvetően megnézve az eddigi epizódokat, valamint a koncepció-rajzokat, volna benne potenciál, ráadásul a sorozat közepére már sikerült felsorakoztatni néhány egészen jól sikerült történetű epizódot. Emellett plusz pont, hogy nem rúgja fel a saját törvényeit, noha a főhősök főként az elején kicsit túl erősek lettek az ellenfeleikhez képest. Végül még a sorozat mellett szól, hogy van humora, igaz elég gyerekes szinten, de van humora, és néha még felnőtt fejjel is viccesnek található. Főként a beszólások, illetve arcmimika terén dolgozik a humor, sajnos pop-kulturális utalások nem, vagy alig vannak. Ebből fakadóan az arcmimika grafikai megvalósítása jobban is sikerült, mint úgy általában a grafika.
Azonban a negatívumok listája is jelentős. Nem tudni, hogy a Disney hova tette a józan eszét, amikor rábólintott ebben a formában a sorozatra, de az biztos, hogy nagyon mellé lőttek. Mintha az animált műsoraikat teljesen ki akarnák nyírni, annyira hanyagul állnak hozzá. Kapunk egy történetet, ami a zsáner összes sztereotíp elemét összelopkodta, majd a lehető legrosszabb mód adaptálta, igyekeznek utánozni az animéket - főleg Sailor Moon érzete van a sorozatnak, de a Totally Spies is erősen érezteti hatását -, csakhogy a franciák bizonyították, hogy elfelejtettek animét készíteni. A történet teljesen a levegőben lóg, nem kapunk eredettörténetet, pedig a készítés során létrejött erre vonatkozó alkotás. Halálfej, az ellenség, akinek már a magyar neve is gagyi, de az egész lénye sugározza a lebutított, átgondolatlan koncepciót, teljesen indokolatlanul gonosz, motivációja erőltetett. A környezet terén is ezer sebből vérzik a sorozat, kevés állandó mellékszereplője van, de azok is sablonosak, az utcai járókelők alig vannak, kihalt, sivár a környezet, élettelen a város. Grafikailag is sok hibája van, üres, szögletes, a színek túl élénkek, a fények túl világosak, minden elnagyolt, makulátlanul tiszta. A sok kínos pillanat, Feketemacska pózerkedései, Marinette indokolatlan és sokszor felesleges ügyetlenkedései, valamint az epizódok sorrendjének szinkronhiánya mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a sorozat megítélése vegyes maradjon. Mindezek ellenére, vagy éppen ezekkel együtt, a "Miraculous: Katicabogár és Feketemacska kalandjai" egy olyan popkulturális jelenség, amely a maga hibáival és erényeivel együtt megtalálta a közönségét, és folyamatosan próbálja kijavítani hiányosságait, ahogy a Toei stúdió bevonása és a 2D-s anime készítésének terve is mutatja.
tags: #miraculous #keverjuk #ossze #fogonoszokat