A zene világában tett utazásunk során számos műfajjal, alkotóval és előadásmóddal találkozhatunk, amelyek mind egyedi élményt nyújtanak. A klasszikus zene gazdag öröksége tele van olyan darabokkal, amelyek generációkon átívelő hatással bírnak, és személyes történeteket, emlékeket idéznek fel. Ez a cikk egy ilyen utazásra invitálja olvasóit, különös tekintettel a "Haláltánc" műfajára és Saint-Saëns híres szimfonikus költeményére, valamint Liszt Ferenc két legendájára, kiegészítve személyes élményekkel és zenei felfedezésekkel.
A Haláltánc - Egy Műfaj Története és Jelentősége
A haláltánc (francia 'danse macabre') késő középkori eredetű allegorikus műfaj, mely a költészetben, a képzőművészetben és a színjátszásban egyaránt előfordult. A korábbi hagyományokból a 14. század második felében született meg, és az élőket képben és versben figyelmeztette a halál közelségére. Ennek a műfajnak a gyökereit a középkori keresztény világkép megrendülésében, a társadalmi ellentétek felszínre törésében és a pestisjárványok pusztításaiban kell keresni.
Költeményekben, fametszeten és templomfali ábrázolásokon a halál rendszerint csontváz formájában táncba viszi, majd sírba kényszeríti a legkülönbözőbb társadalmi típusokat képviselő embereket. A táncmotívum kereszténység előtti hiedelmekre utal, melyek szerint a temetőben éjjel táncra kelnek a halottak, de hajnalhasadásig vissza kell feküdniük a sírba. A haláltánc-ábrázolások allegorikusan arra utalnak, hogy a halál előtt minden ember egyenlő.
Képzőművészeti és Irodalmi Megnyilvánulások
A képzőművészetben kiemelkedő a Halál diadalát ábrázoló pisai freskó és Hans Holbein 40 fametszete a 16. század első feléből. Az irodalomban igazi vándortémává vált, számos nemzet költészetében felbukkan. Egyes motívumai megjelennek Villon költészetében, és napjainkig több műalkotásban is. A magyar irodalomban haláltánc-éneknek tekinthető a 16. századi protestáns énekszerzők néhány műve, mint például Heltai Gáspár és Batizi András alkotásai. A haláltánc hagyományából merít Arany János Bolond Istókjának első éneke (1850) és Hídavatás (1877) című balladája, Madách Imre Az ember tragédiájának (1860) londoni színe, valamint Ady Endre Lédával a bálban (1907) című költeménye is.
Saint-Saëns: Danse Macabre - Egy Szimfonikus Költemény Elemzése
Charles Camille Saint-Saëns 1835. október 9-én született Párizsban. Számos kiemelkedő művet alkotott, mint például az Orgona-szimfónia vagy a Sámson és Delila opera. A Danse Macabre című szimfonikus költeménye 1874-ben került bemutatásra, amikor a szerző 39 éves volt. Ez a mű egy igazi szimfonikus költemény, saját zenei programmal, ahogy az dukál a műfajban.
Az első hangoktól kezdve éjfélt üt az óra, 12 explicit hanggal ábrázolva, jelezve az események kezdetét, ami a felvezetés után aztán egy sötét tónusú keringőbe torkollik, a hátborzongató fokozás lépcsőin. Külön hangsúlyozandó a szólóhegedű megjelenése a műben, amely a Halál hegedűjét szimbolizálja. Egy darab sikerének egyfajta fokmérője lehet, ha más is játssza, mint a szerző, a szerző halála után is játsszák, átírják, és más műveket ihlet meg. E mű esetében mindez igaz, amit egy angol vers is alátámaszt, amely a zenei elemeket szavakba önti:
Zig, zig, zig, Death in a cadence,Striking with his heel a tomb,Death at midnight plays a dance-tune,Zig, zig, zig, on his violin.The winter wind blows and the night is dark;Moans are heard in the linden trees.Through the gloom, white skeletons pass,Running and leaping in their shrouds.Zig, zig, zig, each one is frisking,The bones of the dancers are heard to crack-But hist! of a sudden they quit the round,They push forward, they fly; the cock has crowed.
A Danse Macabre szólózongorára is készült átirat, például Liszt és Horowitz feldolgozásában, valamint zongorára és zenekarra is létezik verzió. Továbbá csárdás macabre és szólózongorás átirat is készült Saint-Saëns művére.
Saint-Saëns: Danse macabre, Op. 40
Személyes Élmények és Oktatási Kontextus
A Danse Macabre különleges kapcsolatot teremtett egy adott blog és a mű írója között. A darab életének egyik meghatározó alkotása, konkrét személyes iskolai élmény is kötődik hozzá. Egy magyar órán Arany János Hídavatása kapcsán nagyon lelkesen beszélt a műfajról és a darabról egy felelés közben. Ez annyira megtetszett a magyar tanárnőnek, hogy legközelebb bemutathatta az osztálynak a művet Vaclav Smetacek dirigálásában. Az élmény meghatározó volt, még ha az osztály többsége morbid módon végig is röhögte az egészet, és később is frocliból emlegették a tanárnő dicsérő szavait.
Zenei Adaptációk és Interpretációk
A Danse Macabre-ról számos videó készült, különböző karmesterekkel, zongoraátiratokkal, hegedű-zongorás átirattal és orgonaátirattal. Fontos szempont a kottás videók készítése, amelyhez az átiratokhoz is sikerült kottákat szerezni elektronikus formában. A Horowitz-féle feldolgozás bár helyenként zseniális megoldásokat tartalmaz, van benne öncélú virtuózkodás is. Összességében Liszt átirata sokkal sikerültebbnek tekinthető, mind a Saint-Saëns-féle értékek megőrzése tekintetében, mind a liszti hangzás, a liszti Haláltánc tükrében, mind a virtuozitás és gondolatiság egyensúlyát tekintve.
Saint-Saëns: Danse macabre, Op. 40
Liszt Ferenc Két Legendája - Assisi Szent Ferenc Prédikál a Madaraknak
Liszt Ferenc Két legendája az 1860-as évek elején született, valószínűleg 1863-ban fejezte be a két darabot. A komponista ekkoriban Rómában élt, egyházi szerepre készült, kimondott elhatározása az egyházi zene megújítása volt. Nagy nyilvánosság előtt nem zongorázott, legfeljebb szűkebb körben, világi művet alig írt. Ideáljai ekkor már nem a hősök, hanem azok a jámbor szentek voltak, akik a könyörületesség megtestesítői voltak: Szent Erzsébet, Assisi Szent Ferenc, vagy a maga védőszentje, Paolai Szent Ferenc.
A Két legenda témája a két Szent Ferenc életének egy-egy nevezetes epizódja, amit programzenei módon, impresszionisztikus eszközökkel jelenít meg a művekben. A zongoradarabokat 1866-ban a Rózsavölgyi jelentette meg, Liszt lányának, Cosima von Bülow-nak ajánlotta.
Assisi Szent Ferenc Prédikál a Madaraknak
Az első legenda ihletője egy 14. században olaszra fordított, Szent Ferenc virágoskertje című népkönyv volt. Némiképp meglepő, hogy a képzőművészetre oly fogékony Lisztet ebben az esetben nem Giotto híres freskója inspirálta, noha valószínűleg ismerte az alkotást. A műhöz a következő bevezetőt írta: „Az itt következő kompozíció »szellemi indítéka« Assisi Szent Ferenc életének egyik legmeghatóbb epizódja, amelyet utánozhatatlan bájjal és naivitással mesél el a Fioretti di San Francesco, ez a kis könyv, mely az olasz nyelvű irodalom klasszikus alkotásává lett. Hiányos képességeim és talán az a tény is, hogy a zenei kifejezés határai oly szűkek egy ilyen kis terjedelmű és zongorára - erre az akcentus és hangszín-változatosság dolgában oly szegényes hangszerre - komponált darabban, mindez arra kényszerített, hogy erősen leszűkítsem a szöveg - a kismadaraknak szóló prédikáció - csodálatos, túláradó gazdagságát. Könyörgök Krisztus dicsőséges szolgájához (az Il glorioso Poverello di Cristóhoz), bocsássa meg, hogy ennyire elszegényítettem.”
Az első legenda (Allegretto, C) - Liszt szerény bevezetője ellenére - zenei nyelvében rendkívül új hangú és egyéni. A zenei impresszionizmus csak évtizedek múlva jelentkezik, de Liszt ebben a művében, 1863 körül, kiemelt fontosságot tulajdonít a zenei színnek. Ezekkel a színekkel jeleníti meg a csivitelő madarakat. Szent Ferenc csak az 52. ütemben jelenik meg, témája Lisztnek Szent Ferenc Naphimnuszára írt, már meglévő kórusművének egyik dallama (Dicsértessél, Istenem, Uram). A zenei rész először recitativóval kezdődik, majd fohásszá alakul.
Csáth Géza sorai Lisztről különösen szemléletesek: "(…) A Biblia olvasása, a szentek csodái, extázisba ejtik. Elbájolja a Szent Ferenc legendája, aki az Írás szerint a madaraknak prédikált, továbbá az Úr kegyelméből a víz színén járt. A lélek megilletődése a zongorára írt hasonló című legendákban élte ki magát. Hisz a csodákban, az élet szépségében, hisz a túlvilágban, mert semmit sem vet el magától, ami boldogítani tudja."
Zenei Élmények és Előadások
A Budapesti Fesztiválzenekar október 23-ai frankfurti hangversenyének műsora a Bartók: Magyar parasztdalok, Bartók: II. zongoraverseny (szólista: Schiff András) és Schubert: IX. (C-dúr, "Nagy") szimfónia című műveket tartalmazza. Ez a program remek lehetőséget kínál a klasszikus zene széles spektrumának megismerésére, a magyar népzene inspirálta alkotásoktól a grandiózus szimfonikus művekig.
Operaest és a Zenei Vágyak
Egy este a MÜPÁ-ban áriaestet adott Komlósi Ildikó és Marcello Giordani, közreműködött a Miskolci Szimfonikus Zenekar Marco Balderi vezényletével. A műsorban Verdi: A szicíliai vecsernye - nyitány, Verdi: Luisa Miller - Rodolfo áriája (Quando le sere al placido), Ciléa: Adriana Lecouvreur - A Hercegné áriája (O vagabonda), Mascagni: Parasztbecsület - Intermezzo, Leoncavallo: Bajazzók - Canio áriája (Vesti la giubba), Mascagni: Parasztbecsület - Santuzza és Turiddu duettje (No, no, Turiddu, rimani rimani ancora) szerepelt a szünet előtt. A szünet után Bizet: Carmen - nyitány, Bizet: Carmen - Carmen áriája, Habanera (L'amour est un oiseau rebelle), Bizet: Carmen - Don José áriája, Virágária (La fleur que tu m'avais jetée), Bizet: Carmen - Carmen áriája, Seguidilla (Près des remparts de Séville), Bizet: Carmen - Carmen és Don José kettőse (C'est toi? C'est moi!), Verdi: A végzet hatalma - nyitány, Verdi: Aida - Radames románca (Celeste Aida), Verdi: Aida - Amneris és Radames duettje (Gia i sacerdoti) csendült fel.
Az este zenei élményét két képzeletbeli vonallal lehetne leírni. Az egyik vonal bal oldalon félmagasságban vagy fölötte indul, és nyílegyenesen a másik oldalra tart a lap teteje felé. A másik vonal félmagasság alatt kezdődik, és bár ez is a túlpartra tart, nem egyenesen, hanem cikk-cakkban teszi meg az utat, és jócskán a másik alatt ér célba. Olykor jól rányomva a ceruzát a papírra, máskor pedig éppen csak hogy érinti azt. Töredezett, hol vastag, hol vékony ez a vonal, de az embernek azért csak könnybe lábad a szeme, amikor a Nessun dormát hallja - hát, persze, az emlékek, hiszen hányszor megnéztük ezt Pavarottival.
Saint-Saëns: Danse macabre, Op. 40
A zenei élmények olykor váratlan vágyakat is ébreszthetnek. Reggel meghallgatva többször egy adott művet, egyszer csak elindulhat a Wagner-kívánalom, még ha azelőtt soha nem volt ilyen. A Lohengrin előjátéka például annyira csúcspont, hogy utána az opera már sosem éri el azt a szintet.
Wagner és a Kívülállás Művészete
Ha Wagnerre gondolunk, Csáth Géza idézete mindig eszünkbe jut: "Idegen városban haladunk az utcán, Szilveszter este van, a gázlámpák sárga fénye a kéken világló hóval és a barna éggel valami fájó színharmóniába vegyül… És egyszerre - magunk se tudjuk, miért - de már hazafelé sietünk és a zongora mellett késő éjszakáig Schumannal vagyunk. A Schumann gyönyörű, édes, síró kottapapirosaival." Wagner számára léteznek olyan elhagyatott, sziklás és magányos vidékek, amelyeket csak ő ismer: nagy sötét, feketés-szürkés sziklák, kráterek, de minden sötétség ellenére itt minden nagyon tiszta. Elképzeléseink szerint ő akkor dolgozik, akkor alkot, amikor mindenki alszik - a kívül és felette állást minden módon hangsúlyozni kell.