Ez az elektronikus könyv, mely Orosz Péter bio-diótermesztő életművének tekinthető, közel másfél évtized kitartó kutatómunkájának és tapasztalatának eredményeit foglalja össze. A benne foglalt bölcsességek és tanácsok mélyreható betekintést nyújtanak a dió világába, bemutatva annak kulturális, gazdasági és táplálkozási jelentőségét. Orosz Péter, aki nem tudósnak, hanem parasztnak vallja magát, szubjektív, mégis rendkívül gazdag forrásművet alkotott, mely a dió iránt érdeklődők számára elengedhetetlen olvasmány. Ahogy ő maga mondja: "Az élet célja persze az, hogy az ember végigmenjen minden fokán, s valamit termeljen közben. Mint a diófa, s olyan tökéletesen, mint egy diófa, miközben a csemetéből egy egész susogó világ lesz. Ez a vegetatív üdvözülés, és ez az isteni is."
A dió helye az emberi táplálkozásban és a magyarországi helyzet
A dió nyugodtan nevezhető a legértékesebb emberi éteknek, mégis, táplálkozásunkból gyakorlatilag hiányzik. A hazai évi 0,20-0,30 kg/fő/év fogyasztás - héjas dióban számolva - elenyésző, összehasonlítva például az 1929-es budapesti 60 dkg-os éves átlaggal. A boltok polcain is ritkán találunk diót, és ha igen, annak minősége is gyakran hagy kívánnivalót maga után. Ez a helyzet nem újkeletű. Dr. Szentiványi Péter, a magyar diónemesítés atyja már 1976-ban megállapította, hogy „Hazánkban valamennyi jelentős gyümölcsfaj között a diótermesztés a legelmaradottabb.” Azóta a helyzet sajnos tovább romlott.
Dióburok-fúrólégy - hogyan védekezzünk ellene ökológiai módszerekkel? | kertTV-ÖMKi - 7.rész
A magyar diótermesztés alakulása és kihívásai
A hazai dióültetvények területét és terméshozamát illetően a hivatalos statisztikák ellentmondásosak és nehezen követhetők. A dió kutatásával foglalkozó Kht. egy 2008-as tanácskozáson bejelentette, hogy nem tudják pontosan, mekkora a diótermő terület Magyarországon, annak ellenére, hogy a mezőgazdasági kormányzat 2001-től regisztrálta a diótermesztő gazdákat, és 2004-től az uniós tagság miatt század-hektáros pontossággal kell elszámolniuk. Ez a bizonytalanság rávilágít a területre vonatkozó adatok gyűjtésének és rendszerezésének nehézségeire.
2002-ben Magyarországon 1857 hektár termő és 1497 hektár még nem termő dióültetvény volt, melyek a gyümölcstermő terület 3,7%-át tették ki. Ehhez járul a szórvány diófák sokasága, melyek termése jelentősen hozzájárul az összterméshez. A hazai diótermés az elmúlt tíz évben növekedő tendenciát mutatott, de még mindig messze elmarad az 1950-es évek terméshozamától. A hektárra vetített átlag számolása nehézkes a szórvány fák nagy száma miatt.
Az elmúlt másfél évtizedben jelentős változások mentek végbe a dióültetvények terén. Az állami gazdasági és termelőszövetkezeti ültetvények privatizálásra kerültek, és kisebb-nagyobb magántulajdonú ültetvényekké alakultak. A földek magántulajdonának újbóli létrejöttével a 90-es évek elejétől sok földtulajdonos döntött dióültetvény telepítése mellett. Ez a megnövekedett igény közel 15 évig tartó diócsemete-hiányt okozott, mivel a faiskolák képtelenek voltak lépést tartani a kereslettel. Csak 2005-2006-ban fordult meg a diócsemeték kereslete, és a telepítési támogatások leállása miatt erős kínálati pozícióba csapott át.
A hazai dióültetvények elaprózódtak; egy átlagos ültetvény mindössze 3 hektáros. Ekkora területre nem lehet gazdaságosan beruházni, ami tovább nehezíti a modern, nagyüzemi diótermesztés kialakulását.
A dió exportlehetőségei Európában
Tisztelt dióexportőr Kollégám, a hazai dió exportjának nagy lehetőségei vannak, különösen Európában, ahol a diófogyasztás rendkívül alacsony, nem több, mint fejenként 1 darab dió hetente. A dió a világ sok országában jellemzően házikerti gyümölcs, ami megnehezíti a termésmennyiség pontos becslését. Különböző statisztikák léteznek, például egy amerikai kertészeti intézet más adatokkal szolgált a 2002/2003-as évről. A világexport is alacsony, 183 000 tonna, ami a termelés 25%-a. Ahogy a szerző ironikusan megjegyzi: "Mindent lehet, tisztelt statisztikus Kollégám, csak ezeket a hivatalos adatokat elhinni nem."
A diófa és a dió kulturális jelentősége
A diófa egyik nép számára sem közömbös; megkülönböztetett fa, mely hatalmas mérete ellenére közel áll hozzánk, egyéni tulajdonságokkal és hatásokkal. A diófa jelkép is, sőt, a csillagok is kapcsolódnak hozzá, hisz egy csillag meg is akadt a diófa ágai közt.
A diófa a néphagyományokban
A németek úgy tartották, hogy aki a diófa árnyékában elalszik, megálmodja, mi az igazság. Ha ébren marad, emlékei erősödnek fel, gondolkodása kitisztul, akarata megnő, hangulati kilengései lecsendesednek, és érzéke lesz a mértékletességhez. Ez a magyar népi mondás, melyet dr. Szentiványi is idéz, jól mutatja a diófa mélyen gyökerező szimbolikus erejét.
A diófa sok, áldott diótermésével régi termékenységi jelkép, a bőség és a hosszú élet szimbóluma, nemcsak a magyar nép körében, hanem sok más népnél is. Egyúttal a dió és a diófa ősi szerelmi praktikák eszköze is. A népi mondások igazságtartalmát nincs értelme kutatni, azok önmagukban, axiómaként igazak. Ha a diótermés és a gyermekáldás között mégis összefüggést keresünk, érdemes összehasonlítani a statisztikai évkönyvekből a diófák számát és a születések számát 50 év távlatából, például 1955 és 2005 adatait.
Az ősidők óta termékenységszimbólum az európai népek körében. A rómaiak Jupiternek szentelték, és Diana ünnepét a diófa árnyékában tartották meg. A római korban Itáliában a dió a házassági ceremóniák kelléke volt. A Nápolyhoz közeli Sorrentói-félszigeten általános szokás volt dió ajándékozása a menyasszonyoknak, házasságkötés enélkül nem mehetett végbe. Ugyancsak a római kor óta szokás a lakodalmakon a dió szétszórása az ifjú párra, hogy Jupiter termékenységgel ajándékozza meg a fiatalasszonyt. A dióhintéssel nemcsak a főistennek üzentek, hanem az ifjú párnak is jelezték, hogy vége a gyermekkornak, és a házassággal eljött a termékenység ideje. A házasulandó fiatalok dióval való meghintését az európai zsidó népszokás is átvette.
A hazai Luca napi népszokásokban is szerelmi jelképként szerepel a dió. Luca napján a lányok diót kötnek zsebkendőjük sarkába. Karácsony böjtjében ébredés után az ablakban feltörik, és szép lassan eszegetve várják, ki megy az utcán. Ha legény, ő lesz a jövendőbeli.
A dió az egészség, bőség és gazdagság jelképe
A magyar nép körében a dió a termékenységen kívül a vele szorosan összefonódó egészség jelképe is, az almával együtt, valamint a bőségé és a gazdagságé. A legsötétebb téli napokon, a karácsonyi reménysugár felvillanásakor az alma és a dió a szépség és egészség megidézésére, a rossz távoltartására szolgált. A legszebb diók a karácsonyfát díszítik, a többi pedig a karácsonyi süteményekbe kerül. Mi, magyarok ilyenkor esszük meg éves diófogyasztásunk felét.
A magyar nép, különösen a katolikus vallású többség életében a karácsonyesti, karácsonyéji dióknak különös jelentőségük van. Néprajzi gyűjtésekből ma már világos, hogy nem vallási, hanem annál mélyebben gyökerező népi tudati megnyilvánulásokról van szó, a dióval kapcsolatos ősi hiedelmek továbbéléséről, az elfelejtett természetvallási előírások betartásáról. Azért, hogy a diótermés - és a benne lakozó természeti erő - hozzásegítsen az egészséghez, a boldogsághoz. A karácsonyesti, dióval kapcsolatos cselekményeknek nincs vallásos jellege; a karácsony népi megünneplésébe olvadt pogány hagyományokról van szó, amelyek szerint a karácsony, mint évkezdő ünnep alkalmával megjósolható, mágikus úton befolyásolható a család sorsa, egészsége, gazdagsága.
A dió a karácsonyi vacsora része volt, ebből jósolták meg a családtagok egészségét, betegségét, halálát; mindenkinek osztottak 1-1 vagy 3-3 szemet, és ki-ki a neki jutott diószemek épségéből következtetett jövő esztendei sorsára. Az elkövetkező év időjárását 12 üres fél dióhéjba tett vízből jósolták meg, a víz elpárolgásának mértékéből következtettek másnap reggel az év 12 hónapjának csapadékmennyiségére. Valahol ez is a jövendőbeli terméssel, a család boldogulásával függött össze. Ezért jó, ha karácsony éjjelén mindig kéznél van a dió, amint azt Babits Mihály is megírta, nemcsak jelképi, hanem valóságos értelemben is. Népszokássá vált az éjféli mise előtti, diónyerésért játszott kártyázás.
De nemcsak karácsony éjjelén, hanem az egész évben hitték és követték a dió egészségteremtő csodáját. Kígyómarás, kolera, golyva ellen év közben azonnal kellett intézkedni, diót kellett ilyenkor enni. Megelőzésként pedig nyakba kötve hordani. A legbiztosabb megelőzés: már a csecsemő fürdővizébe is diót kellett tenni.
A dió más népek hagyományaiban
Más népek sem maradtak le, ha a dióról volt szó. A német népszokásokban is szerepet kapott a dió a termőképesség jelképeként, erős szexuális vonatkoztatásokkal. Sziléziai német leánykák szokása volt leendő párjuk dióhéj segítségével történő megjóslása. A férjhez menni nagyon kívánkozó leányok vízzel telt tálba dióhéjra illesztett égő gyertyácskákat úsztattak, s azokat a maguk, meg hasonló számú ismerős legények neveire keresztelték el. Abból aztán, hogy mint közelednek egymáshoz a dióhéjak, jósolgatták, hogy ki lesz a férjük. Ha az egymással találkozó gyertyácskák lángjai egészen összeérnek, akkor nem sokára meglesz a lakodalom. Igen hasonló népszokást jegyzett fel Héjja Béláné a Székelyföldön is.
Egy karácsonyesti felvidéki tót népszokásban a dió ugyancsak a jövendőbeli megtalálására volt hivatott. Az eladó lányok egy diót törtek meg, a belét kiszedték, s a vacsora alatt minden ételből tesznek egy csöppet az üres dióhéjba; erre a két fél dióhéjat erősen összekötötték, s a vánkosuk alá tették. Így bizonyosan megálmodták, hogy kihez fognak férjhez menni.
Az 1600-as években német vidékeken szokásban volt, hogy egy házasuló parasztlegény diófát ültessen. Ez a szokás francia földön is élt, szinte minden házasságkötéskor diófát ültettek. Francia falusi vidékeken népi szokás volt, hogy a konyhában a mennyezetgerendára függesztettek fel egy diós zsákocskát. A diótörés a cél elérésének példájaként szerepel a német példabeszédekben. Lakodalmakkor szokás volt diót szétszórni a vendégek között, mert az az ifjú párnak szerencsét, termékenységet, szaporaságot hoz. Még inkább, ha a dióval megdobálják az ifjú párt. Német lakodalmi mulatságokban a legények ilyeneket énekeltek (nagyon szabad fordításban): "Diót az ágáról, leányt az anyjától." Régi német mesék szerint a diót szerelmi jóslatokra használták. Karácsonykor a fiatal szerelmesek két diót dobtak a házi tűzhelybe.
A spanyoloknál régen a dió a termékenység, az egészség és a vágy jelképe volt. Ha egy új házas fiatalasszony azt remélte, hogy lesz még néhány éve az első gyerek érkezése előtt, a lakodalma napján annyi diót kellett, hogy a mellényébe rejtsen, ahány évet remélt. Azt tartották a spanyolok, hogy aki egy kosár diót kap ajándékba, az szerencsés lesz. Viszont a franciáknál nem biztos, hogy szerencsés, aki diót kap. Egy francia városban, Poitou-ban a házasulandók szokása volt a város főterének diófáját körültáncolni.
Nemcsak az ember, a diófa is lehet terméketlen. A görög húsvéti népszokások közül kiirthatatlan a diófák megfenyegetése. Karpathosz szigetén minden évben húsvét napján szomorú reggel virrad a diófákra. Ó, de sok népnél feljegyezték, hogy gyerek születésekor diófát ültettek számára, a bőség, a hosszú élet reményében! Az ókori Rómában a dió az örök ifjúság szimbólumává is vált. Szokás volt, hogy a nősülés előtt álló fiatalember a legénybarátait megajándékozza, közöttük diót szór szét.
A középkor sötétségében a diófa jelentett egy kis fényt a nép körében. A téli napforduló újabb reményt hozott az emberek életébe. Karácsony előtt két-három nappal az ember észreveszi, hogy a nappalok nem rövidülnek tovább. Valami megváltozott, vagy legalábbis felcsillan egy kis remény. A mostantól újra növekvő fény reménye. Nem véletlen, hogy Krisztus születése is erre lett időzítve. Új élet, új év. Karácsonykor el kell űzni a Gonoszt. Erre a célra rendkívül jó, - a magyar nép körében is szokásban volt régebben, - hogy imádkozás után mézbe mártott dióbelet ettek. Heves megyében, Domoszlón még a közelmúltban is szokásban voltak a karácsonyi diók. Kitették a diókat az asztalra, és a legszebb szemeket a háziállatoknak tették félre. Ezután mindenki választott magának egy szem diót, és feltörte. Ha a bele szép és egészséges volt, a következő évben a gazdája is szép és egészséges lesz. Így előre lehetett tudni, kit fog a következő évben betegség kerülgetni, akinek aztán fokozottan vigyáznia kellett az egészségére. Ugyanezt a népszokást feljegyezték Szécsényben is. A karácsonyi dióevés szinte az egész magyar nyelvterületen ismert. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. Karácsonykor különféle magyarázattal szokás volt a diódobálás a sarkokba. Egerszegen keresztet vetettek, majd az „Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek” fohásszal dobták a négy sarokba a diót.
A szomszéd népeknél szinte ugyanúgy. Nyugat-Szerbiában a falvakban a családfő kötelessége volt karácsony reggelén egy szem dió feltörése. Ha a dió egészséges volt, nem volt semmi baj. De ha rossz volt, az bajt jelentett a családfőre és rajta keresztül a családjára. Persze, a baj nem volt végzetes, mert amennyi férges, feketebelű, aszott belű dió Szerbiában terem, ma már alig akadna egészséges családfő. Hanem az egészséget meg kellett váltani.
A dió vallási szimbolikája
A dió fontos ókeresztény jelkép volt. A zöld burok az ember húsának felel meg, a dióhéj a csontjának. Az édes dióbél a lelket jelképezi, a dióbél olaja pedig a fény forrása, vagyis a tudás jelképe. Szent Ágostonnak, a nagy egyházi férfinak és hittudósnak tulajdonítják a következő hasonlatot: A zöld burok keserűsége az Úr szenvedését fejezi ki. Ugyancsak Szent Ágoston volt, aki a diót az emberekhez is hasonlította.
A pravoszláv egyházban a karácsonyesti első csillag feljövetele - a betlehemi csillagot jelképező első csillag megjelenése - jelzi a sötétség végét, a böjt végét. A karácsonyi dió-ajándékozást nem más, mint maga Luther Márton emelte ki a népszokások közül, és fejlesztette általános szokássá. Ő maga rendszeresen ajándékozott diót és almát a gyerekeknek, hogy Jézus születése minél emlékezetesebb legyen számukra. Luther Márton egyébként gyerekkora óta nagyon szerette a diót. Rendkívül szigorú szülei voltak, amikor egyszer az anyja a kis Martin iskolatáskájában egy diót talált, úgy megverte, hogy másnap véraláfutással ment iskolába. De a dió szeretete nem verhető ki az emberből. Amikor a kis Martinból a nagy Luther Márton lett, inkább ideológiát körített a dió köré, minthogy lemondott volna róla. Persze, nem Luther tette a diót keresztény jelképpé, láttuk, a kezdetektől az volt. De Luther esetét a dióval a kortársak megjegyezték, mert a németeknél annyi Luther-hívő van, Worms-ban ma is tudnak róla. Egy helyi cukrászat, Schmerkerék, vérszínű szilvapürébe ágyazott dióbelet tartalmazó pralinét készítenek manapság is, amit könyv alakú dobozban árusítanak, Luther-diók néven.
Mária és a kis Jézus ábrázolása gyakran jelképes dió-ábrázolással jár együtt. Az első kép Maarten van Heemskerck műve, címe: Szent Lukács a Madonnát festi. A képen minden részletnek allegórikus, vallási jelkép-értelme van. A diónak is, ami megtört állapotban a Kisded lába mellett hever! A néphit szerint a három királyok, a napkeleti bölcsek vitték neki. Albrecht Dürer 1506-os képén a dió félbevágott állapotban, a Szűz Mária feje fölé emelt koszorúban (vagy koronában?) látható. Göncző Sándor református lelkész szerint is a dió Krisztus-jelkép. Német forrás szerint legrégebben szárnyakat láttak a dióbél alakjában. Később a keresztény hitvilággal kapcsolták össze. Krisztus a dióbél, a dióhéj pedig Mária öle. Német festők és költők éltek ezzel a hasonlattal. Teológusok manapság is a diófát a kereszténység jelképeként ábrázolják. És ugyanarról a tőről nőtt ikerfáját pedig a zsidó vallás jelképeként, a jobboldali képi szimbolika alapján. A két vallás közös tőről fakad. És bár már az alapjuknál elkülönültek, párhuzamosan fejlődtek, terebélyesedtek. A kép a zsidó-keresztény párbeszéd szükségességének illusztrációja.
Ha a zsidókról beszélünk, a mohamedánokról is mindig beszélnünk kell. Szufi, az egyik legelső Korán-magyarázó szerint a dió az iszlám vallást jelképezi. A héja a vallási törvényeknek, a Sariának a jelképe, amely összefogja a vallást. A dió bele a Tariqa, olaja pedig, ami bár láthatatlan, de mégis mindenhol jelen van a dióban, a Haqiqa. Vagyis, a dióbél a héj nélkül nem nő meg, és viszont, a dió héjának se célja, se értelme a bél nélkül. A Saria a Tariqa nélkül olyan, mint a test lélek nélkül, és viszont, a Tariqa a Saria nélkül nem kap védelmet, nem is létezhet nélküle.
Orosz Péter elektronikus könyve és a diótermesztés gyakorlati kérdései
Orosz Péter könyve elektronikus formában érhető el, mivel - ahogy a szerző maga is elmondja - a kiadó nem adta ki, mert "a dió senkit sem érdekel". Az internetről olvasni azonban praktikusabb is, hiszen "a könyv lapjai nem téphetők ki", ami a dió becsomagolására alkalmas barbár emberek ellen nyújt védelmet. Ugyanakkor az elektronikus változatnak vannak hátrányai is. A kisebb gond az, hogy ma már a dióról szóló weblapok többségéről az általa leírt mondatok köszönnek vissza, pedig ez nem disszertáció, más szavakkal is le lehetne írni. A nagyobb baj az, hogy a könyv számára nincs elegendő webtárhelye, ezért már harmadszor töltötte fel egy ingyenes webtárhely-szolgáltatóhoz, amely kétszer is törölte a teljes könyvet, előzetes értesítés nélkül. Az újbóli feltöltés 2-3 hétig tart, ha van rá ideje.
A könyv nemcsak a dió kulturális és vallási jelentőségét tárja fel, hanem gyakorlati kérdésekkel is foglalkozik, mint például a dió értéke, a fajták azonosítása, oltása és ültetése.
Dióburok-fúrólégy - hogyan védekezzünk ellene ökológiai módszerekkel? | kertTV-ÖMKi - 7.rész
A diófajták azonosítása és oltása
A mellékelt képeken látható diók azonosítását illetően Orosz Péter a saját "Könyv a dióról" című művében, amelyben mintegy 400 fajta szakszerű leírása található, javasolja a keresést. A diók azonosítása méretarány nélkül rendkívül nehéz, szinte lehetetlen, hiszen "nagyon sok diófajta néz így ki". A könyvben felmerül az Alsószentiványi 117-es fajta említése is, ami a hazai nemesítés egyik fontos eredménye.
A diófa oltása komoly kihívást jelenthet. Egyes tapasztalatok szerint szabad földben próbálkozva nem járt sikerrel az oltás, míg mások télen, melegházban értek el eredményt, például három dió alvószemzés kihajtásával. Az ártéri dióerők említése is felveti a megfelelő alany kiválasztásának fontosságát.
Dióültetés és társnövények
A dióültetés tervezésekor figyelembe kell venni a fák közötti távolságot. Egy elképzelés szerint 5 méteres távolságra ültetnék a fa törzsét a kerítéstől, remélve, hogy nem okoz majd gondot, ha megnő. Ekkora telken ez a megoldás kompromisszumosnak tűnik. A sorok közé egyéb gyümölcsfák, például körte- vagy almasövény ültetése is elképzelhető, különösen, ha magról nevelt diókról van szó. Fontos szempont, hogy egyes növények jól érzik magukat a diófa alatt; például a ribizli a fa árnyékában is beérik a termésével. Magról kelnek, és léteznek piros, fekete és fehér fajták is.
A diófatermesztés gazdasági vonatkozásai
A diófa értékes fát ad. Egy jó öreg diófa kivágásával például egy remek fatörzs, 2,5 méter hosszan és a legvékonyabb helyén is 49 cm-es átmérővel nyerhető. Azonban az értékesítés nem mindig egyszerű. Egy ilyen fatörzset megpróbáltak eladni egy bútorgyártó cégnek (BEFA KFT), de még megnézni sem méltatták, annak ellenére, hogy hirdetik, vásárolnak diófatörzset. Ez rávilágít a diófa, mint ipari alapanyag piacának kihívásaira.
A diócsemeték beszerzésekor érdemes megfontolni, hogy magról neveljük-e őket, vagy inkább megvásároljuk a kisfákat, amelyek fajtája és egyéb információi ismertek. Az Orosz Péter által említett 400 fajta lehetőséget ad a megfelelő típus kiválasztására, de ehhez szakértői segítségre vagy alapos tájékozódásra van szükség.