A spárga, amelyet sokan a „királyok zöldségének” vagy a „zöldségek királyának” neveznek, jellegzetes íze és sokoldalú felhasználhatósága miatt rendkívül népszerű. Kiváló krémlevesek, köretek, de akár sütemények is készíthetők belőle. Az otthoni kertben való termesztése is sokak számára csábító ötlet, hiszen így folyamatosan rendelkezésre állhat ez a különleges finomság. Ahhoz azonban, hogy a spárgatermesztés gazdaságosan és jövedelmezően történjen, elengedhetetlen az önköltségszámítás alapos ismerete. Ez a cikk részletesen bemutatja a spárgatermesztés önköltségének számítási alapjait, a költségek felosztását, és összehasonlításokat is nyújt más mezőgazdasági ágazatokkal.
Az önköltségszámítás alapjai és jelentősége
Az önköltségszámítás lényege a vállalkozás által nyújtott szolgáltatás, az áru, illetve a legyártott termék várható és tényleges önköltségének a megállapítása. Ennek során pontosan meghatározhatók a befejezetlen és a késztermékek, valamint a nyújtott szolgáltatások értéke, illetve ezek költségszerkezete. A vállalkozás eredményes gazdálkodása megköveteli a vezetői stratégiai és operatív döntések megalapozottságát, amelyet a vezetők csak megbízható információk alapján hozhatnak meg. Ezeket az információkat alapvetően az önköltségszámításból nyert adatok biztosítják.
Az önköltség a saját termelésű készlet értékelésének alátámasztására szolgál. Az értékesítést pedig a piaci árakhoz igazodóan az önköltség határozza meg. Alapvető követelmény a vállalkozásoknál az önköltségszámítással kapcsolatban, hogy minden termékre, kalkulációs egységre csak az előállításával kapcsolatban ténylegesen és közvetlenül felmerült, vagy később a felosztással közvetlenné tehető költségek kerüljenek elszámolásra. Az önköltségszámítás során a vállalkozás összes kalkulációs egységére figyelembe vett összes közvetlen költségnek összhangban kell lennie a kettős könyvvitel zárt rendszerében az elszámolt közvetlen költségekkel. Minden önköltség-elemet maradéktalanul el kell számolni, és csak egyszer szabad figyelembe venni.
A teljes önköltség az előállított termék vagy szolgáltatás egységnyi mennyiségére jutó költség, mértékegysége például Ft/tonna. A termékegység vagy szolgáltatás közvetlen önköltsége a szűkített önköltség. Ez a melléktermék értékének levonása után maradó közvetlen költség és a számítási időszakban előállított főtermék mennyiségének hányadosa. Az önköltségszámításnál mindig naturális mértékegységre vonatkozóan állapítjuk meg a főtermék teljes önköltségét. Az önköltség számításakor a teljes költségnek, melléktermék értékével csökkentett összegét vesszük alapul, s a hozam alapján számítjuk (Ft/t).
Az ültetvények költség-jövedelem viszonyai
Az ültetvények költség-jövedelem viszonyainak meghatározásához, a költségek elemzéséhez nem elég a termelési volumen és az összköltség ismerete. A teljes termelési költséget állandó és változó költségekre oszthatjuk fel. Ez a felosztás a gyakorlatban segít abban, hogy megbecsüljük a várható jövedelmet, annak kockázatát, az ültetvény „költség teherbíró” képességét.
Állandó költségek
Az állandó költségek azok, amelyek a termelési volumen változásától függetlenül, vagy csak kis mértékben változnak. Ültetvények esetében ide sorolhatók:
- Talajápolás költségei (nem közvetlenül a termelés mennyiségéhez kötődő munkák, pl. alapszintű metszés)
- Ültetvény amortizációja
- Segédüzemi költségek (amortizáció, munkabér, amely nem közvetlenül a termeléshez kötődik)
- Egyéb általános költségek
Változó költségek
A változó költségek közvetlenül arányosak a termelési volumen változásával. Minél többet termelünk, annál magasabbak ezek a költségek. Ültetvények esetében ezek a következők:
- Tápanyag-utánpótlás, öntözés költségei
- Növényvédelem költségei
- Szedés, betakarítás személyi jellegű költségei
- Göngyölegek, tárolási költségek, áruvá készítés költségei
- Speciális munkagépek üzemeltetési költségei (pl. betakarító gépek)
Először ülésezik Magyar Péter kormánya | ÉLŐ
Spárga: A "királyok zöldsége" közelebbről
A közönséges spárga (Asparagus officinalis) Eurázsiában őshonos növény, amelyet már az ókorban is fogyasztottak, a görögök és a rómaiak pedig rendszeresen termesztettek. A középkorban a főúri kertek és kolostorkertek növénye volt, több gyógyhatását is felismerték, főképpen emésztési gondokra használták. Nagyüzemi gazdálkodásban a 20. század elejétől vált jellemzővé. Európában Németországban érte el a legnagyobb népszerűséget, ahol egyfajta nemzeti eledelnek számít. Mai napig Németország Európa legnagyobb spárgatermesztője és exportőre.
A spárga majd másfél méteresre növő, erősen szeldelt lombú évelő növény; egy tő akár 10-20 éven keresztül is képes megújulni és teremni. Masszív, erős gyöktörzse van, amelyekből szívó és raktározó gyökerek fejlődnek. A hajtása minden évben a gyöktörzsből tör elő. A hajtások az év során megvastagodnak és elfásodnak, a szezon végén a spárgaszár vastagsága akár a 25-30 mm-t is elérheti. Kétlaki növény, egy növényen vagy hím, vagy nőivarú virág fejlődik. A virágok csöves harang formájúak, magányosan, vagy párosával állnak. A termés barnásvörös, fényes bogyótermés.
A gyöktörzsből előtörő zsenge, friss hajtásokat, más néven a sípokat fogyasztjuk, amelyek A-, B1-, B2- és E-vitamint, ezen kívül folsavat, antioxidánsokat, aminosavakat is tartalmaznak. A spárga nem tartalmaz koleszterint, alacsony a zsírtartalma és a kalóriatartalma is.
Spárga típusok és termesztési technológiájuk
A termesztésbe vont fajták között elkülöníthetjük a fehér, a zöld és a lila színváltozatokat. Az ismertebbek a zöld és a fehér színváltozatok, de a lila is kezd egyre népszerűbbé válni.
Fehér spárga
A fehér színváltozat valójában egy termesztéstechnológiai fogás, halványítás eredménye. A fehér típusnál a gyöktörzséből előtörő hajtásokat földkupacokkal, vagy vastag fekete fóliával kell takarni. Ez elzárja a napfényt a hajtásoktól, így azok nem termelnek klorofillt. Ezt a folyamatot nevezzük etiolációnak. A fehér spárgát enyhébb íz jellemzi, a sípok pedig rostban gazdagabbak. Ennek a termesztési módnak magasabbak lehetnek a kezdeti beruházási költségei (pl. fóliák beszerzése, földkupacok kialakítása), és a munkaintenzitása is nagyobb.
Zöld spárga
A zöld spárga íze kissé fűszeresebb. A hajtások a napfényre törnek, a napsugárzás hatására zöld színtesteket termelnek. Ez adja a sípok élénk zöld színét. Rövidebb főzési idő jellemzi, mint a fehér változatot, mivel alacsonyabb a rosttartalma. Akár nyersen is fogyasztható, így például egy zöld salátába izgalmas ízt vihetünk. A zöld spárga termesztése általában kevésbé munkaigényes, mint a fehéré, ami kedvezően befolyásolhatja az önköltséget.
Lila spárga
A lila spárga Olaszországból származik. Íze édesebb, diósabb jellegű. Ez a magas cukortartalomnak köszönhető, hiszen a lila változatok akár 20 százalékkal több cukrot halmoznak fel. A lilás szín annak az antociános elszíneződésnek köszönhető, amely például a lilahagyma vagy a padlizsán színét adja. A magasabb cukortartalom miatt a piacon prémium árkategóriába tartozhat, ami kompenzálhatja az esetlegesen magasabb termesztési költségeket.
Spárga termesztés a kiskertben és nagyüzemi viszonyok között
Ez a különleges, egészséges növény kis türelemmel és kitartással sikeresen megtermeszthető otthon, a kiskertben is. Sőt 3-4 tő akár egy egész család fogyasztását képes fedezni. Szaporítható magról, vagy gyöktörzsről is. A gyöktörzsről való szaporítás javasolt, mivel így gyorsabban termőre fordul. A spárgasípokat az első 2-3 évben nem szabad szedni, mivel a gyöktörzs meggyengülhet és elpusztulhat. Cserébe viszont a 3 évesnél idősebb gyöktörzsek akár 10-15 évig is folyamatosan hozzák a hajtásokat. A jól fejlett gyöktörzsekről a sípok akár naponta kétszer is szüretelhetők, tehát megéri kivárni a spárgatövek megerősödését.
A spárga telepítése és gondozása
A spárgát olyan területre telepítsük a kertben, ahol bőségesen kap napfényt, legalább napi 6-8 óra időtartamban. Jó megoldás lehet a kert széleire telepíteni, hogy más, egynyári növények folyamatos cserélődése ne zavarja a spárgatermesztést. Optimálisan laza, jó vízelvezetésű, középkötött vályogtalajokon fejlődik. A telepítés előtt lazítsuk fel a talajt legalább 40-50 cm mélyen. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a gyökerek megfelelően fejlődjenek. A spárga tápanyagigényes növény, már a telepítéskor ügyeljünk rá, hogy nagy mennyiségű szerves anyaggal töltsük fel a talajt. Az ásással egy menetben érett marhatrágyával és komposzttal, valamint alapműtrágyával is töltsük fel a talajt.
Szaporítás magról vagy gyöktörzsről
A spárga magról való vetése kevésbé népszerű technika, hiszen később eredményez szedhető sípokat. Előnye, hogy jóval kisebb költséggel hozható létre az ültetvény. Vetés előtt áztassuk be a magokat legalább 24 órára, a kelés ugyanis nagyon elhúzódó lehet. A vetésmélység optimálisan 4-5 centiméter. Mivel a növények igen magasra nőnek, célszerű a zöld, és a lila spárga esetén 130 centiméteres, a fehér spárga esetén 150 centiméteres sortávolságot hagyni. A spárga igen könnyen gyomosodó kultúra, ezért a sorközöket folyamatosan gyommentesíteni kell. A gyomlálás munkaköltsége jelentős tétel lehet, különösen nagyüzemi körülmények között.
A spárga telepítéséhez célszerűbb inkább gyöktörzses példányokat ültetni. Ezzel a megoldással hamarabb szüretelhető termést kapunk. A gyöktörzseket a telepítés előtt áztassuk be langyos vízbe. Készítsünk egy 20-30 centiméter mély és kb. 40 centiméter széles árkot. A növényeket helyezzük széttárt gyökerekkel a mélyedésbe. Az árok betemetését kétféle módon is végezhetjük. Egyik megoldás a sípok növekedési ütemét követő rétegenkénti feltöltési módszer. Először csak 5 centiméter komposzttal kevert talaj kerüljön a gyöktörzsekre, majd öntözzük be őket bőségesen. Amikor a növekvő spárgasípok elérik az 5 centiméteres magasságot, ismételten kerüljön rájuk egy földréteg. A másik megoldás, ha az ültetőárkot egyszerre temetjük be komposzttal dúsított laza talajjal. Bár a gyöktörzsek beszerzési ára magasabb lehet, mint a magoké, a gyorsabb termőre fordulás miatt ez a módszer hosszú távon gazdaságosabb lehet.
Gyommentesítés és öntözés
A spárga legfontosabb gondozási feladata a gyommentesítés. Mivel a gyöktörzsek igen érzékenyek, a vegyszeres gyomirtást nem célszerű alkalmazni. A kézi gyomlálás, vagy sekély horoló kapálás a legjobb megoldás a gyomok eltávolítására. Ez a tevékenység rendkívül munkaigényes, ami jelentősen befolyásolja a spárgatermesztés önköltségét. A talajnedvesség megőrzése érdekében a spárgasorokat érdemes mulcsozni. A mulcsozás csökkenti a gyomosodást és a párolgást, ami hosszú távon megtakarítást jelenthet az öntözési és gyomlálási költségeken. Az első és a második évben nem szabad a spárgasípokat szedni, ugyanis meggyengíti a gyöktörzseket. A lombozatot ősszel vágjuk le és komposztáljuk. A spárga közepes vízigényű növény. Az erős gyöktörzsek megfelelően felveszik a vizet a talajból, de a bőséges termés érdekében javasolt kiegészítő öntözést végezni. Az öntözőrendszer kiépítésének és üzemeltetésének költségei szintén az önköltség részét képezik.
Kártevők és betegségek
A spárgának kevés kártevője és betegsége van, viszont néhány jelentősebbel számolni kell. A rovarkártevők közül a legveszedelmesebb a spárgalégy. A 6-7 milliméter hosszú, tarkaszárnyú legyek időjárástól függően március végén, április elején rajzanak, napos, meleg időben tömegesen ülnek ki a sárgasípok végére. Párosodás után a tojásaikat a sárgasípba helyezik, egy sípban akár több tojást is. A kikelő, kb. 1 cm hosszú sárgásfehér színű nyűvek a sípban járatokat rágnak, ami miatt a hajtásvég pásztorbot szerűen meggörbül, erős kártétel esetén el is pusztulhat. A legyek ellen védekezhetünk, ragacsos sárgalapok kihelyezésével figyeljük a rajzást, illetve gyérítjük a legyeket kontakt rovarölő szerekkel. A közönséges spárgabogár és a tizenkétpettyes spárgabogár megjelenésére is lehet számítani a spárgaültetvényben. Az utóbbit könnyen felismerhetjük a szárnyfedőkön lévő jellegzetes tizenkét fekete pöttyről. A növényvédelem költségei, beleértve a rovarölő szerek árát és a munkaerő költségét, szintén a változó költségek részét képezik.
Önköltségszámítás más mezőgazdasági ágazatokban - Összehasonlítás a spárgával
Az önköltségszámítás módszertana az alapelveket tekintve hasonló, de a részletekben jelentős eltérések lehetnek a különböző mezőgazdasági ágazatokban. Nézzünk néhány példát, amelyek segítenek kontextusba helyezni a spárgatermesztés potenciális költségeit.
Almaültetvény önköltsége
Egy almaültetvény esetében mintegy egymilliós forintos hektáronkénti termelési költség esetén 35 Ft/kg önköltséggel számolhatunk 31 t/ha hozam mellett. Az alma esetében a kezdeti telepítési költségek magasak, de a termőre fordulás után stabil, viszonylag alacsony önköltséggel lehet számolni a nagy hozamok miatt.
Bogyós gyümölcsű ültetvény önköltsége
Bogyós gyümölcsű ültetvény esetében hagyományos termesztési technológia mellett 80-100 ezer Ft/ha jövedelmet realizálhatunk, ahol is 3-4 t/ha hozam mellett 120-170 Ft/kg önköltséggel számolhatunk. Itt a hozam alacsonyabb, az önköltség viszont magasabb, ami a spárga esetében is elképzelhető, figyelembe véve annak munkaigényességét.
Húsmarha hizlalás önköltsége
Miután a tömeggyarapodásban döntő jelentősége van a megfelelő takarmányozásnak, így nem meglepő, hogy a takarmányozási költség a teljes költség 70%-át teszi ki a húsmarha hizlalásnál. Ez természetesen a jövedelmezőséget is alapvetően befolyásolja. Célszerű minél inkább gyepre alapítani a hizlalást, amivel sokat megtakaríthatunk. A tömeggyarapodás takarmányköltségét az 1 kg gyarapodás tápanyagmennyisége, az ehhez szükséges takarmányok aránya és ára, valamint a napi tömeggyarapodás üteme befolyásolják. Az összköltségen belül nem jelentős az épület és a munkabér költsége. 100 kg élőtömegre számítva a következő költségekkel számolhatunk (AKII adatok alapján): összes közvetlen költség 24945 Ft, főtermék közvetlen költség 27059 Ft, főtermék önköltsége 27805 Ft.
Tejtermelés önköltsége
A tejtermelés gazdaságosságának számításakor, illetve a költségek, önköltségek kalkulációjánál az egy literre jutó állandó költségeknek és a változó költségeknek van kiemelkedő szerepe. Főbb állandó költségek: életfenntartó takarmányozás, tenyészállatok értékkülönbözet költsége, fenntartás, biztosítás, értékcsökkenés (épület), általános ágazati költségek. Főbb változó költségekként merülnek fel: takarmány, munkabér (+közteher), energiaköltség, gyógyszerek, egyéb anyagok. Az anyagköltség 54%-ot, a közvetlen költségek 81%-ot tesznek ki. Amennyiben a fajlagos tejhozamot 5902 l/tehénnek vesszük és az átlagos tehénlétszámot 537 egyednek (Kertész, 2000, AKII nyomán), akkor a tejtermelés teljes költsége 308286 Ft/tehén, a tej önköltsége 52,23 Ft/liter.
Csirkehizlalás önköltsége
A csirkehizlalás önköltségének számításakor figyelembe kell venni azokat a külső tényezőket, melyeket el kell fogadnunk, nem tudjuk befolyásolni (pl. napos baromfi ára, premixek ára stb.). A hizlalási költségek meghatározó hányada a takarmányozással kapcsolatos (60-65%), melyben a vásárolt és saját termelésű takarmány aránya igen eltérő költségterhet okozhat. Az összköltség csaknem egyötöde a napos baromfi ára. A termelési költségek 90%-a változó költség, ezért az itt felhasznált eszközök hatékonysága kulcskérdés. Általában alacsony jövedelmezőség a jellemző. Egy átlagos hizlalás élőtömeg önköltsége 192 Ft/kg, az elérhető jövedelem 3,8 Ft/kg, amelyet 195 Ft/kg értékesítési átlagár mellett érhetünk el.
Ezen összehasonlításokból látszik, hogy a spárgatermesztés önköltségét jelentősen befolyásolja a kezdeti beruházás (ültetvény telepítése, gyöktörzsek beszerzése), a magas munkaerő-igény (gyomlálás, szedés) és a termőre fordulás hossza. A piac által elért értékesítési átlagár döntő fontosságú a jövedelmezőség szempontjából, hiszen a hosszú távú termőképesség ellenére a kezdeti években elmaradó termés bevételkiesést jelent.
Az önköltségszámítási szabályzat és a könyvviteli elszámolás
A gazdálkodás formájától függetlenül léteznek olyan belső szabályzatok, amelyeket mindenkinek el kell készíteni, ilyen pl. a pénzkezelési és a leltározási szabályzat. A Számviteli törvény hatálya alá tartozó vállalkozások esetében nincs önköltségszámítási szabályzat -készítési kötelezettség, amennyiben az értékesítés nettó árbevétele kisebb vagy egyenlő 1 milliárd forinttal, vagy a költségnemek szerinti költségek együttes összege kisebb 500 millió Ft-nál. Ha nincs szabályzatkészítési kötelezettség, ez nem jelenti ténylegesen azt, hogy a vállalkozás ettől függetlenül ne készíthessen ilyen típusú belső szabályzatot. Az önköltségszámítási szabályzat ugyanis minden esetben segítséget jelent az éves beszámoló elkészítéséhez, mivel a mérlegben az eszközöket az előállítási költségüknél eltérő értékben nem lehet kimutatni.
Az önköltségszámítási szabályzat kialakítására nincs kötelezően előírt forma, így ezt a szabályzatot valamennyi gazdálkodó a tevékenységére jellemző sajátosságoknak megfelelően alakíthatja ki. Az önköltségszámítás belső rendjére vonatkozóan az állapítható meg, hogy amennyiben a gazdálkodó szervezet gyártási tevékenységet végez, akkor saját előállítású termékei vannak. Ezt azért is fontos meghatározni, mivel a saját termelésű készleteket közvetlen önköltségen kell értékelni és ehhez igazodóan a számlarendet és a számviteli információs rendszert úgy kell kialakítani, hogy a kijelölt kalkulációs egységekre vonatkozó valamennyi mennyiségi és értékbeni információ gyakorlatilag azonnal a gazdálkodó szervezet rendelkezésére álljon a közvetlen önköltség meghatározásához.
Természetesen eltérő az önköltségszámítási szabályzat rendjének kialakítása az egyes gazdasági szektorokban, így értelemszerűen más a kialakítás rendje az építőiparban és teljesen más a mezőgazdaságban. Az építőiparban, de más esetekben is jellemző a munkaszámos rendszer használata. A munkaszámos rendszer kialakítása előnyös lehet a különböző gazdaságossági mutatók meghatározásakor, de előnyös továbbá a befejezetlen beruházás készültségi fokának meghatározásakor is. Ezért a főkönyvi számlatükör kialakítása során figyelembe kell venni a gazdálkodó szervezet méretét és tevékenységi köreit, valamint azt is, hogy szükséges-e a költséghely és költségviselőkénti nyilvántartás vagy nem. A Számviteli törvény ugyanis nem írja elő kötelező jelleggel a 6-os és 7-es számlaosztályok alkalmazását, ezt minden esetben a vállalkozás dönti el.
Informális oldalon a nagyobb volumenű projektek kiemelt információt igényelnek, mivel helyesen dönteni és jól gazdálkodni csak megfelelő információ birtokában lehet. Mindegyik önköltségelemet egy alkalommal el kell számolni a kettős könyvvitelben és csak egyszer lehet figyelembe venni. A gazdálkodó szervezetnek előzetesen döntenie kell arról, hogy a közvetlen önköltséget a közvetlen költségek gyűjtésével, utókalkulációval norma alapján, vagy év végén az eladási árból történő visszaszámítással, a befejezetlen termelést pedig a teljesítési fok alapján arányosítással határozza-e meg.
Befejezetlen termelésnek azok a megmunkálás alatt lévő, további megmunkálásra váró termékek minősülnek, amelyeken már legalább egy jelentős munkaműveletet elvégeztek, de a teljes megmunkálási folyamaton még nem mentek keresztül. Befejezetlen termelésnek minősül a mérleg fordulónapjáig ki nem számlázott szolgáltatás teljesítménye is. Tényleges közvetlen önköltség a termék előállításával kapcsolatban tartalmazza a felmerült közvetlen költségeket (anyag-, bér-, személyi jellegű és egyéb költségek, járulékok), és az előállítással közvetlenül kapcsolatba hozható, felosztott közvetett költségek arányos termékre jutó részét. A termékkalkuláción belül egyedi, sorozat- és időszaki kalkulációt lehet megkülönböztetni. Lényeges ugyanis, hogy a gazdálkodó szervezet az adott termékekből egy darabot, esetleg több darabot, de nem ismétlődő jelleggel, vagy időszakosan ismétlődő jelleggel többet, vagy hosszú időn keresztül nagy mennyiséget állít elő.
Egy adott projekt lezárása a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján történhet, amely a lezárás alapvető dokumentuma. Ha esetlegesen jegyzőkönyvi rögzítéssel hiánypótlásra kerülne sor, az azt jelenti, hogy a projektet még nem lehet lezárni, mivel további költségek jelennek meg a hiánypótlási munkák elvégzése során.