Az orosz kultúra, különösen a zene és a gasztronómia, rendkívül gazdag és sokrétű. Hatások sokasága formálta, melyek a mélyen gyökerező hagyományoktól a külföldi behatásokig terjednek. Ez az összetettség teszi az orosz konyhát és zenei világot egyedivé és folyamatosan fejlődővé.
Zenei gondolatok, bor és ihlet
A zene és a bor közötti kapcsolat mélyen gyökerezik a történelemben. Már az ókori történetek is bormagasztaló énekekről szólnak, ahol Anakreón temperamentumos rímekben buzdította borivásra barátait, és Horatius szerint a bor hevíti a dicső erényeket. A bordalok a szőlő- és borkultúrával egyidősek, közösségi vagy népi énekek, amelyek a szőlőhegyen végzett munka során, valamint a bormámorban születtek. Ezek a dalok nemcsak a bor és a szőlő dicséretét zengik, hanem kitérnek az ivóedények felmagasztalására, a tájak természeti szépségeire, és persze a boldogságos vagy sóvárgó szerelem említésére is.
A bordal közel áll a mulatós nótához, csapongó, olykor követhetetlen gondolatmenetével mámoros hangulatot közvetít. Hol komolyan, hol tréfás módon dicséri az italt, további poháremelgetésre késztet, és az alkohol által gerjesztett érzelmeket, a bódulat bontotta gondolatokat fejezi ki szenvedéllyel - vagy éppen mélabúval.
Számos költőt ihletett meg a bor. Petőfi Sándor hazafias lelkületű Bordalában bal kezében tartott pohárról, jobbjában kardjáról ír, és arról, hogy a hazáért emeli poharát. A „Falu végén kurta kocsma” kezdetű verse is egyfajta bordal, amelyből megtudhatjuk, hogy a kocsmárosné legjobb bora lehetőleg „vén legyen, mint a nagyapám, és tüzes, mint ifju babám!”. Petőfi Tompa Mihálynak írta: „Barátaim! Láthatjátok, mennyi jóízű bordalt igyekeztem rátok hagyni. Hej, pedig dehogy sejtettem, hogy a majdan legnagyobb magyar borvidék poétájaként dicsérem ezt a nemes nedűt. Pedig ha tudnátok, hogy nem is vagyok annyira oda ezért a becses italért. Nem mondom, hogy eszem ágában sem volt kortyintani olykor-olykor, de mértékletes maradtam mindenkor, ezt barátaim is tudják rólam… Költeményeim tehát nem duhaj rigmusok, hanem az elmét csiszoló, az érzelmeket felkavaró poétai munkák.”
Csokonai Vitéz Mihály ódában elzengett kulacsköszöntője is a legszebb magyar versek közé tartozik. A költő igaz szerelemmel beszél flaskájához, élete párjához, és a versszakok vélhetően a bor mámorában születtek, legalábbis egyes strófák pajzán szóképei utalhatnak erre, például hogy „Bárcsak a feleségemmel Téged cserélhetnélek fel, Hogy fiakat, leányokat Szűlnél, apró kulacsokat.”
Huszka Jenő „Gül baba” című operettjének örökzöld slágere, „A kulacsom kotyogós” is igazi vidám kulacs-dal: „borban az igazság, borban a vigasz, borban a felejtés, borban a tavasz.”
Gárdonyi Géza „A bor legendája” című vidám költeménye szintén boros jókedvben született, melyet a Holló együttestől megzenésítve hallhatunk. Vörösmarty Mihály lánggal és tűzzel teli bordalai arról mesélnek, hogy „Borban a gond megbetegszik, Él a kedv” - a bor elűzi a gondot, fellobbantja a szerelmet, jót tesz testnek-léleknek. Kölcsey Ferenc is a borba-dalba fojtásával kereste a vigaszt: „igyunk derűre, Igyunk borúra, Ugy is hol kedvre, Ugy is hol búra, Fordúl az élet”.
A bordalok a zenében is fontos szerepet játszottak. Carl Orff „Carmina burana”-ja, a zenetörténet egyik legismertebb műve, a világi dalok között bordalt is tartalmaz. Weöres Sándor fordítása remekül visszaadja a sok száz éves szöveg pajzán és szókimondó üzenetét: „iszik pénzes, iszik zsoldos, iszik csuhás, iszik dolgos, (…) iszik száz, és iszik ezer, egész világ nyakal, vedel!”. A „Bánk bán” operában is hallható a búfelejtő mámor dicséretének szép dala.
Nagy zeneszerzők, mint Schubert, kedvelték a szekszárdi vörösborokat, bár a 248-as számú bordalában (Trinklied) a tokaji bort méltatta. Liszt Ferenc a szekszárdi kadarkára esküdött, ez a bor ihlette a XIV. magyar rapszódia megírására. Anton Rubinstein orosz zeneszerzőnek a tokaji bor adott lendületet, hogy a „Vinum hungaricum” kórusművét megkomponálja. A pécsi BorCanto együttes zenészei vallják: „A bor illatai éppúgy állnak össze, ahogyan a harmóniák a jó zenében. A jó borban öröm, barátság és dal van.”
A mai mulatós zenében is találunk népies, mulatós bordalokat, egyszerű szöveggel és zenével, mint a „piros bor az üvegbe, szerelem a szívembe” vagy a Vidéki Mulató bordala, amely szépen felsorolja mind a 22 borvidékünket rímbe szedve.
A svábok története röviden
A zene és az étel harmóniája
A komponálás és a konyha egyaránt a harmóniát keresi. Rossini a szarvasgombás, libamájas bélszínért, Liszt Ferenc a tojáspörköltért lelkesedett. Beethoven minden csütörtökön kenyérlevest evett, amibe maga habarta a tojásokat. Igor Sztravinszkij orosz zeneszerző mondta: "Az ember addig nem halhatatlan, amíg el nem neveztek róla egy ételt." Marton Éva, a világhírű operaénekesnő esetében „Marton almái (Pommes Marton)” néven süteményt neveztek el róla, ami szerinte halhatatlanná teszi.
Gioacchino Rossini szerint az életben a három legfontosabb dolog a szerelem, a zene és az evés. Marton Éva ezzel részben egyetért: "A szerelem, ha a szeretetet is beleértjük, igen, ezzel egyetértek. A zene, az is igaz. De én harmadiknak inkább a barátságot mondanám. A hűséget." Rossini valóban megszállott ínyenc volt, 38 éves korára abbahagyta a zeneszerzést, és csak az élvezeteknek szentelte az életét. Komponálás közben tokajit iszogatott, rövidebb zongoradarabjainak ilyen címeket adott: Retkek, Csalamádé, Szárított füge, Mandula, Mazsola. Stendhal meséli róla, hogy a híres „Di tanti palpiti” áriát (Mennyi szívdobbanás - a Tankréd első felvonásában) egy fogadóban írta, annyi idő alatt, amíg a rizs megfőtt. Ezért is nevezik rizsáriának. Állítólag háromszor sírt egész életében: amikor megbukott az első operája, amikor meghallgatta Paganini hegedűjátékát és akkor, amikor a szarvasgombával töltött pulykája kiborult a kosárból egy kiránduláson.
A művészek ínyencek, ezt ösztönük, érzékenységük predesztinálja. Wagner is ínyenc volt, a szó minden értelmében, tele volt életkedvvel. Marton Éva apja, Heinrich Béla, elismert konyhafőnök volt a Bristol szállóban. Ő maga is főzött, például babfőzeléket egészben sült ropogós kacsával, de lánya, Marton Éva nem szerette a szárnyasokat, undorodott a szaguktól. A kulináris élményekhez kötődik Marton emlékezete, például Láng György New York-i lakásában 1983-ban, ahol Plácido Domingo tiszteletére adott baráti vacsorát, és egy kétrétegű pitét talált ki „A gyermekkori álmok leltára” néven. Ebben az időben egy házban lakott Pavarottival a Hampshire House-ban, aki gyakran főzött paradicsomos spagettit rengeteg fokhagymával és apróra vágott petrezselyemmel. Pavarotti szerint „az ínyencség akkor kezdődik, amikor már nem vagy éhes.”
Marton Éva fellépések előtt mindig paradicsomos spagettit eszik egy kis parmezánnal, valamint levegőn érlelt olasz vagy spanyol sonkát. Nem ehetett szőlőt, forró kávét, fagylaltot, nehogy megsértse a hangszálait. Domingo nagymamájának étterme volt Zaragozában, édesanyja Baszkföldről származik, és isteni paellát készít. Domingo szerint a „Traviata” dallamaira ünnepi, a „Bohémélet” hangjaira romantikus vacsorát kell főzni.
Marton Éva kedvenc magyar étele a rakott káposzta, ahogy édesanyja főzte, fele disznó, fele marha, finoman megdarálva, pirított szalonnával, pörköltszerűen. Nem édesszájú, a sósat szereti, kivéve a tojáslikőrt, amit húsvétkor jégkockával fogyaszt. Karácsonyra mindig úgy készül, mint egy premierre, recepteket gyűjt, előkészíti a gesztenyét, áfonyalekvárt, és egy hatalmas pulykát töm meg szilvás, csirkemájas töltelékkel, németesen készített majonézes burgonyával tálalva.
Az orosz konyha sokszínűsége és eredete
Az orosz konyhát rengeteg hatás érte, mielőtt a jelenlegi formáját elérte. Sok, külföldön oroszként ismert étel valójában nem orosz eredetű. Ilyen például a borscs, ami ukrán, vagy a pelmenyi, ami Szibériából származik.
Ősi orosz ételek
Kifejezetten ősi orosz étel viszont a blini (блины), az orosz palacsinta, mely a maszlenyica, vagyis az orosz télbúcsúztató farsang régóta kedvelt ünnepi étele. Ugyancsak autentikus orosz ételnek számít az úgynevezett fekete kenyér (чёрный хлеб, csjornij hleb), ami a 9. században jelent meg az orosz konyhában; illetve a különféle (húsos, káposztás stb.) töltelékkel készített pirog.
Előételek (zakuszka)
Az oroszok számára elengedhetetlen az étkezéskor a leves, valamint a különféle hideg és meleg levesek, mint a scsi, a borscs vagy a szoljánka. A saláták, mint az olivje és a vinyegret szintén nagyon népszerűek. Az orosz étkezés tradicionálisan valamilyen előétellel, zakuszkával kezdődik. Ezek lehetnek egyszerűbbek, valamilyen bruterbrod, majonézes vagy tejfölös zöldségsaláták. Családi étkezésekkor bonyolultabb előételek is az asztalra kerülnek, mint amilyen a vinyegret és a különböző kocsonyák (холодец, студень) és az elmaradhatatlan orosz hússaláta (оливье).
A vinyegret alatt a középkor végén apróra vágott zöldségeket, húst, vagy halat értettek valamilyen szósszal leöntve. A vinyegrét alapja párolt cékla, krumpli és sárgarépa, ezek a komponensek a vinyegrét minden változatában megtalálhatók. Ezekhez az alapanyagokhoz már különböző kiegészítőket adnak, elsősorban valamilyen savanyú komponenst, apróra vágott savanyú káposztát vagy uborkát. Tavasszal és nyáron kiegészítik a salátát valamilyen szezonális zöldséggel (paradicsom, zöldborsó, fejtett bab stb.).
A húsból, halból, vagy gombából készített kocsonyákat már a legkorábbi orosz krónikák is megemlítik. A régi orosz kocsonyareceptek kivétel nélkül tartalmaznak fokhagymát, ami nemcsak fűszerként, hanem tartósítószerként is szolgált. Az orosz kocsonyák elkészítésének módja nem tér el Európa más országaiban is ismert módszerétől. Lényeges különbség az adjusztálásban van: az orosz asztalra kerülő kocsonyákban a húst, halat általában apróra vágják mielőtt megszilárdítják.
A kaviárt legtöbbször szezonális zöldségekkel, tojással díszített kaviáros szendvicsként, vagy kaviáros palacsinta (blini) formájában tálalják. Korábban a kaviárt használták a főtt ételek alkotórészeként is, gyakran fekete kaviárral dúsították az uha nevű hallét.
Levesek, az orosz konyha alappillérei
Az orosz konyha legfontosabb elemét a levesek alkotják. A világon sehol nincs akkora szerepe az étkezésben a leveseknek, mint Oroszországban. Az orosz leves minden alapvető fajtája már a 15-16. században ismert. Az ősi borscs és scsi mellett már ekkor megjelentek a savanyú levesek (кальи, похмелки, szoljánkák (солянки), és a rasszolnyikok (рассольники), okroska (окрошка)). Ezeknek a korhely leveseknek megjelenése összefügg az alkoholizmus egyre jelentősebb elterjedésével.
A levesek első nagy csoportját az ősi levesek alkotják, a borscs és a scsi. A borscs, amit ukrán ételként tartanak számon, már a Kijevi Ruszban is ismert volt - a scsiről csak némileg későbbi korból ismertek adatok. Mindkét ősi leves rendkívül tartalmas. A céklából készített borscsot Európa keleti részén mindenhol ismerik Lengyelországtól Ukrajnán át Oroszországig. Orosz változatának jellegzetessége, hogy sokszor tesznek bele savanyú káposztát is, amit az ukrán vagy lengyel változatába soha. A scsi kifejezetten orosz leves.
A savanyú levesek alkotják az orosz levesek második nagy családját. Ide tartozik a szoljánka, a rasszolnyik és az okroska. Mind a három levesben kötelező a savanyú uborka.
Külön kell írni az orosz halléről, az uháról (Уха). Oroszország gazdag vizekben és gazdag halakban is. Ezért az eddig megismert leveseket (egyetlen kivétel a borscs) is gyakran gazdagítják hallal. Azonban az orosz asztal különlegessége az uha. Az uha alapvetően abban tér el az ősi orosz konyha többi levesétől, hogy ez az egyedüli átlátszó leves az orosz asztalon. Ez az egyetlen orosz leves, amelybe soha nem tesznek semmilyen kását, rántást, de még az elmaradhatatlan zöldhagyma is hiányzik belőle. A klasszikus orosz uhát fehér uhának nevezik. Kevésbé értékes a balinból, fejes domolykóból, kárászból, pontyból, scardiniusból főzött hallé. Végül ismert a piros uha. Az orosz hallé, az uha a magyar ízlésnek nem minden esetben felel meg. Nem tartalmaz a magyar hallében megszokott piros paprikát és ennek megfelelően nagyon sápadt.
Húsételek és a külföldi hatások
Az ősi orosz konyhában a sült hús, illetve a darált húsból készített ételek ismeretlenek voltak. A 19. századig húst Oroszországban csak a következő formában fogyasztottak: a levesekben főtt húsokat és belsőségeket az előételek gazdagítására használták fel, esetleg főételként fogyasztották valamilyen kásával körítve. Csak az ünnepi lakomákon került sor az egészben sült húsok felszolgálására. Csupán Nagy Péter uralkodását követően, a legkülönbözőbb európai országokból érkezett szakácsok munkája során jelentek meg az orosz asztalokon a húsételek. Az orosz étlapokon található húsételek neve pontosan mutatja eredetüket: A kotleta és knel francia (Котлета - côtelette, кнель - quenelles), a frikadelki olasz (Фрикадельки - frittatella), a bifsteksz angol (Бифштекс - beef + steaks), a snyicel pedig német (Шни́цель - Schnitzel) eredetű.
Az orosz éttermekben gyakran lehet találkozni két olyan étellel, amelyik soha nem volt az orosz konyha része, de oroszországi elterjedtsége miatt gyakran orosz ételnek hisznek. Az egyik a minden pusztai népnél ismert nyárson sült rablóhús. Ennek az orosz konyhában ismert neve saslik krimi-, asztraháni- tatár eredetű, jelentése: nyárson sült hús. A másik a közép-ázsiai (üzbég, tádzsik, türkmén, afgán) konyha jövevénye a plov, (плов) - piláf vagy egyszerűen rizseshús. Bár a plov leginkább valóban rizseshúst jelent, készülhet, és korábban készítették is, a legkülönfélébb gabonából (tönkönybúzából, árpagyöngyből, cirokból) akár rizzsel keverve. A plov esetében a minőség szempontjából különleges jelentősége nem az alapelemeknek, a rizsnek és a húsnak van, hanem a hozzáadott értéknek, a készítésekor felhasznált aszalékoknak és fűszereknek, illetve a készítés módjának. A különböző alkotórészek arányának, azok elkészítésének és végül azok keverésének és a tálalásnak. Minden háziasszonynak saját egyedi receptúrája van. A leglényegesebb a hús elkészítése. A húst apróra vágott zöldségekkel (sárgarépa, hagyma, paradicsom, paprika stb.), felaprított szárított gyümölcsökkel (mazsola, sárgabarack, aszalt szilva, füge stb.) együtt először rövid ideig sütik, majd párolják.
Tészták és édességek
Az orosz tészták közül a legősibb a blini (Блины), azaz a kelt tésztából készített orosz palacsinta. A blinit a 9. században a variágok hozták magukkal. Idővel megszámlálhatatlan változata alakult ki. A pogány kortól (a palacsinta a nap szimbóluma) napjainkig fontos szereplője a különböző vallási ünnepek étkezéseinek. A hagyományos orosz blinit kétszer kelesztett tésztából sütötték. Először elkészítették az alaptésztát, majd miután az megkelt, keverték hozzá a további alkotórészeket, ezután újra pihentették és végül kemencében sütötték ki.
Amíg a palacsintát a föld minden szögletében ismerik, a pirog az orosz konyha egyedülálló specialitása. Hozzá hasonlót csak a rokon szláv konyhákban találunk. Tésztája hagyományos kelt tészta: liszt, cukor, élesztő, vaj vagy margarin, tojás és tej. Ízvilágában és formájában is rendkívül változatos: töltik hússal, hallal, krumplival, káposztával, almával, szinte bármivel; van nyitott és zárt, kerek és szögletes, nagy és kicsi.
A sült tészták mellett nevezetesek az orosz konyha főtt tésztái is, amelyek azonban nem tartoznak az ősi orosz ételek közé. Ilyen az Ukrajnából származó varenyiki és az uráli vagy szibériai eredetű pelmenyi (пельмени). Mind a kettő töltött főtt tészta, a magyar barátfüléhez vagy az olasz raviolihoz hasonlítható. Közöttük két alapvető különbség van. A pelmenyi tésztája kizárólag lisztből és tojásból készül, míg a varenyiki tésztájába tejet vagy aludttejet is tesznek. A másik eltérés: a pelmenyit általában hússal töltik, bár szabályt erősítő kivételként nagyon ritkán találkozhatunk gombával töltött pelmenyivel is. Érdemes megismerni a pelmenyi szó etimológiáját. A. G. Preobrazsenszkij etimológiai szótára szerint a пельмень szó a finnugor (komi vagy udmurt) пельнянь szóból származik.
Az orosz konyha különlegessége a kiszel is. Ez édes, folyékony vagy zselé állagú desszert. A kiszel a 11. század óta ismert. Eredetileg zabpehelyfőzet volt, a burgonya elterjedését követően készítik burgonyakeményítővel. Rendkívül változatos, készítik friss és aszalt gyümölcsből - leginkább bogyós gyümölcsökből - de almából, gyümölcslevekből, szörpökből és híg lekvárból is.
Italok: vodka, kvasz és tea
Az oroszok nemzeti itala a vodka. Oroszországban hasonlóan népszerű alkoholos ital a medovuha vagy mézsör, illetve a kvasz. Szintén jellegzetesen orosz italnak tekintett orosz tea azonban csak a 16. században jelent meg.
A vodka a vízből (voda) kicsinyítő képzővel alkotott szó, vizecskét jelent. A vodka hagyományosan árpából készített gabonapárlat. Történelmi források a lepárlással készített vodka megjelenését Oroszországban 1446 és 1478 közé teszik. 1914-ben általános szesztilalmat vezettek be, ami 1928-ig tartott. A vodkagyártás ebben az időben megszűnt. 1992. július 7-én megszüntették a vodkakészítés állami monopóliumát, azonban ezt a rendelkezést alig egy év múlva megsemmisítve visszaállították azt. A vodkát Oroszországban elsősorban valamilyen kísérővel, zakuszkival együtt fogyasztják. Egy hajtásra isszák meg és valami sós falatot harapnak rögtön utána.
A kvasz (квас) erjesztett gabonaital. Első említése 989-ből való, Vlagyimir kijevi nagyfejedelem krónikájában. Leginkább Oroszországban és a volt szovjet tagköztársaságokban elterjedt. Oroszországban nemzeti italnak számít, melyet alacsony alkoholtartalma miatt gyerekek is fogyaszthatnak. A kvaszt nemcsak üdítőitalként fogyasztják, hanem kvasz az alapja a hideg okroska levesnek is. Házilag is könnyen előállítható ital, kizárólag gabonából, elsősorban rozsból készül. Oroszországban, Kazahsztánban stb. a házi készítésű kvasz erjesztéséhez speciális kvasz-élesztőkultúrát árulnak.
A kínai tea 1638-ban mint az uralkodónak szánt ajándék került a cári udvarba. 1674-ben engedélyezték a szabadpiaci árusítását, ezt követően elterjedt, és ma már elválaszthatatlan része az orosz étkezési kultúrának. Az orosz teázási szokások elmaradhatatlan velejárója a szamovár. A szamovár napjainkban is megtalálható, nemcsak a lakásokban, de a vendéglőkben is. A teasűrítményt kis teáskannában készítik el. Ezeket a teáskannákat a szamovár tetején helyezik el. A sűrítményből 2-3 ujjnyit öntenek a teás pohárba, majd felengedik a szamovárból forró vízzel. A teát napjainkban általában üvegpohárból fogyasztják, amit fémből készült tartóval tartanak. Oroszországban a hagyományok szerint soha nem tesznek cukrot a teába, a teához vagy híg lekvárt (Варенье) kanalaznak kis tálkából, vagy bonbonokat fogyasztanak.
A „Vietnami emberek szeretik egymást” dalszövege körüli vita
Chau Dang Khoa zeneszerző „Vietnamese People Love Each Other” (A vietnami emberek szeretik egymást) című dala nagy vitát váltott ki a „The rice stalks are high, but not win the head” (A rizsszárak magasak, de nem hajtják le a fejüket) című dalszöveg miatt. A dal videoklipjét Cam Ly és Hoa Minzy adta ki április 23-án este. A dal üzenete a vietnami nép közötti gyönyörű kulturális aspektusokat, valamint az egység és szeretet szellemét tiszteli. Megjelenése után a videoklip gyorsan rengeteg nézőt vonzott, és sok vitát váltott ki a közösségi médiában.
A dallamra és a vizuális elemekre adott pozitív visszajelzések mellett a dal a „az érett rizsszárak kiállnak, de nem hajtják meg a fejüket” szöveget is vitákba keveredett. Sokan zavarodottságuknak adtak hangot a képhasználattal kapcsolatban. Néhány néző úgy érezte, hogy a dalszöveg ellentmond az „érett rizs meghajtja a fejét” idióma ismerős jelentésének. A természet törvényei szerint, amikor a rizs érik, a szemek elnehezülnek és lefelé görbülnek, ami a tájékozott és sikeres, általában nyugodt és szerény emberek képét idézi. Ezért a dal „érett rizs, amely nem hajtja meg a fejét” sorával ellentétben a közönség azt mondta, hogy ez az „üres, silány minőségű rizs” ábrázolása, így negatív felhangot hordoz.
A közönség vitájára reagálva Chau Dang Khoa zenész, a dal szerzője magyarázatot adott. A zenész szerint a dalszöveg a nemzeti büszkeség érzelmi kontextusába helyeződik, különösen, ha olyan kifejezésekkel kombinálják, mint a „Vietnam fia” és a „szeretet egymás iránt bombák és golyók közepette”. Ezért a „soha ne hajoljunk meg” nem arroganciát hordoz, hanem a nehézségekkel, nyomással vagy történelmi eseményekkel szembeni hajthatatlanságot hangsúlyozza. A "Người Việt mình thương nhau" (Mi vietnamiak szeretjük egymást) klipet Cẩm Ly és Hoà Minzy adják elő.
A zenész arra a következtetésre jutott, hogy az „érett rizsszárak, amelyek egyenesen állnak, de soha nem hajtják meg a fejüket” képe az ő módja annak, hogy ábrázoljon egy olyan nemzetet, amely számos felforduláson ment keresztül, de nem esett el, továbbra is megőrizte önbecsülését és a magasra emelt fejjel való fellépés szellemét. Chau Dang Khoa hangsúlyozta a központi üzenetet: a vietnami nép lehet alázatos, de soha nem volt olyan nemzet, amelyik meghajtja a fejét. „Megértem, hogy ha ezt a sort önmagában vizsgáljuk, különböző értelmezések létezhetnek. Ha azonban a teljes dal kontextusába helyezzük - »Vietnam fia«, »szeretet bombák és golyók közepette«, »a vietnami emberek szeretik egymást« -, akkor ez a sor nem az arroganciáról szól, hanem a bátorságról és a szellemről.” „Számomra a »magasra érő, de soha fejet meg nem hajtó rizsszárak« a vietnami nép gyönyörű képét jelentik: átvészelték a viharokat, de nem adták fel, sok veszteséget szenvedtek el, de nem veszítették el az önbecsülésüket, fájdalomban nőttek fel, de mégis emelt fővel éltek” - osztotta meg a zenész.
Chau Dang Khoa zeneszerző ismét válaszolt, kijelentve, hogy elismeri és nagyra értékeli az összes visszajelzést és szeretetet, amit mindenki a „Vietnamese People Love Every Other” (A vietnami emberek szeretik egymást) című dal iránt tanúsított. Châu Đăng Khoa zeneszerző átírta a dalszöveget a "Az érett rizsszárak magasak, de nem hajtják le a fejüket" sor körüli vita után. A férfi zenész azt mondta, hogy tegnap este proaktívan átírta a sor szövegét, abban a reményben, hogy a dal jobban elterjed a szeretet, a büszkeség és az egység szellemében a vietnami emberek között.
A rizs termesztésének kihívásai
A rizs iránti kereslet világszerte nő, de egyre komolyabb veszély is fenyeget: az éghajlatváltozástól a fertőzésekig. A Dél-Amerikából származó puhatestűek, az almacsigák ártalmatlan tűntek, mostanra azonban elárasztották a rizsföldeket, folyókat és lápokat. Az almacsigák megeszik a rizs hajtását, elrágják alul a növény szárát. Minden egyes csiga egy négyzetméternyi területet tud elpusztítani egy éjszaka alatt. Gyorsan szaporodnak, mert nincs természetes ellenségük. "Le kell lassítanunk az elszaporodásukat, amennyire lehetséges. Ez egy olyan csapás, amelyet nehezen lehet kivédeni, meg kell tanulnunk együtt élni vele." Kutatók is segítenek a gazdáknak, hogy megtalálják a megoldást. A növényvédő szerek kárt okoznának a kagylókban, amelyeket szintén tenyésztenek ebben a térségben. "Az adott helytől függően egyes módszerek jobbak lehetnek másoknál. A só azonban a rizsben is kárt tesz."
Az éghajlatváltozás miatt sok régióban nő a talaj sótartalma, emiatt kevesebb rizs terem. "Van egy keresztezésünk az ázsiai rizsfajta és a minőségi spanyol fajta között. Láthatjuk, hogy a hibridnek kávébarna színűek a magjai, érettek és feldolgozásra készek." A párhuzamos kísérletek Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban olyan rizsfajtákat adhatnak a gazdáknak, amelyek ellenállóak a sóval szemben. Visszatérve a tengerpartra, új rizsfajtákat termesztenek a tesztmezőn. "A talaj sóssá válása nemcsak helyi probléma az Ebro deltájában, hanem az egész földközi-tengeri térséget érinti, egész Európát. Sőt, globális ügy. Ami az almacsigákat illeti, projektünkben nem az a kérdés, hogy vajon elérik-e Franciaországot vagy Olaszországot, hanem az, hogy mikor."
