A magyar konyha évszázados hagyományai és a modern élelmiszerbiztonsági előírások egyaránt hangsúlyozzák a húsok megfelelő elkészítésének és tárolásának fontosságát. A nyers húsok - különösen a baromfi - gyakran tartalmaznak baktériumokat, mint például a szalmonella, amelyek súlyos ételfertőzést, ételmérgezést okozhatnak. Az alapos sütés-főzés elengedhetetlen a kórokozók elpusztításához, és akkor tekinthető megfelelőnek, ha az étel felforr, vagy a belsejében is eléri a 75 °C-ot.
Élelmiszerbiztonság a húsfogyasztásnál: a beszerzéstől a tárolásig
Az élelmiszerbiztonság már a hús beszerzésénél kezdődik. Fontos, hogy az étkezéshez és ételkészítéshez vásárolt húsokat mindig megbízható helyről, üzletben vagy piacon szerezzük be. A húsok frissességét a gyakorlott fogyasztó is meg tudja ítélni színe, szaga, állaga és tapadóssága alapján. Amennyiben a termék állaga nem friss, szaga vagy színe eltér a szokásostól, ne vásároljuk meg. Kerüljük azokat a helyeket, ahol a nyers húst értékesítő eladó szolgálja ki a felvágottat, kolbászt vagy szalámit, ezzel megelőzve a keresztfertőzést. A csomagolt húsoknál és húskészítményeknél a jelölésnek magyar nyelven kell szerepelnie.
A húsokat hűtve, 0-5 °C-on kell tárolni. A húst és húskészítményt hűtött állapotban kell hazavinni. Fontos, hogy a hús szobahőmérsékleten hamar romlásnak indul, ezért minél hamarabb hűtőbe kell tenni vagy fel kell dolgozni. Akkor hatásos a hűtés, ha a húsokat 5 °C fok alatt tudjuk tárolni. A nyers húst és baromfit az összes többi élelmiszertől elkülönítve kell tárolni, hogy elkerüljük a baktériumok átterjedését.
A nyers hús mosására, szeletelésére és tárolására használt eszközöket és edényeket ne használjuk kész ételekhez. A szennyezett kézzel, eszközzel, edénnyel a baktériumok átkerülhetnek a kész ételre is. Langyos hőmérsékleten a baktériumok rohamosan elszaporodnak, míg a hatékony hűtés megelőzi, illetve csökkenti a szaporodásukat.
A nagy adagban főzött, nagy darabban sült, és/vagy töltelékes étel közepe néha nem kap elegendő hőt, így az ott meghúzódó mikrobák túlélhetik a hőkezelést, és a hűlés langyos szakaszában felszaporodhatnak. A megmaradt készételt mielőbb hűtsük le és tegyük hűtőbe. Az elkészült étel szobahőmérsékleten 2-3 óráig, hűtve 1-3 napig tárolható biztonságosan. A maradékot nem elég megmelegíteni, mindig át kell forrósítani, hogy az esetlegesen elszaporodott baktériumokat elpusztítsuk.
Amennyiben húsos ételek elfogyasztását követően néhány órán vagy napon belül hányinger, hányás, hasmenés, hasi görcsök, általános rosszullét, láz vagy egyéb tünetek jelentkeznek, azonnal forduljunk orvoshoz. Addig is a legfontosabb a bőséges folyadékpótlás. Enyhe tünetek esetén is javasolt a háziorvos felkeresése, hiszen az egyedi megbetegedés része lehet egy kiterjedt járványnak vagy tömeges ételfertőzésnek.
10 Eszméltetlen Rendszerező Trükk, ami tényleg működik - INSPIRACIOK.HU | Csorba Anita
Lesütött hús: egy régi tartósítási módszer újjászületése
A falusi háztartásokban a hús, a kolbász és némely családnál a töpörtyű lesütése és zsírban tárolása, a füstölés mellett, a feldolgozott disznóból készült ételek konzerválását szolgálta. Disznóvágáskor üstben, bő zsírban, lassú tűzön puhára sütötték az enyhén sózott oldalas szeleteket, illetve a család ízlésének megfelelő húsokat. Akkor készült el, amikor könnyen ki lehetett húzni a húsból a csontot.
A sült húst véndőbe, nagyobb lábosba vagy fazékba szedték, és felöntötték annyi zsírral, hogy a hús ússzon benne. Az edény tetején a hús nem lóghatott ki, hanem légmentesen be kellett fednie a zsírnak. A kolbászt külön sütötték ki, majd 10-15 cm-es metszéseket vágtak belőle, a lesütött hús közé tették, és fehér zsírral öntötték le. Volt, ahol a lesütött kolbászt külön készítették, a metszéseket edénybe tették, és azzal a piros zsírral öntötték le, amelyben sült. A lesütött húsos edényeket hűvös, száraz helyen tartották. Manapság a hűtőszekrények és hűtőládák korában egyre ritkábban készítenek lesütött húst disznóvágáskor.
Aki ki szeretné próbálni ezt az egyszerű, páratlanul finom húst, kisebb mennyiségből otthon is elkészítheti. A lesütött húst tehetjük kisebb lábosokba, cserépedényekbe, kisebb véndőbe vagy befőttes üvegekbe is. Minél tovább áll a hús a zsírban, annál finomabb, porhanyósabb lesz. A hús lesütése nagyon hasonlít a franciák népszerű konfitálásához, azonban a magyar falusi konyha által használt elkészítési mód sokkal egyszerűbb, puritánabb, hiszen fűszerezésül csak sót használt, szemben a franciák kakukkfüves, rozmaringos, babérleveles, hagymás, fokhagymás, zsályás stb. fűszerkavalkádjával. Természetesen az otthon készült lesütött húst mindenki ízlése szerint fűszerezheti.
Lesütött hús és kolbász receptje
Hozzávalók a lesütött húshoz:
- 2 kg hús szeletelve (pl.: oldalas, tarja, dagadó)
- 1-1,5 kg zsír
- só
Hozzávalók a lesütött kolbászhoz:
- 2 kg frissen töltött kolbász
- 1-1,5 kg zsír
(A lesütött kolbászt a fent leírtak szerint készíthetjük külön is, de a lesütött húshoz adva is.)
Elkészítés:A hússzeleteket enyhén besózzuk, bő zsírban lassú tűzön 2-3 óra alatt puhára sütjük. A kolbászt egészben, ugyancsak bő zsírban, lassú tűzön kb. 1 óra alatt megsütjük. A megsült kolbászt 10-15 cm-es darabokra vágjuk. A lesütött hússzeleteket és a kolbászt abba az edénybe tesszük, amelyben tárolni szeretnénk, és felöntjük annyi zsírral, amennyi ellepi. Miután kihűlt, lefedjük és száraz, hűvös helyen tároljuk. Több hónapig eltartható. Fogyasztáskor zsírral együtt szedjük ki a húst és a kolbászt az edényből, felmelegítés után a leolvadt zsírt visszaönthetjük az edénybe. Házi savanyúsággal tálaljuk.
A kemence és a kenyérsütés művészete
A kemence a fűtés mellett elsősorban sütés-főzésre szolgált. A kenyéren kívül különböző sülteket, tésztákat és süteményeket készítettek benne. A ház körül adódó szárítási, párolási munkákat is itt végezték.
A kenyér jelentősége a magyar kultúrában
A kenyér a magyar ember táplálkozásában évszázadokon keresztül központi helyet foglalt el. Az alföldi kenyér már a 18. században fogalom volt Európában. Nyugati utazók ámulattal írtak különleges finomságáról, hatalmas méreteiről, melyek mindvégig a magyar házikenyér jellegzetességei maradtak. Jelentősége a paraszti gondolkodásmódban és hiedelemvilágban is megmutatkozott. A kenyér készítése összetett, 18-20 órát is igénylő munkafolyamat, amelyet minden lánynak meg kellett tanulnia még a férjhezmenetele előtt.
Augusztus a néphagyományban az új kenyér hava: eleink ekkortájt sütöttek először a nyáron aratott búzából kenyeret. Augusztus 20. egyik vonatkozása szintén az új kenyér ünneplése. Az addig elsősorban egyházi ünnepet 1950-től átnevezték „az új kenyér ünnepé”-nek, a dolgozó parasztságra és az aratóünnepségekre hivatkozva.
Az aratás és a liszt útja
Az aratás minden évben június végén, Péter-Pál-napkor kezdődött. A folyamatát „A part alatt” című gyerekdal jól leírja, és a szövegből sejthető, hogy a kombájnok megjelenése előtt bizony fáradságos munka volt. A 16. századig sarlóval arattak, ezt követően pedig kaszával. A kaszálás férfimunka volt, hiszen sok fizikai erő kellett ahhoz, hogy órákon keresztül emelgessék és mozgassák a szerszámot. Mögöttük mentek a marokszedők, jellemzően asszonyok és lányok, őket követték a kötözők, akik kévébe, majd keresztekbe rakták a learatott búzát. Végül csűrökbe, pajtákba hordták, vagy asztagokat raktak belőle.
Ezt követte a cséplés, egy hadaró nevű szerszámmal egészen addig ütötték a kalászokat, míg üresek nem lettek. Ezután megrostálták a gabonát, hogy ne maradjon a szemek között pelyva vagy törek. A megtisztított búzát elraktározták faládákba vagy földbe ásott, szalmával bélelt vermekbe, majd elvitték a malomba megőrölni. Végül hazavitték a lisztet, és kezdődhetett a kenyérsütés.
A hagyományos kenyérsütés lépésről lépésre
A kenyérsütésnek megszabott rendje volt a paraszti társadalomban. Hetente egy alkalommal, általában szombaton sütöttek kenyeret, egész hétre - vagy akár még tovább - elegendő mennyiséget, hiszen a jó kenyér két hét elteltével is puha maradt. A kenyérsütés már az előző este elkezdődött, a kovász készítésével és a liszt szitálásával.
10 Eszméltetlen Rendszerező Trükk, ami tényleg működik - INSPIRACIOK.HU | Csorba Anita
1. Kovászkészítés:A kenyérsütés első lépése az erjesztő anyag (kovász) áztatása. Ezt a déli vagy kora délutáni órákban végezték, langyos vizet öntve a szárított erjesztőre. A tartósított erjesztő anyag készítésére többféle módszert alkalmaztak, apróbb helyi változtatásokkal, jellegzetességekkel.Az egyik legelterjedtebb eljárás szerint öt liter vízbe egy liter komlóvirágot, öt fej apróra vágott vöröshagymát, fél liter zabot és öt erős pirospaprikát tettek, majd puhára főzték. A főzettel leforráztak egy szakajtónyi durva búzakorpát, amelyet a malomból szereztek be. A laza, könnyű korpát az őrlés elejéből vették, leggyakrabban élesztőkorpának, léhakorpának vagy pillangóskorpának nevezték. Az összekevert anyagot ezután kelni, érni hagyták, majd pogácsákba szaggatva megszárították.A másik eljárás során a korpát forrásban lévő must habjával gyúrták össze, majd érlelés után megszárították.
A kenyérsütési gyakorlatban nemcsak tartósított erjesztő anyagot használtak, hanem olyat is, amely csak két sütés közötti időtartamra volt eltartható. Alkalmazása a folyamatos kenyérsütésből következett. Minden dagasztás előtt a megkelt kovászból vettek el kovászmagnak valót, liszttel elgyúrták, majd kelni hagyták és megszárították.Újabban bolti élesztőből is készítettek kovászt, ha nem volt kovászmagjuk. Az élesztőt langyos vízben feloldották, majd búzaliszttel hígabb tésztát gyúrtak belőle, amelyet két órán át állni hagytak.
Másutt a teknő oldaláról vakarták le az odatapadt tésztát, amit vízzel forrázott búzakorpával gyúrtak össze, ezt párnak nevezték. A Dunántúlon pedig a záporka volt használatos: ez az előző sütésből maradt hígabb tészta, amit fazékba tettek, majd a pincében tároltak a következő sütésig, időnként egy kis lisztet és vizet hozzákeverve. Elő kellett készíteni a dagasztóteknőt és a szakajtókosarat is.
2. Liszt szitálása és kovászolás:A liszt szitálását az esti órákban kezdték meg. A jó kenyérhez jó minőségű búzaliszt kellett, amelyet selyemszitán kétszer átszitáltak. A szélmalmok és a szárazmalmok régen a lisztet és a korpát egybeőrölték, ezt az asszonyoknak otthon kellett szétválasztaniuk. Először durvább szitával a korpát, majd sűrűbb szitával a dercét vették ki belőle.
A liszt szitálása után következett a kovászolás. A lisztet a dagasztóteknő egyik oldalába tolták, majd egy részét az üres sarokba húzták, és a többitől gáttal választották el. A különvett lisztbe mélyedést vájtak, majd fölé helyezték a keresztfát, amely a szűrőszitát tartotta. Ezután a feloldott erjesztő levét a szűrőn keresztül a lisztre öntötték, és fából készült lapockával vagy kovászolókanállal összekeverték. Ha szükséges volt, még langyos vizet is adtak hozzá. Néhány helyen a kovászt a lapockával körös-körül jól megveregették, míg hólyagos nem lett. A kész kovászt lelisztezték, majd fölé téve a keresztfát, a sütőabrosszal letakarták. Ezután éjszakára pihenni, érlelődni hagyták. A letakart kovász megkeléséhez 6-7 óra kellett, de volt, aki 12 órát is pihentette. Téli sütéskor vigyázni kellett, hogy a liszt hideg ne legyen, a kovász meg ne fázzon. A hideg lisztet ilyenkor a kemence kuckójában melegítették, a kovászolást pedig a szobában végezték. Éjszakára a teknőre dunnát vagy párnát tettek, hogy a kelés idejére a kovászt melegen tartsák.
3. Dagasztás:A kenyérsütés anyagaiból egy szakajtónyi liszt kellett egy 4-5 kilós kenyérhez. Erjesztőanyagból 1-2 pogácsányi korpaélesztő vagy fél marék morzsa. Vízből három litert számoltak, sóból pedig fél marékkal kenyerenként.
A dagasztáshoz kora hajnalban keltek fel. Először a víz kétharmad részét (kb. 2 liter) meglangyosították, majd sót tettek bele. Fontos, hogy „nincs kelletlenebb étel a´sótalan kenyérnél bár melly jól legyen egyébként készítve, ez szinte kifordul az evő szájából” - állította Nagyváthy János. Ezután a kovászt a mellette lévő liszttel összekeverték, rászűrve a maradék vizet. Munka közben a lisztet a kovászhoz húzták, és két kézzel összetörték, átdolgozták. Ezután láttak a dagasztáshoz, amely a kenyérsütés legnehezebb munkája volt. A tésztát egy-két óra hosszat nyomkodták, gyúrták, csukott ujjakkal öklözték. A dagasztó személy a tésztába szünés nélkül taszigálta be egyik öklét a másik után, és azonban a kezét mindenkor kiterjesztve húzta ki. A tészta akkor volt jó, ha hólyagosodni kezdett, a kézről könnyen levált és megnyomva visszarugózott. Ekkor a dagasztást befejezték, a teknőt újra letakarták, és egy-másfél órát kelni hagyták. Ezalatt elmosogattak, és begyújtottak a kemencébe.
4. Szakajtás és sütés:A fűtés ideje alatt szakajtották ki a kenyeret. A tésztából lisztes kézzel kenyérnyi darabokat vágtak, majd megforgatva gömbölyűre formázták. A kenyérrel együtt szakajtották a cipóknak valót, valamint félretettek tésztát a lángos számára is. A szakajtókosarak belsejét vászonkendőkkel, az úgynevezett szakajtóruhákkal bélelték ki, majd belehelyezték a tésztát. A tetejét egy kicsit megigazították, meglisztezték, hiszen bevetéskor ez lett a kenyér alja.
Mire a kemence fűtésével és a kenyér előtti lángossütéssel végeztek, a szakajtókban megkelt a tészta, és következhetett a kenyér bevetése. A kemence fenekét ekkorra már tisztára söpörték, miután a parazsat kihúzták belőle. Először a párélesztő korpájából gyúrt kutyakenyeret vetették be, amelynek a közepébe szúrták a szusztorát a kemence megvilágosítására. Előfordult, hogy a szusztorát az első kenyérbe szúrták, és azzal együtt tolták be. Ezután a sütőlapátot a kemence szája előtti padkára fektették, majd a szakajtóból a kenyeret ráborították. Berakás előtt a kenyér külső oldalát késsel megvágták, hogy gyirkás legyen. A bevetést gyorsan végezték, hogy a kemence ki ne hűljön. Az első két kenyeret a hátuljába, a majba tolták, a többit pedig előrébb, mindig egy meghatározott rend szerint. A cipó helye a kemenceszáj közelében volt.
A kenyér sütéséhez két órára volt szükség, de a cipót előbb vették ki. Sütés közben be-benéztek a kemencébe, ellenőrizték a kenyeret. Ha túl gyorsan sütött a kemence, akkor az előtét lejjebb vették, nehogy a meleg megkapja a kenyér tetejét. Amikor a kenyerek szépen megsültek, a sütőlapáttal kivették őket, aljukat leseperték, és a kemence szájánál rögtön megmosdatták, hogy szép fényesek legyenek. Az alföldi kenyér az aljánál 35-40 centiméter átmérőjű volt, magassága 20-25 centiméter körül mozgott, de a Dél-Tiszántúlon elérte a 30 centimétert is.
Nagyváthy János azt írja, hogy különösen Debrecenben, Miskolcon, Komáromban, Nagyszombaton, Szegeden és Rimaszombaton készítenek ízletes kenyeret. Ezek jellemzője, hogy „domború, héjja sem igen lágy, se kemény; sárga, vagy barna: de nem fekete égett; nints elválva a´ bélitől: a´ béli szívós és nem elmorzsálható. Ha a´ bélit bényomják: ismét magától felduzzad: inkább apró sűrű, mint igen lyukatsos, jóízű, nem savanyú több napok múlva is; a´ tejet feliszsza, mint a´ szivats, vagy spongyia: ha a´ fenekét megütik ököllel, az egész kenyér egyaránt megrendűl és dobog”.
Rozskenyér és dúsított kenyerek
A búzaliszt alkalmazása mellett a kenyérsütés másik legfontosabb alapanyaga a rozs volt. Az Alföld homokos területein jobban termett, mint a búza, olcsóbban hozzá lehetett jutni, a belőle sütött kenyér nyáron hosszabb ideig elállt. Készítésmódja sok hasonlóságot mutat a búzakenyérével. Kenyérsütéshez az utóbbit használták, egyszerre átszitálva. A liszt szaporított, ezért 5 szakajtónyi lisztből lett 6 kenyér. Erjesztőnek morzsát vagy korpaélesztőt alkalmaztak. A morzsából egy teljes marék kellett kenyerenként, korpaélesztőből csak fél marékkal számoltak. A kovászolás a leírtakkal egyező módon történt. Nyáron 3-4 órát kelt a kovász, télen 6-7 órára is szükség volt. Dagasztóvíznek fél litert mértek ki kenyerenként, s fél-fél marék sót oldottak fel benne. A dagasztás egy óra hosszat tartott, néha előfordult, hogy kétszer is átdagasztották a tésztát. Pihentetés után következett a szakajtás, majd a sütés.
A kenyérsütéshez szánt búzalisztet vagy a tésztát többféle módon lehetett dúsítani. Sokszor a kenyeret szükségből egészítették ki, de gyakran csak az ízesítés kedvéért adagoltak hozzá más anyagokat. A belesütött krumplitól a kenyér ízesebb lett, belseje hosszabb ideig puha maradt. A főtt krumplit összetörve a dagasztáskor dolgozták a tésztába. Kenyerenként 2-3 darab krumplit számoltak, de az adagolást egészen az egynegyed részig fokozhatták. A krumplit nyersen is lehetett a kenyérhez adni. Ilyenkor este megtisztították a szükséges mennyiséget, majd reggelig vízben hagyták. Igen finom kenyeret lehetett sütni, ha a búzaliszthez egy marék rozslisztet kevertek. Hasonlóan finom volt az a kenyér is, amelynek lisztjéhez fele arányban árpa - vagy kukoricalisztet adtak. A korpás lisztből is lehetett kenyeret sütni, ha szükség rávitte az embereket.
A zsíros kenyér, avagy a "zsíros deszka" - egy feledhetetlen íz
Van nekünk, magyaroknak egy olykor elfeledett, de újra és újra teret kapó egyszerű és rendkívül finom fogásunk: a zsíros kenyér vagy a zsíros deszka. A jelenlegi gasztronómiai trendek szívesen kiszorítanák az asztalról, de nem bírnak vele. Ez ugyanis a legtöbb ember számára több egy egyszerű eledelnél: a gyerekkorát idézi.
A zsíros kenyér univerzális étek. Lehet azt reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára enni. Ha éjszaka megéhezik valaki és kilopakodik a konyhába, egy karéj zsíros kenyér biztosan elveri a farkaséhségét. Hogy egészséges-e? Szerintem attól függ, milyen gyakran, mekkora mennyiséget fogyasztunk belőle. Ha mértékkel illesztjük be a heti étrendbe, akkor semmivel se jobb vagy rosszabb egy felvágottas szendvicsnél.
A klasszikus zsíros kenyér és variációi
Nincs olyan, hogy klasszikus zsíros kenyér. Van viszont hideg sertészsírral megkent kenyér, amire nem kerül más, csak só. Lehet aztán ezt cifrázni. A só mellé őrölt pirospaprikát szórni a zsír tetejére. Lehet fokozni apróra vágott édes hagymával, vagy lilahagymával, nem beszélve a karikákra szelt újhagymáról. De vigyázat, mert ezt a variációt bizonyos vendéglátóhelyeken már aranyárban mérik. Pedig az csak zsíros kenyér akkor is, ha hófehér porcelántányéron kínálják és tetszetősen megszórják hagymával.
Jó barátságot ápol a gyümölcsökkel is, különösen a dinnyét meg a szőlőt szereti. Néha a cukrot, mert emlékszem arra is, amikor a vastagon zsírral megkent kenyérre még ropogós kristálycukor is került. Tripla energiabomba, az biztos, lehetett aztán pörögni tőle naphosszat, bejárni a falut, falkába verődve rúgni a labdát a poros utcákban.
Különleges zsíros kenyerek
Sokan imádják a kolbászzsíros kenyeret. Igen, azt az igazit, amikor a tepsiben sütött kolbász zsírjába mártogatjuk a kenyeret. Jó az forrón is, de akkor is, ha szűrjük és az üvegbe mert, megdermedt zsírral kenjük másnap, harmadnap, sokadnap a kenyeret. Ilyenképpen van a hurkazsírral is, bár az egy fokozattal kevésbé ízletes, de azért ott van a kedvenc kencék listáján. A pecsenyezsírral együtt, főleg, ha fokhagymás húst sütöttek benne előtte. A pipizsír, a kacsazsír már luxus, a libazsírról meg említést se merünk tenni, nehogy mindenki kést ragadjon és szeljen magának egy vastag szelet kenyeret, hogy nosztalgiázzon egy jóízűt.
Valójában „életmentő” volt mindig a zsíros kenyér: amikor nem volt idő főzni, későn ért haza az anyuka a gyárból, vagy nagy volt a hajtás mezőgazdasági kampánymunkák idején. A pincéhez, a határba is ki lehetett vinni, elverte az emberek éhét szépen. Mégse üres kenyeret ettek, jobban csúszott az zsírral.
A mai gyerekek is rajonganak érte. Jó lehet akár egy túrára is. Rakhatunk mellé bőséggel vitamindús zöldségeket, paprikát, paradicsomot, retket, zöldhagymát. Újra is gondolhatjuk, kipróbálhatjuk reformgabonából készült kenyérrel is. Lehet, beválik az is.
A falusi búcsúk és a gasztronómia
A falusi búcsúk évszázadok óta fontos szerepet játszottak a közösségi életben és a gasztronómiai hagyományok ápolásában. Régen a búcsú tulajdonképpen a templom ünnepe volt, amelyet tavasztól őszig szinte minden vasárnap megünnepeltek valahol. A mi falunkban mindig Mindenszentek után való vasárnap ünnepelték a búcsú napját, ami nagyon jókor volt, mert már a mezei munkákkal végeztek.
Előkészületek és a búcsú ételei
A búcsúra való készülődés hetekkel előre megkezdődött. Jó előre megvették a malacot, hogy búcsúra jól meghízzon. Esetleg az asszonyok kacsát vagy libát tömtek, sok csirkét neveltek, tyúk is volt minden háznál elég. A házigazda elvitte az új búzát a malomba, meghozta a szép lisztet, kenyérnek és kalácsnak valót. Nagyon kellett készülni, mert nagy volt a család és vendégeket is hívtak erre az alkalomra.
Abban az időben mindent maguk termeltek meg az emberek, ami kellett a háztartáshoz. Az asszonyok maguk sütötték a kenyeret, kalácsot. Minden házban volt a konyhában kemence, még a húst is abban sütötték, mert akkor volt finom a pecsenye. A búcsú előtti héten kezdődött a sütés-főzés. Először megsütötték az asszonyok a kenyeret. A disznót csütörtökön vágták le, besózták, pénteken sütötték meg a kemencében. Minden háznál sütöttek mákos-diós kalácsot, kuglófot meg linzertésztát, amit a gyerekek csak rácsos kapunak hívtak. A férfiaknak az volt a dolguk, hogy a diót meg a mákot megtörjék a mozsárban. A szomszédasszonyok együtt sütöttek, legtöbbször éjjel, amikor aludtak a gyerekek.
Szombaton korán reggel megpucolták a baromfiakat, a kacsát vagy a libát meg is sütötték, a tyúkok levesnek kellettek, a csirkék meg a tejfölöshöz, rizshez. Vasárnap reggel megérkeztek a vendégek, reggelire finom malacpecsenye vagy sült kacsa volt, utána kuglóf tejeskávéval. Ebédre minden háznál tyúkhúslevest főztek, meg tejfölöst /paprikás csirkét/, köretnek rizs járt hozzá. Azelőtt csak nagy ünnepeken volt rizs, inkább krumplit vagy savanyú káposztát főztek.
A búcsú vasárnap estéjén a lányok elvitték a párjukat vacsorára, meg egy-egy zenészt is, a legények pedig vittek magukkal egy üveg bort, mert úgy illett. A vacsora bőséges volt, sült hús, esetleg friss kolbász vagy kacsa pecsenye. Utána finom süteményt kínáltak. Akkor a torta meg a rántott hús még nem volt divat.
A búcsúk változásai
A régi romantikus búcsúknak mára nyoma sincs. A mai búcsúk inkább nagyvásárok, ahol mindenféle ruhaneműt árulnak, férfi és női ruhákat, gyerek holmikat, sportcikkeket. A ringlispiseket felváltotta az óriáskerék, céllövölde is több van. A vattacukor, mézeskalácsszív, siflisbaba, huszár, hajasbaba és mindenféle gyerekjáték és cukorka továbbra is megtalálható, de minden igen drága. Este a fiatalok diszkóban fülsüketítő zenére táncolnak, az idősebbek meg a kocsmában múlatnak. Ma már a torta a divat és a rizs mellé a rántott hús való.
