A magyar irodalmi kánonban kevés olyan alak létezik, akinek élete és életműve annyira összefonódott volna a nélkülözés szimbólumaival, mint József Attiláé. A „hosszú az Úristen, rövid a szalonna” mondás nem csupán egy cinikus mottó a korai költészetében, hanem egyfajta egzisztenciális meghatározottság, amely végigkísérte a költőt egész pályáján. Ez a szimbolikus szalonna egyszerre jelenti a fizikai éhséget, a társadalmi perifériára szorítottságot és azt a sajátos, keserédes humort, amellyel a költő a világ abszurditására válaszolt.
Az árvaház és a csavargó-lét árnyai
Az irodalmi recepció gyakran apátlan-anyátlan Kakuk Marciként hivatkozik József Attilára. Németh G. már 1929-ben, a Nyugat hasábjain rámutatott arra, hogy a költő társadalmonkívülisége újkeletű és hangsúlyozott. Túlsokat emlegeti az öles kondérban fővő babot és a lyukas nadrágot, amelyet a tenyerével kell takarnia. Ez a magatartás azonban nem puszta póz, hanem a létezés kényszere. Az a figura, aki a tükör előtt állva önmagát költi meg, szükségszerűen építi fel azt a mitikus szegénységet, amely a modern magyar költő archetípusává vált.
A bagótlan Kakuk Marci, akiben ott munkál a Rousseau-i romantika, egyszerre hordozza magában a lázadást és a tehetetlenséget. „Ha fa volnék, hát fészket igazán a varjú is szükségből rakna rám” - írja, érzékeltetve a gazdátlanság száraz humorát. Ez a humor teszi lehetővé, hogy a „hosszú az Úristen, rövid a szalonna” mottó egykedvűsége ne váljon tisztán depresszívvé, hanem megnyíljon a szerelmi ellágyulás és a forradalmár lelkesültség irányába.
Az éhség mint költői és egzisztenciális valóság
József Attila életét a koplalás határozta meg. Nővére, József Jolán a A város peremén című életrajzi regényében kendőzetlenül írja le, hogy néha napokig koplaltak. Amikor már nem bírták tovább, megették a fazék hideg zsíros káposztát, amit a mama eldugott. A kőműves felesége, akinél albérletben laktak, néha beadott egy-egy tányér krumplilevest, ám később arra kényszerültek, hogy Attila egyetlen játékát - a hintalovat - is feldarabolják, evvel gyújtottak tüzet a paprikás krumpli alá.
Párizsi tartózkodása alatt sem volt jobb a helyzet. Hetekig mustáros kenyeret evett, meleg ételhez csak akkor jutott, amikor Cserépfalvi Imre, a párizsi magyar diáksegélyező bizottság elnöke felajánlott neki ingyen ebédjegyeket. A legenda szerint egyszer bablevest kért csomagban, kolbászreszelékkel, ami utólag derült ki, hogy csupán tréfa volt. 1926. október 15-én kelt levelében így ír Jolánnak: „Ha csomagot küldesz, nem veszem át, nem én, ha nem bableves van benne, csipetkével és kolbászszeletkékkel. Erről jut eszembe, hogy már nem érzem úgy a gyomromat, mintha lebegne, hanem mintha korcsolyázna, nyolcasokban.”
A Japán kávéház és a „javító kávé” intézménye
A költő éhsége gyakran vált közösségi élménnyé, vagy éppen a vendéglátóipar részéről tanúsított empátia tárgyává. Tersánszky Józsi Jenő megörökítette azt a tipikus esetet, amikor József Attila belépett a Japán (ma Írók boltja) kávéházba. Arca sápadt, komor, télikabátja koszlott, hóna alatt papírcsomag, benne nagy darab kenyér, öt deka füstölt szalonna. Reggeli-ebéd-vacsora.
Kraszner Menyhért, a kávéház tulajdonosa találta fel a „javító kávé” intézményét. Akinek nagyon nem volt pénze, kért egy sima kávét, majd bele egy kis „javító tejet”. Ha a kávé túlságosan tejes lett, akkor járt egy kis „javító kávé”. A pincér hátramegy rendelni és összedörzsölt mutató- és hüvelykujjával mutatja a tulajnak, hogy a vendég flamós, de csóringer. Ám Kraszner tudta: „Jól van, fiam, jegyezd meg: ez a nyiszlett kis ember legalábbis akkora költő lesz, mint Petőfi Sándor.” József Attila itt írta Születésnapomra című versét.
Gasztronómiai emlékek: a ritka örömök
Az ínyencfalatok ritkaságszámba mentek életében. Néha Hatvany báró vacsoráin lazacot és kaviárt kóstolhatott, vagy Berda József elvitte ebédelni az Illik-féle halászcsárdába. Az 1930. március 25-i díszvacsorán, amelyet nővére férje, Makai Ödön ügyvéd adott, József Attila az összes fogáshoz tréfás versikét faragott. A csigalevesről azt írta: „E levestől mennek falnak, / Kik belőle sokat falnak!”, míg a hideg fogasra így reagált: „Cúgot kapsz a halevéstől, / Nemcsak soktól, de kevesebből.”
Ezek a sorok is bizonyítják, hogy a költő számára az étkezés nemcsak biológiai szükséglet volt, hanem a társas érintkezés és a szellemi játék színtere is. A Kínálgató című töredékében a mértékletességre int: „Ne feledd, hogy régi szabály: / Csak mértékkel egyél, igyál.”
Április 11. és az idol-képzés mechanizmusa
Felmerül a kérdés: miért éppen József Attila születésnapja a Magyar Költészet Napja? Bár a hivatalos indoklás szerint 1964 óta ez az ünnepnap, a költő személye sokkal inkább bálvánnyá vált, mintsem egyszerű irodalmi alapvetéssé. Sokan elvárják, hogy egy „igazi” magyar költő szegény, szerencsétlen, árva, bolond legyen, és fiatalon önkezével vessen véget életének.
Márai Sándor Szindbád hazamegy című művében Szindbád és Artúr beszélgetése jól példázza ezt a kettősséget. Amikor a „Hosszú az Úristen, s rövid a szalonna” sorok elhangzanak, Szindbád elismerően bólint: „Szép vers - mondta Szindbád, s elismerően bólintott. - Férfias és magyaros. Főként az tetszik, hogy a szalonnáról is szó van benne.”
József Attila Élete és munkássága - Irodalom érettségi tétel | Erettsegi.com
A magyar irodalmi gondolkodás hajlamos József Attilát olyan maszk mögé rejteni, amely az „éhség önérzetes poétáját” látja benne. Pedig József Attila teljes költészetét átjárja az éhség: „Etess, nézd, éhezem.”, „Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset.”, „Örökké éhes vagyok.” Az éhség nála a Rossz jelképe, az étel maga a megtestesült Jóság. A költő nem csupán a szalonna rövidségét panaszolta el, hanem azt az űrt, amelyet a társadalmi és emberi kapcsolatok hiánya hagyott maga után.
A költészet napján érdemes talán levetnünk ezeket a maszkokat. József Attila nem a „szegény, szerencsétlen” költő, hanem a hatalmas formátumú alkotó, akinek minden egyes sora túlmutat az életrajzi nehézségeken. A szalonna szimbóluma csupán egy apró, földhözragadt részlet, amely mégis összefoglalja azt az emberi küzdelmet, amit József Attila a létezés nagy kérdéseivel vívott.