Franz Schubert, a romantikus zene egyik legkiemelkedőbb alakja, rendkívül gazdag életművet hagyott hátra. Kompozíciói között a kamarazenék és zongoradarabok különösen fontos helyet foglalnak el, melyek közül kettő, a közismert „Pisztrángötös” és a B-dúr zongoraszonáta, D. 960 kiemelkedő jelentőséggel bír. Ezek a művek nemcsak Schubert tehetségét mutatják be, hanem rávilágítanak a zeneszerző alkotói folyamatának különböző szakaszaira is.
A „Pisztrángötös” (A-dúr zongoraötös, D. 667): Az idilli természet képi megjelenítése a zenében
A Pisztráng-ötösként közismert A-dúr zongoraötös jóval korábbi kompozíció, 1819-ben keletkezett. Az öttételes mű melléknevét a negyedik, variációs tétel - az 1817-es Pisztráng című dal - témájáról kapta, feltehetőleg a csellista és támogató, Sylvester Paumgartner javaslatára. Schubert 1819-ben komponált zongoraötöse saját, két évvel korábban komponált daláról kapta elnevezését. A kvintett negyedik tétele a Pisztráng című opusz énekszólamára íródott variáció. Az, hogy Schubert a zenemű variációs tételének témájaként a Pisztráng dallamát választotta, nemcsak a dal rendkívüli népszerűsége indokolhatta, hanem az is, hogy a dalhoz maga a zeneszerző is erősen kötődött.
Az előadói apparátus és a mű keletkezése
A művet csak egy évvel Schubert halála után, 1829-ben adták ki. Az előadói apparátusban a vonósnégyesben megszokott második hegedű helyett nagybőgő szerepel, talán Hummel bőgőt alkalmazó kamaraműveinek hatására. Ez az egyedi összeállítás különleges hangzást kölcsönöz a darabnak. A tételek sorrendje a következő: Allegro vivace, Andante, Scherzo, Tema con variazione, Finale. A témával és variációkkal foglalkozó tételek (Tema con variazione) kiemelkedően fontosak a mű szerkezetében. Az eredeti Pisztráng dal egyszerűsége, tisztasága, lekerekítettsége olyan ideállá emelte Schubert szemében a motívumot, amelynek teljes szépsége csak különféle foglalatok előterében bontakozhat ki.
A variációs tétel mélységei: a Pisztráng története
Schubert Pisztrángötös Op. 114 5. tétel
A Pisztráng dal szüzséjét elképzelve kirándulunk, szép az idő, egy patak partján megpihenünk, és csak nézzük a kristálytiszta vizet, hallgatjuk békésen, ahogy csobog. Egyszerre észreveszünk valamit a vízben: egy gyönyörű halat, egy pettyes pisztrángot. Ez a látvány élő szíve a tájnak, amely maga köré rendezi a tájat, s a táj egyetlen testi gesztus, amellyel kitárja szívét nekünk. Ebben a szinte nem is evilági pillanatban megjelenik egy érzéketlen tahó, aki azon mesterkedik, hogy a halat kihalássza ebből a csodálatos élőképből. S ez még hagyján, de meg is teszi: felkavarja a vizet, a hal szem elől téveszti, nem tér ki előle, mert nem látja, s így áldozatul esik. A horgász egyszerűen fogja és kitépi a látvány szívét.
Mit lehet erre érezni? A természetnek mindegy, a patak csobog tovább, halljuk megint a kíséret jellegzetes motívumait, de mi ott állunk kifosztva. Hiába a moralizálás, valami elveszett, s az erkölcs nem lakatja jól azt, akit egy múlhatatlan érzéki hangulat örömétől fosztottak meg. Nincs lehangolóbb egy gyújtópontját vesztett háttérnél. Ám mit lehet tenni, a dal véget ért, a pisztráng, a látvány szíve, eltűnt.
De talán nincs még minden veszve. A kvintett variációs tétele ugyanis meglepő módon éppen ezen a ponton kezdődik. Nem a kiürült hátteret látjuk azonban, hanem magát a pisztrángot, pőrén. A jól ismert téma, amely a tétel kezdetén színtisztán mutatja meg magát, később ötféleképp, ötféle háttér előterében jelenik meg egymás után. A dal alapjául szolgáló verstől elvonatkoztatva, e bemutatás valóban olyan, mintha egyetlen ékkövet különféle foglalatokba helyeznénk, hogy a gyémánt lehető legtöbb vonása váljék láthatóvá. Ám nem pusztán erről van szó. Ha ugyanis egészében tekintjük a tételt, akkor jól érzékelhető, hogy a téma bemutatásának története van. Nem egyszerűen követik egymást a variációk, hanem valahonnan valahová tartanak. A hal pőre teste, amely a legkülönfélébb hátterek előterében kerül elénk, az út végén egyszerre visszakerül a helyére. Hogy hová? Hát a patakba! Igen, igen, visszajut ugyanoda, ahonnan a horgász kiragadta. A variációk egymást követik, s az utolsó, az ötödik, B-dúr variáció egyszerre egy számozatlan D-dúr Allegretto-ba torkollik, amely tökéletes mása az eredeti dalnak. A zeneszerző visszaszerezte a pisztrángot nekünk!
Visszatekintve azt is láthatjuk, ez nem volt épp könnyű: kedveskednie kellett a horgásznak, szaporítania a szót és körülírni a dolgot, de meg is kellett fenyegetnie, magasabb eszményekre apellálnia, és így tovább. Végül azonban csak sikerült. S az egész történet, amely a pisztráng megpillantásával kezdődött, csak itt, a variációk végén zárul. A hal tehát végül visszakerült oda, ahova való, ott villog pettyes bőre a mélyben s újból magára vonja a tekintetünk, ismét csobog a patak, ismét előttünk a csodálatos látvány, amivel nem lehet betelni. Köszönet érte, szép munka volt. Még a természetvédők is ötöst adnának rá.
Kiadások és források
A Pisztrángötös különböző kiadásokban jelent meg az évek során. Az első publikáció Vienna: Joseph Czerny, n.d.[1829] volt, Plate J. Cz. Más kiadók is megjelentettek példányokat, mint például Paris: Richault, n.d.(ca.1840) és Leipzig: C.F. Peters, No. 169, n.d.(ca.1899). Fontos megemlíteni a Neue Schubert-Ausgabe, Serie VI, 7: Werke für Klavier und mehrere Instrumente [NSA VI/7] Kassel: Bärenreiter-Verlag, 1975 kiadást, amely egy urtext/kritikai/tudományos kiadás. A műről Albert Stadler által másolt részek is léteznek, valószínűleg az első előadásra készültek, és az Augustiner-Chorherrenstift, St. Florianban őrzik őket.
Schubert kései zongoraszonátái: a halál küszöbén született remekművek
Schubert legutolsó, B-dúr szonátája (D. 960) a komponista a halála előtti hónapokban, 1828 nyarán-őszén írta e műfajban utolsó három művét. Publikálásukra egy évtizeddel később került sor, és igazán csak a 20. század folyamán kerültek méltó helyükre, a zongorairodalom legfontosabb művei közé. A három szonáta egymással és más kései Schubert-művekkel is mutat számos rokonságot, szerkesztésbeli hasonlóságot, a B-dúr hangnemű darab nyugodt, olykor komor szépségével emelkedik ki közülük.
A B-dúr szonáta (D. 960) jelentősége
A B-dúr szonáta Schubert egyik legmélyebb és legszemélyesebb alkotása, melyet a halál árnyékában írt. A művet áthatja a melankólia és a kontempláció, de ugyanakkor a szépség és a remény is. A lassú tételek különösen kifejezőek, tele vannak lírai dallamokkal és harmonikus gazdagsággal. Ez a szonáta a zongorairodalom egyik csúcspontja, melynek mély és összetett érzelmi világa máig megragadja a hallgatókat.
Előadóművészek és historikus előadásmód
Somlai Petra, a Hágai Királyi Zeneakadémia professzoraként is elismert, Junior Prima díjas művész, a Haydneum koncertjeinek rendszeres közreműködője, gyakran lép fel az Ensemble Variabilével, a historikus előadásmódra épülő kamarazene-játék egyik képviselőjével. Somlai Petra elsőként Schubert legutolsó, B-dúr szonátáját adja elő. A historikus előadásmódra épülő kamarazene-játék egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mivel lehetővé teszi a közönség számára, hogy a zenét az eredeti szándéknak megfelelően, korhű hangszereken és technikákkal szólaltassák meg.
Koncertek és előadások
A koncertek, ahol Schubert művei megszólalnak, mindig különleges élményt nyújtanak. Egy 2008. május 24-i koncerten a Régi Zeneakadémián (Budapest, VI.) például Brahms: Esz-dúr kürttrió, op. 40 és Schubert: A-dúr zongoraötös ("Pisztrángötös"), D. 667 is szerepelt a műsoron. Ezek az események lehetőséget adnak a közönségnek, hogy élőben hallgassa meg ezeket a remekműveket, és megtapasztalja a zene varázsát. Somlai Petra előadásában Schubert kései zongoraszonátái is új megvilágításba kerülnek, hangsúlyozva a művek intimitását és mélységét. Az Ensemble Variabile pedig a Pisztrángötös historikus előadásával nyújt betekintést a korabeli zenei gyakorlatba.
A Schubert A-dúr Zongoraötös, D. 667 és a kései zongoraszonáták egyaránt a zeneszerző géniuszát hirdetik. A "Pisztrángötös" az idilli természet és az élet körforgásának zenei megjelenítése, míg a kései szonáták Schubert belső világába, a halál és a transzcendencia gondolataiba engednek bepillantást. Mindkét mű méltó helyet foglal el a zongorairodalom legfontosabb alkotásai között, és máig inspirálja a zenészeket és a hallgatókat egyaránt.