A modern állattenyésztés folyamata markánsan elkülönülő fázisok összekapcsolódásával áll fel. Ezen fázisok elsődleges célkitűzései és főbb kihívásai is erősen különböznek, alapvető feladat azonban a lehető legnagyobb teljesítmény elérése, és a következő fázis optimális előkészítése. Az előbbi hiányosságai a középszerűség determinálásával, az utóbbi hibái pedig - a fázisváltáskor bekövetkező stresszhatások által - a folyamat ’megtörésével’ teszik lehetetlenné a kiemelkedő teljesítmény elérését. Az állatokat minden életszakaszban érik a teljesítményüket jelentősen meghatározó behatások.
A sertéstenyésztés fázisai és takarmányozási alapelvei
Az izomszövetek szerkezetének kialakulása szempontjából már az anyaméhben is meghatározó, hogy milyen tápanyagok jutnak el a később hízlalásba állítandó állathoz. A koca takarmányozásával már az ellés előtt eldől, képes lehet-e a születendő állat kimagasló teljesítményre. Születés után a tej mennyisége és összetétele, majd a szilárd takarmányok etetésének kezdetén annak összetétele befolyásolja meghatározóan a későbbi hízóállat potenciális teljesítményét. A Szentistváni takarmányok biztosítják az állatok életciklusuknak megfelelő optimális táplálását. A malactápról fokozatosan, a stresszhatás kiküszöbölésével kell áttérni a hízótápra.
A hízlalás első fázisában meghatározó jelentőségű a jól emészthető fehérjetartalom (döntően szójafehérje). A nehezebben emészthető fehérje (pepce, napraforgó) visszafogja a növekedés intenzitását, és negatív hatást gyakorol a hús minőségére. Az izomrostok minél intenzívebb fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy a takarmány megfelelő mennyiségben tartalmazza a szükséges aminosavakat. A 70 kg-os testtömeg elérését követően az intenzív izomgyarapodás helyett a zsírbeépítés kerül előtérbe, ezáltal csökken a növekedés intenzitása, valamint mérséklődik a takarmányértékesítés hatékonysága. A takarmányváltással ezt a folyamatot kell lekövetni. Ebben a fázisban a takarmány túlzott fehérjetartalma a korábbiaknál is komolyabb problémákat okozhat, így a csökkentett fehérje és energiatartalmú, ezzel párhuzamosan megnövelt rosttartalmú takarmányok etetése vezet eredményre.
Kocasüldő-nevelés és szaporodásbiológiai felkészítés
A kocasüldő-nevelés során az állatok egészséges fejlődésének, vitalitásának és a minél hosszabb hasznos élettartamot lehetővé tevő szervezeti szilárdság megteremtésének kell központi szerepet betölteni. Fontos a megfelelő zsírréteg kialakítása is, tekintve, hogy a szoptatás során komoly energiatartalékokra van szüksége a kocának, emellett a zsírban oldódó vitaminok is itt raktározódnak. A kocasüldők utónevelése során nagy figyelmet kell fordítani a szilárd, harmonikus testfelépítés és a jól fejlett emésztő és szaporító szervek kialakulására. A ’túletetés’ esetén az állat fizikai és fiziológiai fejlettsége elmarad a testtömeg-gyarapodás mögött, így ez mindenképp kerülendő. A kocasüldők utónevelésének időszakában emelt rost- és energiatartalmú takarmányokat szükséges etetni az egészséges fejlődés és a vemhesítésre történő eredményes felkészülés érdekében.
A vemhesítést megelőző (flushing) időszakban tovább kell növelni a napi energiabevitelt, ez azonban nem a takarmányösszetétel változtatásával, hanem a fejadagok növelésével érendő el. A fedeztetés utáni, közelítőleg 1 hónapos időszakban a kocák csak visszafogott mennyiségű energiát vehetnek fel, ellenkező esetben csökken az utódok száma, és fokozódik a visszaivarzás veszélye is. Ennek megfelelően ebben az időszakban a kocák napi takarmányadagja 2,5 kg. Ezt követően lehet elkezdeni a kocák visszafogott kondicionálását, ügyelve az elzsírosodás megelőzésére.
A malacok korai életszakasza és az immunitás kialakulása
A koca termékenyítés előtti és vemhesség alatti takarmányozása döntően befolyásolja az élve született malacok számát és kondícióját. A malacok születéskor nem rendelkeznek önálló immunvédelemmel, így rendkívül fontos, hogy mihamarabb föcstejhez jussanak. A föcstej anyai antitesteket tartalmaz, melyek a vékonybél nyálkahártyáján keresztül bejutnak a malacok vérkeringésébe, és passzív immunitást biztosítanak számukra. A 3. naptól a malacoknak a tej mellett szilárd takarmányt, malactápot is kell fogyasztaniuk. Ez erősíti a bélfalakat, és serkenti az enzimképződést (lipáz, amiláz, proteáz), elősegítve ezzel az emésztőrendszer felkészülését a tejtáplálást követő időszakra.
A malacokat 28 napos koruk után kell elválasztani az anyjuktól. Testtömegüknek a választásig el kell érni legalább a 8 kg-ot. A választáskor komoly stresszhatás éri a malacokat (anyjuk elvesztése, új környezet, új társak, hierarchiaharcok), mely jelentősen visszavetheti a fejlődést. El kell érni, hogy a malacok kiváló kondíció mellett kerüljenek elválasztásra. Ha nem sikerül kellő hatékonysággal kezelni a stresszt, úgy a rossz közérzet, az új környezet, és a hierarchiaharcok következtében csökken a takarmányfelvétel, lassul az enzimtermelés és káros anyagcsere-folyamatok lépnek föl.
Stresszkezelés a szemléletmód megváltoztatásával - Dr. Almási Kitti előadása
Húshasznú szarvasmarha-tartás: Technológiai alapok
A húshasznú szarvasmarha-tartás költségérzékeny ágazat. Mivel az ágazat nem lehet versenytársa a szántóföldet igénylő árutermelő ágazatoknak, fejlesztése elsősorban az extenzív gyepterületekre és a szántóföldi melléktermékekre alapozottan lehetséges. Az eredményes húshasznú szarvasmarhatartás feltételezi a helyi adottságokhoz való ésszerű alkalmazkodást. Az állatok télen-nyáron tarthatók akár épület nélkül is, bár a dajkatehéntartásban az egész éven át épület nélküli tartás nem valósítható meg.
A téli és nyári tartásmód nem feltétlenül különböző. A húshasznú teheneket és növendék üszőket télen, nyáron legelőn tartjuk, takarmányszükségletüket is nagyobbrészt a legelő elégíti ki. Ott folyik a fedeztetés, az elletés és a borjak felnevelése is. A telelőhely déli fekvésű, szélvédett helyen legyen. A telelőszakasz talajának és a gyep állományának kímélése végett 500 m2 tehenenkénti élettér segíti az állatok környezetének karbantartását. A telelőszakaszokat burkolt út mellett célszerű kijelölni, mert ez lényegesen megkönnyíti a kiszolgálást. A pihenőhely mindig megfelelően száraz legyen.
A szarvasmarha-állomány elhelyezése és kezelése
A szarvasmarhatartást gyakran az állattenyésztés nehéziparaként emlegetik, ezért különös jelentősége van a biztonságos munkavégzés feltételei megteremtésének. Alapvető fontosságú, hogy a szükséges válogatások, mesterséges termékenyítések, állategészségügyi vizsgálatok, tetoválások, krotália pótlások, vemhességi bírálatok, mérlegelések elvégezhetőek legyenek. A kezelőfolyosó kb. 75-80 cm széles legyen, hogy a növendék és felnőtt állatok ne tudjanak megfordulni benne, magassága kb. 1,5 m.
Az állatok téli elhelyezésére széles körben alkalmaznak három oldalról zárt, színszerű épületeket. Tehenenként 4-5 m2 fedett terület és ennek 4-5-szöröse kifutó (16-25 m2) szükséges az állatok nyugodt elhelyezéséhez. A fedett istállóban a mélyalmos rendszer vált be leginkább. Az épület oszlopait és a magasságát úgy kell kialakítani, hogy a gépi kitrágyázás elvégezhető legyen. A kifutó mentén úgy kell kialakítani a jászolt, hogy tehenenként kb. 80 cm etetőhossz jusson. A jászol mentén célszerű egy 2,5-3 m-es sávot kibetonozni.
Borjúnevelés és takarmányozási stratégiák
A borjak születésükkor teljesen védtelenek a külvilág kórokozóival szemben, tekintve, hogy hiányoznak szervezetükből a védekezéshez szükséges antitestek. Ezeket a föcstejjel, az anyjuk szervezetéből kaphatják meg, passzív immunitást szerezve általuk. A föcstej antitesttartalma azonban a születést követő órákban számottevően csökken. Ezzel párhuzamosan a vékonybélbe kerülő anyai antitestek csak a születést követő, igen rövid időszakban képesek a nyálkahártyán keresztül a véráramba jutni, és immunizáló hatást kifejteni, így elengedhetetlen a föcstej mihamarabbi felvétele az immunitás kialakulásához.
A borjak dajkásításakor legyünk körültekintőek. Egyes tehenek nehezen tűrik az idegen borjú szopását. Ha ez rendszeresen ismétlődik, akkor a tehenet selejtezni kell. 1-2 napos szoktatás után az állatok többsége elfogadja a borjakat. Kötetlen tartásban ügyeljünk arra, hogy egy csoportban csak egy időben dajkaságba adott borjak legyenek. Csak a legkiválóbb dolgozókra bízzuk ezeket a feladatokat.
A borjak születését követő egy hónapot követően a nagy növekedési erély minél jobb kihasználása miatt célszerű gondoskodni a borjak pótabrakolásáról. Erre a célra (elsősorban a mobil) borjúóvodák felelnek meg. Ez szántalpakon húzható, 2,0 m széles, kb. 3,5 m hosszú, 1,6 m magas olyan ráccsal körbezárt vasszerkezet, melyen pont akkora nyílások vannak a két hosszabbik oldalán középen, hogy a borjak bejuthatnak. A belső vályúk magasságában a vályú közelében 40 cm-es lemezcsík véd a tehenek borjúabrak fogyasztásától.
A legeltetés mint a szarvasmarhatartás fundamentuma
A szarvasmarhatartás ott a legfejlettebb, ahol intenzív gyepen legeltetnek; Hollandia példája bizonyítja, hogy a szarvasmarhatartás legelőre alapozható. A gyepre alapozott szarvasmarhatartás alapja, hogy a fűtermés 70 %-át maga az állat takarítsa be. A fehérjében dús legelőfű mellett tetszés szerinti (cellulózban dús) takarmányszalma adagolása - egyes vélemények szerint - 20-25 %-kal csökkenti a legelt fű mennyiségét, miközben a termelt tej mennyisége is nő.
A napi adagolású legeltetés jó a talajnak, talajéletnek és a tápanyagok hatékony felhasználásának, mert az állat nem tapos sokat, csak a legszükségesebbet, minden nap azonos mennyiséget vesz fel. Ha kevesebb a fű a szükségesnél, akkor az értékes állatokat úgy legeltetjük - rövidebb idő alatt -, mintha megfelelő lenne a fűtömeg. A hiányzó részt pl. ugyanarról a gyepről származó szilázzsal pótoljuk. Így elérhetjük, hogy az állat hozzájut a legeléssel együtt járó kedvező élettani hatásokhoz és valamennyi zöld fűhöz, de a termeléshez szükséges táplálóanyagot is mindennap megkapja.
A húshasznú állatok naponkénti friss fűvel történő ellátása nem annyira alapvető kérdés, mint a tejhasznú állatok esetében, ezért a durvább minőséget, nagyobb tömeget adó és a külterjes viszonyokat jól tűrő növényeket is telepíthetjük a húsmarhalegelő számára. Fontos szempont, hogy a telepített növények hosszú életűek - legalább 6-10 évesek - legyenek, vagy hosszabb ideig kitartsanak.
Takarmányozási módszerek és gazdasági hatékonyság
Szarvasmarha takarmányozási kérdésekkel nagyobb, tejtermeléssel vagy húsmarha tartással foglalkozó gazdaságok keresnek meg. Ezek a gazdaságok általában felmérték, hogy a nyereségességet nem feltétlen csak a termelési szint emelésével, hanem a szarvasmarha takarmányozási költségek csökkentésén keresztül érhetnék el. A tejtermelő gazdaságok költségei gyakran meghaladják a fizetett tejárat. Ebben komoly szerepet játszik a vásárolt takarmányalkotók ára, főként a fehérjehordozók nagyon drágák. A termelés költségeit úgy tudnák legjobban csökkenteni, ha a gazdaság által megtermelt takarmánynövények kevesebb kiegészítésre szorulnának.
A mi szarvasmarha takarmányozási módszerünk az elterjedt módszerekhez képest jóval inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gazdaságban megtermelt tömegtakarmányok minél inkább lefedjék az állatok takarmányozási igényét. Mi nem csak a rendelkezésre álló takarmányokra készítünk receptúrát, hanem a tömegtakarmány termesztésre is tanácsot adunk. Számításba vesszük az állatállomány igényeit, a vetésforgót, a termesztési körülményeket, és tanácsot adunk, hogy milyen tömegtakarmányokat, és mekkora területen lenne érdemes termeszteni. A nagy mennyiségű, jó minőségű tömegtakarmánnyal takarmányozott tejelő tehenek jó termékenységi mutatókkal, megbízhatóan termelnek.