Magyarországon legalább két nemzedék nevezi jaffának a narancsszörpöt, ami a nyelvhasználatban egyedülálló jelenség. Ahhoz, hogy tisztábban lássunk e furcsa szinonima kialakulásának okait illetően, először is a jaffa kifejezés eredetét és a narancshoz fűződő kapcsolatát kell feltárni, majd végigkövetni a szocialista élelmiszeripar fejlődését, amely döntő szerepet játszott ebben a kulturális beágyazódásban.
A Jaffa, Mint Gyümölcs: Egy Egyedi Narancsfajta Története
A jaffa valójában egy Izraelben kialakított speciális narancsfajta. Nevét arról a városról kapta, ahol először létrejött keresztezés útján a középkorban, a Földközi-tenger egyik ókori kikötővárosában, Jaffában. Napjainkban ez az egykor virágzó település az izraeli Tel-Aviv része, és már időtlen idők óta híres a narancsültetvényeiről. A narancsfajta, mely az italok és szörpök alapanyagául szolgált, állítólag egy véletlen mutációnak köszönhetően jelent meg 1844-ben az Oszmán Birodalomhoz tartozó Jaffa kikötőváros környékén.
Ennek a fajtának több egyedi tulajdonsága is van. Köztük említhető a keményebb héj, a különösen lédús hús és az alig néhány mag. Ez a majdnem mag nélküli, könnyen hámozható, lédús fajta gyorsan népszerűvé vált Európában, miután nem volt olyan savanykás, mint az addig általánosan elterjedt spanyol változat. A vékony, de ellenálló héjszerkezet az, aminek a jaffa nagy népszerűségét köszönhette az italgyártók körében, hiszen a gyümölcs ellenállóbb a szállítás közben fellépő hatásokkal szemben. Ugyanakkor - akár nagyüzemi technológiákkal is - könnyebben hámozható, mint a többi narancsféle. A shamouti néven is ismert jaffa narancs kissé ovális formájú, vastag héja pedig mély narancssárga színű. Az ég is exportra teremtette tehát, már csak azért is, mert viszonylag hosszú ideig tárolható. Az eredeti jaffa narancs Izrael és Palesztina határvidékéről származik, ahol november és március közt szüretelik, és több mint a felét külföldre szállítják, az Európai Unió például fontos felvevőpiaca. A citrusfélék termesztése a 19. század utolsó negyedétől jelentősen felfutott, akkoriban a város körül 300-400 narancsültetvény pompázott. Noha azóta ezen a környéken visszaesett a narancstermesztés, de újabb országokban is meghonosították ezt a narancsfajtát. Így ma már az is előfordulhat, hogy a jaffa narancs nem az izraeli városból származik, hanem mondjuk Made in Spain felirat szerepel a narancsosládán.
A Magyarországi Üdítőital-Piac Kezdeti Nehézségei és a „Kátrány-mítosz”
Bár narancs alapú üdítőitalok már az 1950-es években is kaphatóak voltak Magyarországon, elterjedésüket gátolta, hogy nagy részük nem friss gyümölcsből, hanem narancsolaj hígításával készült. Ráadásul abban az időszakban az eltarthatóság is problémás tényező volt, mindössze 7-12 napig őrizték meg eredeti tulajdonságaikat. Ez a gyakorlatban annyit jelentett - a kor logisztikai sajátosságainak okán -, hogy mire a proletárok találkoztak a narancslevekkel, azokból többnyire - nem túl gusztusos módon - kicsapódott az olaj, mely a cukros víz tetején úszkált.
Ez a jelenség és az olaj fura íze vezetett ahhoz a téves nézethez, hogy az akkori gyümölcsleveket kátrányból állították elő. Bár a színezéshez használt festékek valóban kátrányalapúak voltak, ezeket a narancsleveknél nem használták, így ez a feltételezés valójában tévedés volt. Némi változás ugyan a későbbiekben történt, amikor a hatvanas évek elején, a Nagykőrösi Konzervgyárban üzembe helyezték az első speciális gyümölcsaprító malmot, de mivel a péppé zúzott gyümölcsöt így is sajtolták, az eredmény szinte ugyanaz maradt. A vásárlók folyamatosan reklamáltak az összes lehetséges fórumon, hogy a hatvanas években a gyümölcslevek íze és színe hetente változott. Meglepő módon ezt a jelenséget az okozta, hogy az akkori levek igen magas százalékban tartalmaztak gyümölcsöt (vagy olajat). Az akkori italok ugyanis 33 százalék gyümölcsből, 66 százalék (!) cukorból és némi adalékanyagból álltak. Azonban - különösen az olyan igazi ritkaságnak számító finomságok, mint a narancs esetében - az alapanyag olyan volt, amilyet éppen sikerült beszerezni. Azonban ebben a tekintetben a jaffa más volt, ami alapjaiban változtatta meg a magyarországi italpiacot.
Az Izraeli-Magyar Kereskedelmi Egyezmény és a Sűrítmény Korszaka
Ekkorra - lopakodó ágon - már a jaffa narancs is megjelent Magyarországon, de az igazi átütő sikerre még várni kellett. A jaffa szörp magyarországi megjelenését az alapozta meg, hogy történt ugyanis, hogy 1962-ben a Magyar Népköztársaság kétoldalú áruszállítási kedvezményt kötött Izraellel. Ennek egyik folyományaként egy egyedi narancsféleség is feltűnt hazánkban. Egy majdnem mag nélküli, könnyen hámozható, lédús fajtáról volt szó, amely akkor már a kontinens jelentős részén komoly népszerűségnek örvendett.
Könnyebbséget jelentett továbbá, hogy szintén 1964-től kezdve már nem elsősorban a narancs érkezett az országba, hanem a könnyebben használható és kiegyensúlyozott minőségű sűrítmény. Ez jelentős előrelépést hozott a korábbi instabil alapanyag-ellátáshoz és a romlandó gyümölcs okozta problémákhoz képest. A sűrítmény lehetővé tette a stabilabb minőségű és hosszabb eltarthatóságú termékek előállítását, ami alapvető volt a tömegtermeléshez.
A Szobi Szörpgyár Megszületése és a Minőségi Fordulat
Ebben az időszakban, 1964-ben, megkezdte működését a szobi szörpgyár is, mely hét termelőszövetkezet együttműködése hívott életre. A Szobon készülő jaffa szörpöt az 1964-ben megalapított szobi üzemnek köszönhetjük, ahol hazai, valamint import gyümölcsöt és zöldséget dolgoztak fel. Itt pedig főzéses és a maga idejében modernek számító technológiával kezdték ontani a kiváló szörpöket. Innentől kezdve sem olajkicsapódás, sem minőségi ingadozás nem állt fenn többé. A Szobi szörp a ’70-es évek egyik gasztro pillérje volt: a szénsavas üdítők és ivólevek (Sió!) igen drágák voltak, így maradt a szörp. Szörpből pedig csak a Szobi volt, abból is a két legnépszerűbb a jaffa és a málna volt, azokat ittuk felváltva.
Ráadásul a sűrítményalapú gyártás más gyárakban is elterjedt, ami a hazai kiskereskedelemben akkoriban szinte beszerezhetetlen narancsot, pontosabban annak jellegzetes ízét, elérhető közelségbe hozta az átlagemberek számára is. Ez a minőségi és hozzáférhetőségi forradalom egycsapásra elindította a narancshisztériát az országban, amely egy addig soha nem látott mértékű fogyasztási lázat indított el a narancsalapú italok iránt.
A „Jaffa-Hisztéria” Berobbanása: Egy Narancsalapú Szörp Diadala
A rendszerváltás előtt Magyarországon a mainál lényegesen szűkebb volt az üzletekben és a vendéglátásban kapható üdítők választéka. Ekkor váltak népszerűvé a különféle szörpök. Ebben az időszakban született meg a jaffa szörp is, amely létrejöttét jelentős részben a szocialista hiánygazdaságnak köszönhette. Ehhez az is hozzájárult, hogy narancsot (már magát a gyümölcsöt) akkoriban csak nagyon ritkán lehetett kapni. A számok nyelvén ez annyit tett, hogy a gyümölcslé- és szörpfogyasztás 1965 és 68 között 37 százalékkal nőtt, miközben a narancsalapú italok részesedése 1,5 százalékról 60 százalékra ugrott (az összmennyiség közel negyede pedig jaffa volt).
A jaffa hamar népszerű lett, ráadásul annyira beívódott a köztudatba, hogy több generáció számára a mai napig ez a szó a narancsszörp szinonimája. A szocializmus egyik népszerű üdítőitalává vált, megváltoztatva az emberek üdítőital-fogyasztási szokásait és elvárásait.
Az 5 Literes Demizson Rejtélye és a Név Eredete
Egy további érdekes körülmény is közrejátszott a jaffa sikerében, noha elsőre inkább hátránynak tűnhetett. Ezt a szörpöt ugyanis a piacra dobása után jó pár évig csak 5 literes demizsonokban hozták forgalomba, míg a többi gyümölcslé vagy szörp fél-egyliteres üvegekben vagy műanyagpalackokban volt kapható. Hogy ez miért alakult így, azt az idő homálya fedi, az azonban bizonyos, hogy aki ilyet vásárolt, az jó ideig nézegette otthon a konyhában az izraeli gyümölcs nevét. Ráadásul a demizsonokon nem is szerepelt a „narancs” kifejezés, csupán a Jaffa szörp.
Bár a boltok egy ideig - vásárlói nyomásra - kimérve is árusították az italt, a kormányzat ezt közegészségügyi okokra hivatkozva később megtiltotta. Ráadásul azt is meg kell említeni, hogy a demizson visszaváltható volt, így az 5 liter sűrítmény 22 forintba került, ami alig a kétszerese volt egy betétdíjas üvegbe csomagolt félliteres egyéb szörpének. Ez pedig nem csak a vásárlók, de a vendéglátóhelyek számára is igen vonzóvá tette az italt. Így az emberek a boltban és a kocsmákban, vendéglőkben is azzal szembesültek, hogy ha narancsszörpöt kérnek, akkor jaffát ajánlanak nekik. Rendeltek hát egy jaffát, a szó pedig a narancsszörp örök szinonimája maradt sokak számára. Ez a marketinghatás, bár akaratlanul, mélyen beépült a magyar fogyasztói tudatba.
A Szobi Szörp Hagyatéka és Újjászületése
A Szobi szörp a ’70-es és ’80-as évek egyik gasztro pillérje volt: a szénsavas üdítők és ivólevek (Sió!) igen drágák voltak, így maradt a szörp. Szörpből pedig csak a Szobi volt, abból is a két legnépszerűbb a jaffa és a málna volt, azokat ittuk felváltva. Akkor még nem vizsgáltuk az üveg papírján az összetevőket (valószínűleg sok gyümölcstartalom már akkor sem volt), csak élveztük egész évben. Átlátszó sörös üvegben került kiszerelésre, de más volt a betétdíja, mint a zöld és barna sörösüvegeknek. Nyaranta táborban a kútról húzott vödör friss vízbe öntöttünk egy üveg szobi jaffa szörpöt, majd mertük merőkanállal bögréinkbe. Nem is volt annál jobb!
A Szobi szörp egészen a 2000-es évek elejéig kapható volt, majd a gyár tönkrement. A közelmúltban azonban megújulva újraindult a termelés, és a régi ízek ismét elérhetővé váltak a nosztalgiázó fogyasztók számára. A gyerekkorunk kedvenc itala, a jaffa szörp tehát visszatért, sokak örömére. Meglepően kevesen tudták, miből készült, mégis sokszor azt választottuk, mert sokkal egzotikusabban hangzott, mint a málna vagy a szamóca.
Retró Üdítőitalok Panorámája: A Szocialista Kínálat Sokszínűsége
A jaffa szörp mellett a szocializmus időszakában számos más üdítőital is népszerű volt, amelyek mind a korabeli hiánygazdaság és az importkorlátozások sajátosságait tükrözték. A szocializmus legnépszerűbb üdítői közé tartozott a Deit, a Márka, a Gyöngy, a Traubisoda, a Sztár és az Olympos. Ezek az italok gyakran licenszek vagy importált koncentrátumok felhasználásával készültek.
Ugyanakkor kevés volt közöttük az eredeti magyar termék, illetve márka, mert a Sztár szirupját például a Naarden cégtől kellett utánrendelni, az Olympos narancs- és citromlevek is csak a palackjaikba kerültek magyar földön, az Arany Gyömbérért pedig a Canada Drynak fizettek licencdíjat. Ez a körülmény jól mutatja, hogy még a szocialista gazdaság is nyitott volt bizonyos mértékben a nyugati technológiák és ízek iránt, ha azok pótolni tudták a belső hiányokat és kielégítették a fogyasztói igényeket. E sokszínű, mégis korlátozott kínálatban a Szobi jaffa szörp kiemelkedő szerepet játszott, és örökre beírta magát a magyar gasztronómia történetébe.