Pest megye keleti részén található Magyarország egyik különleges és természeti értékekben bővelkedő tája, a Tápió-vidék. Ez a lenyűgöző terület a Gödöllői-dombság és a Kiskunság között, három nagy tájegység, a Duna-Tisza-köze, a Tiszántúl és az Északi-középhegység találkozásánál helyezkedik el. A sokszínű vidék rendkívül gazdag élővilágot hozott létre, melynek megőrzésére több mint 20 éve alakult meg a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet. Ez a mozaikos elrendezésű, 4515 hektáros terület, amelyből 182 hektár fokozott védettséget élvez, meredek löszdombokat, sivatagot idéző homokbuckákat, az Alföld ősi arculatát felidéző mocsarakat, valamint gazdag néprajzi hagyományokat és hamisítatlan vidéki vendégszeretetet kínál az idelátogatóknak. A Tápió-vidék nem csupán természeti paradicsom, hanem egy olyan hely, ahol a múlt és a jelen, a természet és az emberi kultúra harmonikusan fonódik össze.
A Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet: Élővilág és védelem
A Tápió-vidék sokszínűségének és ritkaságokban gazdag élővilágának védelmében jött létre 1998 júniusában a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet. A tájvédelmi körzet három nagyobb és kilenc kisebb részegységből áll össze, mozaikos elrendezésben, elszórtan helyezkednek el. Ezek a területek a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság felügyelete alá tartoznak, amely elkötelezett a védett fajok hosszú távú fennmaradásáért. A terület karbantartásának legtermészetesebb módja, a legeltetéses állattartás gyakorlatilag újjáéledt a Tápió-vidéken, sőt ma már nem számít ritkaságnak a több százas gulyák, nyájak látványa sem. Az Igazgatóság 2003-ban adta át az Egreskátai-majort, amely a nagykátai védett gyepeken legelő magyar szürke marha gulya téli szállásaként működik, és jelentős a helyi gazdálkodóknak haszonbérbe adott területek nagysága is.
Felső-Tápió völgye: Vizes élőhelyek és ritka halfajok
A Felső-Tápió mentén, Tápiószecsőtől Tápiószentmártonig húzódik a tájvédelmi körzet második nagyobb részegysége. Ehhez kapcsolódik a Tápió-vidék egyetlen, terjedelmesebb nyíltvizekkel is rendelkező vizes élőhelye, a Tápiószecsői-halastó. Itt a sok vízimadárfajon túl még gyakorinak mondható a mocsári teknős, de rendszeresen láthatjuk a vidrák nyomait is. A tóparton idős tölgyesek húzódnak, ahol hazánk legnagyobb ragadozó madara, a rétisas költ. Az egyik közeli lápréten keskeny- és széleslevelű gyapjúsások fehér tengerében gyönyörködhetünk. A részegység legnagyobb értéke a kiváló vízminőségű Felső-Tápió gazdag halállománya. Előfordul itt a hegyvidéki patakokra jellemző, védett kövicsík, illetve a csak a Duna vízrendszeréhez kötődő, vörös könyves lápi póc.
A láprétek és bokorfűzesek övezte patakparttól távolodva meredek homokbuckákra érkezünk, ahol számos védett növényfaj fordul elő, mint például a kései szegfű, homoki árvalányhaj, fényes poloskamag, báránypirosító és homoki nőszirom. Értékeire való tekintettel ezek a területek (Cseh-domb, Gicei-hegy) fokozott védettséget élveznek. A hosszan elnyúló részegység déli végében található Erdőszőlősi-legelő a Tápió-vidék egyik utolsó homoki legelője, ahol szalakótákat figyelhetünk meg, míg éjszaka a füleskuvik sajátos hangját hallhatjuk.
Nagy-rét és patakvölgyek: Orchideák és ritka rovarok
A Monor-Irsai-dombság peremén helyezkedik el a Tájvédelmi Körzet egyik leghangulatosabb részegysége. A Gombai- és Úri-patakok löszvölgyeit gyönyörű mocsárrétek, nádas-fűzes foltok kísérik, ahol május végén a mocsári kosborok és fátyolos nőszirmok virágzása kelt feltűnést. Néhány éve itt került elő hazánk egyik ritka egyenesszárnyúja, a fokozottan védett magyar tarsza. A völgylejtők fajgazdag löszgyepjeiben olyan ritka növények tenyésznek, mint a szennyes ínfű, górhabszegfű és magyar zergevirág. A meredek löszfalakban sok helyen fészkel a trópusi színekben pompázó, fokozottan védett gyurgyalag.
A Tápióság és Tápióbicske között elhelyezkedő Nagy-réten nedvesebb években költ a fokozottan védett haris. A láprétek és a kiemelkedő homokhátak átmeneti zónájában egy kicsiny, de annál mutatósabb orchidea, a pókbangó tenyészik, míg a mélyebben fekvő részeken szibériai nőszirmok és mocsári lednekek virágoznak. A terület rovarvilágának jellegzetes képviselői a boglárkalepkék, köztük a gyakorinak mondható nagy tűzlepke és vérfű hangyaboglárka, illetve az üvegszárnyú lepkékhez tartozó, mocsári kutyatejhez kötődő magyar szitkár. A Nagy-rét, melynek tápióbicskei részét Felső-rétnek is nevezik, vidékünk egyik legnagyobb, sok tekintetben legértékesebb füves élőhelye. Mélyebben fekvő részein idős fűzesek, valamint fajgazdag láprétek húzódnak, melyekből alig észrevehetően lapos homokhátak emelkednek ki. Ezek peremén a pókbangó állománya sok ezer tőre tehető.
Egreskátai Sós-tavak: Vízi madárparadicsom
Nagykáta határában, Egreskátán egy nyílt homoki tölgyessel borított lapos bucka körül szikes tómedrek (Sóstavak), nagyobb nádasok és kiterjedt legelők helyezkednek el. Az öreg fák odvaiban több párban költ a kék tollú szalakóta. A vizes élőhelyek 2012-ben megvalósult élőhely-rekonstrukciójának köszönhetően látványosan stabilizálódtak a vízszintek, amelyek eredményeként igazi vízimadár-paradicsommá vált a terület. Az egyik mocsár (Bata-tó) már évek óta otthonául szolgál egy vegyes gémtelepnek, ahol nagy és kis kócsagok, bakcsók, illetve kanalas gémek költenek. A nyár elejéig kitartó sekély vízállásokon egyes években fattyúszerkők kolóniája figyelhető meg, melyekhez feketenyakú vöcskök társulnak. A Sós-tavak szomszédságában, de egy lakott tanyákkal tarkított homokháttal elválasztva terül el a környék legnagyobb tómedre, a Fehér-tó. Neve ma már kissé becsapós, hiszen csak az igazán csapadékos években telik meg vízzel, akkor viszont hűen tükrözi a 60-70 évvel ezelőtti természetközeli állapotokat.
Székesrekeszi-legelő: Vakszikek és sziki ürömbagoly
Szentmártonkáta határában, a Bíbicfészeki-ág két oldalán helyezkedik el a Székesrekeszi-legelő, ahol a Tápió-vidék talán legszebb vakszikes területét találjuk. A pozsgás zsázsás, bárányparéjos kopár szikesekből kiemelkedő hátakon, sok helyen láthatjuk a májustól virágzó, pillangósvirágúak közé tartozó érdes csüdfüvek csoportjait. Rovarvilágának értékes képviselője az alfaji szinten bennszülött sziki ürömbagoly lepke. A környéken költő ragadozó madarak, mint a vörös- és kékvércsék, kabasólymok és egerészölyvek egyik kedvelt táplálkozó területe a legelő.
Gyulai-erdő: Hűvös mikroklíma és ritka rovarfajok
Szintén Szentmártonkáta határában kereshetjük fel a Tájvédelmi Körzet legkisebb, ám bizonyos szempontból legkülönlegesebb részét, a csupán néhány hektáros Gyulai-erdőt. A mellette elhelyezkedő kicsiny tó hatására hűvös mikroklíma jellemzi. Ennek köszönhetően az erdőt alkotó kocsányos tölgyek között megbújik néhány idős bükk is, az aljnövényzetben pedig nagy foltokat alkot az inkább hegyvidékről ismert szagos müge. Mivel a területen nem zajlik erdőgazdálkodás, nagy mennyiségű korhadt és holtfa jellemzi az erdőt. Az ilyen élőhelyeket kedvel számos, vidékünkön ritka rovarfaj, mint amilyen a nagy szarvasbogár, nagy hőscincér, vagy a kevéssé ismert laposorrú ormányos.
Rekettyés: Botanikai és zoológiai érdekességek
Farmostól nem messze, az Ős-Zagyva egykori medrében terül el a Rekettyés láprétje, mely mind botanikai, mind zoológiai szempontból sok érdekességet tartogat. Nyár elején a szibériai nőszirmok, míg nyár végétől a buglyos szegfüvek és kornistárnicsok foltjai gyönyörködtetik a szemet. Az elmúlt évek lepkészeti felmérései számos ritkaság előfordulását tárták fel. A molylepkék tekintetében számos, hazánk faunájára nézve új faj leírása történt meg itt, ilyen például a vérfű-fúrómoly. Nappali lepkék közül ki kell emelni a gyakori vérfű hangyaboglárkát és a jóval ritkább szürkés hangyaboglárkát.
Gulya-gyep: Vadvízország és ritka madarak
Tápiógyörgyétől délre, az Egyesült-Tápió két partján elterülő legelő a Tápió-vidék utolsó nyílt ártere. A Tiszán levonuló árvizek idején a visszaduzzadó Zagyva következtében a Tápió vizei feltorlódnak és közel 300 hektáron elárasztják a Gulya-gyepet. Hamisítatlan vadvízország jön létre, mely kedvező esetekben hónapokig fennmarad. Ennek leginkább a vízimadarak örülnek. Récék, szerkők, parti madarak sokasága népesíti be ilyenkor a területet. Különlegességnek számít a fehérszárnyú szerkők alkalmi költése, vagy a nagyszámú, akár 40-50 párban fészkelő nagy godák megjelenése. Növényvilágából a sok ezer tő, csak a Kárpát-medencében előforduló kisfészkű aszatot lehet kiemelni. Hasonlóan a Gulya-gyephez, már inkább tiszántúli vonásokat mutat a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében elterülő Újszászi-legelő, amelyre viszont már a szárazabb szikes növénytársulások jellemzőek. Itt a legelőt színező ezüstfákon kékvércsék költenek, míg a magasabb hátakon egy kisebb ürgekolónia él. A Gulya-gyep részét képezi a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetnek, illetve a Natura 2000 hálózatnak.
Natura 2000 területek és ex lege védelem
Hazánk 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, melynek fontos feltétele volt az ún. Natura 2000 területek kijelölése. Ezek olyan gazdag természetes élővilággal rendelkező területi lehatárolások, amelyek hűen tükrözik a Kárpát-medence, mint különálló életföldrajzi régió sajátos természeti viszonyait. Kijelölésük alapját az előzetesen meghatározott jelölő élőhelyek (ilyenek például a felénk is gyakori pannon szikes sztyeppék és mocsarak), illetve jelölő növény- és állatfajok (pl. a Tápió-vidéken is ritka lápi szitakötő) előfordulásai képezték. A hosszas egyeztetések után kijelölt öt Natura 2000 terület gerincét a tájvédelmi körzet részeként már védettséget élvező élőhelyek jelentik, de több helyen teljesen új, korábban nem ismert értékes területek is a hálózat részévé váltak. Ilyenek a Tóalmás határában elterülő Boldogkáta-puszta rendkívül fajgazdag homoki sztyepprétjei, vagy a tápiószecsői Égeres-legelő értékes nyílt homokpusztagyepjei. Ezek megóvása a Natura 2000 hálózat nélkül ma már elképzelhetetlen.
Az 1996-ban életbe lépett természetvédelmi törvény egy további sajátos védelmi kategóriát is megalkotott. Ezek az ún. ex lege, tehát a törvény erejénél fogva védett természeti területek és természeti emlékek. Ezek közül a Tápió-vidéken jelentősebb területi kiterjedéssel a szikes tavak, lápok és földvárak rendelkeznek. A tájvédelmi körzet megalakulásával intenzívebbé váló kutatások fontos célterületeivé váltak az ex lege értékek. Szikes tavakkal egyrészt Nagykáta határában, másrészt Tápiógyörgye és Újszilvás között találkozhatunk. Élőviláguk igen különleges, melyek közül leglátványosabb a különböző vízi- és partimadarak (pl. gólyatöcs) megjelenése. A lápok között is találunk érdekességeket, mint amilyen a Kóka és Dány között húzódó Dánysári-rét égeres mocsárerdeje. Itt találjuk az igazi lápi növények (hármaslevelű vidrafű, lápi csalán stb.) utolsó, kicsiny állományait.
A Tápió-vidék geológiai és tájképi sokszínűsége
A Tápió-vidék Pest megye keleti felében, a Tápió mentén elterülő löszös dombvidék, helyenként egykor mocsaras, széles völgyekkel. Átmeneti táj, az Alföld és a Felföld között. A Gödöllői-dombság és az Alföld találkozásánál fekszik, ezért mind domborzatában, mind tájkarakter szempontjából meglehetősen sokszínű. Területén számos különböző élőhely fordul elő egymás közvetlen szomszédságában, a löszdombok erdein, vadvirágos gyepein keresztül a vizenyős réteken át egészen a kopár szikesekig. Települései több szomszédos kistájat is magukba foglalnak, mely tovább gazdagítja az élőhelyek sokféleségét. Központi részét a Tápió-vidék mint földrajzi kistáj alkotja, nyugati része a Gödöllői- és Monor-Irsai-dombsággal határos, északról és keletről a Hatvani-sík, valamint a Jászság határolja, délről pedig a Gerje-Perje-sík szegélyezi. Névadó folyója a Tápió, melynek Alsó és Felső ága északnyugatról délkeletre fut, sok helyütt egymással szinte párhuzamosan.
A Tápió-vidék nyugati, löszdombokkal tarkított részén mintegy féltucat bronzkori földvárat tártak fel az elmúlt évtizedekben. Ezeket a régmúlt korok emberei a meredek domboldalak tetejére építették, így védve magukat az ellenséges támadásoktól. A nyitott szemmel járók még napjainkban is felismerhetik az egykori árkok, sáncok erősen lepusztult maradványait. Ilyen a Kávai-várhegy is, amely azonban nem csak a régészek, hanem a botanikusok és zoológusok körében is kedvelt kutatási terület. Meredek oldalán számos ritka lösznövény dacol az idővel (és az ekével!), ezek közül is kiemelkedik az országosan ritka szennyes ínfű, melynek ibolyás színű virágai érdekes módon alulról felfelé nyílnak ki. A változatos növényzetnek köszönhetően igen gazdag az állatvilág, különösen a nappali lepkék érzik jól magukat a napos domboldalakon. Ezek közé tartozik a vidékünkön ritkaságnak számító, de a Kávai-várhegyen előforduló szilva-csücsköslepke. A Kávai-várhegy - hazánk összes földvárához hasonlóan - védett természeti terület.
Néprajzi hagyományok és kulturális örökség
A Tápió-vidékhez gazdag néprajzi hagyományok és az itt élők hamisítatlan vidéki vendégszeretete párosul. A honfoglalás óta magyar lakosságú táj, melynek középkori faluhálózata néhány reliktumot kivéve szinte teljesen elpusztult. A 18. század folyamán az újra népesülő vidéken szlovák közösségek is megtelepedtek, de jelentősebb a magyar, felföldi betelepülés. Az itt talált és a betelepült magyarság között a 18. század végére befejeződött a nyelvi egységesülés. Az északi letelepülési hullámnak köszönhető, hogy a Tápió-vidék nyelvjárása ún. „palócos” jellegűvé vált. Paraszti közösségeinek fejlődését a fővárossá váló Pest közelsége és a jó közlekedési lehetőségek határozták meg. Lakosai tízezres tömegekben évtizedek óta ipari munkára járnak. Nevezetes községei: Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszász.
A natúrpark területén több, a 18-19. században épült nemesi kastély és kúria őrzi az egykori birtokosok emlékezetét. Legimpozánsabb megjelenésű a tóalmási Andrássy-kastély, melyet csodálatos angolpark vesz körül, idős faóriásokkal, tavakkal és sétányokkal tarkítva. Tápiószelén található az ország egyetlen, a berendezéseit teljesen épségben megőrző nemesi kúriája, a Blaskovich Múzeum, melyet egykori lakói már életükben múzeumként használtak. A Blaskovich fivérek szinte minden vagyonukat műgyűjteményük gazdagítására és a térség régészeti feltárására fordították. Így került elő számos szkíta és szarmata kori feltárás mellett a tápiószentmártoni Attila-domb ásatása kapcsán az aranyszarvas, melyet ma is a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. Sajnos, az egykori népi építészet örökségét alig találjuk meg a térségben, a nádfedeles alföldi parasztházak emlékét már csak a falumúzeumok és egy-egy romos lakóház őrzi. Legtöbbet Tápióság Öregfalu részén találunk, melyből egy-kettőt fel is újítottak vendégháznak vagy egyéb célokra. A hagyományőrzés területén több településen is ápolják az 1848-49-es szabadságharc emlékezetét. Tápióbicske és Nagykáta határában rendezik meg minden év április 4-én az ún. „hídi csatát”, mely a tavaszi hadjárat egyik győzedelmes ütközetének állít emléket.
Tanösvények és túralehetőségek
A tájvédelmi körzet területen több tanösvény is megtalálható, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak a vidék természeti értékeinek felfedezésére. A hatalmas terepasztalra emlékeztető Sóvirág tanösvény jól szemlélteti a szikes legelők változatosságát és kialakulását. A szikesedés során ugyanis só halmozódik fel a talajvízben, majd amikor a víz elpárolog, vakszikek, szikfoltok alakulnak ki és igen zord élettér formálódik. A terület másik látványos útvonala a Kékbegy tanösvény, amely a nádasok világába ad betekintést. A Hajta természetismereti körtúra keretében (kb. 9 km) a nádas és szikes részekhez egy homokdombos rész is társul: a Nőszirom tanösvény. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei a szikesek apró méretű, de gazdag formakincsét és élővilágát mutatják be. Itt megismerhetjük a szikes rétek taposási, víz- és szélerózió révén feldarabolódott formáit: vízszintes szikhátakat („fennsíkokat”), peremi szikpadkákat, alattuk vakszikeket, míg a legmélyebb, időszakos vízállású részeken a szikfok alakult ki. A szintkülönbség pár centi, de az itteni növényvilág számára ég és föld, mivel ez a pár tíz milliméter már erősen módosítja a vízháztartást és a talaj kémhatását is.
A Farmoson, a Rákóczi Ferenc útról nyíló beépítetlen telken, egy hatalmas fűzfánál kezdődik a Sziki tanösvény indító táblával, padokkal és árnyékkal. A kaviccsal feljavított töltés ezüstfák és vadkörtefák között vezet ki az egykori vályogvető gödrök területére, majd a szikes legelőre. Döbbenetes, hogy ezen a kietlen, sós, könnyen felforrósodó és gyorsan kiszáradó talajon milyen gazdag az élővilág. Néhány perc alatt számos fajt lehet azonosítani, köztük a pozsgás zsázsát, sziki ürmöt és orvosi székfűt. Bár hazánkban vannak szebb és nagyobb szikesek és képződmények is (Mikla-puszta, Hortobágy), de jobban bemutatott nincs! A töltésen sétálva a nádasra jellemző, kovaszagú illatot lehet érezni, és a mocsár mellett feledhetetlen koncertben lehet részünk: nádirigó, berki tücsökmadár, bölömbika, cserregő nádiposzáta, kékbegy és még számos madárfaj hangoskodik. Gyakran látható egy barna rétihéja hím őrjáratozni, vadászni a nádas felett, és többször láthatunk ki- és beszálló nagykócsagokat is a távolban.
A Kékbegy tanösvény felé indulva a 2019-es tűzvész emléktáblája tűnik föl, amelyen felsorolták a tanösvény helyreállításában segítő adományozók nevét. Az újjáépített pallósoron sétálva meghitt kapcsolatba kerülünk a nádassal, ismerős és ismeretlen hangok, illatok vesznek körül, valamint valami határtalan, időtlen nyugalom. Innen kiérve ismét szépséges szikes rétek, virágdíszes löszpuszta foltok, kiszáradt laposok, vízzel teli csatornák, száraz töltések és virágzó vadkörtefák kísérik az utat.
Természetvédelmi munka és környezeti nevelés
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság fontos szerepet tölt be a térségi környezeti nevelési programok szervezésében és lebonyolításában, szoros együttműködésben a Tápió Közalapítvánnyal és az MME helyi csoportjával. A tájvédelmi körzet munkatársai előzetes bejelentkezés alapján szívesen tartanak terepi szakvezetéseket éppúgy, mint szakmai előadásokat. Utóbbi állandó kísérője egy 40 fotóból és 6 roll-upból álló vándorkiállítás, mely szép keresztmetszetét adja a Tápió-vidéki élővilágnak. Fontos infrastrukturális hátteret ad az a közel tucatnyi természetvédelmi, természetismereti tanösvény is, amelyek tervezésében, kivitelezésében a DINPI szintén meghatározó szerepet játszott. Ezek közül legidősebb az 1999-ben átadott farmosi Sóvirág, míg legfiatalabb az alig három esztendős tápiószecsői Ürgés tanösvény.
Vannak azonban olyan előre meghirdetett, garantált programok is, amelyek az elmúlt években még nagyobb népszerűségre tettek szert. Ezek közül kiemelkedik a február végén induló és 5-6 hétig tartó farmosi békamentő akció, amelyre ezernél is több látogató érkezik évente. Hasonló időtartamú a Farmosi Madárvártán zajló nyári tábor, mely napjainkra az egyik legjelentősebb madárgyűrűző bázissá nőtte ki magát az országban.
A magántulajdonba került védett természeti területek Magyar Állam javára történő visszavásárlása során az elmúlt két évtizedben mintegy 2500 hektár, döntően gyep és nádas művelési ágú termőföld került természetvédelmi vagyonkezelésébe a Tápió-vidéken. Ennek felén az Igazgatóság maga gazdálkodik. Kéttucatnyi helyi gazda számára jelent segítséget az Igazgatóságtól bérelt kisebb-nagyobb gyepterület, így biztosítva számukra akár hosszabb távra is a legelő- és kaszálóterületeket.
1998-ban egy, míg 2001-től már két fő hivatásos állami természetvédelmi őr lát el szolgálatot a Tápió-vidéken. Munkájukat egy iroda segíti Nagykátán, ahol rendelkezésre állnak azok a technikai eszközök, amelyek szükségesek a mindenkori feladatellátáshoz (számítógépek, szolgálati terepjáró, távcsövek, GPS stb.). Különösen fontos a védett természeti területeken zajló mezőgazdasági tevékenységekhez kiadott hatósági engedélyek (kaszálás, legeltetés, nádaratás) terepi ellenőrzése. A júniusban meginduló kaszálások során az Igazgatóság természetvédelmi őrei közel 80 gazdával egyeztetnek a helyszínen a munkálatok során betartandó természetvédelmi szabályokról: milyen szélesek legyenek a visszahagyott búvósávok, használják-e a jogszabályban előírt vadriasztó láncot, kikerülik-e a munkagépekkel a felázott, süppedős részeket stb. Ezen kívül a természetvédelmi őrszolgálat tagjai tartják a közvetlen kapcsolatot a védett területen működő vadásztársaságokkal, horgászegyesületekkel, állami és magán erdőgazdálkodókkal is. Számos olyan probléma adódik, amelyet csak közösen, az érintettek együttműködésében lehet megoldani. Ilyen az utóbbi időben megnőtt vaddisznóállomány visszaszorítása, valamint a rapsicok és fatolvajok elleni közös fellépés.
Különleges élőhelyek és ritka fajok
A Kóka község belterületétől kb. 1 km-re északkeletre, a Hajta-patak mellékága mellett helyezkedik el az úgynevezett Varga-hegy, melynek löszös talajú meredek lejtőjén - a hajdani legeltetés, illegális, majd legális motorozás, égetés ellenére - néhány hektár kiterjedésű löszpusztagyep található. Hazánkban (de mondhatjuk, hogy Európában is) ezen élőhelyek léte, fennmaradása nagymértékben veszélyeztetett. A löszpuszták szinte elsőként kerültek művelés alá, a szántóföldi mezőgazdálkodás a pusztagyepek tápanyagban gazdag talaján (csernozjom) jött létre és fejlődött tovább. A síksági és dombvidék peremi löszpuszták jóformán nyomtalanul eltűntek, kicsiny maradványfoltjaikból, érintetlen mezsgyék növényzetéből következtethetünk fajgazdag, változatos élővilágukra. A löszgyepek alapszövetét pázsitfűfélék alkotják (pl. barázdált csenkesz, kunkorgó árvalányhaj stb.). A kora tavaszi aszpektus jellemző növénye a tavaszi hérics (Adonis vernalis). A löszgyepen május végén, június elején színes virágtenger díszlik (pl. mezei és ligeti zsálya, magyar kutyatej, magyar szegfű, osztrák zanót stb.). A vegetáció érzékeny a tiprásra, túllegeltetésre, már egyszeri drasztikus behatásra is jelentős gyomosodás léphet fel, amely azonban a káros hatás megszűnésével visszaszorul és az eredeti flóraelemek újból megjelenhetnek.
A löszgyepen egykor 6-8 ezer tő tavaszi hérics élt, mára ez az állomány jó, ha eléri a 2-3 ezer tővet. Az árvalányhaj és az ürge eltűnt a területről. A Varga-hegy oldalának meredek löszfala a fokozottan védett gyurgyalag (Merops apiaster) fészkelőhelye. Az emberi zavarást nehezen tűri, így itteni állománya is folyamatosan csökken. A Kókai Varga-hegy természeti értékei mindössze 4-5 hektáros területen fordulnak elő, így országos védettségét - jelen ismereteink alapján - nem tartjuk indokoltnak. Tekintettel azonban egyes védett értékek koncentrált jelenlétére, valamint arra, hogy Kóka község környékén hasonló vegetációjú terület nem ismert, a helyi védettség reális és ezt az Igazgatóság szakmai szempontból messzemenően támogatja.
Tápiószecső határában, az Alsó-Tápió két partján húzódik az Égeres-legelő. A változatos felszínű, dimbes-dombos gyepterület a homoki növény- és állatfajok „eldorádója”. Kiemelkedő jelentőségű a fokozottan védett homoki kikerics mintegy 5000 töves állománya. Tömeges szeptemberi virágzása felejthetetlen látványt nyújt. A homokbuckákról a patakpartra lesétálva már egészen más kép fogad bennünket: dúsfüvű, tavasszal víz alatt álló kaszálókat láthatunk, melyeket öreg fűzek és égerfák kísérnek. Lepkeritkaságuk a július végén repülő vérfűhangyaboglárka. A Tápió partján kis szerencsével az itt fészkelő jégmadarakat is megfigyelhetjük, ahogy egy-egy száraz ágon üldögélnek, vagy éppen a víz felett sebesen repülnek. Az Égeres-legelő Natura 2000 terület, így része az Európai Unió ökológiai hálózatának.
A Felső-Tápiót kísérő gyepterületek egyik legértékesebb része a Nagykáta határában elterülő Erdőszőlői-legelő. A Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet részeként védett mintegy 100 hektáros területen a homoki flóra és fauna jellegzetes képviselőivel találkozhatunk. Védett növényfajai közé tartozik a vidékünkön inkább a löszös talajokon élő tavaszi hérics és az orchideafélékhez tartozó agárkosbor. Az állatvilágot képviseli a fürge gyíkhoz hasonló, azonban attól zöld háta alapján egyértelműen elkülöníthető homoki gyík. A legelőt kísérő fasorokban tavaly ismét fészkelt a színpompás, fokozottan védett szalakóta, amit a környéken kékcsókának is neveznek. A hullámos felszínű Erdőszőlői-legelő tájképileg is megkapó látványt nyújt, nagyban hasonlít a Tápió-vidéktől jóval délebbre elhelyezkedő kiskunsági homokvidékre.
Nagykáta és Jászberény között, a 31-es műúttól délre helyezkedik el az „Erek-köze” elnevezésű határrész, mely a Tápió-vidék egyik utolsó tanyás területe. Nevét az egykor itt folyó Hajta-patak labirintusszerű medreiről kapta. Az elszórtan elhelyezkedő, jórészt még manapság is lakott tanyákra a hagyományos, extenzív mezőgazdaság jellemző. Minden tanyához tartozik egy kis legelő, távolabb egy nagyobbacska szántó húzódik, a gazdasági épületek mellett idős fák állnak, míg a tanya előtti kanyargós mederben még az aszályos években is bőséges szénatermés takarítható be. Azon túl, hogy az Erek-köze a térség egyik legszebb tájképi részlete, számos növény- és állatritkaságnak is élőhelyül szolgál. Ezek közül kiemelkedik a nagy foltokat alkotó, kaporhoz hasonló sziki kocsord, amelynek gyökerében egy európai lepkeritkaság, a nagy szikibagoly hernyója fejlődik. Mind a védett növényfaj, mind a fokozottan védett lepkefaj egyik legnagyobb magyarországi állománya kötődik a nagykátai Erek-közéhez.
A Tápiószentmártonhoz tartozó Göbölyjárás házai és az alig kétszáz méterre futó vasútvonal között egy kicsiny, ám annál értékesebb láprét helyezkedik el. A Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet részeként nyilvántartott területen védett növény- és állatfajok sokasága találja meg az életfeltételeit. Őszi képét meghatározza a narancssárgára színeződő kékperjék tömege, melyek előterében egy csodaszép ritkaság, az enciánkék kornistárnics virágzik. Sereges előfordulása már önmagában is nagy érték, ám ami még ennél is különlegesebb, az egy hozzá kötődő lepkefaj itteni előkerülése. A szürkés hangyaboglárka nőstényei ugyanis kizárólag a kornistárnics virágjaira rakják a petéiket, ahonnan a kikelő hernyók berágják magukat a virág belsejébe. A növekedésnek induló hernyók később a földre potyognak, ahonnan egyes hangyafajok dolgozói saját bolyaikba cipelik őket. Itt a hernyók hangyalárvákat fogyasztanak, melyekért cserébe a boly lakóit cukros váladékkal látják el. A hernyó a hangyabolyban bábozódik be, ahonnan a következő nyár derekán kifejlett lepkeként távozik. A védett szürkés hangyaboglárkának a Göbölyjárási-láprét az egyetlen ismert Tápió-vidéki élőhelye!
A Tápióbicskéről Pándra vezető műút felkapaszkodik az első dombra, ahol egy értékes, védett növény- és állatfajokban gazdag löszoldal helyezkedik el, amit a helyiek Sajgónak neveznek. Legszebb arcát május végén mutatja, amikor a termést érlelő csinos árvalányhajak hullámzó tengeréből százféle színes virág - imolák, peremizsek, szegfüvek - emelkednek ki. A változatos növényvilághoz gazdag rovarvilág tartozik. Külön említést érdemel az eddig jórészt csak a dunántúli rétekről ismert fogasfarkú szöcske itteni előkerülése. Aki veszi a fáradságot és felkaptat a Sajgó tetejére, annak gyönyörű kilátásban lehet része: lábai előtt hever az egészen Tápióság alá benyúló Nagy-rét lapálya.
A Felső-Tápió vizéből táplálkozó Tápiószecsői-halastó vidékünk legfontosabb madárélőhelyei közé tartozik. Az állandó vízborításnak és az extenzív, természetbarát halgazdálkodásnak köszönhetően ritka fajok sokasága keresi fel a három tómeder valamelyikét. A széles nádszegélyben gémfélék, nagy kócsagok, vörös gémek, bölömbikák fészkelnek. Az itt költő, fokozottan védett cigányrécék száma kedvező években meghaladja a tíz párt. Számos alkalommal előfordult, hogy mind a négy hazánkban fészkelő vöcsökfaj (kisvöcsök, búbos vöcsök, feketenyakú vöcsök, vörösnyakú vöcsök) egyszerre volt megfigyelhető a háborítatlan területen. A Tápiószecsői-halastó azonban nem csak gazdag állatvilágáról, hanem a vízfelület szegélyében fennmaradt értékes lápi növényzetről is híres. A ritka sásfajokon, orchideaféléken kívül a védett téli zsurló jelentős állománya érdemel említést.
tags: #tapio #videk #latnivalok