Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című falfestménye az itáliai reneszánsz ékköve, nem mellesleg a világ egyik legismertebb művészeti alkotása. Az 1452-ben született, teljes nevén Leonardo di ser Piero da Vinci tehetségének mértékére, életművének jelentőségére és nívójára nehéz olyan szuperlatívuszokat találni, amik nem elcsépeltek. Festő, tudós, matematikus, mérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zenész, filozófus és író volt, méghozzá egy személyben. Az innovatív, semmihez sem fogható alkotás lenyűgözte az akkori művészeket, és a mai napig hatása alatt tartja a szemlélőket.
A történelmi háttér és a mű születése
A festmény azt a közös étkezést hivatott megeleveníteni, amelyre Jézus Krisztus elfogatását és keresztre feszítését megelőző estén került sor, a tizenkét apostol és a próféta részvételével. A Biblia szerint Jeruzsálemben, egy cenáculumban tartották, tehát egy lakóház emeleti részén lévő, berendezett ebédlőjében. A keresztény hagyományok szerint a vacsora után Jézus a Gecsemáné-kertben imádkozott, amikor Júdás katonák társaságában érte jött. Húsvét első napjának estéjén Jézus tanítványai körében fogyasztotta el az utolsó vacsorát. - Vegyétek és egyétek, ez az én testem. - Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az újszövetség vére, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára" (Mt. 26:26-28). Amikor Izrael fiai Egyiptomból kiszabadultak, megmentésükre elfogyasztották a húsvéti bárányt. Így táplálkoznak Krisztus testével az ő követői is. Ahogy a megölt bárány vére az elveszés ellen megoltalmazta Izrael népét, úgy menti meg Krisztus vére követőit a bűn rabságából. Krisztus testét és vérét "fogyasztani" azt jelenti, hogy elfogadják őt személyes üdvözítőül. Ami a táplálék a testnek, az Jézus a léleknek. Szava által gyógyította meg a betegeket, támasztotta fel a halottakat, csillapította le a tengert. Igéje hatalommal bír. Ha látható jelenlétét nélkülözik majd tanítványai, megmarad számukra beszéde, tanításai - a Biblia. Mesterükhöz hasonlóan "élniük kell minden igével, amely Isten szájából származik" (Mt. 4:4). "A beszédek, amelyeket szólok néktek, lélek és élet" (Jn. 66:63) - e szavakat mondta akkor is, amikor az "élet kenyeréről" beszélt, sokak megbotránkozására. Ahogy a táplálékot más nem eheti meg helyettünk, úgy kell személyesen ezzel az igével "táplálkozni", hogy valóban részünkké váljon. E szertartás a keresztények közösségi összejövetelein a bűntől való megtisztulás - Krisztus által elrendelt kifejező cselekedete. A húsvéti bárány leölése Jézus kereszthalálát jelképezte évezredeken át. Valóban, húsvét napján, mikor levágták a bárányt, péntek délután ott volt a Golgotán az "igazi bárány" felfeszítve: Krisztus a kereszten. "A világ megalapítása előtt elrendelt áldozat" megvalósult (I. Pét. 1:20).
I. Francesco Sforza, Milánó hercege rendelte el, hogy építsenek dominikánus kolostort és templomot a város egyik terére, ahol egy korábban, Szűz Mária tiszteletére fölszentelt kápolna már állt. A kolostor 1469-ben készült el, a templom 1492-93-ra. Milánó új uralkodója, Ludovico Sforza elhatározta, hogy az épülő templomnak a Sforza-család temetkezési helyéül is szolgálnia kell, így - vélhetően Donato Bramante tervei alapján - 1494-re átépíttették a templom apszisát. A Sforza család címerei bár megkoptak az évszázadok során, azért még mindig jól láthatók a festmény fölött.
Leonardo, aki ez időben már a negyvenes éveit taposta, 1494-ben vágott bele a projektbe. Érdekesség, hogy a Mona Lisa ekkor még gondolati síkon sem létezett, a természetfeletti mosollyal tarkított portrénak ugyanis 1503-ban kezdett neki. Híres volt arról a mester, hogy minuciózus, perfekcionista módon alkot, ezúttal sem tett másként: négy éven át tökéletesítette Az utolsó vacsorát, melyet végül 1498-ban fejezett be. A Santa Maria delle Grazie-templom és -kolostor legfőbb nevezetessége, hogy itt látható Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című alkotása. A Santa Maria delle Grazie egy templom és domonkos kolostor Milánóban. A refektórium szerves része a Santa Maria delle Grazie építészeti komplexumának, amelyet Bramante a 15. század végén, a Sforza uralkodása alatt fejezett be. Leonardo 1495 és 1497 között készítette Az utolsó vacsorát.
Leonardo Da Vinci BRUTÁLIS TITKAI! [Az utolsó vacsora]🥶
Egy forradalmi kompozíció
Leonardo da Vinci forradalmi kompozíciót alkotott, eltérve a korabeli konvencióktól. A festmény nem követi a hagyományos, magasztos stílusú, statikus ábrázolásmódot, és nem látható glória sem az apostolok és Jézus feje fölött. Halandóként, emberként ábrázolja a bibliai szereplőket, ami az akkori glorifikált, plasztikus illusztrációknak merőben ellentartott. A korabeli Utolsó vacsora-ábrázolásoktól merőben eltérő freskó óriási sikert aratott, Giorgio Vasari olasz építész, manierista festő és író egyenesen csodának nevezte.
A festményen Leonardo azt a pillanatot ábrázolta, közvetlenül azután, hogy Jézus azt mondta: "Egyikőtök el fog árulni engem". Ez a vacsora legdrámaibb pillanata, amelyben minden apostol felteszi magának és a többieknek a kérdést, hogy ki lehet az áruló. Leonardo arra összpontosít, hogy Jézus szavai milyen hatást gyakorolnak az apostolokra, milyen reakciót váltanak ki belőlük, gondolataikat és érzelmeiket gesztusaikon és arckifejezéseiken keresztül ábrázolja. Leonardo képén azt láthatjuk, amikor Jézus kijelenti: "egy közületek el fog árulni!" A tanítványok hármas csoportokba tömörülnek, és megijednek a döbbenetes szavaktól. Vannak, akik hátrahőkölve tiltakoznak. Mások egymást kérdezik. Megint mások érdeklődnek Krisztustól, hogy kire gondol. Júdás a Mester jobb keze felől tartózkodik, tőle eltávolodva. Megretten az elhangzott szavaktól, és attól, hogy Jézus a szívébe lát. Csak egy nyugodt.
Vizsgáljuk is meg őket egyesével, balról jobbra haladva:
- Bertalan (avagy Nátániel) és Jakab hitetlenkedő, megdöbbent ábrázatot vágnak, mintha próbálnák feldolgozni a történteket.
- András érzékletesen kinyújtja a kezeit, elutasítva Jézus vádjait.
- Péter dühös, védelmező és nyugtalan energiákat sugall.
- János merengő, bánatos.
- Júdás elfordul, magához húzza az erszényét, ami árulására, bűntudatára utal.
- Tamás reakciója csodálkozást, kételkedést sugároz.
- Idősebb Jakab arcán meglepettség, döbbenet tükröződik.
Jól megfigyelhető, hogy Jézus a festmény középpontjában helyezkedik el, Leonardo mesterien alkalmazza az iránypontos perspektívát. Az asztal és a terem vonalai, minden tekintet és dramatizációs feszültségfokozás az ő alakjában összpontosul.
A technika és a mű sorsa az évszázadok során
Az utolsó vacsora otthona, a milánói Santa Maria delle Grazie. Leonardo nem freskóban dolgozott, hanem temperával, kétrétegű, a festéket nem szívó felületen. Ez a munkamódszer lehetővé tette a művész számára, hogy kifinomultabb chiaroscuro-effektusokat érjen el, és napról napra úgy módosítsa a művet, ahogyan ő jónak látta; azonban éppen ezért a festmény sokkal inkább ki van téve az idő okozta károknak. A freskók esetében lényeges, hogy a művész sebtében dolgozzon, és a friss, nedves vakolatra még azelőtt felvigye a festéket, hogy megszáradna, ezáltal kvázi „bezárva” a pigmenteket.
A kísérleti technika okán csupán néhány év elteltével elkezdett lepattogzani a festék. A jelenségre ráerősített a kolostor konyhájából szálló gőz és füst, de még a gyertyák kormozása és a helyiség nedves páratartalma is. Ludovico Sforza kérte fel 1495-ben Leonardo da Vincit a híres evangéliumi jelenet megörökítésére. A kép 1497-re el is készült, de alig 20 évvel utána már kétségessé vált, hogy képes lesz-e ellenállni az időnek. Leonardo ugyanis eltért a freskófestészet addig ismert technikájától: erős temperát használt, amelyet csirizzel és gipsszel preparált falrétegre vitt fel. Nem tudni biztosan, az eljárás helytelensége vagy egyszerűen a fal nyirkossága miatt, a 16. században a nagy mű állapota egyre romlott és a század végére már menthetetlennek ítélték. A sors különös fintora, hogy a refektórium ellenkező falán látható, Giovanni Donato Montorfano - Keresztre feszítés nevezetű freskója szintén a 15. századból való, és összehasonlíthatatlanul jobb állapotban maradt fenn. Sőt, létezik egy legenda, miszerint I. Ferenc francia király (1494-1547) akkora rajongója volt, hogy meg akarta kaparintani a művet, még úgy is, ha ez azt jelentette volna, hogy kiszedik a falából. Szerencsére ez nem történt meg.
1652-ben egy ajtót vágtak a falba, ami megsemmisítette a Jézus alakja alatti területet, és tovább lazított a festéken. Ráadásul a falba egy ajtót is vágtak, amelynek a festmény egy része áldozatul esett. Két évszázadon át nem túl sokat tettek megmentésére. Később Napóleon megszálló csapatai istállónak használták a refektóriumot, ami tovább ronthatott a helyzeten. A 19. század elején többször neki fogtak a restaurálásnak, ekkor sikerült a színek reprodukálásával egyidejűleg elszigetelniük a képet a nyirkos faltól. A legsúlyosabb csapás viszont csak ezután érkezett: a II. világháború idején a szövetséges hatalmak egyik bombája eltalálta a refektóriumot, aminek a teteje és az egyik fala is összedőlt. Szó szerint nem festett jól a helyzet a II. világháborút követően. 1943. augusztus 15-én angol-amerikai légicsapások miatt bombatalálat miatt a refektórium beomlott, de Leonardo alkotása sértetlen maradt. A terem újjáépítése során sikerült a korábbi helytelen restaurálási kísérletek nyomait eltüntetni, s helyreállítani a freskót.
Restauráció és modern látogatás
A 20. század végén extenzív, komplex és a művészetkedvelőket és szakértőket egyaránt megosztó restaurációs munkálatokon esett át. Közel húsz éven át tartott, 1999-ben fejezték be. Jelentős mennyiségű koszt és lakkréteget távolítottak el, eközben bézs színű akvarellel pótolták azokat a részeket, amelyek helyreállítása lehetetlennek bizonyult. A művelet kritikusai szerint annyi festéket távolítottak el a renováció során, hogy Leonardo eredeti művének csupán töredéke maradt meg. Elismerésben is részesült ugyanakkor a projekt, hiszen az apostolok arckifejezése, illetve az asztalon lévő ételek sokkal szebbé, jobban kivehetővé váltak. 1975-ös, restauráció előtti állapotában is látszott a mű nagysága, de a felújítás új életet lehelt belé.
A restaurációs munkák mellett megtisztították a levegőt is a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában, ahol a remekmű található. 1999-ben, az ünnepélyes megnyitót követően újból teljeskörűen látogatható, egyszerre maximum 25 fős csoportokban, 15 perces turnusokban. Eddig egyszerre legfeljebb 25 látogatót engedtek be a freskóhoz, és mindenki csak 15 percet tölthetett a remekmű előtt, tehát a látogatási időben mintegy 1300 ember tekinthette meg naponta, ráadásul jó előre kellett foglalni. Az új szellőzőrendszer napi 10 ezer köbméter levegő cseréjét teszi lehetővé a 3500 köbméterrel szemben. A különleges szűrőrendszer beépítésével, Leonardo halálának 500. évfordulójára a látogatók még jobb körülmények között élvezhetik a festményt. A pontos időpontra szóló jegyek három hónapra előre vásárolhatóak meg, érdemes szemfülesnek lenni, mert néhány nap alatt elfogynak. A jegyeket előre, online kell megvásárolni.
Misztériumok és félreértések a festmény körül
Leonardo briliáns életműve kapcsán újfent fellángolt az érdeklődés Dan Brown 2003-as, A Da Vinci-kód című könyve világméretű bestsellere nyomán. Három évvel később film is készült belőle, méghozzá Tom Hanks és Audrey Tautou főszereplésével, melynek köszönhetően újabb generációkat szippantott be a Leonardo-festményeket körülvevő misztérium. A fiktív történet szerint Leonardo is részese volt a több évezredes történelemmel rendelkező, titkos keresztény társaságnak, a Sion-rendnek, mely a Szent Grált és Jézus Krisztus titkait, vérvonalát őrzi.
A cselekmény szerint ilyen például, hogy Jézus jobbján nem János, hanem Mária Magdolna, a próféta felesége látható, akivel a könyv története szerint közös gyermekük is született. Nincsenek alátámasztott bizonyítékok a teóriára, Leonardo a saját jegyzeteiben is Jánosként hivatkozott a kétségtelenül feminin vonásokkal bíró apostolra. Bár ez az elmélet is nélkülözi a tudományos megalapozottságot, a Grálnak valóban hűlt helye a festményen, a V-alak ténylegesen a harmóniát, szakrális rendet jelképezheti, illetve a spiritualitást a materializmus ellenében.
Az utolsó vacsora jelentősége a mai korban
Felmerülhet a kérdés, hogy a ma emberének mit jelenthet Az utolsó vacsora. Da Vinci műve túlmutat önmagán, nem csupán a reneszánsz művészet évszázadokat átívelő hatásáról tesz tanúbizonyságot, de kulturális, művészeti ikonként és történelmi látleletként is funkcionál. Az emberiség spirituális és művészeti öröksége; bemutatja az elképesztő alkotói erőnket, de gyarlóságunkat is. Kultúrtörténeti jelentőségű emlékmű, akár a Colosseumhoz vagy a gízai nagy piramishoz is hasonlítható. Az egykori kolostor épületei, az udvarok és átjárók a templomtól balra helyezkednek el. A térről nyílik a főbejárat, innen egy kis előcsarnokon keresztül megközelíthető a refektórium is, ahol Az utolsó vacsora (Il Cenacolo) látható.