Az életünkben vannak pillanatok, amelyek mélyen belénk ivódnak, és útravalóul szolgálnak a további utunkhoz. Ezek nem feltétlenül a nagy események, hanem sokkal inkább az egymásra szánt idő, a figyelem, a közös élmények. Lovász Andrea is hangsúlyozza, hogy egyetlen ünnep sem a tízfogásos vacsorától vagy a fogkefével csillogóra suvickolt lakástól lesz az igazi, hanem csakis az egymásra szánt időtől, figyelemtől, a közös élményektől. A fogyasztói társadalom gyors tempója gyakran elfeledteti velünk ezeket az alapvető értékeket, de ahogy Makai Rita is rámutat, ez a „fast-food felfogás” vezet oda, hogy manapság ennyire felületesen éljük az életünket, elvesztek az igazi értékek, a tartalmas beszélgetések, a minőségi együtt töltött idő.
Az idő ajándéka: a legértékesebb kincs
A Goldberg család című film is rávilágít, hogy lehetetlen megjósolni, hogyan emlékeznek majd ránk, de valami rajtunk áll: a szeretet és az az idő, amit másokra fordítunk. Mert a végén ez az az örökség, amire bárki büszke lehet. Wolf Kati szerint is az idő adása a legtöbb, amit az ember a másiknak adhat, hiszen néha pont arra nincs idő, amire vagy akire a legfontosabb kéne legyen. James Norbury vallomása is ezt erősíti: „Szeretem, hogy figyelsz rám, beszélgetünk, jössz velem az úton, de mindenekelőtt azt szeretem, amit eközben érzek.” A szerelmesek számára az együtt töltött idő maga a mennyország előszobája, ahogy Gary Chapman írja: „Ha egymás kezét fogjuk, mintha a vérünk is együtt keringene. Vég nélkül tudnánk csókolózni, ha nem kellene órára vagy munkába mennünk.” Ugyanakkor, minél nagyobb a fizikai távolság két ember között, annál több időt, energiát és pénzt igényel az együtt töltött idő.
Közösségi élmények és a hit ereje
Az együttlét élménye nem csak a családi, párkapcsolati szinten erősít, hanem a közösségekben is. Egy gyöngyösi hívő története is példázza, hogy a közösség, a hit és az imaélet hogyan gazdagíthatja a baráti kapcsolatokat és adhat erőt. Kisiskolás korában keresztelték meg, és bár a kommunista időkben a hittanra járás nem volt egyszerű, később „titokban” újra elővette hittankönyvét és imakönyvét. A rendszerváltás idején, a kamaszkori keresés időszakában, újra elment templomba, és kisközösségbe járva mélyült a hite. Az értelmi sérült gyerekekkel és felnőttekkel való foglalkozás, a cigány gyerekek hittancsoportja és a hajléktalankonyha szervezése mind a közösségi szolgálat részei voltak. A taizéi ima világa is fontos szerepet játszott az életében, ami „a belső gyógyulás, a szeretetben való épülés ideje volt” számára.
A közösség és a hit ereje – ZTV Híradó 2020-09-28
A főiskola elvégzése után gyógypedagógusként dolgozott, és közösségében házasságok és szerzetesi hivatások születtek. Amikor feltette magának a kérdést: „vajon mi lesz velem?”, egy ferences atya bátorította, hogy kezdjen bele valami egészen újba. A fővárosban nehéz volt az első időszak, de folyamatosan megtapasztalta a Gondviselés működését. Međugorje zarándokútjai kegyelmi forrássá váltak számára, és minden év újabb döntést, újabb lépést hozott, egészen a szerzetességi hivatás felismeréséig. A karácsonyi éjféli misén az Izajás könyvéből való olvasmány zárómondata: „Ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete” mélyen megszólította, és ekkor mondott igent a szerzetesi hivatásra. Számára a hivatás „annak a bizonyossága, tapasztalata, hite és reménye, hogy az a szeretet, amire vágyom, Istenben van meg, egyedül az ő szeretete az, ami elég.”
Kezdetben a Kármel felé vonzódott, de rájött, hogy szüksége van arra, hogy „a két kezemmel is tegyek másokért.” Szent Charles de Foucauld atya lelkisége is megragadta, de nem akart külföldre menni. Szendrei Miklós ferences atya mesélt neki a szociális testvérekről, akiknek lelkisége és életstílusa vonzotta. Az illegalitás történetének hősiessége, a „világban, de nem a világból” való életük, a szakmai tudás fontossága, a derűs öröm és a szerzetesi ruha hiánya mind hozzájárult a döntéséhez. 2005-ben ismerkedett meg a társasággal, 2009-ben tette le első fogadalmát, 2013-ban pedig örökfogadalmat. Gyógypedagógusként dolgozott egy gyermekotthonban, és a közösség liturgiájáért felelt, valamint a hivatásgondozásban segített. Még novícia volt, amikor a vidékre vágyott, és 2013 szeptemberében Tiszafüredre költözött, ahol sokféle egyházközségi munkában vett részt, óvodai és iskolai hitoktatásban. Ez a hely a második otthonává vált. Később Budapestre visszatérve az ideiglenes fogadalmasok képzése lett az elsődleges feladata, majd 2025-ben kerületi elöljáróvá választották. Az önfelajánlás, legyen szó házasságról vagy szerzetességről, a szeretet válasza a szeretetre.
A templom építése és a közösségek élete
Egy plébános története is arról tanúskodik, hogy az együtt töltött napok emléke milyen maradandó értékeket hoz létre. Amikor 2001 szeptemberében elfoglalta új plébánosi helyét, egy félig kész plébániaépület és templom fogadta. A feladat az volt, hogy továbbépítse azt, amit elődje elkezdett: méltó templom és plébánia szolgálja Isten dicsőségét és a hívek javát. Bár a körülmények nem voltak ideálisak, nagy szívélyesség és szeretet fogadta a munkatársak és hívek körében. Adventtel elindultak a Bibliaórák, az egyházzenei áhítatok, és az iskolák karácsonyi műsorai. Kórusok léptek fel, és a zene lelkünknek azt a húrját pendíti meg, amit a szó nem tud kimondani.
Az új orgona, a templom belső terének kialakítása, a tardosi vörös márványból készült emelvény, az ambó, az oltár és a keresztkút mind a közösség összefogásának gyümölcsei. A négy színes ablak egyszerre jeleníti meg a négy égtájat, a négy évszakot és a szentségeket. A feszületen Jézust nem a szegek tartják, hanem a szeretet, ami kitárt karokkal átölel mindenkit. A szeretett tanítvány, Szent János is ott áll, mert a szeretet nem tud és nem is akar elválni attól, akit szeret. A templomszentelés, 2005. november 20-án, nagy esemény volt.
A plébánia és az urnatemetők megközelíthetősége is fontos feladat volt. Elkészült a Külső keresztút mind a 14 stációval, és nagyböjtben itt végezték a keresztutat. Különösen emlékezetesek voltak a fiatal családosokkal végzett keresztutak Budaörsön, Törökbálinton, a Kiscelli kastélynál, Pesthidegkúton. A Szentsír urnatemetőben elkészült a szóró rész, ahol egy homokóra eszközön át hullanak alá a szeretteink hamvai, ami a plébános találmánya volt, és más templomokba is átvették. A Szentsír urnatemető évről évre gazdagabb lett, elkészült a csónakformájú bevilágító tető, a parcellákat szentekről nevezték el, és elkészült az oltár a ravatalozóval, valamint lift segíti a mozgássérülteket.
A templomkertben megtalálható a Lourdes-i barlang a halastónál, a toronyóra pedig negyedóránként jelzi az idő múlását. A toronyban lévő harangok modern haranghúzó szerkezettel működnek, és jelzik a szentmise kezdetét. A plébánia fűtését modern kondenzátoros kazánokkal szerelték fel, felújították a templom villanyhálózatát, és felcsiszolták a márvány kövezetét. A 48 kw-os napelemes kiserőmű is a plébánia környezettudatos fejlődését szolgálja.
A plébános számára azonban nem ezek az eredmények a legfontosabbak, hanem az „élő kövek”, azaz a hívek, a fiatalok és idősebbek. A Bibliaórák során sok szentírási könyvet ismertek meg, és keresték az örök igazságot, amely minden kor minden emberének szól. A közösségek, mint a Szeniorok, a Rózsafüzér Társulat, a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége, a Családos közösségek, az Anyaklub, az Apaklub, a Cserkészek, az Ifjúsági csoport, a Ministránscsoport, a Szent Gellért Énekkar, a Karizmatikus közösség, a Fokoláré közösség és a Karitász közösség mind hozzájárulnak a plébánia gazdag életéhez. Az ökumenikus imahetek, a katekumen csoportok és a zarándokutak is erősítik a hitet és a közösséget. A plébániai farsangok, a nyári hittanos táborok, a hittanórák és az agapék mind az együttlét örömét és erejét hordozzák.
Boldogasszony ünnepe és a népi hagyományok
Az együtt töltött napok emléke nem csak a modern kori közösségekre jellemző, hanem mélyen gyökerezik a népi hagyományokban is. Sarlós Boldogasszony és Nagyboldogasszony ünnepe közötti időszakban az ember kijózanodhat, felnőhet a nyári tűz erejében, és a kék vízben tengernyi jóban megmártózhat Boldogasszony ünnepén. Boldogasszony fehér ruhája a gondoskodás, a tiszta, igaz szeretet megtestesítője, kék palástja pedig az égi mindenség Tejútját hordozza. E fehérségben tündöklő jelenlét bearanyozza a hozzá fordulókat, a teremtés letisztult, áldott napjaként mindenki képessé válhat felajánlást tenni.
Nagyboldogasszony ünnepe, ahogy a többi ünnepkör is régről való emlékezet óta éli az ember. Az ünnep előestéjén virrasztással várták a hajnali napfelkeltét, melyben a Napbaöltözött megmutatta magát. A legenda szerint egy gyermektelen házaspárnak, aki vagyonát Istennek ajánlotta, augusztusi hóeséssel mutatta meg Mária, hogy hova építsék a székesegyházat. A hazai pestisjárványok idején számos helyen ajánlotta magát a hívő nép a Havi Boldogasszony oltalmába.
A hagyomány szerint Nagyboldogasszony „dologtiltó nap”: Muravidéken nem szabad sütni, mert a tűz kitörne a kemencéből. A Drávaszögben keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen és bőven teremjen. A két Boldogasszony köze - augusztus 15. és szeptember 8. - varázserejű időszaknak számít, ekkor kell szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmit, és a búzát is ekkor kell megszellőztetni. Hercegszántó sokácai a szent kút Mária kápolnájánál gyertyafény mellett énekelnek és virrasztanak. A régi hit szerint „fűben, fában hagyta Isten az orvosságot”. Szeged környékén „Nagyboldogasszonyi füvet” szedtek, szenteltek, amit halott koporsójához, új ház fundamentumába, új pár ágyába, csecsemő bölcsőjébe tettek. Főzetét hideglelésre tartották foganatosnak, és három napon és éjen át a háztetőn tartották, hogy a Nap sugara és a Hold harmatja is áldja. Felsőőrségben virágokból kötött koszorút szenteltek, és Vízkeresztkor a szirmok egy részét elégették, hogy a háziasszony egész háza népével végigfüstöljön minden helyiséget, miközben a gazda ajtókra három keresztet rajzolt. Hegyháton ellés után a jószág első eleségébe is kevertek a szentelményből. Nagymányokon kilencféle virágból kötik a koszorút, és a padláson a vetőbúzába is tesznek a szirmaiból. Babarcon a virágot gyermekek gyűjtik össze, szemverés ellen apró gyermek párnája alá teszik. Nagynyárád asszonyai a szentelt csokorral keresztet vetnek a padláson lévő búzára, majd a csokrot rá is teszik. Várgesztesen és Vértessomlón az ablakrács vagy ajtó fölé teszik, és égiháború idején a tűzre vetnek belőle. Hajóson a csokrot újhold péntekjén készítették, kenderkóccal kötötték át, rontás ellen füstöltek vele, és a betegek teája volt. Eleken hét vagy kilencféle virágból készült a csokor, amit szekrényen tartottak. Németprónán kaprot szenteltek. A két Boldogasszony: Nagyboldogasszony és Kisasszony köze a gazdasági életben számontartott folyamatos időszak. Szeged vidékén és Göcsejben azt tartják, hogy az ilyenkor ültetett tyúk az alátett összes tojást kikelti. Az e napokon szellőztetett ruhákba nem esik bele a moly. Zalában ekkor gyűjtik a legtöbb orvosi füvet. A megigézettet Nagylengyelen ilyenkor szedett „jófüvekkel” füstöltek. Máriapócson a Boldogasszony elszenderülését hatalmas temetői menettel és szertartással ülik meg. Tápán azt tartják, hogy ezen az éjszakán megnyugodnak az eltávozott lelkek. Rábaközben az ünnep előestéjén az asszonyok összegyülekeznek egy frissen ásott, de még üres sír körül, imádkoznak és énekelnek. Tápén „Mária koporsója” virágokból rögtönzött fekvőhely, amit az asszonyok a templom kápolna oltára előtt készítenek el, és virrasztanak mellette. Felnémeten az asszonynép gyászba öltözve ment a templomba. Szentelt virággal füstöltek akkor is, ha halott volt a háznál.
A közösség és a hit ereje – ZTV Híradó 2020-09-28
Kisboldogasszony napját búcsúkkal ünnepelték, szent időben, szent helyen zarándokoltak. Itt ünnepeltek az előestén, virrasztottak énekkel, imával, és várták a felkelő Napot. Máriaradna nagy búcsújáró napja, ahol a hajdani búcsúsok a templom melletti magaslaton a különösen tiszta fénnyel kelő Napnak mondták el titkos hibáikat, érzelmeiket. A legenda szerint Szent Anna kedden szülte Máriát. Ezen a napon Mária hét fájdalmára emlékeznek. A Fájdalmas Boldogasszony, Hétfájdalmú Szűzanya segítő jelenléte felkarolja az embert a veszteség, elválás, elhagyás nehéz helyzeteiben.
Oktatás és az együtt töltött idő értéke
Az együtt töltött napok emléke az oktatás területén is kiemelkedő. Egy nyugdíjas pedagógus 1962-es visszaemlékezése szerint a napközis nevelőnek lenni nem csak munka volt, hanem hivatás. Az alsó tagozaton már alkalmazott és bevált ún. kisszakaszos felvezető rendszer, a tanévkezdés előtti tervek, a kéthavonkénti nevelési témákról szóló megbeszélések, a szakmai továbbképzések mind azt szolgálták, hogy a gyerekek a legjobb ellátást kapják. A napközis nevelők, akik közül sokan magyar szakos diplomával rendelkeztek, jól hasznosították szakmai ismereteiket: közösen olvasták és dolgozták fel a kötelező olvasmányokat, dramatizáltak részleteket, népdalokat tanítottak és népi játékokat énekeltek. Az 1-2. osztályosokkal rendezett Mese-vetélkedő is felejthetetlen élmény volt.
A pedagógus számára az első osztályosok álltak a legközelebb a szívéhez. A kis elsősök közötti hét évben tapasztalta a legnagyobb szorgalmat, igyekezetet, őszinte örömet, vidámságot, ragaszkodást és szeretetet. Fontos volt a tanító néni, Kenéz Zsuzsi módszereinek megismerése, a gyermekek figyelmének fenntartása, a fáradtság levezetése mozgásgyakorlatokkal, ujjgyakorlatokkal. A leckefüzetek tiszták és szépek voltak, volt idő az olvasás gyakorlására és a versek megtanulására. Az a bizalom, amit a gyerekektől kapott, különösen egy csendes, visszahúzódó kisleány részéről, felbecsülhetetlen volt. A dolgozó, elfáradt anyukákat szerette volna némiképp pótolni egy-egy biztató szóval, simogatással, a déli mesés pihenőkkel. Előfordult, hogy valamelyik gyerek anyukának szólította, ami azt jelzi, hogy valóban otthon érezték magukat.
Az iskola zenei nevelésének is nagy hagyományai voltak. Hajabács Ernő igazgató 1924-ben szervezte meg az öntevékeny gyermekkórust, majd Waldmann József, Marosi Jenőné és Papp Györgyné vezetésével „Az év kórusa” címet is elnyerték. A nyelvoktatás, különösen az orosz nyelv tanulása is sikeres volt, városi és megyei első és második helyezéseket értek el a diákok, és kiterjedt levelezést folytattak orosz gyerekekkel.
A közösség és a hit ereje – ZTV Híradó 2020-09-28
Egy másik visszaemlékezés a Tisza-parti iskoláról és a Baross Gimnáziumról mesél. A diákoknak sok szabadideje volt, rengeteget játszottak a szabadban, és az iskola önálló munkára, a természet szeretetére nevelte őket. A tanítónő, Guganovich Imréné Olgi néni anyai gondoskodása és szeretete mély nyomot hagyott benne, és neki köszönheti a szakma iránti elhivatottságát. Vastagh Józsefné tanárnő szigorúsága mellett sok türelemmel tanított kötni, horgolni, varrni, barkácsolni. Kothencz Jánosné matematikatanár logikus és világos szavai, Papp Györgyné Ildi néni finomsága és kedvessége, Bezdán tanár úr sport iránti lelkesedése mind hozzájárult a diákok fejlődéséhez.
A nyolcadik osztályban Battancs tanár úr fizikatanítására, Szigeti Sándorné kémia- és biológiaóráira, Harmath Istvánné rajzóráira is emlékeznek a diákok. Az iskolai évek, a dolgozatírás izgalmai, a puskázás, a barátságok és a tanárok személyisége mind hozzátartoznak az együtt töltött napok felejthetetlen emlékeihez. Az oktatási intézmények, mint az Inspirációk Élménystúdió, kreatív táborokkal, workshopokkal, online konferenciákkal is hozzájárulnak a közös élményekhez és a fejlődéshez. A gyereknap, a nyári kreatív táborok, a Halloween-i kincsvadászat, a Harry Potter témájú születésnapok mind olyan alkalmak, ahol a gyerekek alkothatnak, új barátokat szerezhetnek, és felejthetetlen élményeket gyűjthetnek. Az együtt töltött idő, a közös alkotás és játék ereje felbecsülhetetlen, és útravalóul szolgál az élet további szakaszaihoz.